Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-08 / 235. szám

A törvény — törvényt kíván K ét téma szerepelt az országgyűlés napirendjén: a külkereskedelmrol szóló törvényjavaslat megtár­gyalása és a három esztendővel ezelőtt hozott ta­nácstörvénnyel kapcsolatos „élettapasztalatok” megvitatása Látszólag mindkettő — a vadonatúj, mgg a valóra váltásá­nak kezdetét élő törvény egyaránt — többé-kevésbé szak­kérdéseket taglal, amelyek a társadalomnak csak szőkébb köreit érdeklik. A lényeget tekintve azonban mind a kül­kereskedelmi tevékenység, mind a tanácsi munka erősen kihat mindennapi életünkre, és joggal kelt széles körű érdeklődést. Állításunkat ezúttal a külkereskedelemmel kapcsolat­ban kívánjuk alátámasztani, nem csupán azért, mert ezl szabályozza a mostani ülésszakon megalkotott új törvény, hanem mert tapasztalatunk szerint az ország külgazdasága sokkal gyorsabb ütemben fejlődik és gazdagodik új for­mákban, mint arról a közvélemény tájékozott lehetne. Nem arról van szó, mintha még ma is — a nemzetközi keres­kedelmi és gazdasági kapcsolatok, az integráció gyors fejlő­désének korában — sokan akadnának, akik kétségbe von­jak az árukivitel és az árubehozatal növelésének szükséges­ségét. De az valószínű, hogy nem kevesen lehetnek, akiit hazánk valóban intenzív külkereskedelmi tevékenységét nem a valódi jelentősége szerint ítélik meg. Pedig a külkereskedelemnek kiemelkedően fontos sze­repe van a magyar népgazdaságban. Mint Huszár István minisztereinök-helyeltes megállapította: kivitelünk értéke jelenleg nemzeti jövedelmünknek 40 százaléka, de vár­ható, hogy ez az arány a következő évtizedben megközelíti, vagy eléri az 50 százalékot. Erre lehet következtetni abból Is, hogy jelenleg a nemzeti jövedelem minden egy százalé­kos növelése a külkereskedelmi forgalom másfél százalé­kos bővítését igényli. Az okokat valaha „tankönyvi” adatokkal magyaráztuk. Manapság azonban, amikor újság és televízió ontja az olajról, más energiaforrásokról, nyersanyagokról, nemkü­lönben a készáruk piacáról az értesüléseket a tőkés világ­ból és a szocialista országokból, valóban az élet válik ta­nítómesterré. Az a tény — a külkereskedelmi miniszter szavaival —, hogy nyersanyagban és energiahordozókban nagy mennyiségű behozatalra szorulunk, továbbá, hogy bel­ső piacaink, beruházási, kutatási erőforrásaink korlátozot­tak, arra késztetnek bennünket, hogy maradéktalanul be­kapcsolódjunk a nemzetközi munkamegosztásba és kellő rugalmassággal kihasználjuk annak előnyeit. Helyzetünkből és elveinkből adódik, hogy nemzetközi gazdasági kapcsolataink elsősorban a KGST-országokUal, közöttük mindenekelőtt a Szovjetunióval kötnek össze ben­nünket és erősödnek a továbbiakban is, de mind jelentő­sebb külgazdasági szálak fűzik országunkat a fejlődő or­szágokhoz, és a kölcsönös előnyök elve alapján bővül gaz­dasági összeköttetésünk a fejlett tőkés országokkal is. Az a tény azonban — más oldalról közelítve a kérdést —, hogy nálunk minden negyedik dolgozó közvetlenül olyan árut termel, amelyet külföldön értékesítünk, és közvetve szinte minden dolgozó ember életét, munkáját érinti a külkereskedelem tevékenysége, nem kevésbé elgondolkoz­tató. A minden negyedik dolgozót, sőt végeredményben min­denkit érintő „exportérdekeltség” azonban másra Is figyel­meztet. Arra nevezetesen, hogy végül is csaknem minden­kinek része van abban, vajon-kivitelre szánt áruinkat mi­lyen színvonalon, milyen minőségben állítjuk elő. És per­sze, köze is van hozzá, nemcsak, mert a minőségtől erő­sen függ az ügylet hasznossága, hanem mert e cikkek jó­részét hazai piacra is termeljük, vásároljuk, fogyasztjuk. H ajózni muszáj! — vallották a régi rómaiak. Amennyire áruk szállítására értették ezt — és feltehetőleg arra is —, a gazdasági fejlődés e tör­vényének hatálya kiteljesedett, ma már érvényes az egész világra; nagyra, kicsinyre egyaránt. Sőt, az utóbbira kü­lönösen. Olyannyira, hogy a „törvény” — tételes törvényt kívánt. B. J. NÁ: Élő delta ☆ Munka és munkaidő f Tanulni és tudni kellett Zsúfoltság a közutakon-ír Egy fejezet az NDK-ból (5.) * Az erkölcs újfajta értelmezése ☆ A tudomány világából A­Budapest hullámhosszán A hétvége sporteredményei Párlmunkásku dötlspg utazott a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­gának meghívására tegnap Moszkvába utazott Grósz Károly, az MSZMP KB agi- tációs- és Drcipaganda osztá­lyának vezetője, valamint Nagy Tibor, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője. A küldött­séget a Ferihegyi repülőté­ren dr. Móna Gyula, a KB osztályvezető-helyettese bú­csúztatta. Jelen volt Felix Bogdanov, a budapesti szov­jet nagykövetség tanácsosa is. Üuneps^gek Ferimben Huszonöt éves az NDK Beszédet mondóit Leonyid Brezmvev A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa, Mi­nisztertanácsa és Nemzeti Frontjának Országos Taná­csa vasárnap délután a ber­lini Werner Seelenbinder Sportcsarnokban a/ NDK megalakulásának .25. évfor­dulója alkalmávul díszünnap- séget tartott. Ekén megjelenté t az NDK párt- és állami ve­zetői. a társadalmi élet kép­viselői, a Leonyid Brezsnydv vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség, továbbá a jubileumra Berlinbe érke­zett más országbeli küldött­ségek. A díszünnepsegen (Folytató* a 2. oldalon) Ünnepelt as első ssabad Ssolnok megyei város Megnyitották a megyei múzeumi hónapot Megérkezett a Szabadság lángja.. A kélpúi úttörőcsapat vezetője jelent az átadás előtt. Tegnap múlt harminc esztendeje, hogy me­gyénk városa. Mezőtúr, melyet 1944. október 7 -cn a 7. szovjet gépesített hadtest alegységei F. ü. Katkov őrnagy vezetésé­vel megtisztítottak a né­met csapatoktól, (elsza­badult. A nevezetes évforduló al­kalmából tartott tegnap dél­előtt ünnepi ülést a mezőtúri Városi Tanács. Az emlék ün­nepségen a meghívott vendé­gek közt volt dr. Hegedűs Lajos, a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagja, a Szol­nok megyei Tanács elnöke, valamint a hazánkban ideig­lenesen állomásoKÓ szovjet csapatok küldöttsége Rado­mir Lubeznov őr nagy veze­tésevek Pann János, a mezőtúri Várust Tanács elnöke ürme- ni beszédében meleg szavak­kal emlékezett meg a város felszabadulásáról, s értékel­te az azóta eltelt harminc esztendő politikai jelentősé­get. s az ezalatt bekövetke­zett gazdasági. társadalmi, kulturális fejlődést, melynek megvalósításában nagy ré­sze volt a mezőtúriak áldo­zatos teiiniakarásának. A vá­ros lakói a közös városfej­lesztési feladatok megoldásá­ért példás társadalmi össze­fogással dolgoznak. Ezt bizo­nyítja az is. hogy a jubile­umra a dolgozók felajánlá­saiból összegyűlt egy száz­személyes óvoda és egy nyolcszáz adagos konyha épí­téséhez szükséges összeg Az épület átadását 1977-re terve­zik. Mindezek mellett figyelem­re méltó tény, hogy a múlt évben a társadalmi munka értéke 9 millió 361 ezer fo­rint. és ezt a munkát a kü­lönböző üzemek, termelőszö­vetkezetek. intézmények dol­gozói végezték. Ez alkalommal adták át először a közelmúltban ala­pított „Mezőtúr városért” emlékulakettet azoknak, akik a felszabadult város felemel- kedaséórt politikai, társadal­mi, gazdasági és kulturális területen a legtöbbet telték. Az emlékplakettet tizen kapták meg. A város felszabadulásá­nak 30. évfordulójára tartott ünnepi tanácsülés után a vendégek a szoviet hősök emlékművét koszorúzták meg. amelyen mintegy négy­ezren vettek részt a város üzemeiből és iskoláiból. A koszorúzás bevezető ak­tusaként a mezőtúri úttörők fogadták a kétnói úttörőcsa­pat küldöttségét, amely a szeptember 23-án Batton.vá- ról indult „Szabadság láng­ját” hozta. Az ünnepség be­fejezésével a láng folytatta útját az egykori felszabadí­tók útvonalán, az úttörők to­vább vitték Tiszatenyő. Kun­csorba, Örményes irányába. A felszabadulási ünnepség méltó kulturális eseménye volt a mezőtúri Galériában rendezett állandó várostörté- neti kiállítás, melynek meg­nyitásával egyben a Szolnok megyei múzeumi és műem­léki hónap is megnyílt. Sipos Károly. a megyei tanács el­nökhelyettese megnyitó be­szédében a múzeumi hónap hagyományőrző jelentőségét és a szocialista kultúra ter­jesztésében betöltött fontos szerepét hangsúlyozta, maid a színvonalas kiállítást átad­ta a nagyközönségnek. A gazdag jubileumi prog­ram a délutáni órákban ért véget HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK. - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK TUDÓSÍTÁSOK -- HÍRRtí Ülésezett a SZOT A Szakszervezetek Orszá­gos Tanacsa tegnap ülést tartott. A testület a szak­szervezeti munka továbbfej­lesztéséről és a szakszervezeti választások előkészítéséről tárgyalt. Határozat született, bogy a szakszervezeti vezető testületek és tisztségviselők újjáválasztására 1975‘ben kerül sor. Fuskin-emlékülés Puskin születésének 175. évfordulója alkalmából teg- nak a Magyar Tudományos Akadémia nyelv4 és iroda­lomtudományok osztálya és a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság Puskin emlékülést ren­dezett. Az MTA felolvasó termében megtartott ünnepi ülésen részt vett dr. Erdey- Grúz Tibor, az MTA elnöke, valamint T. A. Csikovanyi, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének első tit­kára. Szabolcs Miklós akadé­mikus, a nyelv” és irodalom­tudományok osztályának el­nöke köszöntötte a résztve­vőket, majd Nagy Mária az MSZBT főtitkára emlékezett meg az évforduló jelentőse­géről. Téma; a történelem tanítása Az oktatásügy korszerűsí­tésében jelentőn rész jut a legalapvetőbb iskolai mun­kaeszköznek, a tankönyv tartalmi és didaktikai to­vábbfejlesztésének. Nem vé­letlen, hogy a két tudomá­nyos társulat, amely külö­nösen érdekelt a történelem- tanítás korszerűsítésében — a Magyar Történelmi Társu­lat és a Magyar Pedagógiai Társaság — tegnap kezdő­dött első közös vándorgyűlé­sét é fontos témának szente­li. A pedagógusok Fáklya klubjában sorra kerülő két­napos vándorgyűlés mintegy 250 hazai szakember —, tör­ténelemkutatók, tanárok, fő­iskolai és egyetemi oktatók — vesznek részt Ifjúsági parlament Martfűn Tegnap délután megkez­dődött Martfűn a bőr-, szőr­me és a cipőipar ifjúmun­kásainak parlamentje. A két­napos rendezvényre az or­szág minden részéből több mint száz fiatal érkezett. A művelődési házban megtartott ünnepélyes meg­nyitón részt vett és vitain­dítót tartott dr. Bakos Zsig- mond miniszterhelyettes. A megnyitót filmvetítés és egy kiállítás megnyitása követ­te. A kiállításon a martfűi Tisza Cipőgyár termékeit te­kinthették meg a parlament résztvevői. A rendezvény ma a fiatalok vitájával folyta­tódik. MSZBT-tagcsoportok vetélkedőj’e Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére az MSZBT országos elnök­sége „Ki tud többet a Szov­jetunióról” címmel vetélke­dőt hirdetett, melyre Szol­nok megyéből tizenkét tag­csoport nevezett. A vetélke­dő megyei döntőjére tegnap került sor Szolnokon, s a megyei tanács nagytermében megrendezett tál lukozón a megyei tanacs MSZBT tag­csoportjának csapata bizo­nyult a. legjobbnak, — jogot nyerve ezzel az egri területi döntőn való szereplésre. Egy­ben a sikeres szereplésért a tagcsoport megkapta a me­gyei tanács elnökének kü­lön jutalmát. A versenyben a második a kunmadaras! Kossuth Tsz, a harmadik a TVM csapata lett. Épülő Rajna—Majna- Duna csatorna Tegnap a Duna-bizottság elnöke, loan Cotot és igaz­gatója, dr. Fekete György fogadta a Rajnai Kereske­delmi Kamarák Szövetsége vezetőinek delegációját a Duna-bizottság Benczúr ut­cai székhazában. A tervek szerint hat-nyolc év múlva elkészülő Rajna—Majna— Duna csatorna hajózási kér­déseiről cserélték ki véle­ményüket. Az összesen 3505 kilomé­ter hosszúságú csatornának jelenleg utolsó 100 kilomé­teres szakaszát építik. Elké­szülte után rövidebb úton, kisebb költséggel juthatnak majd el a hajórakományok a, három folyó és a csatorna mellett fekvő városokba, igy Budapestre is. Lengyel fiatalok Szolnokon A múlt héten érkezett ha­zánkba a Lengyel Falusi If­júsági Szövetség harminc­egy fiatalja, akik országos vetélkedő győzteseiként — jutalmul kapták a magyar- országi utat. Négynapos bu­dapesti vendégeskedés után szombaton, Szolnokon talál­koztak a városi tanács Ka­levala klubiában a tanács és a MEZŐGÉP KISZ-eseivel. Vasárnap délelőtt megtekin­tették a megyeszékhelyet, délután pedig a Szolnoki Ál­lami Gazdasággal ismerked­tek meg. ahol kicserélték ta­pasztalataikat a gazdaság dolgozóival. A asoport veze­tője, Ala Sztukowska, a szö­vetség központi bizottságá­nak munkatársa ismertette a városi KISZ Bizottság munkatársainak a több mint egymillió taggal rendelkező szövetség célkitűzéseit, mun­kamódszereit. Tegnap a Pa­pírgyárba látogattak a ven­dégek, majd elutaztak Deb­recenbe. Egy mondatban — Huszár István, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se a magyar—csehszlovák gazdasági és műszak] tudo­mányos együttműködési ve­gyesbizottság magyar tago­zata elnöke vezetésével teg­nap delegáció utazott Prá­gába, hogy tanácskozzék Ru­dolf Rohlicekkel, a csehszlo­vák kormány elnökhelyette­sével, a vegyesbizottság csehszlovák tagozata elnöké­vel. — Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter V. B. Jel- jutytnnak. a Szovjetunió fel­ső- és középfokú szakokta­tási miniszterének meghívá­sára vasárnap Moszkvába utazott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom