Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-18 / 15. szám

SZÓLÍTOS MÍGYEl NÉPLAP 1975. január IS A!<i Pekingnek tetszik Franz Josef Strauss, a nyugatnémet keresztény­szociális unió elnökének pekingi vendégeskedése is megerősíti éppen egyik honfitársa, a szociáldemokrata Uwe Holtz találó megjegyzését: „Peking az enyhülés ellenségeinek Mekkája". Alig fél év alatt a vezető nyugatnémet jobboldali pártok, a CDU—CSU képviselői szinte egymásnak adva a kilincset jártak Pekingben és tárgyaltak a kínai ve­zetőkkel. A maoista vezetetnek az NSZK iránti foko­zott érdeklődését e látogatáson kívül az is tanúsítja, hogy 1974 őszén még külügyminiszterhelyettesi tiszt­ségben Csiao Kuan-hua is járt a Német Szövetségi Köztársaságban. A jobboldali bajor politikus kínai lá­togatásának ' deklarált célja a véleménycsere, amely jobbára európai kérdésekre összpontosult. Milyen célok vezérelték a CDU—CSU ellenzéki pártjának e politikusát, amikor Pekingbe indult? Közismert, hogy Strauss a Német Szövetségi Köztársa­ság legreakciosabb köreit képviseli. Mindent megtesz azért, hogy akadályozza a nemzetközi enyhülés folya­matának megszilárdulását és a Német Szövetségi Köz­társaságnak az európai szocialista országokkal való kapcsolatai tovább fejlődését. Strauss mindig is hangsú­lyozta, hogy a kínaiak szovjetellenes magatartása szi­lárd érv az enyhülés-ellenes politikusok kezében. Stra­uss az európai biztonsági és együttműködési konferen­cia első számú ellensége. Mint korábban, most is tá­madja az NSZK-nak a Szovjetunióval, az NDK-val, Lengyelországgal és Csehszlovákiával megkötött szer­ződéseit. Pekingben helyeslik és támogatják Straussnak a béke megszilárdítása ellen irányuló kirohanásait. F.ppen ezért el lehet fogadni a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung azon vélekedését, hogy a kínaiak szemében Strauss a legnépszerűbb nyugati politikus. Nyilván ezért tüntette ki Mao Ce-tung is azzal, hogy fogadta és eszmecserét folytatott vele. A józanabb nyu­gatnémet körökben egyébként tapintatlansággal vádol­ják Pekinget, mert két és fél hónappal Schmidt kan­cellár kínai utazása előtt hívta meg a keresztényszoci­ális unió elnökét. Peking tapintatlanságának egyik indítéka az tehát, hogy a kormányzó szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció ugyan rendezett kapcsolatokat akar a Kínai Népköztársasággal, de nem hagyott kétséget afelől,' hogy a kapcsolatok kiépítése nem mehet más országok kárára. Uwe Holtz szociáldemokrata képviselő egy nemrég közzétett cikkében hangsúlyozta: „a Kínához fűződő kapcsolatok nem irányulnak egy harmadik or­szág ellen különösen nem olyan állam ellen, amelyhez bennünket politikailag, gazdaságilag és történelmileg szorosabb kapcsolatok fűznek, mint a föld legnépesebb országához." Podgorrvi fogadta a japán küiügymnsztert Folytatódtak a kísérjetek a Szalu'—4 űrállomáson Nyikolaj Podgornij, a. Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogad­ta Mijazava Kiicsi japán kül­ügyminisztert, aki — mint jelentettük — a szovjet kurí­rnál ly meghívására hivata­los látogatáson van a Szov­jetunióban. Mijazava átnyújtotta azt az üzenetet, amelyet Miki Ta­­keo japán miniszterelnök küldött Leonyid Brezsnyev­­nek, az SZKP Központi Bi­zottsága főtitkárának. Podgornij és Mijazava kö­zött baráti beszélgetés folyt Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter részvételé­vel. Megvitatták a szovjet— japán kapcsolatok fejleszté­sének kérdéseit, valamint a kölcsönös érdeklődésre szá­­mottartó nemzetközi prob­lémákat. A felek kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a Szovjetunió és Japán jó­szomszédi viszonyának meg­szilárdítása megfelel a ' két országban élő népek érde­keinek és kedvező befolyást gyakorol a Távol-Kelet, Ázsia és az egész világ hely­zetére. Mijazava Kiicsi japán kül­ügyminiszter, aki a szovjet kormány meghívására hiva­talos látogatást tett a Szov­jetunióban, tegnap elutazott Moszkvából. Folytatja repülését a vi­lágűrben. a Szaljut—4 jelzé­sű szovjet tudományos űrál­lomás. Mint ” az űrrepülést irányító földi központ közöl­te, pénteken, magyar idő szerint tíz óráig a szovjet űrállomás 351 fordulatot tett meg a Föld körül, közülük 81-et Alekszej Gubarev és Georgij Grecsko űrhajósok­kal a fedélzetén. A kozmonauták a legutób­bi munkanao ? j”ún folytat­ták orvosbiológiai kísérletei­ket, ellenőrizték a magasabb­­rendű növények növekedé­sét biztosító rendszer állaoo­­tát. feljegyezték megfigyelé­seik adatait és további kí-E^yJp om nem köt kü^önbécét — Kissinger újra a KöieMCeletre késiül — Áiafat irányítja a palesztin táboro m véde méf Izraelnek három hónapon belül összehangolt csapatki­vonást kell végrehajtania mind a három fronton, kü­lönben Egyiptom lemond Kissinger amerikai külügy­miniszter közel-keleti köz­vetítéséről. Ezt a gondolatot emeli ki a kairói sajtó a beirúti Naharban közölt Szadat-interjúból, valamint azt a határozott kijelentést, hogy Egyiptom nem vet vé­get egyoldalúan a háború­nak, nem köt elkülönített megállapodást Izraellel. „Ha nem történik valami nagyon gyorsan, akkor mindannyian elmegyünk Genfbe, beleértve a palesztineket is” — hang­súlyozta az egyiptomi állam­fő, hozzáfűzve, hogy a genfi Teng Hsziao-ping úfabb karrierje — Rejtélyes parlamenti Illés Kínában Pekingben tegnap este köz­leményt adtak ki a Kínai Kommunista Párt Központi Fizottságának plenáris ülé­séről, amelyet pontosan egy héttel ezelőtt, január 8-a és 10-e között tartottak. A KB az 1973 augusztusá­ban megtartott X. kongresz­­szus óta most ülésezett má­sodízben. A közlemény szerint az 1973 tavaszán rehabilitált Teng Hsziao-ping miniszter­elnök-helyettest. a Politikai Bizottság tagját megválasz­tották a KKP KB alelnöké­­nek, s egyben a Politikai Bizottság állandó bizottsága tagjának. A közlemény ezenkívül hí­rül adta. hogy a Központi Bizottság megvitatta a ne­gyedik országos népi gyűlés előkészületeit, s elhatározta, hogy a népi gyűlés elé ter­jeszt három dokumentumot. Az egyik a Kínai Nénköztár­­saság alkotmánya módosítá­sának tervezete, a második az alkotmánymódosításról szóló jelentés, a harmadik a kormány munkájáról szóló jelentés. A népi gyűlés a KB dön­tése értelmében megvitatni hivatott a gyűlés állandó bi­zottságába jelölt képvise­lőknek, valamint az úi kor­mány tagjainak listáját. A Kínai Népköztársaság parlamentje (országos „népi gyűlés), amely az elmúlt tíz év alatt — részben „kultu­rális forradalom”, részben a 1 .in Piao-ügy, illetve mind­kettő továbbgyűrűzése mialt — egyetlen ülést sem tartott, a KKP Központi Bizottsá­gának pénteken este nyilvá­nosságra hozott határozata értelmében most már vég­érvényesen összeül. Egy rejtélyes ülés, amely éppúgy lehet nyitánya, mint e befejező akkordja a kí­nai parlament ülésszakának. Csou En-Iaj kínai miniszterelnök ismét szerepelt a nyilvánosság előtt: Peking egyik kórházában fogadta Franz Josef Strausst, a CSU elnökét nem sokkal éjfél előtt ért véget az országos népi gyű­lés Peking szívében, fekvő monumentális épületében. Az MTI tudósítója leg­alább 600 küldött távozásá- \ ne.’; volt szemtanúja a késő éjszakai órában. A KNK negyedik parla­mentjében általános feltéte­lezés szerint legalább 2500— 3000 küldött vesz részt. Péntek délután és éjfél között a kínai biztonsági erők — a katonaság, a rend­őrség és a milícia — erős készültséggel vette körül a népi gyűlés északi és déli bejáratát: „illetéktelen” gép­kocsiknak nem engedélyez­ték az áthaladást és az épü­let déli szárnyához csatla­kozó vagy azzal' párhuzamo­san haladó utcákat is való­sággal megszállták. A biztonsági intézkedések kézenfekvő oka, hogy a nagy béke értekezlet feladata nem holmi csapatszétválasztási megállapodások előkészítése, hanem a konfliktus végleges megoldása lesz. Szadat határozottan kije­lentette: ha Izrael részéről támadás érné Szíriát, Egyip­tom azonnal belépne a há­borúba. Kissinger külügyminiszter tegnap több mint két órán át tartó villásreggelin fejez­te be három napos tárgyalás­­sorozatát Állón izraeli kül­ügyminiszterrel, aki ezután Nelson Rockefeller alelnök­­kel is találkozott. Előző este Ford elnök Kis­singer társaságában fogadta az izraeli külügyminisztert a Fehér Házban. A megbeszé­léseikről kiadott fehér házi* közlemény szerint Ford el­nök „hangsúlyozta a közel­­keleti helyzet súlyosságát” és megismételte elkötelezett­ségét arra, hogy az USA igyekszik „előmozdítani” Iz­rael és az arab országok kö­zötti rendezést. A közle­mény szerint Állón „biztosí­totta az elnököt, hogy Izrael osztja a tárgyalásos rende­zésre vonatkozó vágyát.” A Fehér Házban lezajlott találkozó után Kissinger és Állón „derűlátóan” nyilatko­zott” gyümölcsöző” megbe­széléseik eredményeiről. A Fehér Ház közleményének megszövegezéséből megfigye­lők arra következtetnél;, hogy Ford elnök személyesen is „rugalmasabb” magatar­tásra sürgette az izraeli kor­mány képviselőjét és Kis­singer „derűlátását” utalás­nak tekintik arra. hogy Tel Aviv bizonyos fokig engedett az amerikai nyomásnak. Kissinger és Állón pénteki munkareggélije után jóltá­jékozott külügyi források sejteni engedték, hogy Izra­el „új álláspontra” helyezke­dett, ami lehetővé teszi Kis­­singernek, hogy a jövő hó­nap folyamán újabb közvetí­tő misszióra tegyen kísérle­tet a Közel-Keleten. Palesztin gerilla-források és a helyszínen tartózkodó külföldi újságírók szerint az izraeli tüzérség pénteken hajnalban lőtte Arkub térsé­gét. összecsapásokról nem érkezett hír. Nyugati hírügy­nökségi jelentések szerint azok az izraeli páncélosok, amelyek csütörtökön hatol­tak be a térségbe és megkí­sérelték bevenni Kíar Chou­­ba falut, de a palesztin vé­delem erős ellenállásába üt­köztek, még mindig libanoni területen tartózkodnak, va­lahol a határ közelében. Erre az utóbbi híresztelés­re rácáfolt a libanoni had­­ügymi aisztéri um közieménye, amely szerint pénteken haj­nalban ellenséges erők nem tartózkodtak az ország terü­letén. A beiruti sajtó jelentései szerint Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke csütörtökön Arkub térségébe érkezett, hogy személyesen irányítsa az izraeli támadás fő cél­pontjául szolgáló palesztin menekülttáborok védelmét. A WAFA hírügynökség közöl­te: Arafat alkalmasint eluta­zik Damaszkuszba, hogy ta­­lálkozhassek az ott időző Fej­szál szaúd-arábiai királlyal, és vele is tanácskozzék az utóbbi napok fejleményeiről. MINDENFELŐL fontosságú eseményen vala­mennyi — vagy a legtöbb — kínai vezető résztvehelett. Teng Hsziao-ping megújult karrierje a KKP KB január S-a és 10-e között megtar­tott plenáris ülésén tovább folytatódott huszonkét hó­nappal azután, hogy rehabi­litálták. és egy évre rá, hogy kooptálták a KKP KB Poli­tikai Bizottságába, Tenget most megválasztották a párt hatodik alelnökének. Pekingi politikai megfi­gyelők egyetértenek abban, hogy a miniszterelnök-he­lyettes nem egyszerűen egyi­ke lett Mao Ce-tung helyet­teseinek a párt élén, hiszen a hat alelnök közül legalább hármat előrehaladott kora, betegsége (vagy más ok) nem tesz teljes értékű pártveze­tésé« .........- • VARSÓ Varsót 1945 január 17-én szabadították fel a szovjet csapatok és a velük vállvet­ve harcoló lengyel egységek a hitlerista megszállás alól. A felszabadulás 30. évfordu­lója alkalmából rendezett ünnepségekre a lengyel fő­városba érkezett Moszkva, Berlin és Prága küldöttsége. NICOSIA Ciprus görög lakosai köré­ben egyre nő a felháborodás azzal a döntéssel kapcsolat­ban, bogi’’ Nagy-Britannia engedélyezi a ciprusi tá­maszpontjaira menekült tö­rök lakosoknak a sziget tö­rök ellenőrzés alatt álló északi részére való távozá­sát. WASHINGTON Washingtoni diplomáciai források szerint az Egyesült Államok modem tankelhárí­tó rakétákat szállított Liba­nonnak. Az amerikai fővá­rosban most tanulmányoz­zák a beiruti kormánynak légelhárító fegyverek szállí­tására vonatkozó kérését. BUENOS AIRES Chilében a munkaképes lakosság mintegy egyharma­­da munkanélküli — jelen­tette a Nuestra Palabra cl­fswijSw mű argentin lap — az or­szágban szegénység uralko­dik és az árak egyre emel­kednek. A kenyér ára csak az elmúlt hónapban 33 szá­zalékkal nőtt, az étolajé 31 százalékkal. Bérleteket végeztek más élő­lényekkel. Gubarev és Grecsko ismét edzéseket végzett a kerék­­párpadon és a futószalagon, elektrostimuláeiós izomgya­korlatokat folytatott. Az űrhajó fedélzeti rend­szerei kifogástalanul mű­ködnek. Az űrállomáson a hőmérséklet 23 fok, légnyo­­' t lás 807 higanymilliméter. Gubarev és Grecsko egész­ségi állapota jó. GIEREK LISSZABONBAN Edward Gierek, a Lengyel ' Egyesült Munkáspárt KB el­ső titkára pénteken a portu­gál fővárosba érkezett. A LEMP KB első titkára elő­zőleg Kubában tett látoga­tást. Edward Giereket a lissza­boni repülőtéren Vasco Gon* calves portugál miniszter­­elnök. Alvaro Cunhal tárca­nélküli miniszter, á Portu­gál Kommunista Párt fő­titkára. valamint Mario Soa- . rés külügyminiszter, a szo­cialista párt főtitkára fo­gadta. BORISZ PONOMARJOV KITÜNTETÉSE Borisz Ponomarjovot. az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának pót­tagját. a Központi Bizottság titkárát a párt és a szovjet állam érdekében kifejtett ér­tékes munkásságáért. 70. születésnapja alkalmából a Szocialista Munka Hőse cím­mel tüntették ki. A Szovjetunió vezető szer­vei — az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Ta­nács elnöksége és a kor­mány — 70. születésnapja alkalmából jókívánságaikat tolmácsolták a kommunista párt és a szovjet állam ki­emelkedő személyiségének. A PORTUGÁL KORMÁNY RENDKÍVÜLI ÜLÉSE Pénteken tovább élesedett a szakszervezeti egység, il­letve a szakszervezeti pola­rizáció körű] kirobbant vita Portugáliában. Francisco Sa Carneiro. a lisszaboni kor­mánykoalícióban résztvevő harmadik pártnak, a cent­ristáknak minősített demok­ratikus néppártnak a főtit­kára mai sajtóértekezletén csatlakozott a szocialista párt állásfoglalásához. A szakszervezeti egység kérdését megvitatandó rend­kívüli ülésre tegnap gyűlt össze a lisszaboni kormány. A MEZŐGÉP i Vállalat í i felvételre keress gépírni tudó adminisztrátort, f továbbá festő, lakatos, hegesztő, motorszerelő, targoncavezető, portás, éjjeliőr, férfi és női betanított segédmunkást] valamint üzemi takarítónőket VESZ FEL. Fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS a vállalat személyzeti osztályán, Szolnok, Vörös Hadsereg üt 33.

Next

/
Oldalképek
Tartalom