Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
imfáprffls 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ke szétnézünk Irak tép Es felbőgnek o motorok Fegyvernek határában, he/reföldek közepén már mesz- ,'sziről látszik az égnek ágaskodó fúrótorony. Uttalan /utak vezetnek ide, de szerencsére móst nincs sár. Patai Ferenc, a fúrómester azzal fogad, most nem tudnak leállni, éppen kiépítés van. Igyekezniük kell, fél hatra jön a geofizikus brigád, addig ki kell szedni a fúrócsöveket a lyukbóL Felmegyünk a munkapadra. Felbógnek a hatalmas Diesel-motorok, ahogy az emelómű a csigasoron függő hatalmas horog és a szállí- tószék segítségével az 1200 méteres mélységből megemeli a fúrórudazatot. Lent a három kulcsos, az emelőművet irányító fúrómester, s fenn a kapcsoló a nagy zajban nemigen tud melegedés, fent a munkapadon hűvös volt. — Ez még istenes, — mondja Hodosi Lajos, s 6 csak tudja, huszonhárom éve olajbányász. — Mostanában nincsenek telek. Amikor harmincfokos hideg volt, még évekkel ezelőtt, az volt a kemény idő. — Bizony, bizony — bólogat Kovács József, a kap- csolós, szintén az idősebb generációt képviseli a brigádban — a kesztyűt, ha olyan a munka, csak le kellett húzni. Megfogta az ember a csövet, aztán odaragadt a keze. Kérdem, ha olyan nehéz, márpedig hóban, hidegben, csizmaszárig érő sárban néha embertelenül nehéz, mi tartja itt őket? — Meg lehet ezt szokni. — válaszolja Hodosi Lajos. A kapcsold behúzza a fúró csövet, egymás mellé sorakoznak a rakatok egymáshoz szólni. De nincs is szükség szavakra. Szem- villanásokból, apró mozdulatokból, egyezményes jelzésekből értik egymást, s gyűlnek a rakatok a toronyban. Bár * csak jelzésekkel beszélgetnek, az arcokon feszülő figyelemből látni, mennyire összehangolt pontos munkára' van itt szükség. Már alkonyodik, ami kor az utolsó rakat végén megjelenik a fúrófej is. A geofizikus brigád közben már megérkezett, megkezdik a fúrás elektromos szelvényezését. , Mi közben a fúrótorony mellett sorjázó fémbódék egyikében ülünk le beszélgetni. Begyújtják az olaj- .kályhái Ránk -is fás aav ki&. — Legalább egy jó év kell ahhoz, hogy összekovácsolód- jon a brigád — folytatja Patai Ferenc. — S ebben a munkában, mert nem veszélytelen, nagyon fontos az összeszokottság. Aztán, hogy értsem, mi ad értelmet az erőfeszítéseknek, mesélik, hogy Algyőn ők fúrták a 2. számú kutat, amelyik először adott olajat, felemlítik, hogy 1967- ben ez a brigád, a másik két műszak brigádjaival együtt országos csúcsot fúrt 1063 métert huszonnégy óra alatt. Püspökladányban, a 3-as számú kút már majdnem kitört, de megelőzték — torolják az -emlékeket. Ha egy-egy kútban olajat, vagy gázt találnak, már csak azért is örülnek neki, mert ez azt jelenti, azon a vidéken több kutat1 is kell majd fúrni, legalább egy ideig nem vándorolnak. Mert a fúrósélet vándorélet. Mire egy-egy vidéket megszoknának, már befejezték a munkát, tovább költöztetik a berendezést Patai Ferenc Biharnagyba- jomban lakik. Húsz éve, tizennyolc évesen lett olajbányász. Azóta a Nyírségtől Szegedig az Alföld szinte minden részén megfordult már. — Kilenc nap munka után jár három szabadnap. Akkor mehetünk haza, — mondja. — Az volna az igazi, — teszi hozzá Pető Gyula, — ha velünk lehetne a család. De ez ebben a szakmában képtelenség. A fúrómester eltűnt néhány pillanatra, aztán hogy megjött örömmel újságolta: jó a mérés, a geofizikusok szelvényező műszere leért a talpra. A brigádban két fiatal ember dolgozik, Kakucsi László és Mógor István, mindketten olajipari technikusok. — Két éve amikor végeztünk, voltunk vagy kilenc- venen — mondja Mógor István. — Közülünk jó ha tizenöt-1—húsz dolgozik a fúrásnál. A három műszak, az éjszakázás a szabadban, a folyamatos munka, az, hogy nincs ünnep, nincs vasárnap, sok embert elriaszt. Most húsvétkor is mind a két nap dolgozni fogunk. — Ez alatt a húsz év alatt sok minden változott — mondja Patai Ferenc. — A legnehezebb munkákat gépesítették. — A nyugdíjunk is kedvezőbb lett, — folytatja Pető Gyula — öt évenként kapunk egy év korkedvezményt. — Aki ebben a szakmában huszonöt évet eltölt az már úgy tele van nyavalyával, hogy, higgye el, meg is érdemli a nyugdíjat — teszi hozzá Hodosi Lajos. — Azt is ígérték, hogy melegkoszt pótlásaként konzer- veket kapunk — mondja Kovács József. — Az jó is lenne, mert hogy távol élünk a családtól, bizony sok a kiadás. S meleg ételhez nem juthat az ember munka közben. Amikor búcsúzom, elő is kerülnek az elemózsiás csomagok, vacsorázik a brigád. A fúrólyuknál még javában folyik a szelvényezés. A mező közepén, mint egy hatalmas karácsonyfa, terpeszkedik a kivilágított fúrótorony. Xrömböozlur PáLot Egymás uían peregnek az esztendők az idő kerekén s ezen az áprilison immár harminc év távolából bukkannak fel népünk emlékezetének mélyéről az 1945. tavasz eleji képek, a vízbe roskadt hidak, a kormos tűzfalak, a bombatölcsértől szaggatott földek reménytelenséget sugalló képei, egy bukott kor roppant csődtömege. Emlékezetünk felszínére torlódnak a reménykedés képei is, amelyek a három évtized távolában sem fakultak hivatalos olaj nyoma tokká. Azóta is erőért, lelkesedésért, a tovatűnt negyvenötös napok tiszta szándékainak, emberi helytállásának, az egész országot átfogó tetterőnek frissítő, lelhet nemesítő emlékeihez fordulunk. Minden év április 4-én a munkáshétköznapokat követően egy napot arra fordítunk, hogy figyelő szemmel szétnézzünk házunk, s hazánk táján: meddig jutottunk, s milyen megvalósítandó feladatok állnak előttünk. Ilyenkor kirajzolódik szemünk előtt mondhatni az egész ország jellegzetes vonásaival, összefüggő, hatalmas vetéstáblák. Ég felé nyúló gyárkémények hívják fel a figyelmet az iparfejlesztés új központjaira. A legutóbbit említve: a Tiszai Vegyi Kombinát olefinműve — amely a kalusi gyárkombináttal működik együtt —, egészen új típusú kapcsolat magyar és szovjet termelőegységek között. Soha nem felejtjük, de ilyenkor még élénkebben felidézzük, hogy vívmányainkat népünk ndn tudta volna egyedül, a felszabadító Szovjetunió segítsége nélkül elérni. Egész országunk, egész népünk hálával és reménységgel tekint a segítő Szovjetunióra. A felszabadító Szovjet Hadsereg semmisítette meg a magyarországi és a hitleri fasizmust, s győzelme milliókat segített új erőhöz, alkotó, építő munkához, új élethez. Megnyitotta népünk előtt az utat a demokratikus és szocialista fejlődés előtt, amelyért népünk legjobbjai küzdöttek, s amelyért oly sokan áldozták életüket. A magyar dolgozók harminc éve tapasztalják, hogy a legnagyobb szocialista hatalom léte és éréje, az általa vezetett szocialista közösség döntően befolyásolja a nemzetközi helyzet alakulását, a békéért vívott küzdelem sikerét s a legnagyobb biztosítéka hazánk politikai és gazdasági fejlődésének. Szilárd szövetségi politikánk és rendszerünk középpontjában a béke és a haladás ügyének szolgálata áll. Ez lehetővé teszi, hogy következetes és elvi politikát folytassunk. Barátainkkal együtt a harmadik világ országainak népeivel és a tőkés országok dolgozóival, előmozdítjuk a közös történelmi, kulturális örökség ápolásának, az érdekek összehangolásának, az enyhülésnek mind inkább kibontakozó folyamatát. A Szovjetunió a magyar népet felszabadította, és segítette Magyaországot a békekötésre irányuló törekvéseiben. A legyőzött ország rövid időn belül visszanyerte szuverenitását. A Szovjetunió volt a magyar nép történetében az első nagyhatalom, amely a mi kis országunkat egyenjogúként kezelte, barátságába fogadta, majd szövetségeseként szerződést kötött vele. A legjobbkor jött az anyagi segítség is, amelyet népünk a Szovjetuniótól a felszabadulás után nyomban és olyan időben kapott, amikor a szovjet nép sem a fölöslegből adott. Felbecsülhetetlen az az erkölcsi, politikai, gazdasági segítség, amelyet a Szovjetunió országunknak, népünknek nyújtott. A három évtized alatt megtett utat áttekintve, hazánk akkori és mai helyzetét egybevetve, a harc és a munka eredményeit számba véve, a Magyar Népköz- társaság olyan vívmányokat mutathat fel, amelyek méltán keltenek büszkeséget és elismerést. A visszapillantást és előretekintést az idén mindnyájunk számára megkönnyítette és rendszerbe foglalta a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. Mélyreható elemző és értékelő tevékenység alapján ismerjük immár a X. kongresszus óta eltelt időszak eredményeit, az új feladatokat összefoglaló határozatokat és a hosszabb távra, 15—20 évre szóló, Programnyilatkozatot. Az új társadalom, az igazság; az egyenlőség és a szabadság társadalmának felépítése az egységben tömörült egész magyar nép ügye. A béke megvédésének világméretű küzdelmében feladataink nem csökkentek. Tudjuk, történelmi mérföldkövek vannak már mögöttünk, érlelődik az európai biztonsági értekezlet legmagasabb szinten tartandó zárószakasza, újabb egyezmény készül a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról, fasiszta rezsimek omlottak össze Portugáliában és Görögországban, s az-enyhülés irányzatát nem sikerült visszafordítani. Ugyanakkor azonban még nem oldódott meg a közel-keleti helyzet, lépések / történtek Ciprus kettéosztására, Vietnamban változatlanul akadályozzák az egyezmények végrehajtását, s a chilei sötét zsarnokság még tartja magát. A világ ilyen állapota nemcsak szükségessé, de egyenesen elengedhetetlenné teszi itthon, a szövetségi politika elveinek megfelelően a párbeszéd további szélesítését, s népünk egységének szilárdítását, mindenütt és mindenkor, ha a béke védelméről, a hidegháborús erők visszaveréséről van szó. Mint Kádár János mondotta: „Szilárd elhatározással és* egységben haladunk tovább előre a szocializmus építésének útján, barátaink, testvéreink, a Szovjetunió, a szocialista országok népeinek oldalán. Ha ezt tesszük, akkor bizonyos, hogy a magyar népre eredményekben gazdag évek, évtizedek köszöntenek, a nemzetre szép jövendő vár.” Európában és hazánkban viszonylagos nyugalomban élünk, s ha vannak is gondjaink, és nem is csekélyek, azokat a békés alkotómunka rendezett körülményei között lépésről lépésre oldjuk meg. Hazánk következetes külpolitikájában, hűséges a felszabadító Szovjetunióhoz és a többi baráti szocialista országhoz. Békés építőmunkánk védelmében még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a Szovjetunió hős népével, a békéért, a a népek függetlenségéért vívott harcunkban. P. T. A mikor a szolnoki autóbuszvezetők elolvassák ma az újságokban, hogy Lazányi Józsefné, szerkesztőségünk párttitkára, lapunk főszerkesztő helyettesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, lesz közöttük, aki így szól majd a váltótársához: tudod,* az a kis barna .asszonyka, aki a cukorgyárnál száll fel a 7.45- ös járatra és a késő estivel megy haza... Így megy ez nap mint nap. Lassacskán húsz éve lesz, hogy a kommunista újságírásé Lazányi Angéla — ezen a néven írja cikkeit — élete. Magunk sem tudjuk, honnan van elég ereje, hogy reggeltől késő estig a szerkesztőség feszültséggel teli levegőjében éljen, úgy hogy fáradságnak, idegességnek nyoma se legyen rajta. 1957 júniusában jött lapunkhoz — előtte is felelős beosztásokban dolgozott —, majd rovatvezető lett, s 1958 óta főszerkesztő helyettesünk. Életútja összeforrott lapunk sikereivel, kudarcaival — mert ilyen is volt — és ma már szerkesztőségünk egyik legrégibb dolgozója. 1948-ban lépett be a pártba, helyét keresve, meggyőződésétől vezetve, s az elmúlt két évtized alatt a kommunista újságírás olykor nagyon is nehéz feladatát vállalta: megrendíthetetlep, hittel, széles politika} látókörrel, nagy munkabírással, s mindannyiunk által csodált Tollai, Jé szóval — olykor irigyelt — nyugalommal. Szerkesztőségünk jórészt az ő vezetésével vált felnőtté, akik nálunk indultak el a pályán — az ország vagy a világ bármelyik részén is dolgoznak — Lazányi- nétól a szakma ábécéjén kívül felsőfokon kapták a kommunista emberséget, erkölcsöt, igazságérzetet. Nem sok szerényebb embert ismerünk nála, távol áll tőle minden magamutogatás, mint valami hamis ékszer. Csendes szavú, kevésbe- szédű, de amikor jó ügyért kell harcolni, bátor ellenfél, mert igazáért nagyon okosan tud és akar küzdeni. 1974 februárjától szerkesztőségünk, a rádióstúdió és a Magyar Távirati Iroda kirendeltségének közös alapszervezetének párttitkára. Ezt a megbízatást is nagy felelősséggel és igazság- érzettel végzi, úgy ahogyan szerkesztői munkáját. Olykor pedig nincs könnyű dolga. Szokták mondani: az újságírók nehéz emberek. Sokan vallják, — biztosan van benne valami... Tiszta szigorúság ez az asszony, mondta róla az egyik kollégánk. Ügy értette: amikor Lazányi Angéla kér valamit, dolgos évtizedekkel a háta mögött kéri és elsősorban önmagához igényes. Akkor pedig elvtársaitól , is követelhet. Nagy tájékozottságot, pontosságot igénylő szerkesztői munkáján, mindannyiunk megelégedésére végzett párt- - titkári tevékenységén túl számottevő közéleti megbízatásoknak tesz eleget. Tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a népfront megyei bizottságának alelnöke. Olykor — ha valakiben csökken a lelkesedés, vagy a fáradság jelei mutatkoznak — még mások helyett is jó szívvel, áldozatkészen dolgozik, a kö^ös ügyért állandóan tenníakarás diktálja cselekedeteit. Szerkesztőségünk osztozik Lazányi íAngéla örömében, mert zudjuk, hogy magas kormánykitüntetése hosszú évtizedek felelősségteljes, ügyszerető munkájának elismerése, és a szerkesztői, újságírói munka megbecsülése.
