Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-30 / 254. szám

1974. október 30, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A. Óvónők lesznek Három évvel ezelőtt in­dult meg a középfokú óvó­nőképzés a tiszaíöldvári Haj­nóczy József Gimnázium és Szakközépiskolában. Szolnok megye gimnáziumaiból gyűlt össze az a 32 tanuló, akik ebben a tanévben fejezik be tanulmányaikat. A középis­kola első félévében gimna­zisták voltak, a második fél­évtől a sikeres alkalmassági vizsga után az óvónői pá­lyára készülnek. Ma még diákok, néhány hónap múl­va azonban „nénik”, óvó né­nik lesznek. Róluk, s képzé­sükről beszélgettem Tálas Lászlóval, a gimnázium és szakközépiskola igazgatójá­val. — Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek össze eddig a le­endő óvónők pályaválasztá­sával kapcsolatban? — Tanulóinkat elsősorban a gyermekek iránti szeretet csábította erre a pályára. Valamennyiüket áthatja a hivatástudat. Csupán néhány tanulóról derült ki, hogy rosszul választott. A 36 in­dulóból harmincketten elju­tottak a negyedik osztályig. A nyári gyakorlatokról ho­zott "jellemzések egyértelmű­en azt bizonyítják, hogy di­ákjaink rendelkeznek mind­azokkal a tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik őket a 3—6 éves gyermekek nevelésére. — Mennyiben befolyásolja a negyedikesek elhelyezkedé­sét a nyári gyakorlat? — Többnyire a szülőváro­saikban, illetve szülőfaluik­ban töltik el a gyakorlatot, s az iskola befejezése után is vissza akarnak menni az ismerős óvodába, ahova haj­dan, egyike és másika mint óvodás járt. — Milyen tantárgyak sze­repelnek a tanulók órarend­jében? — Tantárgyaik három cso­portra oszthatók. Az első az úgynevezett előkészítő tan­tárgyak csoportja. Ide tar­tozik az ének, rajz, irodalom és nyelvtan. Ezeket magas óraszámban tanítjuk, ugyan­is ezekre az ismeretekre lesz a legnagyobb szükség mun­kájuk során. Minden tanuló­nak meg kell tanulni egy hangszeren játszani. A má­sodik csoport a szakmai tár­gyak a pedagógia, a pszicho­lógia, amelyet pedagógia, il­letve pszichológia szakos ta­nárok tanítanak. Végül a közismereti tantárgyak kö­vetkeznek, ezek megegyeznek az általános gimnázium tan­tárgyaival. — Hogyan valósul még az oktatás során az elmélet és a gyakorlat egysége? — A nyári gyakorlaton kí­vül — amely a másodikosok­nak két hét, a harmadiko­soknak három — az elsősök, a másodikosok heti egy, a harmadikosok 6, a negyedi­kesek pedig 8 óra gyakorla­ton vesznek részt. Ezenkívül egész napos hospitálásokat tartanak az óvodában. A négy év alatt diákjaink ösz- szesen 120—140 napot tölte­nek óvodai gyakorlaton, s így a pedagógusképző inté­zetek között az óvónői szak- középiskolában a legmaga­sabb a gyakorlati órák szá­ma. — Milyen lesz az érettségi vizsgája ezeknek a tanulók­nak? — Az érettségin magyar nyelv és irodalomból, peda­gógiából, pszichológiából, szakmódszertanból plusz egy választott tantárgyból vizs­gáznak. Az óvodai gyakorlat­ra kapott jegy a szakmód­szertanba számit majd bele. Sikeres vizsga esetén érett­ségi bizonyítványt kapnak, s szerepel majd benne, hogy „óvónő középfokú végzett­séggel”. — Az elmúlt tanévben egy újságíró kérdésére elmondta, hogy különböző problémák nehezítik az oktatást. Ezeket megoldották már? — Sajnos, még most sincs elég tankönyv. Különösen a szakmódszertanokból van kevés. Pedagógiából és pszi­chológiából még nem jelent meg a tankönyv a szakkö­zépiskolások számára. A ta­nárképző főiskolák jegyzetét használjuk, ezek azonban olyan ismeretekre épülnek, amelyek feltételezik a kö­zépiskolai végzettséget. Most sihes elegendő kollégiumi hely. Nem egy tanulót ép­pen emiatt nem tudtunk fel­venni. A nem helybeliek 90 százaléka kollégista, a töb­biek számára marad az ex- ternátus. Körülbelül húsz hellyel kellene bővíteni a meglevő kollégiumot, hogy megkönnyítsük a bejárók helyzetét. Utoljára említem a legégetőbb problémánkat, a gyakorló óvodát. Tiszaföld- vár négy óvodájából kettő a gyakorló, ahol foglalkozáso­dat tarthatunk. Ezek az óvo­dák zsúfoltak, sokkal több gyermeket vesznek fel, mint ahányan elférnek. A felsze­reltség is kifogásolható. Egy olyan új, korszerű gyakorló óvodát kell építeni, amely 10—15 év múlva általánosan elterjedt lesz. Csak egy ilyen óvodában tudjuk kellőkép­pen felkészíteni tanulóinkat a holnap óvodásainak okta­tására, nevelésére. T. G. Ultorovexe1ők tanáesüiéne Tegnap délelőtt Szolnokon, az MSZMP-székház földszin­ti nagytermében kibővített városi úttörővezető tanács­ülést tartottak a Városi Üt- törővezetői Tanács, az álta­lános iskolák igazgatói, csa­patvezetői, iskolai pártalap- szervezetek titkárai, vala­mint üzemek, intézmények, társadalmi szervek vezetői részvételével. A tanácskozás témája az MSZMP Központi Bizottsá­ga titkárságának 1974. ápri­lis 1-1, a Magyar Úttörők- Szövetsége munkájának to­vábbfejlesztéséről szóló ha­tározatának megvalósítása volt. Jani Lászlóné megbízott városi úttörőelnök üdvözölte a megjelenteket, majd Brez- vai István, a városi pártbi­zottság titkára tartott elő­adást a határozat végrehaj­tásának soronkövetkező fel­adatairól. Elmondta, hogy az elmúlt tanév úttörőmunkája eredményes vodt. A város 15 úttörőcsapata sikeresen tel­jesítette feladatát. Az úttö­rők és kisdobosok összesen 15.594 órát töltöttek el tár­sadalmi munkában. Parko­kat létesítettek, s emellett 509 fát ültették el. Az ered­mények elismerése mellett szólt a hiányosságokról is. Az úttörőélet gyakran csak látványos, s nem elég haté­kony a nevelés. Nem egy úttörőcsapatnál nincsenek meg a szükséges tárgyi és anyagi feltételek. Az előadás után a tanács­kozás résztvevői számoltak be tapasztalataikról, el­mondták véleményüket, ja­vaslataikat az úttörőmunka színvonalának javításáról. SzakmnnHstanulók parlamentje Karcagon A karcagi Városi Tanács nagytermében- mbgtaftdttáfe a szakmunkástanulók parla­mentjét, amelyen száz fiái tall képviselte Karcag és Ti­szafüred ötszázötven leendő szakmunkását. Az ifjúmun­kások érdekes javaslatokat hoztak magukkal. Létesítse­nek iskolamúzeumot a kar­cagi szakmunkásképző inté­zetben, ahol összegyűjthetik a szakmunkásképzés emlé­keit, rendezzenek rendszere­sen tanulmányi kiránduláso­kat, törődjenek a tanulók jobban iskolájuk és jövendő munkahelyük környezetével — hangzott el a diákparla­menten. Különös gonddal foglalkozik a tanulókkal a Szerszámgépipari Művek karcagi gyára: például a most épülő munkásszálláson három helyiséget kapnak a tanulók, az üzem így pró­bálja enyhíteni a kollégium­hiányt. Ezen kívül szakmun­kástanulóik számára új tan­műhelyt alakítanak ki. Örökségünk a népi kultúra A m* dern ipart civili­záció létrejöttével felszámo­lódik az évezredes hagyomá­nyokat őrző falu. Csökken a mezőgazdásági kereső népes­ség és nyomában az iparba és altatóban a városba áram­lik a munkaerő, a mezőgaz­dasági termelésben pedig végbemegy az üzemi kon­centráció. Minthogy foglalkozást és lakóhelyet a kereső népes­ség legszélesebb rétege vál­toztatott, a társadalmak szer­kezetében is alapvető válto­zás ment végbe. A változás természetesen az életmód­nak. a kultúrának és a gon­dolkodásnak az átalakulásá­val is együttjárt. A 17—18. századi Angliá­ban — az ipari forradalom előestéjén — divat lett a népbaltódák és más népköl­tészeti alkotások gyűjtése, publikálása. Ez a divat ké­sőbb átterjedt a kontinensre, a 19. század második felé­nek kelet-európai irodalmát és zeneművészetét alkotó módon termékenyítette meg, majd végül olyan magassá­gokba emelkedett, amiket pl. Bartók és Kodály neve fém jelez. A szellemi kultúra alko­tásai iránti figyelemmel csaknem egyidőben fordult az érdeklődés a vasár- és ünnepnapok, majd a szürke hétköznapok kézzelfogható tárgyi világa felé. Népvise­leteket, bútorokat, különféle szerszámokat kezdtek gyűj­teni és ezekét Európa-szerte múzeumokba zsúfolták össze. v Miközben népdalokat, nép­meséket jegyeztek le, vagy ünnepi ruhákat vásároltak a múzeumi kiállítások részére, a kutatókat elsősorban az a meggondolás vezette, hogy a népi kultúra jellegzetes al­kotásait mentik meg a fele­déstől. vagy az enyészettől. , ^Nagyon sokféle magyaráza­tot találtak azzal kapcsolat­ban is, hogy milyen közös sajátosságokkal rendelkeznek a kulturális alkotások és, hogy egyáltalában minek kö­szönhetik létüket. Divatossá vált az a felfogás, mely el­sősorban a nyelv szerint osztályozva a kultúra alko­tásait, illetve alkotóit, ez utóbbiaknak etnikus szárma­zásában jelölte meg az ösz- szetartozás okát. Ez a véle­mény. bár nyomában hasz­nos felismerésekre jutottak, mai tudásunk fényében már alig állja meg a helyét. A néprajztudomány egyre in­kább arra keresi a választ, milyen alkotó törvényszerű­ségeknek engedelmeskedve keletkeznek a népdalok, másfelől a kézműves munka szerszámai, illetve a mesék, vagy pedig az ünnepi vise- letek. A múzeumok tehát gyűj­teményeik gyarapodása kö­vetkeztében hovatovább ki­csinynek bizonyultak. Gyara­podott a tudományos doku­mentáció, a fotók, majd fil­mek, magnetofonszalagok tárolására szolgáló raktárak száma is. A kiállítások ren­dezésében is változtak a szempontok: a zsúfolt vitri­neket, amelyeknek látnivaló­jában a látogató szinte alig tudott eligazodni, hovatovább felváltották az életkép-szerű kiállítási jelenetek. Mindamellett úgy látszik ez is kevés volt. A múzeumi épületekben rendezett kiállí­tások nem mindig keltették a valóság illúzióját, túlságo­san elvonatkoztatottnak* vagy „rendezettnek” tűntek. Már a múlt század végén tapasztalható, hogy egész pa- rafeztházakat, mesteremberek műhelyeit bontják le és épí­tik fel egy kiállítás kereté­hez, valamint rendezik bn bútorokkal, konyhaeszközök­kel. gazdasági szerszámokkal stb. Ezek a gyűjtemények a szabadtéri múzeumok első kiállításai. (Magyarországon először a millenneumi kiállí­táson láthatott ilyen „nép­rajzi falut” a közönség.) A hogy a n tökéletesed­tek az ember-alkotta tárgyi világ múzeumi megőrzósé- .nek és kiállításának mód­szered, úgy változott a szel­lemi kultúra megörökítésé­nek technikája és szempont- rendszere. Nem csupán a magnetofon (vagy korábban a fonográf meg a gramofon) segítette a tudomány embe­reit, hanem az a felismeré­sük is, hogy egy-egy köz­ségnek (pl. falunak) a teljes népdalkincsét vagy népmese! tudását kell rögzíteniük, vagy esetleg egy-egy nóta- fának, mesemondónak a tel­jes repertoárját kell össze- gyűjteniük. Mindezeknek eredménye­ként a népi használati tár­gyak és a népmesék, meg a többi népköltészeti alkotá­sok kutatói összehasonlítha­tatlanul több és pontosabb ismerettel rendelkeznek a modern ipari civilizációt megelőző történelmi korsza­kok hétköznapjairól és az ember teremtő-alkotó mun­kájáról, mint tudománytör­téneti elődeik. Ezt a nagyobb és árnyaltabb tudást a tár­sadalom is igényli tőlük. A hagyományos népi kultúra elmúlásának utolsó fázisá­ban ugyanis már általános társadalmi szükségletté vá­lik a népi kultúra ..felfé- dezése”. Divat a modern la­kásokban mázas tányérokat a falra aggatni, vagy kere­kes rokkát szobadíszként Környezetved Imi miniaterülelek MEDITÁCIÓ SZOBROK KÖZÖTT Papi Lajos karcagi kiállítása ürügyén Természeteseit egy ilyen programváltozás szük­ségképpen szakosítja a tu­domány művelőit és a tu­dományos műhelyek önszük­megcsodálni. De ugyanilyen divat népdalokat énekelni és váltakozó közösségi al­kalmakkor feleleveníteni a hajdanvolt parasztok és mes­A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémben nem régen alakult tájhasznosítási és környezetvédelmi tanácsa a Balaton és a Bakony vi­dékére, valamint a tatabá­nyai medencére összpontosít­ja figyelmét. A program sze­rint e tájegységeken környe­zetvédelmi mintaterületeket jelölnek ki. ahol koncentrál­tabb kutatómunkát fejtenek ki az egyes szaktudományok művelői. A tervezett 3—4 mintate­rületből kettőt már kijelöl­tek. Az egyik terület a Ba­konyban. a farkasgyepüi ős­bükkösben lesz. ahol 1926 óta jegyzik a tudományos meg­figyeléseket. s ahol jelenleg a soproni Erdőmérnöki és Faipari Egyetem kutatói dol­goznak. A másik mintaterület a balatonfüredi Koloske-v*igv fölötti erdő, ahol páratlan növényi társulás figyelhető meg. Rongyos ruháit, sárházait, riadalmas alvásait levedli a Kunság némiként kígyó a bőrét. Mo<=* búvik világ­háborús futóárkaiból, a be­szolgáltatáskorszak kamra- lakatai mögül a lélek. Fel­röppen a tekintet és már megnézné magát. Megnézné orcáján a török pofonok, a német köpések, évszázados szégyenek égési sebeit, ke­resné orcáján István király és Vazul göcsörtös képmá­sát, Dózsa kemény tekinte­tét. Megnéznék magukat az egykorú pogányok konok utódai, és most először ném emelnék kezeiket védekezőn arcuk elé. Talán még érzik a kikötött izmainak, inai­nak szakadását, zsigereikben emlékeznek — de nem fél­nek. Elhiszik, hogy béke van. Elhiszik végre, hogy élhetnek. Kibúvik hát e nép nyomorúságos csigaházaiból és haladni kezd. Rajta még a régi kölönc, de már le­rúgná. Megnézné magát: ugyan mit hagyjon el? Kí­váncsi vonásaira: mit ron­tott rajt az idő? Hisz buj- dokoltak őseik Karcag mo­csaraiban, megrokkantak eleink a Kunság szikes ba­rázdáiban — s ezeknek nyo­ma van. Pestisek, tűzvészek, lovashadseregek, óvóhelyek milyen jeleket véstek arcá­ra e népnek? KI mutatja meg? Ki örökíti meg az év­ezredes éhség, sóvárgás utá­ni mohóságot? Ki segít, hogy családi házainkon kí­vül önmagunkat is bebúto­rozzuk, lakhatóvá tegyük? Mert — József Attila sza­vaival — „itt lelkek egy megszerkesztett, szép, szi­lárd jövőt oly üresen vár­nak. ..” A karcagi Déryné Műve­lődési Központ két kicsiny kiállítási termében az oko­san figyelő látogatót eléri a történelem hullámverése: Papi Lajos szobrait nézve újraélhetjük ami volt. Va­zul mereng megvakítva. Dó­zsa szemeiből kaszák villan­nak. Lovak patája dobog. Kubikqstalicska kereke és káromkodás csikorog. A tör­ténelem poklaiból. is iöl-iöl- repült ez a nép Ikaroszként, de mindannyiszor megper­zselt, szakadt szárnyakkal zuhant vissza — ahogyan azt a kisújszállási szobrász- művész alkotását nézve új­raélhetjük. Meg-megállunk a szobrok előtt, s a műal­kotások átveszik uralmukat az emberi szívben: a nők végre leülnek megpihenni annyi sírás, munka, szülés után. Az Ülő nők ölükbe ej­tett kezekkel szusszannak egyet. Mosolyognak. Re­ménykednek. Hisznek. Ko­pernikusz messzenéző tekin­tetével pillantunk a „meg­szerkesztett, szép szilárd jö­vőbe”, amely már ott lük­tet a szobrász Madonnájá­nak hasában. Körmendi Lajos ségletel is oda hatnak, hogy a szellemi vagy a tárgyi kultúra tudományos vizsgá­lata különböző intézmények­ben kapván helvet, külön­választódjék. Ami a múzeu­mokat illeti néldául, gyűj­teményeinkben és kiállítá­sainkban is meglátszik az a szemléletbeli átalakulás, ami a múlt századtól napjainkig végbement a néprajz tudo­mánytörténetében. A kuta­tók érdeklődése már nem csupán az ünnepi viseletek, a díszes bútordarabok, az ék­szerek. az alkalmilag hasz­nált. vagy csak lakásdísznek szánt kerámiák felé fordult, hanem kiterjedt a szürke hétköznapok egymásutánjá­ban is elkoptatott munkaru­hákra, szerszámokra és konyhaeszközökre. teremberek tánctudását is- Mindenesetre érdekes, hogy ez a divat ma a várostól tér. jed a falu felé. annak elle­nére, hogy éltető erőit, anyagismeretét szükségkép­pen a faluról szerzi be. A höasmííveiot&és*'eh ezek a megváltozott igényei, mondhatni tudatos „elvárá­sai” természetesen fokozott követelményeket támaszta­nak a tudománnyal szem­ben, megkívánják az igényes múzeumi kiállításokat, a szabadtéri néoraizi múzeu­mok létesítését, a néomesei kiadványok sorozatait érmen Úgy, mint a nénzenei hang- 1 emezek sokaságát Dr. Hoffmann Tamás a Néprajzi Múzeum igazgatója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom