Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-03 / 78. szám
IX SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP t975. április 3. Ma este a dcuílnnepségem Kantáta a 900 éves városról A zeneműről mondja Balázs Árpád, a szerző P. N. Barannyikov: Nevek az emlékműn Kaszimcev kapitány (8.) Ma este a Szigligeti Színházban, legnagyobb nemzeti ünnepünk előestéjén, a dísz- hangverseny programjában zenei mű ősbemutatója is szerepel; ez alkalommal hangzik fel először Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző Szolnokról szóló és Szolnoknak írott kantátája. A 900 éves város köszöntésére született zeneműről magát a szerzőt kérdeztük meg a kantáta próbájának szünetében. — Város és zeneszerző között hogyan született ez a termékeny kapcsolat? — Szoros kötődésem Szolnokhoz, már majdnem hozzátartozásom nem új keletű. Közelében születtem, legszebb gyermekkori emlékeimet innen, a Tisza-partról őrzöm. Szeretem ezt a várost, a benne lakó embereket, akik közül egyre többen válnak ismerőseimmé, barátaimmá. Ezért fogadtam szívesen két esztendeje a városi tanács felkérését, hogy új zenét írjak a jubileumra. — Ez az első szolnoki Balázs Árpád-mű? — Korántsem, öt éve, hogy bemutatták Szolnoki ének című kantátámat, s azóta is, az eltelt években tucatnyi művem keletkezett, amelyben szolnoki élményeim lé- legzenek. — Hogyan született ez a legfrissebb, történelmi ihletésű kantáta? — Két esztendei alapos kutató munkával; kiadványok, könyvek százait lapozTudja-e mi a különbség a bütykös és a butélia között? Hát a léhó azonos-e a kuty- tyogtatóval? Kiktől kaptak ajándékot az első mezőtúri fazekas céhmívesek... Nagy fába vágták fejszéjüket a Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezet KISZ-fiataljai! Megrendezték a mezőtúri fazekaskultúra kiállítását. Az ifjú népművészek, fiatal mesterek — igaz lokálpatrióták, akár Mezőtúron sütött rájuk először a nap, akár máshol — olyan feladatra vállalkoztak, amilyenre előttük még senki: bemutatni a város messzi földön híres fazekasművészetének kereszt- metszetét! A kiállítás rendezése közben beszélgettem az agyag lelkes varázslóival — neveket nem említek, hiszen kollektív munkáról van szó — és megtudtam, hogy a tárlókba a legrégebbi túri edények kerültek be, a leghíresebb mesterek legszebb, legjellemzőbb munkai. H'^tyan jutottak hozzá a kincset érő edényekhez? A padlások kacatjaibn, a vermek, fészerek homályában kutattak, s lám: ciki keres, az talál. A kiállításon bemutatják a fazekasok céhládáját, a céhlevelet és a nagy hírű „ősök”, Gellért Gábor, Ba- dár Balázs és a többiek szebbnél szebb butykosait, butéliáit, köcsögeit, kancsóit, vedreit, locsolóit, tálait, stb... Feladja a leckét ez a kiállítása néprajzkutatóknak is: — 1815-re datálják a mezőtúri fazekasság kezdetét... Nos, hogy lehet az, hogy már az első évben nyolcvannégy mester .dolgozott a cehbea? tam, olvastam át, böngésztem a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében, népdal- és munkásdalgyűjtemények között keresgéltem. Rá is akadtam egy ezen a vidéken gyűjtött, igen régi, ősi, agrárproletár dalunkra. A nemes veretű, fájdalmasan szép dallam az orosz Ej uhnyem távoli rokona. — Alkotó elemként felhasználta? ■— Díszes köntöst kapott, férfi kar és vonós zenekar szólaltatja meg a kantátában, a régi nehéz paraszti sors mementójaként. — Nyilván több részből áll a historikus zenei mű. Hogyan építette fel a részekből az egészet? — Időrendi sorrendben haladva a tételek a város nagy sorsfordulóit idézik. A Kezdet után — 1. tétel — mindjárt a másodikban hangzik fel a már említett orosz típusú dal. Majd korabeli dallamok és szövegek felhasználásával a harmadik tételben a szabadságküzdelmekben részt vevő szolnokiakra emlékezem. A középrészben olyan vörös- katona-dalt szólaltatok meg, amelynek érdekessége, hogy a szolnoki csata idején keletkezett, és a szolnoki hídfő megvédésére menetelő alakulatok körében volt igen népszerű. Csak 1945-ben került elő, egy tiszadabasi gyűjtés során. — Az újabb sorsforduló, a város felszabadulása. Ezt bizony nem tudom, de az „örökösök” érvelése nagyon meggyőzőnek tűnik... A kiállítás egyik éke az 1876-ban készített írókás bütykös, de mestremű az 1837-es évszámmal jelzett butélia is, a Cs. B. monogrammal ellátott írókás edények az 1880-as évekből... — Nemcsak az a célunk, hogy bemutassuk a mai városnak és környéknek: milyen sok tehetséges fazekast mondhatunk az elődeinknek, hanem ízlésformáló szándék is vezet bennünket. Manapság sokan gyűjtik a régi fazekastermékeket. Szeretnénk bemutatni, mit érdemes gyűjteni, — mert tisztelet a szakmának, de néhány mester bizony vakvágányra vitt hajdan a piacigény. — Nem látom a kiállításon a fiatalok munkáját, — tehát önökét, a rendezőkét... — Több mint száz régi fazekas emieket mutatunk be. — Igen. Hadtörténész ismerősöm hívta fel a figyelmemet anyaggyűjtés közben egy szovjet katonalányra, aki még húszéves sem volt, amikor a világ első harckocsizó nőjeként részt vett a Tiszántúl és Szolnok felszabadításában, s aki később bátor tetteiért a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta. Az akkor sugárzóan szép katonalánynak — sajnos, már másfél éve elhunyt — Irina Nyi- kolajevna Levcsenkónak, s valamennyi itt harcoló szovjet katonanőnek szerettem volna emléket állítani a lírai negyedik tétel Katyusájában. A szövegek írásában Kövesdi János fiatal költő segített, aki egyébként szolnoki születésű. — Milyen helyet foglal el a zenei építményben napjaink, jelenünk, a ma valósága? — Az egybeötvözött V., IV., VII. , és VIII. tétel vezet át a múltból a közvetlen jelenbe, a mába. Az V. rész fokozatosan emelkedő zenei indítása, a narrátor szavaival együtt hirdeti: „Mi tudtuk, hogy egyszer felszállnak a ködök, tüdőnkbe tiszta levegő árad.” A kép vidám körtáncba megy át (VI. rész) majd a szóló nyugodt, nagy ívű áriája a békésen alvó városról énekel. (VII. rész.) Az utolsó, azaz a VIII. rész ünnepélyes, ujjongó hangon már a holnap képét vetíti a hallgató elé — szándékom szerint — s ez a him- nikus kicsengés zárja a jubileumi kantátát. V. M. A jelenkor fazekas termékeiről a műhelyeinkben akarjuk tájékoztatni a látogatókat. Természetesen előre bejelentett csoportos látogatásokra gondolunk... — Végül áruljuk el mi az a kuttyogtató... és a többi__ — Borszűrő. A szakiroda- lom szerint Mezőtúron nem csinálták díszített, mázas léhót, — ugyanazt jelenti — mi viszon találtunk néhányat, túri mesterektől. Különben a megalakult céh a hódmezővásárhelyi céhtől kapott ajándékba egy díszes kan- csót, a céhhírleléskor. — Fekete kerámiát is látok... Ilyet is csináltak Túron? — Igen. nagyon régen. Sikerült megmentenünk néhányat A kiállítás a fazekasházban ma délelőtt 11 órakor nyitja meg Jeránt Márkné, a fazekas szövetkezet párttitkára. — fi — 1944. májas 10. Ty"Z] .. Tyihon, én most 1700 rubelt kapok. Ebből 200 lemegy kölcsönre, 50 tagsági díjra, 1300—1400-at hazakül- dök (postán és más úton), a többi tejre marad ... Másra nincs szükségem ... Ne bosz- szantsátok a szülőket, hallgassatok rájuk, kérjétek ki tanácsukat, mert az öregek szeretik az ilyesmit, köny- nyebben viselik el az életet ...” 1944. július 12. „Apa! Kérlek, utazz le... Golovancsukhoz. Néhány holmit, pénzt hagyok nála, s talán Veled is találkozha- tom. Most a város közelében vagyunk. A legjobb, ha a következőképpen utazol...” Bulgária, 1944. október 12. Vidin. „Jelenleg kórházban fekszem, kissé megbetegedtem ... Régi baj, még a mongóliai tartózkodásom idejéből származik, amikor 1938 és 1940 között ott teljesítettem szolgálatot... A napokban kiírnak és újra a front következik. Amíg a háború nem ér véget, ott az én helyem” ... Budapest, 1945. február 21. „Üdvözlöm, tisztelt Hom- jakov elvtárs. Egységünk harcosai és tisztjei harcos üdvözletüket küldik önnek. Mi nem ismerjük Önt, de az ön rokonának, vagy ismerősének, Liszij kapitánynak a kérését teljesítjük: szomorú szívvel értesítjük önt, hogy 45. I. 26-án a hitleristák ellen vívott harcokban, Buda ostrománál elesett a mi nagyrabecsült kapitányunk. Katonai-díszpom- pával temettük el Buda külső részén és megesküdtünk, hogy megbosszuljuk szeretett parancsnokunk halálát. A magam részéről jó, bátor és tapasztalt parancsnokot ismertem meg benne, jóllehet kevés ideig szolgáltam vele együtt (két hete volt az egységnél.) Nagyszerű bajtárs volt. Soha nem felejtem el őt, közvetlen elöljárómat. Az egész személyi állomány örökre megőrzi emlékezetét. Ha megvan finnek' családja címe, kérjük, továbbítsa levelünket hozzájuk, vagy közölje velük ezt a szomorú hírt... Táboriposta- szám: 17216 ,P’. P. I. Csirkunov tiszt”. Közlekedési parkot avattak Tegnap ünnepi külsőségek között avatták fel a budapesti központi közlekedési parkot, amelyet a Városligetben — a Közlekedési Múzeum szomszédságában — alakítottak ki. A kiépített és aszfaltozott utakon kerékpárokon, rollereken, pedálos és akkumulátoros kisautókon gyakorolhatnak a gyerekek. Értékes leletek Veszprémben Veszprémben, a Felszabadulás úti lakótelep parkrendezése közben a csemeteültetők értékes kőkorszakbeli leleteket találtak. A Bakonyi Múzeum munkatársai megállapították, hogy az úgynevezett lengyel kultúrához tartozó telep nyomaira bukkantak. Legértékesebb darabjai: vörös festéssel díszített edények, csontból készült ár, valamint pattintott kovakő eszköz. Az értékes leleteket a Bakonyi Múzeumba szállították. Iván Nyesztyerovics Liszij kapitány, született: 1917-ben, párttag, belorusz nemzetiségű, a Gomel-területi, Loje- vo-járásbeli Abakumi falu szülötte (A Gellérthegyi Fel- szabadulási Emlékművön a második iniciálé, az „I” téves, ezt bizonyítják a levéltári anyagok), harcban esett el és először Budapest észak- nyugati részében temették el. Közvetlenül halálos sebesülése előtt vezényelték át a 320. lövészhadosztályhoz és a zászlóalj-parancsnok politikai helyettesévé nevezték ki. Liszij kapitányt halála után a Honvédő Háború érdemrend II. fokozatával tüntették ki. Egy felrobbant lenséges akna szilánkjától az Ön fia súlyos fejsérülést szenvedett. Jellemző, hogy a szilánk a halántékát érte, ugyanazon a helyen, ahol az ön fia ezt megelőzően is •megsebesült...” (Az alakulat parancsnokának A. A. Kaszimcev kapitány apjához írt leveléből.) A Gellérthegyi Felszabadulási Emlékművön ez áll: A. A. Kaszimcev kapitány. A háború alatt elesett tisztek között csak egy ilyen nevű van. Andrej Aleksze- jevics 1919-ben született, párttag, az 56. jasszi Vörös Zászló-rendes gépkocsizó lövészdandár zászlóaljparancs- noka, elesett az 1945. március 26-i harcokban. „Az egye-, sítés parancsnoksága — olvassuk a Kaszimcev apjához írt levélben, — tekintettel az ön fiának a Honvédő Háborúban szerzett óriási érdemeire, parancsot adott, hogy Budapesten annak az államnak a fővárosában temessék el, amelynek felszabadításáért az ön fia az életét áldozta. Kaszimcev kapitányt katonai díszpompával temették el az alakulat és az egyesítés parancsnoksága képviselőinek jelenlétében”. A koporsó előtt vitt dísz- párnán két Vörös Zászló érdemrend, a Szuvorov-érdem- rend III. fokozata, a Honvédő Háború-érdemrend II. fokozata és Sztálingrád védelméért érdemérem feküdt ... Felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére a szolnoki Bartók Béla Zeneiskola zongora tanszéke színvonalas versenyt hirdetett a közel háromszáz zongorista, zeneiskolai tanulók számára. A versenyt osztályonként, illetve „A” és „B” kategóriák szerint két fordulóban rendezték meg. Kedden, április 1-én tartották a Tiszaparti Gimnáziumban a győztesek hangversenyét. A koncert rendhagyó módon ünnepélyes díjkiosztással kezdődött. Mintegy huszonkilenc hallgató vette át Péczely Zoltánná tanszakvezetőtől az oklevéllel együttjáró szép könyvjutalmakat Több kiemelkedő produkciót hallottunk szinte minden osztályban, itt azonban elsősorban az első helyezést elért tanulók neveinek Alig valamivel több mint egy hónappal azelőtt, 1945. február 17-én a frontújság a következőket írta: „A Duna jobbpartján fejeződött be a magyar fővárosért, Budapestért vívott hatalmas ütközet. Ebben a gigászi csatában a maga teljes nagyságában megmutatkozott tábornokaink és tisztjeink hadvezért tehetsége, az altisztek és közlegények magas fokú katonai tudása es bátorsága. ... Rendkívüli hőstettet hajtott végre a Budapestért vívott ütközetben az az alegység, amelynek parancsnoka Kaszimcev tiszt”. Az újság a továbbiakban részletesen leírja a harcokat. „... Válogatott náci alakulatok veszett iramban törtek Buda felé, hogy segítséget nyújtsanak az ott bekerített csoportosításnak. 11 német harckocsi, 6 páncélkocsi és nagy tömeg géppisz- tolyos katona rohamozta többször a maroknyi szovjet harcost, akik között ott volt Kaszimcev kapitány is. Még akkor sem tört meg a tapasztalt szovjet katonák és tisztek szívós ellenállása, amikor az ellenséges tankok rátörtek a lövészárkokra. Pankov közlegény 17 sebből vérzett. De folytatta a harcot, s akárcsak előtte, teljes erejével és tudásával verte vissza a rohamokat. Kaszimcev kapitány többször egymásután kézigránátokkal védelmezte magát. . . Amikor a hőjök saját aknavetőtüzet kértek magukra, az ellenség nem bírta tovább... A szovjet harcosok csoportja 8 órán keresztül állta a harcot a számbeli túlerőben levő ellenséggel szemben.” Kaszimcev tiszt és harcosainak hőstette méltó helyre kerül a történelemben” — írta egy másik fróntújság ugyanazokban a napokban. Kaszimcev szűkszavúak, keveset ír harcairól. De a szűkszavú sorokból kisugárzik ennek a tisztnek erős akarata és cél- tudatossága, amely már akkor kitűnt, amikor még nem vonult be katonának. 1939 előtt, a Volgográd-területi Kotovszk-járási burluki falusi iskolájának tanulmányi vezetőjeként. felsorolása a helyénvaló. Ugyanis a legtöbbet ők nyújtották a verseny mindkét fordulójában. Így tehát a következők: Péczely Zita (II. oszt.), Gaál Hajnalka (III. a. oszt.), Nagy Andrea (III. b. oszt.), Varga Mária (IV. a. oszt.), Győré Anikó (IV. b. oszt.), Vizi Erika (V. a. oszt.), Szekeres Ilona (V. b. oszt.), Mikovics Dezső (VI. a. oszt.), Demeter Csilla (VI. b. oszt.), Sóki Mariann (Tk). Végül elismerés a tanszak tanárainak és az iskola vezetőinek, akik eredményes, nagyszerű munkát végeztek. Mindent megtettek a tanulók sikeres szereplése érdekében, és nem utolsósorban, hogy iskolájukhoz méltóan ünnepelték felszabadulásunk 30. évfordulóját. Léhó, bőrszíjra, kattyagtató Fazekasok kiállítása Mezőtúron (Folytatjuk.) C ifiíz fősek hangversen i/c
