Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-26 / 173. szám
1974. Július 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tiszthelyettesek vizsgáztak A polgári egyetemek és főiskolák hallgatói már rég el is felejtették az év végi vizsgák izgalmait, a katonai főiskolákon azonban, így a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán is, ezekben a napokban ívelt csak magasra a vizsgaláz görbéje. A főiskola épületeinek folyosóján hihetetlenül nagy csend fogad, pedig sokat járkálnak, várakoznak ott. Az egyik' a kezét tördeli, s egymásután szívja a cigarettát, a másik gyűrögeti a jegyzetfüzetét, a harmadik riadtan várja, hogy a vizsgabizottság valamelyik tagja kinyissa az ajtót és beszólítsa. Aki túljutott a vizsgán, az felléleg- zik. A kintlevők pedig kérdésekkel halmozzák el: hogy volt, mint volt, mit kérdeztek? Elbeszélését kíváncsian hallgatják, s örülnek, ha jól sikerült a felelet. Kollektív a munka, osztoznak az örömökben is. Különös légkör A másodéves tiszthelyettes hallgatók záró-, kibocsátó vizsgái folytak a főiskolán, amikor ott jártam. Az egyik tanteremben politikai ismeretekből vizsgáztak. Négyen a padra hajolva tételeiken dolgoznak, az ötödik — Dudás István, kétszeresen kiváló hallgató — a bizottság előtt hosszasan fejtegeti a magyar- országi népi demokratikus forradalom történetét. Majd a megkönnyebbült sóhajjal együtt hangzik: „jelentem, befejeztem!” Aztán kérdések következnek, s egyszer csak megszólal a bizottság elnöke: '„köszönöm, elég”. Míg a hallgató kifele megy, a jegyzettömbbe kerül az osztályzat. Aztán a következő vizsgázó lép az asztal elé, bediktálja tételének számát és megkezdi a válaszadást. Különös légkör uralkodik a teremben. Megnyugtató és izgató is egyben. Megnyugtatja a tanárt, hogy tanítványai elsajátították a tananyagot, de izgatja, hogy a következő tanévben mit kell még jobban elsajátíttatni hallgatóival. Ugyanis a Magyar Néphadseregnek politikailag, szakmailag jól képzett, művelt tiszthelyettesekre van szüksége. Különösen azért, mert ők a sorkatonák legközvetlenebb parancsnokai. Sok múlik rajtuk a kiképzésben, de ha lehet, még több a nevelésben. Jól felkészültek Dr. Bálint Sándor, a vizsgabizottság elnöke elismerően nyilatkozott a hallgatók fel- készültségéről. — Szépen felkészültek a fiúk — mondja. — A feleletek zöme tartalmas, elvileg tiszta és jól látják az összefüggéseket is. Látszik, hogy figyelemmel kísérik a napi eseményeket, s helyesen foglalnak állást az aktuális politikai kérdésekben. A másik tanteremben szakmai tárgyból vizsgáznak a végzős hallgatók. Arcuk sápadt, hangjuk kissé remeg, szeretnének már túllenni a legnehezebbeknek tartott vizsgájukon. — Volt-e elég idejük a felkészülésre? — kérdezem. — Igen alaposan készültünk a vizsgára — válaszol Tállá János kétszeres kiváló hallgató. — Időnk is volt, mert több hétig gyakorlati munkán voltunk, s a szabad időnkből tanulásra is fordítottunk. Így közvetlenül a vizsgát megelőző napokban jutott idő a tanultak rendszerezésére is. — Vizsgaidőben hogyan telnek a hétvégek? — Szombaton taifhlni szoktam — mondja Juhász Barna, kétszeres kiváló hallgató —• de vasárnap pihenek. Kell egy kis kikapcsolódás, szórakozás. Persze, csak módjával. Majd ha végzünk a vizsgákkal, s augusztus 4-én felavatnak bennünket, lehet pihenni, szórako^”’ Nagyon várom már az avatást. Az avatá&t várják Az avatás minden hivatásos katonának életre szóló élmény. Ebben az évben először összevontan tartják a különböző tiszthelyettesképző bázisokról kibocsátott fiatal ezüstcsillagosok avatását. Ezentúl minden évben az ország más-más városában, augusztus első vasárnapján zajlik majd le a nyilvános tiszthelyettes-avatás. Az első színhely augusztus 4-én: Debrecen főtere. — Hogyan képzelik el munkájukat a gyakorlatban? — Voltunk gyakorlati munkán — mondják többen is — belekóstoltunk a tennivalókba. Érdekes lesz, de oda kell figyelni, mert a gépek üzemeltetése igen nagy felelősséggel jár. Az iskolai évek alatt mindazt megkaptuk, amire szükségünk lehet a gyakorlati munkában. Ez nem kevés, de majd csak a csapatoknál válik el, hogy az elméleti tudást mennyire tudjuk kamatoztatni. Amíg kint a folyosón beszélgetünk, bent a tenterem- ben tovább folyik a vizsga. Az ajtó mellett a soron következő vizsgázó izgatottan áll egyik lábáról a másikra. A bátorítás, a hallgatótársak közelsége most keveset számít. Alig telik el néhány másodperc, már szólítják is. Nagyot koppan az ajtó mögötte. Pár pillanatig mindenki szótlanul áll. Tóth Gyula Csak a balhéért? Tizennégy fiaíal ina «lajstrom a — Május vége volt. A parkban ültünk, öten-hatan lehettünk, a szokásos gárda. Szása később jött egy sráccal. Elkezdtek ugratni, noszogatni, lopjak egy üveg italt. Nem akartam. „Mit majrézol? Nem nagy ügy” — hecceitek. Kinevettek. Ráálltam, Ne mondják, hogy gváva vagyok. Csak a balhéért tettem. Tudtam, hogy ők már régóta csinálják. Tibor, aki az első lopást í— ahogyan ő mondta a balhé kedvéért követte el. két hónap múlva már pezsgős üveggel támadja meg az eladónőt. aki tetten érte. s a menekülő tolvaj után rohant. Tibort letartóztatták. Nyolc áruházi lopással, egy kerékpárlopással és rablással gyanúsítják. Júniusban vizsgázott. Vasbetonszerelő szakmunkás lett. Az idén tölti be 18. életévét, épp úgy, mint társai: tizenkét fiú és egy lány. Valamennyien mezőtúriak. Géplakatos, mázoló, szerszámkészítő, szerelő, bolti eladó, friss, alig egy hónapja szerzett szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebükben és bűnlajstromukkal a rendőrségen: 127 rendbeli lopás. És a lista még nem teljes! 1973 végén két fiú. M. Zoltán és L. László nadrágjo- pással kezdte. Azt mondják, könnyebben ment. mint hitték. Vérszemet kaptak. Hencegve mesélték társaiknak „vakmerőségüket”. És a parkban, presszóban összeverődött társaságban egyre gyakrabban lett beszédtéma honnan, mit lenne érdemes lopni. Aztán valamelyik megjelent egy szatyorral és már tudták, mi következik. Amit külön-külön sohasem követtek volna el, együtt, bandába verődve, egymást provokálva, biztatva. megtették. „Először nagyon féltem, de később ... már rendszeresen jártunk. Minden jó szerelést itt szereztünk. Semmit sem adtunk el” — mesélte egykedvűen László a rendőrségen. Csak maguknak és egymásnak loptak. Míg a többiek falaztak, nyüzsögtek, elterelték az eladók figyelmét, egyikük a táskába, vagy éppen ernyőbe rejtette a lopott holmit. Azt loptak, amire éppen szükségük volt. Bálban voltak, és lekésték az utolsó vonatot? Mindenki lopott egy biciklit, és haza- karikázott. Akinek nem kellett, eldobta, akinek szüksége volt rá, hazavitte. Valamelyiküknek motorozni támadt kedve? Pillanatokon belül szereztek egyet. Mikor megunták, szétszedték, az alkatrészeket elpasszolták a haveroknak. (Volt, akinek motorra tellett, de bukósisakra már nem! Lopott hát egyet.) Megtetszett egy cipő? Szebb és divatosabb, mint amit előtte loptak? Bementek az üzletbe, otthagyták a régit és az új lábbeliben vonultak ki. Ballag a haver, ajándék kellene7 Megkérdezték, mire van szüksége és szereztek. rint 1000—1500 forint zsebpénz dukált egy hónapban. Vendéglőkben vacsoráztak, bálba jártak a környékbeli városokba, az fizetett, akinek volt miből. „Nekem sohasem volt. A 250 forintos ösztöndíjból nemigen futotta. De nem ezért loptam. Ha nem teszem, kiközösítenek” — ez volt H. László minden érve. Hogy hová vezetett a rosz- szul értelmezett vagánykodás, ő maga fogalmazta meg: „Egy doboz Fecskével kezdtem, és ez lett a vége. Négy fal közé, rács mögé zárva várom, hogy elítéljenek.” K. K. Úf magyar tévéjátékok A következő hónapok