Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-05 / 129. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. június 5. Ejtőernyősök lipcsei találkozója A június 29 és augusztus 11-e között Szolnokon megrendezésre kerülő XII. Ejtőernyős Világbajnokságra való felkészülés jegyében a szocialista országok: — a Szovjetunió, Csehszlovákia, ' Lengyelország, Bulgária és Magyarország — válogatottjai június 4—15 között Lipcsében találkoznak. A válogatottakat 5 női és 5 férfi versenyző alkotja. A magyar válogatottban a szolnoki MHSZ négy ejtőernyőse — Né- czin Berta, Szatmári Irén, Janovics Ferenc és Varga József — is helyet kapott. DICSÉRET A RENDEZŐKNEK Mint már tudósításunkban közöltük Kisújszálláson rendezték meg a Honvédelmi Lövész Kupa megyei döntőjét. A nagyszerű eredmények mellett szólni kell az MHSZ kisújszállási városi vezetésének és elsősorban társadalmi aktíváinak nagyszerű munkájáról, mely- lyel a versenyt előkészítették. A lőtéren olyan ideális lehetőségeket teremtettek, mellyel maradéktalanul biztosították a sportágnál any- nyira fontos nyugodt versenyzés feltételeit. Ugyancsak szólni kell arról a széles körű mozgósító és szervező munkáról is, melyről a megyei versenyt megelőző hat elődöntő tanúskodik. Ezeken ugyanis nem kevesebb mint 132 ezer lövész mérte össze tudását a megyében, ami fordulónként 21 ezres átlagnak felel meg! A lövészkupa versenysorozat az Országos Sportnapok egyik kiemelkedő rendezvénye volt. A győztesek jogot szereztek az országos döntőn való indulásra. Kézilabda Tiszaföldvár— MG Budapest 17:15 (8:7) NB II. férfi: Tiszaföldvár, 400 n., v.: Lévai, Vass. Tiszaföldvár: Kugyella II., Szabó (3), Danku II. (3), Gellér, Kovács I., Szmolnik, Sashalmi, csere: Székács, Rékasi (6), Kugyella I. (4), Kiss (1). A kezdés után hosszú percekig nem esett gól. Mindkét csapat jól védekezett, az első gól a 10. percben született, melyet a hazaiak szereztek. A félidő közepén már háromra nőtt a tiszaföldvá- riak előnye. A második félidőben a budapesti csapat vezetett. A nézők lelkes biztatása mellett nagy hajrába kezdtek a tiszafüldváriak. Fokozatosan ledolgozták hátrányukat, majd átvették a vezetést is. Fél perccel a befejezés előtt sikerült két gólra növelni előnyüket. Mai sportműsor — Kunhegyesi Vörös Meteor—Szolnoki MÁV, Kunhegyes, 16. óra. — Tenisz NB III. Szolnoki MTE—Szentes, Szolnok, Ti- szaligeti sporttelep, teniszpálya, 14.30. Atlétika Kettős győzelem Gyulán Kettős győzelemmel tértek haza az NB I. B-s atlétikai viadalról Szolnok megye válogatott ifjúsági atlétái Gyuláról. A hideg, szeles, esős időben is lelkesen küzdöttek, és szép eredményeket értek el fiatal atlétáink. A legjobban szereplő lány versenyző Gyöngy Ibolya volt, aki 100, 200 és 400 méteren győzött, és a 4X100 és 4X400 méteres váltóban segítette győzelemre a csapatot. A vidéki lányok közül a sérülten is elinduló Csőke Katalint kell dicsérni, aki diszkoszvetésben 41,72 m- es dobásával győzött, és ezzel aranyjelvényes lett — és új megyei felnőtt és ifjúsági csúcsot állított fel. A lányok közül dicséretet érdemel még a két serdülő: Fazekas Beáta és a tiszaroffi Mészáros Erzsébet. Fazekas 560 cm-es távolugrása kitűnő, jóllehet ezzel az eredménnyel is csak második lett, Mészáros pedig — aki először indult, komoly küzdelemben —, az 1 500 méteres versenyt megnyerte. A fiú versenyzők közül a legjobban Paróczai András szerepelt, aki 400 és 800 m-en is győzött, és a 4X 400 méteres váltónak is tagja volt. A tiszafüredi Bártfai István 62,84 m-es eredménynyel győzött, és aranyjelvényes szintet ért el. A serdülő fiúk közül Pataki Zoltánnak 10 km-es gyaloglásban szerzett győzelme érdemel dicséretet. Eredmények, nők: 100 m: 1. Gyöngy Ibolya 12,4 mp, 3. Juhász Erzsébet 13,2 mp. 200 m: 1. Gyöngy Ibolya 25,7 mp., 2. Juhász Erzsébet 27,6 mp. 400 m: 1. Gyöngy Ibolya 60,7 mp. 1500 m: 1. Mészáros Erzsébet 5.27,3 mp. 4X100 m: 1. Oláh—Gyöny— Juhász—Fazekas 51,2 mp. 4X 400 m: 1. Fazekas—Nagy I. —Juhász—Gyöngy 4.11,3 mp. Súlylökés: 1. Csőke Katalin 11,61 m, 2. Mengyi Ilona 11,58 m. Diszkosz: 1. Csőke Katalin 41,72 m. 3. Mengyi Ilona 33,64 m. Távólugrás: 2. Fazekas Beáta 560 cm, 3. Molnár Rozália 521 cm. Magasugrás: 3. Oláh Orsolya 152 cm. Gerely: 2. Lázár Zsuzsa 40,70 m, 3. Mengyi Ilona 33,00 m. Férfi eredmények: 100 m: 2. Haiagos László 11,7 mp, 200 m: 3. Hagyó Miklós 24,1 mp. 400 m: 1. Paróczai András 51,9 mp, 2. Gulyás László 52,9 mp. 800 m: 1. Paróczai András 2.04,4 p., 2. Gulyás László 2.04,4 p. 1500 m: 2. Paróczai András 4.06,7 mp., 3. Gulyás László 4.12,0 p, 3 000 m: 3. Szabó Lajos 9.49,2 p. 110 gát: 2. Magyar István 16,1 mp. 4X100 m: 2. Hagyó— Majzik—Halász—Hajagos 45,1 mp, 4x400 m. 1. Hagyó— Majzik—Hajagos—Paróczai 3.31,7 p. Magas: 1. Halász Sándor 196 cm. Távol: 2. Majzik Árpád 660 cm. Hármasugrás: 1. Halász Sándor 13,51 m. Súlylökés: 1. Bíró Lajos 14,49 m., 2. Csorba Antal 14,18 m. Diszkosz: 1. Egri Gyula 47,88 m., 2. BÍt ró Lajos 44,49 m. Gerely: 1. Bártfai Lajos 62,84 m. Kalapács: 1. Oláh Benjamin 43,76 m (7,26 kg-os), 2. Farkas András 38,18 m. Pontverseny végeredménye. Nők: Szolnok—Békés 75:57, Szolnok—Nógrád 78:57. Férfi: Szolnok—Békés 106:94, Szolnok—Nógrád 123:85. Sporthírek — A Magyar Sakkszövetség a közelmúltban országos ertea.ez- letet tartott. Az elnökség megállapította, hogy Magyarország a Szovjetunió után — a második helyen áll — a nemzetközi nagymesterek számát illetően. Az országos szövetség azt 3 célt tűzte a megyei szakszövetségek elé, hogy minél gyakrabban rendezzenek mester versenyeket: valamennyi megyének legyen legalább egy sakkmestere. Az országos elnökség a jászberényi úttörő-sakkozók eredményének elismeréseként könyvjutalmakat küldött a kockás tábla legifjabb herényi szerelmesei- inek. — a jászapáti gimnáziumban a tanulók hozzákezdtek a sportpálya korszerűsítéséhez. A kézilabda játéktér már elkészült, s mintegy 20 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a sportszerető jászapáti fiatalok. A nagyközség üzemei közül jelentős segítségét nyújtóit a pályaépítéshez a Vas- es Műanyagipari Ktsz. a V elemi Endre Asz és besegített a jászkiséri Gép javító Vállalat is. A kosáriabda- és az atlétikai versenypálya építése egyelőre holtpontra jutott, mivel az iskola pénze elfogyott, a tanács pedig nem nyújt segítséget az építkezéshez. — Élénk sportélet zajlik Kunhegyesen. A közelmúltban rendezték meg a nagyközségi versenyeket a fiatalok. Férfi röplabdában a gimnázium csapata lett az első. a Kossuth úti iskola előtt, labdarúgásban a kunhegyesi szakiskola győzött, második a Lenin Tsz. harmadik az ÁFÉSZ együttese. Férfi kézilabdában az alábbi sorrend született: 1. Lenin Tsz, 2. Gimnázium, 3. Szakiskola. Női kézilabda: 1. BHG, 2. ÁFÉSZ. Csodatevő szelek Kuncsorbán A sport és a sportvezető^ elválaszthatatlan fogalmak. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogv egy-egy lelkes sportvezető tenniakarása, szervező képessége „csodákat” tud művelni. Ha mindez a megállapítás igaz, márpedig így van, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a kuncsorbai termelőszövetkezeti sportegyesületnél csodatevő szelek fujdogálnak. Szabó Bálint soortegyesü- leti elnök nem régen áll a sportegvesület élén, de munkájának eredményei máris jelentkeznek. Alig néhány hete avatták fel Csorbán az új sportöltözőt, tekepálya épült, egyszóval gazdagodott sportlétesítményekbe^ a falu. Az ezeregyszáz lakosú község jó példát mutat a járás többi községének — különösen ráfér ez a kengyeli. tiszapüspöki, tiszaroffi és tiszagvendai sportegvesü- letekre. Ügy látszik. Kuncsorbán megtalálták az ösz- szefogáshoz vezető utat A termelőszövetkezet és a tanács segítségével tudták megvalósítani az új öltöző felépítését és a sportolók megfelelő felszereléssel való ellátását is. Az Országos Sportnapok rendezvénysorozatából Is méltó részt kívánnak vállalni. Elnnek jegyében rendezik meg tna látványos sportünnepélyüket. Ami pedig a versenysportot illeti: lahdarúgó-csapa- tuk jó úton halad a járási bajnokság megnyerése felé. A labdarúgók jó szereplése ráirányította a figyelmet más sportágakra is. A labdarúgás mellett elsősorban a röplabda, kézilabda, asztali- tenisz és a sakk követel helyet magának, egyre sürgetőbben. A sport és a sportvezetés elválaszthatatlan. A helyi vezetők közös hangot találtak. INGATLAN: KARCAGON, d .T) Ilii t mellett olcsón, fizetési kedvezménnyel ház eladó, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni: — Karcag, József A. u. 13. sz. Pécsi Ferenc. ÉPÍTÉSRE alkalmas telkek eladók. Szolnok, Kertváros, Árnyas u. 3. — Vidra kertész. Részletfizetési kedvezménnyel. beköltözhető ház eladó. Tiszatenyő, Dózsa u. 20. szám. CSALÁDI ház eladó. ^7a1ol, Vöröshadse- ree u. 19. sz. SZAJOLBAN. a Sal- lai u. 3. szám alatti 4x4 szobás, kamrás ház, mellékéDülettei, 225 négyszögöl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. HÁZ eladó! Érdeklődni: Mezőtúr. Á,r- pád u. 6. sz. alatt. FLApoM vagy bérbe adom mezőtúri 2400 n-öj. konyhakertemet felszereléssel (öntözési és meleg- ágyi) — kétszobás, konyhás gazdasági épülettel, a belterületen.— Érdeklődni: Somogyi Sándor, 5100 Mezőtúr, Újvárosi Regálé 2. 227 n-öl beépíthető házhely eladó. Érdeklődni: 'Szolnok, Attila u. 47. Major. KÉTSZOBÁS és egyszobás lakásból álló ház, egyszobás lakáscserével *eladő.. — beköltözhetően. Szolnok. Balassa B. u. 4. Cserkeszöllőn. — a gyógyfürdő mellett, Kuna dúló út 21. sz. alatt, családi ház 340 n-öl gyümölcsös-fjző- lős kerttel, beköltözhetően eladom, vagy elcserélem kunszentmártoni hasonlóért, villanv, kút van. Érdeklődni a helyszínen bármikor. László Márton. Ofni íRVírP—20-as motorkerékpár jó állapotban eladó. Jászkisér. Vöröshadsereg u. 7. JÖ állapotban lévő 403-as Moszkvics szgk. eladó. Meg'eT kiüthető délutánonként. J ászfény szaru, Virágh István tanár. SKODA i;02-es vizsgázott, minden hozzávaló pótalkatrészekkel eladó, Mezőtúr, Árpád u. 6. 601-es CL-es Trabant most felújított motorral eladó. Dr. Jankó. 5300 Karcag, Dózsa Gy* u. 2. szám. Telefon: 124. 250-es MZ eladó, — Karcag, Vörösliadse- reg u. 20. Russói. — Telefoni: 216. JA VITÁST igénylő . 1200-as Volkswagen eladó. — Kunhegyes, Hajnal u. 8. ADÁSVÉTEL: KÉT jó állapotban lévő. zöld színű. — nagyméretű heverő eladó. — Jászberény, Kun u. 19. sz. Mizsci. ÚJ akácparkett eladó. Mezőtúr, Hunyadi u. 15. sz. alatt. Gyönyörű 22 levelű diffenbachia eladó. Szolnok. Kalász u. 7. II. e. Érdeklődni délelőtt. Samu Lászlóné. ÍR szetter, győztes ősöktől származó, — egyéves kan eladó, költözködés miatt, a tenyésztőnél. Rideg Antal, Törökszent- miklós. Bacsó B. u. 2. szám. Nagyvirágú Chabaud szegfűpalánta kapható 1.— Ft/db. Toronyi kertésznél. Békéscsaba, Sztraka u. 27. szám. HÁZASSÁG: 60 ÉVES, — nyugdíj előtt álló özvegyember korban hozzáillő házastársat keres. — Leveleket ..Hazavár-• lak” jeligére a mezőtúri hirdetőbe. II. u. 10. almenünk A Fűrész- és Hordóipari Vállalat szolnoki fűrészüzeme felvesz gépírni tudó érettségizett admi- niszrátort, motorszerelőt, hegesztő vizsgával rendelkező lakatost, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vö- röshadsereg u. 15. A Szolnok megyei Tanács Heté- nyi Géza Kórház Rendelőintézete, Szolnok. Vöröshadsereg u. 25. felvesz ko.vnhalányokat és hentes szakmunkást. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés a fenti címen az élelmezés vezetőnél. Főkönyvelő állásra pályázatot hirdetünk, — mezőtúri Asztalos Kisinarí Szövetkezet. Jelentkezés írásban vagy szeméi vesen. Mezőtúr. Rákóczi u. 8. sz. alatt. Gvors- és, gépírót azonnali belépéssel felveszünk. — Jelentkezni lehet: Gépgyártó és Javító Ipari Szövetkezet, Törökszentmiklós, Dózsa Gy. úti telephelyén, (a termelési osztály vezetőjénél). — Fizetés megegyezés szerint. A MEZŐGÉP Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. szám alatt — azonnal felvesz éjjeliőrt, portást. női betanított munkásokat vasszerkezeti üzemébe, valamint nőket és férfiakat segédmunkásnak. Jelentkezés a fenti címen, a személyzeti osztályon. Hajtőt és lóápolót vesz fel az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége, Szolnok, Thököly úti lótelep. A MEZŐGÉP Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. szám alatt felvesz: lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint autódarust és férfi segédmunkásokat. — Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. A Tiszaknnyar ÁFÉSZ Tószeg, Attila u. ?5. sz. kőműveseket. — kőművesek mellé segédmunkásokat gépkoesirakodókat vesz fet ló kereseti lehetőséggel. Fizetés kollektív szerződés szerint, teljesítménybérben történik. Jelentkezni lehet? a fenti címen, naponta 8—1« óráig. Az OKGT Geofizikai Kutatási üzem terepi kutatócsoportjához, változó munkahelyre felvesz: 16. életévüket betöltött férfiakat, segédmunkás munkakörbe (általános iskolai végzettég esetén, — szakmai továbbképzési lehetőség van), gépkocsivezetőket, kőolajbányász és geológiai szakközép- iskolát (technikumot) végzett fiatalokat műszaki munkára, geodéziai munkára közép-' és felsőfokú képesítéssel rendelkezőket. Bérezés kollektív szerződés szerint. Ezen felül élelmezési külszolgálat! átalányt, tereppótlékot f-zetünk. (Szállás díját kifizetjük). Jelentkezés személyesen, vagy levélben 1391 Budapest Pf. 213. (Budapest. VI.. Gorkij fasor 42. munkaügyi osztályon.) Lányokat 16 év felett fonó-szövő átképződként felveszünk. Szállást biztosítunk. Levélbeni jelentkezesre — részletes tájékoztatást adunk. Újpesti Gvaniúszövőgyár, Budapest. IV., Berni u. 1. A Moziüzemi Vállalat érettségizett üzemvezetőt vesz fel a jászberényi filmszínházhoz. Jelentkezni lehet: június 10-ig Szolnok, Koszorú u. 4. sz. alatt. Szövetkezetünk igazgatósága, a jászalsószentgvörgyi ABC áruház ruházati osztályára, szakképzett boltvezetőhelyettest keres. Méteráru és konfekció szakmában jártasak előnyben. Ugyancsak a vas-műszaki boltunkba szakképzett vezetőhelyettest veszünk fel. Jelentkezés: az ÁFÉSZ központi irodán, -lásza'sószentgvörgy. Fő u. 44. szám alatt. Telefon: 5. A szolnoki Építő Javító Vállalat azonnali belépéssel gyakorlott forgalmi könyvelőt vesz fel, valamint villanyszerelőt, épületasztalos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában, Szolnok. Kossuth lér, irodaház I. emelet. A szolnoki Tejipari Vállalat közép- vagy felsőfokú technikusi végzettséggel és legalább ötéves gyakorlattal építészeti előadót, továbbá gyors- és gépírót vesz fel. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Mártírok útja 13. sz. alatt. A VOLÁN 7. sz. Vállalat felvesz szolnoki, mezőtúri, törökszentmiklósi telephelyére kalauzokat. Füzeté« kollektív szerződés szerint. fngvenes bérlet és egyenruha juttatás. Jelentkezni lehet: Szolnok. Vercegbv u. 5. sz. alatt, a munkaügyi önálló osztályon. A szolnoki Papírgyár felvesz lakatost. kőművest, bádogost es vuvezetékszereloket, csőszerelőket, térfi segédmunkásokat, nőket betanított munkára, valamint grafikust. — Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. A Szolnok megyei Állami Építő-, ipari Vállalat Szolnok, Ady Endre u. 117/c gyors- és gépírót keres azonnali belépésre. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Az Április 4 Gépgyár örményesi gyáregysége lakatost, hegesztőt, esztergályos szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel. A szolnoki Patyolat Vállalat felvesz uói es lérti betanított munkásokat, valamint gépkocsivezetőt. A férfi betanított munkavál- /aiók később szakmunkás vizsgát tehetnek. — Jelentkezni lehet: Szolnok. Mártírok útja 19. A szolnoki Megyei Bíróság gépírókat és gépírásban jártas adminisztrátorokat vesz fel, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth L. u. 1. szám, I. emelet elnöki iroda. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet lg even felüli lányok részére. Betanulási idő l hónap. Kereseti lehetőség: 1950.— Ft—2600.— Fl- ig, a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes utazást biztosítunk. Fel- vátel esetén az útiköltséget visz- szatérítjük. cím: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest, XVIIT., Gyömrői u. 85—91. szám. Kérésére részletes tájékoztatót adunk. A szolnoki Patyolat Vállalat felvesz közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező dolgozót könyvelési munkakörre. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szolnok, Mártírok útja 19. szám. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata Szolnok, Hunyadi János u. 4. felvesz kőműveseket. A Mezőgép Vállalat Tószegi Gyáregysége, Tószeg kiemelt munkára szárítótelepek kivitelezésére olajtechnológiai szerelőket, központifűtés-szerelőket, autógén- és vilianyhegesztőket vasszerkezeti lakatosokat vesz tel, változó munkahelyre. Átlagon felüli teljesftmény bérezéssel 775, —Ft kütszolgálati átalányt fizetünk. Minden héten szabad szombat Jelentkezni lehet: a gyáregység igazgatójánál, Tószegen. Felveszünk kövező, aszfaltozó, szak- és betanított munkásokat könnyűgépkezelőket nehézgépkezelőket, gépkocsivezetőket Jelentkezés: szombat kivételével a fővárosi köztisztasági HIVATAL útosztályán Budapest IX Ecseri u. 6—13. Felutazási költséget nem térítünk.