Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-07 / 80. szám
1978. ÜprTTfs 7. Szolnok meotei néplap ___________i ___________________________ 7 M egyei labdarúgó bajnokság Újszászi bravúr a listavezető otthonában Üjszász—Tisza Cipő 4:3 (2:1). Martfű, 300 n.v.:Tom- bor. A számtalan gólhelyzetet kihagyó Martfűt szerencsés gólokkal győzték le a lelkes újszásziak. G.: Szolnoki (lt-esbol). Kovács J-, Vass, ill. Rátóti, Torna, Mé- rész I. (2). Ifi: Tisza Cipó—Üjszász 7:0. Jászjákóhalma—Közép tiszai MEDOSZ 2:1 (2:0). Jászjákóhalma. 200 n.v.: Barta. Két ellentétes félidőt hozott a találkozó. Az első félidőben az erősen tartalékos hazai csapat nagy lelkesedéssel és jó játékkal előbb Nagy S., majd Palcsó góljával 2:0-ás előnyre tett szert Fordulás után visszaesett a hazai együttes, a feljavult vendégcsapat Szerencsi révén szédített. Végeredményben a sportszerű mérkőzésen megérdemelt hazai siker-született Jók: Kovács, Bércesi, Fejes, Szabó, Palcsó, ilL Süveges. Ifi: Kenderes—Jászjákóhalma 3:0. Tószeg—Tiszaföldvár 3:0 (3:0). Tószeg, 400 n.v.: Gál. Mindkét csapat számára döntő fontosságú volt a mérkőzés. Kezdés után a hazaiak lendületes támadásokat vezettek, a vendégek pedig védekezésre rendezkedtek be. A tét miatt sok hiba csúszott a támadásokba, a másik oldalon a védekezés vált csap- kodóvá. Az első 10 perc után a hazaiak megnyugodva, folyamatos támadásaikkal kapujukhoz szegezték ellenfelüket, és Gyigor szép lövésével megszerezték a vezetést. Ezután egyoldalúvá vált a játék, a vendégek a fél pályán sem tudtak átmenni. A félidő végéig még Papp és Zsidai szerzett újabb gólt. A szép számú közönség a második félidőben az elsőhöz hasonló folytatást várt, de a tószegiek megelégedtek az eredménnyel, mely a földváriaknak ilyen arányban is hízelgő. Ifi: Tószeg—Tiszaföldvár 1:3. Törökszentmiklósi Vasas- Fegyvernek 1:0 (1:0). Török- szentmiklós, 1000 n.v.: Juhász (Hajdú m-ből). Nagyszerű küzdelmet hozott a két jó formában levő csapat találkozója, különösen elmondható ez az első félidőre. A hazaiak kezdték a játékot és több veszélyes támadást ve-, zettek, mely a 18. percben gólt hozott. Sebők a bal szélen hozta fel a labdát, lövésszerű beadása a fegyver- neki kapus arcáról vágódott a hálóba, 1:0. A 41. percben Bukta szögletből • érintés nélkül küldte a labdát a hálóba, azonban a játékvezető újból rugatta a szögletet, amit a vendégek tisztáztak. Ifi: Fegyvernek—T.Vasas 2:1. Szolnoki Vegyiművek— Túrkeve 1:1 (1:0). Szolnok, Vegyiművek pálya, 100 n.v.: Török. Változatos, jó iramú mérkőzésen mindkét csapat sportszerűen játszott. A Vegyiművek a 70. percig sokkal többet támadott, gólhelyzeteiket azonban kihagyták. A Vegyiművek gólja szép, korszerű támadásból született. Kitűnő játékvezetés mellett a Vegyiművek közelebb állt a győzelemhez. G.: Bizi I., ill. FKiss. Jók: Hocz, Horváth, Terjéki, ill. a Túrkeve kapusa. Ifi: Túrkeve—Vegyiművek 14:2. Rákóczifalva—Olajbányász 1:0 (0:0). Szolnok, Mátyás kir. úti pálya, 100 n.v.: Csák I. Az Olajbányász erősen tartalékosán tudott csak kiállni. Végig kemény, változatos, gólhelyzetekkel tarkított játék alakult ki. A 20. percben Mező súlyosan megsérült, s kórházba szállították. A 75. percben Szűcsöt (Olajbányász) a játékvezető utánrúgásért kiállította. A vendégek győztes gólját a 90. percben Nagy lesből szerezte. Ifi: Rákóczifalva—Olajbányász 2:1. Mezőtúri AFC—Jászfényszaru 5:1. (3:0) Ifi: MAFC—Jászfényszaru 0:0. Szolnok) Cukorgyár—Jászberényi Vasas 1:1 (0:1). Megyei bajnokság állása 1. Tisza Cipő 19 12 3 4 41-21 27 2. Mezőtúr 19 11 5 3 37-20 27 3. Cukorgyár 19 11 5 3 30-16 27 4. Tm. Vasas 19 10 5 4 30-12 25 5. Fegyvernek 19 9 6 4 20-12 24 6. Jb. Vasas 19 8 5 6 28-20 21 7. K. MEDOSZ 19 7 6 6 25-23 20 8. Túrkeve 19 6 8 5 25-29 20 9. J.-jákóh. 19 4 10 5 23-26 18 10. R.-falva 19 6 4 9 22-27 16 11. Üjszász 19 5 6 8 20-25 16 12. Sz. Olajb. 19 5 5 9 16-25 15 13. J.-fénysz. 19 5 4 10 20-31 14 14. Tószeg 19 5 4 10 17-29 14 15. T.-földvár 19 3 5 11 21-36 11 16. Vegyiművek 19 1 7 11 24-47 9 ünnepi úszóverseny Tollaslabda Englert legyőzte Cserni Jánost A felszabadulás tiszteletére ünnepi versenyt rendezett a megyei úszó szakszövetség a Damjanich uszodában, ahol a szolnoki sportkörök mintegy félszáz versenyzővel vettek reszt. Győztesek: 100 m. delfin női gyors: 1. Erdős (Sí) 1.25, 100 m. delfin fiú mell: 1. Gyuricza (VD) 1.33.4, 100 m. gyermek női hát: 1. Koncz (VD) 1.26, 100 m. béka fiú mell: 1. Hajdú (Sí) 1.54.7, 100 m. gyermek leány gyors: 1. Koncz (VD) 1.16.2, 200 m. serdülő fiú hát: 1. Bezzeg (VD) 2.34.8, 100 m. deiifn leány mell.: 1. Deák (Sí) 1.38.7, 200 m. gyermek fiú mell: 1. Németh (VD) 3.15.7, 100 m. béka leány mell. Ratkai (Sí) 1.59.3, 100 m. delfin fiú hát: l. Gyuricza (VD) 1.24.7 200 m. ifj. leány mell: 1. Seller (VD) 3.03, 100 m. korosztálynélküli gyors: 1. Bezzeg (VD) 1.08.8, 4x100 m. férfi gyors • váltó: 1. Sz. Vízügy—Dózsa 5.24.7 (Gyuricza, Kripkó, Driesz, Bezzeg) A felszabadulásunk tiszteletére rendezett nemzetközi tollaslabda-tornán kellemes meglepetés született. Englert István, a Hon- véd-Kilián FSE ifjúsági bajnok versenyzője — a negyeddöntőben — közel egyórás drámai küzdelemben legyőzte a kilencszeres magyar bajnok Cserni Jánost. Cserni zsinórban nyeri a magyar bajnokságokat, és 10 éve nem szenvedett vereséget magyar versenyzőtől egyéni találkozón. A többi számban is remekeltek a Szolnoki Kilián FSE sportolói, minden versenyszámban dobogóra álltak, különösen Németh Erzsébet volt még igen eredményes, de kitettek magukért a többiek is. Eredmények. Férfi egyes: 1. Englert István (Honvéd-Kilián FSE), 2. Rolek Ferenc (Honvéd N Zrínyi SE), 3. Cserni János (FŐKÉRT) és Papp József (Honvéd Kilián FSE). Női egyes: 1. Cserni Éva (FŐKÉRT), 2. Németh Erzsébet (Honvéd Kilián FSE), 3. Szabó Ildikó (Hatvani Spartacus) és Szabados Zsuzsa (BE- AC). Női páros: 1. Szabó Németh (Hatvan—Kilián), 2. Cserni— Pozsik (FOKÉRT), 3. Szabados—Legerszky (BEAC) és Tróják— Krawczyk (Wroclaw). Férfi páros: 1. Cserni—Rammer (FOKÉRT), 2. Rolek—Jankó vies (ZríLnglert István, a férfi egyéni verseny győztese