Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 16. Színház A Szigligeti Színház Szolnokon délelőtt 10 órakor: Oz, a nagy- varázsló. Mozi 1975. MÁRCIUS 16., VASÁRNAP HENRIETTA NAPJA A Nap kél: 5.57, nyugszik: 17.50 órakor. A Hold kél: 6.59, nyugszik: 21.51 órakor. VARHATO IDŐJÁRÁS ma estig: Kissé felszakadozó felhő­zet, többfelé ismétlődő eső, zápor. Mérsékelt, időnként elénk déli, délkeleti szét A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 8—13 fok között. Földes Ferenc Hatvanöt évvel ezelőtt 1910. március 16-án született a felvidéki Besztercén dr. Föl­des Ferenc, a kommunista mozgalom kiváló ? harcosa. Jómódú i szülők gyermeke volt, egyetemi tanulmányait a párizsi Sorbonne-on, majd a bolognai egyetemen foly­tatta. Párizsban ismerkedett meg a munkásmozgalommal, s amikor 1932-ben hazatért, belépett a Szociáldemokrata. Pártba; a VI. kerületi ifjú­sági csoportban tevékenyke­dett. A KIMSZ vezetőségé­nek utasítására bekapcsoló­dott az Országos Ifjúsági Bi­zottság (OIB) irányításába. 1934-ben négy $ hónapra be­börtönözték; kiszabadulása után a KMP propaganda­bizottságában dolgozott. Har­cos filozófiai, pedagógiai, tár­sadalomtudományi cikkeket írt a Kelet Népében, a Ko­runkban és sok külföldi bal­oldali lapban. 1939-ben Pá­rizsban résztvettt a magyar politikai emigránsok szervez­kedésében. Hazatérve, egyik alapítója volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. A Nép­szava híres 1941-es kará­csonyi száma közölte A job­bágyság szerepe a független­ségi harcokban című tanul­mányát^ Rádiónapló Vá'ssz nyitva hagyott kérdésekre A Magyar Rádióban febru­ár 27-én a ..Rádiónapló” ven­dégeként dr. Gergely István, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának eiső titkára válaszolt a hallgatók kérdé­seire. A Petőfi-adón sugár­zott műsorhoz érkezett tele­fonkérdések közül az idő rövidsége miatt tizenöt ma­radt válasz nélkül. A Ma- Magyar Rádió szolnoki stú­diója március 17-én, hétfőn 18 óra 15 perctől közvetíti a tizenöt választ, a 222 mé­teres középhullámon. A kér­désekre részben dr. Gergely István, részben más felelős vezetők adnak feleletet. ŰjságkrA stúdió Holnap délután 5 órakor Szolnokon, a Barátság klubban lesz a stúdió szo­kásos foglalkozása. Valkó Mihály, a Szolnok megyei Néplap olvasószerkesztője „Egyéniség és stílus a na­pilapban” címmel tart elő­adást. Tegsssp kezdődött a Nemzeti Színházban a magyar drámák ünnepe Tegnap megkezdődött a Nemzeti Színházban a ma­gyar drámák ünnepe, és áp­rilis 4-ig tart. Ez idén a műsoron már szereplő klasz- szikus és modern művek mellett két bemutató előadás is szerepel a magyar drá­mák ünnepén. Március 22- én újra bemutatja a Nemzeti a Bánk bánt. Katona József drámáját Marton Endre ren­dezi, a címszerepet Sinko- vils Imre alakítja, Gertru­dist Ronyecz Mária, Melin­dát Vörös Eszter, Endre ki­rályt Sinkó László, Tiborcot Avar István, Peturt Básti Lajos, Biberachot öze Lajos, Ottót pedig Téry Sándor. A Katona József Színház március 20-án mutatja be ICopányi György Igazolat­lan ősz című színművét Egri István rendezésében. Fősze­replők: Kállai Ferenc, Mé­száros Ági, Horváth József. A magyar dráma ünnepe műsorán szerepel a Mózes, a Czillei és a Hunyadiak, a VII. Gergely, a Testvérek, a Rokonok, a Döglött aknák. Szolnok Vörös Csillag: Nyug­talan ifjúság (Fél helyúron, du.), Oklahoma olaja (14. felemelt helyáron), hétfő: Nyugtalan if­júság (du., fél helváron!), Ok­lahoma olaja (14. felemelt hely­áron!), Tisza: Hahó, öcsi (ma­tiné). Két balláb az ezredben, hétfő: Archív filmelőadás VI. Jászberény Lehel: Az ellopott csata (matiné), Végzetes arany­rögök, hétfő: Fehér farkasok. Karcag Déryné: Jégkirálynő (matiné), A fenevad. hétfő: A banditák alkonya (14). Kisúj­szállás Ady: Mese Szaltán cár­ról (matiné). A dunai hajós, hétfő: A fenevad. Kunhegyes Szabadság: A boszorkánymester (14). hétfő: Ejtőernyősök. Ktm- szentraárton Körös: Ulzana. hét­fő: A szarvassá vált fiúk! (14). Mezőtúr Dózsa: A törökfejes kopj a (matiné). Betyárok, hét­fő: Volt egyszer egy zsaru (14, felemelt helyáron!). Szabadság: Fehér farkasok, hétfő: Vállald önmagadat. Béke: Periszkóo a fjordok között, hétfő: Hideg pulyka. Tiszafüred Tisza: Or­pheusz az alvilágban, hétfő: A gamma-sugarak hatása a száz­szorszépekre (14). Törökszent- miklós Dózsa: A magányos far­kaskutya (matiné). A banditák alkonya (14), hétfő: Végzetes aranyrögök. Hunyadi: Hogyan fogtam cl az őrnagyomat (du.). És az Isten megteremté a kávé­házi énekesnőt (14), hétfő: Aranyláz — Kutyaélet I. Túrkeve Vörös Csillag: Vállald önmaga­dat, hétfő: Betyárok. Rádió SZOLNOKI RÁDIÓ: VASÁRNAP 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. A tartalomból: Lapszemle. Ked­velt melódiák. A Hűség. Doku­Ma, a Galériában Mgyfakadú. Táv*« * ttesakürti «eborét» mban (Fotó : T. L.) Hermann Lipót kiállítás nyílik A Magyar Nemzeti Galé­ria és a Damjanich Múzeum rendezésében a Szolnoki Ga­léria összes termeiben ma délelőtt 11 órakor kiállítás nyílik Hermann Lipót művei­ből. A tárlat gazdag anyaga felöleli a művész csaknem teljes pályáját, és teljes ké­pet ad a gazdag teremtő ere­jű festőművész munkásságá­ról. Szotnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter — A SZOLNOKI munkás- mozgalmi klub holnap dél­után két órakor tartja ösz- szejövetelét a Komarov te­remben. Megemlékeznek a Tanácsköztársaság évfordu­lójáról, majd a Járműjavító férfikara „A munkásmozga­lom dalai” című műsorát mutatja be. — VÉRADÓNAP KUN­MADARASON. Beteg em­bertársaik megsegítésére szá­zan jelentkeztek térítés nél­küli véradásra és 35 liter vért adtak március 13-án a nagy­községben. Hétvégi piaci szénié — KUNSZENTMÁRTON­BAN az idén ezer négyzet- méter járdát építenek a Ki­lián György és a Nádor úti lakótelepen. — HONISMERETI és mun­kásmozgalmi szakkör ala­kult Tiszaföldváron. Foglal­kozásaikat minden kedden 15 és 17 óra között tartják a művelődési házban. A fel- szabadulás 30. évfordulójá­nak a tiszteletére március 21-én kiállítást rendeznek a nagyközség munkásmozgal­mi múltjáról. Ötös a lottón A héten ismét volt ötös a lottón, nyereménye: 2 780 314 forint. 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 35 194 forint, 3 találata 6.473 fogadónak volt, nyereményük egynként 430.-forint, 2 találatos szel­vények száma 202 660 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. — „A LOVASFVTARTOL az űrpostáig” címmel ma délelőtt 10 órakor a szanda- szöllősi klubkönyvtárban filmvetítést rendeznek a gyermekeknek. Olcsóbb leit a priissr A tévé mai műsoraitól ajánljuk ASSZONY A VIHARBAN. Tévéjáték. Döme Piroska em~ lékezés-regényéből készült ez a tévéjáték, Bencsik Imre for­gatókönyve alapján. A történet kerete: a háború és a fa­sizmus viharában élet-halál harcot vívó és szervező illegális kommunista párt küzdelme. S ezen belül a munkásmozga­lomba került polgári származású asszony, és „felsőbb kap- csolata” között kibontakozó, sok viszontagság között betelje­sedő szerelme. Líraian szép jelenetekben bővelkedik a film — Anna és Mihály közös elvi meggyőződése, mély emberi kapcsolata, egymásratalálásuk és fájdalmas elválásuk ábrá­zolásával. A főszerepekben: Piros Ildikót és Avar Istvánt láthat­juk. A rendező: Málnay Levente. Ezt a műsort 20.05 órától láthatjuk a tévében. mentumműsor. Szerkesztő: Pál- 19.05: Mikrofon előtt az irodai­réti Ágoston. — 10.00—10.30: mi szerkesztő. — 19.15: James Szlovák műsor. Szerkeszti: Zel- McCracken énekel. — 19.35: Ki man Ferenc. A tartalomból: ez? Fotórejtvény. — 20.10: Sport­Kondorosi termelőszövetkezet. hírek, totó. — 20.15: Színes népi Tanuljunk szlovák nyelvet. muzsika. — 21.03: Boldizsár Iván Könyvszemle. Lapszemle. Érdé- írása — 21.13: örökzöld dalla­kességek innen-onnan. — 18.00— mok (ism.). — 21.58: Zenekari 18.30: Sport és muzsika. muzsika. — 23.10: Könnyűzene Bágya András szerzeményeiből. HÉTFŐ 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: A megyei diáknapok zenei bemutatóiról. — 13.00: Al­földi krónika: A pártkongresz- szusról jelentjük. — 18.15: Vá­lasz nyitvahagyott kérdésekre. — 18.55: Hírösszefoglaló, lapelő­zetes, műsorzárás. — 19.00— 19.30: Szlovák műsor (ism.). KOSSUTH RADIO: VASÁRNAP 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Hang-kép. A Magyar Rádió és Televízió magazinja. — 10.03: Gyermekkoromban egyszer . . . Horgas Béla dokumentummű­sora József Attiláról. II. rész. — 10.41: Prokofjev: Téli tábortűz — szvit. — 11.01: Sípos Gyula rersei. — 11.11: Zenés reklám­turmix. — 11.19: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.58: Tiszta szívvel ... — 13.08: Abrahám Pál—Harmath Imre operettjeiből. — 13.22: Rádióle­xikon. — 13.52: Operaéneklés a század elején. III. rész. — 14.24: „Mind őt csodálták, mind csak őt dicsérték”. III. rész. — 15.28: A zeneszerző: Majláth Júlia. Hangverseny a Rádió 6-os stú­diójából. — 17.05: Világlíra. Ba­bits Mihály versei. — 17.20: Nó- takedvelcknek. — 17.50: Közve­títés a Katona József Színház­ból: Varsói melódia (ism.). — 19.52: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. — 20.30: Országos zenei műveltségi verseny. Liszt és kora. — 22.10: Sporthírek, totó. — 22.20: Haran­gozó Teréz és Korda György énekel, Paul Mauriat zenekara játszik. — 23.10: Francia muzsika. — o.io: A csavargókirály. Rész­letek Friml operettjéből. HÉTFŐ 8.16: Verbunkosok, népdalok. — 9.10: Illés Béla müvei. A víg­színházi csata. Dramatizált epi­zódok. IV. rész. — 9.30: A hét zeneműve. Debussy: Prelüdök. II. kötet. — 10.10: Iskolarádió. — 10.35: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.50: Édes anya­nyelvűnk (ism.). — 13.55: Ta­nácskozik az MSZMP XI. kong­resszusa. Helyszíni közvetítés. — Kb. 15.35: Hangszerszólók. — Kb. 16.00: A kongresszus tanács­kozása közvetítés folytatása. — 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 13.00: A hét rá­dióhallgatója. — 18.20: Beetho­ven: ÍV. szimfónia. — 19.00: Esti Krónika. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Hang­képek, tudósítások. — 20.15: Néptáncok Vavrinecz Béla fel­dolgozásában. — 20.30: Országos zenei műveltségi verseny. — 22.25: West Side-i történet. Rész­letek Bernstein musicaljéből. — 22.47: Tuomas Anhava finn köl­tő versei. — 23.00: Wozzeck. — Részletek Berg operájából. — 0.10: Ihász Gábor és S. Nagy István táncdalaiból. PETŐFI RADIO: VASÁRNAP 7.30: Gergely Ferenc orgonái. — 8.00: Miska bácsi lemezeslá­dája. — 8.30: Dunántúli népda­lok. — 8.47: Schubert: Téli uta­zás — dalciklus./ — 10.00: Tör­ténetek Debrecen felszabadulá­sáról. II. rész (ism.). — 10.30: Szívesen hallgattuk . . . (ism.). — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.43: Mit hallunk? — 13.13: Stavoren asszonya. Mesejáték holland meséből (ism.) — 14.00: Táskarádió. — 15.10: Ber­reg a telefon. Részletek Styne musicaljéből. — 15.20: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. A Kóruspó­dium nyilvános hangversenye. -• Kb. 16.05: Mindenek ébredeznek. Tömörkény István novellája. — Kb. 17.00: Sípos Gyula versei. — Kb. 17.05: Earl Hines együttese játszik. — 17.29: Jelenidőben... Riport. — 18.05: A vasárnap sportja. — 18.50: Filmzene. — HÉTFŐ 8.05: Zenekari muzsika. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A ze­ne hullámhosszán. — 11.50: Mal- thus tiszteletes úr. — 12.00: Ka­marazene. — 13.03: Már törté­nelem... — 13.20: Operahárma­sok. — 14.0): Kettőtől hatig... — 18.20: Kalandozás. — 19.20: Reklám. — 19.25: Kalmár Magda és Pere János nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. — 20.10: Üj könyvek (ism.). — 20.13: Rádiószínház: A váltó. Osztrovszkij vígjátékának rádió- változata. — 21.12: örökzöld dal­lamok. — 22.07: Vaughan Wil­liams kórusok. — 22.30: A hét zenemüve. Debussy: Prelüdök. IT. kötet (ism.). — 23.20: Vincze Viktória és Szécsi Pál énekei. "Televízió BUDAPEST: VASÁRNAP 8.43: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Kará­csonyi idő. T- 9.10: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam ha­ladóknak. Az utazási iroda. — 9.25: Ki játszik ilyet? Vargha Ealázs műsora gyerekeknek. XI. rész: Orrbeszéd (ism.). — 9.45: Diákabrak. Tarka műsor gyerekeknek. — 10.30: Zsebtévé (ism.). — 11.00: MAFC—Bajai SK Férfi kosárlabdamérkőzés. Köz­vetítés a Városmajorból. — 12.30: Vásárcsarnok a Karancs- alján. Riportfilm. — 12.50: Hor- gaszmódszerek. Magyar rövid­film. II. (színes). — 14.08: Mit vár a hadsereg a bevonulóktól? — 14.40: Reklámműsor. — 14.45: Kuvait az olajoázis. II. rész. (A filmet 1974. VI. 28-án sugároz­tuk a 2. műsorban.) — 15.30: Műsorainkat ajánljuk. — 15.55: Reklámműsor. — 16.00: Michel­angelo élete. Olasz tévéfilm­sorozat. II. (befejező) rész. — 17.25: Delta. Tudományos hír­adó. — 17.50: A látás hatalma. XII. rész: A történeti térkife­jezés (színes). — 18.10: Hazánk, Magyarország. Dokumentumfilm­sorozat (színes). X. rész: A ko­nok homok. — 10.35: A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Döme Piroska: Asszony a viharban. Tévéfilm. — 21.25: Soorthírek. — 21.35: Műkorcsolya VB. Gála­műsor közvetítése Colorado Springsből. felvételről (színes). — Kb. 22.35: Hírek. HÉTFŐ I 13.43: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Helyszíni köz­vetítés a kongresszus megnyi­tásáról. — A szünetben: Zene­kari muzsika. 1. Kodály Zoltán: Galántai táncok (színes) (ism.). 