Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-26 / 147. szám

1974, június 26, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASölNK / A bim-bom a ludas? 1973 októberében költöz­tünk a Kun Béla körút 3-as számú, üzqrneletes tanácsi bérlakásokban. Boldogan vet­tük birtokba mindannyian a régen áhított, szép, modern lakásokat. Február óta azon­ban sok bosszúságunk van, mégpedig azért, mert elrom­lott a lakásokba szóló csengő. A kaputelefon ugyan jó, de a csengőre talán nagyobb szükség van. A házmester jelentette az IKV-nak a hibát. Gondoltuk, nem kell túlságosan sokáig Várnunk az intézkedésre. Té­vedtünk, mert június vége lesz lassan, s ma is csak dö- römbölésre nyitunk ajtót a kulccsal nem rendelkező csa­ládtagoknak, vendégeknek. Előfordul, hogy otthon va­gyunk, amikor jön a gáz­számlás. Tudnánk is fizetni, mégis az ott hagyott értesí­téssel járkálunk a számla ki­fizetése miatt. Hiába döröm­böl ugyanis, a számlával, ha esetleg szól a rádió, züm­mög a mosógép, vagy éppen a fürdőszobában folyik a me­leg viz. Sokszor érezzük magunkat kényelmetlenül, mert ha do­rombolást hallunk, kime­gyünk. Nem tudják, hová zörgetnek. Így joggal hiheti a szomszéd, hogy kíváncsiak vagyunk, kihez ki jár. Pedig nem erről van szó. Nem tudjuk pontosan, mert hiszen nem vagyunk szakem­berek, de állítólag az a hiba, hogy némelyik bérlő un. bim-bam csengőt szereltetett fel magának, ezek okoznak a hálózatban zavart. Ha így van, szereltesse le ezeket az IKV, s bennünket ne hagy­jon hónapokig csengő nélkül. Kilenc aláírás Szolnok ORILUX A közelmúltban az egyik MSZMP KB határozatnak kö­szönhetően kapta a jászszentandrási általános iskola a képen látható ORILUX televíziót a KPM Közúti Igazgatóság K1SZ- szervezetétől. A készüléket Kerek Imre KISZ-titkár adta át. E sorok írója vette át boldog kézszorítással. Május 29-e óta „jobb a véíel”, s ősszel, az új tanévben már élvezetesebb lesz az okta­tás a belterületi tanulóknak. Molnár István igazgató J ászszentandrás Szemétdomb a kerítés tövében Fegyverneken, a Lehel ut­cában lakunk. Nem kívánjuk senkinek, hogy a mi környe­zetünkhöz hasonlóban éljen. Sajnos, laknak itt emberek, akik a minimális higiéniai követelményekkel sincsenek tisztában, nem is érdekli őket ilyen „apróság”. Ügyszintén semmibe veszik a szemét- gyűjtőhelyet, magyarán: oda rakják a szemetet, ahová ép­pen jól esik- Hosszú évek ó<a egy szemétdomb magasodik az egyik kerítés mellett. Eb­ből következően bűzlik a környék. A Vörös Csillag Tsz nem tudja trágyaként felhasznál­ni a szemetet, mert találha, ó közte mindenféle elképzel­hető cs elképzelhetetlen tárgy Jeleztük problémán­kat a helyi, a megyei tanács­nak, a KÖJAL-nak, a közsé­gi pár titkárnak. ígéretet kaptunk, intézkedés azonban nem történt. Pedig csupán egy markológép kellene, s a szemetet egy gödörbe elszál­lítani. Gödör is van, a volt vályogvető telep, a régi vá­sártéren. A szemétdomb eltüntetése nemcsak a Lehel úton lakók ügye. A fertőző góc felszámo­lása-közügy. öt aláírás Fegyvernek Talán július, 5-én. . . „V éndégűző” címmel közöl­tük június 12-én Fapp László szolnoki olvasónk levelét, aki a Tisza Szálló gyógyfürdőjé­ben lévő hibákat sorolta. Áp­rilistól novemberig nincs száraz-, nedvesgőz-szolgálta- tás, fűtés, nem adnak papu­csot stb. A fürdőt 1968 óta a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemelteti. Dr. Po- lónyi Szűcs Lajos igazgatótól kaptunk a panaszra választ. Azóta szinte minden évben jelentős beruházással bizto­sítják a fürdő nyitvatartását — írta —, különböző felújí­tási munkák elvégzése vált ehhez szükségessé. A szén- tüzelésű kazánokat gáztüze­lésűre alakíttatták át. Kicse­rélték a kazánházi födém- szerkezetet. Megépült a für­dő gépi szellőző berendezése. Négymillió forintba került a fizikotherápiás egység. „.. .panaszos információi té­vesek, ugyanis ilyen nagysá­gú üzemszünet a gőzszolgál­tatásban nem volt, csupán a kazánliáz födémcseréje ide­jén voltunk kénytelenek a kazánokat körülbelül két hó­napig leállítani. Jelenleg a kazánok kazánbiztosi revízió­ja folyik, amely a vonatkozó rendeletek értelmében elke­rülhetetlen, s tudvalévő, hogy ilyen alkalommal a kazánt le kell állítani. A vizsgálat alapján születik majd dön­tés, hogy milyen javítások szükségesek, és az ismételt indulásra mikor lesz lehető­ség. .. a gőzszolgáltatás vár­hatóan július 5-ig beindul... A fürdő fűtése és a kazá­nok között nincs összefüggés, ugyanis a Tisza Szálló fűtése thermálvízzel történik... Kérjük kedves vendégein­ket, hogy a jövőben, ha problémáik merülnének fel... a fürdő vezetőjét keressék meg, s úgy véljük, esetleges panaszuk rövid úton orvos­lásra kerül... Nekünk ugyan­is a vendégmarasztalás a cé­lunk. ..” Miért egyszerre Munkatársunk Zárva! cí­mű (megjelent június 19.) írásában kifogásolta, hogy a Vosztok úti és a Kossuth té­ri női- és férfi fodrászüzletet egyszerre zárták be, egyszer­re tatarozzák Szolnokon. Bácsi Józseftől, a szolnoki Városi Tanács VB termelés­ellátásfelügyeleti osztályának vezetőjétől kaptuk a követ­kező tájékoztatást: „... A Vosztok úti és a Kossuth té­ri fodrászüzletnek a Patyolat Vállalat az üzemeltetője. A vállalat igazgatójától kapott információ szerint a Vosztok úti üzlet előreláthatólag jú­nius 20-án, a Kossuth téri pe­dig június 25-én kezdi meg újból működését. A Patyolat Vállalat igazga­tójától érkezett válasz- sze­rint a két egységnek egyszer­re történő bezárására azért volt szükség, mert az átala­kítást és a tatarozást végző kivitelező csak így vállalta el a munkát. ..” * * * Amint azt tegnap a Patyo­lat Vállalatnál közölték, jú­nius 20-án a Vosztok-úti, jú­nius 25-én a Kossuth téri üz­letet „birtokba vehették” a vendégek. Utóbbiban a dél­utáni műszakban kérhettek először divatos frizurát nők s férfiak egyaránt. A szolnoki MEZŐGÉP 2. sz. gyáregysége TÓSZEG Felveszünk 1 \ V FELVESZ fiatal gyakorlott textilgépész-gépészmérnöki, vagy üzemmérnöki képesítéssel dolgozót. Budapes'hez közel fekvő vidéki telepünkre, — esztergályost, — géplakatos1, külső szerelési munkára: gépészeti-energia stb. munkák végzésére műszaki vezetői állásra. Fizetés kollektív szerződés szerint. — központi fűtésszerelőket, Az állás betöltéséhez kétszobás — lakatosokat, összkomfortos szövetkezeti lakást — vízvezeték szerelőket. * biztosítunk. — segédmunkásoka1. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal, „MŰSZAKI VEZETŐ” Külső szerelési munkára felvett dolgozók fizetése teljesítménybér és kiküldetési átalány, lelentkezni lehe : a gyáregység igazgatójánál. jeligére a Néplap szolnoki kiadójába kérjük. Alkoholisták intézeti gyógykezeléséről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1974. .évi 10. számú törvényerejű ren­deletével szabályozta az al­koholisták kötelező intézeti. gyógykezelésének rendjét és a beutalás feltételeit. Az új rendelet szerint az intézeti kezelés többször is megismé­telhető. A kezelés egy alka­lommal azonban legfeljebb két évig tarthat. A beutalás feltételei Az az alkoholista, aki rendszeres és nagy mennyi­ségű szeszes ital fogyasztá­sából eredő magatartásával családját, kiskorú gyermeké­nek fejlődését, környezeté­nek biztonságát veszélyez­teti, vagy a közrendet, il­letve munkahelyén a kör­nyezetét súlyosan zavarja, munkaterápiás intézetben történő gyógykezelésre kö­telezhető a következő felté­telekkel: ha nem jelentke­zik önként alkoholelvanó ke­zelésre, vagy a gondozó in­tézetben, illetve az alköhol- elvonó osztályon történő gyógykezelésétől eredmény nem várható. Vagy ha egy­két évnél nem régebbi ke­zelés, illetve magatartása mi­att félbeszakadt gyógyítás ta­pasztalatai alapján a gon­dozó intézetben, illetve az alkoholelvonó osztályon tör­ténő kezeléstől már nem vár­ható gyógyulás. Mindkét feltétel vagyla­gos. Ez azt jelenti, hogy az alkoholista bármelyik felté­tel fennállása esetén inté­zeti gyógykezelésre kötelez­hető. Nem kötelezhető azon­ban intézeti kezelésre az, aki a 18. életévet még nem töl­tötte be, és akinek kórházi ge, vagy egyéb olyan beteg­gyógykezelésre van szüksé- ségben szenved, amelynél fogva a munkaterápiás keze­lés ártalmas, vagy alkalma­zásától kellő eredmény nem várható. Az eljárás megindítása Az intézeti kezelés elren­deléséről — a tanács vb egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének ja­vaslatára — az ügyész indít­ványa alapján a járásbíróság határoz. Az eljárás megindí­tását az egészségügyi szerv­nél bármelyik állami vagy társadalmi szerv, továbbá szövetkezet, illetőleg az ér­dekelt személy kezdeményez­heti. Az alkoholistának az a hozzátartozója, aki a köte­lező intézeti kezelést kezde­ményezte, a tanúvallomást az ügyben »nem ‘ tagadhatja meg. A járásbíróság végzése el­len a beutalt és az ügyész fellebbezhet. A fellebbezést soronkívül kell elbírálni, Az intézeti kezelést elreiidelő végzés azonban a fellebbe­zéstől függetlenül végrehajt­ható. A beutalt köteles a gyógykezelést tűrni, és a rá­bízott munkát elvégezni. (A gyógykezelés tűrésére kény­szeríthető is.) Az intézeti kezelés alatt a beutalt munkaviszonya, il­letve a szövetkezeti tagságon alapuló jogai és kötelességei szünetelnek. Az intézetben töltött időt azonban mind a munkaviszony, mind szövet­kezeti tagság idejére be kell számítani. A kezelés megszüntetése Az intézeti kezelést meg kell szüntetni, és a beutal­tat el kell bocsátani, ha a kezelés folytatása szükség­telen. Abban , az esetben is meg kell szüntetni a keze­lést, ma olyan körülmény merül fel, amelynél fogva a kezelés nem folytatható vagy attól eredmény nem várha­tó, továbbá ha a kezelés megkezdése óta két év már eltelt. A kezelés megszünte­téséről az orvosi vélemény alapján ugyancsak a járás- bíróság dönt. A törvényerejű rendelet szerint az intézetek műkö­dési rendjéről az igazság­ügyminiszter gondoskodik. Az ismertetett rendelet 1975. évi január hó 1. napján lép életbe. Teljes szövege a Ma­gyar Közlöny 1974. évi 39. számában olvasható. ür. Cs. I. HIRDETMÉNY 14—16 éves, általános is­kolát végzett fiúk jelentke­zését várjuk mélyfúró szakmunkástanulónak. Kiemelt szakma. Kiemelt 900—1400 Ft ösztöndíj, — emeltszintű „B” képzés. Kol­légiumi elhelyezés, teljes el­látás a 305. sz. Szakmunkás­képző Intézetben, Várpalo­tán. Jelentkezés személyesen, vagy írásban: OKGT Geofi­zikiai Kutatási Üzem sze­mélyzeti és oktatási osztá­lyon. Budapest, VI.. Gorkij fasor 42. Levélcím: 1391 Bu­dapest, Ff. 213. — Telefon: 423-949. ☆ A TITASZ Vállalat szol­noki kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy 1974. június 27-én 7.30-tól—16.30-ig háló­zati munkák miatt áramszü­netet tart a cukorgyári Priz­ma utcai bérházakban. (x) Mezőgazdasági üzemek figyelmébe ajánljuk! Megérkeztek a ZSRF—3,6 jelű rendre arató gépek Mezőgazdasági ára: 30 000,— Ft Raktárunkban azonnaj átvehető!

Next

/
Oldalképek
Tartalom