Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-04 / 128. szám

VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR XXV. évf. 128. sz. 1974. június 4., kedd. A célok megvalósítása csak társadalmi összefogással lehetséges A jubileumi tanácsi ózó testület ülése Tegnap délután immár harmadízben ült öseze Szolno­kon a jubileumi tanácskozó testület, hogy megvitassa, mit te««k eddig a megyeszékhely 900. évfordulójára való felké­szülésben. s milyen feladatokat kell még megoldandók Az elnökségben helyet fogalt Barta László, a megyei pártbi­zottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, valamint a város politikai és társadalmi életének több veze­tője. Sándor László, a városi pártbizottság első titkára meg­nyitó szavai után Árvái István, az SZMT vezető titkára tartott tájékoztatót. Eredményesebb munka Árvái István tájékoztatója Az SZMT vezető titkára tájékoztatóját a következő­képp kezdte: — Formájában, tartalmá­ban a maihoz hasonló kere­tek között immár harmadíz­ben állunk Szolnok város dolgozói elé, hogy tájékozta­tást adjunk a szocialista mun- kaverseeny helyzetéről, ered­ményeiről, időszerű felada­tairól. A szocialista munka­verseny jelentősége most — a 900 éves várossal összefüg­gő jubileumi célkitűzéseken túlmenően — hatványozottan megnőtt azáltal, hogy pár­tunk a jövő év márciusában tartja XI. kongresszusát, majd ezt követően ünnepel­jük hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulóját. Az ed­digi tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy Szolnok város dolgozói e kiemelkedő ese­mények tiszteletére eredmé­nyesebb munkájukkal kíván­ják előmozdítani gazdasági és társadalmi fejlődésünket. Ezután az SZMT vezető titkára — többek között — a szocialista munkaverseny korszerűsödéséről szólt, majd a következőket mondotta: — Örömmel jelenthetjük az aktívaülés tisztelt résztve­vőinek hogy üzemeink szo­cialista kollektívái, brigád­jai az elmúlt évben is nagy lelkesedéssel kértek részt, vállaltak társadalmi mun­kát a különböző feladatokból. Ennek során 90 üzem 73 szocialista brigád, 18 KISZ- szervezet és sok intézményi kollektíva ellenszolgáltatás nélkül 16,3 millió forint ér­tékű fizikai, műszaki, gépi és szellemi munkát végzett a város, illetve 62 tanácsi in­tézmény — 15 általános is­kola, 19 óvoda. 5 középisko­la, 11 bölcsőde, 12 egyéb in­tézmény, szociális otthon stb. — javára annak érdekében, hogy rendel tetészszerű mű­ködésüket állóeszközeik bő­vítésével, felújításával és karbantartásával segítsék. — A kongresszusi és fel- szabadulási munkaverseny időszakában legfontosabb feladat — hangsúlyozta Ár­vái elvtárs —, hogy a X. kongresszus határozatait vég­rehajtsuk, a IV. ötéves ter­vünket eredményesen befe­jezzük Ezáltal megalapozzuk és előkészítsük az V. ötéves terv indítását is. Ezért csak üdvözölni tudjuk, hogy a munka-kezdeményezések e célok teljesítésének szolgála­tába állnak olymódon, hogy elsősorban a termelés szer­vezettségét, gazdaságossága javítását, a munkatermelé­kenység növelését, az önkölt­ség csökkentését, a jó .minő­ségű termékek előállításátse­gítsék elő. Ennek érdekében arra van szükség, hogy a dolgozók, a szocialista brigá­dok munkakörükkel össze­hangolt, konkrét kezdemé­nyezéseket. felajánlásokat te­gyenek. Árvái István tájékoztatója után Kukri Béla, a városi ta­nács elnöke mondott beszé­det. A jubileumot eszközként tekintjük Kukri Béla beszéde Kukri Béla, a város törté­netének felidézésével kezdte beszédét, majd a következő­képpen folytatta: — Ügy ítéljük meg — és ezt a városban folyó dinami- 1/is építömunka bizonyítja —, hogy városunknak nem­csak múltja és jelene van, hanem reményteljes jövője is. Ezért a jövőért dolgoznak az építőmunkások, az önzet­lenül társadalmi munkát vál­lalók tízezrei, ezért dolgo­zunk valamennyien. A 900. jubileumot is a város nemes céljai megvalósítása eszköze­ként tekintjük. Nem ünne­pelni. illetve nemcsak ünne­pelni akarunk, hanem dol­gozni, tenni városunkért, va­lamennyiünk javára, szocia­lizmust építő társadalmun­kért. A megyeszékhely dinami­kus fejlesztésének méltatása után a következőket mon­dotta a tanácselnök: — A kiemelkedő politikai jelentőségű évfordulókra, vá­rosunk és hazánk felszaba­dulásának 30. évfordulójára, pártunk XI. kongresszusára való felkészülés fontos té­nyezőjének tekintjük a vá­rosépítéssel. a városfejlesz­téssel összefüggő feladatain­kat. Célunk, a mainál kor­szerűbb város kialakítása és a lakosság igényeihez igazodó infrastrukturális feltételek megteremtése. A továbbiakban a város fejlődéséről és a lakosság társadalmi munkájáról szólt külön hangsúlyozva, hogy a városfejlesztésben kiemelke­dően fontos feladatnak tekin­tik a lakásépítés meggyorsí­tását és tömegessé tételét. Ez­után így folytatta: — A célok megvalósítása csak társadalmi összefogás­sal lehetséges, amelyhez kér­jük a város lakosságának és a városban működő vala­mennyi szervezetnek alkotó és hatékony támogatását, se­gítségét. Biztosan tehetjük ezt. hisz ügyünket az egész megye magáénak vallja. A városok, járások részt vállal­nak, illetve részt vesznek a jubileumi emlékmű, az autó­busz-pályaudvar, a vízügyi szakközépiskola kollégiumá­nak, a jubileumi emlékpark, az úttörőtábor, az áruház építésében, a költségek vise­lésében. A jubileumi felkészülési időszak fontosabb esemé­nyeinek ismertetése után Kukri Béla hangsúlyozta, hogy a város állampolgárai, a megye lakosai a jubileumi felkészülés eddigi időszaká­ban jól vizsgáztak a szocia­lista haza szeretetébőL Kukri Béla beszéde után szót kért Fehér Kálmán, a Járműjavító dolgozója. Ka- nyó Sándor, a városi KISZ- bizottság titkára. Sinkó Er­zsébet, a Tiszamenti Vegyi­művek szocialista brigádve­zetője Mindannyian munka- területük jubileumi . leütés szüléséről adtak számot. Ez­után Barta László, a me­gyei pártbizottság titkára emelkedett szólásra. Az egész megye ügye Barta László felszólaláta Beszéde bevezető részében a megyei pártbizottság tit­kára örömmel nyugtázta, hogy az utóbbi egy év alatt számottevően fejlődött a szo­cialista brigádmozgalom. Mindenekelőtt a szocialista munkaverseny eredményei­nek tudható be, hogy a ki­tüntetett vállalatok jelentős hányada Szolnokra esik. Fi­gyelemre méltóan fejlődött a lakosság — társadalmi mun­kában is mérhető — önte­vékenysége. A megyei párt- bizottság titkára a jubileumi felkészülésről szólva nyoma­tékkai hangsúlyozta, hogy az nemcsak Szolnok, hanem az egész megye ügye. A város 900. jubileumának méltó meg­ünneplése elsősorban nem anyagi támogatás kérdése, hanem a lakóhelyhez való ragaszkodás, a szocialista ha­za iránti szeretet kifejezése, ami együtt jár az interna­cionalizmus erősítésévei is. Javasolta, hogy Szolnok ve­zetői több szót váltsanak a megye járásaival, városaival arról, hogy a megyeszékhely felsőfokú központtá válása milyen előnyt jelent számuk­ra is. Befejezésül hangoztat­ta. hogy akkor készülünk méltóképpen Szolnok jubi­leumára, ha következetesen végrehajtjuk a párt X. kong­resszusának határozatából ránk eső részt. Feladatainkat elemezve külön aláhúzta a munkáslakás-építés erőteljes támogatását, a három-négy gyermekes családok lakásigé­nyének mielőbbi kielégítését, a 4-es főútvonal szolnoki sza­kaszának határidő előtti át­adását. a kereskedelmi és szolgáltatóhálózat fejlesztését. Barta László beszéde után Sándor László mondott zár­szót s. a Módszer és munkastílus az alapszervezetek irányításában * * * Ünnepeltek az építők * * * Labdarúgó VB 1974 • • * A tudomány világából • • • Nemzetközi filmklub Moszkvában Felelés • • • Amire az anyag tanít • • • Táncház — zárt körben • • • Hétvégi sporteredmények Népfrontküldöttség Lengyelországban • ■ • \ A Lengyel Nemzeti Egy­ségfront Országos Bizottsága vendégeként lengyelországi látogatáson tartózkodik a Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldöttsége Sar­lós István főtitkár vezetésé­vel. A küldöttség tegnap esz­mecserét folytatott Janusz Groszkowski professzorral, a Lengyel Nemzeti Egységfront Országos Bizottságának el­nökével és Witold Jarosmski főtitkárral. A delegáció két napot vi­déki körúton tölt. Könyvheti nyitány Szolnokon Bár szombaton és vasár­nap már könyvsátrak, nyi­tott könyvesboltok várták megyeszerte az olvasókat, az ünnepi könyvhét igazi nyitányára csak tegnap ke­rült sor Szolnokon. A kora délutáni órákban egyszer­re több író—olvasó talál­kozót rendeztek: Demény Ottó a Volán 7. számú Vál­lalatához, Marosi Gyula a tiszaligeti KISZ-táborba, adóink több mint százhúsz újdonsággal szereztek meg­lepetést. Mint minden év­ben, a legnépszerűbb kiad­vány most is a három an­tológia, a Körkép, a Szép versek és a Rivalda. A könyvudvar esti prog­ramján író—olvasó találko­zó és irodalmi est szere­pelt, melyen Demény Ottó és Soós Zoltán költőket, Marosi Gyula írót mutatták Az első vásárlók a könyvudvarban Soós Zoltán pedig a Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskolára látogatott. A Tisza- menti Vegyiművekben a budapesti Irodalmi Színpad művészei adtak ünnepi mű­sort A tavalyi évhez hasonló­an a Damjanich múzeum udvarát ismét könyvudvar­rá „varázsolták” a rende­zők. Kukri Bélának, a vá­rosi tanács elnökének meg­nyitó szavai után vásárlók szazai válogattak a hangu­latos árkádok alatt. A vá­lasztékra igazán nem lehet panasz: az idén könyvki­be. A Simon Zsuzsa szer­kesztette irodalmi műsor szereplői Keres Emil, Bánki Zsuzsa, Dévai Nagy Kamilla, Léte Attila és Papp János színművészek voltak, közreműködött a szolnoki Bartók Béla ka­marakórus. Ma a könyvudvarban a zene és költészet napja lesz Balázs Árpád zeneszerző a modern zene kialakulásáról tart előadást, majd fel- avátják a megyei könyvtár új „zeneszobáját”. Este hét órakor a népszerű „Kalá­ka” együttes ad műsort. Hflíl k - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TüDÓSlTÁStttV— HÍREK Borbándi János Moszkvába utazott Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese tegnap hivatalos baráti tár­gyalásokra Moszkvába uta­zott. Moszkvai tárgyalásait követően a kormány elnök- helyettese folytatja útját Phenjanba, ahol részt vesz a magyar—koreai gazdasági és tudományos-műszaki kon­zultatív kormányközi bizott­ság II. ülésszakán. Borbándi János a nap folyamán a Kremlben megbeszélést foly­tatott Ivan Arhipov szovjet miniszterelnök-helyettessel. Tervtanulmány Marokkónak A marokkói földművelés- ügyi és agrárreformügyi mi­nisztérium megbízására ma­gyar szakemberek tervtanul­mányt készítettek Észak­Marokkó — mintegy 1500 négyzetkilométer — vízgyűj­tő területének általános hasz­nosítására és kiépítésére. A helyszíni mérések alap­ján kitűnt, hogy a vidék há­rom völgyében 7600 hektár alkalmas mezőgazdasági fej­lesztésre. A marokkói meg­bízók a magyar javaslatokat a jelenlegi ötéves terv ^idő­szakában akarják hasznosí­tani. Elutazott a román pártmunkás küldöttség A " Román Kommunista Párt KB pártmunkás kül­döttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának meghí­vására Teodor Coman-nak, az RKP KB tagjának, a Tulcea megyei pártbizottság első titkárának vezetésével május 27., június 3. között látogatást tett hazánkban, tegnap elutazott Budapestről. Árhullám után apadás A Tisza vízgyűjtőjében az utóbbi napokban lehullt bő­séges csapadék hatására a Tisza felső szakaszán és mellékfolyóin újabb árhul­lám keletkezett. A vizszint emelkedése a Tiszán, a Sza­moson és a Krasznán nem számottevő, alig éri el vagy haladja meg az egy métert. Más a helyzet a gyors folyá­sú Túron, ahol a levonuló ár­hullám tegnap hajnalban az első fokú, néhány órával ké­sőbb a másodfokú árvízvé­delmi készültség elrendelé­sét tette szükségessé. Nap­közben a folyó szintje tovább emelkedett, s délben a víz­mérce Garbóiénál már 398 centimétert mutatott. A ro­mán vízügyi szervek előre­jelzése szerint az árhullám tegnap délelőtt a határtól mintegy 20—25 kilométerre tetőzött, s Túr'crebesnél már megkezdődött az apadás. Országos borverseny Tegnap Balatonfüreden megnyitották az országos borversenyt. Mint dr. Kovács Imre, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője megnyitó beszédében rámutatott, az 1972. évi világverseny után ez az első olyan alkalom, amikor a magyar borászat felméri a nagyüzemi gazdál­kodás eredményeit, haté­konyságát. A versenyre 840 borminta érkezett az ország különböző vidékeirőL Gép tisztítja a vízvezetéket A Pécs—Mohács közötti dunai távvezeték nélkülözhe­tetlen a Mecsek aljai város vízháztartásában: 1960 óta több mint 100 millió köbmé­ter vizet szállított Pécsre, Az idestova másfél évtizede használt távvezeték az utób­bi időkben sok gondot oko­zott mivel algásodás, lera­kódás csökkenti az átbocsá­tó képességet. Ezért halaszt­hatatlanná vált a tisztítás. Ehhez a pécsi vízmű a NI- KEX Külkereskedelmi Válla­lat közreműködésével olasz hidraulikus csőtisztítókat vá­sárol. A nagyobb teljesítmé­nyű berendezéssel a dunai távvezetéket, a két kisebbel pedig Pécsett a nyugati vá­rosrészt ellátó és ugyancsak tisztításra szoruló gerincve- ze éket mentesítik a lerako­dott anyagoktóL Egy mondatban — Hazaérkezett Helsinki­ből az MSZMP KB küldött­sége, amely Óvári Miklós­nak, a KB titkárának veze­tésével részt vett a Finn Kommunista Párt június 1-i ünnepségén. — A Gépkísérleti Intézet szervezésében négynapos kombájnvezetői tanfolyam kezdődött a vépi Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Inté­zetben. — Tegnap a Lengyel Kul­túra Nagymező utcai termé­ben „Lengyel tájak” címmel kiállítás nyílt. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom