Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-20 / 142. szám

V 4 SZOLNOK MEGVE! NÉPLAP / MOSZKVÁTÓL —MOSZKVÁIG 25 hónap a szovjet-amerikai kapcsolatok történetéből A szerény más fel milliárd (2.y Szovjet finnugor nyelvészek konferenciája Petrozavodszkban, a Karéi ASZSZK fővárosában meg­nyílt a szovjet finnugor nyel­vészek 15. országos konferen­ciája. A tanácskozáson 150 szovjet tudós vesz részt, s magyar vendégek érkezését is várják. A tanácskozáson kedden Anatolij Zsuravlev régész be­számolt arról, hogy Karéliá- ban a Szovjetunió északi ré­szén elterülő autonóm köz- társaságbah — nemrégiben mintegy 22 ezer eves telepi lést tártak fel. Az itt élt ős­emberek már ismerték a hi­deg kovácsolás és a rézol­vasztás módszereit. Hivatalos sajnálkozás A japán kormány „mélysé­ges sajnálkozását” fejezte ki a Kínában végrehajtott lég­köri nukleáris kísérlet miatt. Megfigyelőknek feltűnt, hogy a kormány hangsúlybeli kü­lönbséget tett, amikor „eré­lyesen tiltakozott” a francia kísérlet ellen és csupán „saj­nálkozását” juttatta kifeje­zésre a kínai kísérlet kap­csán. Nyilatkozatokban ítélték el a kínai robbantást a japán politikai pártok. Új jelenség, hogy határozott tiltakozását fejezte ki a kínai kísérlet el­len a Japán Kommunista Párt égisze alatt működő az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő országos szervezet is,\amely korábban tartózkodott Kína bírálatától. Léghajós veteránok versenye A legidősebb nyugatnémet leghajósok mérték össze tu­dásukat legutóbb Augsburg közelében. A tizenhét veteránkorú lég­hajós — a „legfiatalabb” résztvevő 60, a legidősebb 79 éves volt — részvételével megtartott vetélkedőn a ver­senyzőknek 105 kilométer hosszú légi útvonalat kellett megtenniük. A léghajósok — tekintélyes életkoruk ellené­re — sikeresen megbirkóztak a feladattal, s a nem minden­napi verseny győztesének, a 72 éves kölni Heinrich von Sprekelsennek különdíjat ad­tak át. Futólagos pilantást vetve Moszkva amerikai „idegen- forgalmára”, megállapítható, hogy a legutóbbi hónapok­ban mindazok megfordultak itt. akiktől ilyen vagy olyan meggondolásból elvárható az együttműködési politika tá­mogatása. Edward Kennedy és Hughes Scott szenátorok, a demokrata párt két vezér­alakja, Harriman volt moszk­vai nagykövet. Armand Hammer, a szovjet—arae ikai kereskedelem két lábon járó történelme, és sokan mások akik a közelmúltban megfor­dultak a Kremlben, nem fel­tétlenül párthívei Richard Nixonnak, de hívei az eny­hülésnek. Minden jel sze­rint derekas munkát végzett a Szovjetunióval szembeni előítéletek leküzdésében a Ponomarjov vezette parla­menti delegáció is — az első ilyen jellegű küldöttség, amely a diplomáciai kapcso­latok felvétele, 1933 óta Wa­shingtonban járt. Gazdasági kötelékek A harmadik Brezsnyev— Nixon találkozó politikai ala­pozó munkálatai tehát szé­leskörűek és igen energikus sak voltak. A moszkvai Prav­da néhány nappal ezelőtt elégedetten állapíthatta meg, hogy az elnököt a Szovjet­unióhoz való közeledés foly­tatásának szándékában azok­nak a kongresszusi személyi­ségeknek nagy része ás tá­mogatja, akik egyébként úgy érzik: maga Nixon tjil mély­re süppedt a Watergate-vi­ták ingoványába. A kapcsolatok stabilitása szempontjából ezen vagy azon a ponton meghatározó­vá válhat a gazdasági Köte­lékek növekvő ereje. Hogy hol van ez a pont és mikor érik el, ez olyan kérdés, amelyre a választ csak a gyakorlat adhatja meg. A puszta áruforgalmi ada­tok ebből a szempontból rr.a még nem sokat mondanak. 1973-ban a két ország keres­kedelme megközelítette az 1,5 milliárd dolláros értéket, s s ezzel az Egyesült. Államok a Szovjetunió külkereskedel­mi partnerei Között a hetedik helyet foglalja el, megelőzve a szocialista országok közül Romániát és Kubát, a vezető tőkés országok közül Japánt. A körülmények ismeretében mégis igazat lehet adni azoknak a megfigyelőknek, akik szerint a világ két ve- zétő ipari hatalmáról lévén szó, a kereskedelem arányai viszonylag szerények. A legnagyobb kedvezmény A moszkvai csúcstalálkozó óta eltelt 25 hónapban egyet­len olyan területe volt a két ország kapcsolatainak, amely­ben lényeges előrehaladást nem sikerült elérni: az 1972 októberében aláírt kereske­delmi egyezmény végrehaj­tása. Bár az amerikai ex­port—import bank, a Fehér Ház nyomására igyekezett hi­telekkel segíteni a szállítá­sok bővítését, az egyezmény kulcs-paragrafusát — a leg­nagyobb kedvezmény elvé­nek biztosítását a szovjet áruk behozatalában — nem hajtották végre. „A legna­gyobb kedvezmény elve” az Egyesült Államok kereske­delmi partnerei számára nem jelent kivételezettséget, csu­pán egy sor indokolatlanul magas behozatali vám eltör­lését, amelyeket más orszá­gok, köztük Lengyelország és Románia viszonylatában már régen végrehajtottak. Ilyen módon, egész sor, a világpiacon keresett szovjet árucikk — ..például a szár­nyashajók, a'JAK—40-es su­gárhajtású kisgépek, az olcsó szovjet órák, nem jutnak el jelentékeny mennyiségben az amerikai piacra, s ez is tete­mes szerepet játszik abban, hogy a kereskedelem mér­lege szovjet szempontból erő­sen negatív. Hiába alakították meg 1973- ban a szovjet—amerikai ke­reskedelmi bizottságot, hiá­ba igyekeznek az érdekelt amerikai üzletemberek hosi- szúlejáratú megállapodásoK- kal kiküszöbölni a vámaka­dályokat, a legnagyobb ked­vezmény problémája tovább­ra is megoldásra vár. Jackson és társai Henry Jackson és Eugene Rostow amerikai szenátorok, a Szovjetunióval folytatott kereskedelem kongresszusi ellenzékének vezetői a tör­vényvitákban. A szovjet bel- ügyekbe való beavatkozással és az ezt szolgáló propagan­da minden formájának ak­tivizálásával abban remény­kednek, hogy sikerül megfe­lelően porhanyóssá tenni a talajt egy társadalmi mér­tékben is jelentős ideológiai, szellemi és politikai erózió számára. Ennek legfőbb» esz­köze „az emberek, eszmék és információk szabad áram­lása” lenne. A fellazításról a hivatalos Washington sem mondott le. De amíg a békés egymás mel­lett élés kimutatható gazda-, sági előnyökét jelent a tő­kés vállalkozónak, munkaal­kalmat a proletárnak, amíg növeli a kormányzat nemzet­közi tekintélyét, s enyhít bel­politikai nehézségein is, ad­dig Nixonnak és környezeté­nek nem lehet érdeke, hogy az ideológiai fronton alkal­mazott primitív és durva fo­gásokkal kockára tegye az egyéb tekintetben remélt előnyöket. Milyen izű a Pepsi-Cola? A Szovjetunió maga is erő­sen pártolja mindazt, ami a két nép és a két kultúra kö­zeledésében progresszív, vagy legalábbis humánus szem­pontból elfogadható. Így va­lósulhat meg Solomon Hu­rok, a közelmúltban elhunyt amerikai impresszárió élete- vágya: a moszkvai Nagy Színház balett-társulatának vendégjátéka. Így juthatott el négy amerikai színházi és zenei együttes Moszkvába. A novoszijszki Pepsi-Cola gyár üzembe helyezése al­kalmából a Nyegyelje című népszerű moszkvai hetilap interjút készített Donald Kendallal, a PEPSICO INC. elnökével. Kendall elismerés­sel nyilatkozott a szovjet— amerikai kapcsolatok fejlő­déséről, derűlátónak mutat­kozott a gazdasági kajffcsoia- tok távlatait illetően. Csupán egyetlen kérdésre nerrfv iu- dott választ adni. Arra. hosv milyen ízű is tulajdonképpen a Pepsi-Cola. A hetilap ebből azt a csak félig tréfás követ­keztetést vonta le, hogy Ken­dall is azok közé tartozik, akik az utóbbi években meg­tanulták, hogyan lehet meg­különböztetni a lényeget a lényegtelentől a szovjet _ am erikai kapcsolatokban. Bokor László (Vége.) Jubileum m 100 éves a főváros közle­kedésének egyik különleges­sége: a fogaskerekű. A jubi­leum alkalmából június 25-én T Magyar Posta tíz forint névértékű, négy darab 2,50 forintos bélyeget magában foglaló blokkot bocsát ki. A blokkot Cziglényi Ádájn grafikusművész terve alap­ján a budapesti Pénzjegy- nyomda készítette. Fel a kezekkel E szavakkal rontott be há­rom bandita Hamburg kül­városában Páni Bruhn bé­lyegkereskedő otthonába. A vacsoránál ülő családot pisz­tollyal kényszerítvO'-a földre fektették. A gengszterek egyike fegyverével tartotta sakkban a rémülettől amúgy- is dermetté vált embereket, két társa a páncélszekrényt ürítette ki. Hat perc alatt 150 ezer márka értékű bé­lyeget zsákmányoltak. A részletes személyleírás és a nyomravezetőnek kitűzött magas jutalom ellenére a tettesek eddig nem kerültek kézre. ezüst és bronz sorozat azon­ban nem a sportversenyek díja, hanem a nemrégiben megjelent olimpiai bélyegso­rozat fém lenyomata. A kü­lönleges újdonság mindén darabját hátul hivatalos bé­lyegzővel és sorszámmal lát­ja el a. posta. Hírek A balatoni úttörővárosban, Zánkán, június 10—19 között országos bélyeggyűjtő szak­tábort rendeztek. — A XIII. Országos Ifjúsági Bélyegki­állítást felszabadulásunk 30. évfordulója jegyében 1975. március 26-ráprilis 8. között Zalaegerszegen rendezik. — Június 19-én a szövetség kü­lönleges gyorscserét tartott Nagykanizsán. Zalaegersze­gen június 23-án délelőtt 10 órakor kerül ilyen rendez­vényre sor. ] ' Olimpiai arany Potom 750 dollárért három olimpiai aranyat, bronzot már 20 dollár lefizetése el­lenében bárki vásárolhat a kanadai postától. Az arany, Jóslatból üzleti hasson ' Motoki Kacuicsi, egy japán vallási szekta vezetője nagy­erejű földrengést jósolt japán idő szerint június 18-án reg­gel nyolc órára. Olyannyira biztos volt a dolgában, hogy a szekta pénzén 200 000 röp­lapot nyomatott és osztott szét Oszakában és Tokióban. A megadott napon többszáz követőjével együtt a szekta templomának kertjében vár­ta a jóslat beteljesülését, ez azonban elmaradt. A kudarc arra késztette a szektaveze­tőt, hogy harakirit kövessen el. Jelenlegi kórházba!* van és állapota súlyos. A felelőtlen jóslat egyetlen eredménye, hogy a röplapok­nak hívő japánok napok alatt felvásárolták azokat az első­segély csomagokat, amelye­ket az áruházak földrengés esetére árusítanak. így lett egy jóslatból üzleti haszon. Diplomáciai kapcsolat 500 éve Lengyelország és Perzsia 1474-ben, , vagyis 500 eszten­deje lépett diplomáciai vi­szonyra. A ritka évforduló alkalmából üzenetváltásra került sor Henryk Jablonski lengyel államelnök és Mo­hammed Reza Pahlavi iráni sah között. f 1974. június 20. I Koncentrált takarmánygyártás A Szovjetunióban üzembe helyezték a fehérjét és vita­minokat tartalmazó takar­mánykoncentrátumokat gyár­tó üzem első részlegét. Az üzem építését 1970 májusá­ban kezdték meg. Az össz- szövetségi mezőgazdasági kutatóintézetben végzett kí­sérletek eredményei alapján sikerült olyan koncentrátu- mot előállítani, amely 50 Mesterséges karotin Mikrobiológiai alapon, ipari módszerekkel állítják • elő a mesterséges karotint a szverdlovszki gyógyszer- gyárban. A karotinnak ta­karmányhoz' adagolásával rendkívüli módon növelhe­tik az állattenyésztés hoaa­százalékban fehérjét és sok aminosavat tartalmaz. Ezek a készítmények jelentős mér­tékben emelik az állatte­nyésztés jövedelmezőségét. Ha az állatok takarmányát ezzel a készítménnyel dú­sítják (legfeljebb 5 száza­lékban), akkor egy tonna koncentrátum a baromfiak­nál 2 tonna, a vágómarhá­nál pedig 1 tonna súlygya­rapodást eredményez, i mait. A Szovjetunióban ed­dig évente 500 kilogramm karotint állítottak elő, mint­egy 5000 tonna murokrépá- ból. Egy új baktériumtörzs segítségével most lehetőség nyílik arra, hogy évente 8 tonna karotint állítsanak elő mikrobiológiai úton. Üj eljárás a talajjavításra A Kazah Szovjet Szociális-’ ♦ta Köztársaságban a mező- gazdasági kutatók ismét ter­mővé tettek 1500 hektár olyan területet, amelyet ez- ideig nem lehetett művelni. A kutatóknak a Nerosin el­nevezésű anyag felhasználá­sával