Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-31 / 203. szám
1974. augusztus 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Új tanév kezdetén A gyermek egészséges életrendje Az iskolás gyermek egészséges életrendjének kialakítása a szülők feladata. A támláshoz elsősorban a meg- elelő környezeti feltételeket teli biztosítani. A gyermek ■s aktívan vegyen részt környezete. könyvei, tanszerei •endbentartásában. Még a csúfolt lakásban is legyen >lyan hely, ahol a gyermek íyugodtan tanulhat. A támlás megkezdése előtt a lelyiséget alaposan ki kell szellőztetni. Fűtési idényben le legyen sem túl meleg, sem :úl hideg. Szülőknek, pedagógusok- íak elsődleges feladata megtanítani a gyermeket a he- yes időbeosztásra. Délutáni anítás esetén a reggel 8— 10 óra közötti időpont a leg- itkalmasabb a felkészülésre. 10 óra után még játsszék, levegőzzék a gyermek, így pihenten ül be a délutáni órákra. Ha délelőtt van tanítás, közvetlenül ebéd után pihenjen, levegőzzék, 15 óra után kezdjen a tanuláshoz. Tanulás közben rövid szüneteket tartson, és ezt mozgással töltse. Nem szabad megengedni még nagyobb gyermeknek sem, hogy fekve tanuljon, mert ez rontja a szemét. Ugyancsak rontja a látást, ha a szem és a könyv, füzet közötti távolság 30—40 cm-nél kevesebb. Helytelen az is, ha a napközis gyermek még otthon is tanul. A napi elfoglaltságok után a gyermek részére maradjon 3—4 óra szabad idő. Ez a legkülönbözőbb foglalkozásokra ad alkalmat. A sokat ülő tanuló számára a mozgás az aktív pihenés. Ezenkívül az olvasás, a különböző kulturális elfoglaltságok hasznosak. A televízió- nézés a szabad idő kedvelt eltöltési módja, de amelyet nem szabad túlzásba vinni. Igen fontos, hogy a gyer- mék tevékenyen részt vegyen a család életében. Nevelési szempontból javasolt, hogy szabad idejéből kb. egy óra — életkorának megfelelő — házimunkát végezzen. A fejlődő szervezet regenerálódásához hosszabb pihenésre van szükség. A kevés alvás káros hatással van a testi és pszichés állaDotra. A gyermek nyugodt pihenését éppúgy biztosítani kell, mint a nyugodt tanulást. Később a gyermek megszokja az egészséges életrendet, hatása pedig lemérhető lesz az iskolai teljesítményén. H. G. KERTÉSZKEDŐ KISEK. A hagyma Horgolt alkalmi mellény A mellényt 200 g fényes fonallal. 3-as tűvel horgoljuk. 1 A kertekben most szedik fel a hagymaféléket. Érdemes ezekről a konyhában nélkülözhetetlen növényekről néhány szót szólni, hiszen alig akad olyan konyhákért, ahol valamilyen hagymát ne termelnének. Akár dughagymáról, akár magról neveltük a vöröshagymát, a kifejlődött hagymákat fel kell szedni. Mivel a hagyma egyrészét a háziasszonyok télen szeretnék felhasználni, nem közömbös ismernünk a hagymaszárítás egy-két egyszerű szabályát. A hagyma akkor érett, ha elérte a fajtára jellemző nagyságát és a külső bőrszerű pikkelylevelei beszínesedtek, száraz tapintásúak és a lombja, gyökere elszáradt. Ezt az érettségi állapotot a földben — különösen megtöbb országában nagyon is jól ismert póréhagymát, aminek az az előnye, hogy illata sokkal kevésbé tartós, mint a mi vöröshagymánké. Aztán érdemes volna szélesebb körben feleleveníteni egy nálunk őshonos hagymafélének, a csoportos vagy családi hagymának a termelését is. Ez az évelő hagyma nagy bokrot képez és a legkorábban szolgáltat már tél végén igen kellemes ízű zöldhagymát. Magját vagy hagymácskáit, amelyek a szár végén fejlődnek ki, most ültessük el. Őszig tartsuk gyommentesen, a telet kibírja és tavasszal friss hagymát szedhetünk róla. Berta Béla Mii. ; főzzünk holnap Csontleves Rakott kelkáposzta Csokoládés frissítő Rakott kelkáposzta. Hozzávalók: 1 közepes kelkáposzta. 1 kb. kg-os karfiol, 30 dkg sertéshús. 2—3 evőkanál rizs. hagyma. 1 gerezd fokhagyma. 2 dl tejföl, olaj. só. A megtisztított kelkáposztát és karfiolt sós vízben majdnem puhára főzzük és jól lecsurgatjuk. A húst kockára vágjuk, és a hagymával meg a fokhagymával együtt ledaráljuk. A rizst kissé sózott vízben puhára főzzük. Egy lábasban megforrósítunk 2—3 evőkanál olajat. és megpirítjuk rajta a megdarált húst. megsózzuk, hozzáadjuk a rizst és kissé még pirítjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk. és lerakunk benne egy réteget a leveleire szétszedett kelkáposztából, erre egy réteg rózsára szétszedett karfiolt teszünk. Megsózzuk. megöntözzük olajjal és tejföllel. Rátesszük a ri- zses húst. erre egy réteg karfiolt. maid a tetejére kelkáposztalevelet rakunk. Az egészet megsózzuk, meglocsoljuk olajjal és maradék tejföllel, és bemelegített sütőben megsütjük. Csokoládés frissítő. Hozzávalók: 2 tojássárgája. 2 evőkanál méz. 1/2 liter tei. 1/2 dl rum. 1 evőkanál kakaó. A tojás sárgáját a mézzel elkeverjük. hozzáadjuk a rumot. a kakaót és a tejet, és kb. 1 percig mixeljük vagy jól elhabarjuk. Hűtőszekrénybe tesszük. és jól be- hűtve kínáljuk. A minta: 1. sor: a megfelelő hosszúságú láncszemsor után egy szorosszemet öltünk a tűtől számítva 3. láncszembe 3 láncszem, a 3. láncszembe egv kétráhajtásos pálca. 3 láncszem a következő 3. láncszembe, egy szorosszem ismétlés és végül egy kétráhajtásos pálcát öltünk. 2. sor: 9 láncszem, egy kétráhajtásos pálca a kétrá- hajtásos pálcára. 5 láncszem ismétlés, végül egv kétráhajtásos pálca. 3. sor: 6 láncszem 1 szorosszem a 3. láncszembe. 3 láncszem egy kétráhajtásos pálca a kétráhajtásos pálcára. 3 láncszem ismétlés. A 2. és 3. sorok ismétlésével dolgozunk. Mellényünket a bal vállon kezdjük 12 láncszemmel. Első sor: 6 láncszem, egv szorosszem a 3. láncszembe. 3 láncszem, agy kétráhajtásos pálca a ■ 3. láncszembe. 3 láncszem, egy szorosszem a 3 láncszembe. 3 láncszem egy kétráhajtásos pálca a 3. láncszembe. 2. sor: és a többi sorok a fent leírt két sor ismétlése. Ha összevartuk a mellénvt, alul körbe horgoljuk egyrá- hajtásos pálcákkal. ismétlődő esők miatt — a hagyma nem érheti el. ezért a kiszedett hagymát célszerű 4—5 napig napos szellős helyen utószárítani. Ezután tisztítsuk meg a hagymákat a szár- és gyökérmaradványoktól, a felváló pikkelylevelektől és tegyük a tárolóhelyre. Erre a legalkalmasabb a száraz és szellős padlás. A fokhagymának is elérkezett a kiszedési ideje. A kiszedett fokhagymát száránál fogva csinos füzérekké fonhatjuk és felakasztva tárolhatjuk. Sajnálatos, hogy nálunk a többi hagymaféle még nem terjedt el kellőképpen. Pedig az étrendben az emésztést nagyon kedvezően befolyásoló hagymaféléknek fokozódó szerepe van. Ha nem is termelik, bizonyára sokan ismerik a piacainkon itt-ott felbukkanó, de Európa leg7 íz perc torna Friss levegőn, nyújtózkodással kezdjük a tornát. Mély belégzés után nyújtsuk ki jól az izmainkat. 1. Kargyakorlattal folytassuk. Kis terpeszállásban két karunkat könyökben behai- lítva mellmagasságig emeljük. majd néhányszor ütemesen. hátrafelé meghúzzuk. Utána néhány könyökkörzést végzünk. 2. Láblendítés előre, alapállásból. A lábemeléssel egy- időben mindkét kar előrelendül és bokaérintés. A gyakorlatid: mindkét lábbal, váltakozva végezzük. 3. Terpeszállás, törzshailf- tás előre és a jobb kézzel ellentétes bokaérintés. utána váltás és bokaérintés bal kézzel, majd ismételünk. Felvételre keresünk Heves, Nógráfl és Szolnok megye területén folyó munkáink végzésére CSŐSZERELÉSBEN jártas szakmunkásokat, E ÜTÉSSZERELOK ÉT, CSŐSZERELŐKET. HEGESZTŐKET és SEGÉDMUNKÁSOKAT. JELENTKEZÉS: levélben vagy személyesen. Csőszerelöipari Vállalat 55, önálló szer elés vezetősége 3000. Hatvan, Vöröshadsereg útja 17. (Malomudvar) A MEZŐGÉP VÁLLALAT SZOLNOK! GYÁREGYSÉGE, Szolnok, Besenyszögi út, gxennalí belépéssel felvesi : \ olajtüzelésű, magosnyomású kazánhoz — kazánfűtőt, vízvezetékszerelőt, \1 hegesztőt, lakatost. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a fenti címen. / Hová menjünk kirándulni? Kelemér—Rudabánya Legutóbbi kirándulásunk alkalmával már elbúcsúztunk a Bükk-hegység vidékétől és a Borsodi-karszt felé vettük utunkat. Mielőtt azonban a vidék legemlékezetesebb helyét, Aggteleket megközelítenénk, ismerkedjünk meg a környék két nevezetes hegyével. Mint az utóbbi utak alkalmával többször, ezúttal is csak a gépjárművel utazóknak ajánlhatjuk ezt az utat, mert vonattal egy nap alatt legfeljebb az egyik helyet közelíthetjük meg. Látogatásunkat kezdjük Keleméren. Itt keressük meg a Tompa Mihály emlékmúzeumot. Költőnk 1849— 51-ig mint református lelkész dolgozott itt. Verseit ekkor álnéven jelentette meg. A település neve ebből az álnévből származik. A költő Rém Elek néven írta alá írásait, ami visszafelé olvasva a község mai neve: Kelemér. A szépen berendezett, a költő pályafutását hűen bemutató kiállításon, egyes használati tárgyain, kéziratain, megjelent versein kívül itt van az a biblia, amelyet sokat forgatott, és amelyet 1868-ban vele együtt temettek el. Ezt a bibliát egy évszázaddal, később, 1968- ban teljes épségben emelték ki a sírból. Ebben a faluban írta a költő annakidején „A gólyához” című versét is, amelyet megjelenése után elkoboztak, s amely miatt a hatóságok nagyon sóirat zaklatták. A szerény, de maradandó élményt nyújtó kiállítás megtekintése feltétlenül megérdemel néhány órai figyelmet. Amíg Keleméren az évszázados múlttal, Rudaljá- nyán a még távolabbi múlttal és a jelennel egyszerre találkozhatunk. Itt van ugyanis hazánk egyetlen művelés alatt álló vasércbányája, a korszerű vasércdúsítóval együtt. Ezen a vidéken a középkorban is és azt megelőzően is jelentős bányaművelés folyt. Nagy Lajos király e településnek már 1378-ban bányavárosi rangot adományozott. Nem véletlen tehát, hogy itt rendezték be az Érc- és Vasércbányászati Múzeumot, amely egész Magyarország ércbánya-művelésének történetét is bemutatja. A múzeum tárgyait rendszeresen kiegészítik a bányászás közben előkerülő leletekkel. Értékes darabjait őreik itt az őselefánt, — a masztodon — csontjainak is. A kiállított tárgyak között van a múzeum egyik érdekessége, az édesvízi mészkővel bevont teknő, amelyet még egy rabszolga felejtett a bányában. A mészkő konzerválta a teknőt, és így az teljes épségében megmaradt az utókornak. Található itt a bányavilágító eszközök közül a kezdetleges mécses, faggyús-fáklya éppen úgy, mint a legmodernebb felszerelés. A bányászok ünnepi és munkásruhájától, a sztrájkokban, a munkafeltételek javításáéit vívott harcokban való részvételről készült fotókon át a közlekedési eszközökig minden megtalálható, amiből képet kaphatunk a bányászok régi és mai életkörülményeiről. — B — Mostanában gyakran esik szó a legkisebbek öltöztetéséről , s ez nem véletlen: előtérbe kerültek a kismamák, az édesanyák, s kicsinyeik. Népesedési politikánk fontos része gyermekruházati iparunk korszerűsítése. Szükség van rá: jelenleg több mint kétmillió a 14 éven aluli gyermek. (Ennyien érdekeltek a javuló, immár naponta gazdagodó ellátásban.) Csaknem 300 ezren egyévesnél kisebbek, s e csecsemők aligha panaszolhatják el. ha kényelmetlen a rékli, a rugdalódzó. a hálózsák ... Ha nem is szóval, de nevetéssel, vagy sírással kifejezésre juttatják véleményüket ... A Könnyűipari Minisztérium megbízásából a Divattervező Vállalat — a negvedik ötéves terv könnyűipari rekonstrukciós programjának lehetőségeit felhasználva — kidolgozta a korszerű bébi- és gyermekruházat teljes kelléktárát, s azt a minap bemutatta az iparnak és a kereskedelemnek. Ennek nyomán várhatóan tovább szélesedik gyermekruházatunk választéka, javul minősége. Addig is, néhány megszívlelendő jótanács! A korszerűség fogalma tág: egy Időben — helytelenül, bizonyára az újdonság varázsának hatása alatt — mindent korszerűnek mondtunk. ami szintetikus. Kétségtelen. a szintetikának páratlan előnye: otthon, köoy- nyűszerrel gyorsan moshatók. vasalást nem igényelnek, ráadásul formatartók. Vannak azonban más szempontok is, amelyekre figyelemmel kell lenni, főként, ha gyermekruházati cikkekről van szó. íme a legfontosabbak! Az orvosok véleménye indokolt: közvetlenül testre, kiváltképp gyermekeknek a tiszta pamutot javasolják. Ezek ugyanis — ellentétben a tiszta szintetikával, például a nylonnal — felveszik a t°st párolgását. Ugyanakkor jól szellőznek, egyszóval kellemes közérzetet biztosítanak. A nylon fehérneműkről, — (bár világszerte, nálunk is seregnyi színben, fazonban készülnek) — tudnunk kell noha valóban könnyen, a ^pamutnál lényegesen könnyebben rendben- tarthatók. különösen nyáron, melegben tapadnak, gátolják a test. a bőr pórusainak párolgását. Főként kisgyermekeknek zokniból, harisnyából, harisnyanadrágból a legegészségesebb a tiszta pamut. Ebben nem izzad a láb. Az orvosok, gondozónők, óvónők minduntalan kérik: legalább az egésznapos játszáshoz, a bölcsődében. óvodában adjanak a kicsikre pamutzoknit. Igaz, csinosabb a színes, mintás krepp-nylon meg az akril. de azt használjuk alkalmi viseletnek. naponta legfeljebb egy-két órára. A felsőruhák alapanyagával már más a helyzet. Pulóvernek, ruhának, overáll- nak. kabátnak általában a szintetikus, illetve azzal kevert pamut, vagy gyapjú a praktikusabb. A gyermek egyet fordul, s már a földön hempereg. Könnyebb e holmik mosása. szárítása, 8 amúgy sem közvetlenül a testre húzza a kicsi. A korszerű gyermek felsőruha javarésze szintetikus kötött kelméből készül- s ez azért is előnyös, mert a szövöttnél rugalmasabban követi a gyermek mozgását. fejlődő alakját. » ► i 1 t .4 korszerű gyermekruhákról Előnyös a pamut