Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-16 / 191. szám

1974. augusztus 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szajolban az egyesfiit rákóczifalvi—szajoli Rákóczi Termelőszövetkezet kőműves brigádja 70 személyes óvodát épít. Az új óvodát augusztus 20-án adják át Víz van, de a vendég kevés AZ EMBER ÉS A KÖRNYEZET (13.) A nagy lilik példája Tavaly elég rövid ideig volt nyitva a kisújszállási strand, ugyanis a termálvi­zet biztosító kút elhomoko- sodott. ki kellett tisztogatni. Sok időt és 700 ezer forin­tot vett igénybe a kút hely­reállítása. Azóta a vízhozam jó. ebben az évben már má­jus 1-én ki tudtak nyitni. Az uszodában és a másik két medencében azonban alig vannak, a csónakázó ■ tó tel­jesen kihalt. Víz van, de a vendég ke­vés. Az első félévben 145 ezer forint volt a ráfizetés. Persze kedvezőtlen volt az időjárás, ez befolyásolta a forgalmat. Ebben a szezon­ban a csúcs: kétezer ember egyetlen napon, de ilyen ke­vés volt. Jó lenne egy étterem, de építésére ebben az ötéves tervben sincs pénz. . Most van egy büfé, ahol főleg italt lehet kapni. Sajnos ka­A közalkalmazottak Szak­szervezetének budapesti bi­zottsága és nőbizottsága négy minisztériumban és tizen­két országos főhatóság­nál megvizsgálta a nők részvételét a vezetésben, va­lamint politikai és szakmai képzettségük színvonalat. Tá­jékozódtak arról is, hogy az állami vezetés hogyan gon­doskodik a nők vezető funk­cióba állításáról, milyen se­gítséget kapnak a közhiva­tali nődolgozók a szükséges vezetési ismeretek és kész­ségek fejlesztéséhez. Megál­lapították, hogy a nődolgozók binsort nem építettek a für­dővel együtt, és azóta sem volt rá pénz Pedig nagyon kellene. Egy bíztató hír vi­szont mégis akad: Kisújszál­láson 1972 novembere óta nem üzemel a régi köztisz­tasági fürdő. Az újat a strand területén fogják fel­építeni. A tervek már elké­szültek. A strand nagyon szép. tisz­ta. gondozott, kellemes hely. 9—10 millió forintot ér. Sze­retik a kisújszállásiak, szí­vesen látogatják is. ha az idő engedi. A következő öt­éves tervben talán lesz anya­gi erő a fenti hiányosságok megszüntetésére. A lakosság az üzemek dolgozói szíve­sen áldoznának jónéhány munkaórát a kedvelt pihe­nőhely szépítésére, kelleme­sebbé tételére, társadalmi munkát azonban csak meg­levő anyagi erőforrás mellé lehet hatékonyan szervezni. aránya a vizsgált munkahe­lyeken az állományi létszám­hoz viszonyítva nagyon vál­tozó: 37 százaléktól 79 szá­zalékig terjed. Figyelemre méltó tapasz­talat az is, hogy a nőket el­sősorban alacsonyabb veze­tői munkakörben (csoportve­zető) foglalkoztatják szíve­sebben. Ezzel kapcsolatban a szak­szervezetnek az a véleménye, hogy a jelenleg vezető be- ■ osztásban levő nők képzé­sére továbbképzésre az ed­diginél nagyobb figyelmet kell fordítani. Számlán helyett matematika Szeptembertől az általános iskolák első és ötödik osztá­lyának öt százalékában új matematika-tantervet vezet­nek be, s ezzel kezdetét ve­szi a matematikaoktatás komplex módszerének alkal­mazása. A miniszteri utasí­tás értelmében ugyanakkor az általános iskolákban a „számtan-mértan” tantárgy helyébe fokozatosan a „ma­tematika” elnevezésű tan­tárgy lép. Az utasítás sze­rint ez az I—IV. és az V— VIII. osztályok részére egy­idejűleg kiadott ideiglenes tanterv szerint kell tanítani mindazokban az iskolákban, illetve osztályokban, ame­lyekben életbelép. Ebben a helyzetben szük­ségessé vált az általános is­kolákban évek óta folyó kü­lönféle matematikatanítási kísérletek rendezése. A köz­ponti szervek semmiféle új általános iskolai matematika­tanítási kísérletet nem kez­deményeznek, mert minden erőt az új tanterv eredmé­nyes bevezetésére kívánnák összpontosítani. Ez az állás­pont irányadó a helyi szer­vek számára is. Néhány tan­könyv is átdolgozva jelenik meg az idei tanévkezdésre. Ezek közé tartozik az álta­lános iskolákban az V—VI. osztályos számtan-mértan. a szakközépiskolákban a IV. osztályos matematika. balatoni üdülőben reggel, délben este három házaspár egy asztalnál. Két hét alatt meghitt barátság alakult ki közöttük és nemcsak az étke­zésnél, hanem a vízben, séták alkalmával, sőt nagyobb tú­rákon is együtt voltak. Az első hét végén Dorombiné így szólt a többiekhez: — Drágáim, a mi kis ba­ráti körünknek nem szabad a búcsúest után felosztania. Ál­lapodjunk meg abban, hogy Pesten is sűrűn fogunk egy­mással találkozni. Az első ta­lálkozó nálunk legyen. A legalkalmasabb a hétfő, ak­kor nincs tévé. Lelkesen hozzájárultak a találkozásokhoz, de néhány nappal a búcsúvacsora előtt Igmándiné megkérdezte fér­jétől: — Lajos kérlek, okos dolog ez a pesti folytatás? Nem mondom, első héten nagyon megszerettem asztaltársain­kat, de azután unni kezdtem őket, különösen Dorombinét. — A férje hivatali esetei engem se nagyon érdekeltek, de ha már megbeszéltük eze­ket a találkozókat, nem lehet lemondani. Elkövetkezett a látogatás napja. Dorombiné reggel ijed­ten szólt férjéhez: — Te, ma jön hozzánk a balatoni két házaspár és én még nem készültem fel a vendéglátásra. A hajam sincs Hogy milyen változatos, gazdag és kölcsönösen elő­nyös kapcsolatokra nyílik lehetőség a nemzetközi kör­nyezetvédelemben, arra ta­lán a legjobb példa a Richard Nixon 1972-ben le­zajlott szovjetunióbeli láto­gatásékor aláírt szovjet— amerikai környezetvédelmi megállapodás. A Lityeraturnaja Gazeta című szovjet folyóirat négy szovjet tudós nyilatkozatát közölte 1973-ban a megálla­podás jelentőségéről, és az annak kapcsán megindult közös munkáról. J. Izrael, a szovjet—amerikai környe­zetvédelmi vegyes bizottság szovjet tagozatának titkára, valamint V. Krinyickij, a szovjet mezőgazdasági mi­nisztérium természetvédelmi, vadvédelmi és vadgazdálko­dási főigazgatóságának osz­tályvezetője az állatvilág kö­zös védelmének lehetőségei­ről beszélt. A szovjet —amerikai együttműködésről Szó szerint idézünk a Kri- nyickijjel készített interjú­ból. — „ön, a szovjet küldött­ség vezetője a ritka és ki­halóban levő élőlények és növények védelmével, az ál­talános vadvédelemmel és vadgazdálkodással foglalkozó szovjet—amerikai vegyes bi­zottságon belül. Kielégítőnek tartja-e az együttműködés eddigi alakulását? — Teljes mértékben. A diplomaták az ilyen esetek­ben azt mondják: a találko­zások hasznosak voltak. Én úgy tartom, nagyon haszno­sak. Ebben a véleményem­ben osztozik kollégám, az amerikai szakértői bizottság vezetője is, aki a moszkvai megbeszélések után tartott sajtóértekezleten kijelentet­te: „Rendkívül elégedetten utazunk haza. Alig egy hét alatt igen sokat sikerült vé­geznünk.” Mielőtt elutaztak, az alábbi szavak kíséretében adtuk át az amerikai orni­tológusoknak ajándékunkat, a népmesékből ismert tűz­madár szobrát: „A madarak egy olyan ritka fajtája ez, amely kihalt, és már csak a mesékben él. Szeretnénk, ha a mi madaraink soha nem költöznének a mesék világá­ba”. — Csak a madarakról volt szó?. rendben. Jaj, hogy