Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-06 / 208. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í97Í. szépfemSe? ® Érvek, frontok, sorsok Ismét súlyos összecsapásokról érkeztek hírek Cip­rusról: a török csapatok Nicosiától nyugatra lerohanták a tűzszüneti vonalon túli görög állásokat. Állítólag a nemzeti gárda nyitót, tüzet a török katonai egységekre s ez a provokáció robbantotta ki az összeütközést — leg­alábbis a törökök parancsnoksága így kommentálja az esetet. Ugyanakkor görög offenzíva is kezdődött. Nem a cip­rusi romvárosokban — számos helyszíni tudósítás tragi­kus képet fest az egykor virágzó, nagy turizmust lebo­nyolító települések — pusztulásáról —, hanem a diplo­mácia frontján. Mavrosz külügyminiszter tegnap Athén­ból Párizsba repült, majd ellátogat több más nyugat­európai országba. Célja, hogy egyrészt részletesen ki­fejtse kormányának álláspontját a ciprusi helyzetről, másrészt felújítsa kapcsolatait a Közös Piaccal. Athén­nek mindkettőre szüksége van. A szigetország bonyo­dalmas jövőjének Athén számára is megnyugtató rende­zése aligha képzelhető el anélkül, hogy minél több szö­vetségest szerezzen a NATO és a Közös Piac tagállamai körében. Az ezredesektől pedig zilált anyagi örökség szállt a Karamanlisz-kabinetre, amely érthető okokból kacsint most a kilencek felé, némi anyagi támogatás reményében. Valószínű azonban, hogy a két kérdés nagyon is szorosan összefügg. Sőt, az egyik a másik függvénye. Amíg Ciprus ügyében nem születik valami halvány re­ménnyel biztató megoldás, addig a belső válságtól amúgy is meggyengült Közös Piac aligha mutat majd hajlandóságot Athén megsegítésére. Arról nem is szólva, hogy az új görög kormány szakítása a NATO katonai szervezetével maga után vonta bizonyos nyugat-euró­pai körök nem titkolt rosszallását és leplezetlen aggo­dalmát; Cipruson egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy közeli a kibontakozás, a politikai rendezés. Ellenkező­leg, mintha az utóbbi napokban tovább nőtt volna a fe­szültség. Megmerevedtek a diplomáciai frontok: Görög­ország ismételten elvetette a brit javaslatot a háromha­talmi tárgyalások felújítására, Kleridesz ügyvezető cip­rusi elnök nyilvánosan hazugsággal vádolta Denktast, a ciprusi török kisebbség vezetőjét egy kijelentése miatt, a szembenálló katonai erők pedig minduntalan megsértik az immáron többször is megújított tűzszüne­tet. Közben pedig csaknem kétszázezer menekült tengődik alkalmi szállásokon, barakktáborokban, a szabad ég alatt. Őket nem a london—zürichi szisztéma feltámasz­tása vagy egy esetleges föderatív megoldás, hanem, a puszta létük, vagy nemlétük izgatja elsősorban. A szeptember végén valószínűleg Rómában rendezendő nemzetközi konferencián — amelyet a Ciprusi Dolgozó Nép Haladópártja (AKEL) és a Béke-világtanács hív össze, — az ő sorsukról éppúgy szó lesz, mint a ciprusi kérdés igazságos, békés rendezésének feltételeiről, ame­lyek megteremtéséhez nélkülözhetetlen a nemzetközi közvélemény támogatása. Euiópai biztonsági értekezlet Napirenden az államok közötti kapcsolatok Holland elnöklettel csak­nem kétórás tanácskozást tartott tegnap Genfben az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet koordi­nációs bizottságának pénz­ügyi munkacsoportja. Ez a testület időről időre ül össze és a tanácskozással járó pénzügyi feladatokat tár­gyalja meg. A technikai jel­legű munkaülésen a konfe­rencia pénzügyi helyzetét te­kintették át és az ezzel kap­csolatos intézkedésekről dön­töttek. A munkacsoport tagjai ha­tékonyan és egyetértésben Célunk szorosabbra fűzni kapcsolatainkat a kele'-európai országokkal A po'rtugál külügyi államtitkár nyila kozata Jörge Campinos portugál külügyi államtitkár hivatalá­ban fogata az MTI tudósító­ját és válaszolt kérdéseire. A szocialista párti politikus elmondta, hogy a demokra­tizálási folyamat teljes ki­bontakoztatását még igen sok tényező hátráltatja. Nem szabad elfelejteni — emlé­keztetett rá —, hogy jóllehet a fasiszta rendszert megdön­tötték és félreállították leg­főbb politikusait és ideoló­gusait, az államapparátus ma is lényegében ugyanazok­ból az emberekből tevődik össze, akik annak idején a fasiszta korporativizmus lo­gikája szerint dolgoztak. A letűnt rezsim politikai táma­szairól szólva Campinos utalt arra is, hogy a katolikus egyház hűségesen kiszolgál­ta mind Salazárékat, mind Caetanoékat. Hozzáfűzte, hogy az ideiglenes kormány egyáltalán nem törekszik az egyház kegyeinek elnyerésé­re, hanem olyan állam létre­hozásán fáradozik, amelyben teljesen szétválasztják az ál­lami és az egyházi funkció­kat és egyik fél sem avat­kozik be a másik dolgába. A gyarmatok kérdésével kapcsolatban Campinos el­mondta, hogy Portugália sor­jában minden gyarmatának megadja a függetlenséget. „A függetlenség megadásával kapcsolatos összes kérdések­ről készen vagyunk tárgyal­ni a volt gyarmatokon tevé­kenykedő politikai erőkkel, felszabadítási mozgalmakkal, beleértve az időpontokat is” Tíz hónap múlva •— mondta, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a dekolonizálási folya­mat végső soron feltartóz­tathatatlan, és hogy „Portu­gália akkor sem válhatna neokolonialista hatalommá, ha egyesek szeretnék is, hogy azzá váljék”. Mozam- bik esetében 1975-ben jelöl­te meg a hatalom teljes át­ruházásának valószínű idő­pontját, de nem zárta ki an­nak lehetőségét sem, hogy az afrikai ország már ko­rábban elnyeri függetlensé­gét. Mozambik függetlensé­gének kikiáltásáig olyan ideiglenes kormány alakul, amelyben helyet foglalnak a Frelimo (a mozambiki fel­szabadítási front) képviselői és amelyben Portugália csak három minisztert delegál. Angola esetében a helyzet bonyolultabb — jegyezte meg a külügyi államtitkár — hiszen a különböző fel­szabadítási mozgalmak és szervezetek nem helyezked­nek egységes álláspontra. Még bonyolultabbá teszi a helyzetet az a tény, hogy az ott élő 700 ezer fehértelepes gyakorlatilag ellenőrzése alatt tartja Angola egész gazasági életét. A szocialista államokhoz fűződő kapcsolatok példája­ként említette meg a Len­gyelországgal kiépített vi­szonyt. „Célunknak tartjuk, hogy szorosabbá fűzzük kap­csolatainkat a kelet-európai országokkal, különösen pedig az ön hazájával” — mondot­ta a tudósítónak. Szojuz—Apolló űrrandevú A szovjet—amerikai együt­tes űrrepülés előkészítésében résztvevő szovjet űrhajósok és szakértők tegnao elutaz­tak az Egyesült Államokba. Moszkvából történt elutazá­suk előtt Vlagyimir Satalov űrhajós-tábornok, az együt­tes űrrepülést előkészítő szovjet csoport vezetője a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában hangsúlyoz­ta, hogy sikeresen folynak a Szojuz és az Apollo szovjet, illetve amerikai űrhajó együttes útjának előkészü­letei. Satalov emlékeztetett arra.' hogy 1975 júliusára tűzték ki a szovjet—amerikai együt­tes kísérlet időpontját. A dokumentáció előkészítésével, a rendszerek megteremtésé­vel és kipróbálásával kap­csolatos munkálatok jelentős részét már elvégezték. „A határidőket betartjuk, és nem kétséges, hogy az elő­irányzott időben sor kerül majd az együttes űrrepü­lésre. tanácskoztak és a rutin jel­legű ülés légköre kedvező volt. A nyári szünetről vissza­érkezett delegációk számá­ra a következő hét már fe­szített ütemet ígér: hétfőn például délelőtt és délután 3—3 ülésre kerül sor, de ha­sonló lesz a helyzet a hét többi napján is. A jövő hé­ten többek között olyan fon­tos kérdésekben cserélnek ■véleményt a küldöttségek, mint az államok . közötti kapcsolatokat szabályozó el­vek megszövegezése. Földreform Peruban Juan Velasco Alvarado pe­rui elnök Limában sajtóér­tekezleten kijelentette: sem­mivé váltak a perui nép el­lenségeinek azok a jóslatai, hogy elkerülhetetlen bukás vár forradalmunkra. Évről évre javul az ország gazda­sági helyzete. A végbemenő folyamatot maguk a peruiak' valósítják meg. saját érde­keiknek megfelelően. Az alapvető nemzeti kin­csek ma a nép tulajdonát képezik — hangsúlyozta az BERLIN Nguyen Huu Toho, a DIFK mellett működő tanácsadó testület elnöke hivtalos Kül­döttség élén tegnap a Nemet Demokratikus Köztársaságba érkezett. A magas vendéget és a kormányküldöttség tag­jait a Schönfeldi repülőtéren Willi Stoph, az NDK államta­nácsának elnöke és az NDK számos más vezető személyi­sége fogadta. , PÁRIZS Ma ülést tart Párizsban a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülé­sen annak a határozati ja­vaslatnak a tervezetét vitat­ják meg, amelyet majd az ősszel tartandó rendkívüli kongresszus elé terjesztenek. LUSAKA A portugál kormány és a Frelimo küldöttsége tegnap Lusakában Kenneth Kaunda zambiai elnök jelenlétében megkezdte a tárgyalásokat Mozambik politikai jövőjé­ről. BRNO Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák és dr. Erich Bieika Karltren osztrák külügymi­niszter tegnap Bmoban munkamegbeszélést tartott a két ország kölcsönös kapcso-. latait érintő kérdésekről. PÁRIZS E hét végén — szombaton és vasárnap — rendezik a Párizs melletti Cöurneuve- ben az Humanité hagyomá- pyos ünnepét, ADDISZ ABEBA Az etiópiai fegyveres erők koordinációs bizottsága beje­lentette, hogy újabb hat fe­lelős állásban lévő személyt tartóztattak le, s szállítottak a 4. hadosztály főhadiszállá­sára. A letartóztatottak kö­zött van Johannes Kidane Mariam államminiszter, a császár magántitkára is. ^ VIENTIANE A vientianei békemegálla- Dodás végrehajtásával meg­bízott központi vegyesbizott­ságban részvevő felek doku­mentumot írtak alá a laoszi polgárháború folyamán fog­lyul ejtett katonai és polgári személyek cseréjéről. A fo­golycserét a dokumentum ér­telmében húsz nappal a meg­állapodás aláírása után be kell fejezni. államfő. — A földet a föld­reformról szóló törvény alán­ján azok között osztják szét, akik megművelik, A kor­mány lépéseket tesz a föld­reform következő szakaszá­nak megvalósítására: a me- zŐTazdaság fellendítésére és az élelmiszer-termelés növe­lésére. Velasco Alvaredo elítélve a nyugati sajtó legutóbbi Peru-ellenes kampányának szervezőit, felszólította az or­szág összes haladó erőit: le­gyenek egységesek és állja­nak készen arra. hogy visz- szaverjék a reakciónak az alapvető társadalmi és gaz­dasági átalakítás ellen irá­nyuló kísérleteit. A NUSZ szolidaritási felhívása I A Nemzetközi Újságíró Szervezet nyilatkozatot tett közzé azzal kapcsolatban,' hogy a hitlerista fasiszták 1943. szeptember 8-án gyil­kolták meg Julius Fucikot. A NUSZ nyilatkozatában felszólít minden demokrati­kus gondolkodású újságírót: mélyítse el a politikai, er­kölcsi és anyagi szolidaritást azzal a harccal, amelyet a népek a békéért és a nem­zeti függetlenségért vívnak, mozgósítsd harcra a világ­közvéleményt a nemzetközi feszültség enyhülésének esz­méiért, minden imperialista és neokolonialista mesterke­dés ellen. Arra a kérdésre, vajon milyen területeken látja a legnagyobb lehetőségeket a magyar—portugál kapcsola­tok elmélyítésére azt vála­szolta, hogy politikai, gazda­sági, kulturális és tudomá­nyos-technikai vonatkozás­ba^1 egyaránt kínálkoznak lehetőségek, majd pedig konkrétan utalt a nemzetkö­zi béke és biztonság meg­szilárdítása és a harmadik világ problémáinak orvoslá­sa terén adódó lehetőségekre. Lengyel—­francia tárgyalások Michel Poniatowski fran­cia belügyi államminiszter tegnap hivatalos látogatásra Varsóba érkezett, hogy ve­zető lengyel politikusokkal a két ország együttműködé­sének továbbfejlesztéséről és időszerű nemzetközi kér­désekről tárgyaljon. A fran­cia vendég többek között a kétoldalú ) politikai és gaz­dasági kapcsolatok megszi­lárdításáról, bővítéséről és az európai biztonság téma­köréről folytat majd meg­beszéléseket. Leonyid Brezsnyev fogadta Németh Károlyt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára tegnap fogad­ta Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására tar­tózkodik Moszkvában. Leonyid Brezsnyev és Né­meth Károly között szívélyes, baráti beszélgetés folyt le, amelynek sorén megvitatták az SZKP és az MSZMP kö­zötti együttműködés tovább­fejlesztésének néhány kérdé­sét, valamint több, kölcsönös érdeklődésre számottartó idő­szerű nemzetközi problémát. Világszerte megkezdődtek a chilei szolidaritási hét ese­ményei. Képünkön: V. Gavrilin, a moszkvai hajógyár dolgozója munkatársai nevében ítéli el a chilei fasiszta katonai juntát, és követel szabadságot a politikai fog­lyoknak Luis Corvalánnak, Clodomiro Almeydának cs társaiknak Választásokra készül az angol kormány Kevés kétséget hagyott teg­nap Harold Wilson az iránt, hogy Angliában néhány hét múlva megtartják az általá­nos választásokat. De a mi­niszterelnök, aki Brighton- ban, a 10 millió embert kép­viselő TUC évi kongresszusá­nak küldöttjei előtt beszélt, egyelőre nem említett dátu­mot. A kormányfő az általá­nos választások időpontját minden jel szerint a hét vé­gén tanácskozza meg I. Er­zsébet királynővel Skóciában, az uralkodó Balmoral-i kas­télyában tervezett „munka vikend”-en. Wilson a választások tervé re olyan kifejezésekkel utall mint „az eljövendő választó sok”, s mint a „munkaképe parlamenti többség” szüksé gessége. Pártját február 28-ái csak relatív többséggel vá lasztották meg. Wilson beszédén kívül ; Brighton-i korigresszus má sodik nagy eseménye az voll hogy a szakszervezeti hiozaa lom megerősítette tavalyi ha tározatát, s állást foglalt a kó zös piaci tagság ellen. A DUNÁNTÚLI TALAJJAVÍTÓ ----------------­É S TALAJVÉDELMI VALLALAT MEGYEI IRODÁJA ' felvesz Sz-100-as vezetőket' ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: személyesen, CEGLÉD, Pesti u. 76. szóm alatt Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a szolnoki KULTÜRCIKK ÁRUHÁZUNK papír-írószer osztálya (Ságvári krt. 45/a) . J szeptember 7-én szombaton 17 óráig tart nyitva! Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat I

Next

/
Oldalképek
Tartalom