Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. augusztus 11, Geilei József: DZSEKI Puff! Ezt jól beeső pta. Dzseki az sytóra szegezte tapasztalatokban elmélyült, öreg szemét. Neun nyüszített, nem kapart — tizenöt év megtanította, ha Bella becsapja nagymami mögött az ajtót, jobb hallgatni. Nagymami is ezt teszi. Az ajtó mögött távolodtak nagymami léptei, előbb a folyosón, majd a lipcsőházban: Dzseki nagyot hallott, mégis úgy tett, mintha köttetni tudná ezeket az édes, csoszogó hangokat a lépcsőn Uefelé. S látta is nagymamit ■— aisár egy perccel előbb —, Ijátta régi tollas kalapjában, melyet kedve lett volna megugatni, de sosem tette; látta» olyan színű kabátjában, amilyen az ő szőre, makacs kis ttotjával reszkető sírású ütemére veregette a folyosó kövét, a szél pedig, ez a láthatatlan goromba ismeretlen, aki az őszi levegőben lakik, már az ajtóban rátört, és a folyosón és tova döntögette. — Csak menjen! — kiáltotta dühösen Bella. — Ilyen időben!... Dzseki nem értette, mit mond, de látta Bella arcát: akár egy tál, hirtelen mag iba gyűjtötte mindazt a haragot, fölényt és megvetést, ami egy tupírozott hajú tizenhárom éves lány testében szunnyad, s most szája vonalából és szeme gödréből előtörve haja tövéig felismerhetetlenné tette. Dzseki nagymami szoknyája szagán, akár egy ódon kis utcán végiglépdelt, lógó orral nagymami karosszéke alá bújt, karikába csavarodott, állát lábára fektette, s lapos neheztelő pillantásokat küldött Bella felé. Bella máskor már odamenne hozzá, simogatná és faggatná: „Mi bánt, Dzsekikém, mondd meg Bellának!” — most azonban azért sem szólt neki — tudta jód, miért szomorú. Még egy csattanás! Ez a szobaajtó volt. Aztán: „Pim-pam, pam-pim-pim- pim.— Bella zongorázni kezdett. Dzseki füle rándult egyet, mintha legyet rázna le róla. Bella azt hiszi, ezekkel a fényes, kerek dolgokkal kiveri fejéből a nagymamit. De téved! Mikor kisvártatva Bella kijött a konyhába, hogy kenyeret kenjen magának, Dzseki ugyanúgy fogadta. Sőt úgyab- bul: — mostmár rá sem nézett. Nagymami megsértése után ezzel a vihogó pimpe- géssel — kezében vajaskenyérrel — Bella testetlen tárggyá változott Dzseki előtt. De a testetlenség résein a vajaskenyér illata szállt Dzseki felé; lehunyta hát szenvedő szemét, hogy ne is tudjon róla; orrát azonban nem hunyhatta le, szuszognia mégiscsak kellett. Van mélyebb pokol az éhség poklánál? Az emberek mással is foglalkozhatnak, de egy állatnak mégis az evés a legfőbb foglalkozása. Dzseki nyögve meghemperedett a vajaskenyér szagának lángjain, meg sem mozdult — erőt adott neki az a valami, amit állat létére csak pedzett, a nagymamihoz való hűség és ragaszkodás, az érte kiállt aggódás és szomorúság; nem merte még szeretetnek nevezni, mint az emberek, akik azt hiszik, csak ők képesek rá, de tudta már, közeledik hozzá, s fölemeli a vajaskenyér lángjairól, hogy boldoggá tegye. — Dzseki, gyere ide! Erőlködnie 'kellett, hogy ne halljon semmit, s ne lássa a vajaskenyeret, csak nagymamit: nagymamit a lépcsőn, nagymamit az utcán — de aztán már könnyen ment az egész... Akkor jelent meg nagymami elsőízben, mikor Bella egyéves volt. — Jaj, de jó, nagymami, hogy hozzánk költözik! — mondta az asszonyka. Gazdi pedig azt dörmögte: — Meglesz mindene, mama! Csak a gyerekre kell vigyáznia, mert mi este járunk haza. És főzni... És takarítani... Persze, mosni is... Vasaljon is, mama, mert ma moziba megyünk, holnap pedig értekezlet van!... Bevásárolhat, mikor Bellát az óvodába viszi !... Félegyre legyen az iskola előtt, hogy Bellát átvezesse az úton!... Jaj, nagymami, eltörte a készletem második poharát is, a másikat két hete ejtette le!... Ha ez így megy!... Ne idegesíts) nagymami, látod, hogy tanulok, nem érek rá neked lejárni a boltba!... Jól nézünk ki, most meg beteg!... Dzseki, akár a szagok és illatok virágát, ezeket a hangokat is magába zárta, emléke-^ zett minden hangsúlyra,' amint kérésből követelőzésbe, lelkendezésből türelmetlenségbe és veszekedésbe hajoltak, végül pedig... Lehunyt szemhéjára rásétált nagymami, amint a gyerekkocsiból kiveszi a Bellának nevezett ostoba kis teremtést, aki se ugatni, se beszélni nem tudott, de Dzseki nagy csodálkozására két lábon akart járni. Később nagymami ráültette Dzseki alacsony, hosszú hátára,' persze csak játékból, de Bella aztán komolyan folytatta. Dzseki egy ideig tűrte, majd lehasalt — egyre kevésbé bírta Bella súlyát. De hogy a hátát verje, fülét cibálja és a száját összefogja, ezt bírnia kellett. Melyik kutya szereti, ha két kézzel összeszorítják a száját? Dzseki azonban ilyenkor nagymamira nézett, és Bella minden szeszélyét elviselte. Azt is, ha igazán verni kezdte. Most már késő. Akkor kellett volna morognia, mikor Bella nagymamit kicsi korá- / ban először visszaütötte. Akkor most nem csapta volna be nagymami mögött az ajtót, nem kiabált vólna vele... Dzsekihez egy érzés som- polygott, a bűntudathoz hasonló, csakhát nem ismerte, s megnevezni sem tudta. Mintha valamit elmulasztott volna, mintha fizetnie kellene érte... Észrevétlenül gyűlt benne az elmúlt évek tétlensége, s valami ellenkező tettbe készült. Felugrott, az ajtóhoz futott, fakón felvakkantott, mintha várna is, ugatna is valakit, majd dolgavégezetten visz- szafeküdt nagymami , széke alá. Hányszor figyelmeztette nagymamit, asszonykát, vagy Bellát, hogy jön valaki, ellenség, tolvaj, idegen —, mert mindenki ellenség volt egy kicsit, aki nem tartozott ide. Előbb figyelmeztette őket, mint a csengő — valami fontosat mégis elfelejtett: figyelmeztetni őket egy egész nagy ellenségre! Mert az utóbbi években, melyek szokás szerint tavaszi, nyári, majd őszi és téli szagokkal váltak el egymástól, s felváltva más-más szelek ficánkoltak bennük, ilyen szavakat hallott: — Nem tud vigyázni a szőnyegre? Máskor meg: — Mi mossuk már a zsebkendőjét is! Utoljára pedig Bella: — Maga hallgasson! Nem kérdezte senki! És hallotta nagymami resz- keteg hangját: — Elmegyek, elmegyek.. 1 Dzsekinek egyszerre úgy rémlett, nagymami újra a széken ül, s ismétli ezeket a szavakat, ő pedig fölkel, nagymami térdére teszi fejét, s érzi, hogy a ráncos kéz megkeresi sima homlokát, végig siklik öreg nyakán, és a ráncok közt megpihen; ő óvatosan megmozdítja örökké nedves állát, megnyalja a nagymami kezét, aztan nézik egymást hosszan; nagymami szeméből fényes kis gömbök gurultak elő; Dzseki nézi őket, de sehogy sem tudja megkülönböztetni azoktól, melyek mostmár orra hegyén is megjelentek; aztán hirtelen hátrakap, egyenesen oda, ahol a csípést érzi; átadja magát az üldözés ádáz gyönyörének, s mire foga közt roppan valami, és magához tér, nagymami már az ajtó felé tart kabátban, tollas kalapban. Újra felugrott, hallani vélte az ajtócsapódást Mostmár ugatott, bolondul, céltalanul.. Pedig az ajtó üvegén egyetlen árnyék sem mozdult. Cx azonban más árnyakat látott. Képek borultak rá, nagymami képei, sűrű egymásutánban. Alig hagyta ott az ajtót, .újra vissza kellett térnie — minden percben nagymami állt az ajtó előtt, nagymami kért bebocsátást, s ő ment el ismét messze valahová. Végül már be sem akart jönni, csak Dzsekit hívta 'arra az ismeretlen helyre. Bella rákiáltott: Dzseki, mész helyre! Dzseki morgott, ugatott, az ajtót kaparta. Bella megragadta fülét, s a konyha felé vonszolta. Ekkor Dzseki — igen, ez volt az elégtétel pillanata! — a kétségbeesés, fájdalom és megaláztatás aljáról feldobta magát, s keményen, hosszan belemart Bella kezébe. — Veszett dog! — ordította Bella. Előkapta nagymami másik botját, s verni kezdte Dzsekit. Dzseki a szék alá bújt — máskor is bújt ide Bella elől, akkor azonban nagymami mindig megvédte. Most csak a szék két lába fogta fel Bella ütlegeit. Az ütésektől mintha egész ősi természete fölébredt volna, szeme vérben forgott, körmei megfeszülitek, s fogai végre készek voltak a harapásra. Elsőnek a botot marta meg, aztán kirohant a szék, alól Bella lábába kapott, s az ajtóig kergette. Puff! Az ajtócsapás kijózanította. Kívülről Bella sírását hallotta, és embereket, amint azt mondták: — Megveszett! Dzseki megveszett! Dzsekit ez már nem érdekelte. Véres száját nyalogatva visszafeküdt a szék alá, orrát nagymami szoknyája tegnapi ráncaiba dugta. Váratlanul gyöngeség szállt rá, álomhoz hasonló. Mire a sintérautó kijött, a szürkülettel fáradtan és elégedetten Dzseki is elballagott arra, amerre nagymamit sejtette. Mikor rányitottak, már kinyúlt. NAGY ISTVÁN: TÁMASZKODÓ ' Kafka József: Spanyolország Arénák vérrelhányt homokja pereg a sugárutak neon-forgatagában. Gondszabta arcokkal kövezett utcákban beesett szemű házak nézik a bankok rács-templomait. Spanyolország titkából megnyíló kagylóhé), fényesre kalapált toledói penge, márvány-útvesztői és műemlékcsodái között kővidékké sárgulnak kopár-sziget tájak. PartnélküU, kiszáradt folyókban kőhalakat terel a nap, zöld panaszt lélegzenek az olajfák. Esténként kigyullad a tenger, narancsligetek vonulnak a part felé, katedrálisok mohos lépcsői vezetnek az égbe, az emberek szakadékok szélére ágyazva alszanak. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó megjelentette Király István: Hazafiság és forradalmiság című tanulmánykötetét, amely a nacionalizmus témakörével foglalkozik. Nemcsak közgazdászok, hanem az olvasók széles körének érdeklődésére is számot tarthat Bácskai Tamás—Huszti Ernő —Simon Péterné összefoglaló műve, A pénz. Sok érdekes, ’ kultúrtörténeti adalékkal, képpel, illusztrációval ismereteti a pénz kialakulását, szerepét, funkcióit, a legrégibb időktől napjainkig. Antonio Gramsci az eddigieknél gazdagabb választékú börtönleveleit is kiadták. Levelek a börtönből címmel. Egy sűrűn napirenden szereplő problémához, a népesedéspolitikai kérdésekhez ad jó segítséget az a tanulmánykötet, amely Szabady Egon szerkesztésében és bevezetőjével jelent meg. Népesedés- politika — a világ népességi problémái címmel. Az Európa Könyvkiadó újdonságai közt, a nemrég indított Századunk mesterei sorozatban jelent meg lszaak Babel: Lovashadsereg című elbeszélés kötete. Egy másik szovjet elbeszélő kötete is megjelent, Jurij Nagibin könyve, az Illés napja, a neves író válogatott elbeszéléseivel. Egy kötetben látott napvilágot a Gilgames és az Agyagtáblák üzenete, ékírásos akkád eposzokkal, versekkel. Üj kiadásban látott napvilágot Thomas Mann nagy klasszikus regénye, A varázshegy. A világirodalom remekei immár ötödik sorozatában pedig — szintén sokadik kiadásban — Thomas Hardy Egy tiszta nő című regénye. *Az Európa zsebkönyvek sorozatának új kötete az amerikai J. D. Salinger világhírű regénye, a Zabhegyező. Az Akadémiai Kiadó különleges újdonsága a kétkötetes Magyar—vietnami szótár, amelyet a hazánkban tanuló vietnami diákok munkaközössége állított össze, sok esztendős lelkiismeretes munkával. Megjelent A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályainak harmadik kötete, ez a legfontosabb ásványok és kőzetek nevének helyes írásmódját ismerteti. Több érdekes könyvet jelentetett meg a Gondolat Könyvkiadó is. így napvilágot látott Erdődy János: Velencei karnevál című regénye, a francia Claude Du- long: A szerelem a XVII. században című kultúrtörténeti érdekességű könyve, az Európai antológiának a francia felvilágosodással foglalkozó sorozatában pedig A francia színház a XVIII. században című kötete. Imre László: Búcsú a háztól Örül a lánya örömének. Járási főorvos lesz. Nagy tisztség, tisztelet. Nem hiába lesi úgy a szavakat, mint a gyerek, ellent nem mondana, mindig hótiszta köpenyét csodálja, erős kezét, a keretnélküli szemüvegét, ami mögött zölden csillog a szeme, a dús barna kontyát, mint anyjáé volt, őt formázza. ha látná, láthatná őt, ha megérhette volna. Amikor a temetőbe kimegy hozzá, van, hogy kocsival kiviszik, de legtöbbször gyalogosan, már bottal, közel a nyolcadik iksz, a rosseb egye meg, de csak ki kell ballagni, beszélni a fehér kőnek halkan, látod, látod, hamar itthagytál, de hisz elmentem volna én helyetted. érted, akár miattad is. Délelőtt, délután rendel a lánya, kicsi Erzsi. Ö már csak így hívja, ahogyan pen- delyes korában megszokta. Napközben sokszor eljön hozzá. Rajta a fehér köpeny, hátrafújja haját a szél, tiszta, széparcú, mint anyja volt. Mindig kérdez, faggatódzik: evett apám? Van friss víz idebenn, apám? Jaj, ez az ing. hát ott vannak a tiszták, mért hagyja el magát annyira ? A dkenvér elég lesz holnapig? Igennel felel mindenre. a nemet lenyeli, sír- hatnékja támad ahányszor Erzsit a kiskapun bejönni látja, s amikor elköszön, ugvanúgy. Nem gondolta volna, hogy ez az egy gyereke, a legkisebb, marad öregségére mellette. A két fiú elment a faluból. évenként egyszer-két- szer, ha eljönnek, akkor is kevés időre. Jó fiúk. nem lehet panasz rájuk, amint hogy nincs is. Már nem hiányoznak, így szokta meg őket, kép gyanánt a meszelt falon. Az Erzsi más. Ha egy nap nem jönne, nem lenne kedve az élethez. A falu is nagyot segített abban, hogy Erzsi itt maradt. Orvos akarsz lenni lányom? — kérdezte Ökrös, a tanácselnök. Hány éve is ennek? Mert mi felpártolnánk ezt a megyénél, vagy akár följebb. Ide. az isten háta mögé nem szívesen jön orvos, ha pedig jön is. nincs maradása. Adunk ösztöndíjat, ne érezd meg, hogy a szüleid szegények. öt évre szólt az , egyezség, hogy annyi időt tölt el a falujában. ha elvégzi az egyetemet, utána pedig ha el is köszön, nem éri szó a ház elejét. Nem érheti, szentigaz, már tíz éve elmúlt, hogy itt gyógyít. Amerre megy, utat nyitnak neki. Megnyílik előtte az itteniek szava, jósága. Olyan orvoslakást épített neki a falu, hogy a gyerekeinek is külön szoba jut. Hívta őt is, jöjjön apám, kényelmesebb lesz nálunk. Köszönte, de húzta-halogat- ta a költözést, ne féltsék őt a magánytól, nyolcvan év fészekmelege tartja itt, hajdani gyerekzsivajok, ölelés-emlékek, anyja Erzsi bíbor arca, amint forrón odasimul hozzá. függöny a kisablakon. ide ne kandikáljon be a Hold se. Rég volt. De messzi ide Dunántúl! Elszorult a torka, fogódzót keresett a karoslócán. a homloka gyöngyözni kezdett, utóbb a kalapot is levette, pedig azt csak evéskor szokta. amikor Erzsi meg a férje, mert együtt jöttek azon a vasárnap délután, elmondta egyszuszra a hírt. Olyan ajánlatot kaptam édesapám, amilyet életében jó ha egyszer kap egy falusi orvos. Miklóssal — nézett a férjére — elmegyünk terepszemlére holnap, két nap alatt megjárjuk, jövő elseién, ha minden jól megy, már ott leszünk. Jön velünk, visszük magunkkal. Nem gondolja tán, hogy itt hagyjuk egy- szál magában. Felsírt benne a megfáradt öreg: Dehát a sír! Anyátok sírja — akarta mondani, de nem szólt, csak tétován körülnézett. Mindenen megakadt a szeme, minden pillantása tiltakozott, én innen nem megyek sehová, meghalni menjek el. mikor itt éltem le az életet? Már a kezét is fölemelte, hogy az asztalra vág ököllel, de aztán gondolkodni kezdett Messze még a jövő elseje, hátha addigra másként fordul. Nem fordult másként, olyannyira nem. hogy még a helyi tanács is könnyen hozzájárult az elmenetelhez. Dehogy állnak ők útjába
