Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-17 / 165. szám
1974. július 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILM JEGYZET így látták ők Háló a víz fölött Természetvédelmi tábor a Hortobágyon A parféiét eseményei A megye tizenhat járási jogú pártbizottsága kidolgozta az MSZMP XI. kongresz- szusának előkészítésével kapcsolatos szervezeti, tartalmi munka helyi feladatait. Intézkedéseket tettek az előkészítő munka megszervezésére, végrehajtására és annak ellenőrzésére. ☆ Az MSZMP Szolnok és Mezőtúr városi, — valamint Kunszentmárton és Tiszafüred járási bizottság összevont párttitkári tanácskozást tartott, amelyen a pártszervek és szervezetek kongresz- szusra történő felkészülésének tartalmi és szervezeti feladatait, továbbá a párt- munka egyéb időszerű kérdéseit beszélték meg. & A Kunszentmárton járási és a Mezőtúr városi pártvégrehajtóbizottság összegezte a párt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére kibontakozott munkaverseny mozgalom eddigi tapasztalatait. A XI. kongresszusra készülve a karcagi városi pártvégrehajtóbizottság értékelte a város iparfejlesztésének tapasztalatait. Áttekintette a város iparának 1945-től bekövetkezett fejlődését és meghatározta a további tennivalókat. Az elemző munkában jelentős mértékben részt vállaltak a városi párt- bizottság mellett működő gazdasági- és szövetkezetpolitikai, valamint várospolitikai munkabizottságok tagjai is. * Az MSZMP Törökszent- miklós városi Bizottsága soros ülésén áttekintette a nőpolitikái párthatározat időarányos végrehajtásának helyzetét. 9» Ugyancsak ülést tartott az MSZMP Mezőtúr városi Bizottsága is. Az ülésen megvitatták a IV. ötéves terv városfejlesztési feladatainak időarányos végrehajtását és tervet fogadtak el az V. ötéves terv városfejlesztési koncepcióinak kialakítására. Nem panaszkodhatnak a sportbarátok: idén nincs nyári holt szezon. Alighogy befejeződtek a labdarúgó világbajnokság küzdelmei, — máris a moziműsor kínál sportcsemegét. Nyolc világhírű rendező — Kon Ichikawa, Milos Forman, Claude Lélouch, Jurij Ozerov, Mai Zetterling, Arthur Penn, Michael Pfleg- har és John Schleisinger — a müncheni olimpiáról készített filmet, méghozzá nem is akármilyet. Ozerov például a start pillanatait rögzíti, egy másik alkotó a rúdugrók küzdelmét, de megörökítik a súlyemelők drámai csatáját, a százméteres Lehet-e újat, érdekeset mondani a második világháborúról olyan nagyszerű filmek után, mint amilyen a Szállnak a darvak, a Tiszta égbolt, vagy a Ballada a katonáról volt? Jurij Bondarev regényíró és Gravil Jegiaza- rov rendező az „Égő hó” című filmben bizonyította, — hogy igen. A televízióban alig néhány napja vetítették a sztálingrádi csatáról szóló dokumentumfilmet, pár hónappal korábban pedig a Csuhraj rendezte Emlékezetet láttuk. Mindkettő, de különösen az utóbbi (és persze a felejthetetlen Ballada... is) azt kutatta: hogyan történt, hogy a fiatalok harcban avatatlan nemzedéke képes volt állni a háború borzasztó próbáját, s hogy ezek a kényszer szülte katonák, honnan merítették a halált megvető bátorságukat, hősiességüket. Bondarev és Jegiazarov válasza egyszerű, de félreérthetetlen. A fiatal tisztek és katonák nem a „kemény parancs vak eszközei”, s nem is különleges anyagból gyúrták őket. Ám a veszélyhelyzet óriási — Sztálingrád az ország kulcsa — s ez megsokszorozza erejüket. Bátorságuk, akaraterejük, ellenállóképességük egyszerre megnövekszik — hősök lesznek, anélkül, hogy hősökké akarnának lenni. A tábornok, a hadnagy, az őrmester, vagy az egészségügyis lány ugyanazt akarja: megvédeni a hazát, s aztán a békés hazában emberként, — emberhez illő módon élni. Az „Égő hó” mélyen humanista alkotás, annak ellenére, hogy az síkfutás döntőjét, sőt a legkegyetlenebb szám, a tízpróba lefolyását is. Schlesinger egy maratoni futót kísér hűségesen kamerájával, Pfleg- har a női olimpikonokat keresi, Lélouch pedig a veszteseket — látható tehát, hogy egyiküket sem a rekordok izgatják, a nyolc alkotó az embert keresi. Apró, ellesett pillanatokból, groteszk és tragikus szituációkból épül a film, s ha akadnak is benne gyenge pontok, összességében nagyszerű. Igazi hírverése a játékok játékának, az olimpiának, legfőképp pedig: bensőséges vallomás minden sportok hőséről, az emberrőL ágyútűzben, a tankcsatában eszmékről kevés szó esik. Az emberi magatartás ilyen árnyalt, s ilyen póztalan ábrázolásával csak a legna- gvobb alkotók filmjeiben találkoztunk eddig, s e ritka értéket, még a helyenként fellelhető „frontbanalitás” sem kisebbíti. H. D. Az öreg halász szemügyre vette a víz fölött kifeszítefct hálót és megállapította, hogy aki halat a levegőben akar fogni, nem ért a szakmához, ezért meg sem érdemli, hogy hálója legyen, tehát — bárkié is — a szabványszerűt- len hálót leszereli. De aztán mégsem... Jött két gumicsizmás, hosz- szúhajú fiatalember és a háló egyik sarkából egy riadt szemű nádirigót emelt ki. területén, a Hortobágy folyó bal partján, Vákonyapusztán tűnnek a szemébe. Az imént lefogott madarat azonban pár perc múlva repülni látjuk. Semmi baja, csak a lábán csillog valami. — Meggyűrűztük és elengedtük — mondja az egyik hosszúhajú, Haraszty László főiskolai hallgató, a múlt héten megnyílt természetvédelmi tábor vezetője. A Hor- tobágynak ezen a területén több madárfogó hálót feszítettünk ki. azokkal befogjuk a madarakat, s egy füzetbe Beletették egv vászonzacskóba és sietve eltűntek. A természetért aggódó idegen ilyenkor emeli fel tiltakozó szavát hasznos madaraink pusztítása ellen, ha még a színhelytől néhány méterre a turistasátrak előtt füstölgő tábortüzet és a fölötte lógó bográcsot is meglátja. teljesen végzetes következtetésekre ragadtatja el magát. S mindezek a természetháborító jelenségek a .bekönyveljük” az adataikat — a szárnyméretet, gyűrűrámát és, amint aztán elengedjük. Közben kiderül, hogy a tábor lakói az állandó ornitológiái megfigyelések mellett madárvédelemmel is foglalkoznak. Éppen akkor indult egy csoport az ohati erdőbe, hogy közel százötven fészekodút kihelyezzen. A tábori deszkaasztalon heverő szakkönyvek pedig azt bizonyítják. hogy madár-határozásd gyakorlatokat is folytatnak az amatőr ornitológusok, akik Miókolctól Jászdozsáig az ország különböző részein laknak, s a Magyar Madártani Egyesület tagjaiként jöttek a táborba. Kiss Tamás például Jászdózsáról utazott ide a Hortobágy szélére. Vannak, akik kinevetnek bennünket, hogy mászkálunk az erdőben, a nádasban és lessük a madarakat. mert nincs jobb dolgunk. Azt már kevesebben tudják hoev eközben egy csomó olyan jelenséget figyelünk meg, amik a természetről alkotott ismereteinket gyarapítják, ugyanakkor a megfigyelésekkel a tudománynak is szolgáltatunk adatokat. Tamás a kertészeti egyetemre felvételizett, s a tizenöt természetvédelmi táboro- zóból rajta kívül még hárman várják a vizsgabizottság döntését. S a többiek: van köztük üzemi dolgozó, főiskolás, szakmunkástanuló, gimnazista. Egyikük sem hivatásos ornitológus, biológus, de közös ügyük a természet- védelem, amelyért e táborban sokat tesznek. Mi a tábor haszna? ...tehetjük fel a kérdést, S erre válaszoljon a legilletékesebb: Salamon Ferenc, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. — A táborozők megfigyel léseikkel, és az itt élő fajok számbavételével hozzájárulnak a nemzeti park élővilágának felméréséhez. Ez azért is fontos, mert az általuk közölt adatok a valóságos helyzetet tükrözik és függetlenek a korábbi tudományos cikkektől. Hasznos ez a munka a magyar és a nemzetközi ornitológiának is mert a madárgyűrűzések- kel a fajok vonulásához nyernek adatokat. Az odúk kihelyezésével a hasznos madarak fészkelését segítik elő. A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi tábora még a hét végéig nyitva lesz, s ez alatt talán az öreg halász is megtanulja, hogy hálóval nemcsak halat lehet fogni. Igrlczi Zsigmond Az ország egyetlen élő múzeumában a nagycenki Széchenyi Múzeum Vasúton csúcsforgalom van. A GYSEV kezelésében levő 5 kilométeres keskeny nyomtávú . vasútvonalon muzeális értékű mozdonyok és vagonok közlekednek. A mini vasút szolgálatát a GYSEV szakembereinek irányításával 66 soproni, nagycenki úttörő- vasutas látja eL Képünkön: Ijfú utasok a Múzeum Vasúton Égő hó Hortobágyi Nemzeti Park RÖGÖS UTAK A vak lótól a szuperkombájnig m Szép árpatábla mellett ko- csikázunk Fodor Józseffel, a Dózsa Tsz gépesítési ágazatvezetőjével. — Néhány nap, és beleál- lunk. — Mivel? — Itt az SZK—4-esek kezdik. — Hány kombájnuk van összesen? — Hat SZK—4-es, két 512es, NDK-beli gép. Egyik sem igen idősebb két évesnél. Fodor József ötödik éve irányítja a tsz gépesítését. Fiatal, de nagy tapasztalatú műszaki szakember. — Amikor idejöttem tizennyolc MTZ traktorunk volt, de ebből tizenkét darab már nulla érték alatt. Négy darab K—25-ös Zetor, négy Su- per-Zetor, hat DT—54-es. egy SZ—100-as, de ez már az Zsákutca Az udvaron süldők szaladgálnak. A gazda fonott szíjosócskavasban volt, meg két teherautó. Ennyi volt. Most 189 tonna a szállítási kapacitásuk. Van 21 darab MTZ- gépünk, négy Super-Zeto- runk, két SZ—100-asunk, két DT—75-ös gépünk, három öt- vennégyesünk, egy John Deer-ünk és egy 1000-es Dutránk... — Sok gép. Van elég szakemberük? — Van. Nyolcvan, nyolcvanöt különböző műszaki szakember, szakmunkás dolgozik nálunk. Baj nem lehet. Az átlagos életkor huszonhat év. Nagyobb erő ez a John Deernél is. — Kik kezdik az aratást? — Kácsor Zsigmond, Nagy István, Kecskés János, ők „öregebbek”, — s a fiatalok: Sipos László, Borda József és a többiek. Két hét alatt végzünk, ha az idő is engedi. Naponta 50 vagon terményt akarunk betakarítani. torral próbálja beterelni őket az ólba. Egy jószág különválik, az udvar másik végébe szalad, ott meghúzódik. A többi be- caflat az ólba. — Dzsudi! Dzsudi! — biztatja a gazda a félrehúzódott jószágot. Az kering egy darabig, majd bemegy helyére. Külön, egyedül. — Kivetette magából a többi. Sehogy se akarják befogadni, ütik, verik. Kit keres az úr? — Máté János elvtársat, a Sallai Tsz volt elnökét. — Az vagyok. Alacsony, élénk tekintetű, középkorú ember. A szája széle néha idegesen megrándul. — Beteg? — Sok lenne azt elmondani, min mentem keresztül. Innen, ebből a kis szobából indultam, ide jutottam visz- sza. Apám illegális párttag volt, itt tartották a titkos összejöveteleiket. Sok mindent hallottam, láttam... Várjon csak... Behív a szobába. Könyvek, könyvek. Kihúz egy fiókot, megsárgult papírú újságot tesz elém. „Vörös Újság, 1919. augusztus 3.” — Á Vörös Újság utolsó száma. Apám megőrizte. Most már én vigyázok rá. De maga biztos nem erre kíváncsi, hanem arra, hogy miért buktam ki a tsz-ből. Mert én bizony huszonegynéhány éves fejjel már elnökhelyettese voltam Sallainak. 1953 nyarán fejeztem be az akkori mezőgazdasági akadémiát. Arattam együtt a tagsággal, a feleségem áldott állapotban szedte utánam a markot. A nyár végén — 1953-ban — megválasztottak elnöknek. Kutya rossz, aszályos évet zártunk. Nyolcvan dekagramm búzát adtunk munkaegységenként. Jutott egy- egy családnak 5—6 mázsa búza — aztán semmi... Huszonnégy, huszonöt hold földet kellett volna minden tagnak megdolgoznia, — ki bírta volna azt! Két nyomorult traktorunk volt. Bennünk, csak bennünk lüktetett a motor: csinálni, csinálni nagy hittel, — majd csak jobb lesz. — Jobb lett? — 1955-ben már volt 375 szarvasmarhánk, 2100 hízónk, 150 birkánk. Az egy tehénre eső tejhozamot felhoztuk 2 ezer liter fölé. Előtte egy pár évvel még csak ezer liter volt. A tiszta vagyon elérte a 4,5 milliót, az egy főre eső jövedelem 12 ezer forint körül volt. Nem mintha ez olyan sok lenne, de már valami... Beruházgattunk, pendültünk... valameddig. — Meddig? — Amig meg nem gyűlt a bajunk az értetlen emberekkel. Ránk erőszakoltak 100 hold gyapotot. Semmit se termett. Hét vagon búzát követeltek tőlünk terven felül. Elvitték a takarmányt a jószágok elől. Híztak azért valahogy a sertéseink, de határidőre nem érték el a 125 kilogrammot. Nem akartam adni. Elvitték. Közben építtettünk két pajtát, — mire megcsinálták összedőlt. Forrt bennünk a keserűség. — Szétmentek? — Igen is, meg nem is. A java maradt. De bénák voltunk: széthordták a gazdaságot. Telibeszélték a tagok fejét, felnagyították a bajokat, leitatták az embereket. Én akkoriban egy rossz biciklivel jártam a faluból a tsz-be. Hát egy reggel nem elvették tőlem azt is, mondván, hogy kell a Nemzeti Bizottságnak. Gyalog jártam. — A kommunista tagok? — Csakis azokkal lettünk valahogy úrrá a helyzeten. Mert piszok egy világ volt. Képzelje, valahonnan fentről, Angyal Ferenccel a múlt heti közgyűlés szünetében ismerkedtem össze. A kabát hajtókáján a szocialista brigádok jelvénye. A kovácsműhelyben dolgozik. — Helyesli az egyesülést a Mező Imre Tsz-szel? — Nálunk, a Dózsában, 127 forint van egy munkanapra. Amott kevesebb. Dehát lássunk már tovább az orrunks fene tudja már kinek a szájából jött a parancs leállítani a szántást, vetést. Egyet fordult velünk a világ! Te jóságos isten, hát ez rosszabb mint az öngyilkosság, ösz- szehívtuk a kommunista traktorosokat. Elmondtuk nekik. Hát másnap még azok a pártonkívüliek is a vetést szorgalmazták, akik különben a tsz ellen voltak. Tóth Kálmán traktoros brigádvezető — a gépállomáson volt még akkor — azt mondta az ottani munkások nevében: „Aki a szántást meg a vetést meg akarja akadályozni, vagy valamivel is hátráltatni próbálja, az nézze ki magának, hogy melyik táblába akarja magát beszántatni. Jó mélyre tesszük!” Földbe került a mag! De aztán — sajnos — volt olyan emberünk is, aki az anyakocákat is leakarta vágatni, hogy osszuk szét tőkehúsként... Szét, szét, mindent... nál. Igenis, az egyesülésre szavazok. — És a brigád? Hányán vannak? — Huszonötén. Hát mindbe nem láthatok bele, de, hogy egy se kerékkötő azt tudom. Nem azért szocialista brigád... (Folytatjuk) Tiszai Lajos Hatezer hektár felé
