Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-02 / 179. szám
1974, augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 EVÉS (Fotó: S. K.) AZ EMBER ÉS A KÖRNYEZET (1) A pesszimizmus papjai Az első emlékezetes eset a balatoni halpusztulás volt. De sokan emlékeznek még a Zalán végigvonuló olajszennyeződés elleni küzdelemre is. Miskolcon. Kazincbarcikán mindenki tudja, hogv a Szinva és a Sajó hogyan vált kedves patakból, folyóból szennycsatornává, és milyen nehéz újra élővízzé tenni. És legutóbb az emlékezetes pakuraszennyeződés a Dunán. Talán nem is kell több példára hivatkozni, a lényeg világos: a környezetszennyeződés és a környezet- védelem nálunk is a mindennapok megoldandó problémájává vált. A nyugati, erősen iparosodott országokban évtizedekkel ezelőtt kezdődött a baj, s napjainkra akut kérdéssé vált. Nemcsak azért vagyunk mi, a szocialista országok közössége „szerencsésebb” helyzetben, mert általában kevésbé fejlett az iparosítás, hanem és főleg azért, mert szocialista társadalmi rendszeren belül kell megoldanunk a problémát. A környezet védelme ugyanis sokba kerül. Ehhez viszont szocialista tervgazdálkodásban összpontosított anyagi eszközök és a társadalmi rendszer lényegéből következő humanizmus kell. A pánik nem segít A környezetszennyeződés jelei nálunk is félreérthetet- lenek. sürgetik a határozott, összehangolt intézkedéseket. Amikor cselekvésre szánjuk el magunkat, jó. ha figyelembe vesszük a nyugati tapasztalatokat. de még jobb, ha csínján bánunk az onnan érkező információkkal. Az utóbbi évtizedben számos, pánikból és ideológiai zavar- keltési szándékból táplálkozó kampány zajlott le azUSA- ban és Nyugat-Euróoában, amelyet a környezetvédelem köntösébe öltöztettek. Volt olyan is. amely mögött alig leplezett üzleti érdek, nyerészkedési szellem húzódott meg. A környezetvédő mozgalom Nyugaton megszülte napjait és manipulátorait. Sajnálatos dolog, hogy köztük sok olvan ottani tudós nevét is találjuk, akik a megelőző időszakban komoly felfedezésekkel gazdagították a tudományt. Egy idő óta azonban a nagyvállalatok szószólóivá váltak, tudományos tevékenységet már alig folytatnak, részeseivé lettek a pánikkeltésnek, a kispolgár ijesztgetésének. A környezetszennyeződés, amely helyenként fantasztikus méreteket öltött már, nem más, mint a tőkés társadalom válságának egyik tünete. Látszólag ártalmatlan és objektívnek tűnő „tézisek” és „hipotézisek” mögött időnként még a nv’"mti saitó is meglátja a valóé1 szándékot. A mi álláspor-unk ez: A kapitalizmus sohasem tud bennünket utolérni, mert mi más pályán, a szocializmus útján haladunk. És csak ezen a pályán haladva lehet megszabadulni az emberi kapcsolatokat is megrontó magántulajdontól, kizsákmányolástól. amely minden értéket lealacsonyít azáltal, hogy az emberek életét, sőt, kulturális. szellemi élet nagy részét a tőkés profitérdekeknek rendeli alá. A szükségletek manipulálásával éri el azt. hogy a talmi, múló divatcikkek,. az álértékek magasabb árfolyamon kelnek el. mint a valódi, igaz és maradandó értékek. A depolitizálással, a dezideológizálással, a pesz- szimizmus terjesztésével igyekszik aláásni az emberek hitét egy jobb, teljesebb élet realizálásában, az érte vaió harc értelmében. A nyugati szél A meteorológusok tudják legjobban Magyarországon, miveljár az. ha nyugat felől fúj a szél. A nagy nyugateurópai iparvidékeken olyan mérvű a levegőszennyeződés, hogy mire a Kárpát-medencébe érnek az óceáni légtömegek. nem tudják „elhul- lajtani” út közben szenny- terhüket. Ennek a jelenségnek még nálunk is vannak káros hatásai. Mi lehet akkor ott, a tetthelyen, ahol a tömérdek korom és füst képződik? A Christ und Welt című nyugatnémet lap egyik cikke nagyon pontos képet fest erről. De azt sem hallgatható el hogy mi az igazi probléma. e i A nyugat-németországi emlékműápolók riadót fújtak: Bonnban összegyűltek a tartományok restaurátorai, hogy felmérjék a teendőket, kicseréljék tapasztalataikat, és nem utolsósorban felhívják a közvélemény figyelmét a már eddig is bekövetkezett pusztulás iszonyatos méreteire. A helyzet valóban ijesztő. A kölni Dóm építészeti