Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
1975. március 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 A férj udvarias volt... Lesz közülük osztályvezető? 33FEJEZE3SHEZ KÖZELEDIK SZOLNOKON a Tallinn körzetben az új fiimszín- i építése. A 12 milli5 forintos költséggel épülő háromszáz személyes moziban az első nyilvános előadás május 1-én lesz. A lovag végakarata című észt filmet láthatja a közönség Munkások falun — Ez a Lehel vezér Gimnázium tanárainak köszönhető, akik türelemmel és nagy szakértelemmel segítenek bennünket, — vélekedik Szudi István esztergályos. — Az is nagy előny, hogy itt az üzemben tanulhatunk. — Elégedettek a tanárokkal. S ők? — A tanulók zöme jó közepes ... — Miért tanul? — A feleségemnek megvan az érettségije. Most köz- gazdasági szakközépiskolai kiegészítőre jár. Miért tudjak én kevesebbet, mint S? Az érettségi után én is továbbtanulok. Azt tartom, legyen egy másik szakma is az ember kezében. — Pályát akar változtatni? — Nem gondoltam rá. Friss bizonyítvánnyal úgysem jut az egekig az ember. Először bizonyítania kell. Munkásnők az iskolapadban A munkásnők közül főleg a darukézelök iratkoztak be a gimnáziumba. Cs. Molnár Istvánná három műszakban dolgozik. Kisgyermeke is van. Így aztán az átélés teljességével énekelheti, hogy „de nehéz az iskolatáska’’. — A férjem is szeretett volna tanulni, de a gyerék miatt nem iratkozhattunk be mind a ketten. Udvarias volt, én tanulok. Palásti Sándorné döntése először nem talált kedvező visszhangra családi berkekben. — A férjem aggályoskodott. Azt mondta: „hogy fogod bírni a két gyerek mellett?’” Most meg már bánja, hogy nem jár ő is iskolába. Megérti a helyzetemet, a beszámolók idején — úgy mint a többi férj — ő a dada. — S a tanárok? — Tudják, hogy nem vagyunk már tizenévesek — vélekedik Cs. Molnár Istvánná. A tanulás kortünet — Miért tanulnak? Palásti Sándorné gyorsan kész a válasszal: — Nőnek a gyerekeim, ez is indítóit. Cs. Molnár Istvénnét más indokok is tanulásra késztették : — Szeretnénk még egy gyermeket. A férjem is váltó műszakos, ezért az érettségi mellett valamilyen más képesítést is akarok szerezni, hogy ne kelljen három műszakba járnom. — Milyen érzés volt any- nyi év után ismét vizsgázni? — Egész nap nem bírtam enni — derül Cs. Molnárné. — A második beszámoló már könnyen ment. Az eredmény biztatás volt számukra. Van például olyan asszony — Tamási Sándorné —, aki gyermekgondozási szabadságon van, mégis folytatja tanulmányait. Igaz, a tanulás egyéni érdekük is, hiszen az alkalmazottak így magasabb bérkategóriába kerülhetnek, a szakmunkások az érettségi után technikusi képesítést szerezhetnek, de a tanulási kedv nemcsak en- n?k tudható be. Kortünet- zeek is nevezhetnénk. A kiteljesedéséhez nyújtott aprítógépgyári segítséget pedig egyértelműen dicséretesnek. S. B. Elismertek, „menük” lettek Gondosatok egy eiijröl A falu szélső házai között járunk, amikor feltűnik a jászszentandrási Haladás Tsz vágóhídja és húsfeldolgozó üzeme. A tábla igazít el, de egy pillanat múlva már a frissen sült tepertő szaga is eligazítana. Az üdvaron tűz ég, fölötte öblös üstben ro- tyog, sistereg, olvad az apró kockákra vagdalt szalonna. Az épület nem nagyobb egy jókora lakóháznál. Az irodái keresem, de az udvaron sürgölődő fiatalember megrázza a fejét. Ha a vezetővel akarok beszélni, menjek be az épületbe, ott dolgozik. Bartus Sándor éppen szalonnát szeletel. — Nyolcán dolgozunk itt — mondja, amikor beülünk az újonnan épült ebédlőbe. — Tagjai a szövetkezetnek? — Négyen tagok vagyunk, négyen alkalmazottak. Én három éve dolgozom itt, az ÁFÉSZ húsboltjából jöttem. Ketten vagyunk szakmunkások. — A termelőszövetkezet üzemében dolgoznak. Munkásoknak érzik-e magukat? — Én úgy érzem, munkások vagyunk, bár sok szál köt a szövetkezethez. A munkaidő tíz óra, de minden szombat szabad, így összesen mégis nyolc óra jön ki. Kapunk háztáji földet, de nem tudunk dolgozni rajta, nincs idő. Akinek a családja meg tudja művelni, ott maguk foglalkoznak vele. Én kiadtam, mert a feleségem is dolgozik. Ipari munka ez azért is, mert a helyi ellátás biztosítása mellett Jászapátiba, Jászkisérre, Jászladányba is szállítunk árut. Hetente ötven—hatvan sertést vágunk és dolgozunk fel, olyan ez már mint egy kis gyár. A napsütötte üvegcsarnokban a varrógépek surrogása elnyom minden más hangot. Nem bántó, inkább megnyugtató, sőt álmosító ez a zaj. Nők hajolnak a gépek fölé, legfeljebb egyetlen pillantást vetnek a csarnokba lepő idegenre. A Váci Kötöttárugyár jászapáti üzeme jellegzetesen női üzem. Szinte a semmiből született. Ebben a községben az iparnak nincs hagyománya, a nőket foglalkoztató iparnak pedig különösen nincs. — Nem tudtam varrni, őszintén szólva nem is szerettem kézbe venni a tűt meg a cérnát — mondja Nagypál Istvánné. — Április 10-én lesz három éve, hogy idejöttem. Azóta megszerettem a varrást. Az a jó, hogy többféle munkát végzünk, többféle gépen, nem unjuk meg. — Aki nem szokta meg fiatalon a gyárban megkövetelt fegyelmet, annak nehéz az első néhány hónap. — Nehéz volt nekem is. Nemcsak a fegyelem miatt, hiszen a felnőtt ember megérti, hogy arra szükség van,. Vácról jöttek betanítani. Lépcsős normában kezdtünk dolgozni. Tudtuk, mennyi a száz százalék, s azt fokozatosan kellett megközelíteni. Én 1200 forinttal kezdtem. Kevés volt, de tudtam, hogy lesz több is. Igazam lett, de sokan kiléptek, akiknek nem volt kitartása. Most már biztosan bánják. — A család életében milyen változást jelentett, hogy gyári munkát vállalt? — Be kell osztani az időt. A férjem sokat segít. Korábban fényező volt, Jászberényben dolgozott két műszakban. Hazajött Apátira, most kézbesítő, többet van itthon, ötéves a kisfiam. Szocialista brgiádvezető vagyok, ez is időt igényel, a munkán felül. — Ügy látom, örömmel vállalta a munkáséletet. — Jobb így, és szeretném, ha még többet tudnék. Az idén jó volna szakmunkás- vizsgát tenni, utána pedig beiratkozni a ruhaipari szakközépiskolába. Aki gyakran jár az Űj- szász—Vámosgyörk közötti vasútvonalon, figyelemmel kísérhette, hogyan nőtt a jászkiséri MÁV Építőgépjavító Üzem a közelebbi környék igazi nagyüzemévé. Alig telt el olyan félesztendő, hogy újabb csarnokkal, vagy valami más épülettel ne gazdagodott volna. — Az óvodánk öt ven nap alatt készült el — mondja Ivanics Gyula, a szakszervezeti bizottság titkára. Reggelenként autóbusz hozza a gyerekeket, ugyanúgy, mint a munkásokat a környező községekből. — Egy gépállomás telephelyén, a községektől távol alakult ki az üzem. Tehát mindenki bejáró. Hogyan lehet ilyen körülmények között kialakítani a kollektívákat, hiszen munkaidő után mindenki megy a buszhoz, vagy a vonathoz? — Nem egészen így van, hiszen a saját buszaink akkor indulnak, amikor nekünk jó, nem kell menetrendhez alkalmazkodni. Egyre több a közös rendezvény, ez is azt jelzi, hogy nemcsak azon jár az emberek esze, mikor indul a busz vagy a vonat. Persze, hozzá kell tenni, hogy ide főleg olyan emberek jöttek, akik gyárban dolgoztak azelőtt is, hiszen az egyre bonyolultabb gépek kezeléséhez magasfokú képzettség kell. Bodor József villanyszerelő Jászkisérről jár be. — Hogyan került az üzembe? — Jászapátin végeztem a szakközépiskolái, hetenként kétszer ide jártunk gyakorlatra. Tanulónak jöttem 1968-ban, 1970 óta munkás vagyok. Közben katona is voltam egy éve szereltem le. — Csak a véletlenen múlt? — Nem. Ez az üzem helyben van, és látszott már évekkel ezelőtt is, hogy van jövője. Együtt fejlődik a vasúttal, mi meg vele. Ez nemcsak lehetőség, szinte kényszer is, mivel egyre bonyolultabb gépeket kell javítani. — A megyei KISZ vb tagja, az üzemi KISZ vb kulturális és sportfelelőse, szocialista brgiádvezető, párttag, sőt tagja az üzemi csúcsvezetőségnek. Nem sok ez egyszerre? — Addig sok, amíg meg nem szokj a az ember. Több a siker, mint a kudarc, ezért is jó. — Mit szeretne elérni a következő években? — Először is tanulni. Most marxista középiskolába járok, jó volna folytatni a politikai ismeretszerzést. És van még egy tervem: egy éven belül megnősülök, lakás kellene. — Van rá kilátása? — .Az üzemtől igen nagy támogatást kap, aki épít, segít a brigád is, így azután OTP-kölcsönnel gyorsan fel lehet húzni azt a házat. A „munkás” szó hallatára sok emberben még felmerül a „város” fogalma is, hiszen hatnak a régi beidegződések. „A munkások városban laknak, a parasztok falun” — így volt, igy tűnt természetesnek. Az iskolai tankönyvtől az idegen- forgalmi prospektusig minden ezt a helyzetet tükrözte. Az elmúlt tíz évben sok faluban házhoz ment az ipar. B. A. Azt mondja Kalmár Frigyes, a Jászberényi Aprítógépgyár személyzeti osztály- vezetője: — A személyzeti és az oktatási feladatok elválaszthatatlanok, mert káderutánpótlásról a munkások képzése nélkül nem lehet szó. S mivel az Aprílógápgyár „vezérkarának” ez a véleménye, tervszerű és hatékony képzést valósítottak meg mind a pártoktatásban, mind a szakmai és általános ismeretekét nyújtó iskolatípusokban. Ennek eredményeként a gyár dolgozóinak több mint tíz százaléka részt vesz Valamilyen oktatásban. Elősegítette ezt az is, hogy kihelyezett gimnáziumi tagozatot létesítettek az üzemben. Érettségi után egyetem — Két első osztályt szerveztünk, mert sok volt a jelentkező — mondja Kalmár Frigyes. — Meg aztán úgy voltunk vele, hogyha sokan kimaradnak, akkor a kát osztályból lesz egy, de még úgy is eredményként könyvelhetjük el. Szeretnénk, ha az érettségi után néhányan tovább tanulnának. Elképzelhető, hogy tíz év múlva osztályvezető is lesz közülük valaki. Néhányan már az elején bedobták a törölközőt, néhányan pedig a beszámolókon nem vették az akadályt, — de a többség megállja a helyét. Az egyik osztályban huszonnégyen maradtak, a másikban pedig — amelyikben főleg fizikai dolgozók vannak — huszonhatan tartják a frontot. Bemutatkoznak az iskolák A Szolnok városi Tanács művelődésügyi osztályának kezdeményezésére a város általános iskoláit bemutató kiállítás indult. A városi tanács épületében naponta hivatali időben látható tablókon az iskolák tanulmányi munkáját, az iskolai úttörő élet eseményeit az iskolával kapcsolatban lévő üzemek szocialista brigádok nyújtotta sgeítséget mutatják be a tanulók és tanárok munkájával készült képes krónikák. Klubok vetélkedője Hogyan lehet egy klub- foglalkozáson méltó módon ünnepli hazánk felszabadulásának 30., Szolnok alapításának 900. évfordulóját? — erre keres választ a KISZ mégyei bizottsága és a megyei klubtanács közelmúltban meghirdetett pályázata, melyre negyvenhárom ifjúsági klub jelentkezett. A klubok bemutatókkal és módszer-f orgatóköny vekkel versenyeznek — két kategóriában: külön a „kiváló” klubok, külön a címmel még nem rendelkezők. Mindkét kategória első díja ötezer forint. A megyei klubpólyázat az országos módszervásárra is nagyszerű felkészülési lehetőséget biztosít EGY EVVEL EZELŐTT két világhírű magyar származású tudós Szent-Györgyi Albert és Selye János orvosbiológusok Magyarországról egy kis csomagban díszoklevelet és emlékplakettet kaptak. Ez volt a Jermy Gusztáv díj, amelyet munkásságuk, eredményeik iránti tiszteletből küldtek nekik — régi levelező partnereik Kisújszállásról. Az idén újra odaítélték a Jermy Gusztá-v díjat: Antal Károly és Nagy Sándor kisújszállási gimnazisták a tulajdonosai. Akinek netán elfutja arcát a szégyenkezés pírja, mert eddig még semmit sem tudott a Jermy-díjról, nyugodjék meg, műveltségét ezért még senki nem vonja kétségbe. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium biológus tanárai alapították az is- kolamúzeűm megteremtőjéről elnevezett díjat, és a legjobb biológus tanulóknak ítélik oda, akik vagy a szertárfejlesztésben működtek közre, vagy pályaművet írtak, s azt — mint az „igazi” biológusok — nyilvános vitán megvéd- ték. (A két híres kutató egyébként dedikált könyveivel gyarapította az iskola szertárát.) Nagy nevek után egy díjat megkapni, melyik diáknak ne jelentene erőfeszítésre ösztönző feladatot különösen, ha a fél iskola, de még a városi pártbizottság első titkára, tanácselnök is ott szorong a padokban és azt figyeli, hogyan áll helyt az egyetemi oktatók kérdéseinek pergőtüzében a két diák. S még az sem zavarja a szurkolótábort, hogy a megvédendő dolgozatról csak röpködő szakkifejezések, levegőben lógó rákérdezések, hivatkozások érzékelhetők. Az egyébként gondosan elkészített értékes pályadolgozatot ugyanis korábban nem ismertették velük (legközelebb ezt a kis hibát biztosan kijavítják), s így a „fejük fölött” vitatkoztak. Mindegy, de vitatkoztak. A gimnazisták, meg a kandidátus, és mindez a saját iskolájuk falai között. Ez már önmagában megéri az együttérző izgalmat. Ezt jelezte a felcsattanó taps is, amikor a két diák elnyerte a díjat. Nyert. Mint egy vérbeli sportmérkőzésen. Lehetett nekik „szorítani”, tapsolni, gratulálni, mert ők voltak a „fejek”. Nem a szo- rítóban, nem a szólógitár mellett, hanem a tudomány porondján. Elismertek, „menők” lettek. A győztesek díjat kaptak, a közönség élményt. Ezt pedig nem csupán ezzel az egy alkalommal. amelyen dr. Juhász Nagy Pál biokibernetikus és dr. Dévai György hidrobiológus vizsgáztatta a két tanulót, hanem a múlt héten befejeződöt iskolai rendezvénysorozat a biológus hónap bármelyik eseményén, amelyen a Mongóliát bejárt akadémikus, a magyar puszta neves kutatója, az amerikai tanulmányúiról visszatért nemzetközi szaktekintély találkozott a gimnazistákkal és adott ízelítőt a kutatásaiból. S hogy ez miért jó? ÉRDEKES, izgalmas, tan- tárgyszeretetre nevel, természet-tiszteletre tanít, ezt az idei rendezvény is igazolta. De ha ehhez a sikeres hónaphoz gratulálunk, hadd ismételjük meg egy évvel ezelőtti kérdésünket: itt a jó példa, miért nem akad követője. Nem másolója — követője! L Zs. s #