nyi SE), 3. Papp—Englert (Kilián FSE) és dr. Édes—Berényi (MAFC), Vegyespáros: 1. Cserni testvérek (FŐKÉRT), 2. dr. Édes—Wolf (MAFC), 3. Tóth— Szabó (Kilián—Hatvan) és Papp —Németh (Kilián FSE). Kosárlabda R9 n. Küzdelmes találkozók — szoros eredmények Szolnoki Olajbányász— Kandó Főiskola 69:67 (43:34) Férfi. Szolnok, Közgazdasági Szakközépiskola, 150 n., v.: Gör- gényi—Aranyosi. Szolnok: Pál Szabó (9), Majzik (12), Szabó (9), Csató. (21), Mészáros (4). Csere: Acsay (11), Kollár (3), Zádori, Békési, Békés. Hazai kosárral kezdődött a mérkőzés, de jelentős előnyt nem sikerült kiharcolni. A főiskolások szívósan tartották magukat. Az Olajbányász mindvégig emberfogással védekezett, így i^ezdett a budapesti együttes is, de hamarosan zóna védekezésre váltottak át. Hazai részről a távoli tempódobások több Ízben kimaradtak, de a palánk alatt Csató ügyesen és eredményesen játszott. A második játékrész úgy kezdődött, hogy könnyedén győz a szolnoki együttes, de néhány kimaradt helyzet, pontatlan átadás után a főiskolások felzárkóztak és egy pontra megközelítették. Az utolsó négy perc ritkán látható izgalmas körülmények között zajlott. Igaz, magas színvonalról nem lehetett beszélni, de küzdelem volt a javából, amiből a szolnoki fiúk derekasan kivtették a részüket, és megérdemelten győztek. Kandó Főiskola—Szolnoki MTE 61:56 (30:30) Női. Szolnok, 100 n., v.: Gör- gényi, Aranyosi. Szolnoki MTE: Ónodi (6), Herczeg (4), Ech- bauer (4), Rádiné (19), Czitán (12). Csere: Tőrös (6), Szekeres (5), Szántó, Hán, Hudu. Edző: Simon János. Kandó FSE: Köpf - né (10), Philippovits (6), Roz- mann J. (14), Szombatfalvy (21), dr. Vigyázóné (j6) . Csere: Re- lovszky (2), Kollár (2), Rozmann M., Bodnár, Borhi. Edző: Benczúr Lajos. A vendégek már a 3. percben 7:0-ás vezetésre tettek szert, az MTE pedig hat ziccer helyzetet hibázott! Az első félidő közepére feljött a piros-fekete csapat, átvette a játék ritmusát és jó védekezése mellett bátran és látványosan is támadott. Mindjobban ledolgozták hátrányukat, és a félidő 30:30-as eredménnyel ért véget. Fordulás után tovább fokozódott a küzdelem és az izgalom. Felváltva estek a kosarak, s egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni. 48:48-as állásnál Rádiné tiszta szerelését a játékvezetők „személyi hibával jutalmazták”, s ezzel Rádiné a 13. percben elbúcsúzott a játéktól. Forrósodott a hangulat. Az MTE nagy lelkesedéssel átvette a vezetést (52:51), de végül, mégis vesztesként volt kénytelen elhagyni a pályát. A Balogh edző külföldi tartózkodása miatt Simon János által irányított csapat minden dicséretet megérdemel. Nagy küzdelemben, jó iramú mérkőzésen az NB i-es, sokszoros válogatott játékosokat felvonultató főiskolások ellen derekasan helytálltak a piros-fekete lányok. Játékuk méltán váltott ki elismerést az éles küzdelmet hozó mérkőzésen. A MAGVAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPÁÉRT Szolnoki MTE—Debreceni ASE 47:39 (27:17) Szolnok, v.: Lőrincz, Fodor M. Egy hét. leforgása alatt már másodszor találkozott a két NB 11-es együttes. Az MTE-játékosók a Kandó elleni bajnoki mérkőzés előtt — edzés jellegű mérkőzésen, könnyedén, és biztosan győztek a debreceniek ellen. A csapat, összetétele állandóan változott, főleg a cseresor játékosainak szerepeltetése került előtérbe. Az MNK-győzel- met és továbbjutást kiharcoló MTE: ónodi (2), Herczeg (10), Rádiné (13), Echbauer (2), Czitán (6), csere: Tőrös (2), Szekeres (9), Hán (3), Szántó, Hudu összeállításban játszott. lünröhirdeléseid INGATLAN SÜRGŐSEN eladó. Berekfürdő, Vörös Hadsereg u. 13. sz. alatti 517 négyszögöl porta, rajta félkész, kétszintes, felépítmény. Az épület földszinti része lakható, a porta közf vétlenül a főút mellett van. Érdeklődni: bármikor a helyszínen. TTSZAFÖLDVÁ- RON, a Malom u. 17. alatti ház 200 négyszögöl telekkel 55 000 forintért, sürgősen eladó. Érdeklődni: minden szombaton, 10—16 óráig. KÉTSZOBÁS házrész kedvező feltételekkel eladó. — Karcag, Győrffy I. u. 22. Érdeklődni a helyszínen. SÜRGŐSEN eladnánk három és fél szobás, kertes házunkat. Szolnok, Al- esisziget, Állami Gazdaság. ^ (6-os busszal megközelíthető.) Germán. SZOLNOKON, Árpád u. 10. sz. alatti négyszobás, családi ház eladó. Érdeklődni egész» nap. MASFÉLSZOBAS lakás eladó. Szolnok, Mikszáth út 20. III. em. 10. Megtekinthető szombaton és vasárnap. KARCAGON, Ady E. u. 2. sz. alatti családi ház eladó vagy elcserélhető. SZOLNOKI másfél- s:M>bás, távfűtéses, VII. emeleti szövetkezeti lakás eladó 180 000 Ft készpénz + 80 000 Ft OTP átvállalásért. „Szép kilátás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. HÉTVÉGI ház eladó, kisméretű, szétszedhető, színes. Szolnok, Rétpart, Zádor. KÉTSZOBÁS, közművesített, zárt ve- randás, jó karban levő családi ház eladó. Törökszent- miklós, Móricz Zsig- mond út 12. GÉPJÁRMŰ R—26-os BMV 250 cm3 motorkerékpár jó állapotban eladó. Jászapáti, Hold u. 3. Érdeklődni lehet 36- os telefonon. MEGKÍMÉLT T 5-ÖS Pannónia motorkerékpár eladó. Kazai, Tiszaföldvár, Nefelejcs út 11. PEUGEOT 504-es eladó. .Törőkszenlmik- lós, Laborfaivy u. 3. Érdeklődni: egész nap. 250-es MZ motorkerékpár alkatrészek eladók. Karcag, Keleti u. 12. JÓL karbantartott CR-es 601-es Trabant eladó. Rákóczifalva, Zrínyi út 12. SKODA 1000 MB jó állapotban eladó. — Megtekinthető, Szolnok. Magyar u. 6. sz. Gál Dénes. IZ-s Trabant Combi 13 ezer kilométert futott eladó. Szolnok, Abonyi u. 19. VELOREX 350-es, garázsban tartott, prima állapotban eladó. Bárkinek átírható. Szolnok, Beloiannisz u. 23. KTTÜNÖ állapotban levő CZ 175-ös motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ságvári krt. 73. Hl. em. 7. 17 órától. ADÁSVÉTEL TÖRZSKÖNYVEZETT drótszőrű német vizsla kölykök kaphatók. Érdeklődni lehet: szombaton és vasárnap, Alaty- tyán, Híd út 12. HÉVÍZ 12 literes, új, .gáz-vízmelegítő eladó. Jászkisér, Viola u. 19. Abonyi. JONATHAN alma • eladó, nagyobb tételben is. 4261 Guth- puszta 23. Madar István. KARCAGON két nyolcéves, hasas tehén eladó. Érdeklődni: a Béke Tsz bereki központjában. ESZTERGAPAD eladó Zimmermann gyártmányú 1000 mm csúcstávolság, 250 mm csúcsmagasság, vonóorsós, dupla prizmás tartozékokkal. 5310 Kisújszállás, Kötő 16. VENNÉK Velőre* kocsit, jó állapotban. Rákócziújfalu, Kossuth út 52. ŐRI A SGYÜMÖL- CSÜ egres, hollandi piros és fekete ribiz- ketövek darabonként 10 Ft kaphatók. Toronyi kertész, Békéscsaba. Sztraka 27. EGYÉB PARKETTÁZÁST, hideg-burkoló munkát rövid határidőre vállalunk. Tempó Ksz, Szolnok, Vár- konyi tér 20., telefon: 11-025. ÉRTELMISÉGI házaspár üres lakást vagy lakrészt bérelne. „Egy évre” jeligére a szolnoki hirdetőbe. BAROMFIAK szakszerű bérkeltetését folyamatosan vállalom és ugyanott naposcsibe egész éven át megrendelhető. Bükkösi ' Ottó, — Abony, Klapka György üt 13. sz., telefon: 95, bármikor. 200 négyszögöl hobby telek felszántva bérbe adó. Rétparton, buszmegállóhoz közel. Szolnok, Tulipán u. 2. Érdeklődni: 14 órától. lakáscsere SALGÓTARJÁNI négyszobás, összkomfortos, 109 négyzetméteres, magasföldszinti állami lakásomat szolnoki hasonlóra, esetleg szolnoki vagy buda-r pesti kétszobás, összkomfortosra cserélném. „H. emeletig Salgótarján” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Erdészet szájét! hűfeldolgozó üzeme férfi és női dolgozókat vesz fel, rakodói, fű- részgépkezelől és szegező munkakörbe. Fizetés teljesítmény alapján, plusz természetbeni járandóság. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés az üzem vezetőjénél Szajolban, Képesített könyvelőt, kereskedelmi hálózatellenőrt, zöldségboltvezetőt, szakképzett hentest, takarítót felveszünk. Jelentkezni lehet a szolnoki ÁFÉSZ-nél, Marx: park 8. HL em, 31L alatt, A Délalföldi Pincegazdaság szolnoki pincészete gyors- és gépírókat, valamint érettségizett lányokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ostor út L A NEFAG Szolnoki Erdészete gyakorlott vontató és erögépve- zetöket vesz fel MTZ—50 traktorra, TL—30 és RS 09 munkagépekre. Fizetés teljesítmény szerint. Jelentkezni lehet az Erdészet központjában — Szolnok, Rákóczi u. 7/a. Felveszünk tetőfedő, szigetelő, bádogos, villanyszerelő, kőműves, ács szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Szolnoki Építő- és Szakipari Szövetkezet, Szolnok, Költői Anna u. 11. Minden héten s||ibad szombat. FJőnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek. csévélőnek. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextil - művek Budai Gyára, munkaerőgazdálkodás, 1502 Budapest, postafiók 43. A Ganz Villamossági Müvek Gyára felvételre keres irodata- ' karilókat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a munkaügyi osztályon, Szolnok, Munkásőr út 34/c szám. A Kőzéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Szolnoki Szakaszmérnöksége, Tiszaliget, azonnali belépéssel alkalmaz takarítónőt. Munkaidő: 5—9 óráig és 16—20 óráig. Jelentkezés: Bajkő Judit, Szolnok, Tiszaliget gondnokság. Takarítót felvesz a kertvárosi általános iskola. Szolnok, Napsugár u. 19. Közgazdasági érettségivel rendelkező dolgozót adminisztratív munkakörbe Telveszünk. Budapesti Likőripari Vállalat, Szolnok, Beloiannisz u. 36. x Közgazdasági technikumi érettségivel, valamint utókalkulátort gyakorlattal rendelkező dolgozót azonnali belépéssel felveszünk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezéseket „Építőipari” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. IQIolfg cszokcat Személygépkocsivezetőt felvételre keresünk. Cím: Statisztikai Hivatal, Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház. alkalmazunk Az Érdért Vállalat gépírőnőt keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Munkásőr úti 2. sz. telepén. A Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat szolnoki főépítés- vezetőségére felvételre keresünk mélyépítő gyakorlattal rendelkező felső, vagy középfokú végzettségű termelésirnyító dolgozókat, főépítésvezetö-helyettesi, építésvezetői* és munkavezetői beosztsok betöltésére. Munkahelyek: Szoluok területén. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a KEVIÉB központjában, Debrecen, Széchenyi u. 46. sz. alatt, a személyzeti osztályvezetőnél. Lányok, figyelem! Szövőipari tanulónak jelentkezhet minden 14. életévét betöltött általános iskolai végzettséggel rendelkező leány. Juttatások: kezdő tanulóbér 350,— Ft. Utazási költség 50,— Ft. Az első hónapban az ipari tanulók összesen 650,— Ft- ot kapnak. Tankönyvet, munkaruhát, iskolaköpenyt adunk. Díjmentes elhelyezést és ingyenes ellátást a most épülő új kollégiumban biztosítunk. A kezdő szövők kereste 1800—2500 Ft, a gyakorlott szövőké 2800—3200 Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunkások havonta 5% szakmunkáspótlékot kapnak. Jelentkezni lehet: szombat kivételével bármely munkanapon 8—15-ig személyesen vagy levélben. Jelentkezés után részletes tájékoztatást küldünk. Patex Angyalföldi Szövőgyár személyzeti osztály, 1135 Budapest, XIII. Fáy utca 81—83. Közgazdasági képzettséggel felveszünk gépkönyvelőt, adminisztrátort, lehet kezdő is. Jelentkezés: Vetőmag Vállalat, Szolnok, Véső út L A Tiszamenti Vegyiművek — Szolnok, Tószegi út — azonnali belépéssel felvételre keres gyakorlattal rendelkező közgazdasági szakközépiskolai végzettségűeket. Jelentkezni lehet személyesen a vállalat munkaerőgazdálkodásán. A TITÁSZ Szolnok-vidéki ki-, rendeltsége szolnoki munkahelyre felvételre keres villanyszerelőket és segédmunkásokat hálózatkarbantartói és hálózat- szerelői munkára, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: TITASZ Szolnok-vidéki kirendeltségén, Szolnok, Verseghy u. 3. Nagy gyakorlattal rendelkező pénzügyi előadót, gyors- és gépírót azonnali felvétellel alkalmazunk premizált munkakörben. Jelentkezés minden nap „Szöv- terv” Szolnok, Jósika út 12. sz. az irodavezetőnél. Építőipari segédmunkásokat felveszünk. Tempó Ksz, Szolnok, Yarkonyi tér 20., telefon: 11-025. A MEZŐGÉP szolnoki gyáregysége, Szolnok, Besenyszögi út, felvételre keres marós, lakatos, vízvezetékszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállást szükség esetén biztosítunk. A Ganz Villamossági Művek Gyára felvételre keres mérlegképes könyvelőket, közgazdasági technikumot végzett könyvelőket, gyors- és gépírókat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személjresen a munkaügyi osztályon, Szolnok, Munkásőr út 34/c szám. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat azonnali belépéssel felvesz bérszámfejtőt, gépírni tudó adminisztrátort, gépírónőt, segédmunkásokat, valamint T—174-es típusú árokásó gépre nehézgépkezelői vizsgával rendelkező dolgozót. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vízmű u. 1. sz. munkaügyi csoport. Vas- és Faipari Szövetkezet nagy ipari gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt keres felvételre, valamint gépésztechnikust. Pályázatokat (részletes önéletrajz) Szolnok, Ostor u. 1. címre kérjük megküldeni. Nagykereskedelmi Vállalat női és férfi munkavállalókat vesz fel. Cím: RÖVIKÖT Nagykereskedelmi Vállalat, Szolnok, Ré- kasi út 3. sz. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. Gázszerelő-hegesztőt szakmunkás vizsgával felveszünk. Bérezés megállapodás szerint. Részletes felvilágosítást ad a vállalat munkaügyi csoportja. Szolnoki Cukorgyár, Szolnok, Vörös Hadsereg út. A Vízügyi Építő Vállalat központi földmunkagépüzeme, Budaörs, Pf. 11. felvételre keres nehézgépkezelőket változó munkahelyre. Kotrógép, rakodógép és dózer kezelésében jártas vagy azt megtanulni akarók jelentkezését várjuk. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Cím: 2040 Budaörs, Pf. 11. Kállai Éva u. 32. Felveszünk idő és árelemzőt, építőipari technikusi képesítéssel. Kereskedelmi gyakorlattal rendelkező árukezelőt, anyag- könyvelőt, gyors- és gépírót. Jelentkezés: TEMPO Ksz, Szolnok, Várkonyi tér 20., telefon: 13-236. A Szőke Tisza ÁFÉSZ Igazgat tósága pályázatot hirdet Tisza- süly községben levő ruházati boltjának vezetői munkakörének betöltésére. A pályázatokat írásban kérjük: Szőke Tisza ÁFÉSZ, Kőtelek, Szabadság tér 3« A tószegi Vegyesipari Szövetkezet felvételre keres építőipari* gépkezelőket, festő brigádokat és szakmunkásokat, szigetelőket, bádogosokat, segédmunkásokat, valamint takarítót. Jelentkezés a fenti címen, a termelési osztályon. MÉK-kirendeltség kőművest, szobafestő-mázolót, villanyszerelőket, zöldség-gyümölcsboltba boltvezetőket, férfi és női segédmunkásokat vesz fel. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Szolnok, Téglagyár u. 9. Érettségizett elektroműszerész 5 éves gyakorlattal állást változtatna. „Továbbtanulási lehetőséggel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A TIGÄZ szolnoki üzemegysége felvételre keres gépkocsi előadói munkakörbe, szállításvezetői és garázsmesteri végzettséggel rendelkező dolgozót, valamint gyors- és gépíró adminisztrátort. Jelentkezés az üzemegység munkaügyi osztályán, Szolnok, Thököly út 79. A SALGÓ Cipőipari Szövetkezet FELVESZ egyműszakos üzemébe: KÉZI és GÉPI SZABÁSZT, FELSŐRÉSZKÉSZÍTŐKET, CIPŐIPARI GÉPMUNKASOKAT. JELENTKEZNI lehet levélben vagy személyesen a szövetkezet telephelyén. 3104 SALGÖTARJÄN Csokonai út 63. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük.