Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-16 / 40. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. február 18. Jó üzlet a Phantom 4 fiz OSfi a világ legnagyobb íegyverexportőre — Irán pedig legnagyobb vásárlója TÖM fogyasztottak, mint termettek A britek tavaly 6 száza­lékkal több terméket fo­gyasztottak, mint amennyit előállítottak — áll a kor­mány legfrissebb kimutatá­sában. A szakemberek taka­rékosságra intik a gazdasá­got, különösen azokat az ágakat, amelyek nem a kő­olajra alapozzák a terme­lést Nagy-Britannia reméli, hogy 1980-ra, amikor már majd teljes ütemben folyik az északi-tengeri kőolajme­zők kiaknázása, véglegesen sikerül leküzdenie az ener­giaválságot. A kormány kimutatása szerint a következő négy év­ben a nemzeti össztermék értéke csak évi 2,5—3 szá­zalékkal fog növekedni, te­hát a fogyasztást az ennek megfelelő szintre kell szorí­tani. Az elmúlt év adatainak ta­núsága szerint az Egyesült Államok a világ legnagyobb fegyver-exportőre. A szállí­tások értéke egyetlen eszten­dő alatt megduplázódott, több mint 8 milliárd dollárt ért el. A vásárlók zöme a Közel-Keletről ős a Perzsa­öböl térségéből kerül ki: ide irányul mintegy 7 milliárd dollár értékű fegyver. A legnagyobb fegyvervá­sárló Irán, 3,8 milliárd dol­lárral. Az iráni fegyvervásár­lási lista legnagyobb tétele az F14 Tomcat típusú vadász­gép. A sah amerikai látoga­tása során személyesen pró­bálta ki ezt a gépet, és nyolcvanat rendelt a hadi­tengerészet számára. Az ügy­let értékvolumene 1,9 mil­liárd dollár. A második leg­nagyobb fegyvervásárló Iz­rael, 2,1 milliárd dollárral. Tel Aviv főként F4 Phantom felderítő vadászgépeket és A4 Skyhawk vadászbombá­zókat, valamint Cl 30 Hercu­les típusú teherszállító repü­lőiket vesz a helikopterek, tankok és más tüzérségi fegyverek mellett. A tíz „legjobb ügyfél” lis­tája ezután így alakul az U. S. News and World Re­port című hetilap által közölt adatok szerint: Szaud-Arábia (588 millió dollár értékben vásárolt fegyvereket), Görög­ország (435 millió dollár), NSZK (219 millió dollár), Spanyolország (148 millió), Kanad (94 millió), Dél-Korea (81 millió), Tajvan (68 mil­lió) és Chile (68 millió). Az U. S. News and World Report közli a legnagyobb hasznot hajtó fegyverek lis­táját is: az első helyen az F4 Phantom áll (a gépből 848-at adtak el, 2,1 milliárd dollár értékben), ezután kö­vetkezik az „iráni” F14 Tom­cat, majd a különböző tan­kok, és a Polaris tengeralatt­járó rakétája (1—1 milliárd dolláros eladással). Ezek a „népszerű” fegyve­rek természetesen nemcsak adásvétel útján jutnak ei a felhasználókhoz. így az el­múlt évben félmilliárd dol­lárnyit ingyen kaptak Wa­shington „barátai és szövet­ségesei”, súlyos (közelebbről meghatározatlan) értékű használt fegyverzettel együtt. A Pentagon szakértői szerint a segélyezettek a legjobb po­tenciális vásárlók a követke­ző években. Példaként Ja­pánt említik, amely 1966-tól nyár nem segélyként kapja a fegyverzetet, hanem vásá­rolja — évi átlagban 50 mil­lió dollárért. A fegyverszállítás fokozása mellett Washingtonban a legkülönfélébb érveket sora­koztatják fel. Ezek egy ré­sze gazdasági, mások politi­kaiak. A fegyvergyárak kép­viselőinek véleménye szerint minden egymilliárd dollár­nyi külföldi fegyverüzlet ál­tal 31 ezerrel növelhetik a foglalkoztatottak számát, és ez más iparágak üzemeiben 60 ezer új munkahely létesí­tését is eredményezi. A Long Island-i Grumman vállalatot (ez gyártja az F14 Tomcatot) lényegében az iráni fegyver­­üzlet mentette meg attól, hogy bezárja kapuit. A Northrop cég az F5E Tiger vadászgépet kizárólag ex­portra készíti Az amerikai gyárak éles versenyben állnak minden külföldi üzletért. A NATO egyes nyugat-európai tagál­lamainak 8 milliárd dolláros vadászgép-megrendelésé­ért például a Northrop és a General Dynamics együttes küzd a francia és svéd tár­saságok ellen. A költségvetési „jótétemé­nyek” mellett azonban a fegyverszállításnak érthető politikai és diplomáciai sze­repe is van; jóllehet Wa­shingtonban külön vitára ad okot az, hogy ennek a funk­ciónak a konkrét meghatáro­zása a kongresszus kezéből fokozatosan átcsúszik a Pen­tagonéba. A törvények sze­rint ugyanis a kongresszus csak a fegyverszállítási hite­leket szabályozza (hitelbe a fegyvereknek 15 százalékát adják). A Pentagon részéről természetesen nem hiányoz­nak a gondosan csiszolgatott érvek. A közel-keleti fegy­verszállítást Schlesinger had­ügyminiszter például így in­dokolja: „Fokozzuk az elret­tentést és elősegítjük a bé­ketárgyalásokat azáltal, hogy lehetővé tesszük barátaink és szövetségeseink számára a megfelelő védelmi erő fenntartását.” Természetesen arról nem beszél az amerikai hadügy­miniszter, hogy Izrael miféle agresszív, expanzionista cé­lokra használja fel az ameri­kai fegyvereket. Hasonlóan mély csönd övezi a chilei fegyverszállítást A New York Times azonban nem hagyhatta szó nélkül, amikor a Pentagon a fegyverszállí­tások növelése mellett kar­doskodva, egyebek között ar­ra hivatkozott, hogy „fej­leszteni kell az együttműkö­dés és partneri viszony új szellemét”. Lehetséges-e — tette fel a kérdést némi iró­niával a New York-i lap —•, hogy ezt a célt szolgálja az is, hogy szuperszonikus repü­lőgépeket szállítanak a san­tiagói juntának? (Imp nndewä ©Böttt A Szojuz—Apollo szovjet­­amerikai űrrepülés előkészü­letének fontos állomása az összekapcsoló berendezések ellenőrzése. A szerkezet bonyolult, sok fontos mechanizmust tartal­mazó konstrukció. Ahhoz, hogy az űrhajókat egységes űrállomássá kapcsolják ösz­­xze, számos művelet szigorú rendben meghatározott el­végzésére van szükség. Előbb össze kell kapcsolni a két űrobjektumot, összehan­golni egymáshoz viszonyított mozgásukat, azután közelíte­ni kell őket, és meg kell va­lósítani hermetikus össze­kapcsolásukat. Biztosítani kell az alagutat képező bor­dák pontos csatlakozását és hermetikus elzáródását, mi­vel ezen keresztül közleke­dik az űrhajó legénysége az egyik űrobjektumból a má­sikba. A közös repülési prog­ram befejezése után megbíz­hatóan szét kell választani a két űrhajót. Az összekapcsoló berende­zés minden elemét gondosan megvizsgálják a földön. Mindkét ország mérnökei és technikusai ellenőrzik a szerkezet mechanikai és elektromos elemeit, és a vizsgálati eredményeket kü­lönleges leíróberendezések-Rey Larson, a Rockwell International cég űrhajózási részlegének alelnöke (jobbról), Vlagyimir Sziromjat­­nyikov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, a kísérlet vezetője (középen), és Oltón Law, a NASA minőségi ellenőre, az Apolló űrhajó összekap­csoló berendezésének működését vitatja meg. Ü >í, I . «<*3 A Szojuz és Apolló űrhajók összekapcsolását biztosító berendezés laboratóriumi próbái kel rögzítik. Ellenőrzik a két űrhajó közötti telefon­­kábeleket és televíziós köz­vetítő csatornákat. Különösen gondosan vizs­gálják az összekapcsolás lég­mentességét. Ennek érdeké­ben túlnyomást alkalmaz­nak. Az újtípusú konstrukció lehetővé teszi, hogy az ösz­szakapcsolást mind a Szo­juz, mind pedig az Apollo űrhajó szerkezetével elvégez­hetik. A kísérleti próbák so­rán ezért a kapcsolást két­szer is elvégzik. Ellenőrzik az összekapcsoló berendezés munkáját mind aktív (össze­kapcsolás—szétkapcsolás), mind passzív működés ese­tén. Belh arcok Etiópiában fordult az Va/sogosra utóbbi he­tekben az eritreai belpoli­tikai helyzet. Súlyos har­cok színhelye Etiópia észa­ki tartománya: a 2. had­osztályt, amely a katonai szakértők szerint mindig is kitűnt rendkívül nagy tűz­­erejével és elit egységeivel a négy etióp hadosztály közül, újabb páncélosokkal és ezerötszáz ejtőernyőssel erősítették meg. A? eritreai felszabadítási szervezet, az iszlám-nacionalista törek­vésekkel áthatott, radikális túlzásokra hajlamos ELF (1962-ben bontott . zászlót) és az öt éve tevékenykedő, a politikai róe^oldás iránt nagyobb készséget mutató EPLF gerillái január vé­gén , összehangolt támadás­ba lendültek. Az összetű­zések Aszmarára, a tarto­mány székhelyére, vala­mint a Vörös-tenger part­ján épült két fontos ipari és kikötővárosa, Asszabra és Masszawára is kitex-jed­­tek. Jelentések szerint ed­dig már 1500-nál több , ha­lálos áldozatot követelt a szeparatisták által kirob­bantott ellenségeskedés. Eritrea históriája némi­leg eltér Etiópia háromezer éves történelmétől. A múlt században gyarmatosították az olaszok, ök építették fel Aszmarát is, amely 1894 óta Eritrea székhelye. Utak és kisebb üzemek, korszerű kikötők, a tenger partján öntözéses gazdasá­gok utaltak arra, hogy Itá­lia otthonosan berendezke­dett északkelet-afrikai gyarmatán. Brit és etióp csapatok 1941-ben űzték ki a fasisz­tákat Eritreából. Előbb an­gol, majd ENSZ-fennható­­ság alá került. A világ­­szervezet határozata értel­mében 1952-ben Etiópiára ruházták Eritrea igazgatá­sát, éspedig föderatív ala­pon. A döntés megnyugvást keltett a függetlenségre áhító eritreai közvélemény­ben: önálló zászló és al­­katmány, autonóm kor­mányzat és parlament illeti meg őket. Azaz csak illet­né, mert a szövetségi unió tulajdonképpen soha nem valósult meg, az önállóság Addisz Abeba késleltető politikája révén fokozato­san zsugorodott. Végül már az is sikernek számított, hogy Eritrea mint autonóm terület kapcsolódott Juda Győzelmes Oroszlánjának birodalmához. 1962-ben ez a státusza is megszűnt, s a császár Taklay Ghirat Erit­rea néven 14. tartomány­ként bekebelezte. Azóta váltakozó heves­séggel dúl Eritreában a függetlenségért folytatott gerillaháború. Becslések szerint a szeparatisták 12— 15 000 jól felfegyverzett emberrel rendelkeznek. Emlékezetes akciójukra a császári hatalom brutális megtorlással válaszolt: a partizánok 1970-ben fog­lyul ejtették és meg­ölték a 2. hadosz­tály parancsnokát. Vála­szul az etióp légierő való­ságos tömegmészárlást haj­tott végre, néhány gerilla­gyanús települést földig rombolt. Amikor a múlt év feb­ruárjában nyugtalanság robbant ki Addisz Abebá­­ban a taxisofőrök és a köz­lekedés dolgozói körében, valamint a Hailé Szelasszié Egyetemen, elsőnek az asz­­marai 2. hadosztály néhány elitalakulata lázadt fel, ma­gasabb zsoldot követelve. A hadseregen belüli refor­mista mozgalom, ámely vé­gül is a császár szeptembe­ri trónfosztásához vezetett, Eritreából indult ki. Meg­figyelők arra számítottak, hogy az eritreai független­sági harc alábbhagy, s a szeparatisták haladó szelle­mű követelései találkoznak az új etiópiai rendszer tö­rekvéseivel. Nem így történt! Annak ellenére, hogy az ideigle­nes katoriai kormányzat megértést tanúsított a tar­tomány függetlenségi har­ca, a korrupt császári re­zsimmel szemben folytatott ellenállás iránt, a felszaba­dítási frontok változatlanul a teljes elszakadást szorr galmazták. A jelekből ítélve az új addiszi katonai rezsim el­szánta magát, hogy katonai eszközökkel egyszer, s mindenkorra véget vet az eritreai szakadárok moz­galmának. A megoldás per­sze nem könnyű. A látszó­lag politikai jellegű erit­reai mozgalorri nem mentes a vallási ellentétek elemei­től. Etnikailag is1 motivált az ellentét: a tartományt tigrék lakják, kkik soha­sem fogadták el az uralko­dó amhara törzs fennsőbb­­ségét. Bizonyos iszlám-naciona­lista körök — elsősorban Líbiában és Szaúd Arábiá­ban — szívesen vennék, ha Eritrea elnyerné független­ségét. Ezt a többi között' kifejezésre juttatják a fel­­ezabadítási frontok katonai és anyagi támogatásában is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Figyelemreméltó ezzel összefüggésben az a vélemény is, amely szerint, egyes arab vezetők nem nézik jó szemmel, hogy az addiszi ideiglenes katonai kormányzat mindinkább a szocializmus programja mellett kötelezi el magát, s az utóbbi időben fontos határozatokat hozott pénz­intézetek és vállalatok ál­lamosítására, a szociális igazságtalanságok gyökeres megszüntetésére. Valamennyidéi közül, amelyet a megdön­tött császári rendszer hátra­hagyott, egy sem olyan sú­lyos, mint az eritreai írta nemrég az Addisz Abebában megjelenő Ethi­opian Herald. Kétségtelen, hogy a véres harcok arra utalnak: a belső és külső reakció aknamunkájával • igyekszik megakadályozni a politikai rendezést Erit­reában, s ezzel közvetve — hátráltatni a halgdó refor­mok megvalósítását, meg­nehezíteni az új etióp rendszer merész és rokon­szenves útkeresését. Gyapay Dénes Észt költségvetés: 70 százalék szociális célokra Észtország nemzeti összjö­vedelmének több mint 70 százalékát a népművelési és egészségügyi szolgáltatások­ra, a dolgozók társadalom­­biztosítására, lakóház-építke­zésekre és egyéb szociális­kulturális célokra fordítják. 1940 előtt, amíg Észtország nem csatlakozott a Szovjet­unióhoz, a nemzeti jövede­lem egy főre eső hányada a legalacsonyabbak között volt Európában. Ma a köztársa­ság e tekintetben megelőzte az olyan Iparilag fejlett ál­lamokat, mint Norvégia, Dá­nia, Belgium és Hollandia. Az utóbbi tíz évbén az Észt SZSZK lakosságának jövedelme több mint kétsze­resére, a kolhozparasztságé több mint háromszorosára növekedett. A háború befe­jezése óta a lakosság több mint 70 százalékának lénye­gesen igvultak 'a lakáskörül­ményei. A lakbér és a kom­munális szolgáltatások Észt­országban, mint mindenütt a Szovjetunióban, nem halad­ják meg a családi költség­­vetés 4—5 százalékát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom