Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-13 / 162. szám
1974. július 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Közművelő des és a politikai kultúra A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt „A vásárhelyi tárlat”. A kiállítást Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész nyitotta meg Az iskolát mindenki segíti A S70CÍalÍ7mns eszméjének egyik alkotó eleme a tömegek öntevékenységének, közreműködésének a követelménye. A szocialista társadalmi gyakorlat mindig kettős mozgást feltételez: az állam szervező-irányító tevékenységét és a tömegek kezdeményező-ellenőrző szerepét. A két szint közötti áramlás, mobilitás pedig a szocialista demokrácia fontos mércéjének számít. Kétségtelen, hogy ennek az összefüggésnek a továbbfejlesztése a társadalmi kapcsolatok, szervezetek és intézmények szintjén társadalmunk aktuális feladatai közé tartozik. Minél magasabb szintre jut azonban termelőerőink fejlődése és minél bonyolultabbá válik társadalmunk egész szerkezete, annál természetesebben lép fel a hozzáértés, a szólni és kérdezni tudás követelménye is. Persze, ez a hozzáértés, szólni és kérdezni tudás több szempontból is különbözik a szakmai-technikai ismeretektől.' A jogok és kötelességek ismeretét még csak értelmezhetjük egyfajta „szakismeretként”, a közéleti eljárások, ügyintézési módok „technikájával” egyetemben. Azonban már ebben az esetben is különbségként mutatkozik, hogy itt — a szakmai ismeret egyénhez kötöttségével szemben — elégséges, ha egy szű- kebb közösség hordozza ezt az ismeretet. Másrészt, a közösségi ügyek intézése ugyan megköveteli a maga szakembereit, a vezetők szakképzettségét, de magának a tevékenységnek a közösség általi megítélése sohasem egyszerűen szakmai szempontból, hanem az emberi viszonyokra és kapcsolatokra tett hatása alapján történik. Éppen ez a hatás adja meg az érdekkielégítés vagy ki nem elégítés révén a társadalmiközéleti tevékenység politikai tartalmát. Az állampolgárok politikai ismereteinek, (más kifejezéssel: politikai kultúrájának) szükségessége ehhez az utóbbi problémához kapcsolódik elsősorban. Napjainkban, amikor a társadalmi tevékenység módjaiban, az életmódban és a magatartásban nagy változások idejét éljük, az érdekösszefüggések mélyebb — társadalmibb és politikusabb — értése sok ellentmondástól kímélheti meg a társadalmat és az egyéneket. Az utóbbiak például jobban és gyorsabban felismerhetik helyüket és érdekeltségüket az adott változásokban; Ennél is fontosabb azonban, hogy a politika értésével és képviseletével az egyén aktív szerepet tölthet be a szocialista célkitűzések, a szocialista demokrácia fejlesztésének munkájában is. Fentebb említettük a „politikai kultúra” fogalmát. Mit értünk ezen? Az említett társadalmi feladatokhoz és problémákhoz kapcsolódva a politikai kultúra mindenek előtt a politikai-közéleti tájékozottságot, társadalmi gyakorlatunk lényegi tartalmának, céljainak az ismeretét jelenti. Vagyis a szocialista fejlődés értékrendszerének az elsajátítását, amelynek hiányában lehetetlen a társadalmi egyének — vezetők és vezetettek — tetteinek céljainkhoz mért megítélése. Ezeknek az ismereteknek a birtokában viszont könnyebb átlátni — a nem egyszer bürokratikus körmönfontsággal vagy demagógiával leplezett önző és törtető magatartást. S végül: a közösség érdekének ismeretéből eredő meggyőződés ösztönző erőt gyakorolhat a nem szocialista magatartás elleni fellépésre. Ám tudjuk, hogy az ismeret és a tudás nem jelent közvetlenül gyakorlati cselekvést is. Ahogy az erkölcs világában az erkölcsi jó tudása még nem jelenti a „jótett” feltétlen bekövetkezését, úgy a közéleti politikai szféra átlátásához szükséges ismeret sem jelenti közvetlenül a po- litikailag-közéletileg aktív társadalmi egyén jelenlétét. Pedig szocialista értelemben aligha beszélhetünk igazi politikai kultúráról politikus, gyakorlatilag is aktív társadalmi egyének hiányában. Éppen ezért a politikai kultúra a mi számunkra nem egyszerűen ismeretanyag „felhalmozását” jelenti, hanem sokkal inkább olyan politizáló közösségek kiformálódását, amelyekben az ismeret tényleges és tartós aktivitással párosul, ahol a régi, — s időnként ma is hivatkozott — „ne szólj szám, nem fáj fejem” szóláshoz hasonló álbölcsességeket' szókimondó népi bölcsesség és tömegnyomás váltja fel. De mi köze mindennek a közművelődéshez? Nagyon is sok. Tartamilag határozza meg a közművelődést, amennyiben éppen ennek a társadalmilag aktív és felelős magatartásnak a fontosságát tudatosíthatja a művelődés folyamata. De meghatározza módszertanát is: a köz- művelődés ismeretanyaga nem maradhat meg az egyszerű ismeretközlésnél, a tételes tudásnál, egyfajta „ka- tekizmus”-módszernél, A társadalom tagjainak szellemi és erkölcsi aktivizálása ennél többet követel: a rávezetés, a kifejtés, a meggon- dolkodtatás eszközeinek alkalmazását. Ez a hozzájárulás kritikaiellenőrző tevékenységet jelenthet minden oyan törekvéssel szemben, amely a társadalmi irányítás különböző területein és szintjein, vagy magán a közösségen belül a tényleges közösségi érdeket háttérbe szorító magánérdeket kívánja előtérbe tolni. Ugyanakkor a közművelődésnek e tartalmi feladataival párhuzamosan vetődik fel egy közvetlenül nemművelődési kérdés. Országos feladat pia, hogy a társadalmi alapegységekig intézményesítsük és hatékonyabbakká tegyük azokat a törvényesen megszabott és védett kereteket, amelyekben az állampolgári beleszólás hatékony formát ölthet, s egy-egy közösség tudatosan vállalt közéleti-politikai aktivitásává fejlődhet. A beleszólás és részvétel erejét ugyanis ez a közösségivé válás adhatja meg igazán. A közművelődés fontos és lényeges alkotó elemei az állampolgári magatartással, politikai kultúrával kapcsolatos kérdések. Tartalmukat nézve, olyan ösztönzésekről van itt szó, amely nem áll meg a dolgok egyszerű értelmezésénél, hanem megvilágítja a közösségi és egyéni részvétel szükségességét is a szocializmus építése során felmerülő ellentmondások leküzdésében. S mivel ma már a szocializmus nem egyszerűen „kenyér-kérdés”, hanem az elért társadalmi gazdaság alapján az emberi gazdagság, a szocialista egyéniség kialakításának társadalmi kérdése is, az elmondottakhoz még valamit hozzá kell fűznünk: politikai kultúránk nem formálható ki a szocialista kultúra filozófiai, erkölcsi és művészeti eszményeinek megismerése és elsajátítása nélküL Korszakos munkáról van hát szó. Fontos, hogy ezt igy is értsük. Olyan összefüggéseket érint, amelyeknek marxista értelmezése elengedhetetlen mind a szocialista jelleg kibontakoztatása, mind pedig a kapitalizmussal folytatott békés egymás mellett élés korszakában. H. L Állami NéjiességnyÜvánfartó Hivatal alakul 1975-től lakcím-bejelentés a tanácsoknál A lakosság ügyei intézésének egyszerűsítésére, a hivatali szervek adminisztrációs munkájának megkönnyítésére egységes állami népességnyilvántartás készül, fontos szakaszaként az államigazgatás korszerűsítésének. A kormány által előírt népességnyilvántartásról és a rendszer bevezetésével járó feladatokról tartott tegnap a Parlamentben sajtótájékoztatót dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. Mint az elnökhelyettes elmondotta, hogy július 1 -én megalakult az Állami Né- pességnyiívántartó Hivatal, amely összehangolja a személyi nyilvántartások rendszerezésére és gépesítésére vonatkozó ágazati célkitűzéseket. A népességnyilvántartás helyi feladatait, a városi tanácsok végrehajtó bizottságának igazgatási osztályai és a községi tanácsok végrehajtó bizottságának egységes szakigazgatási szerve látja el. A városi rendőrkapitányságtól a IV. negyedévtől folyamatosan a tanácsok igazgatási osztálya veszi át a lakcím-nyilvántartást. 1975. január 1-től a lakcím-nyilvántartásokat mindenhol a tanácsnál kell bejelenteni. A nagyiváni Általános Iskola igazgatóját keresem, de helyette csak néhány néprajzkutatót találok. Az iskola adott nekik átmeneti otthont. Aztán meglepetésszerűen betoppan Sasvári József iskolaigazgató. Tiszafüreden járt, néhány ügyet elintézni. — Nincs itt „uborkaszezon”. Most jött haza harmincnyolc tanulónk a Dunakanyarból, Kisorosziban nyaraltak sátortáborban. A napokban ütöttük nyélbe együttműködési szerződésünket az Üj Élet Tsz-szel, Ti- szaőrs és Vidéke ÁFÉSZ- szel, a községi MHSZ-szel — mondta. Már sorolja is. — Az Üj Élet Tsz például tizenkétezer forintot adott a gyerekek táborozásához. Autóbusszal oda—vissza szállította őket. Teherautón vitte a konyhafelszerelést, a sátrakat. Még a gyerekek étkeztetéséhez is hozzájárult. A Az Ormánság székhelyén, Sellyén, „múzeumportát” alakítottak ki, ahol megőrzik e sajátos kultúrájú magyar táj népi építészeti emlékeit. A népi műemlékek védelmére nemrég hozott kormányhatározat kedvező feltételeket teremtett a sellyei szabadtéri múzeum fejlesztésére. A Dráva menti táj jellegzetes építkezési módjátsz KISZ-fíataljai építették fel a tábort. Az építőbrigád vállalta az iskola és az óvoda felújítását. Az óvodához homokot vitt a szövetkezet, a KISZ-szervezet pedig játékokat készített a kicsinyeknek. És aminek a gyerekek nagyon örülnek: a tsz kölcsönadja saját sport- felszereléseit az iskolának. Sasvári József dicséri az MHSZ-t is, mert lehetőséget adott a lövész szakkörnek, hogy versenyeket rendezzenek a kőpavilonban. Az ÁFÉSZ társadalmi munkát végez az iskolában és támogatja az úttörőcsapatot, fejleszti könyvtárukat, értékesíti az iskolai gyakorlókért terményeit... Sasvári József elnézést kéri rohan haza, mert ma még nem látta Balázskát, hathetes kisunokáját. Még az ajtóból visszaszól: — Nálunk az iskolát min-í denki segíti. — körmendy — nak pusztulóban, eltűnőben levő emlékei a talpasházak, amelyeknek száma évtől évre rohamosan fogyatkozik. A sellyei múzeumportán is ilyen talpasházat állítottak fel. Köréje gyűjtötték, illetve gyűjtik a talpaséoítkezés becses emlékeit, amelyeket a különböző ormánsági falvakban fedeztek fel a néprajz- kutatók. Múseumporta Sellyén RÖGÖS UTAK F észehrahás őszidőben s A két nagyszobában piros, kárpitozott, elegáns vonalú bútorok. Rádió, televízió. A másik két szobában is néhány új bútordarab. A bejárati ajtónál fonott díszek, búzaszárból. A házigazda, Orovecz István kezemunkája. Behozta a határt a házába. Emlék, vagy dísz? Biztosan mindkettő. — Szép ház. OTP-vel...? — Nem, önerőnkből. Csak befejezési kölcsön van rajta, de már az is letelik. Felnőttek a gyerekek is. Oroveczné zsémbeskedik, de érződik, tetszik neki, amit mond: — Nem tudom, milyen világ van! A három gyerek keresete, meg az uram nyugdíja sokszor felmegy havonta tízezerre is. Dehát jön az egyik gyerek: Anyám, mennék a lányhoz. Százas. Jön a másik: dettó. A harmadik. Most bál lesz, anyám. Háromszáz. Lengyelországba megyek, anyám. Ezer vagy több. Ilyen klub, olyan klub. Emilyen kirándulás, amolyan kirándulás. Orovecz István csak nevet: — Jó van már, no, mit hánytorgatod! Az asszony felcsattan: — Ki hánytorgatja. Csak mondom. — Azt mondd, hogy jól van így. — Persze, hogy jól van. Nem az a világ van, mint a mi időnkben, hogy egyszer hoztál nekem savanyú cukrot, amikor udvaroltál... Orovecz István tudja, milyen világ van. Az Orovecz Istvánok sokat tudnak a világról. Harkányi, a Bagi, a báró Urbán meg a többi. Négy ökör volt egy béresé, négy családé egy konyha. Abból nyílott négy szoba. Voltunk benne amennyien voltunk, tízen, tizenketten, hegyén, hátán. Kelt a nap, vagy nem, mink cihelődtünk, mentünk az ökör után. Az ökör tudta, merre van a járása. Az ember jobb, ha nem gondolt rá, hogy ez a nap is hogy múlik el felette, meg a másik is, meg az esztendő is. a fiatalsága, meg az élete. A koporsóba is csak szalmavánkos jutott. Ennyi volt a halálbére. — Életében. — Montághnak úgy ezerkétszáz holdja volt. Adott belőle minden évben 16 mázsa búzát, 4 mázsa árpát, egy kis hold kukoricát, kétszáz öl veteménynek valót. Hat pengő volt a fertálypénz, két kiló szalonna havonta. Ehhez még jött ez az. Meg lehetett élni. Vigyázták, ne haljunk éhen. A halott cseléd, nem cseléd. — Az uradalomban gyerekeskedett?, v A négyes konyha — Az ökör farától jött kén. mind. Márhogy az öre- emberek vagyunk mink itt gebbje. Uradalmak ‘ voltak Kengyelen, meg a környé- errefelé, a Montágh, a báró — Montághnál. Apám kukás volt, dohánykertész. Tizennégyen dolgoztunk, eny- nyi volt a család. A legkisebb kéz is kéz volt. Amikor kellett, hajnali háromtól este kilencig benne voltunk a dohányban. Nemcsak az volt a rab, aki be volt zárva. Az egykori kukáslegény, gazdasági cseléd, Orovecz István, tavaly óta a kengyeli Dózsa Termelőszövetkezet nyugdíjasa. — Elnök is volt egy időben, ugye? — Az se volt gyerekjáték, de azért a kettőt egy napon nem lehet említeni. Nyári reggel, léli napok A Nap először a keverőüzem hatalmas alumínium silóit éri. A műút. a kiserdő után jobbra kanyarodik. Csikók szaladgálnak a telep körül. A Montágh birtok az út bal oldalán volt. A nyomait még fellelhetjük: a fák alatt is, az emberekben is. Báró Harkányi Anna volt kastélyában » tsz-központ. Még néhány éve is mondták: a téeszesek tönkretették a kastély szép parkját. Már ezt a rosszmájúskodást is abba kellett hagyniuk: a nemrégen renovált épület előtt gyönyörű park. Vágják a füvet, csillog a harmat. A gyerekek a szövetkezet kertjébe mennek, gyümölcsöt „böngészni”. Muzamel Ferenc igazgatót az emeletes iskolában találom. 1953 óta Kengyelen tanít: — Nagyon érződött akkor még a cselédsors. Száz tanuló közül tizennégy megbukott. A mulasztási átlaguk 45—60 nap volt. — Mo? — A bukási százalék 1,5, a mulasztási átlag 6 nap. — Szép iskolájuk van. — összesen 18 tanterem, szakterem hatszáz tanulóra. De az óvodai helyzet katasztrofális. Mindössze huszonnyolc gyereket tudunk felvenni. Az iskolába kerülőknek csak tíz százalékuk jön óvodából. Nagy baj! — Elmondta már ezt — megfelelő fórumon — a község közvéleményének? Egyáltalán: van ehhez lehetősége? — Hogyne! Tizenhárom éve vagyok a községi tanács elnökhelyettese. Lesz óvodánk is hamarosan — ötvenszemélyes — csak elkészüljenek végre a tervek. Az emberek megállítanak az utcán: mikor mehetünk már ~-az óvodát építeni? — Pénz is van elég? — Ügy, ahogy. A Dózsa Tsz hatszázezer forintnyi segítséget ad. — Ki a legöregebb tanító a faluban? — Mohácsi Albert bácsi. Aranydiplomás. Ötven évig tanított nálunk. A nyugdíjas tanító szűkszavú, fáradt ember. Nehezen görgeti az emlékeket. — Uradalmi tanító voltam, kérem. Mind a hat osztályt tanítottam. Egyszerre. Meg ahogy tudtam. Hetven, nyolcvan gyerekem volt. De még nagyobb baj. hogy ahány, annyi féle, fajta iskolából jött minden évben: katolikus iskolából, reformátusból, evangélikusból, világiból — a könyvek mind másformák voltak. Aztán meg a cselédváltás: szeptember végén. Szent Mihály napján. Az egyik gyerek jött, a másik ment. — A tanító úr, — tényleg úr volt? — Az évvégi vizsgára mindig eljöttek a báróék. Meg az esperes úr. Megvolt a vizsga. Mentek a díszebédre. Mentek ... Nyaranta én is az uradalomban dolgoztam. Tíz mázsa búzát kerestem. Tízet. Kellett. Kutyámnak se kívánom. Nézze meg az aranydiplomámat. Tavaly kaptam. Tiszai Lajos (Folytatjuk.) i