Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-30 / 280. szám
1974. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Mit. főzzünk £ holnapi h, KARFIOLLEVES RAKOTT BURGONYA GESZTENYÉS RÓLAD Rakott burgonya. Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 4 tojás. 1 tojássárgája, 2 dl tejföl, 15 dkg kolbász 5 dkg vaj, egy marék reszelt sajt, só. A burgonyát megmossuk, és héjában ieltesz- szük főni. Mikor 'puha. leszűrjük, és kissé állni hagyjuk. Közben 4 tojást is megfőzünk keményre. Majd a burgonyát és a tojást lehámozzuk, és a kolbász- szál együtt karikára vágjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk, meghint^ jük zsemlemorzsával, majd a burgonyát, tojást és kolbászt ré- tegezve belerakjuk. Minden réteget megsózunk, meglocsoiunk vajjal és tejföllel. Légiéiül burgonya legyen. A maradék tejfölt elkeverjük a tojássárgájává! meg a reszelt sajttal, és a burgonya tetejére öntjük. Bemelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, mfg a teteje megpirul. Gesztenyés rólad. Hozzávalók: 3 tojás, 8 dkg porcukor, 2 szelei csokoládé, » dkg őrölt mandula, 5 dkg vaj. kb. fél kg áttört gesztenye, porcukor, rum tziés szerint,' egy darabka vaj (vaj. liszt a kikenéshez, meghintés- hez). A tojássárgáját a porcukorral habosra kikeverjük. A reszelt csokoládét, az őrölt mandulát, az olvasztott, langyos vajat és végül a habbá vert fehérjét adagonként belekeverjük. Vajazott. lisztezett tepsin, gyors tűzön megsütjük. Azonnal kiborítjuk, és összecsavarjuk. Mikor kihűlt, rummal ízesített, cukorral és egy kevés vajjal elkevert áttört gesztenyével megtöltjük. A tetejére vaníliás cukorral elkevert porcukrot hintünk. Tejszínhabot is adhatunk hozzá. Horgolt sapka sállal Anyaga: kb. 150 g világoskék, lOo g sótetebb kék Pagoda műszál fonál. 3-as tűvel horgoljuk. Mintája: Meghorgoljuk a láncszemsort, erre egy rövidpáleát, egy láncszemet, a második láncszembe ismét egy rövidpálcát horgolva haiaduna végig a soron. A kővetkező sorokoan mindig az egy láncszemes ívbe öltjük a rövidpálcát. A sapkát körbe horgoljuk, míg a sálat oda- vissza és 2 láncszemmel fordulunk. A sapkát a fejtetőn kezdjük: 4 láncszemből gyűrűt zárunk, s ebbe 8 rövidpálcát öltünk. A következő sorokban a mintás horgolással haladunk egy sorban kb. 6 helyen szaporítunk úgy, hogy 11 cm-nél kb. 42 cm-es kerületünk legyen, innen kezdve csak 2 soronként szaporítunk 50 cm-es kerületig. Közben 4—5 cm-es sötétebb csíkot horgolunk, majd ismét a világos fonallal dolgozunk. A középtől mért kb. 18 cm-nél befejezzük a sapkarészt. A fejrészt kettéhajtva megjelöljük a hátközép vonalát és innen jobbra és balra 16 cm szélességben kü- lon-küiön elkészítjük a sál két szárát, 42 cm-t a világoskék, 4—5 cm-t a sötétkék, 7—8 cm-t a világoskék és végül 11 cm t a sötétkék fonallal. A sál végére kb. 10 cm-es rojtot csomózunk. Divattanácsadó Űj névvel, de régi törekvések megvalósításával — jelentkezett a Divattervező Vállalat, nagy őszi-téli, kollekciójával, amely niintegy éves távlatban mutatja be a szakembereknek a nemzetközi divattal párhuzamos divatot. A Magyar Divat Intézet , tervezőmű vészei arra törekednek, modelljeik tervezésénél — legyen az az öltözékhez tartozó bármely ruhadarab: kabát. ruha. cipő, vagy kalap, — hogy az embereket jól öltöztessék. A jólöltözöttség az átlag ember pénztárcájához mért. egységes divatszemlélet alapján kialakított divat. Természetesen változások, újdonságok bőven akadnak minden szezonban, de ehhez okosan, mértéktartóan alkalmazkodni, illetve ezt megtanítani az iparművészek feladata. A Magyar Divat Intézet kollekciójából néhány praktikus ruhadarabot mutatunk be, amelyek mindegyike nemcsak ezen az őszön, hanem még a következő idényekben is divatos és célszerű lesz. 1. 4 részes összeállítás, egyszínű zöld szövetből. A nadrágszoknya szürke-zöld kockás anyagiból, a 7/8-os kabát és a mellény egyszínű selyem büúzzxil. Ennek az ösz- szeállításncúk egyes darabjait külön-külöln is lehet viselni, más-más ruhadarabokkal. A kabátnak ja hátát is bemutatjuk, mert' igen érdekes sportos megoldású. 2. XJjb&l divatos a lódén szövet. Rejtett gombolású, derékban övvel. vállrészes különleges zsebmegoldású kabát, am&ly őszre-télre egyaránt jól viselhető. 3. A lőtten kabát alatt a bemutatón lódén szoknyából, kockás jersey ingkabátLakásnnknak nincs még egy másik olyan fontos része. mint a fürdőszoba. Kezeljük hát fontosságának megfelelő gondossággal. Mindenekelőtt azt követeljük meg. hogy mindenki, aki a helyiséget igénybe veszi, rendben is hagyja maga után. Az is nagyon fontos, hogy a napi tisztálkodás feltételeit mindenkor pontosan megteremtsük a család tagjai számára. Alapvető dolog, hogy a vizet, ahol van a gázt, ahol gáz nincs a hagyományos fűtést soha ne kelljen nélkülözni a készülékek hibája miatt. Sok helyen a családfő, a rokon, vagy jó ismerős szakember mindig tud annyi időt szakítani, hogy segítsen a háziasszonynak, ne csöpögjön feleslegesen a vízcsap, ne szivárogjon feleslegesen a gáz a készülékekből. A fürdőkád tisztántartásához elég sok tisztító, súroló, fertőtlenítő szer van nálunk forgalomban. Mindenki szívesebben tartózkodik ebben kából és sálból álló együttest mutatott be a maneken. 4. A Magyar Divat Intézet a Pécsi Kesztyűgyár részére érdekes intarzia összeállítású kardigán kabátkát tervezett nadrághoz, selyem ingblúzhoz. A vállraakasztós táska is többszínű velúrból készült. 5. Pied-de-poule kockás, kártolt szövetből készült bélelt szoknya. beige-barna színösszeállításban. Színben hasonló a kis paraszt blúzra emlékeztető felsőrész, virágos műszálas kelméből. N. V. a helyiségben, ha rendes és mindent megtalál benne ami tisztálkodásához szükséges. Ezért tartsunk mindig külön ruhát vagy szivacsot a kád, a kagyló, a tükör törö- léséhez külön a cipők mosásához stb. Ebben a helyiségben tartják legtöbben a mosógépet és a centrifugát. Sőt itt tárolják a tartalék mosószert, fogkrémet, (sőt az sem árt, ha egy-egy fogkefe is van tartalékban) szappant. Ezeknek is mindig hely kell. Különösen a kisebb méretű lakásokban okoz elég nagy gondot a fürdőszoba falainak, zugainak jó kihasználása. Érdemes kisebb ruhaszárítót is felszerelni ott, ahol a szárításra nincs más megfelelő helyiség. Ezesetben azonban főleg ilyenkor ősszel és télen gondoskodjunk mindig a helyiség megfelelő szellőztetéséről. A levegő gyakori cserélődésének biztosításával, az idenyíló ajtók figyelmes kezelésével gondoskodhatunk arról, hogy fürdőszobánk is| éppen olyan kellemes legyen, mint a lakás más helyisége. A fürdioszoha rendje Előjegyzésre AHIB — tenyészsüldők rendszeres eladását biztosítja a nagyüzemek részére a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság, az új bartai szakosított sertéstelepéről Érdeklődőknek árajánlatot és a vevőknek garanciát is vállaló szerződést és szaktechnológiát is adunk, Cíttu 5200 1 öf öUüzenlmihlŐH pf. 3» Hová menjünk kirándulni? Sárospatak Sárospatak hazánk egyik legpatinásabb városa. Múltja történelmünkben messze nyúlik vissza. A város élete először a mohácsi csata elvesztése után elevenedett meg. A nagyhatalmú gazdag földesúr Perényi Péter, mint a környék sok más ura az ország másik felében, Siklóson lévő birtokairól telepedett ide, megszerezve a környező uradalmakat és jobbágyai közül is sokat elhozott ide. Amikor mindez sikerült a megszerzett várban nagy építkezésekhez kezdett. A belsővár keleti oldalán fényes reneszánsz palotát építtetett az úgynevezett Pe- rényi-szárnyat. Ezt a részt a várfal kötötte össze a Vöröstoronnyal. Perényi Péter alapította Sárospatakon 1531-ben az európai hírű református kollégiumot. Az építtetés után pedig mindig bőkezűen gondoskodott annak anyagi ellátásáról is. Perényi szerette városát, de miután pártállását elég gyakran változtatta, sokszor el kellett azt hagynia, nem is mindig saját szándékai szerint Egyszer a Szapolyai, másszor a szultán fogságába került, végül pedig Ferdinánd fogatta el és záratta börtönbe. Hat éven át ott raboskodott és amikor kiszabadult, kedves várába visszatérőben érte a halál Utóda, Gábor fia gondoskodott a kollégiumról és a vár szépítéséről is. Kialakította a Gombos-kertet, a várkastély országos 'hírűvé fejlődő virágoskertjét, amely ma is a város egyik ékessége. Amikor 1616-ban Rákóczi György feleségül vette Lórántffy Zsuzsannát a vár a Rákócziak birtokába került. Rákóczi György és felesége sokat tett azért, hogy Sárospatak felvirágozzék. Itt rendezték be birtokaik gazdasági és irányítási központját. A hatalmas birtokok jövedelméből jutott mind a református egyháznak, mind a kollégiumnak. 1640-ben a várkastélyt fejedelmi ranghoz méltóan bővítették, csinosították, majd szépen berendezték. Erről a ma is nagyon szép bútorgyűjtemény tanúskodik, t. Rákóczi György támogatásával a sárospataki református kollégium országos jelentőségre tett szert, kulturális központtá fejlődött. Hozzájárult ehhez az, hogy a fejedelem felesége nyomdát létesített a városban és sok diákot küldött külföldi egyetemekre tanulni. A Rákóczi család meghívására jött el Sárospatakra a magyar származású cseh-morva pedagógus Comenius is, aki négy éven át tanított itt és ezidő alatt, maradandót alkotott a modem oktatás rendszerében. A sárospataki vár falai között tartották meg annakidején a Wesselényi-féle összseesküvés előkészítését is I. Rákóczi György vezetésével. Sárospataknak a napjainkban ugyan veszedelmességét is megmutató, egyébként pedig kedves, barátságos folyója, a Bodrog közelsége külön varázst ad. A várost vonattal csak átszállással közelíthetjük meg, így az utat elsősorban csak a gépjárművel utazóknak és a társasutazások szervezőinek ajánljuk. — B — Kertészkedőknek Tennivalók a kiskertben Az ősz legfontosabb kerti munkája a talajművelés, mert ezzél alapozzuk meg a következő év termését. Az az igazság, hogy a nyár folyamán a növényvédelem, őszszel pedig a szüreti munkák és a betakarítás miatt rendszerint háttérbe szorulnak a talajmunkák, úgy, hogy ilyenkor kell pótolnunk azt is, amit nyáron elmulasztottunk. A gyomtalanításról Az idei rendkívüli időjárásban a gyomosodás is egészen szokatlan menetrendet követett. A tavaszi tartós aszály miatt az elfekvő gyommagvak nem keltek ki, ezért a kertészek egy-két kapálás után gyomtalannak látták kertjüket. Aztán a néhány kiadós nyári eső. de különösen az ősszel hullott rengeteg csapadék hatására a gyomok szinte váratlanul lepték el kertünket. Most tehát az a feladatunk, hogy mindenekelőtt tisztítsuk meg a gyomoktól a kertet. A magas, hosszú szárú gyomokat húzgáljuk ki és ha nem érleltek még magot, akkor g-űjtsük össze a komposzttelepen. Ha viszont érett magvakat tartalmaznak, akkor feltétlenül égessük el, mert különben a komposzt között is'áttelelő magvak jövőre gyomosítják el kertünket. Az apróbb gyomokat ásással pusztíthatjuk el. Mielőtt ehhez a munkához hozzálátnánk, szórjunk ki minden felásandó területre műtrágyát. Ősszel elsősorban káli és foszfor tartalmú műtrágyákat juttassunk a földre. Ugyanis ezek hatóanyaga lassan jut el a «yökerek által behálózott talajrétegbe. Az ősszel kiszórt műtrágyák a téli csapadékkal feloldódnak és tavaszig a gyökerek mélységébe szivárognak. A nitrogén műtrágyák viszont gyorsan oldódnak, és ha a növény nem tudja felhasználni. akkor a hatóanyag a talajból kimosódik vagy elpárolog a légtérbe. Minthogy a nyugalmi állapotban lévő gyümölcsfák, szőlőtőkék nem vesznek fel semmiféle tápanyagot, ezért ősszel csak akkor érdemes nitrogén műtrágyát kiszórni, ha a talajba nagyobb mennyiségű szerves anyagot, gyomot ásunk be és ennek az elbontását kívánjuk meggyorsítani. A kevert káli és foszfor tartalmú műtrágyák szokásos adagja 100 négyzetméterenként 10—12 kg. A műtrágyák kiszórása után ássuk fel kertünk talaját, illetve a kertnek azt a részét, ahol nincsenek évelő növények. Feltétlenül fel kell ásni a fák alját is. Az ásásról A lombhullással eljött as ideje a szőlőtőkék és a rózsatövek befedésének. Ne feledkezzünk meg a frissen ültetett gyümölcsfák tövének fel kupacolásáról sem. Ősszel hantosán ássunk. Ez azt jelenti, hogy nem hátrányos, sőt előnyös, ha az ásáskor nagyobb rögök maradnak vissza. Ezeket a téli csapadék átiária. a fagy el- mállasztia és a hantos ásás után tavaszra kedvező nedvességű. jól beérett, morzsa- lékos talajt tudunk majd a vetendő és ültetendő növényeknek előkészíteni. Berta Béla