Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

1974. Jönftw Üt.

SZOLNOK MEGYE? NÉPLAP

7

I «

A. lenini forrásokból

merítve

Kádár János válogatott beszédei és cikkei

Olyan történelemkönyvet kapott kézhez az olvasó a napokban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában, amely a munkáshatalom, a szocialista építés legeredményesebb időszakát, az 1957—73 közötti mintegy 17 esztendőt öleli fel. Kádár János válogatott beszédei és cikkei ismertek, annak idején valamennyien hallhattuk őket, olvashattuk ezeket a szavakat, gondolatokat. De most mégis, új ráolvasva látszik: mennyire következetes az a politika, amelyet ezek a cikkek és beszédek kiféjtenek, az MSZMP politika- ja. Erről azt szoktuk mondani, hogy 17 év óta töretlen, a folytonosság és az élethez alkalmazkodó változás dialektikus egysége jellemzi. Nos, Kádár János cik- kei és beszédei kifejtik, miben is áll ez a következetesség, ez az alapelveiben való változatlanság. Mindenkor a nép valódi érdekeiből kiindulva határozni meg a szocialista építés soronlevo es távlati feladatait, amelyek megfelelnek a magyar nép igazi érdekeinek, de egy e vágnak a szocialista világrendszer egyetemes érdekeivel is. Nem a „politikai szelek” szerint változtatni az irányvonalat hanem töretlenül haladni azon az útón, mely a nép, az ország boldogulását segíti. Messzemenően építeni a nép véleményére és számítani ^ öntudatara, kezdeményezőkészségére, támogatásara.

A párt tömegkapcsolatában a lenini normákat, az ország közéletében a szocialista' normákat, a törvényességet érvényesíteni S biztosítani mindebben a sodro társadalmi folyamatban a munkásosztály, a párt vezető szerepét.

Pártunk mélységesen * internacionalista párt amely száműzte a dogmatizmust mind elméletéből, mind gyakorlatából, mert miközben szilárd elviségű az alapkérdésekben, mindig számolj a fejlődés reális fényeivel. Erről Kádár János így ír: „A párt vezető szerepéből következik az a kötelezettség, hogy társadalmunk fejlődésének fő kérdéseit időben ismerje fel, és az új helyzet új követelményeinek, megfelelő megoldásokat dolgozzon^ ki. Tehát pártunk nem sodortatja magát az eseményekkel, hanem a társadalmi folyamatok törvényszerűségei ismeretének birtokában, tudatos társadalmi vezető erőként lép fel: célt mutat, agitál, szervez, képes felsorakoztatni a magyar dolgozó tömegeket igaza mellett.

A könyvből kiderül, hogy ez alatt a 17 év alatt egy pártértekezlet (az 1957-es), és négy pártkongresszus (a VII., a VIII., a IX. és a X.) voltak azok a döntő társadalmi események, amelyek összegezték egyrészt az eltelt idő elméleti és gyakorlati tapasztalatait, másrészt megjelölték az előttük álló új szakasz társadalmi gazdasági, kulturális és pártpolitikai feladatait. Ezek a beszámolók a Központi Bizottság kollektív állásfoglalásai voltak, de mindenki tudja, hogy e beszámolók politikai vonalában, mélységesen humanista és kommunista szemléletében, a beszédet végül is összeállító és előterjesztő személynek is meghatározó szerepe volt.

A marxizmus-leninizmus a tömegek történelemformáló szerepe elsődlegességének talaján nagyra értékeli a történelmi személyiségek szerepét is. Az a politika, amely immár 17 év óta sikeres és nemzetközileg is elismerést kiváltó politika, a Központi Bizottság politikája, de Kádár János személyétől elválaszthatatlan.

A magyarországi szocialista építés tapasztalatai nagy hozzájárulást jelentenek a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom harcaihoz. Talán a cikkgyűjteményből hármat külön ki kell emelnünk, amelyek nemzetközileg is közreadják ezeket a tapasztalatokat. Kádár János a kommunista és munkáspártok nemzetközi folyóiratában, a Béke és Szocializmusban, 1959-ben összefoglalta a magyarországi osztáljfharc néhány tapasztalatát, elemezve a sajátos magyar társadalmi szerkezetből fakadó ellentmondásokat, s azok megoldásának útjait. De nemzetközileg érvényes az a tapasztalat is, hogy „A munkásosztály forradalmi pártja helyes, marxista-leninista elvi alapjainak döntő eleme a proletár internacionalizmus... Immár több mint 40 éve próbaköve a\ munkáspártok internacionalizmusának a Szovjetunióhoz való viszony. Csaknem másfél évtizede próbaköve az internacionalizmusnak a szocialista tábor egységéhez való viszony...”

Hasonlóan fontos és elvi jelentőségű tapasztalatokat adtunk közre, amikor Kádár János a Béke és Szocializmus-ban 1961-ben összegezte a mezőgazdaság szocialista átszervezésének magyar tapasztalatait. Sok, hazánkhoz hasonló «társadalmi szerkezetű ország van a világon. Igaz, hogy a hatalom meghódításának, megszilárdításának, a szocializmus építésének — az általános törvényszerűségek talaján — sajátos nemzeti útjai lehetnek és vannak, mégis éppen a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezésének példája igazolja, hogy — helyes időpont megválasztásával, helyes politikával — lehetséges úgy átvezetni a parasztságot a szövetkezetek útjára, hogy ne gyengüljön meg sem a munkás-paraszt szövetség, se a mezőgazdaság termelése ne essen vissza.

Végül a harmadik írás — a negyed- százados évforduló kapcsán egy interjú — közreadja azokat a nemzetközileg is hasznosítható tapasztalatokat, amelyeket pártunk a munkásosztály egységes pártja megteremtése és a munkásegység megszilárdítása terén szerzett. Hiszen minden országban a munkáshatalom megteremtésének döntő feltétele ez a munkásegység.

Az új geperáció számára a társadalmipolitikai harcoknak az a folyamata, amely ezekben a cikkekben, és beszédekben feltárul,' ma már történelem. De az új generációnak is alaposan meg kell ismernie a magyár munkásosztály, a párt, a magyar dolgozó nép osztályharcának a történelmi közelmúltból fakadó tanúságait is.

Ilyen tapasztalat birtokában aztán nincs helye a kishitűségnek, még akkor sem, ha az- élet akadályokat, nehézségeket állít lépten-nyomon elibénk, hiszen sugározza azt a meggyőződést, hogy a nehézségeken a párt, helyes politika esetén és a dolgozó nép támogatásával, úrrá tud lenni, s meg tudja oldani történelmi feladatait.

Amikor 1972 novemberében, a X. párt- kongresszus határozata végrehajtásának ellenőrzése során a Központi Bizottság ülésén felszólalt Kádár János, — többek között —- a következőket mondotta: „Pártunk — teljes meggyőződéssel valljuk, s ezt a Központi Bizottság mostani ülése és annak előkészítése is jól bizonyítja — a marxista-leninista elmélet alapján dolgozik, kommunista politikát folytat és alkotó módon alkalmazza a gyakorlatban a marxizmus-leninizmust. Ezért tudjuk most már tartósan biztosítani a szocializmus töretlen építését az országban, és ennek köszönhetjük nagy győzelmeinket ebben a fejlődési szakaszban.” Majd hozzátette: „A Központi Bizottságnak, a középfokú pártszerveknek, az alapszervezeteknek és az egész párt- , tagságunknak egy emberként kell kiállnia, fellépnie és cselekednie. éflost ennek az egységes kiállásnak és cselekvésnek a megkövetelése a döntő."

Nos, ez a könyv, éppen a párt politikájának legfőbb kérdéseit ismét összefoglalva, ehhez az egységes fellépéshez és cselekvéshez ad iránytűt, eligazítást, elméleti és politikai módszereket.

Rácz Lajos

Sz. LuJtács Imre:

A libapásztorkodást én nagyon szerettem. Hajnalban keltett nagyanyám, kezembe nyomta a kenyeret, már mehettem is. Elöl szaladtak libáim.

Jártunk sokfelé, leginkább

a Gödrök-közbe. Ott volt a. legjobb. Lányok is őriztek libákat. A vályogvető gödrökben állt a víz fürödhet- tünk eleget. Böskéék nem mertek belejönni.

Böske nagylány volt, a nagymamája libáit őrizte. Nem akart velem játszani. Hányszor elgondoltam, meg- fogdosom a vízben, de nem jött.

Futotta az időnkből, a lányok dalolgattak, mi meg bi- géztünk. Amikor a cigánytemetőben árnyékok nőttek, elindultak a libái, egymás után. sorjában mentek, maguktól hazataláltak.

Máskor tarlóra jártunk. Gyorsan telerakták begyüket a patyik. Szedegettünk, estig sok csomót gyűjtöttünk ösz- sze. Néha kijött a nagy-\ anyám, a csomókat egymáshoz kötöttük és hazavonszoltuk a küszöbünkig.

Böskéék szemben laktak velünk. Megkérdeztem:

— Van már udvarlód?

— Van.

— Nekem is van szeretőm — hazudtam mérgemben.

— Kicsoda?

— Nem mondom meg.

Kettesben legeltettünk. Feküdtünk a temető árkában, megfonnyadtajk már a füvek.

— Jössz fürödni? — kérdeztem reménykedve. —

Jössz?

— Nem megyek.

— Szégyellős vagy? Láttalak már ruha nélkül.

— Mikor? — pirult el nyakig. — Na, mikor?

— Láttalak.

— Hazudsz.

Megsértődtem, nem szóltam hozzá. Közeledett az este, elszaladtam a Gerőék kertjéhez. A drótkerítés sarkánál szétnéztem, nem jött senki. Ismertem a dörgést, a lyukon bebújtam, teleszedtem ingem derekát almával.

— Kell? Adok.

Megettük az almát. Boldogan ültem Böske mellett, térden felül csúszott a ruhája.

Máskor messzire mentünk a Nagyúton, egészen a Kiserdő széléig. Amikor meleg lett, a fák alá hajtottuk a libákat.

— Csináljunk házat — mondta a lány?

— Minek nekünk a ház?

— Kell. Más nem jöhet oda.

— Senki? — kíváncsiskodtam csillogó szemmel.

— Csak mi ketten. 1

— Jó, akkor csináljunk.

Gallyakkal, levelekkel körülkerítettük a fákat. Lefeküdtünk és néztük a kocsi- utat. Lassú szekerek hordták a kévéket. Később vonat jött, nagyot fütyült az őrház előtt, döcögött az állomáshoz.

— Siklassuk ki — mondtam nagyképűen.

— Azt nem lehet.

— Lehet, majd meglátod.

— Ügyse lehet.

— Fogadunk?

Munkához láttam, köveket, kavicsokat szedtem, a sínekre raktam szaporán. Böske az őrházat figyelte,-meg ne zavarjanak épületes igyekezetemben.

A vonat tolatott visszafelé. Az erdőből néztük.

— Nem félsz? — kérdezte közelebb bújva és kicsit talán remegett a hangja.

— Mitől?

— Megvernek, ha megtudják.

— Nem félek senkitől —

hősködtem legényesen. — Nem én. ** *

— És ha kisiklik?

— Elszaladunk.

Nem kellett lépkednünk se. A kövek porrá mentek, legurultak a sínekről. Csalódottan álltam az erdő szelén, a lány kinevetett.

— Mondtam ugye, kisokos.

Rossz napom 'volt. Estig alig szóltam.

Végére jártunk a nyárnak. Böske ritkán hajtott legeltetni, olyankor a vízbe igazán szerettem volna becsalogatni. Elgondoltam mindenfélét, mégse sikerült.

Kedvező szerencsére vártam, hogy hősiességemmel megnyerjem a szívét. A ló- ger közelében legeltettünk, a sínek mellett. Nem engedték tovább a tehervonatot, ott füttyögött előttünk.

— Téged vár — nevetett rám —, szedjem -a kavicsot ?

— Jobbat nem tudsz?

— Nézzük meg, mit viszi

A hátsó vagonokba deszkák sorakoztak.

— Micsoda nyúlketrec lehetne azokból — mondtam.

— Nincs is nyulad.

— ősszel kapok — hazudtam híreskedve.

— Ez ám nem alrrja.

— Azt hiszed, nem merem levenni?

— Azt.

Több se kellett nekem, felmásztam a nyitott vagonba, huzigáltam a deszkát. A vonat elindult.

— Ugorj le!

— Nem tudok — gyámol- talanodtam el. — A libákat hajtsd haza!

Egyre gyorsult a vonat.

Vártam. T

„Az állomáson megáll — jutott eszembe. — Akkor aztán jöhetnek utánam.”

Lelapultam a deszkára:

Nem fékezett a vonat, átrobogott a falun.

„Kellett nekem deszka, meg hősködés — gondoltam pityeregve —, de Böskének is adok, ha egyszer lekerülök innen.”

Futott a vonat. Katt % ása félelmetessé vált.

„A legjobb gyerek én leszek, csak hazajussak valahogy — fogadkoztam gondolatban. — Nagyapámnak Böske biztosan elárult, szétveri rajtam a vízhúzó kötelet.”

A szomszéd faluig utaztam. Sötétedett. Lassult a vonat, leugrottam, visszafordultam a sínek mellett. Féltem. Futottam. Ha elfáradtam a szaladásban, lépegettem és hangosan fütyültem, ne higgyék, hogy elgyávul- tam. Éjfélre értem haza. Égett a lámpa.

— Hol csavarogtál, Isten átka? — kérdezte nagyanyám panaszosan. — A pokolban?

— Elvitt a vonat

— Miféle vonat?

— A teher.- Láttam, a verés ,elmarad. Nagyapám kint hált a földön, nagyanyám meg sohasem ütött. Ezt mondta:

— Máskor jobban vigyázz; sántít egy libánk!

Reggel hiába vártam Bös- két, nem jött. Készültem a leszámolásra. Délben hazahajtottam, akkor találkoztunk.

— Hát te, megkerültél? —• kérdezte gúnyosan.

— Láthatod, vagy nincs

szemed ?

— Maradt a hátadon bőr?

Arcába nevettem. Felhajtottam az ingemet, hadd fusion ki a szeme.

— Ki se kaptál?

— Engem nem verhet meg senki — mondtam határozottan.

— Nagyapád se?

— Az se.

A lány csak pislogott.

Éreztem, elérkezett a nagy pillana1, amikor döntő fölényben vagyok.

— Téged is megvédelek.

— Jó — bólintott.

Leültünk a házuk előtt.

Japán akác száradt ablakuknál, árnyékot se vetett. Boldog voltam.

— Fürdesz velem? — kérdeztem izgatottan, magam előtt láttam combjatövét, ahogy az; olcsó ruhából ritkán elősütött —, megfürdöl?

— Meg.

— Holnap?

— Nem, holnap nem.

— Hát akkor?

Vállát rándította. Megzavart egészen. Nem értettem, ránéztem hát haragosan.

— Reggel eladtuk a libákat — kacagott.

S beugrott a kapun. Még láthattanv szamárfüleket mutogatott. /

Szép Ernő:

A cukrosból't*

V

olt egyszer, vagyis egyszer megnyílt és azontúl mindig volt egy kis cukrosbolt a Hűhó utcán. Nem az utcán, hanem egy házban, nem is a házban, csak a kapu alatt, ahol a nagyváros üzleti érdekei még egy kis helyiséget el szoktak hódítani a jámbor levegőtől. Egy stelázsi, egy asztal, egy gázláng, egy szék, ez volt az üzlet. A széken egy ember ült, s akkor egy asszony állott az üzletben és kiszolgált. Vagy az asszony ült, akkor meg az ember állott. Mind a ketten egyszerre sohasem ültek, nem is lett volna hely az üzletben két széknek. Ami helyet a háziúr meg a főváros az üzlet céljaira átengedett, azt mind cukorral töltötték meg. Dobozokban, skatulyákban, apró zsákokban hevert a cukor a stelázsi alatt meg a tetején, meg az asztal alatt, meg a sarokban mindenütt. A levegőbe, a fejük fölé tehettek volna még egy széket, akkor egyszerre pihenhettek volna mind a ketten, de a levegőben nem áll meg a szék, csupán az orfeum előadásán, az indiai okkultizmus nagymestereinek mutatványai alatt.

Ez az ember, mag ez az asszony házastársak voltak, az egyik férj, a más k feleség, és mint ilyenek, csalá-. dot alapítottak. Hat gyermekük lett. A hat közül a legidősebb katona, de Vnár nyolc hónap óta nem adott életjelt magáról. Ezért is, meg a drágaságért is, meg az egész gondokon forgó élet miatt a házastársak rosszkedvű, mérges emberek voltak és egész nap veszekedtek. Házasságuk boldogtalan volt. Nem szerették egymást. Ok nem tudták, hogy boldogtalanok. Azt se tudták, hogy nem szeretik egymást és azt se tudták, hogy nem is szerették^ egymást sohasem. Ok nem is értek rá soha szeretni és boldognak, vagy boldogtalannak lenm. Ok csak jól éltek egymással egypár évig, azután rosszul éltek egymással. De azért egész nap együtt voltak a boltban. Az asszony az embert küldte volna mindig haza a lakásba, a gyermekekhez, a Szegénység utcába, az ember meg az asszonyt. De mind a ketten irtóztak a lakástól meg a Szegénység utcától és a gyermekeik lármájától. Jobb szerettek itt szorulni a boltban, nézni az eldongó autókat és az elpattogó kocsikat és az elcsengő villamosokat és a lótó-futó lakosságot. És szerettek kiszolgálni, rázogatni a1 dobozokat, mérni, csomagolni és a pénzt fogdosni és megolvasni.

Vevőik iskolás gyermekek, szírúnö vendékek, messenger- boyokj szobalányok voltak, meg' csonka katonák, akik mankóikon előredűlve sokáig mustrálták az asztalkán kirakott Cukrokat és nagy, tarka cukrokat vettek, akiből három darab kép krajcár, Este egy-egy szerelmes fiatalember % vásárolt nagyobb összegért, selyempapírban, és a zsebéve téve a cukrot, a sarokig sétált, ahol az irodista leányt várta. Meg a színházba vonuló családok is tettek nagyobb bevásárlást, két korona összegűt is.

Aztán ők becsuktak s hazavitték az újságot és haza- vitték. ami a vacs írójukból megmaradt és haza vitték a pénzt. De a keserűség, amit ők egész nap magukból kiadtak, az ottmaradt a bezárt kis boltban. A durva és gonosz szavak, amelyeket kiabáltak, morogtak és sziszegtek egymásnak, ottmaradtak. És az a kín, ami abból eredt, hogy az ember sokszor belecsípett az asszony gyenge hátát a. és az a fájdalom, ami abból jött, hogy az asszony akarattal rá-rálépett az ember tyúkszemére, anélkül, hogy ezeket a bántalmakat a vevők észrevették volna. A hangoknak és érzéseknek a keserűsége ottmaradt a sötét boltban, a rossz levegőben.

Egy reggel a szomszéd kré- tarajz-műteremből átjött a bohém nyakkendőd segéd tíz kiajcárért drazsét venni. Egv cukrot a szájába vett és visszaejtette a markába és:

— Kérem, ez keserű — azt mondta.

Az asszony is(, az ember is megkóstolták a drazsét, egyiket a másik után. Mind keserű volt.

— Tessék mást venni. Ezt a szalonkoníektet.

A

ázalonkonfekt is keserű volt. A krétarai- zoló és fényképnagyító művész visszavette a pénzét és köpködve sétált visz- sza a műterembe. Az ember meg az asszony a boltban elkezdték kóstolgatni a cukrokat. Mind egyformán keserű lett, mind. mind. A Nougat, a Mandula-Grillage, a Dió- Grillage, a Vegyes Praliné, a Párizsi Kockák, a Mailan- der-szeletkék a Mikadó. a Mignon, a Suchard, a Gala Peter, a Stollwerck és a névtelen csokoládék is és a Császár-Keverék, a Szultán-Kenyér, a Htndenburg- Kockák, a Selyem-Különféle. az egész arany- és ezüst- papírba öltöztetett és bársonyos barna és selymes rózsaszín és mindenféle virágszín apró és kecses és hűvös és boldog portéka olyan keserű lett, mint az élet.

* Kilencven éve, 1884. Június 30=

án született a finom hangulatú versek, novellák írója.

LIBALEGELŐ