televíziós programjában számos magyar szerző műve kerül a képernyőre. Ezek között elsősorban Bródy Sándor A medikus című drámájának adaptációja érdemel figyelmet, amelyet Ádám Ottó rendez. A játék középpontjában egy fiatal orvos- tanhallgató sorsa és szerelme áll. A címszerepet Pau- dits Béla alakítja. Sarkadi Imre Hannibál drámája töredékként maradt fenn kéziratban. Most Siklós Olga dolgozta át a televízió számára az eddig sehol meg nem jelentetett művet, amely a háború és béke kérdéseit boncolgatja mához szóló aktuális tanulságokkal. A rendező Hajdúfy Mklós. Reményt vesztett fiatal lányról szól Rákosy Gergely Tigrisugrás című tévéjátéka. A lány úgy véli, nincs semmilyen különleges képessége, amivel kiemelkedhetne a „szürkeségből”. Egy szerencsés találkozás, egy új szerelem döbbenti rá: a boldogság forrása a hittel végzett munka. A szereplők: Kútvölgyi Erzsébet, Harsányi Gábor. Lukács Sándor, Avar István. Tábori Nóra. TACON A NEMZETKÖZI IFJÜSÄGI ÉPÍTŐTÁBOR fiataljai dolgoznak az egykori római település, Gorsium ásatásainál. A francia, finn, észt, lengyel és magyar diákok munkája nyomán lassan kibontakozik a IV. századi temető. Egyetemisták a cigánygyerekek között Kilépnek a karcagi tanyai kollégium kapuján. A tejivóban megreggeliznek, elin dúlnak a Vöröshadsereg úton. Csató Máriát, Balogh Antalt és Bokros Lajost már gyerekcsapat várja a postánál, kettő-három jut egy kézre, összevesznek, hogy ki fogja a tanár néni, tanár bácsi kezét. Így teszik meg a töbo mint egy kilométeres utat a külvárosi iskoláig. A „tanár néni” és a ,,tanár bácsik” valójában a Közgazdaságtudományi Egyetem másodéves hallgatói. — A legtöbb egyetemista most a Balaton mellett vagy éppen külföldön nyaral. ■— Megtehettük volna mi is — mondja Bokros Lajos. De mi hárman úgy döntöttünk, hogy nyáron karcagi cigánygyerekekkel foglalkozunk. Miért vállaltuk ezt a munkát? Így tudjuk eltölteni leghasznosabban a nyarunkat. Nekünk ez természetes. Minek erről írni? Vitatkozunk. Tevékeny fiatalok megérdemlik a közösség figyelmét: a hortobágyi' madarakat tanulmányozók éppúgy, mint a régészeti ásatásokon dolgozók. És hármójuk munkája sem alább- valóbb. — Miből áll ez a munka? — Az iskolában énekléssel kezdjük a napot. A cigány- gyerekek kevés népdalt tudnak, megtanítjuk velük. Másik fő műsorszőm a rajzolás, közben mesélünk. A gyerekek imádják a meséket, szívesen meghallgatnak egyet többször is.. Aztán a mesefigurákat „életre keltik” a rajzlapokon. A legnépszerűbb a ki-mit-tudos játék: mindenki előad valamit, — amit legjobban tud. Kezdetben szégyellősködtek, elhúzódtak. De mostmár alig lehet őket leállítani. A bukott gyerekeknek korrepetálást tartunk, többen már a házi feladat elkészítésére is hajlandók. Vannak, akik kérnek egy könyvet, olvasgatnak, ha megunják, játszanak. — Hány gyerek jár a nyári foglalkozásokra? — Rendszeresen eljön 40— 50 lurkó. Propagandát maguk a srácok csinálnak. Járnak ide egész famíliák, sőt óvodáskorúak is. Egész nap foglalkozunk velük. A szülők ezért egy fillért sem fizetnek. Persze, mi sem pénzért csináljuk. — Szeretnek a gyerekek idejárni? — Nem kötelező a foglalkozás, ők mégis jönnek. Esténként alig tudjuk őket ha- zaküldeni. Nagyon kedvesek és tehetségesek. A legjob- bakból alakítunk egy csoportot és műsort fogunk adni a déli külvárosi klubkönyvtúr- ban. A papák, mamák szépen felöltöznek majd, hívják a rokonokat, szomszédokat és megnézik, hogy mit tanultak ezek a kis emberkék nyáron. Ez a lényeg: a nyarukat nem az árokparton, hanem az iskolában töltik — játszva, tanulva, felügyelet mellett. — Miért éppen Karcagot választották? — Nyolc városba írtunk és ajánlottuk fel munkánkat, de csak Karcagon vettek bennünket komolyan. A másik hét városból megírták ugyan, hogy „emberségből jelesre vizsgáztunk”, mégsem kellettünk. így hát Karcagon töltjük ezt a két hónapot. — körmendi — Nemzetiségi nap Nógrádban A Nógrád megyei Nágrád községben augusztus 4-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a nemzetiségi napot, amelynek műsorában csaknem húsz szlovák és német nemzetiségi művészeti együttes lép fel. A Nógrád megyei együtteseken kívül részt vesz a fesztiválon a maglódi nemzetiségi együttes, s fellép a csehszlovákiai Ipolysági gimnázium művészeti csoportja is. Űj nadrágok, pulóverek, drága italok, idegen kerékpárok és a szülők nem kérdezik. honnan, és miből vetted. Sőt! Egyikük, másikuk még ajándékot is kap a lopott holmikból. Egy szép díszfogó a kocsi sebességváltójára a papának, egv pulóver a mamának. És ők még örültek is, milyen figyelmes a fiuk. Csóró szegény gyerekek voltak, akiknek nem volt pénzük divatos holmikra? Tibornak saját bevallása szePárbeszéd a tisztítóban Beléptem a tisztítóba. — Szeretném elvinni az ingemet — mondtam a hölgynek. Felnézett rám a számlacsomóból csodálkozón és így szólt: — Az ing helyébe adhatok két úszónadrágot, vagy ha ez nem tetszik, négy darab vadonatúj zsebkendőt. — Mi-i-i-t? — Rosszul hall, vagy nem érti? — Nem akarok hinni a fülemnek. — Csak nyugodtan higy- gyen. Én nem beszélek ösz- szevissza — szögezte le határozottan. — Ez állami tisztító, ha nem tudná, s éppen ezért beszélek ilyen világosan. hogy ne érezzék becsapva megukat a tisztít- tatók. — Rendben van — adtam meg magam —, de tudtommal a tisztító arra hivatott, hogy tisztán szolgáltassa vissza a polgárok holmiját, nemde? '•— Ne filozófáljonl Viszi, vagy nem viszi? Tudniillik: az úszót vagy a zsebkendőt? — Én az ingemet akarom! — Micsoda csökönyös ember! Hát ennyire értetlen maga? Hisz világosan megmondtam, nem? Kevés nálunk az ing. Űszónadrág azonban van. Viszi? — Tegyük fel: az ingem tönkrement, agyonmosták, vagy mit tudom én, mit csináltak vele, de a gombjaimat csak megkaphatom? Eredeti gyöngyházgombok voltak. De nézze csak! — mutattam hirtelen a meny- nyezet felé. — Ott balról a második mintha az én ingem lenne... Jól ismerem. — Meglehet. — No. ugye! — kiáltottam fel diadalmasan. — Adja csak ide szépen. — Mit képzel? Ezt az inget az az illető kapja, aki hét darab inget hozott be tisztíttatni. ű ugyanis két inget kap, egy úszónadrágot, no és kiegészítésül zsebkendőt. — Hogyhogy? Maga odaadja másnak az én ingemet? — De drága uram, magában túlteng a ragaszkodás a saját cuccai iránt! Hát manapság szabad ezt? Kap cserébe két úszót, hisz az is fontos ruhadarab. Intelligens ember ma már nem lehet úszónadrág nélkül, nemde? — Valóban, csakhogy nekem semmi szükségem rá! Nekem már van! — Nem baj. Ezzel több lesz. — Lehet — adtam meg magam végül. — Az úszónadrág a modern ember elmaradhatatlan ruhadarabja... — Na, végre, csakhogy rájött! — kiáltott fel diadalmasan. — Parancsoljon — lökte elém az úszót. — Dekát én ebbe hatszor beleférek. ■ — Na és? Fő, hogy kicsi ne legyen. Nagyból csináltathat kicsit, de fordítva? Nagyon kérem, ne szeszélyes- kedjen, különben tervteljesítésünk közvetlen akadályoztatása címén kénytelen leszek munkáltatójához panasszal fordulni. — Rendben van, de akkor legalább adjon valami jobb zsebkendőt. — Hé! — kiáltott hátra a spanyolfal mögé. — Hozza- t ': ki négy zsebkendőt. Fogja — pottyantotta elém. — Igaz, hogy mosatlan, de otthon majd kimossa. — Álljon meg a meneti Én már előre kifizettem a mosást. — Persze. Az ingét. De ez zsebkendő! Nézze csak az ingét: patyolattiszta, igaz? — Tényleg! És hogy ragyog! Az én kedvenc ingem. Tiszta, mint a könny! Mint az álom! — Na, ne érzékenykedjen. Fogja ezt a tollat és írja alá, hogy az ing tiszta, munkánkkal elégedett, mert tudja a mi vállalatunknak nagyin is fontos a kliens véleménye. M. A. Vasziljevszkij Fordította: Baraté Rozália
