Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-05 / 155. szám

? 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. július 5. Garázda gárdisták Cipruson már javában tombol a nyár, régebben ilyenkor már gondtalan turisták tízezrei lubickoltak partjainál a kéklő Földközi-tengerben, Nicosia étter­meit és bárjait ellepte a külföldiek serege. A napfényes sziget újabban egyre kevesebb örö­met okoz a turistáknak, annál gyakrabban olvasha­tunk róla a lapok politikai rovataiban. Tegnapra virradó, éjjel például fővárosa, Nicosia központjában zajlott le heves összecsapás a rendőrség és a nem­zeti gárda 50 ittas tagja között. Egy kormányhatáro­zat nemrég arról intézkedett, hogy a Görögországgal való egyesülés támogatóinak fő bázisa, a nemzeti gárda létszámát felére csökkentik. Minden valószí­nűség szerint ez váltotta ki a garázda gárdisták fel­vonulását: a rendzavarok Makariosz elnököt becsmé­relték és éltették az EOKA—2 elnevezésű, illegális terrorszervezetet. Ciprus politikai felosztására és Makariosz elnök eddigi politikájának megváltoztatására széles körű összeesküvés körvonalai bontakoznak ki. Kétségtelen, hogy Athén áll a titkos tervek mögött, támogatva, ösztönözve azokat az erőket, amelyek a parányi szi­getországban az érsek-elnök politikáját helytelenítik. Ciprus stratégiai helyzete rendkívül kedvező lenne a NATO délkelet-európai szárnyán egy nagy­szabású támaszpont kiépítésére. Makariosz és a cip- rióták erről az elképzelésről természetesen hallani sem akarnak. A képlet tehát rendkívül egyszerű és világos: addig élesztgetni a sziget két nemzetisége, a görögök és a törökök ellentéteit, amíg a sűrűn is­métlődő rendbontások polgárháborúba torkollnak. Oszd meg és uralkodj! Régi jelmondat, még azok­nál is régebbi korokra nyúlik vissza, akik pedig elő­szeretettel alkalmazzák. Csakhogy a ciprusi példa igazolja: az ősi és az ósdi között hatalmas a kü­lönbség. (KS) Nixon hazaérkezett a csúcstalálkozóról Nixon elnök és felesége közép-európai idő szerint tegnap a hajnali órákban a moszkvai csúcstalálkozóról hazaérkezett az Egyesült Ál­lamokba. Az elnöki gép a Maine állambeli Limestone- ban szállt le, s itt Nixon 20 perces televíziós beszédben számolt be a moszkvai csúcs- értekezlet eredményeiről. Az elnöki pár utána továbbre­pült a • floridai Kay Biscayne- be, és itt tölti pihenéssel a nemzeti ünnepet, sőt való­színűleg a hétvégét is. negatív, hanem pozitív ér­dekeltséget adnak a béké­ben”. — Nixon rámutatott, hogy a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecserék és a megkötött egyezmények nem „egynapos szenzációnak” ké­szültek, hanem ösztönzik a béke felé tartó állandó visz- szafordíthatatlan folyamatot”. Az elnök emlékeztetett ar­ra, hogy kormánya új kap­csolatokat alakított ki a Szovjetunióval, és mostani egyhetes látogatása megerő­sítetté az új viszonyt. Han­Nixon amerikai elnök hazaérkezett hatnapos, szov­jetunióbeli útjáról. A képen: Nixon beszédet mond a fo­gadására megjelentek előtt _ A loringi támaszponton az elnököt Gerald Ford alelnök, továbbá az állam kormány­zója és mintegy négyezer főnyi tömeg fogadta. Nixon egy hangárból intézett tele-? víziós beszédet az Egyesült Államok népéhez. • Az elnök élegedetten ösz- szegezte a moszkvai látoga­tása eredményeit és hangoz­tatta, hogy „a megállapodá­soknak ezzel az egyre bővü­lő rendszerével az együtt­működés új szokásait és a kozultáció új modelljeit te­remtjük meg, és a Szovjet­unió, valamint az Egyesült Államok népének nemcsak Félnapos brüsszeli látoga­tását befejezve tegnap kora délután a belga fővárosból Párizsba utazott Henry Kis­singer amerikai külügymi­niszter. Az amerikai diplo­mácia vezetője Tindemans belga kormányfővel folyta­tott megbeszélés során kije­lentette, hogy az Egyesült Államok örömmel üdvözli a nyugat-európai államok terv­be vett csúcstalálkozóját. A Közös Piac szokásos déli sajtóértekezletén közölték, hogy Orlolival, az Európai goztatta azt a véleményét, hogy világszerte a külpoliti­ka új modelljei törnek utat maguknak, s az új folyamat ezután már saját lendületé­vel is halad tovább, és — mint mondotta — „tartós bé­kévé fejlődik”. Nixon méltatta a csúcsta­lálkozó során aláírt fegyver­korlátozási megállapodások jelentőségét, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a ha­dászati támadófegyverek kor­látozására tartós megállapo­dást sikerül kidolgozni, jó­val a hatályban levő ideig­lenes megállapodás 1977-es lejárta előtt. Közösségek Bizottságának el­nökével Kissinger az Euró­pai Gazdasági Közösség or­szágait és az Egyesült Álla­mokat egyaránt érintő idő­szerű gazdasági problémák­ról tárgyalt. Az amerikai külügyminisz­ter elutazása előtt a NATO központjában részletesen tá­jékoztatta a NATO tanács tagjait Nixon amerikai el­nöknek Brezsnyevvel. az SZKP KB főtitkárával foly­tatott egyhetes tárgyalásso­rozatáról. Földünk körül kering a Szo‘uz-14 A Szojuz—14 űrhajó re­pülési programja előirányoz­za közös kísérletek folytatá­sát a június 25-én földkörüli pályára juttatott Szaljut—3 orbitális tudományos űrál­lomással, továbbá a Szojuz űrhajó tökéletesített fedél­zeti rendszereinek ellenőrzé­sét a renülés különféle sza­kaszaiban. A Szojuz—14 űrhajóval ál­landó rádió-televíziós össze­köttetés létesült. Az űrhajó parancsnokának jelentése szerint az űrhajósok jól vi­selték el a pályára juttatást és a súlytalanság állapotára történő átállást. Az űrhajó fedélzeti rend­szerei normálisan működ­nek. Kabinjaiban a földihez hasonló feltételeket terem­tettek. Az űrhajó földkörüli pályára juttatása után a ' kozmonauták megkezdték a repülési program teljesítését. ☆ A Szojuz űrhajó-család el­ső tagjának kísérleti repülé­se 1967 áprilisában zajlott le. A kísérleteket 1968 októ­berében folytatták, amikor kidolgozták a Georgij Bere- govoj által irányított Szo­juz—3 és űrhajós nélküli Szojuz—2 űrhajó egymáshoz való közelítését. 1969 januárjában a Vla­gyimir Satalov által vezetett Szojuz—4 és a Borisz Voli- nov parancsnokságával irá­nyított Szojuz—5 megvalósí­totta a két űrhajó összekap­csolását és ilymódon létre­hozták a világ első kísérleti űrállomását. 1969 októberében a világ­űrben egyidejűleg több űr­hajó tartózkodott: a Szojuz— 6, a Szojuz—7 s a Szojuz— 8. Repülésük során hét űr­hajós tudományos kutatáso­kat, manőverezéseket végzett, valamint a repülés irányítási rendszerének kidolgozásával foglalkozott. 1970 júniusá­ban földkörüli pályára jut­tatták a Szojuz—9 űrhajót. Andrijan Nyikolajev pa­rancsnok és Vitalij Szevasz- tvanov fedélzeti mérnök 424 órát töltött a világűrben. 1971 áprilisában startolt Vlagyimir Satalov parancs­noksága alatt a Szojuz—10. Az űrhajó közös kísérleteket végzett az ugyancsak ápri­lisban felbocsátott Szaljut orbitális űrállomással. A Szaljut-állomással való re­pülés során a kutatásokat folytatta a Szojuz—11 le­génysége, Georgij Dobro- volszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev. A múlt év szeptemberé­ben a Szojuz—12 legénysége ellenőrizte és kipróbálta a tökéletesített fedélzeti rend­szereket, több tudományos kutatást végzett. 1973 de­cemberében űrrepülést haj­tott végre a Szojuz—13, fe­délzetén Pjotr Klimukkal és Valentyin Lebegyevvel. A Szojuz-sorozat űrhajói új szakaszt nyitottak a piló­tával végrehajtott űrrepülé­sek szovjet programjában. Az űrhajók képesek tartós repülésre, közelítés és össze­kapcsolás megvalósítására földkörüli pályán. 1975-ben ilyen űrhajónak kell megva­lósítania az összekapcsoló­dást az amerikai Apollo-űr- hajóval. Podgornij Szomáliába uíazik Moszkvában bejelentették, hogy Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke július második felében hiva­talos látogatást tesz a Szo- máli Demokratikus Köztár­saságban. Egyiptom—NSZK Fejlesztési bizottság Tegnap Bonnban megala­kult az egyiptomi—nyugat­német fejlesztési és újjáépí­tési bizottság, amelynek Genscher nyugatnémet és Fahmi egyiptomi külügymi­niszter a társelnöke. A rend­szeres időközökben összeülő bizottság feladata hosszútá­vú együttműködési prdgram kidolgozása lesz, valamint a Szuezi-csatorna övezetében az októberi háború által oko­zott károk felszámolásának elősegítése. Harcok Ben Cat körzetében Dél-Vietnamból Hanoiba érkezett jelentések szerint Saigontól 40 kilométerrel északra, Ben Cat körzetében folytatódnak az elkeseredett harcok a felszabadító erők és a saigoni rezsim csapatai között. A saigoni parancs­nokság ellenőrzési övezeté­nek kiszélesítésére törekedve újabb és újabb alakulatokat irányít a térségbe. A felszabadító erők egy si­keres ellentámadás során kö­rülzárták a saigoni csapatok két zászlóalját és súlyos veszteségeket okoznak az el­lenségnek. Így egy héten be­lül már harmadszor vallott kudarcot a saigoni rezsim csapatainak az a kísérlete, hogy Ben Cat körzetében újabb területeket raboljanak el a felszabadító erőktől. A fegyveres erők követelése Az etiópiai feszült belpoli­tikai helyzetben történteket megfigyelők úgy értékelik, hogy a helyzetet. £t napja gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartó fegyveres erők követeléseikre a császártól kapott jóváhagyás után visz- szaléptek a teljes katonai hatalomátvételtől. Hailé Sze- lasszié császár az utóbbi na­pok drámai fejleményei so­rán első ízben avatkozott be közvetlenül a katonai bizott­ság és a polgári kormány megbeszéléseibe. A császári palotában létrejött találko­zón a fegyveres erők képvi­selői ötpontos követelést ter­jesztettek elő. Követelték az összes politikai fogoly szaba- donbocsátását, a politikai száműzöttek szabad visszaté­rését, a meghirdetett alkot­mányos reformok haladékta­lan végrehajtását, a parla­ment ülésszakának meghosz- szabbítását, a fegyveres erők és a polgári hatalom képvi­selőinek további konzultá­cióit. MILÁNÓ A legfrissebb értesülések szerint Spanyolországban őrizetbe vették az újfasiszta Guido Giannettinit, aki a közelmúltban két olasz ma­gazinnak adott interjújában nyíltan elismerte, hogy az olasz hadsereg felderítő szol­gálatának ügynökeként fon­tos információkat szolgálta­tott olasz és más NATO-or­szágok szélsőjobboldali, fa­siszta mozgalmainak. BANGKOK Thaiföldi diákok több cso­portja tegnap közös Ameri- ka-ellenes nyilatkozatot adott ki és tüntetésre készül a bangkoki amerikai nagykö­vetség előtt. Az izraeli—libanoni határon feszült a helyiét Az elmúlt napokban meg­szakítás nélkül folytatódtak az izraeli provokációk és ag- ressziós cselekmények Liba­non déli részének polgári la­kossága ellen, az izraeli ka­tonai parancsnokság azon­ban továbbra sem hajlandó elismerni, hogy tüzérséggel löveti a libanoni falvakat. Az említett térségben járt nyugati .tudósítók szerdán sorozatos belövéseknek vol­tak tanúi Haddasze faluban, ahol a helyi lakosok szerint egyáltalán nem tartózkodnak palesztin gerillák.' Egy ha­tármenti faluban az ágyútűz megrongált egy mecsetet, — KAIRO Az arab védelmi tanács tegnap folytatta tanácskozá­sait. A had- és külügyminisz­terek tanácsadóik nélkül vesznek részt a zárt ajtók mögött folyó ülésen, amelyen a Libanon elleni izraeli ak­ciók ellensúlyozására szánt lépéseket vitatják meg. másutt lakóházakban és me­zőgazdasági kultúrákban tett kárt. Az ENSZ megfigyelői is azt jelentették, hogy a liba­noni—izraeli határvidéken továbbra is feszült a hely­zet. Június 24-e és 30-a kör zött az izraeliek 37 ízben lőtték géppuskákkal, gránát­vetőkkel és ágyúkkal Liba­non határmenti településeit. Ugyanezen idő alatt Izrael légiereje tízszer sértette meg Libanon légiterét, fegyveres kommandói pedig ismételten betörtek a szomszéd ország területére. RANGOON Tegnap Rangoonban befeje­ződött a burmai szocialista program pártja központi bi­zottságának plenáris ülése. A plenum részvevői a három napos tanácskozás során megvitatták az ország hely­zetét, a gazdasági problémák leküzdését célzó intézkedések végrehajtását. BUENOS AIRES A hivatalos Argentína teg­nap csaknem kétórás cere­mónia keretében búcsúzott a Buenos Aires-i kongresszus épületében fölravatalozott Perón elnöktől. SPANYOL ORSZÁG, AFRIKA .Sekhíri TUNÉZIÁIT HatSi R' /■#KeMda Hl2SI Massaüud vt. spaNyoí­SZAHARAX' MAURITÁNIA1 12 éve független Algéria 12 évvel ezelőtt vált füg­getlenné az afrikai konti­nens legnagyobb (2 381 700 négyzetkilométer) területű, 15,8 millió lakosú országa, Algéria. A lakosság 84 szá­zaléka arab. 15 százaléka berber, a többi európai. Te­rületén van a föld legna­gyobb sivataga, a Szahara. 1962. július 3-án Francia- ország elismerte Algéria függetlenségét, és ezzel meg­szűnt a 132 évig tartó fran­cia uralom. 1942—44 között Algír adott otthont az ideiglenes fran­cia kormánynak. 1947 szep­temberétől Algéria Francia- ország 3 tengerentúli me­gyéjét képezte. 1954 novem­berében indult nemzeti fel­szabadító harc a francia uralom ellen. 1962. március 18-án az algériai nép győ­zelmét deklaráló evinai egyezmény megkötésével ért véget. Algéria a független­ség elnyerésekor az ipar. a mezőgazdaság, a bankrend­szer, a közlekedés, valamint a kereskedelem 90 százaléka francia kézben volt. A 42 millió hektár mező­gazdaságilag megművelt földterület 40 százalékán — a volt francia földbirtoko­kon — önigazgatáson alapu­ló szövetkezeteket hoztak létre. 1965-ben részleges, 1971-ben radikális agrárre­formot vezettek be. Az „ag­rárforradalom” a parlagföl­dek államosítását, a 16 000 nagybirtok fokozatos kisajá­títását. a földnélküli parasz­tok földhöz juttatását, kor­szerűen gazdálkodó, gépesí­tett termelőszövetkezetek létrehozását tűzte ki célul. Legfontosabb termékei a gabonafélék, a hüvelyesek, a primőr zöldség, a szőlő, az olajbogyó és a citrusfé­lék. (Algéria a föld negye­dik legnagvob bortermelője, harmadik legnágvobb oara- faexportőrje). Az iparban végrehajtott államosítások során a termelő kapacitá­sok 70 százaléka állami kéz­be került. Az 1967—73 kö­zött végrehajtott 7 éves terv az iparosítás meggyorsítását, a nehézipar kiépítését. a mezőgazdaság modernizálá­sát. a munkanélküliség meg­szüntetését tűzte ki célul (1970-ben 2 millió algériai volt munkanélküli). Három­negyed millió algériai ven­dégmunkásként külföldön dolgozik, főleg Franciaor­szágban. Jelentős összegeket ruház­tak be a földgáz és a kőolaj kitermelésébe, valamint a vasérc és a foszfát bányá­szatban. A beruházások eredményeként a kőolajter­melés 1972-ben elérte az 52 objektum létesült.) A ma­gyar—algériai kereskedelem 1972 óta háromszorosára nö­vekedett. Hazánk gépeket, konzervgyárakat, hűtőháza­kat és orvosi műszereket szállít Algériába, nyersfosz­fátot, narancsot és illóolajo­kat szerez be onnan. millió tormát. Külkereske­delmében Franciaország és az NSZK után fontos szere- net tölt be a Szovietunió. amelv a hagvománvos ke­reskedelmen kívül közremű­ködik . a gazdaságfejlesztő terveinek megvalósításában is. (Segítségével eddig 82 ÉKóolai \ ö 2 Ú Földgáz MALI‘\. n&t- ■ Szén ©Vegyipar 'sv AVateg © Textilipar AJovfát © Élelmiszeripar %> Hőerőmű Kőolaivezeték ® Vaskohászai Foldgazvezetek <3 Gépipar \A Oaas * Kissinger Párizsban

Next

/
Oldalképek
Tartalom