Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 8. Hajdúszoboszlón Új szárnyat kap a Délibáb Szálló TEGNAP a Szolnoki Galéria első emeletén bélyegkiállítás nyílott a szolnoki bélyeggyűjtő kör és a Damjanich múzeum rendezésében. A megyeszékhely jubileuma tiszteletére rendezett, több ezer bélyegből álló kiállítást már a megnyitó napján sokan tekintették meg. Képünkön: a „bélyegtárlat” egyik részlete Szakmunkástanulók vetélkedtek A 25 éves szakmunkás- képzés tiszteletére szakmunkástanuló napokat rendez a KISZ megyei bizottsága, a szakszervezetek megyei tanácsa, a megyei tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a megye valamennyi szakmunkásképző intézete. A hétnapos rendezvénysorozat első eseménye a szakmunkástanulók tegnap Szolnokon megtartott megyei jubileumi vetélkedője volt, A 900 éves város tiszteletére meghirdetett vetélkedőn 13 csoport indult. Az első két helyezést a 605-ös számú, a 3. helyezést a 633-as számú szakmunkásképző intézet csapata nyerte. ízületei. Tovább parkosítják a környéket, 800 négyzetméter új betonjárda lerakását kezdték meg a fürdőben. A VOLÁN Vállalat és az Idegenforgalmi Hivatal között kötött megállapodás értelmében Hajdúszoboszlóról rendszeres járatokat indítanak a Hortobágyra és Debrecenbe. Üj létesítménye is lesz a városnak: tavasszal átadják rendeltetésének a Délibáb Szálló új szárnyát, ahol kétszáznál több vendég kaphat helyet 1975. MÁRCIUS 8., SZOMBAT ZOLTÁN NAPJA A Nap kél: 6.13, nyugszik: 17.38 órakor. A Hold kél: 3.43, nyugszik: 13.26 órakor. VARHATO IDŐJÁRÁS ma estig: keleten is felszakadozó felhőzet, szórványosan kisebb eső. Gyenge, napközben élénkebb, változó irányú szél. Elsősorban hajnalban és reggel néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Sárközi György Harminc évvel ezelőtt, 1945. március 8-án halt meg — 46 éves korában — Sárközi György költő, író, műfordító, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége. Vasúti kistisztviselő fiáként Budapesten született és iskoláit is részben itt, részben pedig Vácott végezte. Rövid ideig a Zeneakadémia növendéke volt, majd filozófiai tanulmányokat folytatott. Első írásaival 1917-ben jelentkezett a Nyugatban, amelynek ettől kezdve állandó munkatársa lett. 1919-től 1938-ig az Athénaeum Könyvkiadónál lektorként dolgozott. 1927-ben részt vett a Pandora című irodalmi folyóirat szerkesztésében, ßlsö verseskötete 1926-ban jelent meg, Angyalok harca címmel. Néhány évig szerkesztette a Válasz című folyóiratot, s ő indította el a falukutató írók Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatát, melynek mostani nagysikerű felújítása már a 12. kötetnél tart. A népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége volt; jelentős szerepet vitt a Márciusi Front szervezésében és vezetésében, antifasiszta jellegének kialakításában. Főbb művei: Mint oldott kéve című történelmi regénye és Dózsa című drámája; válogatott verseinek kötetét Illyés Gyula szerkesztésében és bevezetőjével 1954-ben jelentették meg. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és s Szolnok megyei Tanács lapja Megbízott főszerkesztő: Lazányi Józsefné Telefon. 12-093. 12-320. 12-0«* 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 0« Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. 5001 Szolnok. Pf. 92. Felelős vezető: Kozák Peren« HELYREIGAZÍTÁS. A magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszakáról szóló tegnapi tudósításunkban az 1971—75 közötti árucsereforgalom .növekményének mértékét rubel helyett tévesen forintban jelöltük meg. A helyes szöveg: az 1971—75 közötti tervidőszakban országaink árucsereforgalma körülbelül egymilliárd rubellel haladja meg a hosszútávú kereskedelmi egyezményben előirányzott szintet. (MTI) A lettó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sárbogárdon megtartott 10. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 26, 44, 54, 73. Hangtárlat Törökszentmiklós indul Technikai okok miatt Jász- felsőszentgyörgy helyett Törökszentmiklós képviseli Szolnok megye színeit a rádió „Hangtárlat” című művelődéstörténeti vetélkedősorozatában. A törökszentmiklósi városi Művelődési Központ csapata május 15- én a békésiekkel és a szentesiekkel mérkőzik. Fodrászok versenye Holnap délelőtt 9 órától Szolnokon, a KlSZÖV-szék- házban rendezik meg a megyei férfi és női fodrászok, valamint kozmetikusok versenyét, amelyre az ipari szövetkezetek dolgozói közül huszonkilencen neveztek. A verseny egyben fekészülés az országos, hasonló „összecsapásra”, amelyre megyénkből hárman jutnak tovább. A vasárnapi rendezvény nyilvános és díjtalanul megtekinthető. Gyalogost ütött el A XVI. kerület, Szabadság útja és Hősök fasora kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelőhelyen Szűcs Antal 21 éves villanyszerelő, jászfény- szarúi lakos személygépkocsival elütötte Komoróczky Györgyné 53 éves betanított munkás, budapesti lakost, akit a mentők súlyos, nem életveszélyes sérüléssel kórházba szállítottak. Szűcs ellen eljárás indult. Hirdetmény A Szolnok megyei Tanács Hetényl Géza Kórház és a MÁV Kórház-Rendelőintézet igazgatósága értesíti a lakosságot, hogy 1975. március 3- tól a sürgősségi esetek felvételére az alábbi ügyeleti rendszer lép életbe: — belgyógyászati betegek részére minden hétfőn és csütörtökön 15.30-tól másnap reggel 7 óráig; sebészeti, traumatológiai, urológiai, betegek részére minden hétfőn és csütörtökön reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. A többi napon mind a Társadalombiztosítási, mind a MÁV- betegek sürgősségi ellátását a Megyei Tanács Hetényi Géza Kórház végzi. — TISZTÍTÓ- és tárolószínt építenek a Bábolna típusú szárítóhoz a jászárokszállási Kossuth Termelő- szövetkezetben. A beruházás, saját építőbrigád kivitelezésében, a búza betakarításának idejére készül el, és mintegy 3 millió forintba kerül. — ÁZSIÁI élményeiről tartott előadást Sebes Tibor, a Világ Ifjúság fősterkesz- tője tegnap este 6 órakor Szolnokon, az olajiparai fiatalok klubjában. Ebben az esztendőben csaknem kétmillió vendéget várnak Hajdúszoboszlóra. Bár egész esztendőben fogadnak vendégedet, de azok többsége a nyári szezonban látogat el az alföldi fürdővárosba. A vendégsereg fogadásának előkészületeiről tárgyalt tegnap a hajdúszoboszlói Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A szakemberek beszámoltak arról, hogy javában folynak a nagy program lebonyolításának előké— AZ ELSŐ NEGYEDÉVES felvásárlási tervét mintegy 50—60 ezer sertéssel és 3—4 ezer szarvasmarhával teljesíti túl a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. A városi tanács útfenntartó üzeme az idén is folytatja a város korábbi években megkezdett fásítását Tavasszal mintegy nyolcezer különféle fajta fát szeretnének ültetni. Az akciót zömmel társadalmi munkában kívánják lebonyolítani, ezért kérik a város lakosságát, a társadalmi szervekért, az intézményeket, a tanácstagokat, az üzemele, vállalatok szocialista brigádjait, hogy vállaljanak részt a munkából. — SAJÁT termésű borát házánál poharazva, mérte Csömör Imre Szolnok, Ugar, 123. szám alatti lakos. A városi tanács szabálysértési előadója gazdálkodási kötelesség megszegéséért 3 ezer forintra büntette. A fásításra platán, juhar, szivar, csörgő, japán akác, tölgy, kőris, fűz, nyár, és hársfa áll rendelkezésre. Aki a fásításban részt kíván venni, mától Farkas Márta ügyintézőnél jelentkezhet a Bán u. 1. szám alatt Munkanapokon délután 3 óráig, szombaton és vasárnap pedig délig fogadnak el jelentkezéseket. Szakszerű irányítást az üzem kertészeti részlege biztosít, az elültetett fák gondozásában pedig számítanak a lakosság segítségére. Platán, juhar, hars Fásítás Szolnokon Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a VILLGÉP vezetőinek, dolgozóinak, a Vegyipari Szakközépiskola IIL A osztályának, a Vegyipari Kollégium tanulóinak, nevelőinek, akik felejthetetlen drága jó férjem, édesapám CSERNYECZKI SÁNDOR temetésén megjelentek, részvétükkel, mély fájdalmamban osztoztak. Segítőkészségükkel mellettünk álltak. A gyászoló család Mezőtúr Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, a papírgyári vezetőknek, a rendészetnek és az üzem dolgozóinak, valamint az újszászi szociális otthon dolgozóinak, akik felejthetetlen édesanyám: BÉRCZI JENÖNÉ szül. Urbán Erzsébet temetésén resztvettek, koszorúikkal, virágaikkal és részvétnyilvánításaikkal mély fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. Bérezi Jenő Szolnok A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk SZOMBAT ESTE. A március 8-i szombat esti összeállítás a nőnap jegyében indul. Brachfeld Siegried sajátos humorú köszöntőjével. A következő műsor az operett pódium. Szereplői az 1974-es nemzetközi énekverseny díjnyertes — olykor több díjat is nyert — fiatal művészei. S amit hallunk — Planquette-nek és Offenbach-nak, az operett klasz- szikusainak mesterművei: A corneville-i harangok és Rip van Winkle, illetve az Orfeusz az alvilágban, a 66-os szám, a Fortunio dala, a Varázshegedű, a Kakadu és az Eljegyzés lámpafénynél közismert dalai. Kaunitz Ervin ehhez a műsorhoz olyan fém-pódiumot tervezett, s fölé olyan csillárokat rakott, amelyek ha egy énekes ihletett dala életet lehel beléjük, mindig mássá lesznek. Magas szírtfok lesz a pódium Miller Lajos lába alatt, Virágoskert, ha ötvös Csilla szalad át rajta, Csengery Adriennel szinte együtt énekelnek csillárok, a corneville-i harangok fény-hangjáiékaként. G. B. Shaw: Falusi udvarlás című ritkán játszott egyfelvo- násosa a nagy drámaíró örök problémájára, a férfi-nő viszonyra írt egyik változat. Ezt a műsort 20.00 órától láthatjuk a tévében. . .KÍVÁNOK NÉKIK SZEBB NAPOKAT. . .” Magyar költők versei a nemzetközi nőnap alkalmából, melyet 17.50 órától sugároz a Kossuth adó. Színház A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Yerma (Ybl Mik- lós-bérlet). A Déryné Színház Jászladányban 16 órakor: Szervusz Peti (gyermek ea.). Mozi Szolnok Vörös Csillag: A keresztapa másik arca (14, felemelt helyáron!), Tisza: Vállald önmagadat. Jászberény Lehel: Két bal láb az ezredben. Karcag Déryné: Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk (14). Kisújszállás Ady: Ámokfutás. Kunhegyes Szabadság: A dunai hajós. Kunszentmárton Körös: Önző szerelem (14). Mezőtúr Dózsa: Szüzek elrablása. Szabadság: Rivaldafény, Béke: A kör bezárul. Tiszafüred Tisza: Vitya iskolába megy (külön ifj. ea.). A lopakodó hold (14, felemelt helyáron!). Törökszentmiklós Dózsa: Bredow lovag nadrágja, Hunyadi: A sárga Fiat három utasa (14). Túrkeye Vörös Csillag: Mit csinálnak a cigánygyerekek? — Faluszéll házak I. (du.), Mouret Abbé vétke (14). Rádió SZOLNOKI RADIO: 18.»—19.00: A Szolnok megyei pártértekezletről jelentjük. — Kórusmuzsika. — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH RADIO: 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Nemzetiségeink zenéjébőL — 8.58: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. — 11.06: Rádiószínház. Falusi Edisonok. Miran Kucsics, Zvonimir Baj- szics és Makszim Jurjevics dokumentumjátéka. — 11.46: Ke- ringők. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Melódiakoktél. — 13.30: „Levelező” nyelv- tanulás. Dezséry László írása. — 13.40: Fiataloknak! — 14.25: Üj Zenei Üjság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Örökzöld dallamok (ism.). — 16.00: 168 óra ... — 17.50: Magyar költők versei a nemzetközi nőnap alkalmából. — 18.10: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel, Szakály Agnes cimbalmozik. — 18.25: Lemezmúzeum. — 19.30: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 22.15: Közvetítés a Magyarország —Dánia jégkorongmérkőzésről, Szófiából. — 22.30: A beat kedvelőinek (ism.). — 23.15: Iphi- genia Taurisban. Részletek Gluck operájából. — 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Gyöngy Pál operett- és filmzenéjéből. — 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.03: Egy hercegprimási uradalom örökösei. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc szociográfiai dokumentumműsora. — 9.55: Sárközi György versei. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Cigánydalok, csárdások. — 12.20: Népszerű szimfonikus zehe. — 12.50: „Jelképek erdején át.. .•* (ism.). — 13.03: Szigeti József Schubert-felvételeiből ad elő. — 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). — 14.00: Napraforgó. — 14.55: Éneklő ifjúság. — 15.00: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 15.30: II. félidő. Közvetítés a Diósgyőr—Vasas és az SUTC— Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó- mérkőzésről. — 16.35: A hét műsorából (ism.). — 17.30: Fúvós- zene. — 17.41: A bosztoni mú- zeurp aranykincse. — 18.10: József Attila szavalóverseny. IIL rész. — 19.00: Februárban hallották először. — 19.26: Jóestét, gyerekek! — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét: Kovács Dénes zenekari hegedű- estje. — Kb. 20.30: öt perc sport. — Kb. 20.35: Oj könyvek (ism.). — Kb. 20.40: A hangverseny közvetítés folytatása. — Kb. 21.20: A Rádiószínház bemutatója. Használt koporsó. Galgóczy Erzsébet rádiójátéka. — Kb. 22.08: Nóták. — 23.15: Slágerrandevú. Televízió BUDAPEST: 9.08: Kék fény. Riportműsor (ism.). — 10.00: A Thibault család. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. III. rész (ism.). — 11.35: örökzöld dallamok. Intervízióátvétel az NDK Televízió műsorából. — 14.13: Egy sas szemétéért. Angol film (színes). — 14.40: A nyelv világa. A Műhely című társadalomtudományi figyelő melléklete. — 15.20: Reklámműsor. — 15.25: Ismerje meg Samu Gézát. Portréfilm. — 15.45: Napilapok, hetilapok . . . Miről ír a világsajtó? — 16.00: Fedettpályás atlétikai EB (színes). Közvetítés Katowicéből. — 17.*15: Reklámműsor. — 17.25: Hírek. — 17.30: A Mexikói Egyetem Énekkara énekel. I. rész. — 17.50: A látás hatalma (színes). IX. rész: A kép, mint tárgy. — 18.10: József Attila szavalóverseny. A 3. területi döntő közvetítése a TV I. stúdiójából. — 19.00: Mentsük meg a tengereket. Kisfilm. — 19.15: Cicavízió (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szombat este .. . — 20.01: Kérem a következőt! (színes). Magyar rajzfilmsorozat. XL rész: Az asz- szony ingatag. — 20.15: Nőnapra. A nőket köszönti Brachfeld Sigfried. Vendégünk: Király Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára. — 20.45: Operettpódium. összeállítás Planquette és Offenbach műveiből. — 21.30: G. B. Shaw: Falusi udvarlás. — 22.00: Portréműsor Markó Iván balett-táncosról (színes). — 22.50: Tv-híradó. 3. POZSONY 8.00: Iránytű. — 9.00: Tv-híradó. — 9.30: Aranykapu. — 10.30: Tv-magazin. — 11.25: A 110-es számon hívják a rendőrséget. NDK filmsorozat (ism.). — 13.05: Az élet titkaL — 15.15: Atlétikai terem EB. — 18.25: Esti mese. — 18.35: Ha egyedül vagy. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Külpolitikai kommentár. — 20.00: Jókívánságok a képernyőről. — 21.00: Tv-híradó. — 21.10: Sporteredmények. — 21.25: A szlovákiai közbiztonsági szervek naplójából. — 21.30: Férfi és nő. BUKAREST: 14.55: Labdarúgó-mérkőzés. Kolozsvár—Napoca-Steaua). — 17.30: A gyermekek világa. — 17.50: Atlétikai Eúrópa-kupa. (Közvetítés Katowicéből.) — 18.30: Tv-híradó. — 19.05: Irodalmi zenei műsor. — 20.05: Tv- enciklopédia. — 20.35: A képtelen küldetés c. filmsorozat záróepizódja. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, keresztapám: M. KISS LÁSZLÓ temetésén résztvettek, megjelenésükkel, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Kisújszállás