Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-08 / 32. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. február 8. 1975. FEBRUÁR 8., SZOMBAT ARANKA NAPJA A Nap kél: 7.02, nyugszik: 16.55 órakor. A Hold kél: 5.11, nyugszik: 14.30 órakor. A tárgyalóteremből * Gátlástalan garázdák VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős, párás, helyenként még ködös idő, majd felhőátvonulások. Onos szitálás, havas eső, hózápor. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati, később északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 1, plusz 6 fok között. Friebeisz István Nyoclvanöt évvel ezelőtt, 1890. február 8-án halt meg — 68 éves korában — Friebeisz István szabadságharcos, az első magyar színházi ügynökség megalapítója és igazgatója, aki az 1860-as évektől a Rajkay írói álnevet használta. Vácott született, 1822 márciusában. Jogásznak készült; jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, majd 1840 és 1847 között Pest vármegyében dolgozott a közigazgatásban. Rögtön a szabadságharc kezdetén katonának jelentkezett és az őrnagyi rangig vitte. Közben egy ideig szerkesztette a Komáromi Lapok című újságot is. Az 1850-es évektől kezdve mint különböző lapok és irodalmi vállalatok szerkesztője, illetve vezetője tevékenykedett Pesten. 1869-ben Lőnhardt Edével együtt megalakította az első magyar színházi ügynökséget, amelynek haláláig igazgatója volt. Mozgékony, minden haladó gondolat iránt fogékony elme volt, aki — többek között — elsőnek vetette fel a színészegyesület és a színésznyugdíjintézet megalapításának gondolatát. Kiadta Tompa Mihály Virágregéit, Czuczor Gergely költeményeit. ő maga több népszerű — főleg jogi és közigazgatási — kézikönyvet irt, naptárakat szerkesztett. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Abonyban megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 17, 26, 38, 84, 86. Szolnok megyei / NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és f Szolnok megyei Tanács lapja Megbízott főszerkesztő: lazányi Jőzsefné Telefon. 1S-093. 12-320, 12-069« 11-933 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 10S. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok Vörös Csillag u. Ú. 5001 Szolnok. Pí. 92. Felelős vezető: Kozák Ferenc '~l ~ Jászfelsőszentgyörgyön már megszokták az emberek, hogy a garázdaság fogalmához hozzátartozik a Radios vagy a Baranyi név. Ha valahol nyilvános verekedés tör ki, Radicsék és Baranyiék rendszerint ott vannak. A büntetett előéletű Radies Géza és Baranyi Béla — mindketten jászfelsőszentgyörgyi lakosok — izgága természetükkel, megbotránkoztató magatartásukkal „vívták ki” hírnevüket. Nemrég újból összeütközésbe kerültek a törvénynyel. Tavaly november 30- án Radios Géza, Baranyi Béla, és a fiatalkorú R. B. a Zagyva-falatozóban belekötöttek a polgári ruhát viselő Turjáni Imre rendőr őrmesterbe. Közrefogták, szidalmazták, majd Radios azzal a kijelentéssel, hogy leszámol vele, kést szegezett neki. Szorongatott helyzetében Turjáni Imre először igazolta magát, majd hogy életét védje, elővette szolgálati fegyverét. Radicsék erre visszakoztak, de csak addig, amíg a rendőr eltette a fegyvert. Akkor Diasorozat a jubiláld Szolnokról A Tiszamenti Vegyiművek művelődési otthonában működő amatőr fotó-szakkör hangosított dia-sorozatot készített a 900 éves Szolnokról, amelyet tegnap délelőtt levetítettek a Mátyás király úti iskola tanulóinak. A tananyaghoz és az úttörő próbákhoz jól hasznosítható 40 perces műsort az iskola tanulói nagy tetszéssel fogadták. — MEGKEZDTÉK a salátapalánták tápkockába tűzdelését a jászfényszarul Béke Tsz-ben. A számítások szerint április 10-re már piacképes árut ad a fólia alatt. termesztett saláta, amelyből mintegy 500 ezret értékesít a közös gazdaság. Átjáróban Milyen okokból nőhet meg egy átjáróház forgalma? Például azért, mert egy építkezés miatt lerövidül az arra járók útja. Vagy: a közelében alkoholt árusítanak. Még ha furcsának tűnik is — így van. Legjobb példa erre Szolnokon, az Ady Endre út 58. szám alatti átjáróház. A szomszédos ABC-ben alkoholt fogyasztani tilos. Itt viszont kellemesen, széltől, hótól, naptól védetten „kukaasztalokon” fogyaszthat a „kedves vásárló” — akár munkaidő alatt is. Meddig? — haj — — A VÁSÁRHELYI Pál Közgazdasági és Kereskedelmi szakközépiskola kémiai előadótermének korszerűsítésében a Tiszamenti Vegyiművek James' Watt szocialista brigádja mintegy húszezer forint értékű társadalmi munkát végzett. FAÉRT-, ÁFÉSZ-, TÜZÉP-TELEPEK, FIGYELEM! 1975. I. negyedévre még 1500 tonna mennyiségű MSZ 25-ös ÉGETETT DARABOS FEHÉR MÉSZ LEKÖTHETŐ. Vasúti szállítást az ország bármely részére biztosítunk. Telefon: 153-689. újból rátámadtak, lefogták, durván bántalmazták, és Radies kicsavarta kezéből a fegyverét. A jászberényi Járásbíróság február 5-én hozott ítéletet a gátlástalan garázdák ügyében. Mindhárom vádlottat felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak' bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért Radics Géza elsőrendű vádlottat 4 évi szabadságvesztésre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyektől. Baranyi Béla büntetése 3 évi szabadságvesztés, ugyanennyi időre eltiltás a közügvektől. A fiatalkorú R. Bélát, a bíróság 1 év és 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A járásbíróság a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelte, hogy hasonló cselekedetért Radicsék már voltak bünte'tve. Figyelembe vette azt is, hogy a járásban az utóbbi években növekedett a hivatalos személyek ellen elkövetett büntettek száma. Az ítélet nem jogerős. — illés — Pályázni lehet „Diákművészek" seregszemléje Szegeden Az országos diáknapok programjaként áprilisban országos képző- és iparművészeti kiállítást rendez Szegeden a KISZ Központi Bizottsága, az Oktatási, a Kulturális és a Munkaügyi Minisztérium. A kiállításon való részvételre középiskolás diákok, szakmunkástanulók pályázhatnak. Munkáikat minden megyében egy-egy bázisiskolához kell eljuttatni február 20-ig. A beérkezett anyagból a zsűri döntése alapján február végén minden megyében kiállításokat rendeznek. A 19 megyei kiállítás legszebb anyaga kerül majd el az áprilisi szegedi országos tárlatra. Pályázni lehet 50—70 centiméternél nem nagyobb festményekkel, grafikákkal, szobrászati és iparművészeti tárgyakkal. Követelmény, hogy a pályaművek harmonikusan illeszkedjenek a mai formavilághoz és azok a kifejezni kívánt témával, tartalommal közvetve kapcsolódjanak felszabadulásunk harmincadik évfordulójához. — ÜJ ÉPÜLETEK létesítésére és a régiek karbantartására több mint 17 millió forintot fordítanak az idén a tiszaíöldvári Lenin Tsz-ben. MEGJELENT A TAVASZ HÍRNÖKE, a barka. Barkaárus a szolnoki piacon Ma és holnap Döntök a Sárváriban Ma délután Szolnokon a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ Komarovtermében rendezik meg az országos József Attila-szavalóverseny megyei döntőjét, amelyen Szolnok megye legjobb versmondói vesznek részt. Holnap pedig a Ságvári központi színháztermében az irodalmi színpadok versenyeznek az első helyezésért a „Hazánkról szóljatak, szép szavak” megyei döntőjét. — ÜJ SZÍNFOLTJA a vállalati munkaversenynek az egymással kereskedelmi kapcsolatban álló üzemek, vállalatok közötti szocialista szerződés. A Tisza Cipőgyár az alap- és kellékanyagot szállító vállalatokkal írt alá szocialista szerződést. Tavaly a simontornyaí Bőrgyárral, a CHEMOLIMPEX külkereskedelmi, a CORSO cipőkereskedelmi és a budapesti Bőripari Vállalattal léptek szövetségre. Jelenleg a GRABOPLAST Műbőrgyár, a szegedi, Kenderfonó Vállalat és a pécsi Bőrgyár vezetőivel tárgyalnak szocialista szerződés megkötéséről. A karcagi postahivatal hlrlapkézbesltőket alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezés a postahivatal vezetőjénél. Köszönetnyllvánítáa Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, szomszédoknak, jóbarátoknak, akik szeretett feleségem ZSUPOS JÖZSEFN« sz. Nódrádi Erzsébet temetésén megjelelitek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A. gyászoló család Rákóczifalva A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk RETTEGETT IVAN. Sok-sok előkészítő munka ut még a háború idején 1943-ban kezdte el Alma-Atában fc gatni Eizenstein élete utolsó filmjét, a Rettegett Ivánt, j művét már Moszkvában fejezhette be, mert a főváros m termei a háborús pusztítások ellenére 1944 tavaszán új megnyíltak. A film az orosz történelem tragikus alak' Iván cárt állítja a középpontba. Eizenstein a csatajelenete ben valóságos hadsereget mozgatott, s hőseit az igazi ci koronával és díszekkel ékesítette. S a történetet szoros eg ségbe ötvözte Prokofjev zenéjével. A világhírű rendező, aki akkor már olyan klasszikus vált filmek megalkotását tudhatta magáénak, mint a Jé mezők lovagja vagy a Patyomkin — a Rettegett Ivánbi új oldaláról mutatkozott be. Tragikus tónust adott művént s monumentális jelenetekben elevenítette meg a cárnő h lálat, az udvari lakodalmat, a csatatér eseményeit. A film második részét február 15-én — szombaton dt után — vetíti a televízió. A szovjet film I. részét 15.25 órakor láthatjuk. DERŰRE IS DERŰ... Minden^indegy Jakab meg gazdája. Részletek Denis Diderot könyvéből. Fordított Bartócz Ilona. Rádióra alkalmazta Zeke Gyula. Közreműk dók: a szolnoki Szigligeti Színház művészei. Szerkeszt Horváth László. Rendező: Déri Éva. Ezt a műsort 17.30 órakor sugározza a Kossuth Rádt SZÍNHÁZ Az Állami Déryné Színház Alattyánban este 39 órai kezdettel : Éva és Ádám. A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órai kezdettel: A kutya testamentuma. (Blaháné-bérlet.) r---------1 1 MOZI 1 L______ J 1 Szolnok Vörös Csillag: Vágtass lovam (du.), A halott aszszony visszatér (14), Tisza: Az utolsó percig. Jászberény Lehel: A lopakodó Hold (14, felemelt helyáron!). Karcag Déryné: Hány csillag van az égen. Kisújszállás Ady: Mindennap más gyereke. Kunhegyes Szabadság: Balszerencsés Alfréd. Kunszentmárton Körös: Jelbeszéd. Mezőtúr Dózsa: Hajdúk, Szabadság: Csak semmi szexet, kérem angolok vagyunk (14), Béke: Szabad lélegzet (16). Tiszafüred Tisza: Váltságdíj egy halottért. Törökszentmiklós Dózsa: Charly (14), Hunyadi: Saint-Tropezbe költözünk. Túrkeve Vörös Csillag: Pisztolypárbaj (14). SZOLNOKI RADIO: 18.00—19.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkeszti: Kutas János. KOSSUTH RADIO: 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: A müncheni Bach zenekar hangversenye a Luganoi Zenei Heteken. — 10.0»: A negyedik portré. Ardi Liives rádiójátéka. — 31.26: Mozart-művek. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melódiákoktól. — 13.30: Mi leszek, ha nagy leszek? — 13.40: Fiataloknak! — 14.25: Üj Zenei Újság. —i 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: örökzöld dallamok.-— 16.00: 168 óra. — *7.30: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája. Részletek Denis Diderot könyvéből. — 18.03: Korunk operacsillagai. Anneliese Rothenberger. — 19.25: öt perc sport. — 19.30: 139-660. — A Magyar Rádió automata közönségszoglálata. — 22.20.: A beat kedvelőinek. A Pink Floyd együttes felvéteteleiből. — 23.05: Zenekari muzsika. — 0.10: Melódiákoktól. — RENDSZERESEN társadalmi munkával segíti Abádszalók fejlesztését a Középtisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Május 1. és Béke szocialista brigádja. Ténykedésüket tavaly a társadalmi munkáért aranyplakettel jutalmazták. A két brigád januárban szabad szombatján és vasárnap, az 1. számú óvoda építésénél elkészítette a szennyvízgyűjtőt, és kiásta a vízelvezető árkot. Munkájuk értéke mintegy tízezer forint. PETŐFI RADIO: 8.05: Zala Tóth Erzsébet. Ki Karoly és Szentendrei Klára én kel, Kecskés Sándor klarlnétozi — 8.42: Válaszolunk hallgatóin nak. — 9.03: Rip van Wink Részletek Planquette operettj hői. — 10.00: A zene hullámhos szán. — 12.00: Farkas Feren Asztali muzsika. — 12.10: Ro Bampton és Kim Borg ének, — 12.50: ..Jelképek erdején át.. 13.03: Goldmark: Falusi lakod lom — szimfónia. —14.00 :Na raforgó. — 14.53: Éneklő Ifjúsá — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.0 Jámbor László énekel. — 15.2 Szerkesztőségi beszélgetés a F lurádlóban. — 16.05: Bikfalvy J lia és Tihanyi József népdalok énekel, Daróczy Jenő gitároz! — 16.33: A hét műsorából. 17.44: A modem álomfejtés. II. rész. — 18.15: Közkívánaté — 19.40: Kapcsoljuk a Csep< Munkásotthont. Munkásénekk rok hangversenye a pártkon resszus tiszteletére. — Kb. 21.2 Népdalcsokor. — 22.10: A Mosz vai Filharmónia vonósnégy játszik. — 23.15: Slágerturmix. ÉELEVlZie TELEVÍZIÓ: 9.00: Kuckó (ism.) — 9.30: K rok, versek . . . Füst Milán: R menytelenüi (ism.) — io.20: Pitém Egy óra múlva itt vagya Tévéfilm-sorozat. XIII. rész: Sz< kevények (ism.) —- 12.00: Mii denki közlekedik . . . Közlekede műsor (ism.) — 14.53: Egy zsír; hazatér (színes). Angol films« rozat. II. rész. — 15.20: Reklán műsor. — 15.25: Fijfmek. — Fűn történet. Rettegett' Iván. Magv rui beszélő szovjet film. I. rés — 17.00: Örökség (színes). „A b< terem az szőlőben ...” — 17.2 Hírek. — 17.25: Reklámműsor. — 17.30: Parabola. — 17.50: B< szélgetés dr. Dienes Valériává — I* — 18.55: A látás hatalii (színes). T. Mit ad a látás? • 19.15: Cicavízió (színes). — 19.3 Tv-híradó. — 20.00: Szombat est — 20.01: Kérem a következő (színes). Magyar rajzfilmsorozs VII. rész: Új élet, .-új gondokká — 20.15: Lehár Ferenc: Friderik részletek. — 20.35: Molnár F renc: Valaki (színes). Vígjáté- 21.50: A Golden Gate együtt« műsorából. — 22.15: Gyurkovi< Tibor: Nemzetközi magány. Szí tíra. — 22.35: Farsang (színes Táncjáték. — Kb. 22.50: Tv-hí adó 2. — 23.00: A buszon. Magy; rui beszélő angol tévéfilm-sor« fcat. öregasszony nem vénás: szony, POZSONY: 8.00: Iránytű. — 9.00: Tv-híi adó. — 9.30: A kovács lány; — 10.30: Ifjúsági magazi (ism.). — 13.05: Az élet titk. — 15.00: Tetran Presov—Béni Karvina férfi kézilabda-mérl — 16.25: ZKL Brno—Spart Praha jégkorongmérk. — 19.0( Tv-híradó. — 19.45: A néző levelei fölött. — 20.00: A nag víz. — 21.30: Tv-híradó. 21.40: A mi hazánk. — 22.5( Dokumentumfilm. — 22.5í Sporteredmények. BUKAREST: 13.40: Közvetítés Insbruckből sívilágbajnoksógról. —- 14.4C Kulturális, művészeti kaleidosz kóp. — 15.55: Tv-glóbusz. -16.15: Népszerű ritmusok. 18.00: Gyermekek világa. — 18.20 A legkisebbeknek. — 18.30: Tv híradó. — 19.00: Tv-enciklopé dia. — 19.50: Lehetetlen külde tés c. folyt, tv-film. — 20.4(3 Tv-híradó. — 20.50: A hét sport ja. — 21.00: Zenés szórakoztat magazin-Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, TOLNAI SÁNDOR temetésén részt vettek. Sírjára koszorút, virágot helyeztek. Fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Tolnai Sánorné és gyermekei Kunmadaras Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondnnk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, az AÉV dolgozóinak, akik szeretett édesanyánk, gyermekünk, ólettársam, TAKÁCS JANOSNß sz. Kozma Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot he* lyeztek. Gyászoló csalá Szolnok