Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
I 1974. Július 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 jr I t Általánossá és egyenértékűvé © Tanító, tanító, tanító kívántatik Tanítóhiány van — annyi bizonyos. Az idén kb. nyolcszáz hallgató végez a tanítóképzőben, s mintegy ezerkétszáz hely várja őket. A Művelődésügyi Minisztérium a tavasszal hirdette meg először a megpályázható helyeket, s most került sor a második fordulóra. Azokat a helyeket kínálják, amelyek az első pályázat során betöltetlenek maradtak. Mielőtt bárki elhamarkodott véleményt nyilvánítana, megjegyzem, hogy nemcsak istenháta mögötti nevelői állások maradnak betöltetlenül. Budapest például a második fordulóban is 230 helyet kínál. Szolnok és Tö- rökszentmiklós «em kap kellő számú tanítót. Pillanatnyilag megyénkben 67 tanítói állást hirdetnek. A jászberényi képző körzetébe tartozó Pest megyében pedig százharminchatot. Heves megyében meg nyolcat Úgv tűnik, északi szomszédunk szénája viszonylag rendben van. Nálunk! viszont előre veti árnyékát a képesítés nélküli tanítók további 'nagy számú alkalmazása. Mi ennek az oka, hiszen színvonalkülönbségek megszüntetése lehetetlen jól képzett pedagógusok nélkül. Tisztelet és megbecsülés azoknak, akik tanulva tanítanak. kettős vagy harmas terheléssel, évi két-három konzultáció után vizsgáznak. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala. A másik, munkájuk hatásfoka. Most, /amikor permanens fejlődésről beszélünk, amikor — többek között — a matematikaoktatás forradalmáról, a komplex anyanyelvi oktatásról van szó. magasan kvalifikált tanítók kellenek. Pontosabban szólva kellenének jóval többen, mint amennyien vannak. S miért nincsenek elegen? Egyesek holmi pedagógus hierarchiával magyarázzak ezt, melyben a tanítók alantasabb besorolást kaptak Szó sincs erről, hiszen a tanítók munkájának értéke nem kevesebb az általános iskolai tanárokénál. A kettő nem ellentétes, hanem egymásra épülő, egymást kiegészítő. A képzési idő mind az általános iskolai tanárok. mind a tanítók esetében érettségi után három év. Semmi nem indokolja tehát hogy a tanítóképző intézetek ne főiskolai végzettséget adjanak. _ Erre különben megfelelő állásfoglalás született már. remélhetőleg a közeljövőben realizálódik Nem jószándék dolga A tanítóhiánynak azonban nem ez a magyarázata. Sokkal inkább elfogadható indok erre nézve az. hogy a napközi otthon-hálózat erőteljes fejlődése sok tanítót elvont a katedrától; közrejátszik az osztálylétszámdk csökkentése, s ami szintén elfogadható magyarázat: sok esetben szaktárgyak oktatását vállalják s levelező tagozaton szereznek képesítést. Elenyésző kivételtől eltekintve nem arról van tehát szó. hogy a tanítók hűtlenek lesznek hivatásukhoz. Mindez nem feledtetheti azonban a tényt; kevés a tanító, többet kellene képezni. A jászberényi Tanítóképzőben is jól tudják ezt. s évek óta minden lehetőséget megragadnak. Az 1959/60-as tanévet például negyvenkilenc első éves hallgatóval kezdték. Ez a létszám évről évre növekedett, s a most zárult tanévben elérte a százhuszonötöt A következő tanévet ugyanígy kezdik. Amellett kétszáznegyvenhárom .levelező hallgatót is képeznek. A létszámnövelés tehát most már nem jó szándék dolga, hanem a tárgyi feltételek javításának függvénye. Az intézet eljutott kapacitása maximális kihasználásához. Az oktató munka szélesebb körűvé tétele érdekében a kollégiumnak mindenképpen ki kellene költözni az épületből. Ez azonban új kollégium építése nélkül elképzelhetetlen. Egyelőre erről nincs szó. pedig egy ilyen, több megye fiataljait vonzó intézetnek legalább a hallgatók 60—70 százaékának kellene kollégiumi ellátást biztosítani. Indokolja ezt részben az, hogy a képzősök zöme fizikai dolgozók gyermeke, s az albérleti díj megterhelést jelent nekik, másrészt az is. hogy a kollégiumban erőteljesebb a nevelőhatás, ami jövendőbeli pedagógusoknál rendkívül fontos. Igen sokirányú témakör tehát az általános iskolai hálózat fejlesztése, az intézetek közötti színvonalkülönbség megszüntetése. S égető gond is. hiszen a középiskolai hálózat lényegesen többet fejlődött az utóbbi években. Akár annak tükrében, akár a szakmunkásképző intézetek utánpótlását tekintve most már gátat jelent az általános iskolák elmaradottsága. Annak megszüntetéséhez nélkülözhetetlen az állami beruházás; — de csupán arra várni, egyet jelent az elmaradottság igenlésével, a színvonalkülönbségbe való belenyugvással (Vége) Simon Béla ííSWíí STOP, FŐ ÚTVONAL Játsszunk kö Gyerekek a KRESZ-parkban Szolnok, Tíszaliget, délelőtt 10 óra. Gyerekek gyülekeznek a KRESZ-ház előtt. Ketten jól felszerelt kerékpárral karikáztak be, a többiek a raktárban választhattak a készletből. — Várj csak, így nem éred el a pedált. Lejjebb engedjük az ülést és a kormányt — és Pótári Imre nyugalmazott rendőr főhadnagy pilla- natpk alatt a gyermek magasságához igazítja a nyerget. — Remek — vágja rá a 10 éves, vékony dongájú Kardos Matyi, és felpattan a gépre. Teker néhányat a pedálon, szemmel láthatóan nagyon elégedett a piros kis masinával. Villámgyors „műszaki szemle” a többi kerékpár felett is. Fék, lámpa rendtien — kezdődhet a tanulás. A gyerekek egy csoportba gyűlnek, minden tekintet Imre bácsin. — Az első nap a közlekedési táblákkal ismerkedünk. Gyerünk, nézzünk körbe, milyenek vannak a parkban! — És a gyermekboly elindul a bokrok, fák között kanyargó kis utakon. A torkolatoknál, kereszteződéseknél valódi táblák. Pontosan olyanok, mint néhány száz méterrel odébb, az igazi, forgalmas főútvonalon. — Ismeritek? — mutat a kerek, tiltó táblára Imre bácsi. — Kerékpárral behajtani nem lehet — hallatszik a gyermekcsapatból néhány bátortalan válasz. 1 Néhány nap múlva már magabiztosabban felelnek az ilyen kérdésekre azok is, akik most még csak sejtettél!, és azok is, akik nem ismerték, mit jelentenek a kerek, a három-» és négyszögletű táblák. Lehet, hogy a gyerekek nem is tudják, milyen nagyszerű dologra vállalkoztak, de egy biztos, élvezik a „köz- lekedősdit”. — Ha nem esik az eső, minden nap itt leszek — lelkesedik az első kör után Tst capulosz Peti, a Ságvári körúti iskola diákja. — Elmegyek nyaralni, utána is visszajöhetek? — kérdezi félénken valaki a bolyból. — Nem kötelező ide járni. Senkitől sem kérjük számon, hol volt. Látogatási jegyet kaptok, bármikor jöttök, szívesen fogadunk benneteket. Mondjátok meg ismerőseiteknek is, hívjátok el a barátotokat is. — Jövőre hetedikes leszek, közlekedési úttörő. Akkor megtanulhatok motorozni is? — kíváncsiskodik az egyik fiú. — Majd elválik — mosolyog Imre bácsi, de a gyerekek most már nem hagyják annyiban. Tovább firtatják a motorügyet. — Ott maradtak a garázsban, miért? —■ kérdezik kórusban. — Még nagyon fiatalok vagytok, a 13 éves Szent- miklósi Lajos a legidősebb köztetek. Ha ügyes lesz, ő már motorra ülhet. De most már indulás gyerekek. Ti jobbra, ti pedig balra hajtsatok, és a körforgalomban találkozunk! — Motorozni, az csodálatos lesz — lelkesedik a rangidős és boldogan kerékpározik a park „főutcáján” a többiek után. Ügy érzem — fordult felém Pótári Imre, köztük nem lesz motoros fenegyerek, kacsázó kerékpáros, gázoló gépkocsivezető. Mindenre megtanítom őket, amit a közlekedésről a pillanatok alatt kialakuló veszélyes helyzetekről tudni kell. Sokat játszunk majd, tréfás ügyességi versenyeket rendezünk. Akik elfáradnak, a KRESZ- ház pihenő szobájában olvashatnak, ' gombfocizhatnak, — Honnan a jó ötlet, hogy Önök, nyugdíjas rendőrök segítségével — távol a forgalmas úttesttől, a hömpölygő autóáradattól, szép és egészséges környezetben — tanulják meg a gyerekek, hogyan kell szabályosan közlekedni. — A Közlekedésbiztonsági Tanács dolgozta ki a KRESZ- park nyári programját, és mi szívesen vállaltuk, hogy a gyerekekkel együtt megvalósítjuk a jó elképzelést. Igaz, az első nap még kevesen voltak, de ha elterjed a híre, hogy két hónapon át, júliusban és augusztusban a szombat—vasárnap kivételével minden nap délelőtt 10 órától este 6-ig foglalkozunk az úttörőkkel, bízom benne, hogy napról napra többen keresik fel a tiszaligeti KRESZ-parkot. K. E. • • Üveges Remek dolog a jól fűtött szobából, kényelmes fotelből tekingetni kifelé. Na, és a jó fekete, s á pompás aromájú Korvin szivarka sem megvetendő így vasárnap délután, sx amennyiben a Hegyalja pompás szőlője is poharunkban — természetesen csepp" folyós állapotában — nos, akkor hullhat a hó, ijesztgethet a szél, szívünkben a legcsodálatosabb harmónia, s a végtelen optimizmus. A jó hangulatot, a termékeny öngondolkodás áldását, illetve témát fakasztó percei t-óráit azonban megbonthatja egy szószátyár,, és felette beszédes kedvű ismerős, aki rendszerint ilyenkor tör békés otthonunkra. Es miután az ember saját otthonában a legudvariasabb, szívélyes arcot vág és hagyja. hadd bömböljön gátre- pesztő áradatként a szó, — hadd peregjen a történet. Tessék, az ismerős barátom mesélte. — ...szóval, (ahogy már említettem, kitűnő időt fogtunk ki az ősszel. Tudod, az ószeleji nyaralás a legjobb. Nincs zsúfoltság, nem kell sorba állni egy-egy pohár sörért, érted? Ezernyi jó oldala van ennek az időszaknak, a barátkozás szintén könnyebben megy. A mi Ba- laton-parti vállalati üdülőnkben is nagyszerű kompánia verődött össze. Különösen a szűkebb társaságunk volt jó, vidám és szellemes tréfával, zavartuk az időt, tettük próbára egymás nevetőizmait. — Kérlek, a történet... — Ja igen, a történet. Remek lesz, meglátod, érdemes megírni, mert ilyen sztorit még nem kaptál. Szóval, szóval nevezzük el az illetőt Kissnek — ebből a néuből rengeteg van —, nos ez a Kiss iszonyatos dicsekvő emberként éldegélt, mindén lehető alkalmat megragadott, hogy önmagát kieftielje az egyszerű emberek tömegéből. Mindent jobban tudott, mint más, a munkahelyén első volt, a főnökétől egyáltalán nem tartott, ami pedig a csa* ládot illeti, nos, a feleségéről úgy nyilatkozott, hogy az asszony örülésig szereti, — nincs az a kívánsága, amit ne teljesítene. Mi pedig hittük is a dumáját, meg nem is, de jópofa volt, nagyokat lehetett rajta nevetni. Így aztán hagytuk, hadd lépjen az önimádat magas és olykor veszélyes dobogójára, elvégre senkinek sem ártott. Egyik este — miután szokott kompániánk a társalkodóban kártyázott — ismét az otthon került szóba. Ugrattuk egymást, azt igyekeztünk bebizonyítani, ki közülünk a papucs. Több se kellett a mi * Kiss barátunknak. Olyan öntömjénezésbe fogott, hogy rossz volt hallgatni. Neki — mondta Kiss — a felesége egyszerűen nem mer ellentmondani. A szava parancs, és ha bár 2000 forinttal jött el a kéthetes üdülésre, biztos benne, amennyiben táviratozik a feleségének, másnap itt a pénz. — A sztori lényege ugye az, hogy nem küldött? — Ah, ördögöt! Kérlek, ne zavarj, majd megtudod. Na, szóval mi összenéztünk arra gondolván, most megfogtuk. Melyik asszony olyan bolond, hogy egy hét után utánpótlást küld a férjének, különösen, ha kétezer forinttal engedte el. Kiss azonban váltig erősítette: holnap reggel tanúk előtt küldi el a táviratot, újabb ezer forintért. Figyeljük meg, huszonnégy órán belül itt lesz a pénz. Mit szaporítsam a szót, a távirat másnap valóban elment, a következő szöveggel: „Véletlenül betörtem az üdülő ebédlő üvegét. — Mérete 250x200x0,50 centiméter. — Küldj ezer forintot”. — Már akkor elkezdtük húzni; ez hát a na’gy bizalom? Miért füllent, amikor abszolút úr a házban? Nevetett és azt mondta; Mindent meg kell indokolni. Reméli, ez csak nem baj. Hát jó. Persze, nem baj. Elvégre aá indokolás megengedhető, S ebben is maradtunk. Másnap, a reggelinél észrevettük, a mi Kiss barátunk bizony izgatott. Még pirosabbá válik az arca, amikor a postás bekanyarodik a gondnoknő irodájába. Mi, lélegzetvisszafojtva lestük, mikor hívják az irodába, de bizony ez nem következett be. Tehát nincs dohány. — Gondolom, ugrattátok egész nap ? — Eltaláltad. Ö azonban rendíthetetlen dölyííel a hangjában váltig erősködött: neki lesz igaza, ha nem ma, hat holnap itt a pénz. Persze, beszélhetett nekünk és este, az üdülő társalgójában méginkább megcéloztuk tréfáinkkal Azután úgy nyolc óra tájban a gondnoknő jött az asztalunkhoz izgatottan, egyenesen Kisshez. Néhány szót súgott a fülébe, mire barátunk úgy ugrott fel, mintha gombostű lenne a székében. Pillanatok alatt elvi- harzott a gondonknővel együtt, ml pedig csak arra gondolhattunk: megjött a pénze. összenéztünk. Én felálltam, kimentem az üdülő udvarára. Szép csendes, nrid- világos ősz eleji este volt, s az udvaron egy másfél tonnás teherautó állt, azon pedig egy hatalmas tábla üveg, annak rendje és módja sze-' rint des’z'kák közé csomagolva. Nekem villámgyorsan hasított az agyamba a távirat szövege, s nyomban a tragikus tény: Kiss bará- • tunknak a felesége üveggyárban dolgozik, s miután a méretet tudta, pénz helyett üvegét küldött — gondolván — az önköltségi áron beszerzett anyag jóval olcsóbb, mintha a íérjecskéje az üzletben venné. — Volt nevetés? — De volt ám. Meg egy kis káromkodás is, miután az üveggel együtt Kissné egy üvegezőt is küldött a gyárból. Tudniillik az asszony — gyors számvetést csinált, s úgy kalkulált, amennyiben „házilag” oldják meg a nem várt epizódot, az egész üveg ügy mindössze hatszáz lo- rintba került. Persze, kitudódott minden, egy óra múlva röhögött az egész üdülő, talán még a macskák is a háztetőn. Mondanom sem kelt: Kiss barátunk azonnal összecsomagolt, s a teherautóval, üveggel, üvegezővel együtt hazautazott. Na, mit szólsz hozzá?... Nem szóltam semmit, mert halandó szegény emberek vagyunk. Meg aztán azért sem szóltam, mert nekem is volt hasonló esetem, szerencsére üvegáldás és üvege* ző nélkül. — Nekem viszont csak távirat jött, — néhány kedves, meleg hitvesi szóval, ha jól emlékszem ilyesféle: „Pénzt nem küldök, idd ki a Balatont!’’... Holdi János / Kénesítés nélkül A Kritika fehér foltja Forgatom a Kritika júniusi számát, egyik oldalán vázlat, Képzőművészetünk új térképe, s alatta pedig szöveg arról, hogy az utóbbi évtizedekben szerte hazánkban hány és hány új intézmény született a képzőművészet szolgálatára. Örömmel konstatálom szellemi gyarapodásunk apró jeleit, az intézményeket jelölő ábrácskák sokaságát. S patrióta szememmel máris városomat keresem. Keresem, s nem akarom hinni, amit látok, pontosabban, amit nem látok. A vázlaton ugyanis az országnak ezt a táját hatalmas fehér folt „tölti” meg, sehol egy árva jelecske. Pedig ki ne tudná, hogy Szolnokon is vannak tárlatok, méghozzá télen, nyáron és tavasszal, amelyeken Közép- Magyarország művészei mutatják be alkotásaikat és hangulatos képtárral is rendelkezünk, ahol rendre állítanak ki neves alkotók. Néhány éve pedig alighanem az Alföld leg- mutatósabb galériájával büszkélkedhetünk, hisz több milliós áldozattal az isten egyik házából a képzőművészet templomát teremtette meg a város. örvendetes; hogy az utóbbi évtizedekben hazánk térképére új jeleket rajzolt a képzőművészet. Hogy a régebben mostohán kezelt művészet egyre több helyen lel hajlékra, éppen ezért kissé elszomorító, hogy a kérdéses cikk szerzője és a vázlat készítője — bizonyára jó szándék ellenére — sajnos ott is fehér foltot hagyott, ahová pedig a valóság már kirakta a maga „jeleit”. A feledékenység nem Szolnokot sérti, a csorba csupán szellemi gyarapodásunk térképén esett. Mindezt magam sem holmi provinciális do- hogásból említettem meg, csupán a tények tiszteletétől vezettetve írtam le. Mert a tények azok tények, hál’ istennek, illetve városom szorgalmának. < V. M.
