Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
6 BTOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. Július 21. „Csak akkor rossz a halál, ha előtte elmulaszt valamit az ember"* Elfogult vallomás Hsmingwzy-röl Valamikor, talán 1916 őszén lehetett, az alig tizenhét éves Ernest Hemingway elhatározta, hogy a Kansas City Star munkatársa lesz. A főszerkesztőhelyettes szobájának falára egy nagy tábla volt kiakasztva, rajta pontokba szedve azok a szabályok. amolyan tízparáncso- lát féle, amelyek ellen a lap riporterei nem véthettek. Az első szabálypont így szólt: Mivel az újság terjedelme korlátozott, az újságolvasó ideje kevés, és állandóan sok minden történik. az újságíró köteles magát a lehető legrövidebben kifejezni. Később egy interjúban Hemingway elmondta: -Volt ott egy öreg sajtóróka, Tea Brown, aki nem átallotta órákon át sorról sorra olvasni a zöldfülűek kéziratait és javítani, de főleg cswpa- szítani a szövegeket. Tőle hallottam először azt a pofonegyszerű szabályt, amelyet nem lehet eléggé hangsúlyozni, mert kevesen tartják be: egy főnév mellé eleg egy jelző, de mindig gondoljuk meg, nem lehet-e azt az egyet is elhagyni. És ha jelzőt választunk, lehetőleg óvakodjunk az olyan szavaktól, mint ragyogó, ^pompás, nagyszerű, kitűnő...” Az újságírásról ekként megfogalmazott aranyszabályokat bizonyára nem a Kansas City Star szerkesztőségében találták ki, de klasszikus voltukat, szinte örök érvényességüket máig is elfogadják mindenütt, ahol újságot írnak. Joggal mondhatják, mindez az újságírók dolga, hivatásbéli, szakmai problémája. Ám mindez abban a pillanatban más tartalmat, irodalomtörténeti jelentőséget nyer, amikor arra gondolunk, hogy ezek az elvek Ernest Hemingway műveiben milyen zseniális tökéllyel jelentkeztek. Valahol itt a titka annak, amit ma Hemingway roppant tömör, lényegre törő stílusának ismerünk. ^ » Havannától alig tíz mérföldre van egy kis halász- falu. Itt a Finca Vigia néven létesített farmján élt 1939- től. Nézem a házat, a szobákat, ahol lakott. Itt vannak a könyvei, újságok, folyóiratok halmaza az utolsó napi, felbontatlanul maradt postával. Egy kis asztalkán kedvenc italai. És a fegyverek. Vadászatok, harcok emlékei. Egy külön szobában csak a vadászcsizmák. Íme, a tárgyak, amelyek állítólag mindig beszélnek, vallanak gazdájukról. De mit mondhatnak ezek a holt dolgok róla, akinek szinte egyedülálló képessége volt a dolgokat úgy életre kelteni, hogy azok nyomban elveszítették önálló jellegüket. Minden dolog, tárgy nála csak azért volt szükséges, hogy általuk az emberről valljon. Mit mindhatnak hát róla az ő holt tárgyai? Veszélyes és majdnem bizonyosan félre sikerült, mondhatnám félrevezető kísérlet lenne e tárgyakat nézegetve róla szőni álmokat, képzelgéseket ilyenformán: milyen ember lehetett, aki ezzel a távcsővel a szeme előtt, ebben a csizmában, ezzel a fegyverrel a vállán járta Afrikát? Hálószobájának falán híres spanyol torreádorok felléptét hirdető színes falragaszok. A vendégszobában az ágyra mutat a fiatal kubai irodalomtörténész, s mondja: Hemingway-nek sok torreádor barátja volt. Sokszor vendégeskedtek nála itt is. Itt szoktak aludni. Így igaz ez, de mit tudtunk meg ezzel a titokból? Talán semmit. A körülötte levő. olykor életében még maga által is táplált legendákat nem érdemes tovább éltetni. Egyszer, egy pillanatban, azért mégis megértettem valamit, ha csak egy szikrányit is belőle. Ott jártamkor nem messze a Finca Vigiatól a tengerben megfürödtem. Később elolvastam, hogyan írta le ő ugyanezt a tengert. Utolsó, kéziratban maradt, s már csak halála után megjelent könyvének első sorai ezek: „A ház az öböl és a nyílt tenger között elnyúló keskeny földnyelv legmagasabb pontján épült. (Talán az író háza ez, a Finca Vigia? Én úgy hiszem, hogy az.) Átvészelt három hurrikánt, szilárdan épült, mint egy hajó. Passzátszéltől megdőlt szálas kókuszpálmák árnyékolták, s az óceán felől az ember kisétálhatott az ajtaján, le a szírien, át a fehér homokon, bele a Golf áramba. Az Áramlat vize ál- i tálában sötétkék volt, ha az ember a szárazföldről nézte, és ha nem fújt a szél. De ha az ember belegázolt, a lisztfehér homok fölött csak a víz világoszöldje csillogott, s az ember a nagy hal árnyékát már jóval azelőtt észrevette, hogy odaért volna a part közelébe. Biztonságos és remek fürdőhely volt ez nappal, de éjszaka úszásra nem való. Éjszaka a cápák közel húzódtak a parthoz, ott vadásztak az Áramlat szegélyén, és a ház felső verandájáról csöndes éjszakákon hallani lehetett a megkergetett halak csobbanását, és ha az ember lement a partra, látta a cápák derengő nyomát a vízen. Éjszaka a cápa nem fél, de tőle fél minden...’’ A Kubában töltött hetekre, a megismert kubai emberekre emlékezve, a világoszöld víz fedte fehér homokra gondolva, felidézve annak páratlan élményét értettem azt a megszállott rajongást, ahogyan a tengert szerette. Mert a tengerről beszélve nagyon sokat tudott elmondani az emberekről. * Az előbbi hosszú idézetsor újbóli olvasása egy lépéssel közelebb vezet Hemingway titkának megfejtéséhez. Olvassuk csak, milyen szemléltetően, tömören rajzolja meg a házat, a tengerpartot, a vizet, szinte ott vagyunk vele, magunk is látjuk, halljuk a tengert, a passzátszelet, a hurrikánt. Éz a leírás maga is irodalmi remeklés. De azért nem több, mint amit más klasszikus írók is tudtak. Amiben egyedi, s amitől Hemingway sajátja lesz. az az utolsó mondat: „Éjszaka a cápa nem fél, de tőle fél minden.” A megej- tően szén sorok előtte csak azért kellettek, hogy előkészítsék, hangulatilag bevezessék ezt a nagyon fontos Hemingway-i közlést. Ez már közelítése Hemingway jéghegy elméletének. De előbb még egyszer a villájában látottakról. ☆ Nézem a sok-sok tárgvat, ami egy bizonyos módon azért mégis vall a gazdájáról. De hogy az igazat értsem a tárgyak vallomásából, ahhoz egy különleges komputer kellene. Olyan, amilyen csak a legritkább pillanatokban működik az ember bensejében. Olyan, amely sorbarakná a csizmákat, távcsöveket, fegyvereket, a könyveket, képeket, folyóiratokat, az éjjeliszekrényen levő gyógyszereket, italait és öreg halász barátait a villa alatt a faluban. Meg a macskákat, pálmákat és a motoros hajóját. Ha mindezek valami rendező elv szerint sorba- rakva egy mondattá állnának össze. Ez az egy mondat róla szólna, róla árulna el valamit. Hadd idézzem őt: „Ha az író abbahagyja a megfigyelést, akkor vége. De nem szükséges, hogy tudatosan figyeljen, vagy hogy azon gondolkodjék, mire tudja felhasználni. Ez talán kezdetben így van, de később minden, amit lát, beleömlik azoknak a dolgoknak a nagy tartályába, amelyeket ismer, vagy látott... Én mindig a jéghegy-elv szerint igyekszem írni. Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erősítheti a jéghegyét. Ez az a rész, ami nem látszik ki. De ha az író azért hagy ki valamit, mert nem tudja, akkor lyuk marad a történetben.” Hemingway életművén egyetlen apró lyuk sincs. A Jéghegy-elv egyébként azt jelenti: minél több anyagból minél kevesebbet kell felhasználni írás közben. Ugyanakkor ügyelni kell ná- gyon arra, minél kevesebb rész érzékeltesse a mögötte kimondatlanul maradt egészet, a jéghegy víz alatti részét. Hemingway minden írásával ezt tette. Ügy tudott írni egy-egy emberről, hogy abból mindent megtudhattunk az emberekről. Az emberiségről szólnak írásai. $• Azt mondják, Hemingway nagy népszerűsége a kor alapvető sajátosságában rejlik, amelyben alkotott. írásainak olvasása menekülés a tudományos-technikai forradalom, az atomkorszak mindinkább elidegenülő, embertelen, önzőén rideg törvényei elől egy újfajta roman- ticizmusba. Nagyon felületes és téves megítélés ez, mert mi sem áll távolabb tőle, mint a romantikus álmok, az öncélú széptevés. Nála a vadászat, a bikaviadal, a harc, egy cápa üldözése a tengeren — nem színes kaland, nem élménypótlék egy antiroman- tikus korban. Hemingway kalandos történeteiben az általános emberi magatartás normái öltenek testet. Valóságos tíz- parancsolat, az emberi együttélés stilizált kódexe rajzolódik ki írásaiból. Igaz, végletesen leegyszerűsítve ez is. Amikor leír egy bikaviadalt, egy vadászatot, tulajdonképpen az általános emberi magatartás kőtáblába vésett normáit fogalmazza meg. Azt mondja el ezzel is, hogy a világ nem jó, vagy rossz, hanem olyan, amilyen. Ha ismerjük belső törvényeit, jól érezzük magunkat benne. A Hemingway fogalmazta emberi magatartási törvények könnyen megismerhetők, mert roppant egyszerűek. De hiszen a Biblia parancsolatai is nagyon egyszerűek voltak. Mégis sok embernek adtak eligazítást az élethez évezredeken át. Ha élne, ma lenne hetvenöt éves. Varga József * Idézet Emest Hemingway írásaiból. PETŐ JÁNOS: KÉT BOHÖC Elke Erb: A lipcsei síkság A lipcsei síkság olyan kopár, mintha a dél ott feküdne rajta szigorúan Árkok, cserje, bozót, fák Postaláda-sárga útjelzők, csupa por mind vagy mint morzsolódó dohány, mely egy öregember térdére hull... Egyszer Tüschenben jártam, ott rámnézett egy liba a sorból, fehér volt egy ázott csűr mellett Balról, úgy nézett rám, balról, s tudjátok, olyan merev, zöldkarikás szemmel De mit akarhatott vajon, messzi kőkorszakbeli üzenetként, mit? fajtája felvonul, örökké, óra, ugyanaz mindig, azonos önmagával, óra múlandó falakon, de hogyan tovább, ha már fal sem áll, nem is épül több, csak roppant szél söpör végig e földön porban bukdosva, üvöltve? Órák, ti órák, ki vigyáz majd, hogy agyon ne üssétek magatok, ki vigyáz? Egyszer Tüschenben jártam, ott rámnézett egy liba a sorból, fehér volt Tandori Dezső fordítása Elke Erb 1938-ban született Scherbachban, 1949 óta az NDK- ban él, kiadói lektor volt, ma szabadfoglalkozású író Bérlin- ben. Itt közölt verse az auswahl 68. c. NDK-antológiában jelent meg. loOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOeOOOŰOOOOOOOOOOOOOOOOOOŰOOeOOOOOOOCXDOOOOOOOOOOOOOOOOOoC Könyvjelző Martin Eden A Martin Eden Jack London talán legszemélyesebb írása. A romantikus karrier- történetet át- meg átszövik az önéletrajzi vonatkozások, s ha nem tudnánk, hogy sikerei csúcspontján, 1909-ben jelent meg, saját öngyilkosságát megjövendölő hattyúdalának hihetnénk. Hőse, Martin, fiatal, bikaerejű, rendkívüli szellemi képességekkel megáldott, de teljesen tanulatlan matróz. Amikor véletlenül belecsöppen a Morse család jómódú, művelt légkörébe, első látásra beleszeret Ruth-ba, a nála három évvel idősebb egyetemista lányba. Élete fordulópontra ért: elhatározza. hogy fölemelkedik hozzá és hihetetlen energiával olvasni és tanulni kezd. Falja a könyveket, alig alszik, s bámulatosan gyorsan csiszolódik. Ha elfogy a pénze, dolgozni megy, de hamarosan rájön, hogy a nehéz, embertelen fizikai munka mellett nem lehet tanulni, így jut arra a gondolatra, hogy írással fog pénzt keresni — s ezzel rátalált igazi hivatására. Rengeteget ír, bámulatosan termékeny, de a siker várat magára, írásait a folyóiratok sorra visz- szaküldik. Ruth-szal közben titokban eljegyzik egymást, s a lány egyre sürgeti, hagyja abba a meddő fáradozást, vállaljon polgári állást, hogy összeházasodhassanak. Amikor ennek Martin makacsul ellenáll, a lány végül szakít vele. Ekkbr a teljes mélyponton beköszönt a régvárt siker: kiadók és folyóiratok versengenek érte, dől hozzá a pénz, Ruth is szívesen visszajönne — de Martinban már összetört valami. Nem ír többé, pénzét nagyrészt szétosztogatja, s egy luxushajóról végül a tengerbe veti magát. Az emberi arc drámája Interjú Urbán Ernő, Kossuth-díjas íróval “i. .miért tértem meg vizsgálódásaimból egyre gondterheltebben és miért késztetett arra a hitemmel és meggyőződésemmel mindinkább pörbe szálló tapasztalat, hogy a visszásságok miatt érzett fájdalmamat és fölhá- borodásomat valamilyen formában közüggyé tegyem”. XJrbán Ernő Pörben a világgal című könyvének előszavában írta ezeket a sorokat. Ez alkalommal, folytatva a gondolatot, nem az írót, hanem — ugye nem veszi rossznéven? — Urbán Ernőt, a riportert szeretném megkérdezi, mi adta kezébe tolla mellé a mikrofont? Riportfilmjei — Kántor család, Eredj lányom, Egerszegre, hogy csak néhányat említsek — megírt történeteknél is izgalmasabb, felkavaróbb, művészi élményt nyújtottak. A véletlen, vagy tudatos meggondolás — a televízió nagy népszerűsége — volt az indítóoka annak, hogy „fájdalmát és fölháborodását” még szélesebb körben közüggyé tegye? — Mindkettő. A Nagy kaland című regényemhez gyűjtöttem anyagot egy hatezer embert foglalkoztató cementgyárban. Egy alkalommal a televízió helyszíni közvetítést adott a gyárból. A televízió munkatársai .ffelfedez- ték”, hogy ott járok-kelek, beszélgetek az emberekkel, felkértek, nem tenném-e meg ugyanezt a kamera előtt is? Sohasem volt lámpalázam, és •— utólag úgy tűnik —, megfeleltem ebben a minőségben. Ez volt a véletlen találkozásom Szűcs László rendezővel, aki a televíziós közvetítést vezette, és akit, mikor megbízták hazánk felszabadításának 25 esztendős évfordulójára készülő műsor rendezésével, felkért munkatársának. Tudatos, közös munkánk a Történelmi lecke című adással kezdődött. Azóta is minden filmet vele készítek. A munka öröméhez egy megnyugtató bizonyosság is hozzájárul. Néha ugyanis arra gondolok: dohogásom, türelmetlenségem nemcsak korom velejárója? Ám Szűcs László fiatal ember. Ha mégis egyet akarunk, közösek az érzéseink, ez azt jelenti, hogy nincs életkor szerinti igazság, csak általános emberi igazság van, és ha ezért többen harcolunk, jó ügyért tesszük. — Egy-egy izgalmas társadalmi problémát feldolgozhatna novellában, drámában. Miért választja a riportfilm műfaját? — Legnagyobb felfedezése a televíziónak az emberi arc! Nincs súlyosabb dráma egy-egy emlékező arc látványánál. Amikor önmagukkal, cselekedeteikkel szembesítik az embereket, és ők, a kamera előtt újraélik sorsukat. Nagyon jól tudom, a dokumentum hatása, hitele is, elsősorban az érzelmi azonosuláson és nem kizárólag az érvein alapul. A munkának egy érdekes lehetőségét teremti meg ez a feltétel. Ami elgondolkodtató, sőt, bosszantó is, hogy a Kántor család című riportsorozatot, például, néhány évvel ezelőtt folyamatosan közölte a Népszabadság. Visszhang nélkül. A filmriport után ellenben levéláradat özönlött a televízióhoz. — Ügy mondta, bosszantó is a televízió nagy népszerűsége. Miért? — Az ember megírhat nyolc-tíz regényt, színművet, novellák sorát — nem ismerik munkásságát. Ám ha csak egyetlen alkalommal megjelenik a képernyőn, ismert személyiség lesz. Az értékelés arányai könnyen eltolódhatnak ily módon. — Egy-egy film elkészítésében harminc éves írói munkásságom tapasztalata, élményanyaga segít. Kérdésére csak azt tudom válaszolni, hogy bőven van még tapasztalataim tarsolyában élmény, gondolat. — Ismertetne egyet közülük? — Örömmel. Régóta készülök egy portré sorozatra, munkásírókról. Izgalmas életutak során szeretném bemutatni, hogyan kapcsolódott együvé a mozgalom, történelem. irodalom Vészi Endre. Tamás Aladár, Hidas Antal, és még néhány író sorsa, úgy érzem, sokak számára hasznos és elgondolkodtató, újabb történelmi lecke lehetne. L L
