Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-30 / 100. szám

1975. április 39. SZOLNOK MEGYEI NÉPLÁP 3 Kitüntették a munkaverseny legjobbjait Kiváló vállalatok, intézmények, szövetkezetek (Folytatás az 1. oldalról) vörös vándorzászlaját, a Ti­sza Cipőgyár egyik brigádja a Munka Vörös Zászló Ér­demrendje kitüntetésben ré­szesült. A gyár egész kollek­tívája pedig elnyerte az MSZMP KB kongresszusi zászlaját. — Ünnepre jöttünk össze, a jó munkát, a szocialista munkaverseny élenjáróit ün­nepeljük, — kezdte beszédét a pártbizottság első titkára. — A munka nemzetközi ün­nepének előestéjén azokat köszöntjük, akik emberség­ből és a munkában is példát mutattak. Azokat üdvözöljük, akik kötelességükön túl nem­csak a nagyobb fizetség re­ményében, hanem eszmei meggyőződésből is több mun­kát vállaltak. Ezekben a na­pokban olyan együttdolgozó közösségek felé fordul a fi­gyelem, amelyek az egy esz­tendeje kezdődött munkaver­senyben tűntek ki. A jók kö­zött Önök lettek a legjobbak! A termelékenység növelésé­vel, az önköltség csökkenté­sével, a szervezettség javítá­sával, a jó minőségű termé­kek gyártásával mutattak példát. Az országban a dol­gozók mintegy hetven száza­léka vállalt részt a nagysza­bású versenymozgalomban. Közülük huszonöt vállalat a kongresszusi zászlót kapta meg. Megyénkből a martfűi Tisza Cipőgyárat érte a meg­tiszteltetés. Kétszázhűsz bri­gádot a Központi Bizottság kongresszusi oklevelével tün­tetünk ki. Nyolcán közülük ma veszik át. További tizenöt szocialista brigád pedig a megyei pártbizottság okleve­lét kapja a Szakma, illetve a Vállalat kiváló brigádja cím­mel együtt. —Meleg szívvel köszöntőm Önöket, — folytatta — mun­kás hétköznapjaink élenjáró­it. Akik a hétköznapok fel­adatai közben lesznek leg­jobbak, azok társadalmunk megbecsülésének legjavát ér­demlik. Önök a haladás és a boldogulás harcosai. Formá­ját tekintve békés harc ez. Itt a fegyver: a szerszám, a győzelem pedig: a több hűtő­' Az ünnepi köszöntő után dr. Gergely István átadta a megérdemelt kitüntetéseket a szocialista brigádok vezetői­nek. A Központi Bizottság kongresszusi oklevelét és a velejáró Szakma kiváló bri­gádja címet nyerték: a jász­berényi Hűtőgépgyár Vályi Péter, a budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár törökszent­miklósi gyárának József Attila, a Szolnoki Volán 7. sz. Vállalat November 7., a kisújszállási MÁV Pálya- fenntartási Főnökség Lenin, a szolnoki Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Törek­vés, a rákóczifalvi—szajoli Rákóczi Termelőszövetkezet November 7., a szolnoki Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Petőfi és az Élelmi­szer Vegyiáru Nagykereske­delmi Vállalat karcagi tele­pének Május 1. szocialista brigádjai. A megvei pártbizottság ál­tal adományozott kongresz- szusi oklevelet és a vállalat kiváló brigádja címet kap­ták: a szolnoki Tiszamenti A kitüntetések átnyújtása után két szocialista brigád­vezető köszönte meg a meg­tisztelő címeket. Czeglédi Sándor, a BMG törökszent­miklósi gyáregységében dol­gozó József Attila brigád ve­zetője, a Központi Bizottság által kitüntetettek nevében szólt: — Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulója és pártunk XI. kong­resszusa tiszteletére hirdetett szocialista munkaversenyben — Tisztelettel és nagy .meg­becsüléssel köszöntőm, a ki-, tüntetett brigádokat, vállala­tokat, szövetkezeteket <és to­vábbi sikereket kívánok al­kotómunkájukhoz. Ezzel az ünnepséget megnyitona. A megnyitó után dr. Ger­gely István emelkedett szó­lásra. szekrény, a jobb minőségű cipő, a több gabona. Szeret­nénk ha mindenki így érez- né: a különböző közösségi munkamozgalmakban, így a szocialista munkaversenyek­ben, amikor egy-egy kollek­tíva a jobb eredményekre tö­rekszik, abban ott feszül az egyénnek az a vágya is, hogy ezáltal tudatosabban és tar­talmasabban élhet. Számta­lanszor bebizonyítottuk már, hogyha kell, ha a szükség úgy kívánja tudunk sokat és jól dolgozni. Az elmúlt har­minc esztendőben felemelke­désünk útján volt alkalmunk bőven a már-már erőn felül vállalt munkamennyiséggel bizonyítani építő kedvünket és tehetségünket. Napjaink­ban azonban a gazdasági fej­lődés és az elért technikák színvonal birtokában má o nem a mennyiségre, hanem g. minőségre tétetett á hang­súly. — A kongresszus, jól tiki­juk véget ért. A tiszteleté re indított munkaverseny eílső szakaszának végére is pont került, de a második szakasz 'az év végéig tart. A vállala­tok, gyárak, üzemek szocia­lista brigádjai nem állhatnak meg a versengésben. A bri­gádoknak nem az egészségte­len rivalizálás szándékával kell folytatni a versenyt, ha­nem ahogy már említettem is: versenyre kelve önmaguk­kal, saját lehetőségeik köze­pette, mert csak így érde­mes. — Engedjék meg, hogy megyei pártbizottságunk ne­vében gratuláljak Önöknek kimagasló teljesítményeik­hez, a megérdemelt kitünte­tésekhez. Kívánok valameny- nyiüknek, munkatársaiknak további gazdag munkasike­reket — fejezte be a megyei pártbizottság első titkára. Vegyiművek Petőfi Sándor, a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem Ságvári Endre, a kar­cagi Híradástechnikai Válla­lat 2. sz. gyáregységének Ga­garin, a Szolnok, megyei Ál­lami Építőipari Vállalat Má­jus 1., a szolnoki KPM Köz­úti Igazgatóság Gagarin, a Szolnok megyei Tanács kis­újszállási Faipari Vállalatá­nak Lenin, a Kunmadaras és Környéke Építő- Javító Szö­vetkezet Május 1-, a Szolno­ki Állami Gazdaság Dobi István, a tószegi Petőfi Ter­melőszövetkezet Dózsa György, a zagyvarékasi Béke Termelőszövetkezet Petőfi, a szolnoki Tiszamenti Regio­nális Vízmű és Vízgazdál­kodási Vállalat Kilián György, a Baromfiipari Or­szágos Vállalat törökszent­miklósi gyárának Beregovoj, a Szolnok megyei Mezőgaz­dasági Ellátó Vállalat Rá­kóczi Ferenc, valamint a ci- bakházi ÁFÉSZ 10. számú önkiszolgáló élelmiszerbolt­jának Petőfi szocialista bri­gádjai. eredményeink alapján el­nyertük a Szakma kiváló brigádja címet és tulajdono­sai lettünk a kongresszusi oklevélnek. A többi brigád nevében is köszönteiét mon­dok a szép kitüntetésekért, melyekkel pártunk, valamint társadalmi és gazdasági ve­zetőink munkánkat elismer­ték. Tudjuk, hogy 1975-ben az előttünk álló feladatok még nagyobb erőfeszítésekre késztetik a kitüntetésben ré­szesült brigádokat. ígérjük, Czeglédi Sándor, a kitünte­tett József Attila szocialista brigád vezetője íhogy munkánkat továbbra is Ja hármas jelszó jegyében vé­gezzük, ( alapul véve a XI. kongresszus határozatait, a szocialista brigádmozgalom­mal szembeni követelménye­ket. Tizenöt szocialista brigád közöttük a zagyvarékasi Bé­ke Termelőszövetkezet Pető­fi szocialista brigádja a me­gyei pártbizottság kongresz- szusi oklevelét és a Szövet­kezet kiváló brigádja címet kapták. Valamennyiük ne­vében Lajkó János, a brigád vezetője mondott köszönetét: Brigádunk 1970-ben ala­kult. Az első lépéseket ne­hezen, bizonytalanul tettüK meg. Szövetkezetünkben ak­kor még nem forrott ki a szocialista brigádmozgalom, és mi sem láttuk világosan feladatainkat. Kis közössé­günk azonban hamarosan összekovácsolódott. Lépést kellett tartanunk a fejlődés­sel, tanulni kellett szorgal­masan. Üj, modern gépek kezelését' sajátítottuk el, csak így tudtunk együtt fej­lődni a technikával. A szo­cialista munkaversenyhez örömmel csatlakoztunk és kettőzött erővel dolgoztunk azért, hogy vállalásainkat teljesíthessük. Szükség is volt a fokozott erőfeszítés­Lajkó János, a Petőfi szo­cialista brigád vezetője re, mert az 1974-es őszi beta­karítás emberfeletti munkát követelt valamennyi mező- gazdasági dolgozótól. Brigá­dunk, szövetkezetünk nevé­ben megköszönöm a megyei pártbizottság kitüntető elis­merését. ígérem valameny- nyiünk nevében, hogy ezután is számíthatnak támogatá­sunkra, munkánkra. Tudá­sunk. erőnk legjavát fogjuk nyújtani, hogy a XI. kong­resszus határozatait, célki­tűzéseit megvalósíthassuk. Az ünnepség Barta László zárszavával ért véget: — A most kitüntetett szo­cialista brigádok legyenek ösztönzői és lendítői a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny ez év végéig tartó második szakszónak is. Legyenek példamutató mun­kások az MSZMP XI. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásában, a negyedik öt­éves terv maradéktalan tel­jesítésében, pártunk prog­ramjának valóra váltásában. Eredményes munkát, május elsején pedig ke'iemes pihe­nést kívánok. Vízügyi szervezetek kitüntetése Tegnap délután a szolnoki Szigligeti Színházban három vízügyi szervezet kapta meg a megtisztelő Kiváló címet. Az ünnepségen részt vett dr. Gergely István, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Szolnok megyei pártibi­zottság első titkára, Dégpn Imre államtitkár, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnöke, Körösi György vezérőrnagy, BM miniszterhelyettes, Mi­csuk László, a MEDOSZ fő­titkár-helyettese, valamint a párt- és állami vezetés több képviselője. Az ünnepséget dr. Hegedűs Lajos, a Szolnok megyei Ta­nács elnöke nyitotta meg, méltatva a három vízügyi szervezet kiváló munkáját. Ezt követően Dégen Imre tar­tott ünnepi beszédet. , A három vízügyi szervezet csaknem ötezer dolgozója szinte az egész Tiszavölgy vízgazdálkodásának gazdája. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság öt megyében, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat pedig hét megye területén fej­ti ki tevékenységét. A Kelet­magyarországi Vízügyi Ter­vező Vállalat tizenegy megye vízellátásának, vízhasznosí­tásának, árvízvédelmének terveit szolgáltatja. Bár a vízgazdálkodás a Tisza men­tén nagy múltra tekint visz- sza, hiszen már 1845-ben megalakult Törökszentmikló- son az első vízszabályozási társaság, mégis az elmúlt há­rom évtized volt az az idő­szak, amikor a fejlődés már töretlen és egyenletes volt. Fejlődő iparunk, s ezen belül az átlagosnál is gyorsabban gyarapodó Szolnok megyei ipar egyre több vizet igényel, ugyanakkor ma már az in­tenzív nagyüzemi mezőgazda- sági termelés is egyre kevés­bé képzelhető el öntözővíz nélkül. A Tisza II. vízlépcső, a kialakuló víztározó és a kapcsolódó öntözőfürtök mindhárom vízügyi szervezet munkáját, feladatait megnö­velték, a tennivalók a jövő­ben is csak növekedni fog­nak. Hogy ezekhez a feladatok­hoz vízügyi szervezeteink fel­nőttek, — ezt hangoztatta Dégen Imre is beszédében — meggyőző bizonyíték eddigi munkájuk. A vízügyi igazga­tóság szakemberei különösen a rendkívüli áradások idején mutattak példamutató helyt­állást. A Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat rö­vid, ötéves fennállása alatt is már bizonyította, hogy jelen­tős, bonyolult munkák gyors, szervezett elvégzésére képes. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozó kollektívá­jának szerteágazó munkáját talán az jellemzi legjobban, hogy 1974-ben a hozzájuk tartozó területen volt a leg­nagyobb, csaknem teljes az öntözőberendezések kihasz­nálása. A három vízügyi szervezet dolgozóinak nyolcvan száza­léka, mintegy háromezer-há­romszázán szocialista brigád­ban dolgoznak, az elért ered­ményekhez ez alapvetően hozzájárul. Ünnepi beszéde befejezé­seként Dégen Imre államtit­kár ünnepélyesen átadta a Kiváló Vízügyi Igazgatóság és a Kiváló Vállalat megtisz­telő címeket igazoló okleve­leket a szervezetek igazgatói­nak, majd huszonegy dolgo­zónak a Vízgazdálkodás Ki­váló Dolgozója kitüntetést. A három kitüntetett víz­ügyi szervezetnek ünnepi kö­szöntőjében dr. Gergely Ist­ván, a megyei pártbizottság első titkára gratulált. A me­gyei párt- és állami vezetés nevében köszönetét mondott eddigi munkájukért, hangsú­lyozta tevékenységük nép- gazdasági jelentőségét. Annak a reményének adott kifeje­zést, hogy a jövőben is részt vehetünk hasonló ünnepsé­gen, amikor mindhárom víz­ügyi intézményünk egyszerre kap ilyen megtisztelő címet, ehhez kívánt mindenkinek további munkasikereket. Az elismerő szavakat a há­rom vízügyi intézmény nevé­ben Semsei Imre, a KÖTIVl- ZIG pártbizottságának titká­ra köszönte meg. ☆ A délutáni összevont ün­nepséget megelőzően a válla­lati Kiváló Dolgozó kitünte­téseket már egy korábbi ösz- szejövetelen átadták. A Kö­zéptiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóságnál hetvenkét dolgo­zó, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál ötvenhat dolgozó, a Keletmagyarországi Víz­ügyi Tervező Vállalatnál ti­zenhét dolgozó kapta meg jó munkájáért a kitüntetést. Kiváló a 7. sz. Volán Az elmúlt esztendei sze­mély- és áruszállítási mun­kája elismeréseként a Volán 7. sz. Vállalat tegnap meg­kapta a Kiváló Vállalat cí­met. Az ezt elismerő okleve­let Kiss Dezső, a közlekedés- és postaügyi miniszter he­lyettese adta át. Az ünnep­ségen jelen volt Brezvai Ist­ván, a városi pártbizottság tiktára, valamint Tapolcai Kálmán, a Volán vezérigaz­gatója. Bár a vállalat tavalyi munkájáért kapta meg a kitüntetést, eredményeik szo­rosan kapcsolódnak az elő­ző esztendők tevékenységé­hez. Javították a személyszállí­tás körülményeit a helyközi és helyi autóbuszvonalakon, növelték a járatók számát, új vonalakat létesítettek. Szolnokon a helyi autóbusz­park hatvan százalékát cse­rélték ki Ikarus 200-as jár­művekre. Megyénk hetven­hat helységéből hatvanki- lencben állnak szolgáltatása­ikkal a lakosság rendelkezé­sére. Eredményes volt a vállalati üzlet- és kereske­delmi politika is az elmúlt esztendőben. Különböző ipa­ri, kereskedelmi és mező- gazdasági üzemekkel hosszú­távra szóló komplex szerző­dést kötöttek. így megnöve­kedett a munkájuk a ter­ménybetakarításnál és a fel­dolgozóiparban is, — cukor­répából például több mint 24 ezer vagonnal szállítottak tavaly. Emelkedett a teher­gépkocsik fuvarnapjainak száma, és a foglalkoztatási idő is nőtt az 1973 évihez ké­pest, 3,2 százalékkal. A vál­lalati munkaverseny-mozga- lomban részt vevő 162 bri­gád jó munkáját bizonyítja, hogy tavaly 281 ezer forint értékű benzint és gázolajat takarítottak meg. Különös gondot fordítanak a dolgo­zók szociális helyzetének ja­vítására. Az elmúlt év ele­jén átadták az ország első Volán-segítséggel épített la­kóházát, melynek értéke mintegy 11 millió forint volt. ünnepségek Jászberényen, Karcaién, Jánosfiídán, Szolnokon és Zagyvarékason Ünnepi hangulatban és az eredményes munka jóleső örömével vették át tegnap a Kiváló Vállalat kitüntetést a jászberényi Vegyesipari Szol­gáltató Vállalat dolgozói. A vállalat, amely az elmúlt két év alatt másodszor lett tulaj­donosa a megtisztelő címnek, minden eddiginél eredmé­nyesebb esztendőt zárt 1974- ben. Tavaly könyvelhették el legnagyobb árbevételüket, 33 ínillió 628 ezer forintot, de 7 és fél millió forin+os me- reségük is minden eddigit felülmúló eredménynek szá­mított. Emelkedett a vái1 -int dolgozóinak jövedelme is, tavaly az egy dolgozóra jutó átlagbér 27 ezer forint volt. Az 1974-ben végzett ered­ményes munkáért kitünte­téseket adták át a tegnapi ünnepségen. Kilenc munká­suk lett „Vállalat Kiváló Dolgozója”, a SZOT dicsérő oklevelét pedig két dolgozó­juk kapta meg. Szép szín­foltja volt az ünnepségnek a vállalat termékeit bemutató kiállítás. ☆ Az elmúlt évi jó munka elismeréseként tegnap dél­után adta át a Könnyűipar Kiváló Szövetkezete címet a karcagi FELISZ dolgozóinak Szamosi Pálné, az OKISZ főosztályvezetője. 1973-ban a szövetkezet még csak 45 mil­lió termelési értéket állított elő, tavaly már 10 millióval többet tervezett, de ezt is meghaladva 57 millió fölöt­ti termelési értéket produ­kált. A tiszta nyeresége 12 millió forint volt. A kar­cagi FELISZ jól egészíti ki az állami ipart, hiszen 25 millió forint értékű elekt­romos vezérlő, átalakító be­rendezéseket gyártanak töb­bek között az Egyesült Izzó­nak és a MEFIKOR-nak. ön­álló termékeik is kapósak, főleg az áruház-berendezése­ik, melyek eljutottak Győr­be, Nyíregyházára, Szeged­re. A tíz szocialista brigád­nak oroszlánrésze volt a jó munkában, a kitüntető cím elnyerésében. Az idén to­vább fokozzák a termelést, 62,5 millió forint termelési értéket szeretnének elérni. ☆ Jánoshidán a művelődési házban rendezett ünnepségen a Jánoshida és Vidéke ÁFÉSZ dolgozói átvették a szövetkezet 1974. évi gazda­sági és mozgalmi eredmé- .nyeit kifejező „Kiváló Szö­vetkezet” kitüntetést. Az ün­nepségen került sor a mun­kaversenyben élenjáró kol­lektívák, dolgozók és bolt­egységek kitüntetésére, ju­talmazására is. A Szolnok megyei Állat- forgalmi és Húsipari Válla­latnál hétfőn adták át a kongresszusi munkaverseny­ben tavaly, a második fél­évben elért eredményekért a miniszteri elismerő okleve­let. Négy dolgozó az élelmi­szeripar, harminckettő pe­dig a vállalat kiváló dolgo­zója kitüntetést kapta. Át­adták az alkotó ifjúság, a balesetmentes vezetés és a munkavédelmi verseny dí­jait is. ☆ A zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezet tegnap a községi művelődési házban megtartott ünnepségen • kap­ta meg a kiváló címet. Az ünnepségen megjelent és be­szédet mondott Barta Lász­ló, a megyei pártbizottság titkára. A kitüntetés, amelyet a zagyvarékasi szövetkezet teg­nap kapott, nemcsak a ta­valyi, hanem az azt meg­előző évek céltudatos mun­kájának is köszönhető. A gazdaság 1969-ben kezdte el építeni a szakosított sertés- és a szakosított szarvasmar­hatelepet. Ezt követte a ta­karmány- és a szárítótelep felépítése, majd a szakosí­tott lúdtelep. Mindemellett a szövetkezet 8—10 kilométer portalanított betonutat is épített, így minden telephez sár nélkül juthatnak el a dolgozók. A növénytermesz­tés fejlesztése is lépést tar­tott az állattenyésztésével, hiszen a legmodernebb gé­pek segítik a búza, a kuko­rica, a cukorrépa, a hagy­ma és a zöldtakarmányok termesztését. Nemcsak más mezőgazdasági üzem ipar­szerű technológiáját alkal­mazzák, hanem a gyepgaz­dálkodási rendszer gesztor­gazdái is. A szövetkezet dolgozói az elmúlt év őszén is dereka­san helytálltak, amikor min­den kis eredményért meg kellett küzdeni. A munká­ban élen jártak a szocialis­ta brigádok, melyek közül öt Felszabadulási emlékpla­kettet kapott. A szövetkezeti dolgozók közül heten minisz­teri, húszán pedig üzemi ki­tüntetésben részesülték, j Példát mutattak a munkában Oklevél huszonegy brigádnak A kitüntetettek nevében

Next

/
Oldalképek
Tartalom