sikerült a talaj szer­kezetét megjavítaniok. En­nek a különleges ragasztó- anyagnak a receptjét az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaságban dolgozták ki. Alkalmazásával megszilár­dult a homokos talaj, kötöt­tebbé válik, jobban ellenáll az eróziónak, különösen a szél pusztító hatásának. A talaj felszínén keletkezett réteg azonban nem akadá­lyozza meg a növények ke­lését. A réteg azért is hasz­nos, mert leköti a nedves­séget és részben a kártevő­ket is irtja. Iparszerű szarvasmarhatenyésztés Bulgária szocialista üze­meiben a szarvasmarha-te- n.yésztés hozzávetőlegesen az üzemi bevételeknek mintegy 40%-át képviseli. 29 év alatt az ország szarvasmarha-te­nyésztése ’lényeges változá­son ment át. és jelenleg ma­gas színvonalú. A második világháború után — jóllehet az ország szarvasmarha-állománya csökkent — a minőség nagy fejlődésen ment keresztül. Míg a háború előtti Bulgá­riában a kisüzemek legfon­tosabb igaerejét a tehén je­lentette, addig a jelenlegi szocialista mezőgazdasági üzemekben a szarvasmarha­tenyésztés iránya a bús- és tejtermelés. 1948-ban. az ak­kor megalakult termelőszö­vetkezetekben az ország szarvasmarha-állományának csak 1,8 %-át tartották, s 1972-ben ez az arány már 75,6 %-ra emelkedett. Jelen­leg a szocialista üzemekre átlagban 1200 ’szarvasmarha jut, amiből a tehenek szá­ma meghaladja a 450-et. Sok olyan szocialista mezőgazda- sági üzem található, amely­ben 800—1000 tehenet tarta­nak iparszerű feltételek kö­zött. Gabona termésbecslések A chicagói terménytőzsdén a búza és a kukorica világ­piaci árát tükröző határ­idős árjegyzések az utóbbi időben folyamatosan csökke­nő tendenciát mutattak, ami főleg annak tulajdonítható, hogy termésbecslések szerint az USA-ban az idén búzá­ból és kukoricából igen jó termést várnak. A jó nem­zetközi hírnévnek örvendő Leslie piackutató vállalat becslése szerint 1974-ben az Egyesült Államok őszi búza termése megközelítheti a 45 millió tonnát, ami az előző évhez viszonyítva 30 száza­lékos termésnövekedést je­lentene. Az USA földműve­lésügyi minisztériumának becslése szerint őszibúzából a termés várhatóan 44 mil­lió tonna körül lesz, ez 27 százalékkal lenne több az előző évinél. A tavaszi búza. termése is előreláthatóan el­éri a 15 millió tonnát, úgy­hogy az összes búzatermés mintegy 59 millió tonnára rúg. Ugyancsak jó búzater­mést várnak Kanadában, ahol az őszibúza vetésterü­lete 17 százalékkal, a tavaszi búzáé pedig 8 százalékkal nagyobb kiterjedésű az elő­ző évinél. Az EGK baromfigazdasága Az olajkrízis hatásai erő­teljesen jelentkeztek a vi­lággazdaságban. Ezek i a ha­tások nem kímélték a ba­romfigazdaságot sem. A ba­romfiistállók és csarnokok fűtési költségei, illetőleg a baromfivágóhidak energia- költségei rendkívüli módon megnövekedtek. Hatásuk nem kfmélte a tojóházakat sem, bár a költségek itt ki­sebb mértékben növekedtek. A problémákat telieskörűen felmérni ma még nem lehet, annyi azonban egyértelműen megállapítható, hogy a ba­romfigazdaság árpolitikája feszes. » Nyomorognak az olasz parasztok Amikor az olasz kormány május elején drasztikus in­tézkedéseket hozott import­jának korlátozása ércekében, az egyidejűleg beismerés is volt a vezető gazdasági kö­rök részéről, hogy Olaszor­szág egyre gyorsabban halad a gazdasági csőd felé és hogv ez elsősorban a mezőgazda- sági termelés hanyatlására vezethető vissza. Ez a tény nem.új a széles közvélemény előtt. A parasztok, a bérlők és a mezőgazdasági munká­sok a városi dolgozókkal együtt kétségbeesett harcot folytatnak Olaszország EGK- tagságának a mezőgazdasá­got sújtó, katasztrófális ha­tása ellen. E harc során mindig is hangsúlyozták, hogy nemcsak salát létükért harcolnak, de az egész me­zőgazdaság létéért is. s a harc az olasz gazdaság ér­dekében folyik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom