Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-13 / 61. szám
© SZOLNOK MEGYE* NfiPLAP 1975. márefts 1* / Helyünk a dobogón A technika korszerűsítéséért folyó világméretű versenyben lehetőségeink meghatározottak, be kell érnünk a hosszú emelvény egyik — szerény— helyével, ami a műszaki-tudományos fejlődés rekordnak számító eredményeit, gyakorlati alkalmazásukat illeti. Amiből persze nem az következik, hogy kezünket ölbe téve sóhajtozzunk: bezzeg ott és amott... Növekvő arány Hazánk nemzeti jövedelmének több mint három százalékát fordítja tudományos kutatásokra, ami nemzetközi összehasonlításban is megfelelő arány. (1960- ban a nemzeti jövedelem 1,54 százalékát, 2,3 milliárd forintot költöttek ilyen célokra, 1973-ban 3,04 százalékát, 10,9 milliárdot.) Más kérdés — s döntő elem gazdasági fejlődésünkben — miként kamatozik ez a pénz a gyakorlatban, például elég gyors-e a műszaki-tudományos eredmények termelésben! hasznosítása? Teendőink és lehetőségeink summázata így olvasható a párt Központi Bizottsága kongresszusi irányelveiben: „Társadalmunkban növelni kell • a tudomány szerepét és gyorsítani termelőerővé válását, hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények felhasználását.” Tekintélyes alapokra támaszkodhatunk: 1450 kutatóhelyen 77 ezer ember tevékenységére Kénelfoghaté kamatok Bábolnán egy mázsa szemeskukorica előállításához tizedannyi munkaórát vesznek igénybe, mint az állami gazdaságokban átlagosan. Tanúságtétel arról, miként ölthet testet a műszaki-tudományos eredmények gyakorlatban! alkalmazása. A decemberben rendezett országos erőművi konferencián arról hallhattunk, hogy az 1980—1990 között létrehozandó erőművi kapacitások 40—60 százaléka már az atomenergiára alapozódik. Paks — ahol az 1980— 1984-es időszakban négy, Űj gépcsaládok szüléitek Szovjet traktorok 80 országba A Szovjetunió ez év első felében több mint 20 millió rubel értékben szállít traktorokat, gabonabetakarító kombájnokat és útépítő gépeket Iraknak. Az erről szóló megállapodást Moszkvában írták alá. Több mint 80 ország mezőgazdaságában dolgoznak szovjet gépek. A szovjet vállalatok több mint 300 típusú, gyakorlatilag minden mező- gazdasági munka elvégzésére alkalmas gépeket és berendezéseket szállítanak külföldre. Az exportprogramba már új, 80 és 165 lóerős motorral ellátott gépcsaládokat is bekapcsolnak. Az egyik legújabb, 300 lóerős motorral felszerelt modellt több munkaművelet végrehajtó berendezésekkel látták el. A jelenlegi ötéves tervidőszakban (1971 és 1975 között) a szovjet ipar több mint 2 millió 200 ezer traktort gyárt, ebből idén 575 ezret. A Szovjetunió kétszer annyi traktort állít elő, mint az Egyesült Államok. egyenként 440 megawattos, atomenergia táplálta áramtermelő blokkot helyeznek üzembe — jelképe a műszaki-tudományos haladásnak. Ám annak szintén, hogy egymagunkban képtelenek lennénk a számunkra szükséges módszereket, eszközöket előteremteni — megalkotni, megtermelni —, azaz itt is növekszik a szerepe a nemzetközi munkamegosztásnak. * Bevezetőben említettük: lehetőségeink meghatározottak. Fogalmazhatunk nyersebben: a műszaki-tudományos haladásban nincs erőnk minden területen lépést tartani. Ezért építenünk kell arra is, amit mások elértek, úgy, hogy ezeket a módszereket, eszközöket megvásároljuk. A kohó- és gépipar például 1950—1954 között mindössze egyetlen li- cencet vett meg. 1968—69- ben, tehát feleannyi idő alatt harminckettőt. Licenc alapján készülnek egyebek mellett a Rába-Man motorok, a Crossbar rendszerű telefonközpontok, a 2000 lóerős vasúti Diesel motorcsalád tagjai, a színes televíziók. .. Vajon nélkülözhetnénk ezeket? II haladás pénzbe kerül Minél bonyolultabb egy termék, annál költségesebb a megalkotásáig vezető kísérletek, kutatások tömege. A gyógyszeriparban egy új készítmény mögött átlagosan hatezer vegyület vizsgálata áll, időben pedig esztendők. A realitásokat tévesztik szem elől azok, akik úgy hiszik, minden műszaki-tudományos területen módunk van újat alkotni. Sem anyagi, sem szellemi erőink nincsenek ehhez, s ez megszabja helyünket a dobogón. A társadalmi termelés hatékonyságának eddigi erőteljesebb növelése megköveteli — amint a kongresszusi irányelvek kimondják — „.. ,a műszaki-tudományos haladás gyorsítását, új technológiák bevezetését...”, de minden esetben szigorúan ragaszkodva az ésszerűséghez. Egy-egy maradandó eredmény elérése sokba kerül. Az, hogy a szénbányászatban ma a szállítás 93 százaMég 1972-ben történt: a tatai, úgynevezett Megalodus- barlangot feltáró kutatócsoport egyik tagja — több órás föld alatti tartózkodás után — megdöbbenve észlelte: a leszállás előtt néhány órával kifényesített ezüst gyű- rűjé csaknem teljesen megfeketedett, vastag oxigénréteg keletkezett a nemes fém felületén. A talányt fokozta, hogy a kutatók későbbi vizsgálataik során sem a barlang levegőjében, sem a járószint üledékében nem találtak olyai} vegyi komponenseket, ami az ezüst gyors oxidációját előidézhette volna. Már-már feledésbe merült az esemény, amikor nemrégiben ismét szóbake- rült a különös eset. A gyűrű tulajdonosának eszébe jutott ugyanis, hogy akkoriban a barlang egyik nehezen megközelíthető szakaszában is járt, ahol a szokásostól eltérő színű és ragadósabb üledék töltötte ki az üregrészt. Dr. Vájná György, a kutató- csoport vezetője tüzetes viz*r lékban gépesített, mffiiárdo- kat követelt. Nem csekély összeget emészt fel a mező- gazdasági termelési rendszerek meghonosítása sem — a tervek szerint 1980-ban már 800 ezer hektárt fognak át —, de szükségsaerű út, mivel így elégíthetők ki biztonságosan, gazdaságosan a népgazdasági igények. Ám éppen a nagy költségek miatt az irányok, módszerekr eszközök kiválasztásának felelőssége sem mellékes; a haladást nem foghatjuk fel „kerül, amibe kerül” feladatként I hagyományok köteleznek Lenin a szocializmus építésének elengedhetetlemalap- elvei közé sorolta „az alkotómunka feltételeinek következetes kiterjesztését”. Ez azonban nem válhat el a társadalom szükségleteitől, még kevésbé kerülhet szembe a társadalom céljaival. A műszaki-tudományos haladás céljai azonosak a szocialista társadaloméval^ az emberi élet erkölcsi, anyagi gazdagításával. Ehhez hozzájárulni éppúgy lehet az oktatásban az audiovizuális módszerek elterjesztésével, mint az iparban az évente kutatásra költött ötmilliárd forint egy-egy területre koncentrálódó felhasználásával. A tömegek szemében évszázadokon át misztikum övezte az életüktől, munkájuktól távoleső tudományt. A ma emberének közvetlen ismerősévé válik, s holnapra még inkább így lesz. Terveink a már elért s a várható műszaki-tudományos eredményekre alapozódnak, akár a termelékenység növelésében, akár új növényfajták kitenyésztésében, meghonosításában, a szállítás korszerűsítésben, a hírközlés fejlesztésében. A hagyományok gazdagok, s ezért köteleznek. Arra, hogy a műszaki-tudományos haladás még célszerűbben szolgálja a szocialista társadalomban élő embert, általános és egyéni értelemben egyaránt. M. O. gálát alá vette az ominózus barlangszakaszt kitöltő anyagot. Csakhamar kiderült, hogy az ősvilág boszorkány- konyhája tréfálta meg, csöppet sem titokzatos mutatvánnyal, a barlangkutatókat. A barlangba ugyanis még a jégkor vége felé bemosódott pannonkori agyag nagy mennyiségben tartalmaz mikroszkopikus nagyságú pirit- szemcséket, s ez az aranyos csillogású ásvány indult lassú bomlásnak az agyag között. Az ezzel járó kénessavas vegyhatású anyagok léptek gyors vegyi reakcióra az ezüsttel, amikor a gyűrű gazdája az agyagba tenyereit. Az ezüstöt feketére „lehelő” agyag egyébként az eldugott helyen kívül csaknem mindenütt megtalálható az üregrendszerben, azzal a különbséggel, hogy a fő közlekedési útvonalakon a járószint alatt mélyebben rejtőzik. Ez magyarázza, hogy a fekete gyűrű titkát a véletlen segítségével, csak több év múltán sikerült megfejteni. fi fekete gyúrta titka » ' 'űfe'í? rÁ , , < ' - ■>', Úf 'S* MÁJUSRA PAPRIKA LESZ BELŐLE P aprika, paradicsom, retek, uborka. Ha hozzá képzeljük a reggelűikhez vacsoránkhoz — főleg így március elején — bizony megéhezünk. A tiszaőrsi Petőfi Tsz primőrtelepén május közepére érik be az első paradicsom és paprika, de még június elején is lesz mit szüretelni a tövekről. A DÉVA típusú holland tápkockagyártó gép sok ember munkáját helyettesíti, óránként 7 ezer tápkockát készít Szorgos kezek tűzdelik — pi- kírozzák a palántákat a tápkockákba. Képünkön nem véletlenül látható Oláh Katalin és Lengyel Julianna. Tavaly végeztek a jászapáti szakmunkásképzőben és a kertészetben állandóan dolgozó húsz munkás közül — néhány társukkal együtt — ők képviselik a legifjabb korosztályt A már megedződött, szétültetett paprikapalántáknál is nagyon fontos a hőmérséklet ellenőrzése, mert ha megfáznak a tövek, nem lesz termés májusban