Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
1975. március 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Tizenharmadik hónap Nyereségrészesedés az olajbányászoknál A törzsgárda megbecsülése Ha az Alföldön tavaly le~ mélyitett kutató- és termelő fúrásokat gondolatban egymás mellé rakjuk, ez a „vízszintes fúrás” Szolnoktól Siófokig érne. Tavaly ugyanis a Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzem olajbányászai, a tervet túlteljesítve, összesen 186 ezer méternél is többet fúrtak. Már jelentkezett az 1973 augusztusában született kormány- határozat hatása, amely előírta, hogy a szénhidrogén kutatást és feltárást intenzíven fejleszteni kell, hiszen a lefúrt méterek száma tavaly 20,5 százalékkal volt több, mint 1973-ban. Igazán akkor tudjuk becsülni az olajbányászok tavalyi munkáját, ha figyelembe vesszük, hogy az ehhez szükséges eszközök jelentős részét importból, sőt tőkés importból szerzi be a vállalat, s a nyugati világ energia- és nyersanyag válsága jelentősen nehezítette az ellátást. Azt is tudjuk, hogy az olajbányászok általában lakott területektől távol, a szabad ég alatt dolgoznak, így az elmúlt év második felének mostoha időjárásával is meg kellett küzdeniük. A nehézségek ellenére a fúrómunkások, de az egész vállalati kollektíva jó munkát végzett, ennek elismerése most a nyereségrészesedés átvételekor is érezhető volt. Nyolc és fél millió forintot osztottak ki, ez pontosan kétszerese az előző évi részesedésnek, átlagosan egyhavi munkabérnek felel meg. Ha valahol fontos a törzs- gárdafcagság megbecsülése, az olajbányászoknál fokozottan az, hiszen a nehéz munkakörülmények között is hűséges munkásokat, dolgozókat méginkább elismerés illeti. A tizenöt éve olajiparban dolgozók átlagosan 4 ezer forint részesedést kaptak, míg azok, akik húsz évnél is régebben lettek olajbányászok, 6—7 ezer forint nyereséget vihettek haza. A vállalat szociális, kulturális és sport, valamint egyéb hasonló kiadások fedezésére 5,9 millió forintot is tartalékolt, melyet tulajdonképpen szintén az itt dolgozók kapnak majd meg. Kongresszusi mtaszsalc €M izolnolci Lenin Tsz hcstöröban Műszálas anyagból igen kelendő szőnyegeket gyártanak a békéssxentandrási Képzőművészeti és Háziipari Szövetkezet öcsödi üzemében. fmdósitónktóL) A szolnoki Lenin Termelőszövetkezet tagjai a kongresszus tiszteletére arra tettek vállalást, hogy március végére végeznek a koratavaszi mezőgazdasági munkákkal, hogy áprilisban már zavartalanul vethessék a kukoricát és az egyéb növényféléket. A fóliasátrak alatt idejekorán elvetették a paradicsommagvakat és ma már szépen zöldell a 12 millió nemesített paradicsompalánta. A konzervipari növényt 140 hektáron termeNeve: Rózsás Frigyes. Személy leírása: magas, szikár, haja őszül* szeme kék, vonásai markánsak. Foglalkozása: rendőr. 1945-ben próbarendőr, egy pécsi körzetben, ma: alezredes, a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányságon. Munkásőrség, polgárőrség — sokféle neve volt negyvenötben, ahogyan hivatalosan mondták, a rendfenntartó egységeknek. Csupán az ismertető jelünk, a katonáktól levetett mundér ujjára felhúzott nemzetiszín karszalag volt egységes. A heterogén testület különböző pártok sokféle nézetet valló hí— Néhány társammal egy tanyára vezényeltek állatokat őrizni. Ne csodálkozzék, tolvajok, feketézők hada hemzsegett a tanyák körül. Azokban az ínséges időkben vagyont kértek egy pár csirkéért, egy kiló disznóhúsért, lisztért, cukorért. Ez szülte a kor bűncselekményét: a fe- ketézést, a fosztogatást. Gyűlöltem azokat, akik a romokban heverő ország korgó gyomrú embereit kiszipoS az igazi 'kiképzésre, az elméleti felkészítésre mikor került sor először? — 1949-ben Budapesten' az örsparancsnoki iskolán, aztán a lovasrendőri átképző tanfolyamon. Szolnok megyébe, pontosabban Fegyvernekre kilenc rendőrtársammal lóháton érkeztünk. Örsparancs- nok lettem. Ebben az időben, a padlássöpréses korszakban, előfordult, hogy a kollégám apjának padlásán kapartuk ük. Elvetettek 50 hektár salátát is, amelyből minőségi vetőmagot várnak. A hét közepén megkezdték a tavalyinál 52 hektárral több, 280 hektár cukorrépa vetését is. Egynapos munka után azonban meg kellett szakítani az emberek és gépek munkáját, mert a homok és szélvihar jelentékeny kárt tett volna a magvakban. A tavaszi árpa vetését 80 hektáron már korábban befejezték, jelenleg a fajtaborsó szakaszos vetése van soron, illetve a répát dug- ványozzák, amelyből heteKét évszám, közte harminc esztendő, 10 rendfokozat és számtalan kitüntetés. Ennyit tudtam róla, mikor bekopogtathattam a közrendvédelmi osztály egyik irodájába, ahol többedmagával dolgozott. Egy csendes zugot kellett keresni, ahol zavartalanul kalandozhatott az emlékek között veiből toborződott Kevés szakember volt köztünk. A szolgálati rendet, a katonás formákat a régiektől lestük el. De a tartalom rajtunk, elsősorban a kommunistákon múlott. Igen, előbb a kommunista párt tagja lettem, így kerülhettem a testületbe. Delegáltak. lyozva akartak megtotlasod- ni. — Egy rendőr mindig az élet árnyoldalát látja? — Nem egészen. A bűnüldözés csak egy része a rendőri munkának. Voltam járőr, irányítottam a forgalmat Pécs utcáin, mikor az utakat lerobbant, elhagyott járművek szegélyezték, és akkor is, mikor üzemképesen már sót, lisztet kenyeret szállítottak, törmeléket hordtak. össze az utolsó bűzaszeme- ket. Együttéreztern velük, de csak a jó szó, a megértés volt, amivel keserűségüket enyhítettük. Ereztem, hogy a felszabadulás utáni években kivívott tekintélyünk, a bizalom veszélybe került. Kilépni a testületből? Kommunista voltam, tudtam, pontosabban bíztam, hogy ez a túlkapás csak ideig-óráig tarthat. Az állomáshelyem is tűi sokat yáltozotfc rőzis magrépa lesz. Dolgoznak a mintegy 300 hektár öntözött mintalegelő vöröshere felülvetésén is. A tsz- brigádok tegnap is serényen munkálkodtak a földeken, hetvenen dugványozták a répát, negyvenen tevékenykedtek a munkagépek mellett, ezenkívül a kertészetekben is sokan dolgoztak. Ma is műszakot tartanak a határban, elsősorban a cukorrépa-vetőbrigádok várják a szél- és a homokvihar csendesedését, hogy tovább folytathassák a hét közepén megkezdett munkát. 1950-ben már Mezőtúron voltam lovas őrsparancsnok, ’51-ben Kunhegyesre helyeztek, ’52-ben Törökszentmik- lóson, majd ’54-ben Szolnokon, ’56-ban Jászberényben lettem kapitányságvezető. Közben fél évet tiszti iskolán töltöttem Pesten. — Elfáradt talán? — Megnősültem. Megszületett Évi, majd Laci. Már nemcsak a rendőri munka töltötte be az életemet Tízesztendei kóborlás után szerettem volna letelepedni. Kértem, és Szolnokra kerülhettem 1957-ben. fl fiatal utánpótlás Azóta két beosztásom volt. Négy esztendeig a szolnoki városi-járási kapitányság vezetőjeként dolgoztam, utána pedig a mai napig, a megyei rendőrkapitányság közrend- védelmi osztályán. — Pályafutása alatt sok fiatallal dolgozott együtt. Mi a véleménye az utánpótlásról? — Állományunk 30 százaléka 30 éven aluli. Tudom, nem számokra kíváncsi. Egyben biztos vagyok: sokkal intelligensebbek, műveltebbek, akik ma kezdik, mint mi voltunk annak idején. Mindegy, hogy vasárnap, vagy pirosbetűs ünnepnap, hajnal, vagy éjszaka — menni kell. Az emberek nyugalmáért mi vagyunk a felelősek. Bízom benne, hogy évről évre több tehetséges fiatal vállalja ezt a felelősséget. — Van egy kis személygépkocsim, parányi szőlőskertem. A kocsival utazgatni, országot, világot akarok látni, a kertben pedig pihenni szeretnék. Most pártalap- szervezeti titkár vagyok, és a nyugdíj után mint párttag a mozgalom vérkeringésében maradok. Kovács Eaialta Több gyermek — kevés gyermekorvos Szolnokon az elmúlt évben tovább javult a gyermekek egészségügyi ellátása. A gyógyító munkát sajnos némileg nehezítette, hogy a tizennégy gyermekorvosi állásból három betöltetlen volt. A gyermekorvosoknak saját körzetük ellátása mellett helyettesíteniük is kellett. Ugyanakkor a betegek száma emelkedett: 1973-ban 57 503, tavaly 73 016 beteg gyermeket gyógyítottak. A népesedéspolitikai határozatból adódó kedvező változások hatására a megyeszékhelyen is lényegesen több gyermek született, mint a korábbi években. Ez nagyobb feladatok elé állította az egészségügy dolgozóit. A Minisztertanács 1973 októberében hozott népesedés- politikai határozatának végrehajtása jobb, színvonalasabb munkát igényelt a gyermekgyógyászoktól és a védőnőktől egyaránt. Nőtt a megelőzés jelentősége, a nő- és anyavédelem szerepe. A színvonalasabb munkához nagy mértékben hozzájárult, hogy Szolnok egészségügyi hálózata új rendelőintézettel bővült. A Zagyva-parti rendelő két korszerűen felszerelt terhes- és nővédelmi tanácsadója lehetőséget adott az egészség- ügyi felvilágosítás hatékonyságának javítására. A számszerű adatok is ezt igazolják: 1973-ban 9 ezer 920-an, 1974-ben 13 ezer 146-an vettek részt terhes tanácsadáson. A terhes anyák megnövekedett száma miatt azonban a védőnők ritkábban tudják őket látogatni. A megelőző orvosi felügyelet-ellátás következtében a halva született csecsemők aránya 0,8 százalékról 0,35 százalékra csökkent, s bár a tavaly- előtti 111 koraszülöttel szemben az elmúlt évben 141 koraszülés volt, Szolnok mégis előkelő helyen áll e téren az ország városai között. A postnatalis, azaz a szülés utáni, időszakban is javult az orvosi ellátás. Többen jelentek meg az egészségügyi vizsgálatokon, nőtt a védőnői látogatások száma. Az újszülött-, kisded- és kisgyermekgondozás a nagyobb létszám ellenére változatlanul magas színvonalon álL Harminc év kék parolival A nemzetiszínű karszalag Az első parancs „Lóitóton érkeztünk” A Jászsági Fajtakísérlet! Állomáson Áz eredmény mázsában mérhető Hazánk egyik legnagyobb kísérleti telepét hat évvel ezelőtt létesítették Jászboldog- házón. Azóta a megyei, járási, községi vezetők és a helybeli Aranykalász Termelő- szövetkezet szakemberei mindent megtettek, hogy a fajtakísérleti állomás eredményesen dolgozhasson. E segítségre szükség is volt, hiszen az intézmény önállóan nem tudja költségeit fedezni. Azóta beigazolódott, hogy a támogatás jó befektetésnek bizoKőzvetlen információ Minden nővény „vizsgázik19 Az intézet szántóföldi és kertészeti növények fajtakísérleteivel foglalkozik. Elsősorban a megye gazdaságainak igényeihez alkalmazkodik, de a növénytermesztés országos problémái közül is jó néhányat megoldottak már. A szántóföldi növénytermesztés kísérletei 700 növényfajjal mintegy 3500 parcellán, a kertészeti kultúrák kísérletei 450 növényfajjal 3200 parcellán történnek. A kenyérgabonától a takarmányféléken keresztül a zöldségfélékig, minden növény vizsgázik: megfelel-e a nagyüzemi termesztés agronómiái, önkonómiai, s nem utolsósorban a gépi művelés és betakarítás feltételeinek? A kutatók például azt a cukorrépafajtát keresik, amely a gépi kiemelést legjobban elviseli, nem hasad szét, és nem szakad a talajba. A kukoricánál a nagy terméshozamon túl az a legfontosabb, hogy a szára szilárd legyen, és ha a betakarítás késik, akkor is lábon maradjon a növény. Az aratást megköny- nyíti, ha a búzának alacsony a szára, és az is cél, hogy a kalászból ne szóródjék a szem. Keresik azokat a zöldségféléket is, amelyek legjobban elviselik a gépesítést Most például holland, amerikai és nyugat-német paradicsomfajtákat hasonlítanak össze hazaiakkal. A néhány négyzetméteres parcellákon utánozzák a gépi technológiát, és így állapítják meg, hogy melyik paradicsomot lehet géppel is betakarítani. A kutatók a Ven túra fajtára szavaznak, amelynek bogyói szinte egyszerre érnek, és a szedőgép sem tesz bennük nagy kárt Műtrágya — óramű pontossággal A fajtakísérleti állomás kapcsolatot tart fenn a KGST és a FAO országaival. Minden külföldi növényfajtát kísérletbe állítanak, és ha jónak találják az Országos Fajtaminősítő Tanácson keresztül megvételre javasolják a mezőgazdasági üzemeknek. Ugyanakkor a más területen kutató hazai szakemberekkel is együttműködnek. Egyik legjelentősebb kísérletüket például a Budapesti Vegyiművek tudományos kollektívájával közösen végzik. A vegyészek olyan folyékony műtrágyát állítottak elő, amelyet repülőgépről egy adagban ki lehet permetezni a búzára. A trágya komponenseit a fajta igényeinek megfelelően állították össze, mégpedig úgy, hogy ezek az adott időpontban — ősszel vetéskor, tavasszal szárbainduláskor, nyár elején magképződéskor — biztosítsák a növénynek a szükséges tápanyagot. Ehhez viszont a gazdasági szakembereknek is ismerniük kell a növény tápanyagigényét minden fejlődési fázisban, és a meteorológusokkal is szorosan együtt kell működni, mert különben egy váratlan csapadékos időszak is tönkre teheti a termést. A dekád pontosságra beállítható műtrágyához az intézet kutatói nagy reményeket fűznek; B, Gjfe nyúlt, hiszen a kísérletek eredményeit jó néhány gazdaság hasznosítja. Szinte alig van a megyében mezőgazdasági üzem, ahol nem vetettek olyan növényfajtát, amelyet előzőleg itt próbáltak ki. Az elért sikerek az intézet kollektívájának jó munkáját dicsérik. Évente több ezer hazai és több száz külföldi szakember, kutató keresi fel, hogy érdeklődési körének megfelelően közvetlenül kapjon információt. Szolnok megye az ország egyik legjelentősebb mező- gazdasági termőterülete. Nem véletlen, hogy idetelepítették a Jászsági Fajtakísérleti Állomást, amelynek kutatómunkája sok segítséget ad a megye mezőgazdaságának.