2. Liszt Ferenc: A-dúr zongora- verseny (színes). — Kb. 17.30: Hírek. — 17.35: Magyar rövid­filmek. 1. Budai vár (színes). 2. Egy kisváros kincsei (színes). 3. Napkeltétől napnyugtáig (szí­nes). — 18.25: Mireille Mathieu a párizsi Olympia színpadán (színes). Francia zenés film. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 19.50: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa, ösz- szefoglaló a tanácskozás főbb eseményeiről. — 20.50: Facseme­ték. Magyarul beszélő szovjet film. — 22.15: Tv-híradó. 3. POZSONY: VASÁRNAP 8.30: Tv-híradó. — 9.00: Ki­csinyek műsora. — 9.25: A vi­lág állatkertjei. — 9.50: Univer­siade. — 10.40: Vidám műsor. — 10.55: Heti tv-híradó. — 12.00: Sírepülő VB. — 15.10: Arany­kapu. — 16.00: Vasárnap a klub­ban. — 16.10: Égy hét a kép­ernyőn. — 17.05: Menekülés az árnyékból. Film. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.35: Sporteredmények. — 19.50: Költészet. — 20.00: Don Gio­vanni. Mozart operája. — 21.55: Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc A kedvező időjárás meghozta a háziasszonyok örömét. A nap­sütéses tavasz meggyorsította a primőrök érését, így a hét vé­gén már olcsóbban vásárolhat­tak. A szolnoki piacon az élő csirke 30—35, az élő tyúk 26—27 forint volt. A tojás darabja l—l,10-be került. A tehéntúró literét 24—26, a tejfelét 34-36- ért lehetett vásárolni. A burgo­nyát 2.90—6 forintért kínálták. A sárgarépát 4—G, a petrezsely­met 8—10, a vöröshagymát 4—5 forintért árusították. A kelká­poszta 7—8, a fejes káposzta 3.80— 5, a karalábé 4—6 forint volt. A primőr paradicsomot 50 forintért,, a primőr uborkát pe­dig 30—34 forintért lehetett vá­sárolni. A zöldpaprika darabja 4.80— 5, a fejes salátáé 4 forint­ba került. A hónapos retek cso­móját 5 forintért, a zöldhagy­máét 1,50—2,50-ért árusították. A paraj és a sóska ára egyaránt 15—20 forint volt. A jászberényi piacon a csir­két 24,70, a tyúkot 24,30, a ka­csát 30 forintért kínálták. A tojás darabját 1 forintért lehetett vásárolni. A burgonya kilója 2.80—5, a sárgarépáé 4, a pet­rezselyemé 6, a vöröshagymáé 5 forint volt. Fejes káposztát 3.50-ért, kelkáposztát 12-ért. a karalábét 2,80-ért lehetett vásá­rolni. A primőr saláta mint Szolnokon, 4 forintba került da­rabonként, de ennyi volt az ára a zöldpaprikának is. A hónapos retek csomóját 4,50-ért, a zöld­hagymáét 2-ért árusították. A paraj 25, a sóska 30 forintba került. A fokhagyma kilója 28 forint volt. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a karcagi Híradótechnikai Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a karcagi ÁFÉSZ vezetőségének és dolgozóinak, valamint a Szolnok me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk RACZ JÓZSEFNÉ sz. Toplek Mária temetésén részt vettek, osztoztak. és mély fájdalmunkban A gyászoló család Karcag A mi hazánk. — 22.20: Tv­híradó. HÉTFŐ 14.15: Pártművelődés. — 15.15: Hírek. — 15.20: Egy hős nyo­mában. — 16.25: Tavasz Vaknory- ban. — 17.00: Tv-hfíradó. — 17.15: Az országos spartakiádé előké­születei. — 17.45: A Z 75-ös hul­lámon. — 18.00: Esti mese. — 13.10: 52 komikus. — 18.40: Da­lok. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Televízióval a nagyvilágban. — 20.10: Fiaink. — 21.15: Tv-hír­adó. — 21.30: Pártművelődés. — 22.10: A labdarúgás hlreJL

Next

/
Oldalképek
Tartalom