Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-31 / 25. (26.) szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. Január '?) Labdarúgás Mi újság az MTE-nél? A gyengébb szereplés okai — Szatmári menni akar, nem adják ki - Vasárnap edzőmérkőzés a Békéscsabával — Interjú dr. Soős Istvánnal, az egyesület elnökével — A Szolnok megyei Sporthivatal vezetőinek vé- Heménye szerint az NB II<es labdarúgócsapat várakozás alatt’ szerepelt az őszi Idényben, ön szerint is csalódást okoztak a futballisták? — Ha a játékosok képességeit egy kalapba raknánk, ez jóval több lenne, mint amit a táblázaton elfoglalt helyük mutat. Három-négy ponttal is szerezhettek volna többet az ősszel a tudásuk alapján s a szezont így az 5—8. hely valamelyikén zárhatták volna. A szakosztály vezetői keresik a hibák okait. A közelmúltban foglalkozott csapatunk teljesítményével a Képes Sport is, ahol olyan nyilatkozatokat olvashattunk, mellyel magam személy szerint nem értek egyet. Felbomlott a csapatszellem, pánik lett úrrá a játékosokon — ilyen és hasonló kijelentések hangzottak el. Szerintem a szakmai vezetés hiányosságai miatt maradt el a várakozástól az RITE'. Nem egyszer összeállítási hibák hátráltatták a jó szereplést: olyan játékosok léptek a pályára, akiknek a képessége nem érte el az NB II-ős szintet. Hiányzott a csapatból az a vezéregyéniség, aki minden helyzetben magával tudja ragadni társait. — Szolnokon nem lehet lemondani egy elsőosztályú csapat kialakításáról. Az NB I-be jutást érthetően elsősorban az MTE-től várják. Ml erről a véleménye? kell a csapat számára labdarúgókat — Tavasszal kikkel találkozunk a labdarúgópályán? — Szenzációs fordulatról nem tudok számot adni., Néhány örvendetes • változás viszont mindenképp történt. Porhanda hosszú sérüléséből felépült és jelenleg együtt készül társaival. Vitéz, aki az őszi szezon utolsó találkozóin már bizonyította, képességeit, megszabadult családi gondjaitól, szolnoki lakos lett, s nyugodt körülmények között végzi az alapozást. Ugyancsak szolnokinak vallja magát mindinkább Öze és Gálvölgyi is. A Szolnoki Állami gazdaság központja, Szolnok, Szigligeti út 2. azonnali belépéssel takarítónőt vesz fel. Jelentkezni lehet a gondnoknál. Éjjeliőrt — nem njTigdíjast veszünk fel. MEZŐGÉP szolnoki gyáregysége, Szolnok, Besenyszögi út. A „Tiszavidék” Szövetkezeti Közös Vállalat Szolnok, Vörös Hadsereg út 4. szám gyakorlattal rendelkező, gépírni tudó számiázót felvesz. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanítási idő i hónap. Kereset: 2000—2600 Ft betanulás után! — Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: P. F. V. Lőrinci Gyár, 1183 Budapest, XVIII., Gyömrői út 85— 91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. INGATLAN : HÁROMSZOBAS. új családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni a helyszínen 17 óra után. Szolnok. Gyöngyvirág út 37/b. KIS ház melléképületekkel, 200 négyszögöl közművesített telekkel, beköltözhetően eladó. Szolnok, Fúró u. 5. sz. alatt. Érdeklődni Fúró u. 7. sz. alatt. TÖRÖK SZENTMIKLÓS, Szolnoki Út 1 sz. alatt 353-as Wartburg de Luxe elaútf. FIÜK! Jelentkezzetek textilnyomó tanulónak! Textilnyomó szakmunkástanulónak jelentkezhet minden általános iskolát végzett fiú, aki 1975. december 31-ig nem tölti be 18. életévét és az egészségügyi követelményeknek megfelel. Tanulóidő: 3 év. Juttatások : havi 500,— Ft társadalmi ösztöndíj, tanulmányi eredménytől függő tanulmányi ösztöndíj, 70,— Ft-os térítés ellenében kollégiumi elhelyezés, napi háromszori étkeztetéssel, ingyen munkaruha és tankönyv. Kezdő szakmunkásaink havi keresete 2200—3200, Ft, a* gyakorlott textilnyomó 3500—4000 Ft-ot is megkeres. Jelentkezni lehet: PNYV Goldberger Textilnyomógyár 1300 Budapest, Fényes A. u. 23., telefon: 888-461. Az érdeklődőknek minden felvilágosítási megadunk. Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót valamint anyagkönyvelőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés TEMPÓ Ksz, Szolnok. Várkonyi tér 20. Felveszünk továbbá takarítónőket jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Gábor Áron tér 1/a. masfélszobas. szövetkezeti lakás eladó. Szolnok, Kolozsvári u. 38. III. em. 14. Szolnok mentőállomásra mentőápolókat, mentő-gépkocsivezetőket felveszünk. Mentőápolók szakképesítést szerezhetnek. Jelentkezés: Szolnok, mentőállomáson. SZOBA-KONYHÁS ház melléképüléttel. 600 négyszögöl telekkel eladó. Tiszaföldvár, Baross körút 92/1. sz. SZOLNOK. Kertvárosban (kétszobás, komfortos + l szoba. konyha, előszoba, • éléskamra, k'ü• lönálló) új családi ház megosztva is eladó. ..C^e^e lehetséges*’ ie’i^éro a szolnoki hirdetőbe. MÁRCIUSBAN vizsgázott Moszkvics 403-as személygépkocsi1 eladó. Tószeg, Karall út 1/a. karambolozott 850-es Fiat eladó alkatrészenként Is. Érdeklődni este. Nemes Imre Túrkevé, Árpád u. 10. Al) 4'VFIEL —- És a gondokról? — Szatmári János, a csapat egyik erőssége bejelentette, hogy Zalaegerszegre távozik. Nem is készül együtt társaival és bár az egyesület mindent elkövetett, hogy maradásra bírja, a fiú menni akar. Mi a kiadatásához nem járulunk hozzá, Kántor és Mile után nem kívánjuk Szatmárit is elveszíteni. Az ügyben az MLSZ segítségét kértük. Elengedtük viszont Köbölt, akinek nyomós indokai voltak ahhoz, hogy a fővárosba távozzon.-Ki a csapat vezetőedzője? — Mindenféle alaptalan jósolgatás helyett álljanak itt a tények. Soha ennyi labdarúgó nem kergette még a labdát a szakosztályban, mint most. Tíz csapatra való játékosunk van! Korábban három-négy edző foglalkozott velük, most 8 szakember irányítja a felkészülésüket. Az elmúlt évek során számos tapasztalattal lettek gazdagabbak az egyesület és a szakosztály vezetői is. Nyilvánvalóvá vált, hogy Szolnokon és környékén kell megtalálni azokat a futballistákat, akik majd kivívják a legjobbak közé való jutás jogát Lehetőségeink nem rosszabbak Zalaegerszegénél vagy Békéscsabáénál, és bár néhány különleges képességű labdarúgó átigazolásáról nem mondunk le — elsősorban nevelnünk — Dr. Czibulka Mihály irányítja a nagyon alapos, kemény tehertételt jelentő felkészülést. Kiss János betegállományban van, terveiről, elképzeléseiről minden bizonnyal felgyógyulása után nyilatkozik majd.. -— Mikor látják a szurkolók a pályán a csapatot? — Megyénk NB-s csapatai részére kiírt Jubileumi Kupa keretében szombaton a Honvéd Kilián FSE ellen a Tiszaligetben, 14 órakor. Vasárnap ismét kemény edzőpartnert fogad az MTE: a Békéscsaba NB I-es csapata látogat a Tiszaligetbe. Február 6-án az edzőpartner a Csehszlovák Tátrán Presov lesz. A Jubileumi Kupa során szinte a bajnoki idényben megszokott gyakorisággal követik majd egymást a mérkőzések egész februárban. Március 2-án pedig rajt az NB II-ben! A Május 1. Ruhagyár túrkevei telepe felvételre keres varrónőket. Betanítást is vállalunk. Jelentkezni lehet a túrkevei üzemnél. A tiszaföldvári gimnázium segéd, fűtőt keres felvételre azonnali belépéssel. * / Építőipari számlázásban jártas dolgozót azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: VTVB Költségvetési Üzem. Mezőtúr, Kossuth tér 1. (üzemvezető). KÖZMŰVESÍTETT területen két 500 négyszögöles szőlő eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, ö-'kincsem II. út 31. EGRI kétszobás, < ;omfor4os. örök. lakás beköltözhetően e’adó. Dülk Károiv. Budapest, Soroksári út 6. NAGYOBB mennyiségű széna eladó, — Szolnok, üear .151 sz. Jö fekvésű helyen telei* eladó. Szandaszöllős, Rákóczi u. , 94. sz. JÁSZBERÉNYBEN1 t* ”" ” g s ú\ mellett vagv közelében 2—3 szobás házat , -—A.«irc, „Armee, jelölést kérek” telisére a jászberényi hirdetőbe. REKAMIÉ, 3 fotel, zöld színű eladó. Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 19. HÍZÓ eladó.1.50—200 kg-ig. Alcsi, Üteg u. 8. Ecseki. A Május 1. Ruhagyár szolnoki gyáregysége felvételre keres varrónőket, valamint takarítónőt. (Lehet nyugdíjas is.) Jelentkezés: Május í. Ruhagyár szolnoki gyáregység, Szólítok, II. sz. Irodaház. Iparszakon végzett közgazdászokat keresünk felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Lakás: biztosítunk. Érdeklődés részletes, levélben 5650 Mezőberény, Pamuttextilművek. személyzeti előadó. A Kunmadaras és Környéke Építő, Javító Ipari Szövetkezet alkalmaz számviteli képesítéssel és gyakorlattal rendelkező dolgozót főkönyvelő-helyet esi beosztásba, építőipari képesítéssel és gyakorlattal rendelkező dolgozót beruházási előadóként, elektromos j(tekercselő) egységnél árelemzőszám vitel] gyakorlattal könyvelőt. Felveszünk villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunká. sokat. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél.' Kunmadaras. Kálvin u. 30. sz. Fizetés, lakás megegyezés szerint. — pb — Sakk Azonnali belépéssel alkalmazunk áruszállítást végző kocsikísérőket. valamint érettségi vagy kereskedelmi eladói bizonyítványnyal rendelkező munkavállalókat adminisztratív munkakörben. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk, mind a férfi, mind a női munkavállalók részére. Felvétel esetén erkölcsi bizonyítvány beszerzése kőtelező. Jelentkezni lehet személyesen a személyzeti előadónál. FŰSZERT-fiók, Szolnok. Csaba út 26. szám. Előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk, es betanítunk fonónak, szövőnek,1 csévélőnek. Felvételre keresünk . továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextilmüvek Budai Gyára, munkaerőgazdálkodás, 1502 Budapest, postafiók 43. A Szolnoki Cukorgyár azonnal felvesz gyakorlott gyors- és gépírót. Jelentkezés személyesen a gyár répagazdálkodási főosztályán. Kunszentmártoni járás felnőtt egyéni bajnoksága Az elmúlt napokban rendezte meg a kunszentmártoni Járási Sportfelügyelőség sakk szakszövetsége a felnőtt egyéni bajnokságot. Mesterszállás, a KUTE, a Kunszentmártoni ITSK, a Kunszentmártoni Gimnázium, Csépa és a Kunszentmártoni Deák F. úti Általános Iskola versenyzői ültek a táblákhoz, hogy eldöntsék a járási bajnoki cím sorsát. A végeredmény: 1. Szabó József (Kunszentmártoni, 2. Herczeg Imre (Kunszentmártoni, 3. Gyóllai András (Kunszentmárton ITSK), 4. Sólymos! Csaba (Kunszentmárton. Deák F. úti Ált. Isk.). X. Téli Úttörő Olimpia országos döntője Kenderes*! úttörők utaznak Gyöngyösre A X. Téli Úttörő Olimpia országos döntőjét sí és szánkó versenyszámokban Gyöngyös—Kékesen rendezik meg február 1—5. között. A szánkóversenyben a kenderes! úttörők hatos vegyes csapata (3 lány. 3 fiú) is részt yesz. A csapat a korábbi években szerepelt már országos versenyei^ Hajdú Éva már negyedszer vesz részt döntőn. Amennyiben az időjárás nem kedvez a sí és szánkóverseny megrendezéséhez. úgy futó és ügyességi számokban mérik majd öszsze tudásukat. MATRAFpREDEN háromszobás osszkomfortos íak’úq oladó. Timár Mátyás. Mátrafüred, Fenyves u. 7. G F P I A R M r 100ö-es Wartburg eladó. Túrkeve. Vad darálós. Ceglédi u. 7. HÁROM 60 literes UK típusú betonkeverőgép eladó melyből 2 db egy fázisú és 1 db két fá^«ú. Érdeklődni lehet Jászapáti, Veleml Endre Tsz. V eut Endre út 4. sz. .alatt. Az Alföldi Építő Szak- és Szerelőipari ' Szövetkezet (Törökszemmiklós, November 7. u.. 8.)» felvételre keres építőipari kalkulátort, képesített kalkulátor! vagy közgazdasági technikusi végzettséggel. Felveszünk továbbá gyakorlott gépírót, kezdő építőipari technikusokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet személyzeti előadójánál. Labdarúgó edző állást vállal. „Labdarúgás” jeligére a szarvasi hirdetőbe. A Magyar Állami Földtani Intézet szolnoki kirendeltsége felvételre keres érettségizett nőt laboránsi munkakörbe. Jelentkezni lehet: Szolnok, Jósika út 10. sz^ alatt. A Tiszameptj Vegyiművek Szolnok, Tószegi út, felvételre kereg T—4—K kerti traktorra jogosítvánnyal rendelkező traktorost. Növényvédelmi vizsgával rendelkező előnyben Jelentkezni lehet a vállalat muhkaerőgazdálkodásán. Fizetés megegyezés szerint. Azonnaü belépéssel felvételre keresünk: hidegburkolókat, villanyszerelőket. üvegeseket, vizszerelőket. bádogosokat, építőipari gépszerelőt törökszentmiklósi munkahelyre ló kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet az Alföldi Építő-. Szak- és Szerelőipari Szövetkezei Személyzeti előadójánál. Törökszentmiklós. November 7. cl 8. sz. alatt A BIVIMPEX nyersbőr-kirendelt, sége férfi segédmunkásokat alkalmaz. Egy műszak, ötnapos munkahét. Szolnok. Vörös Hadsereg a. 29« A MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP ÚJDONSÁGAI AJÄNLJA A MŰVELT NÉP' KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT SZAKKÖNYVSZOLGÁLATA 1370 BUDAPEST 5. PF. 370. A könyvek megrendelhetők a kivágott és kitöltött hirdetési szelvényen, vagy postai levelezőlapon. Készpénzfizetés esetén, 200 Ft felett a szállítás költségmentes, részletvásárlásnál a postaköltséget, továbbá a 3% kezelési költséget felszámítjuk. Részletfizetési kedvezményeink: 300 Ft felett 4 havi, 500 Ft felett 6 havi törlesztés. Alulírott megrendelem postai szállításra az alábbi műveket: * részletfizetéssel ** készpénzfizetéssel (utánvéttel) . példány. Balázs F.—Dimitrievits Gy.: NÖVÉNYVÉDELEM GÉPEI kötve 34,— Ft . példány. Bánházi J.—Fülöp G.: A- MINIMÁLIS MÚVE0S GÉPÉI- fűzve 20,—Ft .példány. Fülöp G.—Jován D.—(Tóth b.:- A GYEPGAZDÁLKOÖÁS^ÖÉPEI fűzve 22,50 Ft .. példány. Hajdú J.—Kiss A.: A MEZŐGAZDASÁGI SZÁLLÍTÁS ÉS RAKODÁS GÉPESÍTÉSE (korszerű mezőgazdasági technika) fűzve 15,50 Ft . példány. László F.—Nagy Gy.: A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK KORSZERŰ, VEZETÉSE kötve 53,— Ft példány. Udvari L.: MEZŐGAZDASÁGI MUNKASZERVEZÉS Részletes rész példány. Várad! J.—Varga F.: TRAKTOROK, AUTŐK 5. kiadás példány. Katona J.: KERTÉSZEK ÚJ KÉZIKÖNYVE 3., javított kiadás példány. Kiácz Gy.: KERTMESTERSÉG A lakókert kialakítása, építése és berendezése példány. Lelkes L.: KERTBARÁTOKNAK példány. Szilágyi K.: SZAMÓCA példány. Tóth I.: LOMBHULLATÓ DÍSZFÁK, DÍSZCSERJÉK fűzve 22,— Ft kötve 58,— Ft kötve 67,— Ft fűzve 25,— Ft kötve 43,— Ft fűzve 15,50 Ft A KERTBEN fűzve 17,— Ft példány. URÁNIA NÖVÉNYVILÁG Magasabbrendű növények I. kötve 130,— Ft példány. Gonda I.: KISÁLLATTE NYÉSZTŐK ZSEBKÖNYVE kötve 34,— Ft példány. Katona F.: A GÉPI FEJÉS TECHNOLÓGIÁJA 2., átdolgozott kiadás fűzve 21,50 Ft példány. Molnár L.: TYÚKTARTÁS A HÁZTÁJON fűzve 17,50 Ft példány. Udvari L.: TECHNOLÓGIAI "^.LTOZATOK A NAGYÜZEMI JUHASZATOKBAN fűzve 24,50 Ft példány. Udvari L.: TECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A NAGYÜZEMI SERTÉSTARTÁSBAN fűzve 14,50 Ft példány. Horváth Z.: BEVEZETÉS AZ ÁLLATORVOSI BELGYÓGYÁSZATBA példány. Kovács F.: ÁLLATHIGIÉNIA kötve 54,kötve 88,■Ft Ft példány. Jancsó Gy.—Osvát-h J.—Sárdy O.: SZABADTÉRI SPORTPÁLYÁK — JÁTSZÓTEREK — JÁTSZÓKERTEK kötve 47,—Ft Kelt megrendelő aláírása A megrendelő neve: Címe (irányítószámmal): Csak részletfizetés esetén töltendő ki: Születés5 év. hely: Anyja neve: Szem. ig. száma: *, ** (a nem kívánt rész törlendő)