Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

1974. szeptember I. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A párt kulturális politikája Aczél György könyvéről „A párt ideológiai tevé­kenysége, kulturális politi­kája a párt politikájának szerves és egyben sajátos ré­sze. Mindenekelőtt ezen a területen is érvényesek azok az általános alapelvek és módszerek, amelyek politi­kánk egészét meghatározzák. A párt politikájának többi területei hatnak a kulturális politikára,’ amely viszont be­folyásolja az általános poli­tika más elemeit. Az MSZMP ideológiai tevékenységének és az azon alapuló kulturális politikának jelentős szerepe volt a szocialista építés so­rán eddig elért eredmé­nyeinkben.” Ez az egyik ve­zető gondolata Aczél György „Szocialista kultúra — kö­zösségi ember” című köteté- nék, amely nemrég jelent me<* a Kossuth Könyvkiadó gondozásában, s amely a szerzőnek, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának az elmúlt három esztendőben elhangzott beszédeit, cikkeit gyűjti egybe. A kötet gerin­cét a Központi Bizottság 1972-ben elfogadott oktatás- politikai és az idén hozott közművelődési határozatai­nak problémaköre alkotja, de az ideológiai és kulturális életnek, a párt kulturális po­litikájának valamennyi lé­nyeges kérdését érintik az egyes írások. A kötetben szereplő írá­sok többnyire alkalomhoz kötött beszédek, előadások, cikkek, interjúk, amelyeknek fő feladata a problémafelve­tés és a feladat-kijelölés, a párt határozatainak, illetve az azokból fakadó konkrét teendők értelmezése és meg­oldásra ösztönző magyaráza­ta. Annak, hogy a kötet egyes írásai mégis túlmutat­nak azon a konkrét alkal­mon. amelyhez kötődve meg­születtek, épp az a szemlélet a magyarázata, amely a párt kulturális politikájának min­den egyes kérdését a párt egész politikáját meghatáro­zó feltételekből és alapelvek­ből kiindulva, a párt előtt álló legfontosabb feladatok oldaláról közelíti meg és ér­tékeli. Legyen szó akár a közoktatás helyzetéről és to­vábbfejlesztésének feladatai­ról, vagy a közművelődés problémaköréről, Aczél György kötetét- elsősorban a kulturális értékekkel élni tudó és azokat teremteni-új- raalkotni is képes újtípusú szocialista ember — és élet­forma — alakítás gondolat­köre teszi egységessé. A politikus és kulturpoli- tikus egy percbe sem hagy kétséget afelől, hogy meg­nyilatkozásaiban nem az érintett kérdések tudomá­nyos-szakmai részletességű­mélységű elemzésére vállal­kozik, s nem is tart igényt arra, hogy megközelítéseit, gondolatait ekként fogadják. Öt elsősorban a szocialista életforma, ideológia és kul­túra összefüggéseinek, fej­lesztésének politikai kérdé­sei, aktuális feladatai érdek­lik. Hogy meglátásai így is maradandó értékűek, azt is­mételten az MSZMP általá­nos politikája alapelveinek a gyakorlat által igazolt érvé­nye, a következetes elvi-po­litikai alapállás biztosítja. Az az alapállás, amely mar­xista—leninista elvi igény­nyel, a válaszadás igényével veszi számba az új jelensé­geket, a párt ideológia-kul­turális céljai valóraváltásá- nak változó feltételeit, az élet által felvetett új köve­telményeket, s amely úgy képes érvényt szerezni az MSZMP változatlan politikai alapelveinek, hogy egyben szinkronban van a szüntele­nül* változó valósággal. Aczél György elsősorban azokhoz a problémákhoz kapcsolódik, — így társadalmi fejlődésünk új jelenségeihez, a nemzet­közi osztályharc új fejlemé­nyei által napirendre tűzött feladatokhoz — amelyek mind nagyobb jelentőséget biztosítottak a párt ideoló­giai-kulturális tevékenysé­gének. Arra keresi á választ, mit kell tennünk azért, hogy a kulturális-ideológiai szférában is következetesen érvényt szerezzünk a párt politikájának, valóra váltsuk szocialista céljainkat, erősít­sük a marxizmus—leniniz- mus hegemóniáját egész köz- gondolkodásunkban, feilesz- szük a szocialista kultúrát, meggyökereztessük a szocia­lista életformát. Aczél György könyvét ez teszi pártunk kulturális po­litikájának kézikönyvévé. Olyan gyűjteménnyé, ame­lyet mindenki, aki kulturális- ideplógiai területén dolgozik, minden kommunista és a szocializmus ügye iránt elkö­telezett pártonkívüli, akit érdekel az ideológiai munka kérdései, nemcsak haszonnal forgathat, de nem is nélkü­lözhet. K. A. Szél kerekedett, és a nehéz, szobányi sárkány szinte ro­bogott 'fölfelé a láthatatlan égi pályákon és alulról néz­ve nem deltoidnak láttuk, hanem éles fénnyel Jamrics- ka mester puffadt arca raj­zolódott ki rajta. — Foszfor, ami világít? kérdezte tőlem szorongva Foci. — Nem tudom — rántottam a vállamoá. — Kérdezd meg Matyi bácsit. De Szollár olyan fehér volt, s olyan különös szomorúság lengte be arcát, hogy nem mertük kérdésekkel zavarni. Reggel már az egész kör­nyék tudott a dologról. Csen­desen mosolyogtak Jamrics- ka úron, aki szintén jó ide­gekkel viselte el a dolgot, mert azt mondta: ,,Ingyen reklám ez. Olyasmi, mint a Schmollpasztáé, mert ^az meg repülőről világít este.” De másnap már nem mo­solygott a mester. Mert a fe­je akkor még puffadtabban jelent meg a mélykék égen, és cinegecsőrt formáló he­gyes orra szinte beleszúrt az este csillagaiba. A környék már nem mo­solygott, nevetett. Harmadnap Jamricska úr lomha füleit növesztette óri­ásivá a sárkányon művészke- dő éhes péksegédj. Az emberek harsogva ka­cagtak. / " rásos üzenetet küldött a mester Szollárnak. Hangzott az írás a következőképpen: „Nézze Szollár ez mégse megy hogy viccet csinál egy virilista iparosból mert amit maga csinál aztat nem lehet tűrni és megmutatom, hogy a vitéz Jákói rendőrkapitány úr se hagyja és gondolja meg Szollár mert velem még sen­ki se mert kikezdeni mert én az ilyen senki embert ugye letaposom és jobb ha abba- haggya. Jamricska Lajos pékmester” Így a levél, egyetlen mon­datban, pont, vessző és felki­áltójel nélkül. A munkanél­küli péklegény nem is vála­szolt. Este már kiültek a kertbe a kisváros lakói, hogy lássák, milyen képpel jelenik meg az égen Jamricska Most kidugta lompos nyel­vét, mint üzleti tárgyaláso­kon szokta. f uldokolva nevetett mindenki. És a viri­lista pék most már komolyra vette az ügyet. Négy piaci lődörgőt behívott magához és fejenként öt pen­gőt ígért nekik, ha összetö­rik a sárkányt. Azok vállal­ták is ezt a kultúrmunkát, csak éppen teljesíteni nem tudták, merj; hiába lapultak meg a Katonarét melletti bokrokban, Szollár nem je­lent meg a réten. Kilencre viszont a sárkány már ott nyargalt, hasán Jamricska úr torz ábrázatával, az esti fel­hők alatt. Az Asszonyrétről eresztette fel — vert tajtékot az önér­zetében sértett férfi dühe, amikor a kudarcot jelentet­ték neki. Reggel újabb négy embert fogadott fel, hogy mindkét helyen legyen' esté­re embere. Hiába. És újra csak fönn volt a sárkány. A piaci emberek, a ház előtt üldögélő foltozó susz­terek, lisztet sóhajtó pékek úgy nevettek, hogy megzen­dült bele Jamricska úr ab­laka. Ráadásul valami nyak- sairtmerevedés is elővette a mindennap híresebb embert. Ettől még csak égrevetett szemmel tudott járni és rá­fogták, hogy éjjel-nappal, szüntelen a sárkányt lesi. Egyébként már két nap­ja nem is aludt. Szeme véres volt, hangja rozsdás, párnás, tömpe ujjai remegtek a fá­radtságtól. Nem állta már a harcot. Levelet küldött Szol­lárnak, és ebben azt irts, megvásárolja tőle a neveze­tes sárkányt ötven pengőért. Azonnal nyélbeüthető a bolt, mert a levél átadójánál van a pénz, s az veszd át a külö­nös portékát is. „Hát leszerelt Jamricska úr? — nevetett Szollár, és arra gondolt, milyen retten­tő pénz is ötven pengő, mennyi tepertőt, sárgadiny- nyét és illatos cipót vehet rajta az ember. — Mondja meg, hogy késő, mert föl­szegeztem a sárkányt az ég­re.” Kiment az udvarra és egy öreg csősz segítségével onnan eresztette föl a mérges pék­mester szomorítóját. Amikor pedig az már jó magasan volt, * elvágta a tartómadza­got. A sárkány a hold felé vágta orrát, és könnyű, nagy siklással elindult a végtelen felé. 5 zokták hallani a mélykék, késő nyári estében azt a surro­gó hangot, ami folyton forgó csillagok muzsikája is lehet? A mi öregasszonyaink azt mondják rá ma is, hogy Szollár gazdátlan sárkánya fújtat így, mert jókedvű ma­gánossággal ma is ott fönn kóborol az egek kikövezetlen országútjain» Petőfi jászberényi kutatója Sándor József emlékezete — elmondta a székelykeresz túri Petőfi-titkot. Sándor József 1942. nya rán Székelykeresztúron ku tat a Petőfi-legenda nyomá ban. Kiderült, hogy az állító­lagos Petőfi-hamvakat az L 070 681 ragszámú csomag­ban dr. Lengyel Árpád orvos Budapestre küldte. A csomag felbontatlanul hevert a Pest című lap fele­lős szerkesztőjének irodájá­ban „Amit ebben a dobozban találtam, abból is rögtön megállapíthattam, hogy az illető nem Petőfi Sándor volt. Ugyanis: a csomagot felbont­va, a hamvakat szétterítve, kezembe került a koponya jobb felső része a homlok­csonttal. melyről a hozzáértő Legenda helyett hazugságok Amikor a székelykeresztú­ri Petőfi-legenda szertefosz­lott. egyes uszító, fasiszta lapok — 1942-ben. 1943-ban — azt írták: ha pem Petőfi Sándor volt a székelykeresz­túri sírban, akkor már csak egyetlen eset lehetséges: a költőt elhurcolták Oroszor­szágba. Az ostoba Dropagandafofiás célia nagyon is nyilvánvaló és átlátszó volt. A nyilas ér­zelmű újságok Sándor József kutatásaira hivatkoztak. és nevével visszaélve cikkez­tek. A hadiüzemben dolgozó kutatónak nem állt módiá­ban. hogy — a hivatalos ál­lami propaganda gépezettel szemben — megvédelmezze igazát. 1958-tól a Magyar Tudo­mányos Akadémia nyelv- és irodalomtudománvi osztályá­nak támogatásával folytatta munkáját. a szlovákiai könyvtárakban kutatott, de nagyszabású terveit már nem valósíthatta meg. szellemi ereje teliében elhunyt... —- tiszai —» A Petőfi-talányok megfej­tésének vágya a jászberényi gimnáziumban ihlette elő­ször. Az édesapja az öreg iskola pedellusa volt, — ab- t>a a padba ült be naponta, melyet ő maga takarított, az aoiának segítkezvén. Az írott szó szerelmese volt. _ könyvtárak búvára. Be­tűket csinált egész^ életében, először Jászberényben, majd Pesten. Nyomdász lett a gondolatok dajkája. A gyermekkori vágy. megfejteni a halhatatlan köl­tő életének és halálának nagy talányait, a Baikal tó mel­lett erősödött benne szenve­déllyé. ' az első világháború alatt. IlyiszunsZk nevű falu­ban volt hadifogoly. Ott is Petőfi-legenda járta. Egy 1849-es honvéd, aki gyerek­fejjel esett a cáriak fogságá­ba, s családot alapított a fa­luban. tudni vélte. hogy a költő sírját valahol az ilyi- szunszki temetőben keU ke­resni — vagy Szibériában. — mért együtt hurcolták el őket a fehéregyházi csatamező­ről. Más legendát is suttogtak a Bajkál erdőiben. A fiatal nyomdászmester mind leje­gyezte. bár tudta, a titkok titkát nem Ázsió re--“*-- '- ben kell keresnie. A hulló csillag fénye volt csupán ez a Bajkál-széli káprázat. A csillag már rég elporladott. de a szem még látja a fé­nyét. Hazatérte után módszeres kutatásba kezd. Megismerke­dik Petőfi életének és halá­lának könyvtárnyi irodalmá­val. Idejét, keresetét a költő életútjának megismerésére áldozza. Szabadszállási Petőfi-emlékek Az 1930-as években,' a Pe­tőfi Irodalmi Múzeumban, egy albumban a követező­ket olvasta: „.. .drága emléked szívembe vésve megmarad kedves csa­ládomnak. És örök emléked, drága neved aranyos betűk­kel fénylik, aki azt olvassa mindenki szívét elfogja és drága poraidat áldja. Nyu­godj békével a harc után. Él a neved míg magyar él. Em­lékül írtam még mint má­sodik unokanővéred, Baky Józsefné, szül. Herpai Zsu­zsanna 1899 augusztus 12. Szabadszállás. Drága anyád Hrúz Mária, az én nagyma­mám Hrúz Anna.” Sándor József portréja él még Szabadszálláson, aki állítólag ma már Utolsó élő rokona Petőfi Sándornak.” Herpai Zsuzsannát és Her­pai Jánost még életben talál­ta, a szabadszállási r>et,'"i­emlékekről könyvet írt, ab» ban közli a költő másuduno- katestvéreinek fényképét, A székely keresztúri legenda 1941 őszén az egyik buda­pesti újság nagy visszhangot kiváltó hírt közölt: „Petőfit a fehéregyházi csatából rög­tönzött sebesültszállító esz­közön Székely keresztárra vitték, ahol is a csatát követő hajnalban Lázár Márton vendéglős istállójában bele­halt sérüléseibe. A költőt nagy titokban az istálló mö­götti kertbem temették el.” A hír tulajdonképpen a Szegedi Híradó 1902. július 27-i számában megjelent ri­port újjáélesztése volt. Akkor ugyanis egy Gömöri Ferenc nevű kortárs —halála előtt szemével azonnal megállapít­ható, hogy az eddig ismeret­len honvédnek alacsony, mondhatnám, alig volt va­lami kis homlokdomborulata, Petőfinek pedig magas, elő­re domborodó homloka volt.” A Petőfi-hamvak után való, akkor 20 éves kutatásom so­rán összegyűjtött, s a költő személyazonosságát igazoló kritériumok, valamint ugyancsak a kutatásaim alatt végzett antropológiai tanul­mányom alapján is előttem állott a színtiszta és meg­dönthetetlen igazság: sem Lázár Mártonék, sem Bá­lint Dániel nem Petőfi Sán­dort temették el. Nem: mert ez a koponya alacsony homlokú, tojásdad alakú — tehát hosszúkás —, hátul kidomborodó kisagy- gyal, a Petőfi Sándoré ma­gas homlokú, előre dombo­rodó koponya volt. Petőfi Sándor a segesvári csata ide­jén mindössze 26 esztendős volt, ez a koponya pedig egy idős ember koponyája, mert az úgynevezett koponyavar­ratok nála már szinte felis- merhetetlenségig összeforrot- tak.” Sándor József megállapítá­sait a törvényszéld orvostani intézet megerősítette. Sajnálatos, hogy a magyar fasiszta uralkodó körök Sán- dor József Petőfi halálával összefüggő kutatásait meny­nyire hazug módon igyekez­tek félremagyarázni. Az 1939-ben megjelent könyvéből idézünk: 1 „Tehát 1899-ben még élt egy Petőfi-rokon, sőt, ez a rokon egy második unoka­nővér, aki ezeket a sorokat feljegyezte. Jól esett, hogy feltevésemben nem csalód­tam. De elszomorodtam ar­ra a gondolatra, hogy sajnos ezelőtt 40 évvel történt ez a bejegyzés, hol porladhat már az, aki ezeket írta? Ha ugyan özv. Baky Jó- zsefné már meg is halt, gon­doltam, bizonyára az ő utó­dai is ott élnek irta is. Már arra készültem, hogy ez irányban fogok valakitől Sza­badszállásról érdeklődni, mi­dőn időközben tudomásomra jutott, hogy egy Herpai Já­nos nevű községi kézbesítő Petőfi másodunokatestvérei :Herpai Zsuzsanna és Herpai János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom