Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 2. Paszkál Gilevszki: Menekülés Már minden elmúlt. S mégis, mért zavar most, mért bánt megint a ködbe süllyedt emlék, a régi álom, bánat mit keres még, vad hóvihart lelkemben mért kavar most? Gyermek vagyok megint. Könny ül szememben, szököm, futok a messzi sínek mentén, az új felé, a régit elfelejtvén, de lám, a sínek rácsa fékez engem. Köröskörül hó. Én csak menekültem, véget nem érő síkon csak siettem, egy álom űzött s vad keserv mögöttem. S ma értem, mit gyermekként nem érthettem, ahová vágytam, miért maradt oly távol; nehéz kiszökni ebből a világból. Paszkál Gilevszki Setómában született (égéi Mdke- dónia). Szüleivel 1948-ban elmenekült szülőföldjéről, és sok más görögországi makedón gyermekkel együtt Magyarországon kapott menedéket. Az általános iskolát Dégen végezte, majd a székesfehérvári gimnáziumban tanult. 1956-ban visszatelepült szüleihez Makedóniába. Irodalmi és képzőművészeti tanulmányokat ír, magyarból, görögből és franciából fordít. Kötetben eddig Petőfi és József Attila válogatott verseit jelentette meg, valamint Darvas József Részeg eső c. regényét (1967). Anyanyelvén csaknem kizárólag szonetteket ír; verseskönyve most van sajtó alatt. j ÚJ KÖNYVEK fl felszabadító — fl kincses sziget — Az igazi Ady Néha elfog a kíváncsiság, mikor öreg fiókokban motozok, régi levelek és családi fényképek között. Ilyenkor valósággal belázasodom. Révült szemmel bámulom az idő mutatványait, tíz esztendő csodáit, a napok apályát és dagályát, ahogy át- meg átcsaptak egy olyan szűk és meghitt gyülekezeten, amilyen egy család. Ez a láz fogott el most is, a napokban, mikor Mezőkövesd felől jövet, az aszályos, forró napsütésben leereszkedtem a tardi patak völgyébe s a völgy ölén a gesztenyefák árnyékában húzódó, eltikkadt faluba. Tárd a neve a falunak. Nem jártam itt sosem, mégis megismerem. Sokan ismerik. Jó tíz évvel ezelőtt egy könyv tette híressé, Szabó Zoltán könyve, a Tardi helyzet. Ezért voltam lázban. Sosem láttam, most mégis viszontlátom; s úgy látom viszont, tíz év távlatából, mikor minden szó és minden arc azt mutatja, mit művelt e faluval az utolsó tíz esztendő. A láz nem lohadt másnap sem, később sem. Megválom, ma sem. Nem mindennapi az, amit tapasztaltam. Szívesen sorolnám, de azt se tudom, hol az eleje. Tíz esztendő járt kettőnk között, Szabó és én közöttem; s ez a tíz év termékeny idő volt, csőstül hozott jót is, rosszat is. Itt járt közben a háború; minduntalan hallom a hangját. Minden második házból hiányzik egy férfi. Felosztották a földet; minduntalan látom a nyomát: a summás és a cseléd csaknem egytől egyig gazda lett Megkezdődött az újjáépítés; mikor leérek a faluba, látom, hogy vagy kétszáz ember és húsz iga buzgólkodik: az utat kövezik. Kalákában, közmunka képében megy a munka; Tárd nagy sárfészek volt. Ahogy Móra Ferenc mondotta: akkora volt a sár, hogy ölben vitték ki a kutyát is ugatni. Ezeréves volt ez a sár, mert Tardot a hagyomány szerint Bors vezér alapította volt külön a tardiak- nak. Szívós sár volt matyó sár, térdig érő; most egy ezredév után, végeznek vele. 1947 májusában. Hol kezdjem hát? Akarva- akaratlanul két évszámmal és két adattal kell kezdenem, mert mindennek ez az alapja. Annak, ami volt, és annak, ami van. Ami volt, az a Kó- burg hitbizomány; ezé volt tíz évvel ezelőtt a falu szántóföldjének a fele. A másik fele — 2999 hold — a parasztoké volt; ennyi jutott 2300 tardi lakos közül arra a 2100-ra, aki földműveléssel foglalkozott. A földreform idején felosztották a hitbizo- mányt; az egy Kóburg helyébe 378 tardi család lépett, ígérem, hogy több számot nem említek; de jó, ha ezt a számot nem felejtjük el. Mert ezúttal róluk lesz sző, e 378 család sorsáról arról, hogy mit esznek, hogy mire vágyakoznak, miképpen öltözködnek. Elsőbben arról, hogy mit esznek. Szabó Zoltán tíz évvel ezelőtt úgy fogta meg a dolgot, hogy dolgozatot íratott az iskolásokkal: „Mit ettem a héten?” Ezt tettem én is. S most itt van előttünk két étlap, száz család étrendje 1935-ből és 1947-ből. Reggeli, ebéd és vacsora. Kezdjük mi is a reggelivel; 1935-ben a gyerekek fele száraz kenyeret reggelizett. A százból tejet ivott hozzá tizenegy; a módosabb nagygazdák ivadékai ettek kolbászt, szalonnát vagy olajat. Igen kevesen. Ma, a dolgozatok szerint, javult a helyzet: egyetlen gyerek sem akadt, aki száraz kenyérrel jött volna iskolába. A százból tejet is ivott hatvankét gyerek; tojást evett hat, ugyanannyi olajos pirítóst, a többi sült szalonnát, cukros kenyeret vagy levest. Egyikük sóskamártást evett; finom volt nagyon, azt írja. Biztos, hogv jobb volt a száraz kenyérnél. Tíz évvel ezelőtt ritkaság volt az olyan étkezés, mely két fogásból állott volna. Ma is az. Tíz évvel ezelőtt az ételek fele hideg étel volt; a gyerekek dolgozata szerint ma is az. De tíz évvel ezelőtt óriási különbségek voltak az egyes étlapok között; érthető is, hogy másként táplálta fiát á húszholdas gazda, mint az egyholdas vagy éppenséggel az uradalmi cseléd. A Tardi helyzet sok ilyen példát hoz fel; az egyik húszholdas gazda fia naponta kétszer evett húst, szalonnát vagy kolbászt, egy béresgyerek pedig, hogy szó szerint idézzek, ezt írta; „Hétfőn kenyeret meg főtt cukorrépát, délre kenyeret, estére tésztalevest. Kedden reggel vereshagymát, délre kenyeret, estére keménymagos levest. Csütörtök reggel kenyeret, délre is kenyeret, estére tésztalevest. .És így tovább, így volt ez tíz éve; ma ez a különbség alig észrevehető: a húszholdasok látszólag nem élnek jobban, mint a mégy-, öt-, nyolcholdasok. Ennek oka nem lehet csak az, hogy a földet felosztották. Kell legyen itt még valami más. Van is. Köztudomású, hogy az ország jószágállománya súlyos kárt szenvedett a háborúval: Tárd is. Tíz éve 268 ló volt a faluban, ma csak hetven. De sertésből volt csaknem négyszáz, s most újra annyi van; tehénből pedig volt 362 fejős, ma pedig \több, mint 400 s a 217 borjú mára 430-ra szaporodott. Aki tudja, hogy mit jelent egy tízholdas gazdaságban a tehén, tudja azt is, hogy ezek az adatok nagyon fontosak, s aki ezt tudja, elnézi talán azt is, hogy nem álltam szavamat, és ismét számokkal hozakodom elő. De ígérem, ez az utolsó eset. Röstellném nagyon, ha az elmondottakból egy Borsod megyei Kánaán képe bontakoznék ki. Röstellném, mert ez nem igaz. Tardon a megélhetés ma is zord és nehéz. A beszolgáltatás súlyos gond, az aszály réme kísért a búzatáblák fölött, s a faluban oly kevés a liszt, hogy minden harmadik család boltban veszi a kenyérre valót. Voltam tanyákon, ahol se jószág, se baromfi, ahol még csak egy hízóra se telik, s láttam gyerekeket feslett rongyokban, csaknem pucéran. Az egyik osztályban megkérdeztem a gyerekeket, kinek van ünneplő ruhája. A harminc közt csak hat jelentkezett. De ti- zenketten álltak fel, mikor azt kérdeztem, kinek nem volt a télen lábravalója. Mezítláb járt-kelt a télen a gyerekek kisébbik fele. Ez már, ugye, nem kánaáni kép; de ez az igazság, ne hallgassuk el. Tíz évvel ezelőtt azonban még ezt írta Szabó Zoltán: „Nem a nyomor égbekiáltó, hanem a helyzet nyomasztó, és jóslásaiban a jelenlegi bajnál is szorongatóbb”. Abban az időben a nagybirtok fullasztó nyomása és az élet kilátástalansága végső eredőjében oda mutatott, hogy mindenki menekülni akart a faluból. Hadd idézzem pontosan: „A tardi társadalom iránya: el a földműveléstől és el parasztságtól.” Ezt írja a Tardi helyzet, és ismét a gyerekekkel bizonyít. Egy másik dolgozatban azt a kérdést tette fel, hogy ki mi szeretne lenni. Harminc fiú közül csak négy akart földműves lenni. A többi nem. Érdemes meghallgatni, mi akart lenni a többi: egy miniszterelnök, egy képviselő, egy kutyape- cér, egy festő, négy huszár és egy — ki tudja, miért — csirkefogó. A negyedrész hentes és boltos akart lenni, a maradék pedig mozdonyvezető vagy csendőr, vagy akármi más, ami nyugdíjas.. Csak parasztnak maradni nem akartak. S aki tud emlékezni, tudja azt is, hogy miért. Feltettük ezt a kérdést ma is. Itt lapozom a dolgozatok kockás irkalapjait. Dusza Tibor, nyolcholdas új gazda ötödikes fia, remekbe szabott mondattal kezdi: „Én földműves szeretek lenni, mert szeretek. Szeretem a tehenet, lovat hajtani, és odakiáltani az ökörnek, hó-hó. Én már csak úgy várom, hogy megnőljek..Nem azért várja, hogy kutyapecér legyen. S a fiúk 60 százaléka földműves akar lenni. A legtöbb ezzel a mondattal kezdi: „Én szeretnék földműves lenni”. Meglepő ez az egyöntetűség: mintha valaki diktálta volna ezt a mondatot A figyelmes olvasó nyilván érzi, hogy csakugyan diktálta valami ezt a mondatot: nem ugyan a tardi tanító, de a tardi élet változása. A többi? Boltos csak egy akar lenni, a többi kerékgyártó, kőműves, egyik-másik tanító. A kis Petrik Imre, egy tizenkét gyermekes és tizennégy holdas újgazda fia ezt írja: „Szobafestő szeretnék lenni, létrán festegetni, fü- tyürészni. Volna egy kis bor, innám, akkor lépkednék csak szaporán a létrával, milyen jó volna festő lenni végre...” Ezt a kis kék szemű Petriket azért idézem, mert soraiból a legtisztábban szólal rpeg az, amit Tardon ez a tízesztendő hozott: az életkedv. Nagy fordulat ez. Iszonyú szegény falu volt ez, szegény és reménytelen. Ezt a múltat a szürke adatok helyett hadd jellemezze egy helyi szóhasználat. Kerékgyártó Antal, a tardi plébános figyelmeztetett arra, hogy tardi ember nem megy haza, csak szállásra. „Hazamenet” — ez azt jelenti: a temetőbe ment, meghalt, azaz békében és nyugalomban van végre. Talán nem kell tovább fejtegetnem, mily kedve lehetett az élethez annak a népnek, mely a temetőben volt otthon. De most ismét meg kell állnom, s vigyáznom, nehogy valamilyen népszínműbe illő, ihaj-csuhaj életről adjak számot. Ne tévesszen meg az étlap javulása; Tardon az étrend ma is rossz. A baromfit, a gyümölcsöt, a vaj, tojás jó részét ma is Mezőkövesdre viszik s eladják. A tej föle nem a parasztoké még; de a tehén már az övék. A munka ma is iszonyú, embert el- rokkantó, asszonyt megvéní- tő; Rózsa József, a tanító, azt mondja, hogy híresen dolgos nép a tardi. „Már hajnal előtt zörögnek, és csak sötéttel térnek haza...” — mondja, ahogy megyünk a falun át, az alvégre, Petrik Vilmoshoz, akinek tizenkettedik gyereke szobafestő akar lenni és fü- tyürészni... Meglátogattuk az apját. A ház, amelyben lakik, az uradalmi intézőé volt, Bárdost úré. A hat szobát elfelezte két újgazda: az égyik Petrik. Magas, sovány ember, az ő szeme is kék, mint a fiáé. Tizenkét éves kora óta uradalmi cseléd volt; mikor ráosztották a tizennégy holdat, nem volt semmije a világon, csak egy öltöny ruhája meg a sok gyereke. „Érteni kell mindenhez” — mondja. Mindjárt első évben, 45-ben, dohányt és napraforgót vetett; abból került az első tehene. Azt mondja: „A másodikat fából faragtam” — és nevet. Kiderül, hogyi kerékgyártáshoz is konyít, össze- eszkábált két szekeret. Az egyiket magának, a másikat eladásra. Abból lett a második tehén, az a fából faragott. .. Ruhát még nem tudott venni a gyerekeknek, de a fiút kollégiumba adja. jövőre hétszázhetven kvad- rát lesz a kert.. ö ásta a kutat is, mert a régi belövést kapott. „Épp itt volt a front a ház előtt — mondja, és megfogja a karomat. — Jöjjön csak, hadd mutassak valamit”. Kivisz a ház elé, az országúira. Az út mögött domb, a domb mögött, a kék ég és a lágyan formált halmok között a Bükk. A domb tövében tizennégy fakereszt, tizennégy tábla, s a keresztek csúcsán tizennégy rohamsisak. „Itt estek el — mondja Petrik —, mi temettük őket. Székely fiúk”. Elővettem a noteszomat, és sorra írtam a nevüket. Vári Nagy Józsefét, Bangó János őrvezetőét, Kiss Józsefét, aki nyilván fejlő- vést kapott, ha övé az átlőtt sisak a kereszten. Babos Andrásét és Illyés Ferenc tizedesét meg a többiekét, akik idevetődtek Marostordából, hogy a domb gerincéről védjék a tardi völgyet, a tardi homokot s a tardi homokon a Kóburg herceg hitbizomá- nyát. Csendben álltunk ott hárman a rekkenő vasárnapi melegben, a tizennégy szomorú sír előtt. Petrik a dombra mutatott. „Az — mondotta —, ahol a lucerna van, az az enyém.” Néztem a hosszú lucernatáblát, aliogv elindul a sírok mögött, és fut fel a dombra, s a domb gerincén mintha tovább futna, egyenest az égbe. A Petrik Vilmos lucernája. És egyszeriben elmúlt a látvány szomorúsága. A Kossuth Könyvkiadó megjelentette a KMP első kongresszusát ismertető történeti munkát, amely a Kommunisták Magyarországi Pártja 1925 nyarán Bécsben illegálisan megtartott I. kongresszusának korabeli iratait, jegyzőkönyveit ismerteti. Hogyan fejlődik a szocialista demokrácia? — ez a címe Kiss Artúr filozófus könyvének; a politikatudományi vázlatok a Napjaink kérdései sorozat új köteteként jelentek meg. Az Esztétikai Kiskönyvtár új kötete Dési Huber István: Művészeti írások. Az utolsó félezer év érdekes politikai pereit ismerteti J. B. Csernyák könyve, a Szent Johannától Dreyfus kapitányig. Simon Bolivar, a dél-amerikai kontinens legnagyobb fia életével, küzdelmeivel ismertet meg V. Guszev izgalmas és történetileg hiteles könyve, A felszabadító. (E két utóbbi kötetet az ungvári Kárpáti Könyvkiadóval közösen jelentette meg a Kossuth.) A századforduló Amerikájának társadalomrajzát adja Zala Tamás Az Újvilág próbatétele című könyvében. Megjelent egy érdekes tudományos-fantasztikus regény is, Az utolsó háború, Kirill Bu- licsóv fóliából. A Móra Férenc Ifjúsági Könyvkiadónál látott napvilágot — a Delfin Könyvek sorozatában — R. L. Stewen- son: A kincses sziget című regénye. A népszerű Pöttyös könyvek sorozatának egyik új kötete Márton Klára ifjúsági regénye, az Elment a vonat. Hintz Gyula illusztrációival jelent meg Radnóti Miklós kis verseskötete, az Esti mosolygás. Arthur Ran- some gyermek regénye a Fecskék és fruskák. A Képes történelem tartalmas sorozatának új kötete Makkai László könyve, A reneszánsz világa. A Csíkos könyvek sorozatának friss kötete Dániel Anna ifjúsági regénye, a Margót királyné gobelinjei. Így élt Arany János címmel Keresztury Dezső tollából népszerű életrajzi regény látott napvilágot. A Magyar Helikon kiállításukban is szép kötetei között említést érdemel Kármán József: Fanni hagyományai című regénye, Nyikó- laj Gogol: Holt lelkek című klasszikus regénye. Fotóalbum látott napvilágot Londonról; az album anyagát Katona Tamás válogatta. A Helikon csillagok sorozatának egyik új kötete Vladislav Vancura: Szeszélyes nyár című kisregénye. A mai magyar iparművészetről ad kitűnő keresztmetszetet Do- manovszky György szerkesztésében a Forma Hungarita, művészi reprodukciókkal, angol, német és orosz nyelvű feliratokkal ellátva. Megjelent Pablo Neruda: A Ma- csu Pikcsu ormai című költeménye, mely mellékletként művészi rézkarcot is tartalmaz. A Vác című fotóalbum Dercsényi Dezső és Komiss Péter közös munkája. Negyedik kiadásban látott napvilágot Bölöni György: Az igazi Ady műve. A Gondolat Kiadó, újdonságai közül említsük meg a Napjaink szovjet irodalma című kötetet, melyet Elbert János szerkesztett és látott el bevezetővel. Örkény István: A tardi helyzet 1947-ben RÉVÉSZ NAPSUGÁR RAJZA
