Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-20 / 297. szám
* VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXV. évf. 297. sz. 1974. dec. 20., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A M EGYET TANÁCS LAPJA Megkezdődött az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját előkészítő találkozó Budapesten Kádár János köszontölfe a lalaikázó résztvevőit Budapesten tegnap délután két órakor megkezdődött az európai kommunista és munkáspártok 1975. első felére tervezett konferenciáját előkészítő találkozó. A Gellért Szállóban 28 európai testvérpárt delegációi foglaltak helyet a tárgyalóasztalnál. A találkozót Giancarlo Pa- jetta, az Olasz Komntunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg. Üdvözlő beszédet mondott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. (Kádár János beszédét a 2. oldalon közöljük.) Téli ülésszak A jövő esztendő köllscgveléscnck vitája az országgyűlésben Felszólalt Németh Károly, a Központi Bizottság titkára Tegnap délelőtt 11 órakor a Parlamentben megkezdődött az országgyűlés téli ülésszaka. Legfelsőbb államhatalmi testületünk tanácskozásán részt vett Losonczi Pal, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, továbbá Aczél György, Apró Antal, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvény- erejű rendeletéiről szóló jelentését az alkotmány rendelkezésének megfelelően az országgyűlésnek bemutatta, s a jelentést a képviselők kézhez kapták. Az országgyűlés az Elnöki Tanács jelentését tudomásul vette. Az országgyűlés elnöke ezt követően tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a Minisztertanács megbízásából. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter benyújtotta az ország- gyűlésnek a Magyar Népköztársaság 1975. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet megvitattak az országgyűlés állandó bizottságai, s kézhez kaptak a képviselők is. Az országgyűlés ezután elfogadta a napirendet. Eszerint az ülésszak a Magyar Népköztársaság 1975. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot vitatja meg. Ezután napirend szerint megkezdődött a költségvetés tárgyalása. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter emelkedett szólásra. Faluvégi Lajos beszéde Élénk gazdasági évet hagyunk magunk mögött, amelyet még gondjainkkal és jövőbeni feladatainkkal egybevetve is eredményesnek ítélhetünk. Az eddigi adatokból már megállaoítható. hogy 1974-ben termelésünk többletének forrása majdnem teljes egészében a termelékenység emelkedése. Nemzeti jövedelmünk 6 százalékkal több az 1973. évinél, a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben. A fogyasztás és a felhalmozás is magasabb az előirányzottnál — kezdte beszédét a miniszter, majd ismertette részletesen az ipar, a mezőgazdaság termelési eredményeit, majd így folytatta; Az életszínvonal-politika fő előirányzatait teljesítettük. A lakosság fogyasztása 6 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem 5,5 százalékkal nőtt. A kiskereskedelmi áruforgalom több mint 8 százalékkal emelkedett. Az áruellátás — néhány kivételtől eltekintve — kielégítő volt A tervet túlhaladó gazdasági növekedést és az élet- színvonal emelését a fogyasztói árak tervezett 2 százalékos növekedése mellett értük el. Két tényezőnek köszönhetjük. hogy gazdaságunkat egyenletesen fejleszthetjük és fogyasztói árainkat szabályozott szinten tarthatjuk. Az egyik a szocialista tulajdon- viszonyokra épülő tervezés és szabályozás, a másik, hogy külgazdasági kapcsolataink és kereskedelmünk nagyobb részét a szocialista országokkal folytatjuk. Szólt a miniszter a világpiaci árak változásából eredő problémákról, a tőkés országokkal való gazdasági kapcsolataink kérdéseiről, külkereskedelmi mérlegünk hiányairól. Gondjainkat azonban nem volna helyes csak a világpiacon bekövetkezett változásokra visszavezetni, hiba lenne, ha nem vennénk észre azokat a tényezőket és összefüggéseket, amelyek korántsem határainkon túlról erednek. Gazdálkodásunk már ismert gyengeségei most új megvilágításban, élesebben jelennek meg! — hangsúlyozta Faluvégi Lajos. A hatékonyság kisebb mértékben javult a szükségesnél és a lehetségesnél — a mindennapi termelési munkában és a beruházási tevékenységben egyaránt. A termelés. a beszerzés és a beruházási céljaink sem alkalmazkodnak még elég gyorsan a megváltozott körülményekhez. Végső összegezésben a nemzeti jövedelmünk termelésének és felhasználásának mérlege azt mutatja, hogy a fogyasztás és a beruházás növekedését, továbbá az árveszteséget és készletfelhalmozást együttesen a h»” nemzeti jövedelem növekménye nem fedezte teljes egészében. A kongresszusi irányelvek szellemében pártunk Központi Bizottsága ez év december 5-i ülésén a kongresszusi irányelvek szellemében meghatározta a jövő évi népgazdasági terv fő előirányzatait. A Központi Bizottság az 1975-ben előttünk álló legfőbb feladatnak a IV. ötéves terv minél sikeresebb teljesítését, a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását tartotta. Ezeket figyelembe véve, a jövő évi terv azt- tűzi ki célul, hogy a beruházások dinamikája nagyjából azonos ütemű legyen az 1974. évivel. A fogyasztás tovább bővüljön, de az ideinél valamivel kisebb mértékben. A készletek ne haladják meg a termelés és forgalom által valóban indokolt mértéket. A terv ezen céljaival összhangban az ipari termelést az ideinél mérsékeltebben, 6 százalékkal, a mező- gazdasági termékek termelését 3—4 százalékkal kívánjuk növelni. Az építőiparnak legalább 6 százalékkal kell emelnie termelését. Ezek együttesen a nemzeti jövedelem mintegy 5—5,5 százalékos többletét alapozzák meg, ami kisebb ugyan az 1974. évinél, de az ötéves időszak egészére tervezett fejlődés megvalósulását jelenti. Az előterjesztett 1975. évi állami költségvetés bevételi előirányzata 318,5 milliárd forint, tehát 12,7 százalékkal több az 1974. évinél. A jövő évi tervben foglalt valamennyi cél megvalósítására 323,4 milliárd forint költség- vetési kiadást kellett előirányoznunk. így a kiadások meghaladják a bevételeket. A hiány 4,9 milliárd forint. A hiány nagysága önmagában vagy az összés kiadásokhoz hasonlítva nem aggasztó,- de növekvő mértéke azt mutatja, hogy az eddigi intézkedéseink csak mérsékelni tudták a gazdaságunkat érő negatív hatásokat. Elemezte a miniszter az árszínvonal mozgásának, a külföldi és hazai ármozgások összefüggéseinek problematikáját, és aláhúzta: A januári árrendezésnél nem engedjük meg, hogv a fogyasztói árak annyival nőjenek. mint a termelői árak. ezért számos termék forgalmi adóját mérsékeljük, összesen mintegy 3.7 milliárd forinttal. egyes termékek fo^vasz-- tói árkiegészítését pedgi további 1,3 milliárd forinttal eme’’ük, ezáltal elérjük, hogy az alapvető köz'zíiksioW’ cikkek, köztük a kenyér, a liszt, a cukor, a hús. a tej. a tejtermékek fogyasztói ára nem változik 1975-ben. Változatlanok maradnak a lakosság ellátása szempontjából fontos közüzemi díjak, szolgáltatások árai is. Mindemellett a népgazdasági terv a fogyasztói árszínvonal 3.6 százalékos emelkedésével számol. Ebből az 1974-es változások — beleértve a borárak emelését is — 1 százalékkal növelik a jövő évi fogyasztói árszínvonalat. Az 1975-ös árváltozások hatását a népgazdasági tervben tehát 2.6 százalékra becsüljük. Legszélesebb körben a ruházati termékek fogyasztói árai módosulnak. Áremelkedések és csökkenések egyaránt lesznek, s ezek — számításaink szerint — együttesen nem jelentősen, de mérséklik e termékek árszínvonalát. Viszont többségében emelkednek a vas- és műszaki termékek árai. átlagosan 1,2 százalékkal, a vegyipari termékeké átlagosan 4,3 százalékkal, és a bútoroké átlagosan 3,2 százalékkal. Egyes termékek árai ennél jobban nőnek, amit az átlagok nem felezhetnek ki jól. Hangsúlyozom azonban, hogy — külön elbírálás alap(Folytatás a 3. oldalon) MA A diákok beszélnek Leltártöbblet minőségrontásból Az ellenállás mártírja Baiáfságvonat indul a Szovjetunióba MSZBT tagcsoportok megyei tanácskozása (Tudósítónktól) A magyar—szovjet barátsági munka idei tapasztalatait és a tagcsoportok termékeny munkásságát összegezte tegnap Szolnokon, a megyei pártbizottság székházában az MSZBT-tagcsopor- tok ügyvezető elnökeinek és az irányító pártszervek képviselőinek megyei értekezlete. A hagyományos év végi számvetést és a jövő évi feladatokat körvonalazó munkamegbeszélést dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg. Tasnádi Emilné, azMSZBT országos elnöksége külügyi osztályának vezetője, a barátsági munka országps vetü- letéről, tapasztalatairól tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Kiemelte, hogy az országosan» kibontakozott és egyre színvonalasabb munkában, a tagcsoportok élénk tevékenységében példamutató helyet foglal el Szolnok megye. Országosan is követésre méltó az a munkakapcsolat, amelyet Szolnok megye és az észt főváros, Tallinn között, immáron másfél évtizede tart. Szép sikereket értek el az orosznyelv oktatása terén is: hétszázötvenen tanulnak a Gorkij nyelviskola Szolnok megyei tagozatán. A művészeti kapcsolatok ápolását jelzi többek között a balti népek képző és iparművészeti tárlata, valamint az észt grafikai kiállítás. A megye MSZBT-tagcsoportjai- nak kiemelkedő munkáját az is bizonyítja, hogy az országos elnökség 1974-ben tíz tagcsoportot aranykoszorús plakettel tüntetett ki, ezen túl számos ügyvezető elnök és párttitkár kapott magas elismerést. Dr. Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztályvezetője előadásában arról szólott, hogy 1974-ben számszerűen gyarapodott, tartalmában, formájában megújult a magyar—szovjet barátság ápolásának mozgalma. Hét új tagcsoport alakult és ezzel együtt 41 ipari, mezőgazdasági, oktatási és egyéb intézményekben tevékenykednek. A pártbizottságok és pártszervezetek irányításával komplex módon igyekeznek felkelteni az érdeklődést a nagy szovjet nép szocialista építőmunkájának eredményei iránt. Hatékonyan bekapcsolódtak a forradalmi ünnepségek rendezvényeibe, felszabadulásunk 30. évfordulójára indított vetélkedőkbe. Kimagasló munkájáért, a vetélkedőkön tanúsított szép helytállásért 12 tagcsoport érdemelt dicséretet. Kiszélesedett a kapcsolatok rendszere is, az idén négy tagcsoport teremtett együttműködést Észtónia hasonló jellegű intézményeivel. Bővült a kapcsolat a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával, valamint a Szovjetunió magyarországi nagykövetségével. A jövő év terveiről szólva arra ösztönözte a tagcsoportokat, hogy aktívan vegyenek részt felszabadulásunk 30. évfordulójának méltó megünneplésében, gazdagítsák tovább a barátsági munka tartalmát. Bejelentette, hogy felszabadulásunk jubileuma alkalmából, a tavasszal a harmincévesek barátságvonata indul megyénkből a Szovjetunióba. A két előadás után több felszólaló beszélt a mozgalom eredményeiről, terveiről. Hí KEK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍKEK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Munkások a tanácsban A megyei tanácsban helyet foglaló fizikai munkásokkal tartott megbeszélést tegnap dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke és Sípos Károly elnökhelyettes. „A megye munkásságának helyzete” című előterjesztés tervezetét vitatták meg. A vitában tíz munkás fejtette ki véleményét a tervezetről, amelyet egyébként munkahelyükön megismertetnek a szocialista brigádok tagjaival, s az elhangzó javaslatokat eljuttatják a megyei tanács végrehajtó bizottságához. A készülő előterjesztés januáréban kerül a megyei tanács ülésének napirendjére. Szocialista szerződés A szolnoki Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem munkásői szakasza és a homoki Ki segítő-foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon tegnap 1975-re szóló szocialista szerződést kötött a már három éve fennálló kapcsolat folytatásaként. A értelmében a munkásőr szakasz vállalja az intézetben lévő raktárak, a könyvtár és az úttörőszoba berendezési tárgyainak, a játszótérnek, valamint a szemléltető eszközök, játékok folyamatos karbantartását. Nagycsaládos szülők találkozója Tegnap délután Martfűn, a művelődési házban száznegyven nagycsaládos szülőt látott vendégül a Tisza Cipőgyár szakszervezeti bizottsága. Szabó Attila szb- titkár arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a gyár mit tett ebben az évben, és mit tervez jövőre a nagycsaládosok érdekében. A tájékoztató után huszonötezer forintot osztottak szét a meghívottaknak, Szocialista brigád a folyamatos gázellátásért A hajdúszoboszlói gáz- és olajszállító üzem Damjanich János szocialista brigádjának szolnoki gázátadói vállalták, hogy a tél folyamán, amikor a fogyasztás óránként a 16 ezer köbmétert is meghaladhatja, ' m meglévő 12 ezer köbméteres névleges áteresztésű állomással Szolnokot folyamato- , san ellátják földgázzal. Tanácskozás a Kisgyepről Tegnap délután Szolnokon tanácskoztak a kisgyepl Széchenyi lakótelep építésében részt vevő vállalatok képviselői és a városi tanács illetékes szakemberek Az esemény a közelmúltban megtartott rendkívüli vb- ülés „folytatása” volt. Elfogadták a lakótelep terveit, a most már meg lehet tenni a további lépéseket az új városrész építésének előkészítésében. . Egy mondatban — Tegnap a Sopron környéki erdőben “gy gépesített brigád kivágta a parlamenti fenvőfát, amelv csaknem 20 méter macas, 80 éves. és a 22-es Volán egyik szocialista brigádja szállítja Budapestre — Hidas Antal Kossuth- díjas költőt és írót 75. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem-; rendjével tüntették ki. i