Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-26 / 72. szám
XXVI. évi. 72. sz. 1975. március 26., szerda VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér GsdekUÖ nemzetköziség E gy héten keresztül Budapestre figyelt a világsajtó. A lapok — nemcsak a szocialista közösség országaiban, hanem a tőkésvilág számos fővárosában is — vezető helyen ismertették a tanácskozást: Kádár János előadói beszédét, a vendégek, köztük Leonyid Brezsnyev felszólalását, az elfogadott -dokumentumokat. Ami a világ- helyzet értékelését, s a nemzetközi tevékenység követendő vonalát illeti, barátaink és szövetségeseink mélységes elégedettséggel, mások pedig meglepetés nélkül vehették tudomásul, hogy a/. MSZMP helyzetértékelése nem változott, és a Magyar Népköztársaság töretlenül halad tovább az eddigi úton. Ha a kongresszus néhány nemzetközi vonatkozását akarjuk kiemelni, természetesen a teljesség igénye nélkül, akkor feltétlenül.ezzel kell kezdeni: a párt tanácskozása aláhúzta a Szovjetunióval való minden oldalú testvéri együttműködés fenntartásának, szélesítésének és mélyítésének fontosságát. Harminc esztendő történelmi tapasztalata egyértelműen bizonyítja: az első szocialista országgal, a szocialista közösség fejlődésében különlegesen nagy szerepet betöltő Szovjetunióval való szövetség elsődleges nemzeti érdek és haladásunk záloga. Ahogy Kádár János mondotta: „Megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítunk a Szovjetunióhoz fűződő mély és megbonhatatlan testvéri barátságunk szüntelen erősítésének... A kongresszus megelégedéssel állapíthatja meg: a magyar—szovjet barátság felhőtlen, pártjaink népeink kapcsolatai testvériek és megbont- hatatlanok.” S a kongresszuson mintegy válaszként erre, hallhatták az SZKP KB főtitkárának megállapítását, aki hasonlóképpen értékelte e kapcsolatokat, s az elismerés szavaival szólt az MSZMP következetes, tisza és egyértelmű, elvi politikájáról. A kongresszus feladatul tűzte ki, hogy a Szovjetunióval való együttműködésben rejlő lehetőségeket és tartalékokat is mind teljesebben használjuk ki — s hasonlóképpen erősítjük és fejlesztjük összefogásunkat a többi szocialista országgal. Ez a célkitűzés teljes mértékben összhangban van a kongresszusnak a nemzetközi helyzetről szóló elemzésével, amelynek lényege: az MSZMP meggyőződése, hogy a múlt években a nemzetközi helyzetben kedvező változás következett be a szocializmus, a haladás és a béke erőinek javára. A világ küzdőterein egyre hatásosabban tevékenykedik a kor mindhárom nagy forradalmi ereje: a szocialista világ- rendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. Amikor a kongresszus határozataiban kifejezésre juttatta, hogy a kor legfontosabb vívmánya a szocialista világrendszer, hangoztatta a közös kötelezettségvállalás elvi alapját: a nemzeti és nemzetközi érdekeket összekapcsolva, a politikát testvérországainkkal egyeztetve küzdünk a békepolitika sikeréért, a közös célok valóra váltásáért. Ez határozza meg a magyar magatartást a Varsói Szerződés — amelyet államaink új típusú szövetségeként kezelünk — s a KGST-ben, amely az integráció kibontakoztatásával meggyorsítja minden résztvevő ország fejlődését. A kongresszus józan és a tényeket gondosan osztályozó, számbavevő elemzéséből az is következik, hogy az MSZMP síkraszáll a békés egymás mellett élésnek az eddiginél szélesebb körű kibontkozásáért. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a folyamat nem automatikus, nem magától tör utat valamiféle egyszer s mindenkorra garantált egyenletes sebességgel. hanem olyan diplomáciai küzdelemben, amelyben lehetségesek a „zökkenők” az időleges visszaesések. így volt ez eddig, s így lesz a jövőben is. Ebből azonban a helyes következtetéseket kell levonni, elsősorban azt, hogy a szocializmus és a béke híveinek további erőfeszítéseket kell tenniük, hogy az enyhülés folyamatát ne lehessen feltartóztatni, hogy a végbement kedvező változások visszafordít- hatatlanokká váljanak. Ezért valljuk magunkénak is azt a békeprogramot, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusa munkált ki, ezért támogatjuk a Szovjetunió erőfeszítéseit az Egyesült Államokkal s más vezető tőkés országokkal való viszonyának javítására. Az európai biztonsági értekezletnek különösen nagy szerepe lehet az enyhülés megszilárdításában — olyan szerepe és hatása, amely messze e kontinens határain túl is érezteti hatását. E s végül még a vázlatos felsorolásból sem hiányozhat, hogy az MSZMP XI. kongresszusa internacionalista kongresszus volt a szó teljes, lenini értelmében. Külföldi vendégeink is érezhették, mint ahogy érezheti mindenki, akihez eljut e tanácskozás híre és tartalma, hogy a magyar kommunisták tisztában vannak tettük és példájuk súlyával és a szolidaritás erejével is. A proletár- nemzetköziség gondolata jellemezte a munkát akkor is, amikor — látszatra — „csak” a szocialista építés szűkebb, belső problémáiról volt szó. S kézzelfogható volt ez az internacionalista tartalom akkor, amikor a párt felemelte szavát az elnyomás, a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés ellen, amikor üdvözölte azokat, kik Portugáliában az ellen- forradalom ismétlődő támadásaival bátran szembenéznek, s azokat is, akik Spanyolországban e földrész utolsó fasiszta rezsimjének felszámolásáért harcolnak. Vagy amikor a kongresszuson a santiagói fasiszta rendszer növekvő terrorjáról beszéltek, követelvén a szabdságot Luis Corvalán s a többi bebörtönzött hazafi számára. Elviség és realizmus, felelősségtudat és tartalmas, cselekvő internacionalizmus: ez jellemezte az MSZMP XI. kongresszusát 1975 márciusában. Közel-Kelet, Genf előtt Kivonulnak Hűéből a Thieu-rezsim csapatai (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Kekkonen finn államfő megszakította útját Budapesten MA Elutazott a Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttsége Tegnap elutazott Budapestről a Vietnami Dolgozók Pártjának a XI. kongresszuson részt vett küldöttsége, amelyet Hoang Van Hoan, a Politikai Bizottság tagja vezetett, és a küldöttség tagja: Le Thanh, a Központi Bizottság póttagja. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Rácz Sándor, a Központi Bizottság tagja és dr. Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. KGST-TBNÁCSKOZÁS SALGÓTARJÁNBAN Március 18-tól 25-ig Salgótarjánban üléseztek a KGST gépipari állandó bizottsága keretében működő háztartási gépek és készülékek állandó munkacsoport szakértői. A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia képviselői, összesen csaknem száz szakember vett részt. A gáz-, olaj- és széntüzelésű tűzhelyek, kályhák és _viás háztartási készülékek gyártásának szakosítására, tipizálására és szabványosítására dolgoztak ki javaslatot. A tegnapi befejező plenáris ülésen elfogadott javaslatok tartalmazzák azt is, hogy egy- egy egység, vagy késztermék vonatkozásában a tagországok milyen szerepet vállalnak a közösen kialakítandó gyártásszakosításban. A szakértői ülés javaslatait az állandó munkabizottság novemberi ülésén tárgyalja majd. Hazánk, amely a gáz-, olaj- és széntüzelésű tűzhelyek, kályhák és egyéb háztartási készülékek gyártása szempontjából jelentős kapacitással rendelkezik, rendkívül érdekelt a termékek KGST-szakosításában. Urho Kekkonen a Finn Köztársaság elnöke és kísérete, jugoszláviai látogatása befejeztével, átutazóban teg- nao délelőtt rövid időre megszakította útját Budapesten. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren mejelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elöke, Púja FriA megye legtöbb üzeme, gyára — a Tisza Cipőgyár, a Május 1. Ruhagyár, a papírgyár, a bútorgyár — beszámolt már a konsresszusi és a felszabadulási munkaversenyben vállalt feladatai teljesítéséről. A megyei operatív bizottság előtt tegnap a jászberényi Hűtőgépgyár vezetői adtak számot az eddig elért eredményekről. A gyár dolgozói közül 1973- ban 4 ezer 959-en vettek részt a munka verseny ben, tavaly pedig 5 ezer 400-an. A kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny nagy lendületet adott a brigádmozgalom fejlődésének. Az elmúlt esztendőben már 285 brigád versenyzett a különböző címekért. A kongresszusi munkaversenyben sokat vállaltak és vállalnak a szocialista brigádok. Közülük kiemelkedő eredményt ért el a hűtő- szekrény üzem Kilián György brigádja: tavaly 402 ezer forinttal termeltek többet és 775 ezer forint értékű anyagot takarítottak meg. Ugyancsak jól dolgozott és teljesítette vállalását a gyártmányfejlesztési főmérnökség TMK üzemének Vályi Péter brigádja. Ők minőséggyes külügyminiszter, dr. Or- tutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja és Rónai Rudolf hazánk finnországi nagykövete. Ott volt Paul Georg Jyr- kankallio, a Finn Köztársaság, és dr. Ziga Vodusek, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A szívélyes légkörű baráti eszmecsere után Urho Kekkonen folytatta útját Helsinki felé. javítással 126 ezer, újítással pedig 600 ezer forintot takarítottak meg. A társadalmi munkából is kiveszik részüket a brigádok. Tavaly Jászberény és a járás iskoláit, óvodáit és szociális intézményeit patronálták. Mintegy 575 ezer forint értékű munkát végeztek. A szocialista brigádok tagjai a tanulást, művelődést is fontosnak tekintik. Tavaly több mint 3 ezer brigádtag tanult gimnáziumban. szakmunkás- képző tanfolyamokon, politikai továbbképzéseken. A gyárban értékelték a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny első szakaszának munkáját. Megállapították, hogy sikerült teljesíteni a vállalt feladatokat. Felajánlásukban szerepelt, hogy a negyedik ötéves terv termelési feladatait 1974 végéig 1 milliárd 200 millió forinttal túlteljesítik. A terv 7 milliárd 510 millió forint volt és ezt 1 milliárd 59 millióval teljesítették túl. Ezen felül a gyár kollektívája vállalta, hogy a — negyedik ötéves terv időszakában — az előirányzottnál 215 ezerrel több hűtőszekrényt szállít a belföldi piacra. A tervezettnél 166 ezerrel több hűtőgép kerül forgalomba 1974-ig. Jó irányban fejlődnek a megye gazdaságai Nevek az emlékműn (2.) Az irodalmi szakkörben kezdődött Jogi tanácsadó A szerkesztőség postájából A belkereskedelmi értékesítés 25 százalékos túlteljesítését tervezték, ehelyett tavaly az év végéig 27.5 százalékra sikerült teljesíteni. Két esztendővel ezelőtt a gyár tőkés exportja 3 millió dollár volt. Ennek kétszeresét érték el az elmúlt évben. Az összehangolt, jó munka eredménye a több nyereség. A vállalat 1971-től 1974-ig 1 milliárd 105 millió forint nyereséget tervezett, és ezt 142 millióval túlteljesítette. Javultak a dolgozók munkakörülményei is. Erre a célra a negyedik ötéves tervben 70 millió forintot szántak, de tavaly már felhasználtak 67 milliót. Felajánlották, hogy bővítik az óvodai helyek számát. A Kossuth úti óvodájukat átalakították, ötven gyerek helyett most már hetvenötöt vehetnek fel. Bölcsődéjüket is korszerűsítették, így még tizenöt kisgyermek elhelyezésére nyílt lehetőség. Teljesítették a sportmozgalom fejlesztésére tett vállalásaikat is. Elkészült a tágas sportcsarnok, a kézilabda- és labdarúgó-pálya. Az idén fejezik be a röplabda-pálya építését. Az 1974-es vállalások mellett KISZ társadalmi munkában játszótér is készült. Ezrek, milliók, milliárdok Teljesítette kongresszusi vállalásait a Hűtőgépgyár SSHH I DÚSÍTÁSOK — ilIltl-K TLDÚSt Bolgár küldöttség hazánkban Bolgár építésügyi küldöttség érkezett hazánkba Ászén Julijanov Zdravkovnak, az építésügyi és építészeti miniszter első helyettesének vezetésével. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes fogadta. Jubilál a textiles szakszervezet Kettős jubileumról, hazánk felszabadulásának 30., a szak- szervezet fennállásának 70. évfordulójáról emlékeztek meg tegnap ünnepi munkásgyűlésükön a textilipar dolgozói. A gyűlést a szakszervezet központi vezetősége hívta össze a Pamutnyomóipari Vállalat Magyar Pamutipar Gyárának Dallos Ida művelődési házában, ahol Keserű Jánosné könnyűipari miniszter mellett ott voltak a mozgalom veteránjai is. A szovjet hadsereg nyomában Tatabánya határában köszöntötték tegnap azokat a szovjet és magyar fiatalokat, akik városról városra, faluról falura követik a szovjet hadsereg hatodik hadosztályának 30 évvel ezelőtti magyarországi felszabadító útját. A küldöttség megkoszorúzta a szovjet hősi emlékművet, majd Tata felé folytatta útját A túra végcélja az utolsóként felszabadított magyar község, Nemesmed- ves. „Oly korban éltem” Az antifasiszta ellenállás hőseire, a fasiszta koncentrációs táborokban és börtönökben elpusztított milliókra emlékeztet az a kiállítás, amelyet a koncentrációs táborok felszabadításának 30. évfordulója alkalmából rendezett a Magyar Partizán Szövetség Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága a Csepel Művek munkásotthonában. Az „Oly korban éltem én e földön...’’ címmel ma megnyíló tárlaton képzőművészeti alkotások idézik fel az emberiség történelmének egyik legkegyetlenebb korszakát, a koncentrációs táborok borzalmait. A kiállítás anyagát ez év folyamán bemutatják Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon, Pécsen és Székesfehérvárott. Információ-tárolók sorozatban Üj számítástechnikai eszközt konstruáltak a Központi Fizikai Kutató Intézet szakemberei. A kis teljesítményű számítógépek adattárolására szolgáló berendezést tegnap sajtótájékoztatón mutatták be. A tervek szerint a Magyar Optikai Művek hamarosan megkezdi az információ-tárolók sorozatgyártását, amely elősegítheti majd a KGST- országok egységes számítás- technikai programjának végrehajtását is, a szocialista országok közül ugyanis a MOM lesz az első, amely ilyen berendezéseket gyárt majd. Egy mondatban — A Szovjet Űjságíró Szövetség küldöttsége — Ale- xandr lvanovics Loszev al- elnök vezetésével — a Magyar Újságírók Országos Szövetségének meghívására tegnap Budapestre érkezett. — Székesfehérvárott, a zömében munkáslakta Mün- nieh Ferenc negyedben tegnap átadták a tizenegymillió forintos költséggel épített 950 négyzetméter alapterületű korszerű ABC-áruházat. — Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat a kongresszusi munkaversenyt folytatva az idén harminc termelőszövetkezet és állami gazdaság villamosítását vállalta Borsod, Heves és Nógrád megyében. — Megalakulása 25. évfordulóját ünnepelte tegnap az ötezer hektáron gazdálkodó székesfehérvári „Szabad Elet” Termelőszövetkezet.