Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Mint az időjárás,,, Äst mondta a szer­kesztő, hogy írhat­nék egy olyan hab­könnyű micsodát, szóval afféle szilveszteri visszate­kintést a hátunk mögött hagyott esztendőről. Nem álltam kötélnek az első szó­ra, mert mit tudom én, hát­ha valakinek nem tetszik, hogy visszatekintek, ráadá­sul habkönnyű micsoda ke­retében. Ha már visszanéz az ember, akkor ügyeljen arra, hogy közben előre is tekint­sen, bár ennek az ajánlott módszernek a technikájával még nem vagyok egészen tisztában, félő, hogy esetleg kitekerik a nyakam. Mindenesetre próbáljuk meg. A legcélszerűbb volna talán arról elmélkedni, hogy milyen volt az időjárás. Igen, ez jó lesz, mert az idő­járás ezúttal csakugyan olyan szeszélyes volt, mint az időjárás. Emlékszem, az év elején papíron télnek kel­lett volna lennie, ám a való­ságban szokatlan enyheség uralkodott. Mondták is az Öregek, hogy ez nem jól van Így, ők inkább azt szeretik, ha télen csikorog a hideg, mert különben meglesz en­nek a böjtje. Magánszámítá­saim szerint ekkoriban az Idősebbek közül 960 ezren Jelentették ki, hogy nem eszi meg a kutya a telet. Ez csak látszólag nagy szám, volta­képpen lehetett volna na­gyobb is, hiszen ma már a lakosság tizenhat százaléka, egy millió hatszázezer nyug­díjaskorú, így mondhatták volna többen is, hogy nem eszi meg a kutya a telet. Ugyanis tényleg nem ette meg. Pedig újabban rengeteg a kutya és minőségük is ör­vendetesen javul. Hol van­nak már azok az idők, ami­kor mindenféle korcs, ku­tyának számított. A fejlő­dés vonala töretlen: kez­detben az igényesebbek • is megelégedtek keresztezett kuvaszokkal, aztán jött a né­met juhászok divatja, majd a foxterriereké, az airdele­­ké, s végül, amikor a boxe­­rek már-már kiszorították a többi ebet, megjelentek az afgán agarak, jöttek, látták őket és aki győzte forinttal, az máris büszkén sétáltat­hatta a hosszúszőrű elegáns kutyát, pukkadjon akinek csak vacak vizslára futotta a pénzéből. Feltehetően ebből indult ki az ünnepelt tánc­­dalénekes is, aki előbb a ré­gi kocsiját cserélte le, majd a kutyáját, csak az lett a baj, hogy előbbit összetör­te, utóbbit pedig elvesztette, ami szerencsére a hangjá­val már nem történhet meg. De nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy ezek az úri kutyák már na­gyon finnyásak, olyannyi­ra válogatnak, hogy egyebek között a telet sem eszik meg, tőlük ezt nem is várhatjuk el. A nyár különben március végére esett, kiderült az ég, majd az is, hogy ez volt a tavasz tizenhét pillanata. Ragyogóan sütött a nap, zöldbe borultak a fák, min­denki alig várta, hogy meg­jelenjen a Stírlitz, ám csak ritkán szólalt meg, inkább hallgatott. És az üdülők hiá­ba lesték a hosszú, forró nyarat, mert az idén sehol sem volt. Ezt onnan tudom, hogy a feleségemre megint rájött az utazási láz (érde­kes, mindig éppen három évenként jut az eszébe, hogy kellene látni egy kis nyuga­ti világot) és összekuporga­­tott pénzünkért olasz nap­fényt kívánt vásárolni. Mon­danom se kell, hogy nem ka­pott, pedig ott viszont mi voltunk a külföldiek. Haza­felé végig szakadt az eső és akkor még azt hittük, hogy majd eláll: Ősszel aztán megkez­dődött a tanulás. Egyebek közt meg­tanultuk, hogy esőből is megárt a sok és a mezőgaz­daságban átmenetileg szüne­telt az öntözéses gazdálko­dás propagandája. Ismét di­vatos lett a gumicsizma, mint praktikus viselet és a városi lakosság, valamint a diákság körében új erőre ka­pott a méltatlanul elfelejtett falujárás, amelyet sikerült összekötni a Csináld magad, ha enni akarsz — mozga­lommal. A nemzetközi eny­hülés következményeként katonáink békésebb foglal­kozás után néztek, legtöbben cukorrépa szedéssel ütötték el az időt a hosszú és unal­mas őszi napokon. Megtanul­tunk továbbá olyan új fogal­makat, mint a begyűrűzés. Ma már a gyerekek is tud­ják, hogy ezen mit kell ér­teni: ha nyugat felől meg­növekszik a felhőzet és be­borul az ég, akkor itthon is célszerű készenlétben tarta­ni az esernyőt. Annál is inkább, mert a legfrissebb előrejelzés sze­rint az új esztendőben szin­tén lesz időjárás. Arkus József Legenda Kedves Jászkun Kakas VASÁRNAP: Azért Írok önöknek, mert va­lami „újítást” vettem észre a Szolnok megyei Néplapban. Szorgalmas olvasójuk vagyok és imádok rádiót hallgatni. Az 1974. december 22-i lapban ezeket ol­vastam 19.151 perc; Közvetítés a Nemzeti Színházból. Jól van. Tévedni emberi dolog. Hogy ezt minek nézzem? 15 percnek, vagy 51 percnek? Am jön a kővetke­ző- 8 óra 481 perc! Hát kérem! Nem azért mondom, de matek —fizika szakra készülök, szá­molni tudok, de ez nekem ma­gas. Vagy újítás? Valószínűleg, mert Íme: 15 óra 031 perc. Ami majdnem három perc. vagy mit tudom én mennyi. Arra kérném önöket, hogy ehhez mellékel­jenek „órarendet”, vagy az óra­gyárat értesítsék az újfajta órák gyártásáról, őszinte hívük: Juhász Róza 8. oszt. tan. Tlszaroff Kedvei Juhász Kriza Észrevétele jogos és helytálló, s még az sem csökkenti érté­két. hogy ugyanebben a szám­ban, ugyanezen az oldalon még lett volna mit észlelnie, mint például az alábbit is. »M: Szünidei matin*. K' "film őbst-AMiA^. . m-. . ’2-*IT As. -itteni* •" ísrmes) John 3*íut!r it«. ®tUcra. - j. . J-"a­éé \ ' s Tudomá nvoahfr^í 4f ^ ..rt*. Ehhez csak azt szeretnénk hozzátenni, hogy Az én csator­nám nem film, nem angol, Kom­lót pedig nem angol filmsztár, a többi stimmel. ígérjük, hogy az új esztendőben hasonló el­írások nem fordulnak el. Par­don, nem írodlunak.,, nem lesznek. • f t FE JLODES Karácsony után Szilveszteri történet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom