Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. június 9. f GYURKOVICS TIBOR: Valami társ kellene — Kemény a fekhely... Látja — az asszony megnyomta öt ujjával a kanapét, szétterpesztette csontos ujjait. — Ne gondoljon semmi rosszra. Nem mintha az igazgatónak alvásra kellene, vagy hancúrozásra. Lepihen. Nagyon sok munkája van, azt hiszem, ezt mondanom se kell. Na... Szóval, a kanapé, a két fotel, esetleg ez a puff. Ezen üldögél, ha sok a külföldi vendég... — Szöllősiné fölnevetett, ötven éves volt. Homlokában összeszaladtak a ráncok, mint éles vonalak a törékeny semmibe. — Jó? — megsimogatta futólag Becsei arcát, úgy látszik az uj- jaiban élt leginkább, azokon jöttek ki a gondolatai. — Mindenképpen segíteni szeretnék magán. Miket beszélek? Nekünk van szükségünk magára. Gyors?«. Ezt el kell végezni... mit ' mondjak... öt nap alatt, vagy három, vagy kettő... Ne nevessen ki. Számolok, mint az űrrepülés előtt... visszafelé. — Megállt az ötven éves főkönyvelőnő, hosszan, egészségtelenül hosszan a férfi arcába nézett, nem a vágy, hanem a tevékenység tekintetével. A tekintet vizenyős volt és nyomorult, nem ellenszenves. Benne volt a második világháború, pár kiló liszt, amíg döglött lóért lehetett kapni a pesti utcán, sőt, benne volt az újkori festmények egzaltált szem- von&la, a tekintet csaknem felnyögött, mégis parancsoló volt. — Nem tudjuk megcsináltatni a KTSZ-szel, nagyképűek. húzzák az időt.. . A pénz nem számít, gondolhatja. .. A mi igazgatónk szerény ember, cie pedáns, hogy úgy mondjam, szereti a szépét. .. Szeret leülni, ledőlni, , érti... Magának nem kell magyaráznom. Becsei nézte a bútorok szövetet. — Három nap alatt meg tudom csinálni, Alvavi- ra-zóidből, vagy kék puha selyemmel. Neaem is jói jón az ezernyolc... Borkabátot akar a kisebbik, San... hogy miért Sárinak hívjuk, mikor Angela a neve, nem tudom, na mindegy, a feleségem örülni fog — megbízás —, elóhaiászott a zsebéből egy Symplioniát es engedelmesen rágyújtott. — Természetesen — beleköhögött a szoba, fuldokolt tőle, pedig jól bírta a cigarettát, csak feirenyeit. — Meg lehet... A főkönyvelőnő visszaült a kicserélendő kanapéra. — A cigaretta nagy átok... — rágyújtott, és sok szippantással szívta magaba a lehetetlen, hisztériás füstöt. — Mondom. Es Ági... ajánlotta. Ne leljen. El tudjuk számolni. Gondoltam ra. Ági... regi barátnőm, tudom, nogy becsüli magát. Nahát, es azok a fekhelyek! Amiket maga neki csinált! Imazsámolynak is jók lennének... Maga remek szakember. Ágit tizennégy éves korom óta ismerem. Gondolja el, vékony volt, szűzies. 1. na, most nem lehet olyan... De... Mindenképpen segíteni akarunk magán. Minőségi munka! Mondanom se kell. Én valami kékre gondolok.., Csörgött a telefon. — Bocsásson meg — mondta Szöllősiné a kárpitosnak aki lehajtotta a fejét és be- loszívolt a Symphoniájába. — Halló? Igen, én vagyok. Most? Nem tudok menni... Tárgyalok. Nem hiányzóm én a fegyelmi bizottságból. Tudjátok a véleményemet... Nem vagyok nő-párti, nem... Ez1 fönntartom az igazgatónknak. Tudom, hogy két gyereke van, akkor is... Fél éve csak késik... Nélkülem is, gondolom, ugyanaz a véleményetek. Jó. — Visszatette a kagylót, ujjai lemarkolták a fekete bakelitet. Visszafordult Becseihez. Szeme ráragadt, de csak a sötét víz áradt belőle. — És egyedül csinálná? — Hát... egyedül. — Bocsásson meg, magának. .. van valakije? — Kérem... magam is... — Nem szeretném, ha félreértene. .. Ügy értem, társa. .. vagy... szóval, akivel együtt... Emlékszik — meggyorsult Szöllősiné beszéde — a régi világra. Kell a társ. Hutter és Lever... — fölnevetett, fogai közül kirántotta a cigarettát, és elnyomta, mint egy fehér férget, jó sokáig gyömködte. A régi cégek ismerték ezt. Nem egyedül. Most se lehet egyedül... így, ahogy mondom... Ágoston és tsa. így. Tösö. .. — megint fölnevetett, kissé m^gbocsá- tóan féloldalra dőlt és nézte Becsei harminc éves homlokát, a bőr puha redőzetét. — Tudja. Egy kedves barátnőm ajánlotta... Mindenképpen segítünk. Ez a kanapé, két fotel, meg esetleg ez a puff. Négy nap, három. De. egyedül? — Meg tudom csinálni. — Persze — nyugtatta, mint egy bárányt. — Tudom. Nem is a munka miatt kérdem. .. Kifizetjük, biztosit- hatom. De... Ágnes ajánlotta. Tudom, hogy hogy dolgozik, nem kell bizonyítania. Ki akartunk menni a héten Ágiékhoz... Hogy vannak? — Megvannak. Most csináltam a heverőt... — Tudom! Nagyon szeretem Ágnest. Gondolja el, harminchat év! Lassan fél évszázad. Ki akartunk men. ni hozzájuk Leányfalura, az új villába... Most vasárnap. Arra mentünk, Esztergomban van Sajó Lili kiállítása, talán ismeri. Textilmintákat is tervez... — Nem ismerem Sajó Lilit. de. •. — Azt néztük meg. De úgy zuhogott az eső, nem mertünk megállni-, Legközelebb. Mondja meg Ágióknak. .. Csöngött a telefon. — Halló? Szöllősiné. Értelek. Persze, leveszünk öt százalékot. Én is sokalltam elsőre a huszonkilencet. Igaz. Még ha a nehéziparban volna! Igazad van, jó, hogy hívtál. Drága vagy. Gondolnunk kell a munkásainkra. A nyereségrészesedésre. Úgyis, oly kevés. Huszonnégy százalék! — Energikusan lerakta a kagylót. Az ujjai markolták még egy ideig, mint a csinos bőr és keserű mész ragaszkodott a tárgy felületéhez. — Ne haragudjon, állandóan zavarnak. Szóval, egyedül... Nem jó... Egy embernek nem tudok ezeröt- kétezret elszámolni... — De én dolgozom egyedül. ; . , — Valami társ kellene.. 1 Nem fontos, hogy legyen... Csak formálisan. Más. Akár a felsége. Akár egy barát... Nincs egy barátja, akit beírhatna munkavállalónak? — Hamisan nem tudok most... Társat kei'essek? — Igen! Két névre! Nem számít. Nézze... — megint ráterpesztette az ujjait a kanapéra — mindenki elhiszi, hogy ketten csinálták. Ma már egyedül nem csinál senki semmit. Írja be a,.. házmestert. . i Kifizetem. Kékre gondoltam. Maga is? Nem használja az igazgatónk, csak mégis, ha valaki jön... Maga veheti föl az egészet .Csak ne egyedül. Becsei tűnődött a kis kék acélszögeken a kanapé szélén — szerette a munkát. Van olyan, aki szereti a munkáját. Kifeszíti az Alva- vira-zöidet. vagy kéket, mely, olyan, mint a tenger, mondta neki a mestere régen, „meglobog tőle az ágy” — meghalt. rákban. hosszan kínlódott, a temetésén a felesége nyivákolt —, és szög szög mellett, ez a pontos munka, tudja ő. De egy társat keressen? Honnan? Egyedül dolgozik, örül, ha ipar- engedélye van, a, forgács szaga megüti az orrát, a friss lécek és nehéz posztók szaga. Ez a munlyi. Reggel ötkor kel. Siet. Kifeszíti. A legjobb rugók minden ágyba. .. De, társ? Honnan szedjen elő most valakit, hogy megértesse vele... csak a közös munkával lehet érvényesülni? A haverok a KTSZ-ben dolgoznak... — izzad tenyerét összedörzsölte, fölnézett az asszony vizenyős tekintetébe: Kérem, én munkás vagyok, munkaerő... Dolgozom. Alvavira-zöldet... — Becsei? így mondja? Azt hittem, Benedek. Volt itt egy B-betűs, azt is az Ági ajánlotta, ne haragudjon,, összetévesztettem. Annyi ember és munkás fordul meg nálunk... Nem Benedek? Jaj. Persze. Milyen hülye vagyok! Szóval, ért engem... Társ! Egy névre nem tudom kifizetni. Hát engem is megbüntetnek, ha fölvesz kétezret egy személy... — Megcsinálom... — Persze... Nem is azon múlik.. . Társuljon valakivel! Ki akartunk menni Ágihoz. mondom, üdvözlöm, ha találkozik, de megjött egy unokanővérem Kanadából, két hónapja se látunk,, se hallunk. És még hozzá eltörte a karját... ezek a magyar orvosok, nem kell magyaráznom. Izgatja magát Kanada miatt. Trudeau francia. Ki tudja, megválasztják-e újra. .. ott sok az angolszász.. Akkor ott is nehéz Mész a helyzet... Eltört a karja. És más a francia politika, ne haragudjon. .. ^ A titkárnő belépett. Nyest- színű hajával arca előtt lengett, lábujjai körmét falikúnkon tolták a nagyan, magas, ívelt cipő talpai. — Főkönyvelő elvtársnő... az angolok... , Szöllősiné kezet nyújtott a kárpitosnak, aki hirtelen fölugrott, megragadta fiz asz- szony kezét és rázta, mint a csengőt. — Látja. Külföld! Csak éz ne volna. Itt... Menjen... Várjon,f egy perc az egész, átpasszolom a főmérnöknek őket. .. Itt van egy.,. kijárat, egy előszoba... Mindjárt szólok. Becsei kitántorgott. Megállt az előszobában, rágyújtott egy Symphoiniára. Le a tüdőre. Társ? Milyen társ? A feleségét nem írhatja be társnak. Nézte az előszoba linoleum metszetét, olyan volt, mint az Alvavira zöld. Kékkel is lehetne, azt szereti az igazgató. De társat, most hirtelenjében nem tud keresni. Egyedül szokott dolgozni. Maga megy a munkáért. A szövetet maga szerzi. Még a szögeket is. Csak abban bí• zik, amit maga megcsinál. Minden fekhely jó. Boldogok rajta az emberek. A családok békésen ülnek a reka- mién. Olyan könnyű kéket gondolt az igazgatónak. Nyolc méter hatvan elég. Na jó, kilenc méter. Van pénzük. Rendes ez a nő. Milyen emberi. Tizenöt évvel ezelőtt bezzeg nem beszéltek volna véle így. Látszik, hogy megbecsülik a rendes munkát. Sárinak megveszi a bőrkabátot. A József körúton látta. Nem kell szerződés, bízik ebben a nőben. — Ne haragudjon, hogy ennyit várakoztattam. Benedek úr... — Becsei.., — Vagy Becsei..: Tudom. Mondja meg Áginak, üdvözlöm. Ha arra járunk. Leányfalun, beugrunk.:. És keressen valami társat. Addig nem tudom elszámolni. Legközelebb! Legközelebb. Gondolunk magára! — és éles ujjaival becsukta az ajtót. Kalotaszegi krónika A kötet Kos Károly 'saját fametszeteivel illusztrált legjobb szépirodalmi munkáit gyűjti egybe. A szépíró Kós Károlyt bemutató előszó röviden összefoglalja e különös, párhuzamos életpályát. Az építésznek tanult Kós első szépirodalminak minősített munkáiban a szöveg és a grafika még egyenértékű. Később a szöveg elválik a mondanivaló fő hordozójává, s a rajz és könyvdíszítés már csak illusztráció. A kötet első írása, „A Gálok” 1921-ben íródott, s a Gál családnak a birtok megtartásáért folyatott évszázados küzdelmét ábrázolja. Az első igazi regény, a krónikának nevezett „Varjú nemzetség” (1925) a romániai magyar irodalom első időálló alkotása. Balladás szaggatottsággal beszéli el az erdélyi bocskoros nemesek harcát a harácsoló „pataki urak”, a Rákócziak ellen, majd az 1657—58-as tragikus eseményeket, Kalotaszeg sikeres, de rengeteg veszteséggel járó védelmét tatár ha-, dák ellenében, s a szülőhaza újjáépíésének nem kevésbé hősies munkáját. A „Budai Nagy Antal históriája” (1932) című kisregény tárgya az Erdélyben együtt lakó népek legnagyobb megmozdulása, az 1437-es parasztlázadás. Ugyané témáról írta „Budai Nagy Antal” (1936) drámáját is, amelyben saját kora két malomkő között őrlődő értelmiségének problémáját mutatta meg történelmi keretbe ágyazva. Az 1934-ben megjelent „Az országépítő” hőse I. István. A leírt történelmi helyzetek tanulsága által főként arra próbál felelni, milyen sors várhat a történelem alakítását magára vállaló vezetőre. í Federico Garcia Lorca:* memento Ha egyszer meg találok halni, temessetek gitárommal a homokba. Ha egyszer meg találok halni, temessetek ménta és ( narancsok közé. Ha egyszer meg találok halni, szélkakas forgó bádoglapjába temesselek el. Ha egyszer meg találok halni! Boldog Balázs fordítása Hetvenöt éve. 1899. Június 5-én született századunk legna- gyob sapnyol költője, akit 1936-ban a polgárháború elején Gra- > nadában Franco fasiszta marcalócai kivégeztek. ■ Nagy László: Álmodom a csodák korát Lorca emlékének Álmodom a csodák korát hol a halál se halál kaszabolt fejek ti dicsők véres hó suhog alá hol a szalagok közt tovább dalol a metszett terek zsugorodnak zsoldos-pofák rogynak a ló-toyiporok hol a tépett haj s hó-zene seregre tébolyt hozó tábortüzek fulladnak el s nem tud elállni a hó királyi arc attól bomol fekélye minden pehely hol naív álom teljesül bűnös a bűnért felel Környezetünk kultúrája (13.) Jerikó, Bábel tornya és Bra A városok azért születtek, hogy lakóik a falak mögött védelmet keressenek a nomádok támadásai ellen. A Bibliában is szereplő Jerikó falairól megállapították, hogy a külső gyűrűben két méter vastag és helyenként tíz méter magas volt. de emögött volt egy második, belső falgyűrű is, három és fél méter vastagságban. Ezek a dromedár falak azonban egy mindössze 180 méter átmérőjű kört kerítettek be! Ez volt az egész város — az időszámítás előtt mintegy 1200 évvel. A közelmúltban azután azt is kiderítették, hogy a Biblia korabeli 180 méter átmérőjű város már akkor nagyon öreg volt. A legalsó rétegekben kerek alapozású kis házakból álló település nyomaira bukkantak, az időszámítás előtti ötezredik évből. Ez azt jelenti, hogy, majdnem hétezer esztendővel ezelőtt már létezett város. igaz, most úgy tartják a tudósok, hogy az emberiség történetében ez volt az első. A város a formáját, szerkezetét azután évezredeken át megtartotta. (Néhány helyen még állami függetlenségét is. Az olaszországi Lucca az 1800-as évek elején még önálló városállam volt.) A város egyet jelentett a falvakkal. A fő útvonalak természetesen a falban nyitott kapukból indultak a középpont felé, ahol kiszélesedtek egy térré. Ott álltak az égi és földi hatalmasságok palotái. A templom és a király uralkodó vagy éppen a városi tanács székháza. mint például a reneszánsz Firenzében. Tőszomszédságukban a papok és szolgák épületei. A középponti tér volt a piacok színhelye, ezért itt a környéken fordultak elő a kereskedők és mesteremberek házai is. A szegényebbek épületei többnyire a várfalakhoz tapadtak, vagy még inkább a falakon kívül helyezkedtek el. Több évezreden át ez volt a város szerkezete. Ezek az épületek a városban külsejükben is jelezték, mi célt szolgálnak és tulajdonosuk milyen magas' rangot visel, mennyire gazdag. Az ősi Babilonban a lépcsős templomok középső tornyán egyenesen az istenekkel óhajtottak érintkezni a papok — innen a Bábel tornya bibliai legendája. A templomok később is a városok legjellemzőbb épületei maradtak. Ám sok helyen már a falakat, a bejárati kapukat is díszítették. A gazdagok palotái többnyire azokat a díszeket, motívumokat örökítették tovább, amelveket a templomokon kipróbáltak. Csak igen későn. a XII,, XIII. században, az ember felé forduló reneszánsz szentelt a korábbinál jóval nagyob figyelmet a polgárok házainak és otthonainak. A XIX. század gazdasági fejlődése, a haditechnika változása időszerűtlenné tette a várost védő falakat. Többnyire lebontották hát azokat, de helyüket, emléküket ma is' őrzik a körutak. Meg sok város útrendszerének 'gyűrűs szerkezete, amit néhány nagy átlós útvonal szel ketté, többnyire a központi nagy tér irányában. A hatalmasra duzzadt városok azután már fölrúgtak minden szerkezeti arányt, különösen amikor óriási ipartelepek kerültek a perifériákra. El is avultak a régi házak, s akkor következett a nagy város- , rendezések korszaka. A legjellemzőbb — s talán a legszerencsésebb — éppen Párizsé volt, ahol a dolgot egy kitűnő építész kezére bízták, áld utakat vágott át, szélesített ki, új épületeket emelt és valamikor az 1800-as évek elejére, közepére kialakult a mai Párizs, amely elsősorban nem egyes épületeivel, hanem arányaival, utcáinak és tereinek kiszámított, összhangjával. egymásra nyíló látványaival keríti hatalmába az idegent. Egyedülálló városélmény Párizsé, de ehhez hasonló rendezésekkel sok helyen próbálkoztak. Egyebek közt például Budapesten is, ahol a mai Népköztársaság utat éppen a párizsi nagy sugárút, a Champs Elysée mintájára alakították ki, nem is sikertelenül. Üjabb fordulatot a városok külsejében a XX. század hozott, amikor már nem egyes épületeket, vagy bérkaszárnyákat építenek — hiszen egyre jobban kell gaz/- dálkodni a területtel, s egyre jobban vigyázni a kialakult összhangra — hanem egész városrészeket terveznek meg. vagy éppen egész nagyvárosokat. ‘A legérdekesebb példája ennek Brazília új fővárosa, amely ugyancsak a Brazília névre hallgat. Az őserdő kellős közepébe tervezték ezt a csupa modern épületből álló fővárost, amely ugyan még nem kapta meg azt a patinát, azt az otthonosságot, amely minden jó hangulatú város jellemzője, de nyilvánvalóan egy két évtized után, az ott született gyerekek, életüket ott végigélő emberek „belakják” Brazíliát is. Az építészet tehát átalakult, s ma már városméretekben gondolkodik. Középpontja azonban változatlanul az ember maradt, az ő méreteihez és igényeihez alkalmazkodnak az építészek. Mint például századunk egyik legjelentősebb építőművésze. Corbusier, aki az ember méretarányaiból kiindulva tervezte meg házait, városrészeit. Beruáíü László 0 i Könyvjelző
