Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-26 / 276. szám

1974. november 29.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Nem várnak kitüntetést. Csendes hajnalom kon, mikor az izzó Martin-kemencéknél éppen műszakváltás volt, ők is munkába indultak. Eső verdeste arcukat. „Kimarjuk" kezekkel szedték a sáros cukorrépát, törték a kukoricát, „kínozták" a földet, hogy amit megtermett, azt nekünk adja. A hétköznapok emberéről szólunk, aki a nehéz őszön, a rendkívüli körülmények ellenére is megállta a helyét, bizonyítva, hogy mindenkor szá- míthqtunk rá.

Akkor találtam rá, amikor könyékig olajosán, de megkönyebbülten. kezében tartotta a „zsákmányt” és indult vissza a szántóföldre. Mire a segítség, a katonák megpakolták a műtrágyaszórót addigra' a Supér Zetor is „egészségesen” várta a munka folytatását. A traktoros megtörölte izzadt homlokát pufajkája ujjábán.

— Most olyan szépen süt a nap, hogy szinte tavasznak érzi az ember az időt. Reggelente már hűvös van, elkel a meleg holmi, de délelőtt útfy fűt, mint birkát a gyapja. Bezzeg, amikor zuhogott az eső, akkor nem vethettük le. mert akkor is szántottunk, vetettünk, törtük a kukoricát. Persze nem lehetett mindig rámepni a földre, ilyenkor szívta az ember a fogát idegességében. Aztán, mikor szikkadt egy kicsit: gyerünk! Újra dolgoztunk éjjel-nappal. A vetőgépre lá.mpát szereltünk, hogy sötétedés után is lássuk a csatlakozósorokat, úgy vetettünk. Nem várhattunk jobb időre, mert nagy a gazdaság, és ha nem . vetünk idejében, jövőre kevesebb lett volna a kenyér. A gazdaság vezetői is kijártak, biztattak bennünket. Mondtam is magamban: lesülne a képemről a bőr előttük, ha nem dolgoznék tisztességesen, amikor ők is itt áznak ebben a ronda időben, még éjszaka is.

Domán János fiatalember, 34 évéből 16-ot egyfolytában á Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban dolgozott le. Kevés lehetősége volt a ta- núlásra —• tízen voltak testvérek. Rakodómunkásként kezdte, de 1968 óta traktoros. Tizenegy éves fia is imádja a gépeket, mi sem természetesebb, hogy az apja után ő is traktorosnak készül.

— Mondtam neki: fiam én nem bánom, hogy mi leszel, de tanulj többet, mint én, hiszen nemcsak traktorosokból áll a világ.

Búcsúzunk^ feljil a traktorra. Kapcsol, indűl a motor. és már messze porzik a szántóföld. Utolsó szavai még a fülemben csengenek;

— Már csak a szántás, műtrágyázás van hátra. Meg- küszkodtünk az idei termésért, de azért csak sikerült mindent idejében elrendezni.

Bizony elfáradtunk

A kunesorbai Vörös Október Termelőszövetkezet majorjából messzire hallatszik a gépek zúgás^. A magtisztító szín fölött „pleha’-felhő kering, maid leülepedve puha takaróval borit bennü- ket. A gépek mellett fiatal lányok futószalagra „terelik” az aranysárga kukoricát.

STASS IRÉN még alig múlt 18 éves. Munkához 6zokott kezében lapát — gyors egymásutánban meríti a szem közé. Futószalag viszi a terményt a magtisztító gépbe, amely tisztítás után a forrólevegős szárítónak adja át, onnan pótkocsira ömlesztve szállítják a magtárba a megszárított kukoricát.

— Nagyon nehéz ősz volt az idei. a nedvesség miatf másodszor is' szárítani kell a szemet. Még fiatal Vágyói?, de amióta az eszemet tudom.nem emlékszem ilven rossz időjárásra. A máit évben az egyszeri szárítás is elegendőnek bizonyult. Volt olyan nap. hogv hárman 990 mázsát tisztítottunk méá a gépen, most pedig ió. ha a felét meg tudjuk mozgatni. Ennek ellenére n kezünk mégis jobban megérzi- Most sem mondhatom kioihent- nck magamat. Kora reggeltől késő estig laid a munka,

és még otthon is segítenem kell édesanyámnak a háztartásban. Ű is csak fáradt Még szerencse, hogv az állatok etetését édesapám vállalta.

— Az idén nagy gondot jelentett az is. hogy másfél hold cukorrépa felszedését és 3 hold kukorica törését is vállaltam. Kint volt az egész család, csináltuk, ahogy tudtuk, bizony sokszor megázJ tunk a földön. Édesanyám

még beteg is lelt. De az vígasztal. hósv lesz a jószágnak télen is eleség. tudunk

ARCOK A FÖLDEKRŐL

TÚL A MUNKA NEHEZEN

segítették a betakarítást. Mikor ’megérkeztek, csak legyintettem, földhöz nem szó- kott kéz. mit tud itt?

— Mondhatom, kellemesen csalódtam, minden tanuló kiszedett legalább annyi répát. amennyi cukrot eev évben elfogyaszt,, a munkásokról nem is beszélve. Amikor lehetett, mi is dolgoztunk.. csak akkor pihentünk, ha naevon esett De ha csendesedett. azonnal folytattuk a munkát.

Igen sokan így vallottak: „Pihenni most csak kény- nyerből szabad”. Nem csak az számított, mennvivel lesz vastagabb a boríték, hanem elsősorban az. sikerül-e megnyerni a „csatát”.

— Én régi parasztember vagyok, úgy gondolkozom, hogy ha van a kamrában

A túrkevei Táncsics Ter- * melőszövetkezetben már a terven felüli búzát vetik a gépek. NÁNÁSI JÁNOS foglalkozását így mondják: faros <— a szó némi magyarázatra szorul, ö zötykölő- dik ugyanis hátul, a vetőgép „faránál” és ellenőrzi, hogy a csoroszlyák jól szórják-e a földbe a magot, megfelelő helyre fordult-e » traktoros, helyén van-e a csatlakozó- sor. Munkájának eredménye aratáskor mázsában, illetve forintban mérhető, de már a kizöldülő szántóföldön is látszik. Ha valahol a sorok helyén csak a föld barna, akkor kihagyott a csoroszlya, ha túl sűrű vagy hiányos a vetés, akkor nem jól állították be a csatlakozósorokat. Mindezt menet közben, néha porfelhőben megfigyelni,

nem könnyű munka — p vc- tőgéo magtartályának feltöltésekor a zsákokat is meg kell fogni —' nem is igen vállalkoznak rá, csak fiatalok.

— Nem túl régen dolgozom a mezőgazdaságban, 1960 óta. Előtte a termény- forgalminál hordtam a zsákokat. de aztán a köny- nyebb munkát választottam. Az egész napi zsákolás, lépgabona, az ólban disznó, az istállóban tehén, akkor pénzből már kevés is elég. Ezért is szerettem jobban a munkaegységet. de ma már niás világ van. A fiatalok jobban szeretik, ha pénzt vihetnek haza. De hiszen 'végül is nem az a fontos, hogy milyen formában kapja meg az ember a „kommenciöt”.

hanem az. hogy most már

lesz jó kenyér jövőre is.

Az utolsó szót már csak úgy, a bakról mondja. A lovak. amint megérezték a gyeplő gyenge rántását, elindultak. A következő csomó répánál újból megálltak, gaz. dájuk leszállt a kocsiról, és folytatta tovább a rakodást

Répahegy tövében

Mezőtúr határában, közvetlenül a műút mellett hatalmas rakodógép viaskodik a cukorrépával. Hátragurul, majd „prüszkölve” újból nekilódul. A répahegy egyre hosszabb és magasabb lesz. A szétszóródó „cukornak- valót” emberek rakják nagy kupacba. A mezőtúri Béke Termelőszövetkezet dolgozói igencsak gyorsan mozgatják

villájukat. KISS IMRE megtörli homlokát, rátámaszkodik a villájára. úgy mondja:

— Az összes cukorrépái

kiszedtük a földből, hogy az időjárás meg ne tréfáljon bennünket. Most itt a műút mellett rakjuk prizmába. Innen aztán esős időben is el tudjuk szállítani a gyárba. E/.t az őszt talán sohasem felejtem el- Esőben, sárban szedtük a cukorrépát — meg is áztunk egy párszor. Az eredmény az lett, hogy kidőltem a sorból. Kiújult 4 reumám, és így csak egy hét múlva tudtam folytatni a munkát. Még szerencse, hogy volt olyan, aki beállt helyettem. Még sem voltam nyugodt, állandóan az járt a fejemben: itt a nagy dologidő, és a végén én kimaradok az egészből. Pedig a vezetők is kint voltak egytől egyig ők is segítették a betakarítást.

Hangjából érezni. hogy meggyőződéssel beszél, ő ia tudja, mint rajta kívül any nyian. hogy a társadalmi segítség mellett az ország első-, sorban a mezőgazdaság dolgozóitól várta a műnk* gyors, szakszerű befejezését Ezért mindig ott dolgozik, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Akko r holnap reggel hatkor!

Este van, hat óra. Az öcsödi Szabadság Tsz központjának udvarára egymás után állnak be az IFA tehergépkocsik. Az egyik vezetőfülkéjéből, a sofőr mellől száll le DEZSŐ ZOLTÁN. Vékony, fekete szíjon lógó táskáját a vállára akasztja, fürgén indulna hazafelé, de megállítom.

— Megéheztem dél óta — tárja szét bocsánatkérően a kezét. — A reggel is messze van már. meg a napi négyöt vagon kukoricát a „lebil- lentés” után lapáttal „helyre piszkálni”, nem gyerekdolog. Merthát nekem most ezt kell csinálnom, ebnek van a szezonja. De nem is szégyellem egy percig sem. hogy az én foglalkozásomat így nevezik: gyalogmunkás.

— Az elmúlt hetekben is mindig ott dolgoztam, ahol éppen szükség volt a kétkezi munkára. A múltkoriban például napraforgót szállítottunk Besenvszögre. oda osztottak be Az volt ám a kutyavilág! Ha esett az eső! Nem elég. hogy 76—80 kilométeren rázott a pótkocsi, még el is áztunk. Ügy néztünk-ki. mint a veréb, amikor megtépi a macska.

— Elázva s«m bánta meg, hogy nem másutt dolgozik?

— Mikor esett az eső. szidtam még a jóistent is. de arra is gondoltam, hogyha dolgozom, csak többet fogok keresni, és az a rengeteg napraforgó sem rohad meg kinn a határban.

Bizony milliós értékekei mentettek meg az emberek, amikor sokszor magukat sera kímélve esőben, sárban pihenőnapjukat is feláldozva a földeken dolgoztak.

— Egy kezemen össze tudnám számolni nemcsak azokat a vasárnapokat, hanem

a szombat délutánokat isi, amelyeket szeptember óta otthon töltöttem. De ezért aztán nem lehet senkit sem okolni, legfeljebb az időjárást. mert tényleg mindenki azon volt. hogv minél előbb biztos helyen legyen a termés.

Az egésznapi munka után jól megérdemelt vacsora várja otthon a munkásokat. A teherautó vezetője is hazafelé indul. így búcsúzik Dezső Zoltántól:

— Akkor holnap reggel hatkor!

Nem kerestünk élmunkásokat. Azokkal beszélgettünk el, akikkel éppen összetalálkoztunk a határt járva. Amikor megkérdeztük tőlük, miért dolgoztak, nagyon nehezen tudtak válaszolni. Hiszen természetesnek vették, hogy amit megtermeltek, azt be is kell takarítani, el kell vetni, hogy jövőre is legyen kenyér. Nem frázis, hiszen ők mondták így: ez a dolguk. bóna z.—braun gy.

#

I

*

mit vágni. Szeretem a jó disznótorost, de gondolom, nemcsak én, hanem még rajtam kívül sokan. A aért „kínlódtunk” az idővel, hogy másoknak az asztalára is kerüljön hurka, kolbász, hús és egyéb. Gondolja csak el, mi lett volna abból, ha nem tudjuk betakarítani a termést. Kukorica nélkül nem lehet iószáeot tartani.

A vetőgép „faránál”

Az öreg traktornak már csak egy kereke van. szomorúan rozsdásodik a gépműhely előtt. Pedig valamikor ..nagylegény” volt. vidáman pöfögött a szántóföldeken. Most már csak arra jó. hogv néhány használható alkatrészt kiszereljenek belőle. Ha a traktor gondolkodni tudna, azt mondaná: ez is valami.

DOM ÁN JÁNOS, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság traktorosa, a gazdaság surjáni területében szórta a műtrágyát. A Super Zetor egyszercsak makran- eoskodni kezdett, megállt Még szerencse, hogy nincs messze a műhely — kászálódott ki Domán János, a masina vezetőfülkéjéből, és elindult hogy a kiszupe- rált zetorról leszedje a

í o 111mr> ni Ír •-»

Konyákig olajoson

esőzés után, amit itt csinálok. nem nehéz. A keresetem sem kevesebb, jól választottam.

— Akkor is ezt mondta, amikor a zuhogó eső miatt nem tudtak vetni?

— Az csak bántotta az embert. el-elkáromkodtuk magunkat, amikor két-három órai munka után kivert bennünket az eső a szántóföldről. Utána meg várhattuk, hogv szikkadjon. Akkor sem ültünk ám tétlenül, mindig akadt valami tennivaló a magtár körül, segítettünk a szállítás, szárítás munkáinál is. Az a feszültség volt szörnyű, amit akkor érzett az ember, amikor rV> mint nap arra a nyálkás, sáros, esős reggelre ébredt. Mikor fogjuk letörni a kukoricát? Mi lesz a szántással, a vetéssel? Ezek a kérdések csak ott motoszkáltak mindenki fejében.

— Most már süt a nap.

— Nemcsak ránk, de bennünk is. Álig van már valami kinn a határban. Ahol most dolgozunk, pár napja kukorica állt. A kombájnok után jött az eke, ma meg már mi vetünk. És ez már nem a tervezett, hanem a terven felüli terület. /

— Kinek jutott eszébe, hogy többet vessenek?

— Ezt a táblát, ahol most vagyunk eredetileg — ha jól tudom — cukorrépának szánták. Aztán az esők miatt táblacserét határozott el a vezetőség. így került volna egy részébe bűza. De mi mondtuk a főnököknek: ha már hozzáfogtunk ehhez a nagy táblához, vessük tele, ;'ó időnk van. Nem kellett egy percig sem győzködni őket.

— Fáradt?

— Majd estére. De kapaszkodnom kell. mert indulunk. Viszontlátásra!

— Viszontlátásra!

A két pejkó gazdaja

Idős ember hajlong a kisújszállási Nagykun Termelőszövetkezet földjén — a ' takarmányrépát rakja egy gumikerekű lovaskocsira. Fején báránybőr kucsma, ezüsttel átszőtt haja meg- megcsillan az őszi napsütésben —• bajuszát sem kímélte az idő, ősz szálak tarkítják azt is. A tekintete azonban még mindig szilárd. Kezén látni csak a hosszú évek munkájának nyomát. Mikor megszólítom. ízes magyar nyelven mutatkozik be:

_ SZÖLLÖSI ISTVÁN fogatos vagyok. Ahogy emlékszem, talán harminchétben volt. ilven esős őszünk. Még a mostaninál is nehezebben tudtuk a munkát befejezni, januárban is vetettünk. Most pedig úgyszólván szinte mindenhol a földben van a kenyérnek- való. Csak a ..víznyomta” területet kell még itt-ott bevetni. A rizsnek is az utója járja.

— A gépek gyorsan elintéztek mindent, nein- - úgy mint régen. De én mégis ragaszkodom a lovakhoz. Nekik is c-sek hasznát veszi- az ember. Főleg ilyenkor, amikor sok az eső és nagv a sár. A gépek még párosával is elültek a latyakban, szinte meg sem tudtak mozdulni. Én pedig a két peikómmal még ha egyszerre csak 10—15 mázsát is., de szállítottam a cukorrépát és a kukoricát. Volt úgy. hogv még a szedők közé is beálltam. De a diákok és a gépjavító munkásai is