Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-05 / 129. szám

XXV. évf. 129. sz. 1974. június 5., szerda. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR r Értelmiség és közművelődés A vidéki értelmiség körében . végzett szociológiai fel­mérés .során a megkérdezettek egyharmada a szel­lemi értékek létrehozásával és továbbadásával kapcsolatos tevékenységben jelölte meg az értelmiség tár­sadalmi hivatását. Gyakori eset sok-sok községben, hogy az orvos rendszeresen tart egészségügyi ismeretterjesztő elő­adásokat, az agronómusok és más mezőgazdasági szakem­berek pedig különféle szakmai tanfolyamokat, köröket ve­zetnek. Az üzemekben a műszakiak egész sora segíti szak­ismeretek átadásával az általa patronált szocialista brigádot, s jó néhány helyen a komplex brigádokban végzett együt­tes munka során is bővítik a munkások szakismereteit, mű­veltségét. Számos ügyész, bíró, vállalati jogtanácsos kel munka után útra, hogy terjessze a jogi ismereteket, ma­gyarázza a jogszabályokat. A szocialista közművelődés azonban nem szűkíthető le a szakmai ismeretek átadására. Szélesebb, átfogóbb a tar­talma: magában foglalja az általános és politikai műveltség terjesztését, a múlt és a jelen művészi értékeinek közvetí­tését, a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakí­tásának segítését, a közösségi szellem fejlesztését is. Az ér­telmiség részvétele ebben az ember- és társadalomalakító folyamatban nélkülözhetetlen. E tekintetben azonban még nem kielégítő a helyzet, az értelmiség ez irányú aktivitása helyenként elmarad a kí­vánatostól. Felvetődhet a kérdés: vajon hiányzik belőlük a közmű­velő szándék és a közművelődési munka általános lebecsü­lésével kell számolnunk? Egyes vizsgálódások adatai a feltételezés ellen szólnak. Ezernél több értelmiségire kiter­jedő általános felmérés során a megkérdezettek hat külön­böző társadalmi tevékenység közül a művelődési élet szer­vezésében való részvételt nevezték a legfontosabbnak. Hét­től egyig terjedő osztályzattal kellett értékelniük a társa­dalmi fontosságot, s a megkérdezettek harminc százaléka a legmagasabb pontszámot, a hetest adta ennek a társadalmi tevékenységnek, további húsz százalék pedig hatost. A szo­ciológiai felmérésben részt vevő értelmiségiek fele tehát igen magasra értékelte e közéleti tevékenységet, s csupán minden ötvenedik becsülte — 1-es osztályzattal — na­gyon kevésre. Azt természetesen nem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy a mai értelmiségi nem közeledhet felülről a tömegek­hez, s nem foghatja fel szerepét „a műveletlenek művelé­seként.”. A közművelődés jellegét tekintve különbözik az iskolai oktatástól- itt nem oktató áll szemben tanítványok­kal, a „nép művelője” a „művelendőkkel”. A közművelő­dés a tömegek önkéntes, öntevékeny, önálló mozgalma, amelynek a saiát hivatását átéi-ző értelmiségi serkentője, útmutatója, segítője, egyenlő résztvevője. Hogy a közműve­lődésről folyó tavalyi sajtóvita egyik hozzászólóját idézzük: „szerepük nem a mazsoláé, hanem az élesztőé a közműve­lődés kalácsában”. A legutóbbi párthatározat minden eddigiről jobb feltételeket, körülményeket teremt élnék az „élesztő” szerepnek a betöltéséhez. Azzal is, hogy célul tűzi, követelményként szabja: „A különböző szakte­rületeken dolgozó értelmiség kapjon több közművelődési megbízatást. Az értelmiség közművelődési tevékenységét fontos társadalmi munkának kell tekinteni, s ennek megfe­lelően elismerni és megbecsülni”. Ennek hangsúlyozása ma­gában véve is nagyon jelentős. De nem kevésbé fontos, hogy a határozat egészében véve tisztázza a közművelődés helyét, jelentőségét, szerepét, a társadalomátalakító, fejlesztő mun­kában, s világos és egyértelmű célokat jelöl meg mindazok számára, akik tenni akarnak a nép szocialista műveltségé­nek gyarapításáért. Gy. L. Wla: Egy brigád tollat fogott • * * Labdarúgó VB 1974 * * * A tv képernyője előtt * • * Vizsgaidőszakban Mezőtúron • • • Budapest hullámhosszán * * * Áthelyezés * * * A szerkesztőség postájából * * • Jogi tanácsadás A jászladányi Egyetértés Ts z-bcn az őszi takarmánykev érék után a silókukorica vetése következik. A talajt n agyteljesítményű tárcsával k észítik elő a vetéshez Cukoripari kutatőtelep épül a Héki Állami Gazdaságban ( Tudósítónktó l) Vizeink tisztaságáért Szocialista szerződés Kiskörén Szolnok lesz a hazai cu­koripari kutatás központja. A Tisza-parti városba épül fel a Cukorgazdasági Ku­tató Intézet új otthona, amelynek tervei már ké­szülnek. A tudományos bá­zishoz a Héki Állami Gaz­daság martfűi üzemegysé­gének területén 170 hek­táros kutatótelep épül. Itt foglalkoznak majd a répa­nemesítéssel, a legfejlet­tebb agrotechnikai módsze­rek kidolgozásával, a gé­pesítés és szállítás tökéle­tesítésével. A telep építé­sének előkészítése megkez­dődött, építik a telephez ve­zető utat, az ősszel pedig hozzálátnak az épületek ki­vitelezéséhez is. A mint­egy 25 millió forintos költ­séggel épülő telepen a ter­vek szerint 1976-ban kez­dik meg a munkát. A Cukorgazdasági Kutató Intézet azért kerül Szolnok­ra, illetve Martfűre, mert a Tiszántúl hazánk legna­gyobb cukorrépatermő kör­zete és a Tisza II. vízlépcső öntözőrendszere újabb táv­latokat nyit meg a fontos ipari növény termesztése terén. Szolnokon üzemel az ország legnagyobb cukor­gyára, amelyet több éves rekonstrukcióval csaknem teljesen felújítottak. A hé­ki, a nádudvari és a mező­hegy esi • cukorrépatermesz­tési zárt rendszer jó felté­teleket nyújt a cukorrépa­termesztés fejlesztéséhez, közelebb kerül egymáshoz'a tudomány és a gyakorlat. (Tudósítónktól) A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság és a Nagy­kőrösi Konzervgyár, a táj­terület egyik legnagyobb vízfelhasználó üzeme teg­nap délelőtt szocialista együttműködési szerződést kötött Kiskörén, a Tisza II. vízlépcső igazgatási épüle­tében. A szerződő felek között már az elmúlt években szo­ros kapcsolat alakult ki. Az igazgatóság szervezési, szaktanácsadási munkájá­val, hatósági jogkörű tá­mogatásával jelentősen hozzájárult a konzervgyár fejlesztési programjának megvalósításához. Az igaz­gatóság vállalta, hogy a jövőben hatékonyabb elvi és szakmai segítséget nyújt a gyári vízkitermeléshez, a vízfelhasználáshoz, a szennyvízelvezetéshez és a tisztításhoz. Figyelemmel kíséri a gyár üzemeltetési és kísérleti eredményeit, előmozdítja, hogy a leg­jobb hazai módszereket Nagykőrösön Is alkalmaz­zák. Erre a célra a vízügyi igazgatóság területén ké­szülő tanulmányterveket, diplomaterveket és szak- r*gozat^kat is felhasznál­ják. A konzervgyár tntéz- «.--uáseket tesz a takaréko- c->és yÍ7"3->rIálkodáSrá, rendszeres kísérleteket vé­gez a gyár által üzemelte­tett gyári és városi szenny­vízelvezető és tisztítórend­szer hatékonyságának nö­velésére. Az üzemeltetési és kísérleti eredményeket az igazgatóság rendelkezé­sére bocsájtja, továbbá biz­tosítja a kísérleti eredmé­nyek bemutatását. A szer­ződésben foglaltak végre­hajtását minden év január­jában értékelik és kölcsö- , nős tapasztalatcsere utakat szerveznek. — HÍREK TASOK — HÍREK iiuiitnc Fock Jenő interjúja a Trudban Fock Jenő, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnöke interjút adott a szov­jet szakszervezetek központi lapjának, a Trudnak. Nyilat­kozatában kiemelte, hogy a szocialista országok össze­egyeztetett külpolitikai kez­deményezései, de különösen a Szovjetunió jelentős és hatékony lépései lényegesen hozzájárulnak a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. A Minisztertanács elnöke méltatta a szocialista gaz­dasági integráció jelentős szérepét a szocialista közös­ség dinamikus fejlődésében, májd aláhúzta, hogy Ma­gyarország tervszerű szocia­lista fejlődése, Magyarország jelentős sikerei mindenek­előtt a Szovjetunió önzetlen testvéri segítsége, tapasztala­tának felhasználása folytán váltak lehetővé. Hazautazott a bo^ár pártmunkásküldöttség Tegnap elutazott a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának párt- mnnkásküldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására Vlkan Sopov- nak. a KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésé­vel egy hetet töltött hazánk­ban. A küldöttség megbe­széléseket folytatott a Köz­ponti Bizottságban, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban, találkozott a Hajdú és a Bács-Kiskun megyei pártbizottság veze­tőivel, és látogatást tett ter­melőszövetkezetekben, álla­mi gazdaságokban, élelmi­szeripari létesítményekben. A bolgár testvérpárt képvi­selőit fogadta Győri Imre, a KB titkára. Nemzetközi tudományos szeminárium Tegnap a Hazafias Nép­front székházában dr. Mol­nár Béla, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára, a Magyar Szolidari­tási Bizottság alelnöke tá­jékoztatta a sajtó képvise­lőit arról a nemzetközi tudományos szemináriumról, amelyet az afroázsiai népek szolidaritási szervezete (AAPSO) június 10—11-én Balatonfüreden rendez. A szeminárium témája: „A haladó erők egységének sze­repe és jelentősége az im­perializmus ellen. a társa­dalmi haladásért vívott harc­ban”. ötvennégy országból ér­keznek küldöttek a szemi­náriumra, köztük az afrikai felszabadító mozgalmak ve­zetői, és több nemzetközi szervezet képviselői. A refe­rátumot Nouri Rázzák, az AAPSO titkára tartja. A két korreferens: Vas Henrik, az MSZMP Párttörténeti In­tézetének igazgatója — aki a párt szövetségi politikájá­nak társadalmi és történeti tapasztalatairól számöl be — valamint Sarlós István, a HNF főtitkára, aki hazánk belső fejlődéséről és á nem­zetközi politikájáról tájékoz­tatja a szeminárium részt­vevőit. Magyar—amerikai kamarai meeállanodás Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnö­ke és Charles Smith, az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája igazgató tanácsának elnöke tegnap együttműködési meg­állapodást írt alá. A meg­állapodás szerint a két ka­mara elősegíti Magyarország és az USA közötti kereske­delmi cs gazdasági kapcso­latok továbbfejlesztését. En­nek érdekében a kamarák elhatározták, hogy magyar— amerikai gazdasági tanácsot hoznak létre, amely lehető­vé teszi a két állam keres-^ kedelmi vezetőinek a kap­csolatok kiépítését. A gaz­dasági tanács cgy-egy szek­ció,ja a magyar, illetve az amerikai kereskedelmi ka­maránál működik majd. Tolóhajók az NDK-ból Tegnap a Vígadó téri ha­jóállomáson lobogócserével egybekötött hajóátadási ün­nepséget tartottak. A Berlin­ből NDK zászló alatt érke­zett három tolóhajó. — a Duna, a Tisza és a Körös — árbócára felvonták a magyar nemzeti lobogót, majd a hajókat Rolf Her­mann. a berlini Yachtwerft gyár igazgatója átadta ko­vács Istvánnak, a MAHART vezérigazgatójának. Az egyenként 780 lóerős tolóhajókat a berlini Yacht- werft gyár készítette a MAHART megrendelésére. A kizárólag tolóhajózásra épített úszóművek kikötői rendezésre és vonali szolgá­latra egyaránt képesek, egyi­kük speciális kialakításánál fogva tűz- és robbanás- veszélyes árukkal megraKott bárkák továbbítására is al­kalmas. Veszélytelen árhullám A Túron levonuló árhul­lám miatt a folyó magyar- országi szakaszán előbb I.. majd II. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az árhullám hétfőn Gar­bóiénál 404 centiméter víz­állással tetőzött, de ugyan­akkor már meg is kezdődött a lassú apadás. A folyón to­vábbra is fenntartják az ár­hullám méretének megfelelő II. fokú árvízvédelmi ké­szültséget. Védekezésre nem került sor. A Túr árvizével egyidőben kisebb árhullám vonul le a Tiszán, a Szamo­son és tegnap is lassan áradt a Kraszna, ami azonban ár- vízvédelmi készenlét elren­delését nem tette szüksé­gessé. Űj kirándulóközpont A Pécs melletti Éger­völgyben új mesterséges tó feltöltése kezdődött meg. Három forrás és két kút vi­zéből várhatóan negyven nap múltán telik meg a fél hektáron elterülő, körülbe­lül 20 000 köbméteres táro­zó. Körülötte utak épülnek, esőbeálló házakat állítanak fel. erdei tornapályát képez­nek ki. Az új kirándulóköz­pont létesítményei az Alkot­mány ünnepére készülnek eL Egy mondatban — Budapestre érkezett az algériai kereskedelmi mi­niszter. — A Vietnami Demokra­tikus Köztársaság hazánkban tartózkodó parlamenti kül­döttsége tegnap Székesfehér­várra látogatott. — Garal Gábor külügy­miniszter-helyettes meghívá­sára a Budapesten akkredi­tált diplomáciai képvisele­tek vezetői meglátogatták az Ikarusz Jármű- és Karos­szériagyárat. — A tatabányai Bánvász táncegyüttes tegnap a Né­met Demokratikus Köztár­saságba utazott. — Ma megkezdődik a SZOT üdülési főszezon, ettől kezdve szeptemberig az or­szág 235 szakszervezeti üdü­lőjében az idén összesen 375 ezren kapnak szakszervezeti beutalót, közülük 195 ezren a főidényben üdülhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom