Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-25 / 198. szám

Garfunkel és az élet — Ha nem sietsz nagyon — mondta Garfunkel —, el­árulom neked az élet titkát. Egy mondat. — Nagyon sietek — mond­jam, és már mentem is vol­na tova, de ez a marha min­dig le tud bilincselni vala­mivel. Ezúttal azt csinálta, hogy fejhajtott egy stamped­li rumot, hörpintett egyet a feketés pohárból, majd fel­vett az asztalról egy közön­séges gyerekcsörgőt és gü­gyögve rázni kezdte. *• — Elárulom az élet tit­kát. .. — ismételte gyügyö- részve. — Mennyiért? — Huszas! — mondta, majd sietve hozzátette. — Tízes! — Megéri... — mondtam, és leültem mellé. — Halljuk újabb ökörségeidet. — Kérlek. Az élet titka egy mondatban így hangzik: sen­ki sem felnőtt. Érted? — Értem. Senki sem felnőtt, ez az élet titka egy mondat­ban. Szervusz. — Várj! — szólt, és vissza­nyomott a-székbe. — Megma­gyarázom bővebben. Az em­berek, köztudomás szerint gyermekként jönnek a világ­ra. Később a társadalom mindent elkövet, hogy felnőt­teket neveljen belőlük. Er­re minden eszközt felhasznál, a nádpálcától egészen a ve­zércikkig. Ámde az emberek mégsem lesznek felnőtték, csak úgy tesznek, mintha azok lennének. Belül gyere­kek maradnak, mert az jobb. Nézd meg, mit szeretnek leg­jobban az emberek: játszani. Apa: Hová siet annyira ez a lány ? Fiú: Biztosan haza, Nem kérdeztem. Apa: Szép lány...' Fiú: Gondolod? Apa: Hát te nem? Fiú: Miért ne... Apa: Mégsem kísérted el? Fiú: Minek? Menjen csak egyedül. Apa: Nem szép dolog. Fiú: Sebaj, megszokta. Ha az ember egyszer-kétszer el­kíséri — isten tudja, mit vesz a fejébe. Apa: Nagyon helyes lány. Furcsa, hogy neked nem tet­szik. . Fiú: Miért -ne tetszene? Nagyon is tetszik. Apa: Ide hallgas, talán Totózni, lottózni meg szerel­meskedni. Figyeld a gondo­latmenetemet? — Nem. — Akkor folytatom. Az em­berek a nevelés hatására el­kezdik szégyelleni, hogy ők gyerekek, és megjátsszék egy­más előtt a felnőttet. A főnök parancsolgat, a lektor nagy- képűsködik, az orvos szakállt 'ereszt, és latinul beszél. Hol­ott tulajdonképpen mind­egyik labdázni szeretne vagy bigézni. Láttál te már atom­tudóst a futballmeccsen? Vagy láttál már diszpécsert ping-pingozni ? — Sőt. Láttam éjjeli pin­cért nappal meghalni. — — Na, látod. Most jövök én, és azt mondom: hulljon le az álarc! Ne nagyképűsködjünk, ne pózoljunk, hanem valljuk be férfiasán, hogy mindnyá­jan srácok vagyunk az Űr színe előtt, és gyerünk játsza­ni. — Óriási! És ki fog dolgoz­ni? — Mindenki. A munka is játék, ha nem beszélnek ró­la felnőttesen. Láttál te már főszerkesztőt autót szerelni; és matrackereskedőt verset írni ? Óriási lelkesedéssel csi­nálják, mert játszanak. Hát majd ezentúl játsszunk bá- nyászosdit, vegyészesdit, az orvosok pedig azt fogják ját­szani: hol a vakbél, komám- asszony? Óriási, soha nem lá­tott aranykor virrad ránk! A legragyogóbb az emberiség történetében! Nem lesz pél­dául háború. Nemzetközi ér­tekezleteken összeülnek a nemzetek képviselői, és azt Joanna WiHnsha SZERELEM 1974 te... izé... mármint... hogy őbelé...? Fiú: Talán. De hogyan le­het ezt megállapítani? Apa: Szeretnél mindig ve­le lenni? Fiú: Hm... Apa: Féltékeny vagy rá? Fiú: Biztosan... Apa: Állandóan rá gon­dolsz, semmiféle munkára ne i tudsz odafigyelni. Jól megy a munkád ? fogják játszani: „Sicc hátul- só pár, előre fussatok!” Az amerikai elnök bemegy rol­leren a Pentagonba, és azt mondja a szenátusnak: „Srá­cok, ma nem intézünk senki­hez jegyzéket. Olyan szép idő van, kimegyünk a rétre, ür­gét önteni...” Az infatilizmus elfoglalja végre méltó helyét az ég alatt, és az egész világ nem lesz más, mint egy nggy dedó... — Ne tegyelek tisztába? — kérdeztem aggodalmasan, mert Gátiunkéi teljes erejé­ből rázta a csörgőt, és az ar­ca egészen kivörösödött. De már nem lehetett megállíta­ni. — Űj korszak hajnala vir­radt ránk! Egy felnőttek nélküli, paradicsomi kor, ahol a vérszomjas lakásügyi elő­adó mellett békésen legelé­szik a jámbor ágyrajáró. S akinek ez nem tetszik, az megismerkedik fegyvereink erejével. Garfunkel félelmes gesz- -tussal kivágott az asztalra egy gumicsúzlit, aztán fárad­tan elmosolyodott, és jóval szerényebben hozzátette. — Kapok egy tízest, .j — Miféle tízest... — Hát amit megígértél, ha elárulom az élet titkát... — Ki ígérte meg? Én? — kérdeztem csodálkozva. Az­tán felállva a helyemről, így szóltam: — Ipacs-apacs, nem ér a nevem... Kiöltöttem a nyelvemet, és vidám bakugrások közepette elhagytam a kávéházat. Gádor Béla Fiú: Sehogy sem megy. Apa: Tudod mit mondok én neked, fiú? Szerelmes vagy! Meg kell mondanod neki. mert még másvalaki mondja ezt, és akkor neked befellegzett. Fiú: Tudod, talán van is valami ebben. Apa: Nem kell okvetlenül térdre borulni előtte, stb. Egyszerűen ezt mondod ne­ki : így vagyunk, én téged... izé... no. érted már? Fiú: Értem, csak nem tu­dom hogyan fogadja. Talán kinevet. Apa: És régóta tart nálad ez a dolog? Fiú: Két éve. ’ f ■ Apa: Nem kis idő! Fiú: De már egy éve együtt élünk. Kovalszkij: Kör­forgás Nemrégiben a lakásomban sajnos nagyon elszaporodtak a molyok. Fölfaltak minden szövetet, ami az útjukba ke­rüli, éjszakánként pedig fé­lelmetes rajokban repkedtek a szoba sötétjében. Már tel­jesen kétségbeestem, hasz­náltam moljürtó vegyszere­ket, naftalint. — azonban semmit nem segített. Egy­szer azt tanácsolták nekem, hogy tenyésszek varangyos békákat a lakásban, tudniil­lik a békák nemcsak a mo­lyoktól szabadítanak meg, hanem a lárváikat is felfal­ják. . Megfogadtam a tanácsot, és vettem néhány darab bé­kát. és mit tesz isten, három nap alatt egy fia moly sem volt a lakásban. Ellenben varangyosbéka százával ug­rált a fürdőkádba be, fürdő­kádból ki. — Gólyák kellenek — ta­nácsolták ekkor barátaim, — és a békákat mintha elnyel­ték volna. Mondanom sem kell, más­nap vettem tíz gólyát. Né­hány vérzivataros nap után az utolsó béka is kiugrott nyolcadik emeleti lakásom ablakán. Most azonban nem tudtam megszabadulni a gó­lyáktól, amelyek igen ra­gaszkodó teremtményeknek bizonyultak. Teljesen befész­kelték magukat a fürdőszo­bába. — kizavartam őket az ajtón, bejöttek az ablakon. — Szerezz egy puskát — tanácsolta egy ismerős va­dász barátom. Vettem egy príma kis két­csövű fegyvert. Majd min­dennap félóránként kinyitot­tam a fürdőszoba-ajtót, és lövöldöztem mindkét csőből. Valóban minden lövés után egyre több gólya röpült el, de a szomszédok panaszt nyújtottak be a lakóbizott­ságnál, hogy nem hagyom őket nyugodtan élni. Hogy a nagy zajt valamelyest tom­pítsam, vettem egy pár nagy szőnyeget, és felakasztottam őket a falra. Ekkora mennyi­ségű szövettől természetesen rengeteg moly telepedett meg a lakásomban. — Tenyésszek békát — ta­nácsolták barátaim... Fordította: Papp Béla ^»OOOOOOOOOOOOOOOC<XOOOCOCOOqOOOOC<XX)OOOaX»OOOCOOOOOOOOOOCXX^OOOOOOOCOOCCXXXDOO XXXJOOOCXfOOCOOOCCOOCOOOOCOOOÖOOOOOOOOOOOOO J000**'000000000000’^^ ÓCXXXXX)CXX)OOC<XX:C<X)OÖCOO<X<XXOOOOCX:iOOCXXX>X>C<X)OC<XKXXXOOC>00 DALLOS JENŐ: Nyári mókák No. ez a gyalogos sem ugrál többet az autóin előtt! — Volt egy halászlé, egy üveg sör, egy kis árnyék.. Enni, vagy nem enni? — Hé, nem tud vigyázni!? — Ne strapáid magad, úgysem küld neked senki dinárt — Látod fiam ezért sós...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom