Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-29 / 24. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. Január 29. Szöuli szomoiűiáték Világszerte erősödik a tiltakozás amiatt, hogy a dél-koreai rezsim a közeljövőben népszavazást akar tartani az ország alkotmányáról. Sajnos, a küszöbön álló népszavazást éppoly nehéz komolyan venni, mint témáját, az alkotmányt. A háttér a következő: Pák Csöng Hi tábornok, a jelenlegi államfő 1961- ben szerezte meg a hatalmat — puccsal. Államcsínye mögött már akkor vitathatatlan volt az amerikai támogatás. A tábornok hamarosan diktatúrát vezetett be, amely a hírhedt Li Szin Man-féle időkre emlékeztetett. Megteltek a börtönök és a koncentrációs táborok. Az elnyomás a társadalom minden rétegére kiterjedt, a munkásoktól a parasztokon át az értelmiségig és az egyházak képviselőiig. A négy évenként sorrakerülő választásokon különösen dühöngött a terror. Az ország alkotmánya szerint az elnök 1972 után eleve nem jelöltethette volna magát. Ezért Pák Csöng Hi 1972-ben olyan ál-alkotmányt erőszakolt ki, amely lehetővé teszi az ő életfogytiglani elnökségét. A tábornok azonban még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy ezt a törvénytiprást legalább összekösse valamiféle liberalizálás látszatával. 1973-ban két emlékezetes eseménnyel telt be a pohár. 1. A hírhedt KCIA, a még nevében is a CIA-ra emlékeztető titkosszolgálat ügynökei egy tokiói szállodából elrabolták és hazavitték Kim Dzu Zsong népszerű ellenzéki politikust, és 2. biztonsági erők letartóztatták Szöul, a főváros püspökét. Diákzavargások robbantak ki és az egyetemistákhoz más rétegek képviselői is csatlakoztak. 1974. január 8-án erre Pák Csöng Hi kihirdette az úgynevezett szükségállapottörvény első cikkelyét, amely a legcsekélyebb bírálatot is bűncselekménynek nyilvánította, nem sokkal később a második cikkely bevezette a titkos hadbírósági tárgyalásokat, ai 1974. január 14-én életbeléptetett harmadik, majd az újabb, áprilisi diáktüntetések után deklarált negyedik cikkely „törvényessé” tette az általános terrort. Ebben a légkörben került sor 1974. augusztus 15- én, az ország nemzeti ünnepén a Japánból hazatért emigráns, a 22 éves Muri Se Kvang merényletére az elnök ellen. Pák Csöng Hi sértetlen maradt, de felesége meghalt. Ezt az elnyomás fokozására használta ki a diktátor, aki most — a hazai és a nemzetközi tiltakozás nyomán — népszavazással akarja bizonyítani, hogy „joggal” pályázik az életfogytiglani elnökségre. A világsajtó komédiának névezi ezt a referendumot. Pedig nem az — sokkal inkább szomorú játék. ENSZ-BIZOTTSÁG TILTAKOZÁSA a külföldi képviseletek elleni provokációk miatt A világszervezet és a székhelyét adó Egyesült Államok kapcsolataival foglalkozó E NSZ-bizottságban több ország, köztük a Szovjetunió, az Ukrán és a Belorusz SZSZK, Bulgária, Egyiptom, Irak, Ciprus, Elefántcsontpart képviselője élesen bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy szemet huny a New York-ban lévő külföldi képviseletek elleni provokatív ellenséges akciók fölött. A . küldöttek számos ténnyel bizonyították, hogy a huligánok gyakran a „rend őreinek” szeme láttára sértegetik a diplomatákat és családtagjaikat, rongálják a diplomata-rendszámú gépkocsikat Abdel Magid egyiptomi küldött elmondotta, hogy január 26-án néhány bűnöző megpróbált behatolni az egyiptomi képviselet épületébe, és amikor ez nem sikerült, kövekkel és téglákkal dobálták meg az épületet, több ablakot betörtek és más anyagi kárt okoztak. Ez a barbár akció kizárólag az amerikai hatóságok tétlensége miatt fordulhatott elő, amelyek nem biztosították a misszió kellő védelmét. Több küldött hangoztatta, hogy az utóbbi időben különösen aktivizálódott a magát „zsidó védelmi ligának” nevező cionista szervezet, amely a gyalázkodásokról és a fenyegetésekről most közvetlen terrorakciókra tártát. Az ülés részvevői elítélték a szovjet, az ukrán és a belorusz ENSZ-missziók elleni január 19-i támadást, amikor a bűnöző elemek lövöldöztek az épületekre. Ez a bűnös akció — jelentette ki az iraki küldött — annak következménye, hogy a városi és a szövetségi hatóságoknál süket fülekre talált a közgyűlés és más ENSZ- szervek követelése; biztosítsanak normális munkakörülményeket a külföldi képviseleteknek. Wilson Washingtonba utazott Törökország erer katonát von vissza Cipvusról Ilhami Samcar török hadügyminiszter tegnap bejelentette. hogy Törökország megkezdte Cipruson állomásozó haderőinek visszavonását, és első lépésként körülbelül ezer katonát szállítanak viszsza a török szárazföldre. Hozzáfűzte, hogy a visszavonást a jövő hónap elejére fejezik be. Törökország eddig nem számolt be arról, hogy milyen létszámú török katonaság állomásozik a szigetországban. Katonai megfigyelők véleménye szerint körülbelül negyvenezerre tehető a Ciprusra vezényelt török katonák létszáma. Mint ismeretes, az amerikai kongresszus korábban olyan határozatot fogadott el, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a Törökországnak folyósított katonai segítséget, amennyiben február 5-ig a ciprusi kérdés rendezésében nem mutatkozik haladás. Elhunyt dr. Háy László 13914975 Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy hosszantartó súlyos betegség után január 27-én elhunyt dr. Háy László elvtárs, Állami díjas akadémikus, a párt-, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa. Elhunyt elvtársunk temetése február 4-én (kedden) délután 2 órakor lesz, a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Dr. Háy László elvtárs volt harcostársai, elvtársai, tudóstársai, barátai és tisztelői délután fél 2 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Magyar Tudományos Akadémia Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem SZALJUT—4 Több csatornás kapcsolat az űrhajósokkal Úi berendezés az ürte'ex HEVES HARCOK INDOKÍNÁBAN Heves harcokról érkezett jelentés tegnap a kambodzsai főváros körzetéből. Mint a TASZSZ hírügynökség bangkoki jelentéséből kitűnik, a leghevesebb összecsapások Phnom Penhtől mindössze másfél kilométerre zajlottak le. A kambodzsai hazafiak, szilárdan tartva a Mekong-folyó keleti partján, Phnom Penh peremvárosától csupán néhány száz méter távolságra kiépített állásaikat, sikeresen visszaverték a Lón Nolcsapatok támadásait. A Phnom Penh-i alakulatok a nehéztüzérség és a helikopterek támogatósa ellenére a kétórás harcban súlyos veszteségeket szenvedtek és viszszavonulásra kényszerültek. A felszabadító erők tegnap a kora reggeli órákban ismét lőtték Phnom Penh repülőterét és súlyosan megrongálták a repülőtér felszálló pályáját. Heves öszszecsapások zajlottak le Phnom Penh-től tizenegy kilométerre északra is, ahol a hazafiak támadást indítottak az ellenség állásai ellen. Az űrhajósokat tegnap ismét tájékoztatták a Földön zajló eseményekről, ugyanis egyízben elpanaszolták, hogy teljesen „elszakadtak” a Föld lüktető életétől. Az űrrepülés vezetői egyetértettek velük és felkérték a szovjet hírügynökségnek a földi űrközpontból tudósító újságíróit, hogy készítsék el rendszeresen az űrhajósok számára a Szovjetunióban és a világban történő események rövid szemléjét. így teljes terheléssel működnek az űrállomás és a földi űrközpont között létesített távközlési csatornák. Gubarev és Grecsko rádión, telexen és televízión keresztül egyaránt érintkezhet a földi űrközponttal. A Szaljut—4 űrállomáson felszerelt „űrtelex” teljesen új berendezésnek számít. Az eddigi űrállomásokon ugyanis távírót alkalmaztak. A kozmonauták hétfőn este sugárzott újabb tv-riportjuk során működés közben mutatták be az űrtelexet a szovjet tv nézőinek. A berendezés rádiótelexre hasonlít. A Földről az űrhajósokat e kommunikációs rendszeren keresztül állandóan tájékoztatják a pályaadatokról, és azokról a módosításokról, amelyeket az ő kérésükre hajtanak végre a repülési programon. A tudósoknak is rövidre kell fogniok a soron levő tudományos kísérletre vonatkozó mondandóikat, mert az űrállomás és az űrközpont közötti távközlési kapcsolat meglehetősen rövid. Az orvosok legutóbb ismét „fenyegető hangú” üzenetet küldtek az űrállomásra, mert — mint kiderült — az űrhajósok, miután megtiltották nekik a pihenésre szánt idő megrövidítését, most az edzési időt „dézsmálgatják” a munkaidő javára. Az űrállomással akkor sem szakad meg a rádióöszszeköttetés, amikor kívül esik az űrközpont rádióinak hatósugarán. Amikor a Szaljut—4 az Atlanti-óceán fölött repül a Szergej Koroljov akadémikus nevű tudományos kutatóhajó veszi át a stafétabotot. A több nagyhatósugarú antennával rendelkező hajót bekapcsolták az Orbita egységes távközlési rendszerbe, amelyet Molnyi*ja típusú távközlési műholdakból hoztak létre. Meghalt Ántonin Novotny Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megrendüléssel jelentette be, hogy Antonin Novotny, a CSKP Központi Bizottságának volt első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság volt elnöke tegnap, rövid súlyos betegség után, szívinfarktus következtében a prágai állami szanatóriumban 70 éves korában elhunyt. A LATIN-AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTEREK nem ülnek le tárgyalni K s ingerrel A hivatalos látogatáson Párizsban tartózkodó Anvar Szádat egyiptomi államfő és vendéglátója, Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök az Elysée-palotában folytatja hivatalos megbeszéléseit Alberto Vignes argentin külügyminiszter bejelentette, hogy „meghatározatlan időre” elhalasztották a latinajnerikai országok külügyminisztereinek és Kissinger amerikai külügyminiszternek márciusra Buenos Airesben tervezett találkozóját. A nagyjelentőségű döntést a latin-amerikai államok azért hozták —1 mondta a miniszter —, mert az amerikai kereskedelmi törvény diszkriminációs intézkedéseket tartalmaz a földrész nyersanyagtermelő országaival szemben. A konferencia elleni kampányt Venezuela és Ecuador vezette, ez a két ország ugyanis tagja az olajexportáló országok szervezetének (OPEC) és ezért az új amerikai törvény értelmében nem részesülhet kereskedelmi kedvezményekben. Mint Vignes közölte, Kissinger a döntés ellenére februárban Latin-Amerikába látogat, hogy párbeszédet folytasson az egyes kormányok képviselőivel. Washington hivatalosan sajnálkozását fejezte ki a konferencia elhalasztása miatt. GENF Géniben tegnap megnyílt a a szovjet—amerikai állandó konzultatív bizottság ülésszaka. Mint ismeretes, e bizottság hivatott előmozdítani az 1972 május 26-i Salt-megállapodások, valamint a nukleáris háború veszélyének elhárítására teendő intézkedésekről 1971 szeptember 30-án megkötött megállapodások rendelkezéseinek végrehajtását. BERLIN Tegnap megnyílt Berlinben a szakszervezeti világszövetség végrehajtó irodájának rendkívüli ülésszaka. A háromnapos tanácskozás fő napirendi pontja a kapitalista országokban tapasztalható válság éleződése, és e válság hatása a dolgozók életkörülményeire. MOSZKVA Tegnap Moszkvában a szocialista országok szakszervezeti képviselőinek részvételével tanácskozás kezdődött a nevelési és a kulturális-felvilágosító munka kérdéseiről. A háromnapos értekezlet után a vendégek megismerkednek a szovjet főváros szakszervezeti kultúrházaival és klubjaival. • « • Tegnap szovjet küldöttség utazott Brüsszelbe, hogy részt vegyen az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság ülésén. ADDISZ ABEBA Addisz Abebábair az etiópiai egészségügyi minisztérium és az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) képviselői egyezményt írtak alá, amelynek értelmében az afrikai ország 500 ezer dollárt kap egészségügyei fejlesztésére. A fejlesztési munkában az egészségügyi világszervezet is részt vesz, többek között kórházi személyzet kiképzéséveL MADRID Tömegtüntetés színhelye volt hétfőn és tegnap a spanyolországi Portugalete városa. ahol egy héttel ezelőtt a csendőrség sortüze kioltotta egy 24 éves kommunista munkás életét. 30 éve szabadult fel Szilézia Felső-Sziléziát 30 évvel ezelőtt szabadították fel a szovjet csapatok és velük vállvetve harcoló lengyel egységek a hitlerista megszállás alól. Az évforduló alkalmából nagygyűlést rendeztek Katowicében. Az ünnepségen résztvett Donyeck, Miskolc, Ostrawa, valamint a francia bányászok küldöttsége is. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára mondott beszédet. — A szovjet hadsereg és a vele együtt harcoló lengyel népi hadsereg harminc évvel ezelőtt győzelmes előretöréssel felszabadította Délnyugat-Lengyelországot. —mondotta E. Gierek. — Hazánk számára végétért a hitlerista megszállás borzalmas éjszakája. Valósággá vált a felső-sziléziai lakosságnak az a törekvése, hogy lengyelül éljen, bászéljen és gondolkozzék. — Hazánk szabadságáért a szovjet katonák százezrei áldozták életüket. A lengyel nép soha sem fogja elfelejteni hősiességüket és véráldozatukat. Kötelességünk örökre megőrizni emlékezetüket. A lengyel—szovjet barátság, szövetség és testvériség a harcmezőn született, s a népi Lengyelország alapjává vált. A népünk történelmi tapasztalataiból fakadó politikai bölcsesség arra tanít, hogy a Szovjetunióval megvalósított testvéri egység mindig olyan kiemelkedő jelentőségű lesz, mint hazánk újjászületésének napjaiban volt. Edward Gierek végül belpolitikai kérdésekről szólott. 4 CIÁ üavnökok Kanadában Üjabb tények láttak napvilágot az amerikai Hírszerző Hivatal, a Cl A kanadai tevékenységéről, az ország belügyeibe való beavatkozásáról. Egy Vancouver! tévéállomás rendezője beszámolt arról, hogy a CIA ügynökei beszerveztek három kanadai olajszakértőt, és azt a megbízatást adták nekik, hogy gyűjtsenek titkos információkat Alberta kanadai tartomány területéről. Az ügynökök megpróbálkoztak a rendező beszervezésével is, ő azonban nem állt kötélnek, és leleplező bejelentést tett. Egy edmontoni könyvkiadó társaság igazgatója a Kanada függetlenségéért küzdő bizottság volt elnöke 50 CIA-ügynök illegális kanadai tevékenységéről számolt be. Az Ottawa Citizen című lapban megjelent cikke szerint ezek az ügynökök „behatoltak az iparba, a tömegtájékoztatási eszközök irányító szerveibe, és a kanadai belpolitika más területeire!” Alberta tartomány demokratapárti vezetője nyilatkozatában elítélte a CIA kanadai tevékenységét. Wilson brit kormányfő és gyalásokat Ford amerikai el-Callaghan külügyminiszter nőkkel és külügyminiszterétegnap Ottawán keresztül vei Kissingerrel. Wil- Washingtonba utazott, hogy sonnak és Fordnak ez az energiahelyzetről és les® az első találkozója az a kétoldalú kapcsolatok amerikai elnök hivatalba alakulásáról folytasson tár- lépése óta.