Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-11 / 9. szám

1975. január 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nemzeti park a Kiskunságban A Tőser do is hozzátartozik A múlt században a Du­na—Tisza közének nagy ré­sze a szélfútta homokbuckák kietlen, vad vidék, s talán, Petőfi volt az első, aki fel­fedezte ennek a környéknek természeti szépségét. „.. Ott tenyészik a bús árvalányhaj, /s kék virága a szamárke­nyérnek. ..” Azóta sokat változott, gaz­dagodott a táj, éppen az em­beri beavatkozás nyomán, és sok helyütt a hajdan kopár íutóhomokon gyönyörű gyü­mölcsösök díszelegnek, jelez­vén korunk sebes léptű lej­­lődését. Amenyire örülhetünk en­nek, annyira aggódha­tunk is, hogy egyre in­kább fogynak az ősi ter­mészetet őrző területek szerte az országban. Hogy éppen a Kiskunságban, a Petőfi megénekelte „bús árvalányhaj” és a kékvirágú szamárkenyér is tovább te­nyésszen, meg - kell véde­nünk a végleges pusztulástól csakúgy, mint e különös ér­tékű tájegység sok más ter­mészeti kincsét. Erre tett javaslatot még 1924-ben Kán Károly, a hír­neves erdész, akinek elgon­dolása jó ötven évvel később, teg­nap valósult meg immer hivatalos, törvényes be­jelentés nyomán, ame­lyet tegnap délelőtt Ra-Ifjúnági klub a karcagi AlÉ*,Z-nál Ifjúsági klub épül a kar­cagi ÁFÉSZ központjában. Itt kap majd otthont a há­rom KISZ-alapszervezet, az ÁFÉSZ irodalmi színpada, az asztalitenisz és a sakk szakosztály. A KlSZ-fiata- 1 oknak igen jó kapcsolatuk van az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet csa­patok komszomolistáival: április 4-e után új klubjuk­ban tarthatják meg közös rendezvényeiket. A 90 négy­zetméter alapterületű klub­nak már a tetőszerkezetét készíti a nagykunsági Építő­ipari Ksz. Az építkezés 210 ezer forintba kerül. konczay Zoltán, az Or­szágos Természetvédelmi Hivatal elnöke tett a nemrég felavatott kecs­keméti Tudomány és Technika Házában ren­dezett sajtótájékoztatón, amelyen megjelent Horváth István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Perczel Miklós, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese és dr. Gajdóczi István, a megyei tanács el­nöke. A konferencia előadója, dr. Tóth Károly, a kiskunsági nemzeti park igazgatója, dia­vetítéssel mutatta be a par­kot a sajtó képviselőinek és a megjelent sok érdeklődő­nek. S többek között azt is említette, hogy ha az ötven évvel ezelőtti javaslat meg­hallgatására talál, ma 80 km hosszan húzódó, össze­függő terület lenne védelem alatt. Így azonban (örüljünk ennek is) a Bács-Kiskun me­gyei vezetők az OTVH és a természetszerető nagyközön­ség példás együttműködése nyomán tegnap megnyitott — s január elsején megala­kult — Kiskunsági Nem­zeti Park az ország má­sodik nemzeti parkja, hat önálló egységből (tömb­ből) álló „mozaikpark” lett. A különböző területek más-Vasárnap délelőtt 10 óra­kor rendezik meg Szolno­kon a Petőfi Sándor úti ipari szakmunkásképző in­tézetben a Petőfi-szavaló­­verseny megyei döntőjét A döntőt intézeti szavaló­­vérseny előzte meg, ame­lyet decemberben bonyolí­tottak le a megye ipari szakmunkásképző intézetei­ben. A holnap sorra kerü­lő versenyen 14 intézet képviselteti magát, Őssze­más sajátosságokkal rendel­keznek és más-más földraj­zi, biológiai érdekességet őriznek a nagyközönség és a szakemberek számára. Az egyes sorszámot viselő tömböt, a lakitelek-tőserdei részt jól ismerik a Szolnok megyeiek. A különleges vízi­növényekben gazdag tőser­­dei Holt-Tisza ág és a kör­nyező erdő eddig is sok ki­rándulót vonzott. Nemzeti parkká nyilvánítása után is látogatható lesz. A park igazgatósága a parkerdö-üdülőerdö jel­leget meghagyva végzi a természetvédelem felada­tait a háromszáznyolcvan hektáros területen. A részben megyénkhez tar­tozó Hortobágyi Nemzeti Park tegnap felavatott 31 ezer hektáros „kisöccsén” a védelem alá helyezett terü­leteken, megőrzik a hagyo­mányos mezőgazdasági ter­melési módot, s ezzel az ottlévő tanyákat mint­egy élő skanzenként nem­csak eltűrik, de megma­radásukat segítik is. Az új nemzeti park termé­szeti képe, felépítése sokban különbözik a Hortobágyi Nemzeti Parktól, egyben vi­szont azonos vele: pusztuló természeti értékeink meg­mentésének újabb szép pél­dája. I. Zs. sen huszonöt tanulóval. A résztvevők két-két verset mondanak el az öt­tagú zsűri előtt — amely­nek elnöke Lengyel Boldi­zsár, a Szolnok megyei Ta­nács művelődésügyi osz­­tályvzetőhelyettese lesz. A döntő első hat helye­zettje értékes könyvjuta­lomban részesül, de min­den résztvevő kap egy-egy ajándékkönyvet és egy em­léklapot. Szakmunkástanulók szavalóversenye Az utolsó szabadvízi halász A karcagi vasútállomáson az utasok a síneken túl lévő zsombékos félé nyújtogatják a nyakukat, úgy vélik, on­nan zenghet a brekegés. Ha­marosan kiderül, hogy né­hány ládából jön a béka­hangverseny, sőt a réseken egy-egy kecskebéka is ki-ki­­dugja lábát. „Hát persze, Tóth Gyula!” — jut eszem­be a békás ember. Ez az ő küldeménye. Anekdoták ke­ringenek róla a városban: „Egyszer hazafelé jövet a katolikus templom előtt ki­oldódott a zsák szája, a ren­geteg béka patlogott Karcag központjában, egy részük be a templomba... Visítoztak az öregasszonyok...” —- Igaz — mosolyog a bé­kás ember. — Előfordult már, hogy a Vöröshadsereg úti bérházakat is „megszáll­ták”. Én nem örülök neki, mert ez komoly kárt jelent nekem. Soványabb lesz az erszény. Nézem az utolsó karcagi szabadvízi halászt, a néhány évszázaddal ezelőtti mocsa­ras, kotus Nagykunság hí­res-neves rétes embereinek hírmondóját. Ez így igen ro­mantikusan hangzik, pedig nagyon kemény élet az övé. Legyen bármilyen foga a tél­nek. ő egy kis nadrágban bele a jeges vízbe, húzza a hálót. Vagy nyáron, ha egy­­egy nagy zivatar a határban éri, kínlódik az úttalan uta­kon, cipeli a halat, békát, s mire hazaér már reávirrad. — Sohasem lett még be­teg? — Még csak nem is köhö­gök, soha semmi bajom. Ilyenkor a bókák a vizek mélyére húzódnak, mivel fáznak. Télen nem is esznek, csak alszanak, tavaszig nem jönnek föl a víz színére. Én összetöröm a jeget, a hálóm aljára pányvaláncot teszek, az lehúzza a hálót, megko­torja a feneket. Belemegyek a vízbe pucéron, meghúzom a hálót, utána felöltözöm, így fogom a békát, de a ha­lat is. Most már kaptam egy hónaljig érő vízhatlan ha­­laszruhát a szoinoki Halásza­ti Szövetkezettől — melynek tagja vagyok —, de ezt elég ritkán húzom fel. Amúgy szoktam meg. — Régi „szerelme” a ha­lászmesterség? — Gyermekkorom óta fog­­vatart. A karcagi tanyavi­lágban nőttem fel tizenöt esztendős koromig, a Tibuci csárda környékén, víz mel­lett. Mindig a vízen voltam. Ismerni kell a halak termé­szetét. Megtanultam, hogy például a csuka legalább annyit eszik naponta, mint a testsúlya. Ilyen az amur is, de az nov*. yt e ?:k. Meg­tanultam, hogy langyos nyá­ri estéken a békák kimennek az állóvizek partjára boga­rászni. de csak szélcsendben. Én kimentem, lámpával rá­világítottam, szedtem a zsák­ba őket. Később azután gép- és műlakatos, vasesztergá­lyos lettem, de akkor is víz­nél dolgoztam szivattyúgé­pészként. Most 46 esztendős vagyok, nyolc éve főhivatású halász. — A békahalász szereti-e a békacombot? i — Nagyon. Pörköltnek, rántva, paprikásnak, mind­egy. Olyan mint a galamb­­comb, de sokkal finomabb. Puha mint a májkrém. Ma­gam készítem el. Nagy luxus ám ez: amit én összefogdo­­sok, azt viszik Franciaor­szágba, Olaszországba. Dol­lárért! Égy év alatt fogok 60—70 ezer békát. Bár az idei esztendő nagyon rossz volt. — Miért? — Sok volt az ősszel az eső, a békák szerte marad­tak a határban, nem gyűltek össze a folyóvizekben, nem tudtam kifogni őket. Min­denhol sok víz volt, akárhol jól érezték magúkat. De ha kemény lesz a tél, elpusztul­nak a sekély vizekben, po­csolyákban. És akkor miből fogok megélni? Annyit ke­resek amennyit fogok halból, békából. És ráadásul itt van ez a rengeteg vegyszer a me­zőgazdaságban. Tudom, hogy kell, de a hálán, békák erő sen pusztáinak tőle. Tóth Gyula, Karcag utolsó „rétes embere” Töpreng: tud­ja-e nyugdíjig csinálni imá­dott mesterségét, vagy más szakmába kényszerül? El­tartja-e őt és családját még másfél évtizedig a karcagi határ, amelyben egykor hem­zsegett a hal, a béka, a tek­nősbéka, a csík. a vicsog, a gödény, a darvak és egyéb vízi jószágok. Ezeknek már szinte hírmondójuk sincs fészkeik helyén búza. kuko­rica, rizs terem, gépek zúg­nak. Más világ van már ezen a tájon. Körmendi Lajos ) Egy lépés egymás fe’é M SZBT-lagcsoport egy termelőszövetkezetben A szolnoki Lenin Tsz köz- cseréltük a híradóképeket — pontjába vezető bekötőút vé- mondja Fekécs Iilós, a szö­gén, az épületek körüli fe- vetkezet kfSZBT-tagcsoport­­kete sártengerben egyetlen jának ügyvezető elnöke. Meg­­színfolt hívja fel a figyelmet: szokták már a dolgozóink, zöld keretű, üvegezett hír- néha maguk szólnak, hogy detőtábla, a Magyar—Szovjet mi lesz már, ’ elfogyott az Baráti Társaság híradója. utánpótlás? Dehogy fogyott, Fekete-fehér, színes fotók a kérünk mi propagandaanya­­szovjet mezőgazdaságról, ku- got rendszeresen — és ka­­tatóintézetekről, a híres vol- punk is — a Magyar—Szov­­gai autógyárról, a szovjet jet Baráti Társaság budapesti emberekről. A tábla körül központjából. Az utóbbi idő­sűrűsödő lábnyomok mutat- ben pedig egyre jobb kapcso­­ják: sokan állnak meg né- latot építünk ki a Szovjet hány percre, hogy megnéz- Kultúra és Tudomány Házá­­zók, mi újság a Szovjet- val, ahonnan majd a kép­unióban. anyag mellett filmeket is ka­— Most különösen nagy a punk. Ezért akarunk filmve­­„forgalom”, hiszen nemrég tatot is vásárolni. Szovjet asszonyhrigád a paradicsom földön Kezdetben volt a jó kap­csolat, a helyőrségben állo­másozó szovjet alakulatok­kal, majd — miután az egyik közgyűlésen a tsz-tagság el­fogadta — lett az MSZBT- tagcsoport, s miután a tag­ság erre is igennel szava­zott, az egész szövetkezet „belépett”. A megyében ez volt az első tsz-tagcsoport 1971-ben Az országos elnök­ség erről szóló oklevelét a november 7-j ünnepségen nyújtották át, s az első gra­tulálok közt a szovjet alaku­latok parancsnokai is ott voltak — de akkor már mint régi ismerősök... A baráti találkozókon, még előző évben az üzemlátoga­tás és a focimeccsek között, Azt talán fölösleges is rész­letezni, hogy az évfordulók­ra, ünnepségekre, az MSZBT- ülésekre rendszeresen meg­hívják a szovjet vendégeket, s ugyanúgy a tsz képviselői is részt vesznek a szovjet alakulatok ünnepi rendezvé­nyein, legutóbb például a szovjet fegyveres erők nap­ján. De ami ennél is fonto­sabb és kevésbé hivatalos, az a mindennapi kölcsönös segítségben megnyilvánuló valaki felvetette: mi lenne, ha a szovjet tisztek feleségei kijönnének segíteni a beta­karításban? A válasz lénye­ge: harasó. jöjjenek. Azóta minden évben tíz-tizennégy szovjet asszony, egy brigádot alkotva, rendszeresen részt vesz a paradicsomszüretben, gyümölcsszedésben. Sokukat már névről ismerik a tíz­tagúk. Nem csoda, munka közben könnyebben megy az ismerkedés. De közös mun­kát végérték nemcsak a be­takarításban, hanem több hónapon át egy sokkal na­gyobb jelentőségű „alkotá­son’’ — felépítették egy föz­­tag házát. Tavaly volt a kulcsátadás. együttműködés. A termelő­szövetkezet tagjai sajátos módon viszonozzák a segítsé­get. Az egyik alakulatnál például rózsakertet telepítet­tek, másutt a házikonyhát „utánpótlással’’ ellátó kis fó­liaágy jelzi munkájukat. Két szocialista brigád vállalta a hozzáértő gondozást. Apróságnak tűnik, de még­is sokat mond: nemrégiben az egyik szovjet kislány meg­betegedett, szakorvosi keze­lésben kellett részesíteni, s ezt csak magyar rendelőin­tézetben kaphatta meg. A tsz MSZBT-vezetőségének köz­benjárásával, sikerült a gyógykezelést biztosítani. Az egyik vezetőségi tag szemé­lyesen kísérte naponta a kis­lányt a szakorvoshoz. Zdrasztvu Sty® Flliman! Egy szocialista brigád tag­jai beszélgettek. — Volt itt a Kazsusko. is­meri? — Az, aki magyarul is tud? Ismerem. Emlékszik^ amikor... — És „előkerülnek” as emlékeit, történetek egy ta­lálkozásról, látogatásról, kö­zös munkáról — mindez azt is mondja: jól ismerjük egy­mást. Csakúgy, mint az aláb­bi eset. A múlt év végén utoljára köszöntötték régi barátjukat a Lenin Tsz-ben. „Zdraszt­vu jtye Filiman” — hangzott az őrnagynak szóló üdvözlés néhány évig. s az utolsó már akkor, mikor a tisztet köte­lessége elszólitotta a helyőr­ségből egy másik településre. Mikor onnan végleg hazatért a Szovjetunióba, elutazása előtt felkereste a szolnokia­kat, hogy elbúcsúzzon tőlük. Magyar—szovjet barátság — ezt ápolja az MSZBT-tagcso­­port — nemcsak a „hivata­los” rendezvényeken, de a mindennapokban. Mégis — ennyi hivataloskodást meg­engedhetünk — nézzünk né­hány programpontot az 1975- ös év terveiből: kilencszáz év — harminc év: jubileumi megemlékezések, látogatás — szocialista brigádok részvéte­lével a Szovjet Kultúra ét) Tudomány Házában, MSZBT jubileumi ülés, kapcsolatfel­vétel, együttműködés egy szovjetunióbeli termelőszövet­kezettel. Az elképzelés már megvan — partner keres­tetik Újabb lépés egymás felé. I. Zs. Rózsakért és fóliaágy Az áltornatanár és a hamis személyi igazolvány — Mindent elmondok, de kérem, ne írja meg a ne­vem. Nem miattam, a csalá­domra, a feleségemre tekin­tettel kérem. Becsaptam, fél­revezettem őket. Hogyan kezdődött? Hogy megértse, ismernie kell az előzménye­ket. Felsőfokú technikumot vé­geztem, és mezőgépészként szakoktató lettem egy szé­kesfehérvári szakmunkásta­nuló intézetben. Mindig ta­nár akartam lenni. Test­nevelő. Elvégeztem egy egyéves edzőképző tan­folyamot, és kézilabdaedző lettem egy szakközépiskolá­ban. így ismerkedtem még a feleségemmel. Negyedikbe járt, mikor elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Ott­hagyta az iskolát, és haza­költöztünk a szüleihez. Itt élnek, egy Szolnok megyei kis községben. Mindez tavaly október táján volt. Még va­lamit tudnia kell. A felső­fokú technikum után jelent­keztem a Testnevelési Főis­kola levelező szakára. Fel­vettek. Negyedéves voltam, mikor megbuktam. Évet kel­lett volna ismételni, és in­kább abbahagytam. Kitai-tá­­som nem volt már, csak nosztalgiám a testnevelői pálya iránt. Valahol itt van a gyökere, a mozgató rugó­ja őrültségeimnek. amiért idejutottam. — Elhallgatott. Ormótlan fűző nélküli ba­kancsára meredt. — A többit a rendőrségi jegyzőkönyvekből már isme­ri. Letartóztattak, és bíróság elé állítanak. Mindez egy meggondolatlan, könnyelmű pillanat következménye, amely mint a tengeri kígyó tovább tekergőzött, és nem tudtam hogyan szabaduljak. «4t« Cs. István nem sokkal az­után, hogy felesége szüleihez költözött, elvesztette szemé­lyi igazolványát. „Kapóra jött” — vallotta a rendőrsé­gen. „Mert apósoméknak azt mondtam, testnevelő tanár vagyok.” Az első bűncselekményt ekkor követte el. Székesfe­hérvárra utazott, és új sze­mélyi igazolványt kért. Az adatlapra a szakképzettség rubrikába — büntetőjogi fe­lelősségének tudatában — azt írta, testnevelő tanár és munkahelye a szolnoki Ver­seghy Gimnázium. Mikor új személyi igazol­ványát megkapta, már két hónapja piackutatóként a szolnoki AGROKER-nél dol­gozott. A munkakönyvében is ez állt. A családban azon­ban úgy tudták, hogy ez csak másodállás. Cs. István­nak valóban volt másodállá­sa, de a MÁV-sportegyesü­­letnél. A kézilabdacsapat ed­zője volt. Áprilistól december 14-ig, AGROKERT-t, s a megyei tanácsnál testnevelő tanári állás után érdeklődött. De a felajánlott helyekre nem volt bátorsága jelentkezni. Éélt, hogy kérik a diplomát, és neki csak egy személyi igazolványa volt. Áprilistól december 14-ig az őrizetbe vételéig sehol sem dolgozott. De feleségé­nek és az anyósáéknak nem merte bevallani. Hónapokon át Integette. félrevezette őket. Hol Tiszafüredre, hol Mezőtúrra vitte feleségét az­zal az ürüggyel, hogy oda­helyezték. Hazugságai újabb és újabb hazugságokat szül­tek. Azt mondta dolgozik, de csak 800 forintot tudott ha­vonta hazaadni, amit az ed­­zősködésért a MÁV-sport­­egyesülettől szeptemberig kapott. Hogy fenntarthassa a látszatot, lakásvásárlás ürügyén nagyobb összegű kölcsönt kért. Egyszer csak úgy döntött, könnyít a lelkén. December elején bevallotta a családjá­nak, hogy sohasem dolgozott a Verseghy Gimnáziumban, de a teljes igazságot nem merte elmondani, újabb me­sével állt elő. Ezúttal azt mondta, Tiszajenőre helyez­ték iskolaigazgatónak, és kétszobás, összkomfortos la­kást is kap. A feleségét még el is vitte, hogy az új lakást nézze meg. Még egy lakás­kulcsot is mutatott, amelyet, mire az előre kiszemelt üres lakáshoz értek, ügyesen el is vesztett. Tiszajenőről Ceg­lédre vitte a feleségét, négy napig szállodában laktak, aztán Szolnokra jöttek, és 20 forinttal a zsebében a Ti­sza Szállóban szobát bérelt. Napokig itt laktak. Nappal az elintézendő ügyeire hi­vatkozva pénz után rohan­gált. hogy kifizethessék a szálloda költségeit. Végül mégis fizetés nélkül távoz­tak, mondván egy-két nap, és ott van a pénzzeL Mert, hogy nagyobb összeget vár, amit úgy látszik, sajnos kés­ve küldenek. Teltek a napok. Végül a szálloda portása Cs. István személyi igazolványára hi­vatkozva felhívta a Verseg­hy! Gimnáziumot igazgatóját. A folytatást felesleges rész­letezni. Még egy telefon a rendőrségre, és néhány nap múlva, mikor Cs. István megjelent a szállodában u pénzzel, már a nyomozók várták. Közokirat hamisítás és csa­lás alapos gyanúja miatt le­tartóztatták, amit a felesége és annak szülei ellen vétett, arra a büntetőtörvénykönyv­ben nincs paragrafus. K. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom