Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
I «c W SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP m tS. ERNEST HEMINGWAY: Indiántábor A HÁROM KIRÁLYOK # * # * * * * * é \ * * * * \ \ ) STEFANOVITS PÉTER RAJZA NAGY LÁSZLÓ: Bartók Ajándék Ünnep nem elég, hogy megtartsa őt, az irgalmatlan tiszta szeretőt — Ügy szeresd: magadat el ne vétsd. Nevében ha lucsog a dimon-dánöm: már világgá ment egy fűszálon s vért izzad az óceán partjain. ítélkező, ki nem alszik, s nem altat, kimeríthetetlen kényes alkat, igézi a Tündért, a jövőt. Érte tücsökhangból niagarát sűrít, a napraforgó spiráljain a napkoronáig felküzdi magát. Ö, hány remek mén dühe benne! Diadala mégis a fegyelme, nem csitul mégse, virrasztani hív — Lüktet éjszakámban tündöklete — Aranyalmánk dérvert Árgilusa, te, mikor nyughatsz meg végleg a szívemben! Nem igaz, hogy nem lehet bátor édes beszédre szám, ha miattad oly áhitat bársonya súrol hogy sértetten az északi csillag elfordul fejemtől csikorogva — és íme, ha én vagyok én, ha vérem, ha leheletem újra enyém, ágbogas gímként, karácsonyian, megindul hozzád az ének. Ajánlom lármátlan iramát kitárt kapuidnak, ajánlom a káprázatot, mert a havakba lezuhanó nap láz-bábjaival telepillogom ága-bogát — tőrt, se revolvert nem kötök rá, lerontottam régen dühöm címerét, csak jó emlékből koholt cicomát küldök, ajánlom nyaram inait, remek ölelésre a sugallatot, nagyfejű rózsán egy puli haját •— ajánlom neked földrengéses arcom egy megmenekült mosolyát * * # # \ * * t, # SZEXT-G1ÖRGIT ALBERTS A tudományos alkotókészsé gről A tóparton még egy kihúzott csónak feküdt. A két indián várakozva állt. Nick és apja a farülésre került, az indiánok eltolták a esónokot, saz egyik beugrott evezni. George bácsi a tábori csónak farába ült A fiatal indián eltolta a tábori csónakot, s beszállt hogy George bácsit átvigye. A két csónak sötétbe® indult el. Nick jóval maguk előtt hallotta a ködben a másik csónak evezővilláit. .Az indiánok gyors, kurta csapásokkal eveztek. Nick hátradőlt apja átfogta a karjával. Hideg volt a vizen. Az indián, aki velük evezett, nagyon keményen dolgozott de a másik csónak mindjobban megelőzte őket a ködben. — Hova megyünk, papa? — kérdezte Nick. — At as indiántáborba, ügy indián nő nagyon beteg. — Aha — mondta Nick. Az öböl tűlfelén partra futott a másik csónok, mire odaértek. George bácsi már szivarozott a sötétben. A fiatal indián felhúzta egy darabon a csónakot a partra. George bácsi mindkét indiánnak szivart adott. A fiatal indián lámpát vitt, felmentek mögötte a partról, s átvágtak egy csuromhar- matos réten. Aztán erdőbe értek, s egy ösvényen haladtak, azon eljutottak a fahor- dóúthoz, amely felvezet a hegyekbe. A fahordó-úton sokkal világosabb volt, mert kétoldalt kivágták a szálfákat. A fiatal indián megállt, elfújta a lámpáját, s mentek tovább az úton. Az űtkanyarrai fordultak, ekkor egy kutya jött elő ugatva. Szemben fény világított a kunyhókból, itt laktak az indián kéreghántők. Űjabb kutyák rontottak nekik. A két indián visszaküldte őket a kunyhókhoz. Az úthoz legközelebb eső kunyhó ablaka világos volt. Egy öregasszony állt a kunyhóbejáratnál, kezében lámpa. Benn faágyon fiatal indián asszony feküdt. Két napja próbálta már a gyerekét megszülni. A tábor valamennyi öregasszonya segédkezett neki. A férfiak kivonultak az útra, ott ültek a sötétben, s dohányoztak, távol az asszony lármájától. Éppen íelsikoltott, mikor Nick és a két indián belépett a kunyhóba, apja és George bácsi után. Az alsó ágyon feküdt, nagy dagadt teste felnyomta a takarót. Fejét oldalra fordította. A felső ágyon hevert a férje. Három nappal ezelőtt igen csúnyán megvágta baltával a lábát. Pipázott. A szobában nagyon rossz szag volt. Nick apja megparancsolta, hogy tegyenek vizet a kályhára, s amíg a víz melegedett, ő Nickkel beszélgetett — Ennek az asszonynak gyereke lesz, Nick — mondta. — Tudom — mondta Nick, — Nem tudod — mondta az apja. — Ide figyelj. Most van abban, amit vajúdásnak hívnak. A kisbaba meg akar születni, s az asszony is meg akarja szülni. Minden izma azon igyekszik, hogy a baba megszülessen. Ez történik olyankor, amikor s'ikol tozik. — Értem — mondta Nie' Éppen akk'-i !V'k ’< asszony. — ö, papa, nem tudsz neki adni valamit, amitől abbahagyja a sikoltozást? — kér-; dezte Nick. —' Nem. Nincs semmi ér- zéstelenítőm — mondta az apja. — De a sikoltozás nem érdekes. Én nem is hallom, mert nem érdekes. A férj a felső ágyon a fal felé fordult. A konyhán dolgozó asz- ssony intett az orvosnak, hogy forró a víz. Nick apja kiment a konyhába, s úgy a feig vizet átöntötte a nagy üstből a mosdótálba. Zsebkendőből kibugyolált különböző dolgokat, s beletette őket a vízbe, amit az üstben hagyott — Ennek forrni kell — mondta, s dörzsölni kezdte; kezét a mosdótál forró vizében egy darab szappannal, amelyet a táborból hozott magával. Nick nézte az apja két kezét, amint egymást dörzsölik a szappannal. Apja nagyon alaposan és gondosan megmosta a kezét, s közben beszélt —- Tudod, Nick, a kisbabáknak fejjel előre kellene születniük, de néha nem így születnek. Ha nem, olyankor egy csomó bajt csinálnak mindenkinek. Lehet, hogy ezt az asszonyt meg kell operálnom. Nemsokára megtudjuk. Mikor megfelelőnek találta már a, kezét, bement, és munkához látott — Hajtsd föl azt a takarót, légyszíves, George — mondta. — Nem akarok hozzányúlni Később, amikor operálni kezdett, George bácsi és három indián fogta le az asz- szonyt. Az megharapta George bácsi kezét és George bácsi azt mondta: — Átkozott indián szuka! —, és a fiatal indián, aki csónakon áthozta George bácsit, nevetett rajta. Nick tartotta a mosdótálat apjának. Hosszú ideig tartott a dolog. Apja felemelte az űjjszü- löttet, és megütögette az arcát, hogy megindítsa a lélegzést, aztán átadta az öregasszonynak. — Fiú, látod, Nick — mondta. — Tetszik az asz- szisztens mesterség? — Tetszik — mondta Nick. Félrenézett, hogy ne lássa, mit csinál az apja. Ez az. Most már jó lesz — mondta az apja, és valamit a mosdőtálba tett, Nick nem nézett oda. — Most még néhány öltés kell — mondta az apja. — Ha akarod, megnézheted, Nick, ha nem, nem. összevarrom a vágást, amit csináltam. Nick nem nézte. Kíváncsisága hosszú időre lelohadt. Apja befejezte és felállt. George bácsi és a három indián férfi is felállt. Nick kivitte a mosdótálat a konyhába. George bácsi a karját nézegette. A fiatal indián visz- szaemlékezően mosolygott. — Teszek rá egy kis hiper- oxidot, George — mondta az orvos. Az indián asszony fölé hajúit. Az már nyugodt volt és nagyon sápadt. Szemét lecsukta Nem tudott sem arról, mi lett az újszülöttel, sem másról, “ Reggel visszajövök — mondta az orvos, és felegyenesedett. — Délre itt kell lennie az ápolónőnek St. Ignace-ből, ő majd hoz mindent, amire szükségünk van. Izgatott és beszédes volt, mint a labdarúgók mérkőzés után az öltözőben. — Ez az orvosi lapba való, George —■ mondta. — Császármetszés zsebkéssel, és a varrás viaszolt horgászelő- kéveL George bácsi a falnak támaszkodott, karját nézte. — Hát te nagy ember vagy az ám — mondta. — Kellett volna egy pillantást vetni a büszke apára. Azok állják legrosszabbul ezeket a kis ügyeket — mondta az orvos. — Meg kell mondanom, ez elég csendesen viselkedett. Leemelte a takarót az indián fejéről Kezét nedvesen húzta vissza. Egyik kezében lámpával fellépett az alsó ágy peremére, és bevilágított. Az indián arccal a falnak fordult. Torka egyik fülétől a másikik át volt vágva. Vére tócsában folyt össze oda, ahol teste besüppesztette az ágyat Feje a bal karján nyugodott. A nyitott borotva, élével felfelé, a pokrócos fe- küdt— Vidd M Nicket a Wuny- hőból, Georg® — mondta az orvos, Nem volt rá szükség. Nick a konyhaajótban állt * jól látta a felső ágyat mikor apja egyik kezében a lámpával visszabillentette az indián fejét Éppen hajnalodul kezdett, mikor a fahordó-úton visszafelé ballagtak a tóhoz. — Nagyon sajnálom, hogy elhoztalak, Nickie — mondta az apa, akiből teljesen eltűnt az operáció utáni vidámság —, kár volt ilyen szörnyű heccen keresztülmenned. — Az asszonyoknak mindig ilyen nehéz a szülés? — kérdezte Nick. — Nem, ez nagyon-nagyon kivételes eset volt — Miért ölte meg magát, papa? — Nem tudom, Nick. Nem bírta a dolgot, azt hiszem. — Sokan megölik magukat, papa? — Nagyon sokan, Nick. — Sok asszony? — Asszonyok nem nagyon. — Sohase? — De igen. Néha megölik magukat. — Papa. —■ Tessék. — Hova ment George bácsi? — Hamarosan előkerül. — Nehéz meghalni, papa? ■— Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ. A csónakban ültek. Nick a farában, apja evezett. A nap éppen jött fel a hegyek mögül. Feketesügér ugrott, körözött utána a víz. Nick húzta a vízben a kezét. Melegnek érezte a reggel metsz' hűvösségében. Kora reggel a. tavon, a csónak farában, míg apja evezet', biztosan érez' 5 sose fog meghalni. Ha kívülről tárgyilagosan szemlélem magam, az első dolog, ami feltűnik, hogy látom, amint mindennap kora reggel nagyon türelmetlenül sietek laboratóriumomba. Munkám akkor sem ér véget, amikor délután elhagyom a munkahelyemet. A problémáimról való gondolkodást .egész idő alatt folytatom; és agyam bizonyára még akkor is folytatja róluk a gondolkodást, amikor alszom, mert problémáimra a kész válasz legtöbbször abban a pillanatban jut eszembe, amikor felébredek, olykor pedig az éjszaka közepén. Agyamnak úgy kell működnie, mint annak a magyar hashajtónak, amelyet a következő szöveggel reklámoztak: „Amíg ön alszik, a Darmol dolgozik.” Amennyire vissza tudok emlékezni, nagyon ritkán fordult elő, hogy bármelyik problémámnak a megoldására tudatos gondolkodással jöttem »volna rá. Ez a tudatos gondolkodás csak mint végső eredményt meghatározó kezdet szerepelt agyamban, amely ügy látszik, sokkal jobban dolgozott , akkor, amikor nem zavar- tam, például amikor aludtam,' vagy horgásztam. Azt gondolom, hogy e nélkül a koncentrálás és odaadás nélkül semmi komolyat sem lehet elérni, történjék az akárv a művészetben, akár a tudományban. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az értékelésünk alapját képező standardokat a legtöbben nagyon korai éveinkben lefektetjük és később ezeken már . nem tudunk változtatni. Koordinátáim szerint, a szellemi f alkotómunka látszott annak a legnagyobb célnak, amiért bárki csak küzdhet, az egyetlen dolognak, amiért érdemes- küzdeni. Értékítéletünknek ez a korai éveinkben történő kialakulása a legfontosabb szempont a nevelés számára, és/ gyakran tudni szeretném, hogy milyen emberekké' fejlődnek majd azok a fiatalok, akik' u tévé .erőszakot és. gyilkosságot sugárzó műsbrárí és’a csaló reklámozása^/' T)őnek fel, gyakféri olyan családi hagyományok nélkül, amelyek e, határokat’ ellensúlyozhatnák. • Gyakran megkérdezik tőlem, hogy miképpen adhatott szülőhazám, a kiesi Magyar- ország viszonylag olyan sok kiemelkedő művészt és tudóst a világnak. Az ebben közreiátsző tényező bizonyára a szellemi értékek méltánylása volt, ami családom életét is jellemezte, s . bizo- nvos mértékig az egész nemzet hagyománya. Egy kiemelkedő tudós a nép szemében magasabb polcon állt, mint egy kiemelkedő üzletember, tisztviselő vagy politikus. A kis bibliai Dávid, aki megölte Góliátot, biztosan nagy megelégedést . érzett, amikor óriás ellenfelét a földön kinyúlva látta. Az igazi tudós sohasem érezheti ezt a megelégedést. Az ember fejében körvonalazódhat egy akkora probléma. amekkorának Dávid látta Góliátot, de mihelyt a probléma megoldódik, rögtön el is enyészik, elveszti minden érdekességét. Talán ez az. ami mindig tovább és tovább ösztökél bennünket és nem engedi, hogy leüljünk s a múltban elért télié s í t rr. ínyeknek örüljünk. Helyesen mond iák hogv ,,az aki babérjain ül, rossz helyen viseli azokat*9. Mindez izgalmas, de nem kellemes. Ez az alkotó megszállottság nem megy gyötrelem nélkül. Ügy látszik, minden szülés fájdalmas. A hangyákat hatalmas alkotóösztön .hajtja, hogy magas hangyabolyokat építsenek, amelyek lényegében értéktelenek. A kérdés nemcsak az, hogy alkossunk-e, de1 az is, hogy mit alkossunk. Ez a probléma természetétől függ. Felvetni egy jó problémát, kérdezni egv jő kérdést — már a munka felét jelenti. A tudományos alkotóképesség értéke. attól a feladattól függ, amelyre ezt az alkotóképességet .fordítjuk. Minél nagvobb, alapvetőbb a probléma, árinál jobb. de itt is megvannak a szigorú korlátok, és á túlméretezett feladat sem ér sokat. Goethe mondta, hogy ..sehol nem nyilvánul meg a lángész viágnsabban, mint a bölcs önmérsékletben”: Newton, aki a gravitáció alaptörvényeit kidolgozta, mindig távol tartotta magát a gravitációs erő jellegének a problémájától, amit ugyanúgy nem tudunk ma sem. mint nem tudták az 5 ideiében, és ismeretlen marad még valószínűleg sok ideig ha nem örökre Ami engem illet, én csak áz alapproblémákat szeretem, és a saiát kutatásomat azzal tudnám jellemezni, hogv elmondom: mikor letelepedtem a Woods Holeban és elkezdtem horgászni, mindig irdatlan nagy 'horgot használtam. Meg voltam győződve, hogv semmiképpen sem fogok ki semmit, és úgy véltem, hogy sokkal izgalmasabb nem kifogni egy nagy halat, mint nem kifogni egv kicsit. —- Azóta, csökkentettem horgom méreteit, és most már olykor megakasztok egy halat, T