lehetne le­mondani ? — Sehogy, — állapította meg a férje. — Én mégis megpróbálom. Talán beteget jelentek. Ugyanezekben az órákban Igmándiné a reggelinél meg­jegyezte; — Ma kell elmennünk Do- rombiékhoz. Előre félek Guz- mainé szózuhatagától. Megint a kis unokahúga gyerekszáj történeteivel fog traktálni. Valamit ki kellene találni. Rémes délután lesz. — Semmit se lehet kitalál­ni, mindent kifogásnak ven­nének, — mondta elkesere­detten Igmándi. Ezen a napon Guzmai tele­fonált a hivatalából feleségé­nek: — Te, ma délután Dorom- biékhoz kellene mennünk. Ez a látogatás úgy kell nekem, mint a hideglelés. — Telefonálj Dorombiék- nak valami ügyes kifogást. — Nem lehet, hiszen otyan lelkesen állapodtunk meg ab­ban, hogy ápolni fogjuk ba­rátságunkat. — Természetesen nem. Arról tanácskoztunk, milyen intézkedést igényel az ame­rikai kontinensen és a mi országunkban, valamint a tengerekben élő állatok és növények védelme. — És mire jutottak? — Mindenekelőtt kidolgoz­tuk a vándorló állatfajták védelme érdekében szükséges intézkedéseket: a Csendes­óceán északi részében élő tengeri emlősökről (bálnák­ról, ámbrás cetekről), és a költöző madarakról van szó. Tapasztalatcserét folytattunk a jegesmedvék védelmének kérdéséről. Meg kell monda­ni, hogy például a ludak egyik ritka fajtájára, a nagy lilikre Amerikában lehet va­dászni, nálunk viszont tilos. Most egységes védelmi rend­szerben állapodtunk meg. Megvizsgáltuk egy olyan program kialakításának le­hetőségét, amely az úgyne­vezett ökológiai hasonlóság kérdéseivel foglalkozna. Ná­lunk és az Egyesült Álla­mokban számos ilyen analóg állatfajta található: az euró­pai és az amerikai bölény, az európai és a kanadai hód, a barna medve és a szürke vagy grizzly medve. Nagyrészüket az a veszély fenyegeti, hogy az ember teljesen kipusztítja őket, vagy, hogy természetes élet- feltételeik megromlanak. Míg az első veszélyt viszony­lag könnyű kiküszöbölni til­tó rendelkezésekkel, a má­sodikkal már sokkal nehe­zebb a helyzet. A Szovjetunióban a ritka állatfajták védelme és te­nyésztése már hosszabb ide­je folyik. 1922-ben a voro­nyezsi rezervátumban öt hód élt, ma ezeknek a hódoknak az ivadékai az egész ország­ban megtalálhatók. A prob­léma azonban ma is idősze­rű: hogyan őrizzünk meg más, ritka állatfajokat? Hoz­zunk-e létre rezervátumokat, vagy tegyünk kísérletet az­zal, hogyan alkalmazkodnak ezek a fajták a mai feltéte­lekhez?” . , A ezupervárosok A. Kudrjavcev, az állami tervbizottság mellett műkö­dő építésügyi és építészeti bizottság főosztályvezetője már az aláírt megállapodás óta járt az USA-ban. Ta­pasztalatairól így beszél: „Egy francia újságíró a Pa­ris Match-ban arról írt” Guzmai délután átöltözött, a felesége is elkeseredetten válogatott ruhái között. Megszólalt a telefon. Do­rombiné volt. — Jaj, drágám, úgy örülök, hogy hallom a hangodat, — mondta Guzmainé, — alig vá­rom, hogy ott legyünk nála­tok. Felelevenítjük a régi szép napokat. Pont hatkor nálatok leszünk. — Elhiheted, édesem, hogy mi milyen boldogok lennénk! De képzeld el, váratlanul ki­jöttek a Gázmüvektől. Fúr­nak, faragnak, egész csata­tér van nálunk, mi buta fej­jed, amikor bejelentettük a gázömlést, elfelejtettük mondani, hogy ne hétfőn jöj­jenek ki megjavítani. Kép­zeld, hogy mennyire oda va­gyunk a férjemmel, hogy el kell halasztanunk a találko­zót. ősszel elmegyünk olasz­ba, majd ha visszajövünk, te­lefonálunk. — Igazán sajnáljuk — so­pánkodott Guzmainé, — mi­közben boldogan súgta oda férjének: „Nem kell átöltöz­nöd”. milyenek lesznek az ameri­kai városok a lövőben. Kü­lönös hangzású városneveket említett: Boswash, Chippist, Sansan. Gigászi agglomerá­ciókról van szó, amelyek Bostont egyesítik Washing­tonnal, Chicagót Pittsburg- gal, San Franciscót Los An­gelesszel és San Jóséval. A 2000. esztendőre tehát kiala­kulnak a 40—70 milliós, gi­gászi megapoliszok. Korunk­ban az urbanizáció az Egye­sült Államokban öltötte a legnagyobb méreteket, bár a szupervárosok kialakításá­nak tendenciája nemcsak Amerikában tapasztalható. Kérdés azonban, hogy feltét­lenül támogatnunk kell-e ezt a tendenciát? Hadd je­gyezzem meg: az ember a hibákból is tanul, annál is inkább, mivel az amerikaiak közül sokan maguk is belát­ják, mennyire káros az óriásvárosok nyakló nélküli fejlesztése. Belátni belátják, de az ő társadalmi körül­ményeik között ez ellen ten­ni valamit meglehetősen ne­héz. Korunkban azonban nem lehet lakatot tenni egy városra. De lehet, sőt, keil is szabályozni a nagyvárosok növekedési ütemét, ugyan­akkor elősegíteni a kis és közepes nagyságú városok fejlődését. Más űt is van Mi ezt elsősorban a ter­melőerők tervszerű területi elosztása útján biztosítjuk. Ötven-egynéhány év alatt hazánkban több mint ezer új város épült. Mindez azon­ban nem jelenti azt, hogy számunkra nem jelent prob­lémát a nagyvárosok struk­túrája és szervezete. Az amerikaiak maguk mondják: ne ismételjék meg a mi hibáinkat. Az utcákat — bár nagyszerű utakat építenek — valósággal eltorlaszolják a gépkocsik. Láttam, hogyan bontottak le egy teret azért, hogy parkolóhelyet építse­nek. Angliában valamikor az a mondás járta: a juhok felfalják az embereket. Ma ezt így módosíthatnánk: a gépkocsik falják fel az em­bereket. Mi más utat vá­lasztunk. Elsősorban a tö­megközlekedést fejlesztjük. Hódi T. József Következik: Ötmillió ru­bel, a Lev Tolsztoj Mú­zeumért Pár perccel később Dorom­biné így szólt a férjéhez: — Most már Igmándinénak is gázról kell beszélnem, de félek, nem hiszi el. Igmándi- né ravasz perszóna, rájön majd, hogy csak kitaláltam ezt a kifogást. — Na és ha rájön? Leg­alább vége lesz az ügynek. Balaton szép volt, egy ideig jól éreztük magunkat velük, de hogy Pesten is találkoz­zunk? Brr... Ebben a pillanatban csi­lingelni kezdett a készülék. Igmándiné telefonált: — Drága angyalom, — kezdte, — nem is képzeled, hogy milyen lelkesen vártuk a mai napot. De sajnos tegnap gázömlést észleltünk és érte­sítenünk kellett a Gázmüve­ket. Dorombiné gúnyosan mo­solygott: — A gázzal nagyon kell vi­gyázni. De édesem, nem tud­nál nekik telefonálni, hogy ne ma, hanem holnap jöjje­nek? — Már itt is vannak. Egész csatatér a lakás. — És Guzmaiék? — Majd én telefonálok ne­kik is. Képzelem, hogy oda lesznek. Hát szervusz, drága­ságom. Igv történt, hogy nagyon kellemes hétfői napja volt a három házaspárnak. Palásti László Szakmunkásképző taníolyamot indít a 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. Hegesztő, víz- gázvezeték és készülékszerelő, géplakatos, villanyszerelő, vas és fémszerkezet lakatos gépjárművezető és karbantartó szakmákban 1974. szeptember 15-én. Vállalatok és egyéni érdeklődők részére felvilágosítást ad az intézet titkársága. Jelentkezni személyesen vagy levél útján a titkárságon lehet. (Szolnok, József A. u. 93—95) Igazgatóság. Nők a vezetésben Hatan egy asztalnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom