Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-26 / 22. szám
1973. január 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ezekben a hetekben a , termelőszövetkezetek műhelyeiben nagy munkában vannak a szerelők, szeretnék az erő- és munkagépek téli nagyjavítását mielőbb befejezni. A gazdaságok tavasszal kifogástalanul előkészített gépekkel kezdhetik meg a munkát a földeken. Képünk a tószegi Petőfi Termelőszövetkezet műhelyében készült HÉTFŐTŐL SZOMBATIl* Állásfoglalások a kongresszusi irányelvekről — Termel a leninvárosi olefinüzem Heti belpolitikai összefoglaló Magnók közölt stóha a derék emberekről „Minden tőle telhetőt megtesz, mindig a legjobb tudása ' szerint dolgozik..szokták mondani, ha egy derék embert valamilyen okból minősítenek. Elhangzott ez mostanában párttaggyűléseken, amikor a vezetőségbe javasolták emberekét, ezt szokták mondani, ha valakit előléptetésre-, kitüntetésre javasolnak. Nem tudom, elgondolkodik-e valaha is valaki a javaslattevők közül azon, hogy tulajdonképpen ezek a dicsérő szavak nem sokat mondanak. Nem sokkal többet, mint azt, hogy a szóban forgó személy nem lusta, hogy szorgalmas, végzi a dolgát amit rábíztak, tisztességgel. Ez talán nem elég? — kérdezhetik. Bizony nem. „Minden tőle telhetőt megtesz...’’ — mondják. Jó, de mennyi telik tőle? Azt vizsgálja-e valaki? Hozzunk példát a sportéletből. Két méter fölött kell ugrani annak, aki a magasugrásban az országos élmezőnybe akar jutni. Ez a teljesítményszint, ez a mérce. Éppen ezért a sporttudósításban soha nem olvashatunk olyat, hogy valaki csak 136 centimétert tud, de nagyon derék ember, mert „minden tőle telhetőt megtesz...” „Mindig a legjobb tudása szerint dolgozik...” Igen, de a legjobb tudása, a fejében levő utolsó szikrányi tálentum összekaparása után is, elegendő-e ahhoz, amit rábíztak? Ha igen, akkor a jelző valóban pozitív értelmű. Olyan embert takar, aki a rábízott tisztséghez kellő felkészültséggel rendelkezik és egész tudását, képességeit maradéktalanul az ügy szolgálatába állítja. De ha a „legjobb tudás” és az elvégzendő feladat között hézag van, a dicséretnek szánt megállapítás üres frázis marad. Mintahogyan önmagában még az sem mond sokat, ha valakiről jellemzésként elmondják: ilyen, meg ilyen iskolát végzett. Ez így osupán egy' feltételezhető műveltségi szintnek a jelzése, ha alapos és teljes értékű képet akarunk adni valakiről, azt is meg kell vizsgálni, hogy a munkája, teljesítménye eléri-e azt a színvonalat, amit az iskolai oklevele sejtetni enged. És itt nemcsak arról van szó, hogy főiskolai végzettséggel is láttunk már elemi iskolás módon dolgozni — hanem arról is, hogy bizonyos helyeken az oklevél varázsa, a megszerzett cím is elegendő ahhoz, hogy valakit magasra értékeljenek. „Elvégezte ezt, meg ezt az iskolát, tanfolyamot...” — szokták írni jellemzésül. Az már nem mindig derül ki, hogy mindez meglatszik-e a magatartásán, a munkáján, a környezetén. Vagy: van-e olyan ambíciója a munkájában, amely diplomája után elvárható, van-e benne újítási készség, fogékonyság az új megoldásokra, vállalkozási, kockázatvállalási készség — s mindezt, mint igényt, képes-e környezetében is ébren tartani, mérceként alkalmazni. Most látom, hogy — így magunk között szólva — tulajdonképpen már a kádermunkáról beszélünk, a káderek megítéléséről. És ez nem is baj. hiszen elég sok , sablon kísért ebben is, olyan beidegződések, amelyek a most formálódó új igényeknek, a mind szükségesebb új munkastílusnak már nem felelnek meg. V. J. Kártérítésekre 2 milliárd Jelentős ipart eseménnyel kezdődött ez a hét: Leninvárosban, a Tiszai Vegyi Kombinátban — közismertebben, a TVK-ban — megkezdte próbaüzemelését az „olefinmű”. Ez a szakszerű elnevezés már ismerősen cseng, a bonyolult vegyi folyamat lényege pedig, hogy a TVK- ban előállított etilént 330 kilométeres vezetéken az ukrajnai Kallus városának vegyi kombinátjába szállítják — alapvetően fontos műanyagok és vegyipart alapanyagok ellenében. Ha a próbaüzem hibátlan, éppen amikor e sorok napvilágot látnak, elindul az etilén a csővezetéken, s vele a technológiai együttműködés a két vegyimű között. Legújabban már szinte minden héten, így ezúttal is, hírül adták: egyik vagy másik építővállalat, korábban elképzelhetetlenül rövid idő alatt, tető alá hozott egy könnyűszerkezetes iskolát, vagy óvodát. Az egyszeri esetek országszerte programmá nőnek, így a megyében is. A héten, látott napvilágot a hír, hogy Szolnokon továbbá Kartagon, Jászberényben „könnyűszerkezetes” óvodát építenek. Kiemelkedő események voltak az országban és a megyében a munkásőr egységgyűlések. A munkáshatalmat fegyverrel védő dolgozók közül sokan kaptak kitüntetést a 10 és 15 éves szolgálatért. Már az elmúlt héten szóltunk róla, milyen értékes hozzájárulás á közelgő párt-A karcagi Cipőipari Szövetkezet kiváló termékét, a lovaglócsizmát igen kedvelik szerte a világon. 1975-ben nyolcezer pár csizmát szállítanak az NSZK-ba, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt. új vásárlóként jelentkeztek a Közel-Kelet országai, például Irak és Kuwait is Hatmillió forintos árbevételre számítanak exportból. Hazai piacra az idén 67 ezer pár férfi félcipőt, a tavalyinál 17 ezerrel többet gyártanak. Űj termékük ugyan nem lesz, de módosítják a férficipő modelleket, szebb, divatosabb áru hagyja el. az üzemet. Tizentöezer pár fapapucsot is szállítanak kongresszus munkájához egyegy tanácskozás és állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. A héten a KISZ Központi Bizottsága — Kádár János jelenlétében —, 'a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, valamint az Országos Szövetkezeti Tanács vitatta meg a XI. pártkongresszus Irányelveit. A tanácskozások közös jellemvonása: egyetértés a párt következetes politikájával és az együtt-gondolkozás kifejezéseként hasznos észrevételek a Központi Bizottság számára. Szolnok megyében megkezdődtél« a zárszámadások. Jó zárszámadásoknak nézünk elébe — állapította meg lapunk keddi vezércikkében, s hogy ez mennyire így van, bizonyítja a jászberényi Vörös Csillag Tsz csütörtöki zárszámadó közgyűlésé, amelyen a 4 évvel korábban még veszteséges szövetkezet 123 forintnál több napi részesedést fizetett a tagoknak. Szolnokon az ország legnagyobb cukorgyárában befejeződött a kampány, A nehéz ősz ellenére mintegy 48 ezer vagon répából 4100 vagon cukrot gyártottak. Az üzemben megkezdődik a 190 millió forint értékű felújítás, karbantartás. Aligha kelt meglepetést, hogy — mint a szénbányászat e1 héten nyilvánosságra hozott tervéből kitűnik — bővítik a kitermelést és javítják a munka gépesítését. S mert a szénigények hosza belkereskedelemnek. Elkészült egy új üzemrész, amelynek az építési költsége félmillió, forint volt. Egy új célgép máris megérkezett, még továbbiak érkezését várják. összesen kétmillió forintot fordítanak modern cipőipari gépek beszerzésére. A tavalyi 70 ezerre! szemben 1975-ben 90 ezer pár cipőt gyártanak, s termelési tervük is meghaladja 10 millió forinttal az elmúlt évit: az idén 24 milliós tervet irányoztak elő. A dolgozók létszámát minimálisan emelik (115-ről 130 főre), a többlettermelést jó munkaszervezéssel és a termelékenység növelésével kívánják elérni. szabb távon is növekednek, folytatódnak a földtani kutatások is. Az átgondolt munkaerő- és bérgazdálkodás — erről beszélt a munkaügyi miniszter is e heti sajtótájékoztatóján — sokat segíthet. Azt is bejelentette, hogy az idén nem lesznek központi bérintézkedések, és a rendelkezésre álló pénz jelentős részét az ösztönzés fokozására használják föl. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatánál —mint azt már közöltük — az . elmúlt évben úgy döntöttek, hogy a nyereség kifizetését nem az év végére halmozzák fel, hanem cgyrészét évközben differenciált bérfejlesztésre használják fel. Átlagosan 6,2 százalékkal emelték a dolgozók fizetését. Ennék ellenére nyereségrészesedést is osztanak, s ezek az idők nemcsak a vasiparinál, hanem minden vállalatnál az év végi mérlegkészítések jegyében zajlanak, hiszen közeleg a nyereségrészesedés kifizetésének az ideje. Lapunk, tegnap beszámolt a megyei tanács pénteki üléséről, amelynek fő napirendje a ■ munkásság helyzetének elemzése volt. Á tanácsülésen részt vett és felszólalt dr. Gergely István, a megyei pártbizottság első titkára. A megyei tanács határozatában intézkedések sorát fogadta el a megye munkássága élet- és munkakörülményeinek javítására. Különleges bánya Különleges bányát nyitott Bács-Kiskun megyében a fülöpházi Petőfi Termelőszövetkezet. Az ősgyep alatt — kútfúrás közben — fehér földréteget találta!«, ami a budaiföld és a bécsifehér keverékével azonos értékű festékanyag. A KERMX vizsgálata szerint 30—40 százalékban meszet tartalmaz —. fehér festőanyaga pedig 70— 80 százalékos. Lelőhelyén — különösebb beruházás nélkül — megkezdték a ritka természeti kincs feltárását. Az alig 30—40 centiméter mélyen húzódó anyagot téglaalakúra formálják, s úgy értékesítik. Kiszolgálják az építőipart, s ellátják a festéküzleteket. Megnő a győri kikötő szerepe A magyar Felső-Dunán az ötödik és a hatodik ötéves tervidőszakban kiépítendő vízlépcső és erőműrendszer alaposan megváltoztatja ■ a Kisalföld folyóinak vízháztartását A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium javaslatára a Győr-Sopron megyei Tanács1 megvizsgáltatja a hajózás kiterjesztésének lehetőségeit. Az máris bizonyos, hogy a Mosoni-Dunának Gönyü és , Győr közötti szakasza alapos kótrás-t kan. Így a gyári kikötőt a mélyebb merülésű, 1300-as, 1500-as uszályok is meg tudják közelíteni. Az északdunántúli nagyváros ezáltal az Atlanti-óceán és a Feketetenger közötti egységes víziül egyik állomása lesz. Erősebb lesz a Dráva töltése A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság építési feladatai közül idén is kiemelkedik a (jrávai program. Árvízvédelmi beruházásra 13 millió forintot költenek. Ebből erősítik meg a Drávaszabolcs és az országhatár közötti töltést. Bővítik a szelvényt. Ezév végéig a töltés 15 km hosszan 60 cm-rel magasabb lesz az 1972 évi eddigi legmagasabb árvízszintnél. Most indulj a Dráva szabályozásának harmadik üteme Vejti és Majláth-puszta — a 85—95 folyókilométer — közötti szakaszon. A 75—85 folyókilométer — Drávaszabolcs és Cun — között tavaly fejeződött be a szabályozás. Az öt évre tervezett munka 30 millió forintot emészt fel. Ennek egyharmadát kell idén elvégezni. Az Állami Biztosítónál elkészült a mezőgazdaság múlt évi elemi kárainak összesítése. Eszerint 1974-ben az ÁB több mint kétmilliárd forintot fizetett ki az állami gazdaságoknak, a termelőszövetkezeteknek. Növénykárt 600 ezer hektáron — mintegy egymillió katasztrális holdon — állapítottak meg. A legsúlyosabb veszteségeit — mint minden (Tudósítónktól) Termelőszövetkezeteinkben ma már úi fogalomként honosodott meg az erdőgazdálkodás. Az átlag 4—5 ezer hektáros vagy ennél nagyobb közös gazdaságokban, „ természeti lehetőséget kihasználva erdőgazdálkodással, fatermeléssel is foglalkoznak. Szolnok megyében különösen a Jászságban és a tiszazugi homokföldeken nő évről évre a fásított, erdősített szövetkezeti terület nag-ysága. A legfrissebb felmérések szerint az utóbbi három év alatt kétezer hektárral nőtt az akáccal, tölggyel és más haszonfákkal beültetett terület 1800 hektárral pedig a cellulóznyár-területek bővültek. A mostani tavasszal a tsz-ek erdősítési programjában is. mintegy 3—400 hektár erdősítés szerepel. Az üzemi erdőgazdálkodás szervezése, szakmai irányítása képzett szakembereket igényel. A megye tsz-eiben jelenleg 18 erdésztechnikus dolgozik. A jászberényi Vö-' rös Csillag Tsz-ben például két erdészt foglalkoztatnak. Speciális szakemberek íráévben, tavaly is — a jégverés okozta: több mint egymilliárd. forint értékű terményt pusztított eL Az áryíz 54 000 hektár termőföldet öntött el. A károkra 212 millió forintot térített a biztosító. Állatkárokra 400 millió, a gazdasági épületek, fölszerelések tűz-, vihar- és árvízkáraira csaknem 100 millió forint kártérítés jutott. nyitják a környezet gazdagítását, egyebek között a jászfényszarui Béke, a tif.zasasi Rákóczi, a jászapáti Alkotmány és a cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Tsz-ben. a gyakorlati helyzet azonban több szakembert igényel, ezért tervszerűen gondoskodnak úi erdészek képzéséről. Ez idő szerint hárman a szegedi, ugyancsak hárman pedig az ásotthalmi Erdészeti Szakiskolán tanulnak, s az érettségi vizsga letétele, illetve a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után. megyénk tsz-eiben vállalnak majd munkát- A megyei tanácson továbbképzési programot is készítettek már a gyakorló erdészek számára. A debreceni Állami Erdőrendezőség területéhez tartozó Szabolcs, Hajdú és Pest megye tszszakembereivel együtt a Szolnok megvei erdészek is kéthetes mérnöktovábbképző tanfolyamon vesznek részt a szegedi Kiss János Erdészeti Szakközépiskolában. A tanfolyamra áprilisban kerül sor és a négy megyéből két turnusban nyolcvannyolcan gvarapítják elméleti és gyakorlati ismereteiket. 1975*08 tere Ötvenötezer élő vadat fognak be (Tudósítónktól) Megyénk 35 vadásztársasága együttműködve a fezekkel és az állami gazdaságokkal, magas szintre fejlesztette a vadgazdálkodást. Apróvadak tekintetében aa ország leggazdagabb területei között tartják számon a megyét. Az elmúlt esztendő rapszodikus, főleg csapadékos időjárása, valamint a fellépett betegség némileg megcsappantotta az apróvadállományt, az 1975. évi vadgazdálkodási tervekben azonban már ismét magas számok szerepelnek, özbakból például 1252 kilövése szerepel, együttesen 4154 őzsuta, gida és őzbak elejtését tervezik. A mesterséges tenyésztéssel is gazdagított fácánállomámrból, kedvező éviárat esetén több mint 113 ezer, fogolyból pedig közel 9 ezer szárnyas kilövése a cél. Vadnyúlból 20 ezernél több kerül maid terítékre. A vadásztársaságoknak nemcsak a kilövés jelent hasznot, hanem az élővad-befogás is. Nem véletlen tehát, hogy a speciális hozzáértést igénylő élevad-befogás aránya is magas a korábbi évekéhez képest. Vadnyúlból például 37 ezer hálóba kerítését tervezik. Fácánból 16,5 ezer. fogolyból 1400 kerül élve a vadászok birtokába. Az értékes állományt vérfelfrissítésre szánják az ország más területeire, illetve külföldre. Az apróvadállomány, különösképpen a fácán tervszerű gyarapodását iól elősegíti a mesterséges keltetés, illetve tenyésztés. A megye vadásztársaságai úgv tervezik, hogy 1975-ben 81 ezer fácánt és 3600 fogolvt keltetnek ki és engednek szét a megvében a természetes állomány gyarapítására. Az idei vadgazdálkodás is jó haszonnal kecsegtet, a vadásztársaságok tervezett érd bevétele 35,5 millió forint, a nyereség várhatóan meghaladja majd a 8 millió fo-. riiitots . j Lovaglócsizma és fapapucs Erdészeket képeznek a téesznek »