főgondnoka, Weyres professzor megállapította, hogy míg egy darab követ kicserélnek a Dómon, két másik maliik szét. A Dóm karbantartásával foglalkozó „Dombau- hütte” 51 főnyi személyzetét meg kellene kétszerezni, hogy a restaurálás lépést tarthasson a pusztulással. Hasonló a helyzet a tartományi hatóságoknál is. Ha ezek személyzetét nem s'kerül záros határidőn belül kiegészíteni, akkor még a ma élő nemzedékek meg fogják érni a történelmet lélegző katedrá- lisok, szobrok és egvéb. szabadban álló műemlékek megsemmisülését. A szakértők egyedül a Kuhr-vidék szélcsendes területein megállapították: = szabadtéri plasztikák mállási sebessége a századforduló óta megtízszereződött. Meglepő, hogv ily későn eszméltek fel az illetékesek. A bavreirthi őreróf ugyan már 1780-ban elrendelte a récj perietek védelem a’á h el vezését és 1848-ban már hivatalt is szervezett az emlékművek gondozására, de mindössze 12 éve léteznek Bonnban és Münsterben műhelyek, amelyek rendszeresen foglalkoznak a kőmállás elleni küzdelemmel. Kőromlás elleni harc A tervszerű védelmi és megelőző intézkedések meghozatalának egyik legfőbb akadálya az. hogy ma még mindig nem tudják kellő bizonyossággal, mely káros anyagok, milyen kőfélékre a legveszélyesebbek, és mely időszakban lép fel leginkább ez a romboló hatás. Előfordult. hogy megfelelő körültekintés nélkül alkalmazott konzerválószerek nem kívánt kéregképződést, ennek következtében fokozott mállást idéztek elő. Dr. Luckat, az essenj intézet munkatársa kijelentette. hogv egyedül biztos védelmi módszer a veszélyeztetett műtárgyak „betakarása”. Ám a legbiztosabb módszer — érthetően — egvben a legnépszerűtlenebb is. Nem szívesen ismerik be az emlékműgondozók a legnagyobb nehézséget: senki nem tudja, vagy akarja ténylegesen megszervezni a kőromlás elleni harcot. Hogy miért? Mert az erre a célra fordított összegek soha, semmilyen „hasznot” nem hoznak. Sokkal jobb befektetést jelentenek például a hadiipar részvényei. Hódi T. József Következik: Ölömére a MacArtur parkban Még közelebb az élethez A képzőművészek középmagyarországi területi szervezetének nyári tárlata bár már befejeződött, ezért a távlat objektívebb megítélésével szeretnék most szólni a kiállításról, illetve a bemutató ürügyén ez első félév mérlegét elkészíteni. Maga a tárlat, a két városban — Baján és Szolnokon — most már hagyományosnak tekinthető képzőművészeti esemény, s már létével tanulságot szolgáltat. Örvendetes tény ugyanis, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban esik szó a megyék, a városok kulturális kezdeményezéseinek fontosságáról ; egy-egy rendezvény értékeinek megbecsüléséről; a „helyi szándék" országos vonzerejéről. Annak is örülhetünk. hogy e széleskörűen kibontakozó mozgalomban a képző- és iparművészet jelentős szerepet vállal. Nem túlzás azt állítanunk, hogy éppen a vizuális kultúra terén végzendő feladataink indokolják. sőt megkövetelik e művészeti ág alkotóitól és mecénásaitól a teremtő aktivitást. A művelődési, kulturálódási igény társadalmi méretű kibontakozását igazolják az országszerte szaporodó rangos kezdeményezések, s az ország egész lakosságát érintő munkában a kiállítások közművelődési programunk egyik alappilé- réhez — a művészet és társadalom kapcsolatához — szolgáltatják a kötőanyagot. Nem véletlen, hogy a közművelődés fejlesztésének feladatairól szóló pártdokumentum konkrétan is megfogalmazza az e területen végzendő munka lényegét. „A művészek, művészeti szövetségek, alkotóműhelyek és a művészeti alkotásokat terjesztő intézmények feladata megteremteni a társadalom különböző rétegeivel azt a kapcsolatot, amely közelebb hozza a művészetet a társadalomhoz és a társadalmat a művészethez.” E sokrétű feladat megoldásában az egyik legfontosabb eszköz — a képzőművészetre szűkítve a munkát — a kiállítás. A közönség előtti nyilvános bemutatkozás egyszerre szakmai és közművelődési fórum. Az alkotóknak módjuk van az alkotás célját dokumentálni, a mecénásnak támogató tevékenysége tartalmi mozzanatait igazolni. A kapcsolatból születhet meg a magas színvonalú, szocialista eszmeiségű művészet, amely korunk és társadalmunk kérdéseire mindnyájunk érdeke szerint, esztétikai értékek közvetítésével képes megfelelni. A hagyományok tekintetében tehát kiemelt jelentőségű, de napjainkban újabb vonásokkal gazdagodó kiállítási tevékenység keretében jelentkezett a Magyar Képzőművészek Szövetsége közép-magyarországi területe szervezete rendezésében bonyolított nyári tárlat is. A két megye alkotóinak műveit felsorakoztató tárlat fontos kulturális rendezvénnyé vált. Szokást, kíváncsiságot, véleményt befolyásolt és befolyásol, s jelenléte — akár Bajára, akár Szolnokra gondolunk — a képzőművészet ünnepnapját jelenti. Vonzza az érdeklődőket, a kíváncsiakból értőket toboroz, s meggyőzően hirdeti, hogy a képzőművészetnek ott kell lennie mindennapjainkban, ott ahol emberi munka, emberi élet van. A művek által közvetített esztétikai érték az értelmes, a haladást szolgáló emberi tevékenység elengedhetetlen tartozéka. Mindezt akkor állíthatjuk teljes meggyőződéssel, ha a kiállítók tudásuk legjavát adva, vállalásuk színvonalának mércéjét magasra emelve, világnézetük és tehetségük félreérthetetlen következetességével szólnak műveikben. A vállalás és a vállalásnak való megfelelés minősége a döntő! A nyári tárlat arról győzte meg a látogatókat, hogy az alkotók felelősséggel készültek a bemutatkozásra. Tehetségük, felkészültségük szintjén műveik legjobbjait küldték el a kiállításra. Vállalásuk minőségével összhangban van a megfelelés, társadalmi, szakmai kérdés- felvetéseik megfelelő választ kapnak a művekben. Pedig nem könnyű az az út, amelyen a tárlathoz kötődő alkotók járnak. Meghatározott karakterű szemlélet és alkotói módszer jellemzi — majdnem kivétel nélkül — a két megye képzőművészeit. A táj, az itt élő emberek elementáris erejű élmény anyagot szolgáltatnak, s az élmények varázsa predesztinálja az ide kötődőket. a természetelvű alkotói módszer alkalmazására. Műveiken főszereplő az ember, a hangulati teremtőerő pedig a jellegzetes arculati táj mindig újat adó látványa. A vidék, s az itt élők már korábban is nagy vonzerőt gyakoroltak a képzőművésze* művelőire. A hagyomány is határkőként jelöli a ma alkotóinak útját. A képző- művészeti hagyományok tekintetében a nagy elődök — Tornyai János, Koszta József, Kohán György stb. — életműve a példakép a minőség és az elkötelezettség tekintetében egyaránt. De tudomásul kell vennünk, hogy reális buktatót is magukban hordoznak az elődök munkái, például a közvetlen sti- láris kötődés olykor kísértő veszély. Ugyancsak figyelembe kell vennünk, hogy az elődök elvi és morális elkötelezettsége a történelem egy adott szakaszában a legbátrabb tett volt. Ezt példaképül választani helyes és fontos, de nagyon lényeges, hogy a hangulati értékek mellett a ma alkotói, meglássák, megértsék és megértessék azt a heroikus méretű változást, amely az ihletet adó környezetükben lejátszódik. Tárják fel a változás lényegét, fontosságát, s műveikben a szükségszerű változás, az új eredményeket kibontakoztató, új életformát megteremtő fejlődés szószólói legyenek. Úgy vélem, Chiovini Ferenc. Berényi Ferenc, Baranyó Sándor, Bényi László, Meggyes László. Nagy István, Papi Lajos, Simon Ferenc, Szabó László. Fazekas Magdolna és természetesen a többiek is megértették a kor szavát, s ha nem is azonos mélységben, s nem is azonos racionalizmussal, de a táj szeretetéből merített ihlet társadalmi töltésűvé vált. A művek a hangulati kötődés mellett napjaink krónikái is; beszámolnak a ma emberének világáról, a változást megélő vidék mindennapjairól. Éppen ez az a vonás, amely az ez évi tárlaton karakteresebben jelentkezett, s ezért joggal állíthatjuk, hogy a második nyári tárlat nemcsak egy, most már várt képzőművészeti esemény volt, hanem a fejlődési az alkotóművészek munkájában realizálódó fejlődés, a bővülés dokumentálása is nyomon követhető volt a bemutatkozáson. A félévi mérleg készítésekor a fent említett kibontakozás jelenti a pozitívumot.’ Egyben természetesen arra is enged következtetni, hogy egyre inkább jelentőségének megfelelő hangsúllyal szerepel a képzőművészet a városi a megye kulturális életében. A közművelődési feladatok maradéktalan megvalósítása érdekében tudnunk kell azt is, hogy további erőfeszítésekre van még szükség. Az alkon toknak még elmél.vültebbj még inkább a kor követein ményeihez igazodó érdeklődéssel kell vallatniuk ko-j runkat. s még nagvobb meggyőződéssel kell vállalniuk a közművelődési munkát. Meg kell keresniök azokat a for-- mákat, lehetőségeket, amelyekkel a képzőművészet társadalmi szerepének kitelje-' sedését segíthetik. A mecé-j nások feladata pedig e munka anyagi és erkölcsi támogatása. Meggyőződésem, hogy az utóbbin, az erkölcsi tán mogatáson van a hangsúlyj s azt hiszem, hogy az eddigi támogatás mértéke, a művén szét szeretete a jövőben to-J vábbi eredményekhez fog vezetni. Bereczky Lóránd Leszakad a mennyezet, repednek a falak Körséta a felelősség hörül 1964. február 10-e. Egy boldog család beköltözik másfél szobás tanácsi ér- tékesítésű szövetkezeti lakásába. 1974. július 14-e. Vasárnap este hat és hét óra között, a tíz évvel ezelőtt épült házban a nagy szoba mennyezetéről leszakad a vakolat. Az oldalfalakon erős repedések keletkeznek. Ijedtség. Hivatal nincs, magánemberként egy építész megnézi. Véleményezne tartózkodjanak a szobában, mert életveszélyes. 1974. július 15-e. Rohanás a tanács lakásügyi osztályára. Válasz: A tanácsnak csak a lakás értékesítése tartozik a hatáskörébe. menjenek a lakásszövetkezet központjához. A központ a gondnoksághoz küldi őket. mondván az az illetékes. Gondnokság. Várakozás a „szakértőre”. Megjön. Megnézik a lakást. yélemény: Még egy-két évig lakható. A lakó írást kér erről a megállapításról. Változik a vélemény: Kérni kell a lakás műszaki felülvizsgálatát. Még aznap este eljön a lakásszövetkezet elnöke is. Az ő véleménye: a lakás élet- veszélyes. 1974. július 18-a. Az ügyben három napig semmi nem történt. Csak a rejtett hiba bomlasztotta a falat tovább. A lakó reggel jelenti a gondnokságon, hogy a mennyezet újabb darabja készül leszakadni. Reagálás nincs. Délután kettőkor ‘ leszakad a mennyezet újabb darabja. A gondnokságon kiderül. hogy a három nap előtti esetről is ott van még, aláíratlanu! a jelentés az asztalon. Befejező része így szól: „Rövid időn belül életveszélyessé válhat.” A lakó kérdése: gyors intézkedést ígértek, s három nap alatt még a jelentést sem továbbítják? Viszont kérés: ne mondja a lakó a központban. hogy 15-én jelentette be a hibát, mondja azt, ami az ő jelentésükben áll, hogy csak 17-én szólt. 1974. július 19-e. A jelentés megérkezik az egykori beruházóhoz. 1974. július 22-e. A lakó elmegy a jelentés nyomán a beruházóhoz. Ott csodálkozásukat fejezik ki a dolgon és a jelentést küldőkön. Az épület jótállási ideje ugyanis lejárt, az ügy már nem tartozik rájuk. En- n-’- ellenére — a jóindulat és a segítőkészség jó példája! — kiküldték saját szakértőjüket. Véleménye: műszaki vizsgálat volna szükséges, ő mindenesetre nem ajánlja, hogy lakjanak benne. 1974. július 26-a. Az eltelt napok alatt — mint a lakó újabb érdeklődésére kiderült — a beruházó javasolta a szövetkezetnek is. hogv hívjanak bírósági szakértőt a műszaki vizsgálat megtartására. Neveket is ajánlottak. Eltelik néhány óra. Szakértő helyett újból az elnök jön. Nézegeti a károkat. Majd firtatja, ki volt az. aki az első alkalommal, a leszakadás vasárnapján megnézte és megállapította az életveszélyt. A hangulat már egyáltalán nem békés. Kiderül,' a huzavona egyik oka: a bírósági szakértői díjat magasnak találják. 1974. július 30-a. Újabb napok teltek el.’ Nem történt semmi. A lakó megírja kálváriáját a szerkesztőségnek. J 1974. augusztus 1-e. Elolvassuk a levelet és tűnődünk azon. meddig tart még ez a huzavona. Mert, mint az az eddig történtekből kiderül, egyelőre csak azon gondolkodnak, ki fizesse meg azt a szakértőt, aki megállapítja, hogy ki fizesse majd az esetleges javítás költségeit. Javításról, a veszély elhárításáról ugvanis még szó sincs. A mi javaslatunk: fordítsák meg a sorrendet. Azonnal fogjanak a javításhoz. majd közben, vagy utána döntsék el, kit terhel a- költsége. Mert tarthatatlan. hoev az egész dolognak a ipvv^tlenebb fél. a lakás tulajdonosa legyen az áldozata.
