Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-21 / 298. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NtPLAl !974. december tL Vaikő Mihály Ellopja ébren Ahol arat az éhhalál Harcban született hadsereg Vietnam népe és hadserege háromezer éves írott történelme idején sohasem támadt szomszédaira. éle mindenkor hősiesen védte szülőföldjét a nálánál gyakran erősebb támadókkal szemben. A legendás nemzeti hősök: a Truong nővérek, Ngo Quyen és Tran Hung Daó voltak a nemzet példaképei. A hódítók mindig ellenállásba ütköztek Vietnam földjén; a kínaiak, a. franciák, majd a japánok is. Harminc évvel ezelőtt, 1944. december 22-én, a nép fegyveres osztagaiból alakult meg a Vietnami Néphadsereg. A hazai föld, a béke védelmére szerveződött hadsereg ismét önvédelmi harcra kényszerült a visszatért francia gyarmatosítók ellen, s bár felszerelése még nagyon is kezdetleges volt, 1954 májusában fényes győzelmet aratott Dien Bien Pliu alatt. Ám a béke megint nem bizonyult tartósnak. Délre, új gyarmatosítók lopakodtak be: az amerikaiak. Űjabb 11 év telt el vérben és gyászban. A minden addiginál kegyetlenebb ellenség félelmetes haditechnikájával milliókat ölt meg, pusztította az országot, de népét és hadseregét nem törte meg. A majdnem két éve megkötött párizsi megállapodás a honvédő hadsereg és a ncp győzelme az amerikai haderő és az áruló Thieu- rezöim fölött. E súlyos ál# A gép, amelyen Des- siébe igyekszem, nem közvetlenül Wollo tartomány — csaknem akkora országrész mint hazánk — központjában száll le, hanem egy közeli városka, Kam- bolcsa határában. Azaz Des- sié még huszonhét kilométer! Vendéglátóim, a három- milliós tartomány egyetlen állami kórházának sebész főorvosa vár a repülőtéren. Rajtam kívül senki sem száll le a gépről. A sárga taxi is, amely meglepetésemre kiszuperált régi típusú Volga, üresen indul be Kam- bolcsára. Mi egy Renault Kiessel vágunk neki az útnak, életem legveszélyesebb útjának. Az alig több mint 20 kilométeres szakaszon több mint kétszáz kanyar, hajtűkanyarok, az út hatalmas hegytömbök oldalán kapaszkodik mindegyre feljebb, egyre magasabbra, egészen 2800 méterig. Le'-lepiilántva a feneketlen völgykatlanba, borzongás fog el, a szédülés kerülget. Minden egyes kanyarnál dudával jelezzük: jövünk. A szembejövők is hasonlóan tesznek. Szinte végi gkürtöljük a közel egyórás utat. De itt ez a szokás, és kötelező. S hogy mennyire szükséges az elővigyázatosság, az egyik kanyar után lent a mélyedésben tótágast álló teherautó súlyos tragédiája is igazolja. Felérünk a tetőre, kicsit megszelídül az út, már van lelkierőm, hogy az út mentén a tájat is jobban szemügyre vegyem. Mellettünk az etióp felföld elmaradhatatlan eukaliptusz ligetei, közbeeső zöld pázsitos tisztásokkal. Majd arra leszek figyelmes, hogy a zöldellő pázsitban elszórtan, itt is, ott is kis kőkupacok fehérlenek. Láthatóan nem a természet művei, hanem emberi kéz munkája. — Sírok — mondja vendéglátóm. Ide hozták ki a városból egy részét azoknak, akik tavaly a gyilkos szárazság idején éhen, szom- jan pusztultak. — Temető nincs? — kérdem. — Van, de korántsem oly nagy, hogy valamennyi halottat el lehetett volna helyezni benne. Tízezer holttestnek kellett volna hely. különben itt nincs temetőkultusz. A halottak napját se ismerik. Ha valakit egyszer elföldelnek, sírját jeltelenül hagyják. Elsiratják ugyan kétszer is, először két hét, majd két hónap után, s akkora tort csapnak, hogy az elhunyt hozzátartozói szinte beleszegényednek, de azután soha többé feléje se néznek a sírnak. — És a kövek? — Csupán azért rakják őket a sírra, hogy a szél el ne ' hordja a holttestről a földet. S közben ahogy haladunk, az egyik fáról lomhán felrepül egv hatalmás testű dögkeselyű. Ide szoktak tavaly a hullára — mondja orvosismerősöm, — s azóta itt is maradtak Aztán egy jó hús ban lévő foltos hiéna balb> át előttünk, a kocsi majd nem elgázolja. Gépkocsink ráfordul ■ Dessie főutcájára. Kétsávos út, már olymódon, hogy ketté van osztva. Középütt valami szigetféle. De így is nehezen haladunk. Az egylovas, kétkerekű kocogó garik — des- siéi taxik — amelyeken a hajtó mellett ott ül a bakón az utas is, méghozzá általában hatalmas esernyőt tartva a feje fölé, mert itt így védekeznek a nap szúrása ellen, állandóan lefékeznek lendületünkben. Aztán utcán vitatkozó polgárok állják utunkat, és csak drasztikus tülkölésre nyitnak folyosót maguk között. A városnak egyáltalán nem N nevezhető település főútjá- nak két oldalán apró kis kuckófélék sorakoznak, alig valami különbség köztük, aj- iajuk felett: Bár, Bár, Bár. Sorban egymásután. Eleinte számolom, de aztán kétszáznál abbahagyom. Reménytelen. Mintha a főutca csupa bárból állna! Délfelé jár. Élet, mozgás nem látszik bennük. Bezzeg este és éjszaka! — mondja Póczik doktor, aki Szegedet cserélte fel, hogy itt sebészkedjék Dessiében. Általában olcsó szórakozást kínálnak. Az ital,, amit .mérnek, többnyire csempészáru. S a lányok is, — egy-egy bárnak háromnégy törzstagja van — már egy dollárért kínálják az örömöt. Potom összegért, de mert munka alig akad, különösen pedig nőknek, így nagyon sok fiatal lánynak, sőt anyának is ez a megélhetés egyik forrása. A nyolcvanezres városban ugyanis egyetlen egy üzemecske dolgozik, az is automatizált ásványvíz üzem, ahol a Tossa készül. A mi Mohai Ágnes- vizünkhöz hasonlít — alig drágább, mint a tiszta víz. Egy üveg Tossáért 35 centet fizetek — egy liter tiszta víz pedig a múlt esztendei szárazság idején — mondják — 30 centbe került. Csak Tos- sát iszom, a víztől óvnak ismerőseim — hisz Afrikában a folyók, a kutak kivétel nélkül fertőzve vannak. Érdekes, hogy némely etióp helység nevének jelentése és valósága között milyen szomorúan mulatságos ellétit- mondás létezik. Dessié am- harául: én örömöm. Amit látok, az azonban inkább lehangol, semmint jókedvre derít. Legfeljebb a császár trónörökös fiának, a jelenleg Svájcban betegeskedő Asfa Wossennek telhetett öröme az örökségként neki ajándékozott piszokfészekben. Dessié ugyanis az ő birodalma — volt. A kórház is, ahová megérkezünk, az ő nevét viseli. Palotája van a főúton, bár jó, ha évente egyszer szeretett városába ellátogat. De miért is jönne? Adószedői hűségesen végzik a dolgukat. S a házbérekból folyó összeg rendszeresen vándorol a herceg zsebébe. Vendéglátóm is az ő villájában lakik. De legalább még vagv más harminc egyéb háza van az élelmes hercegnek itt Des siében. Olaszok építette komfortos .illák' Amikor kiűzték innen a taljánokat 1941-ben, a herceg egyszerűen rájuk tette a kezét: ez az enyém, mondta, és úgyis lett. Még most, a változások után Is a lakók neki fizetik az októberi lakbért. Igaz, a bérek be- vasalása már nem teljesen zavartalan. Az új adminisztratív vezetés ugyanis levélben felszólította Asfa Wos- sen bérlőit, hogy ezentúl már ne a hercegnek, hanem az államnak fizessenek. A levélnek azonban, mint az egyik bérlő mondja, egyelőre volt egy szépséghibája. Hiányzott róla a pecsét, helyette csupán egy jól ismert jelszó állott: Etiópia előre! Jelszóra azonban ma még a bérlők — nem fizetnek. A régit, amelyen a császár képe GÜszlik, már nem akarják használni, új pecsétje meg még nincs a katonáknak. Marad minden a régiben. Ügy látszik, az átmenetnek megvannak a maga nehézségei, olykor mulatságos formában is jelentkeznek. Orvosismerősöm révén hivatalos vagyok a felcserképző iskola növendékeinek diplomaosztására. Megjelennek a helyi notabilitások, s az első sorban ott ül maga a tartományi kormányzó is. Helikopterrel érkezik, de bizony több mint két órát késik. Érdekes mód senki sem ideges, csupán én türelmetlenkedem. Ügy látszik, más tempóhoz szoktam. Ja kérem, nem otthon vagyunk! Lépten-nyomon tapasztalom, hogy itt mindenből lehet kevés, csak az időből nem. Elkezdődik a hivatalos ceremónia. Kötelező ünnepi beszédek, amelyekben hemzsegnek a jelszavak — nemcsak itt, mindenütt az Etiópia tekdem járja — majd az eskütétel következik. A fő dresszőr előmondja az eskü szövegét, és szokás szerint a leendő dresszőrök elismétlik a szöveget. Én — kezdi és a többiek kórusban utáha: Én, majd* ki-ki a saját nevét illeszti az első személyű névmás után. Ám ekkor hirtelen megszakad az eskü. Váratlan zavar az esküvezető födresszőrnél. Nem folytatja tovább. Nem tudni miért? Először arra gyanakszunk, hogy valamiféle szellemi rövidzárlat következett be, már előzőén, ünnepi beszédével is alig birkózott meg. Akadozott, nyögdécselt. Aztán mégis folytatja: a felséges császár hűséges alattvalója, de itt már nem tudja türtőztetni magát. Szava egyszerűen nevetésbe fullad. S kitör a hallgatóságon is a nevetés. Nevetni kezd a kórház direktora, majd nevet a városi tanács elnöke, aztán csatlakozik hozzájuk á rendőrfőnök, s végül a kormányzó, aki szigorú embernek látszik, maga is bekapcsolódik a nevetők kórusába. S csak miután jól kinevétték magukat, akkor folytatódik az ünnepélyes ceremónia. Hát igen! Már új szelek fujdogálnak. s a szellem is íi. ahogv mondanánk. De lám még a szöveg, olykor a régi. Másnap úiabb meghívás: ’T''njek el az éhség táborba fK" 1 E'«t a táborban) dozatokkal kivívott győzelemben hősök ezrei születtek a földön. a vízen és a levegőben vívott önvédelmi harcokban. Északon ismét béke van, a VDK Néphadserege a parti vizeken, a szárazföldön és a levegőben a haza földjét védi. Délen még harcok dúlnak, a Mekong mentén és a felföldeken. S a nép fegyveres fiai, lányai most is ellenállnak mindazoknak, akik életükre. földjükre, szabadságukra törnek — Vietnam végső győzelméig. Mert az ország, a nép, egy és oszthatatlan. Benzin- és iizmoíor Az ismert lengyel kikötővárosok Gdansk és Gdynia utcáin hónapok óta látható egy „Polski Fiat 125p” típusú személygépkocsi, amelyet 78 oktános normál benzinnel és ... vízzel üzemeltet a tulajdonosa. Ezt az olcsó üzemanyagot használja a kocsi gazdája Lech Bednarek, a helyi magán szerviz állomások egyikének vezetője. Lech Bednarek az angol „Scininjector” cég berendezését szerelte fel „Polski Fiat”-jára. Ehhez azonban néhány módosításra volt szükség. A vizet a motorház- fedő alatt, külön tartályban, forrpontig hevített állapotban tárolja. A porlasztóban a benzint vízgőzzel keveri. A „Polski Fiat 125d"-s motor a Bednarek-féle rendszerrel 100 km-en 8—9 liter lengyel kékbenzint és egy liter vizet fogyaszt. Ez kb. 1" százalékos üzemanyag megtakarítást jelent és a kipufogógáz jóval kevésbé szenyezi a levegőt. ^ngfia és az infláció Az áremelkedés jelenleg Nagy-Britanniában évi 17.2 százalék, és az év végéig valószínűleg 20 százalékra emelkedik. Az „első számú állami ellenség” elleni legkeményebb' fegyvert a Wil- son-kormány a „social cont- ract”-ban látja, a szakszervezetekkel kötött társadalmi szerződésben. Ellenszolgáltatásként a toryk munkatörvényének eltörléséért és más, a szakszervezeteknek kedvező intézkedésekért a brit szakszervezetek tartózkodó magatartást ígértek. Azt, hogy a bérköveteléseknél az emelkedő létfenntartási költségek fedezésére fognak szorítkozni. A társadalmi szerződésnek eddig még nem kellett komoly próbát kiállnia. A nagy bértárgyalások még csak ezután következnek. A kormány második eszköze az alapvető élelmiszerek szubvencionálása. A tejhez, sajthoz, tojáshoz, kenyérhez, vajhoz és teához a brit pénzügyminisztérium már néhány hónap óta szubvenciót nyújt, ez az intézkedés a drágulás arányát némileg lenyomta. Xína külkereskedelme A Kína kereskedelmi partnereitől származó, nem teljes statisztikai adatokból kiderül, hogy a kínai külkereskedelem 1973-ban jelentős mértékben emelkedett. A fejlett Országokból való import mintegy 100 százalékkal, illetve 1.7 milliárd dollárral nőtt, s ebből a növekményből 0.7 milliárd jutott az Egyesült Államokra. A Japánból való behozatal mintegy 70 százalékkal nagyobb, és1 ezúttal első ízben meghaladta az egymiiliárd dollárt; az import más fejlett piac- gazdaságokból 60-tól 150 százalékig terjedő növekedést mutatott. A fejlett piacgazdaságokra Irányuló export jelenlegi dollárértékben kétharmaddal emelkedett; a Japánba irányuló export — amely Kína teljes exportjának több mint a felét teszi ki — 1973-ban megduplázódott. Kína kereskedelmi deficitje a fejlett piacgazdasá.gok- ical a korábbi években csökkent. viszont az 1972. évi U.6 milliárd dollárról 1973-ban 1.5 milliárdra emelkedett. A llonkongba és Singapore- ba irányuló nettó-export az 1972. évi 0.8 milliárd dollárról 1973-ban 1.2 milliárdra nőtt Párizs különútjai Egyre szemmelláthatóbbá' válik, hogy Franciaország határozottan elzárkózik az úgynevezett washingtoni elképzelések szerint történő megvalósításától, s energiaszükségleteinek hosszú távú biztosítása érdekében a maga útját járja. Párizsi jelentések szerint végső szakaszba érkeztek a Szaud-Arábiá- val az év eleje óta folyó tárgyalások a közvetlen olajszállítások kérdésében. Állítólag elvi egyezség született arról, hogy az arab ország 1977-től 10 év alatt 280 millió tonna kőolajat szállít Franciaországnak. Párizs ennek ellenében 800 millió dollár értékben hajt végre beruházásokat Szaud-Árábiá- ban és — a szaudi kívánságoknak megfelelően. — 50 százalékban finanszírozza azokat. Iránnal is küszöbön áll egy megállapodás, amelynek alapján Franciaország évente mintegy 10 millió tonna kőolajat kapna. Tárgyalások folynak ezenkívül Algériával a jövőre lejáró hosz- szú távú olajszállítási megállapodás megújításáról. ,'oronyházak vályogból A hagyományos afrikai építészet hallatára mindenki köralakú nádfedelű kunyhókra, gondol a pálmafák tövében.. Ez a kép csak Afrika egyes vidékeire jellemző. A hatalmas kontinens egyedülálló érdek ességű építészeti alkotásokkal rendelkezik, amelyek. régi kultúrát és mélyen gyökerező művészi hagyományokat őriznek érdekes formájú kivitelezésben. E hagyományokon alapuló afrikai építészetnek érdekes megnyilvánulásai a hatalmas „lakóvárak” és a vallási célokat szolgáló épületek, amelyek Észak- és Nyugat-Afri- kában vályogból készültek. Vannak olyan épületek is,' amelyeknek magassága meghaladja a 30 métert. Ma már széles körben ismertek Marokkó déli részein a várakra emlékeztető festői berber települések a magas várfalakkal és hatalmas hoovorom- szerűen kiképzett saroktornyaikkal. 1 A ,Garn al” hozták a beteget a kórházba