Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-31 / 177. szám
1974. július 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP QLVASöINK Fertőzött tojásból keltek Március 28-án a jászalsó- szentgyörgyi ÁFÉSZ-től vásároltam 150 naposlibát. Sajnos, egy hét alatt megharmadolta a vész. csupán 50 kisliba maradt meg — orvosi kezelés mellett is. A laboratóriumi vizsgálat szerint fertőzött tojásból keltek a szolnoki keltető állomáson, s ez okozta a kárt. ☆ Az elhullott liba ára 3300 forint, ami számomra, kis jövedelmű nyugdíjasnak, igen nagy összeg. Nem tudom, kereshetem-e az „eldobott pénzem”, kérhetek-e kártalanítást? Id. Tugyl András Jászalsószentgyörgy Kedves Olvasónk! Azt tanácsoljuk, ajánlott levélben kérje a jászalsószentgyörgyi ÁFÉSZ-től, hogy keletkezett kárát fizesse meg. Kártérítésként némcsak a hibás tojások árát, hanem a felmerült egyéb költségeinek megtérítését is követelheti. Ha a szövetkezet kérésének nem tesz eleget, a jászberényi Járásbírósághoz benyújtott keresettel érvényesítheti követelését. Kereseti kérelmét bírósági panasznap alkalmával a jászberényi Járásbíróságon jegyzőkönyvbe is mondhatja. (A szerk.) , % Elszaporodtak a szarkák Ebben az évben nagyon elszaporodtak környékünkön — Jászberény, Űjerdő-Tőte- vény — a kártékony vadak. Különösen a szarkák okoznak sok gondot és kárt, mert még a tanyaudvarról is elhordják a csibéket. Olyan is megtörtént — bármennyire hihetetlenül hangzik, hogy az anyaszarkák a tyúkpadlásról hordták a tojást. Panaszkodtunk már emiatt a vadászoknak, de nem segítenek, nem veszik komolyan az ügyet. Ezúton kérjük az illetékeseket, a vadásztársaságot, hogy IiíuCZ* kedjenek, minél előbb irtsák ki környékünkön a káros vadakat. H. L. Jászberény A SZOLNOK MEGYEI ™ Állami építőipari vállalat felvételre feres ÁCS szakmunkásokat á%. x magasban végzendő munkára. Kiemelt bérezést biztosítunk! Jelentkezni leheti a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Ady Endre u. 117/c. Fiatalok! SZEREZZETEK SZAKMUNKÁS BIZONYÍTVÁNYT! A „FÉMMUNKÁS” VÁLLALAT Kecskeméti Gyára 1974. szeptemberében ismételten indít szerkezetlakatos szakképesítés megszerzéséhez 1 éves tanfolyamot. A gyakorlati oktatás a belépéssel, az elméleti oktatás 1975. januárjában kezdődik. JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK: 20. életév betöltése 1975. szeptember 30-ig. Általános iskolai végzettség. A KÉPZÉS a gyár területén történik, a folyamatos részvétel kötelező. A tanfolyamon csak azok vehetnek részt, akik a gyárral legkésőbb augusztus 21-ig munkaviszonyt létesítenek. A tanfolyam költségeit gyárunk fedezi, tanulmányi szerződést kötünk. — Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — A tanfolyam ideje alatt 9,— Ft személyi órabért adunk. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán KECSKEMÉT, Izsáki út 2—6, Mikor nyitják ki a húsboltot? Ezt szeretnék tudni a IX. kerület lakói Szolnokon. Lassan egy hónapja, hogy bezárták a boltot javítás miatt, s úgy tudjuk, augusztus közepén árusítanak ismét. Nagyon hosszúnak tartjuk ezt a javítási időt, mivel a környék lakói emiatt igen körülményesen jutnak húshoz. Szeretnénk, ha mindezt figyelembe véve, minél előbb kinyitnák a húsboltot. Dombi Józsefné Szolnok ILLETÉKESE, SS Átadják rendeltetésének a babakocsi-tárolót Július 10-i számunkban közöltük „Babakocsi-tárolóban kerékpárok” címmel Palatínus Györgyné szolnoki olvasónk levelét. Amiatt panaszkodott, hogy gyermekkocsiját egy kis lyukban, a villanyóraszekrényben kénytelen tartani, mert a kocsitárolóban és a szeméttárolóban is motorkerékpárok, kerékpárok vannak. Egyébként többen fordultak szerkesztőségünkhöz hasonló probléma miatt. Cikkünkre válaszolt a Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat igazgatója. Varga Béla. Leveléből idézünk: .....Mivel korábban az említett lakóházban gyermek- kocsi elhelyezésére igény nem volt, a gyermekkocsi-tárolót nem tartottuk üresen lezárva, hanem — kerékpártároló hiányában — hozzájárultunk, hogy bérlőink használják kerékpártárolásra. Ne legyenek kitéve annak, hogy kerékpárjaikat ellopják, megrong álják. Ugyanezen megfontolás alapján engedtük át a szeméttárolót is kerékpártárolásra. Elismerjük, hogy vállalatunk eddig valóban nem ragaszkodott mereven a különböző közös használatú helyiségek rendeltetésszerű használatához, hanem figyelembe vette a bérlők többségének érdekeit is. A bérlő panasza alapján a gyermekkocsi-tároló rendeltetésszerű használatának biztosítására ajánlott levélben felszólítottuk azokat a bérlőket, akik a helyiségben motorkerékpárokat és kerékpárokat tárolnak, hogy 3 napon belül az ott tárolt jármüveiket távolítsák el. Ennek megtörténte után a tárolóhelyiség rendeltetésszerű használatát biztosítjuk. Vállalatunk eddig is rendszeresen figyelemmel kísérte a közös helyiségek használatát és jelenleg is városszerte folyik ezek felülvizsgálata...” Felbontották a szerződést Mi-r Július 17-én közöltük Kávák Józsefné vezsenyi olvasónk levelét „Kevés a tej” címmel. Gyermekes anyák és nagyon sok öreg ember nevében írt amiatt, hogy Ve- zsenyen nem akkor vásárolhatnak tejet, amikor akarnak, hanem amikor van. Rendszertelen, rossz a tejellátás — panaszolta. A tószegi „TISZAKA- NYAR” ÁFÉSZ intézkedett az ügyben, s a következőkről tájékoztat: „A tejellátás javítása érdekében — a Szolnoki Tejipari Vállalaton kívül — 1974. május 22-én a Körös- tetétleni „ALFÖLDI TEJ” ÖKV-val kötöttünk szerződést. Így naponta két alkalommal kaptunk tejet a működési területünkön levő élelmiszerboltokba, Vezseny községben is. A köröstetétleni tejüzem 1974. június végén új tejpalackozó gépsort állított be, amely üzembe állítás után hamarosan elromlott. Az egységek az igényelt tejmennyiség 50 százalékát az „ALFÖLDI TEJ” ÖKV-tól rendelték, így július elején nem volt megfelelő az ellátás. A vállalat időben (előre) nem közölte velünk, hogy a szállítások akadályba ütköznek, így csak utólag értesültünk a tejhiányról. A reklamálás alkalmával hitegettek, hogy másnap már időben megkapjuk a megrendelt tejet. Több alkalommal az ÁFÉSZ saját gépkocsijával szállította a tejet a boltokba. például július 6-án 160 litert a vezsenyi 47. sz. ABC áruházba. Mivel a szállításokban egy hét alatt jelentős javulás nem történt, július 15-én a tejüzemmel felbontottuk a szállítási szerződést. Ezzel egyidőben intézkedtünk. hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, a teljes tejmennyiséget a Szolnoki Tejipari Vállalattól rendeljék meg. Ezzel a tejellátás javulni fog.” ERKESZTSI A. K. Jászberény. Leveléből arra következtetünk, hogy CSÉB-biztosítása van. A Biztosítási és önsegélyező Csoport tagjai tagsági könyvvel rendelkeznek, s ennek első oldala megállapítja. hogy munkahelyváltozásnál a tagság megszakítás nélküli folytatása és azonos összegű díjfizetés esetén a szerzett jogok énséeben maradnak. Ennek érdekében új munkahelyén tagsági könyvét mutassa fel. melv hivatalosan bizonyítja folyamatos tagságának kezdetét. Fentiektől függetlenül, ha úgy érzi. hogy biztosításával kapcsolatban sérelem érte, forduljon az Állami Biztosító Szolnok megyei Igazgatóságához. M. L. Kisújszállás. A gépjárművezető személyi alapbérét. alapmunkadíját a 161971. (VII. 7.) MüM— KPM sz. egvüttes rendelet mellékletét képező bértáblázat alaoián kell megállapítani. annak a eépiárműfai- tának figyelembe vételével, amelyen a géDjárművezető rendszeresen dolgozik. Az alapbér meaállanításánál a munkaviszonvban. szövetkezeti tagsági viszonyban. a fegyveres érőknél, a fegyveres testületeknél gépjárművezetőként eltöltött és Igazolt szakmai gyakorlati időt (ide értve a gépjárművezetéssel kapcsolatos munkakörben, például a garázsmester, forgalmi oktató, ellenőr stb.. továbbá a társadalmi szerveknél munkaviszonyban eltöltött időt is) kell alapul venni. A gépjárművezető munkafeltételeire és bérezésére (premizálására) vor atkozó szabályokat a kollektív szerződések határozzák meg. Gy. K.-né Tiszaföldvár. öregségi teljes nyugdíjra való iogosultsághoz 25 évi szolgálati idő megszerzése szükséges. öregségi résznyugdíjra az jogosult, akinek legalább 10 évi szolgálati ideje van. Mindkét nyugdíjjogosultságnak feltétele az is, hogy a férfi a 60. életévét, nő az 55. életévét betöltöse. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának Szolnok megvei Igazgatósága (Szolnok, Madách u. 9. sz.) kérésére választ ad arra, hogy eddig hány nyugdíjévét szerzett. Nyugdíjévnek számít az a munkaviszonyban töltött idő is. melyben a munkáltató havonta rendszeresen legalább 250 forint munkabért fizet, vagy a napi bér meghaladja a 10 Ft-ot. Az útlevél arra jogosítla fel a magyar állampolgárt, hogy országunk államhatárát átlépje. Nem ad jogot azonban arra. hogy más állam területére belépjen. Ez utóbbihoz annak az államnak az engedélye is szükséges, amelynek területére a magyar állampolgár be akar utazni. Az ilyen beutazási engedélyt nevezzük vízumnak. A szocialista országokba utazáshoz vízum általában nem kéll. Az útlevelekről szóló 1970. évi 4. tvr. és végrehajtási szabályai többféle útlevél kiállítására adnak lehetőséget. Leggyakrabban magánútlevéllel. csoportos útlevéllel és határátlépési igazolással utaznak az állampolgárok külföldre. Az útlevél a kiállításától számított 5 évig érvényes. Érvényességének ideje meg is hosszabbítható. Területi érvényessége az útlevélnek kiterjedhet egy vagy több államra, akár több földrészre is. Az útlevél külföldi utazásra csak kiutazási engedélyivel együtt jogosít. Látogatás céljából általában 2 évenként. turisztikai célból pedig 3 évenként adható kiutazási engedély. Azokba az országokba, melyekkel az utazásokra vonatkozóan kötött államközi egyezmény ezt lehetővé teszi, a kiutazás évente többször- is engedélyezhető. Ilyen egyezmények kötésére eddig az európai szocialista országokkal került sor. Útlevéllel is csak meghatározott ideig lehet külföldön tartózkodni. A külföldi tartózkodás ideie az európai államokban általában 30, a tengerentúli államokban pedig 90 nap. Természetesen előfordulhatnak előre nem látott esetek is, amikor valaki hosszabb ideig kíván kintmaradni, mint amit a kiutazási engedély feltüntet. Ilyenkor az a helyes eljárás, ha az érdekelt a tartózkodási hely szerinti államban levő magyar követségtől engedélyt kér arra. hogv továbbra is kintmaradjon külföldön. A jogszabály egyes esetekben nem engedi meg az útlevél kiadását. Így például nem adható útlevél annak, akj ellen büntetőeljárás van folyamatban, vagy büntető- ítélet hatálya alatt áll. Az sem kaphat útlevelet, akinek szülője, gyermeke, házastársa, élettársa vagy testvére jogellenesen külföldön tartózkodik. Jogellenesen tartózkodik külföldön az a személy is, aki megengedett módon, tehát útlevéllel hagyta el az országot, de annak területére felhívás ellenére sem tért vissza, vagy más módon kifejezésre juttatta, hogy végleg külföldön marad. Van a kizárási okoknak olyan csoportja is. amelyek megléte esetén legfeljebb 5 évig nem adható útlevél. így például annak aki útlevélkérelmében valótlan adatot közölt, útlevelét elvesztette, vagy korábbi kiutazása során vám- illetve deviza-jogszabályokban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta, megszegte. A magánútlevél iránti kérelmet az e célra rendszeresített útlevélkérő lapon lehetőleg személyesen kell benyújtani a megyei IBUSZ irodáinál. Csoportos útlevél kiállítására akkor kerül sor. amikor valaki nem egyénileg, hanem az utazási irodák — vagy más szervek —■ szervezésében csoporttal utazik külföldre. A csoportos útlevél is egy, vagy több államra lehet érvényes, s csak egyszeri kiutazásra jogosít. Akik olyan európai szocialista országokba akarnak utazni, amelvekkel Magvar- országnak vízummentességi egyezménye van. azok az útlevél kiváltásakor 150 forintot fizetnek. Ez az összeg magában foglalia az 5 évig érvényes útlevél árát — 50 forintot — továbbá a többszöri kiutazási engedély 100 forintos eljárási illetékét is. A kiutazási engedélyeket az útlevél érvényesség! ideién belül bármikor fel lehet használni. Az ötödik utazás után úira kérni lehet a ki-, utazvás engedélyezését. Enne’k az engedélynek az eljárási illetéke 100 forint, ez ismét öt kiutazást tesz lehetővé. Az útlevél érvényesség! ideáén belül, tehát az öt év a’/att, ez az eliárás többször is megismételhető. Az. akinek útlevél iránti kérelmét elutasították, fellebbezést adhat be. A fellebbezést az «lutasító határozat kézbesítésétől számított 15 napon bejül a határozatot közlő szervnél lehet benyújtani. Dr. Cs. L ALTALANOS ISKOLÁT VÉGZETT FIUK JELENTKEZHETNEK SZAKMUNKÁS TANULÓNAK VILLANYSZERELŐ KÖPONTI FŰTÉSSZERELŐ VÍZVEZETÉK-SZERELŐ SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ MŰANYAG BURKOLÓ VASBETONKÉSZlTÖ ÜVEGEZŐ BÁDOGOS ÉPÜLETLAKATOS GÉPSZERELŐ ÉPÜLETBURKOLÓ ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ KŐMŰVES ÉPÜLETASZTALOS KORSZERŰ ÉPÍTŐIPARI ÉS HÁZGYÁRI SZAKMÁKRA A szerelőipari szakmákban emelt szintű képzést biztosítunk! A szakmunkásképzés helye: KECSKEMÉT, KISKUNFÉLEGYHÁZA, KISKUNHALAS, BAJA, CEGLÉD, NAGYKÖRÖS. (A jelentkező lakhelyétől és választott szakmától függően.) Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést (teljes ellátást) biztosítunk. A helybeli és bejáró tanulók részére lg biztosítjuk az ösztöndíjat, munkaruhát és ebédet Szakmunkás vizsga után minden ifjú szakmunkás részére állandó jellegű munkát biztosítunk, vállalatunk építkezésein, továbbá a létesülő Házgyár zárt üzem- jellegű munkáin. JELENTKEZÉS: BACS MEGYEI állami építőipari vállalat KECSKEMÉT, KLAPKA U. 34. 4 Az útlevélről