Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-13 / 37. szám

© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. február 13. Sikeres sportrendezvények, eredményes honvédelmi nevelés Interjú Vasé Lajossal, az MHSZ megyei titkárával Tavaly december végén a Magyar Honvédelmi Szövet­ség Szolnok megyei vezetősé­ge is nehéz, de eredményes esztendőt zárt. A sorköteles fiatalok katonai előképzésé­nek második 8 hónapjára ju­tó feladatait sikeresen végre­hajtották, megoldották a ka­tonai utóképzés teendőit an­nak ellenére, hogy sok más egyéb feladattal is meg kel­lett birkózniuk. Lényegében erről számolt be a megyei tanácsadó testület legutóbbi ülésén Vass Lajos, az MHSZ Szolnok megyei titkára. — A kiképzés második szakaszában feladataink vég­rehajtását nehezítette — bár ugyanakkor nagy kitüntetés is volt —, hogy Szolnokon került megrendezésre a XIX. Ejtőernyős Világbajnokság. Ez ugyanis rendkívül sok többletmunkát adott szakve­zetőinknek, aktivistáinknak. Aztán többször kiáradt a Ti­sza, és az árvédekezésből ne­künk is ki kellett venni a ré­szünket Az őszi betakarítás nagy gondjai sem múltak el felettünk gondtalanul: szü­neteltetni kellett foglalkozá­sainkat, mert a fiataloknak elsődleges dolguk a termény megmentése volt de mi ma­gunk is. szerveztünk társadal­mi munkát a betakarítás se­gítésére. — Mégis, minek alapján mondhatják, hogy eredmé­nyes volt az Önök számára az 1974-es esztendő? i— Mindenekelőtt lényege­sen több fiatalt részesítettünk honvédelmi elő- és utókép­zésben, mint tervünk volt, és sikeresen zajlottak le külön­böző sportrendezvényeink is. Példának említhetem az álta­lános honvédelmi előképzést: valamennyi foglalkozásra a szemléltetés, a gyakorlati ok­tatás, a színvonalas előadás volt jellemző, talán ezért is kapta meg több mint száz­hetven fiatal eredményes tanfolyami munkájáért az MHSZ Honvédelemért érmé­nek arany és ezüst fokozatát. A sorköteles fiatalok gépjár­mű kiképzését is sikeresen fejeztük be, sokkal keveseb­ben buktak meg a vizsgákon, mint a korábbi években. A legjobb eredményt e vonat­kozásban a jászberényi, a kunszentmártoni, a karcagi és a törökszentmiklósi kiren­deltségek érték el. Sajnos, a leggyengébb eredmények Szolnokon születtek Itt em­lítem meg, hogy a megyében jelenleg 56 gépjárműbarát­­szakkör van az általános és középiskolákban, a szakmun­kásképző intézetekben több mint ezerkétszáz taggal. Kü­lönösen Jászberényben, Tö­­rökszentmiklóson és a kun­szentmártoni járás iskoláiban népszerűek ezek a szakkörök Most az a feladatunk hogy több ilyen szakkört hozzunk létre Szolnokon, Mezőtúron, Kisújszálláson és a szakkö­rök számára biztosítsuk a munkához szükséges anyago­kat. felszereléseket. képeztünk azonban a hon­védség számára olyan fiata­lokat is, akikből majd jó repülőgép-, helikopterveze­tők, ejtőernyősök, rádiósok lesznek A vitorlázó repülő­képzés különböző tanfolya­main több mint száz fiatal vett részt, és közülük mint­egy hatvanan tettek eredmé­nyes vizsgát. Sajnos a kép­zést befolyásolta, hátráltatta a Tisza többszöri áradása, ami miatt a repülőterünk hosszú ideig használhatatlan volt — Tudomásunk szerint, a különböző sportrendezvénye­ik is sikeresek voltak. — Többé-kevésbe igen. Mind az összetett honvédel­mi versenyben, mind a hon­védelmi kupa lövészverseny­ben sokkal többen vettek részt, mint a korábbi évben. Így például 1073-ban a me­gye lakosságának 9,1 százalé­ka kapcsolódott be az össze­tett honvédelmi versenybe, tavaly viszont már a 13,4 százaléka. A honvédelmi ku­pa - lövészversenynél ez a szám 26,6 százalékról 29,5 százalékra változott. (A résztvevők számát még to­vább lehetne növelni, ha a megyében megépülnének a régóta tervezett lőterek.) Ez utóbbinál egyébként az or­szágos versenyen Szolnok megyei sikerek is születtek: az úttörő fiúk korcsoportjá­ban egy újszászi kisfiú. Dósa Imre ért el első helyezést. A felnőtt nők versenyében pe­dig Farkas Sándorné nagykö­rűi versenyző második lett. Szolnoki könnyűbúváraink — akik közül tízen árvízvédel­mi kiképzésben is részesül­tek, és részt is vettek október 3-tól november 24-ig az ár­védekezésben — tavaly nyolc versenyen szerepeltek (ebből 5 országos bajnokság volt) si­kerrel. Több új országos csú­csot állítottak fel, az össze­tett honvédelmi versenyen pedig országos elsők lettek. Feladatunk viszont, hogy a martfűi könnyűbúvár klu­bunk működéséhez biztosít­suk a személyi és az egyéb feltételeket. Ejtőernyőseink közül ketten is tagjai voltak a világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak. Saj­nos, a rendkívüli időjárás miatt ejtőernyőseink mind­össze 1300 gyakorló ugrást tudtak tavaly végrehajtani. — Hogyan foglalkoztak a magán gépjárművezetők ok­tatásával? Ügy tudjuk, ez eléggé foglalkoztatja a köz­véleményt. — Tavaly összesen ezeröt­­százhetvenhárman szereztek magánosok gépjárművezetői jogosítványt nálunk Az idén előreláthatólag kétezer sze­mélyt oktatunk. Az azonban az eredmények mellett is cé­lunk, hogy tovább javítsuk az oktatómunka színvonalát. Végezetül szeretném el­mondani, hogy az idei eszten­dő feladatai számunkra nem kisebbek, mint az előzőek voltak. A kiképzés harmadik 8 hónapos időszakában ma­gasszínvonalú oktató-nevelő munkát kell végeznünk ah­hoz, hogy megfelelően elő­­képzett, a modern techniká­hoz értő fiatalokat adjunk a hadseregnek. Sportolóinknak pedig újabb nagy versenye­ken kell bizonyítaniuk tehet­ségüket, tudásukat. A XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulóját szeretnénk a szövet­ségi feladatok teljes végre­hajtásával köszönteni. V. V. Tanácskozás az atlétikáiéi A megyei sporthivatal ta­nácstermében kibővített ér­tekezletet tartott a megyei atlétikai szakszövetség. Né­meth Sándor, a szakszövet­ség elnöke az eredményekről szólva elmondta, hogy ta­valy a legsikeresebb a szol­noki városi Sportiskola, a Szolnoki MÁV és a Török­szentmiklósi Székács SE szakosztálya volt. A szakszö­vetség véleménye szerint Karcagon, Tiszaföldváron és Törökszentmiklóson is min­den lehetőség megvan, ah­hoz, hogy megvessék a sport* ág alapját. A vitában felszólalók el­mondták, hogy különösen nagy gond a 10—14 éves fiatalok bekapcsolása az at­létika vérkeringésébe, hi­szen a szolnoki sportiskolán kívül erre alig van lehető­ségük. A Jászberényi Le­hel SC képviselője arról be­szélt, hogy a szakosztály az egyesülettől nem minden esetben kapja meg a szük­séges támogatást. A szövet­ség vezetői felkérték a szak­osztályvezetőket, hogy ne­vezzenek meg 20, az idén végző általános iskolás ta­nulót, akik Szolnokon kí­vánnak továbbtanulni, mert számukra a zavartalan spor­tolás feltételeként kollégi­umi elhelyezést is tudnak biztosítani. ■ Sporthírek Kiemelt sportágak Labdarúgás, úszás, atlétika Ölést tartott a megyei tanács sport albizottsága — A JÁSZBERÉNYI járá­si kézilabda termebajnoksá­­gon a nők felnőtt és ifjúsági csoportjában befejeződtek a küzdelmek. A felnőtt dön­tők eredményei: Tisza Ci­pő—Jb. Tanítóképző 12:1, J ászboldogháza—Tanítókép­ző 6:1, Tisza Cipő—Jászbol­­dogháza 8:2. A csoport vég­eredménye: 1. Tisza Cipő .SE, 2. Jászboldogháza, 3. Jb. Tanítóképző. Az ifjúsági lányok mérkőzéseinek ered­ményei: Jászárokszállási Gimn.—Jb. 606-os ITSK 25:1, Sz. Traktor ifi.—Jász­árokszállási Gimn. 5:5, Jász­apáti MG Szakiskola—Jász­­boldogháza ifi 10:3, Sz. Trak­tor ifi—Jászboldogháza ifi 10:1, Jászapáti Mg. Szakis­kola—Jb. 608-os ITSK 18:0, Jászárokszállási Gimn.— Jászboldogháza ifi 7:1, Jász­apáti Mg. Szakiskola—Sz. Traktor ifi 6:3, Jászboldog­­háza ifi—Jb. 606-os ITSK 10:0, Jászapáti Mg. Szakisk. —Jászárokszállási Gimn. 11:3, Sz. Traktor ifi—Jb. 606-os ITSK 10:2. A csoport végeredménye: 1. Jászapáti Mg. Szakmunkásképző isko­la, 2. Jászárokszállási Gimn. 3. Sz. Traktor ifi, 4. Jászbol­dogháza ifi, 5. Jb. 606-os ITSK. — A MÁTYÁS király úti pályán játszik vasárnap az SZMTE. A jubileumi labda­rugó-kupa február 16-i for­dulójában az SZMTE az SZMÁV-ot fogadja. Mivel a Tiszaligeti stadion salakpá­lyájának talaja rossz álla­potban van, a szakosztályve­zetőség úgy határozott, hogy a találkozót vasárnap 14 óra­kor a Mátyás király úton rendezi meg. — A MAGYAR Súlyemelő Szövetség összeállította az ország 130 szakosztályának 1974. évi rangsorát. A Szol­noki MTE erős emberei 104 ponttal a 16—17. helyre ke­rültek, holt versenyben a BKV Előrével, melynek ér­dekessége, hogy a fővárosi­ak vezető edzője Pál József, akinek Hollóy Tamás, az MTÉ vezető edzője valami­kor a versenyzője volt. Em­lítésre méltó szép siker, hogy az utánpótlásnevelésben a pirosfeketék harmadik he­lyen állnak, holtversenyben olyan nagy szakosztályokkal mint a Csepel SC és a Tata­bányai Bányász. A második helyezett Bp. Honvéd nyolc aranyjelvényes Ifjúsági ver­senyzővel rendelkezik, az MTE hattal, i A megyei tanács sport al­bizottsága a megyei sport­­hivatal székházában tartotta idei első ülését. Sárkány Gé­za, a megyei sporthivatal el­nöke adott részletes tájékoz­tatást a legutóbbi ülés óta végzett Igen sokrétű és fon­tos esfeményeket felölelő munkáról. A jelenlevők megvitatták a megyei testnevelési és sport­­hivatal 1975. évi munkater­vét, mely igen sokrétűen je­löli meg az 1975-ös eszten­dő legfontosabb tennivalóit. A tervben igen fontos he­lyet kapott a labdarúgás, az atlétika és az úszás fejlesz­tése. De egyet értettek az albizottság tagjai a tömeg­sport, valamint a káderkép­zés terén megjelölt felada­tokká! is. Helyes és szükséges kez­deményezés született, me­lyet csak dicsérni lehet: a megye tíz általános iskolá­ját — mely legtöbbet tesz az atlétika fejlesztéséért, a tanulók fizikai felkészítésé­ért és a legtöbb tehetséges fiatalt irányítja át az egye­sületek atlétikai szakosztá­lyába, erkölcsi és jelentős anyagi elismerésben része­sítik. Nagy helyeslésre talált az a kezdeményezés is, hogy a községi művelődési házak kapuit ki kell nyitni az is­kolai sport számára is! El­sősorban azokon a helyeken, ahol az iskolák nem rendel­keznek tornateremmel, biz­tosítani kell délelőttönként a diákok számára a művelő­dési házak kihasználatlanul álló nagy termeit. A megva­lósításra a művelődésügyi •osztályokkal és a kultúrhá­­zakat fenntartó helyi taná­csokkal Intézkedési tervet kell készíteni. A jelenlevők meghallgat­ták Fekete István, az SZMT sportbizottsága vezetőjének tájékoztatóját a Szakszerve­zetek Szolnok megyei Taná­csa sporttevékenységéről, a megyei sporthivatallal és egyéb szervekkel való kap-' csolatáról, együttműködésé­ről. Végül a sportalbizottság állást foglalt abban, hogy a jövőben önállóan is megvizs-, gálják egy-egy országos je­lentőségű határozat megva­lósítását a megye sportegye­sületeiben. Elsőként az atlé­tika fejlesztésére hozott or­szágos határozat, és az ezzel összefüggő megyei intézke­dési terv realizálását mérik fel az egyesületekben és az iskolákban. Jelen, múlt, jövő Gazdát keresnek a kék-ieiiér birkózémezek A Szolnoki MÁV birkózó-szakosztályá­ban szívesen emlékeznek a múltra. Egy­kor ütőképes gárdával rendelkezett az egyesület, volt idő, amikor teljes csapatot tudott indítani a Nemzeti Bajnokságban. Magyar bajnokok, válogatott kerettagok taposták a MÁV szőnyegét, sőt Szolnok birkózósportját a Kilián HSE versenyzői is gazdagították. A vasutas birkózók jelenje nem túl ró­­rázs. Két edző 28—30 fiatal és egy-két felnőtt versenyző — ennyiből áll a szak­osztály. Ügy tűnik, e küzdelmes, nagy akaraterőt kívánó sportág kissé háttérbe szorult a fiatalok érdeklődési „ranglistá­ján”. Az elmúlt év végéri úgy túrit, vala­mi elkezdődött: megnőtt az érdeklődés, és néhány biztató eredmény is jelentkezett. Bíró Gábor 'személyében aranyjelvényes ifjúsági versenyzőt tartanak számon a MÁV-nál, de rajta kívül még hárman Szereztek ezüst-, és ketten bronzjelványt. A legnagyobb ígéret a serdülő Tiger Tibor, aki súlycsoportjában magyar bajnokságot nyert. Természetesen sok-sok következe­tes és kitartó munkára van szükség ahhoz, hogy ismét a régf, rangján jegyezzék a MÁV-birkózók eredményeit. A MÁV Jár­műjavító Üzeme szakmunkásképző isko­lájából a közelmúltban nem egy erős fiú jelentkezett az edzéseken, aminek örülnek Tiger Tibor (felül) ellenfelét gyömöszöli a szakosztály vezetői. Hiszen az egyesület elnöksége az idei évben magas követel­ményeket támasztott velük szemben. Cé­lul tűzték a létszám folyamatos növelését, az edzések intenzitásának fokozását. Rátfai József A szolnoki Varga Katalin Gimnázium női röplabdacsapata lett a megyei középiskolás kupabajnok. A Jászberényi Le­hel vezér Gimnáziummal szemben szerezték meg az elsősé­get. Az első találkozón a szolnokiak győztek •3:0-ra, a visz­­szavágón a jászberényiek bizonyultak jobbnak, ugyancsak 3:0 arányban. Jobb pontaránnyal azonban a Varga Katalin Gimnázium csapata lett az első és jutott az ország legjobb 24 csapata közé. Itt szintén odavisszavágós rendszerben mér­kőznek majd a legjobb 12 közé jutásért. A Varga Katalin •Gimnázium csapata: álló sor (balról) Bíró Gizella, Török Ju­dit, Cseppentő Piroska, Egri Katalin, Csontos Margit, Cson­tos Erzsébet. Guggolnak: Lévai Gizella, Danyi Erika, Kalló Tünde. (Hiányzik a képről Füleki Beáta, a csapatkapitány). Sportinunka a szakszervezetben — A SZOT Testnevelési és sport osztálya Szolnokon, az SZMT székházában tartotta meg táj értekezletét. Ezen a Közalkalmazottak, a ME­­DOSZ, a Ruházati, a Postás, a KPVDSZ, szakszervezeti központok sportbizottságai­nak vezetői, valamint Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megye SZMT sportbizottsá­gainak vezetői vettek részt üssükiceief Kovái vezető: Bessenyei Sándor Csel A sakkjátszmák talán leg­színesebb, legváltozatosabb fajtái a cseljátékok.’ Nem vé­letlen, hogy a kezdő sakko­zókban a különféle csel-meg­nyitások ismertetésével kelt­jük fel a sakkozás iránti ér­deklődést. A cseljáték lényege: egyik fél a játszma megnyitási sza­kaszában gyalogot áldoz, és ezzel több vonatkozásban is jelentős előnyt ér el. Ez részben a centrumban elfog­lalt fontos stratégiai pontok, mezők birtoklásában, részben időnyerés, — fejlődési előny megszerzésében nyilvánul meg. A „gambit” elnevezés a „dare il gambetto” cselt vet­ni olasz kifejezésből ered. A csel következtében az anyagi egyensúly felborul (e körül­ményt a cselt kedvelő játé­kosok szándékosan idézik elő!) A cselt alkalmazó táma­dási lehetőséghez, ellenfele anyagi előnyhöz jut. Ha a tá­madás sikeres, akkor az anyagi hátránynak nincs je­lentősége: a jó védekezés vi­szont az anyagi előny birto­kában győzelemmel kecseg­tet. A támadás és védekezés. e dialektikája éles és bonyolult játékot eredményez. A csel­­j5+ékok több mint 400 éve álliák az idő nróbáját. A je­lenkorban alkalmazott, kifi­nomult védelmi rendszerek sem tudták a versenygyakor­latból kiiktatni. Az Evans-csel attól az an­gol tengerész kapitánytól kapta nevét, aki már 1824- ben eredményesen megját­szotta azt. Védelme igen ne­héz, ezért azt tanácsoljuk, aki nem ismeri e megnyitás elméletét, a cselt ne fogadja el. (Szolnok megyében dr. Horgosi mj. alkamazza siker­rel e megnyitást.) A 6. sz. feladvány megfej­tése 1. Vé6 I. Bc5: 2. Hb4:,; II. Bé5 2. Hf4; III. Bg4 2. Vé2 IV. Fc5 2. Fb5: V. Fé5 2. Vf5 VI. Ff3 2. Vé3 (zseniális, több változatos feladvány.) 7. sz. feladvány. Világos indul és három lépésben matott ad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom