Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-02 / 127. szám
1974. június 2. .1 \ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP k \ i 4 » * A mi vasárnapunk apu szabadnapjára esik. Anyu ilyenkor főzi a jó ebédet, azt amit apu akar. Ha pörköltre fáj a foga, a húst ö hozza Miskolcról, mert a mi falunkban csak búcsú előtt mérnek húst. Az én apukám mindig igen fáradt. Azt mondogatja, a tv-t nem neki találták ki. Igaz is. mindig elnyomja az álom. Szeretjük, ha köztünk van. Sokat mesél. Én is a kikészítőben szeretnék dolgozni, ha megnövök. Bőr tenyér- vedővel fogják a vasat, hogy ki ne kezdje a kezüket, de jól megfizetik, amikor sok a túlóra, havonta háromezret tisztán megkap. Nemcsak -a pénzt, adja haza. egy cédulát is és mondja anyunak, számoltassa el. Anyu ilyenkor nevet és hátba veregeti aput. Minden napra tíz forintot kap anyutól. Apu nem szereti, ha sok pénz van nála, azt mondja, ő mindig idejében haza szeretne érni. A mi kis családunk jól megvan, mind a hatan jól megvagyunk... Az egy tanerős általános iskola egy teremből áll. Az alsó négy osztály jár ide, a nagyobbak V.-be, az alsófokú körzeti központba, négy kilométerre. Leginkább busszal, de ha lerobban — s ez gyakorta előfordul — biciklire kapnak, vagy gyalog. Mi az a négy kilométer! Ha jó a kedvük, egyetlen nekifutással megszaladják. Legalább nem fészkelődnek tanítás alatt, ülnek nyugodtan. — „A mi kis családunk” címmel írattam dolgozatot a negyedikesekkel. Pityu még alig látszik ki a földből, és milyen jól hord a szeme, lényegest vesz észre. A családfők között példás az összhang, de hallgassa csak: „A mi vasárnapunk apu szabadnapjára esik”. Ugye, telitalálat! Amikor együtt a család, az az ünnep, hiszen anyu akkor főz töltött tyúkot, vagy amit apu megkíván. és van ideje apunak a meséléshez. A kikészítőben jókora vaslemezeket szabdalnak a gépollóval. Reggel a tojásrántottát még tüzes lemezen készítik el. Pityu kitűnő mesélő, pontos leírást tud adni apja munkahelyéről. Biztos vagyok benne, hogy apja nyomdokaiba fog lépni. — Biztos? — kérdem hangsúlytalanul, azt akarván veie éreztetni, hogy az ilyesmi sosem biztos. A tanító rám emeli tekintetét, alig észrevehetően ránt a vállán. _ A gyerek elbeszéléséből kitetszik, hogy az apa jól érzi magát a kikészítőben, munkatársait, kedveli, nagyobb ünnepeken együtt söröznek, és a fizetésével is elégedett. Ezek a kellemes információk vágyat ébresztenek a gyermekben. Hát ezért gondolom. — Pityu tehát segédmunkás-sors várományosa. — Annak is lenni kell. — A beletörődő vélekedés bántó él nélkül való. — Ez a Kovács — fűzi tovább a szót a tanító — négy gyermeket nevel, meg kell mondanom, példás odaadással. Pityu azt is elárulta nekem, hogy a napi tízforintos zsebpénzből még meg is takarít, Munkás- cigarettát szív, s szabadnapjára kirukkol: édességet vásárol, olyasmit, aminek a gyerekek örülnek. Itt kezdtem a pályám harminc esztendeje. Ez a Kovács jóra- való, kicsit nehézfejű gyerek volt. csendes, szófogadó. Feleségét más faluból hozta. Meg kell hagyni, jól választott, ez a semmi kis asz- szony olyan dolgos, a hegyet elhordaná. Kovácsék háza — paraszti ház. A spirálban felfutó téglaoszlopokon boltívek hullámvonala. Pirosra mázolt, hosszúkás favályúkban min- dertféle dísznövény, főképp muskátli, mely már virágba borult, vörös, fehér, rózsaszín szirombóbitákkal teleszórva. A „kis semmi asszony” valóban pihekönvedséaű. Kezére tekert konyhai törlővel csalánt gyomroz. hogv szúrós, szabad szemmel alig látható tüskéi mind letnre- dezzenek, maid a fejőszéken felvágja, miképp a tésztát szokás. A zöld salátát meghinti korpával, kicsit meg- nedvesíti. és már hívja is a kacsákat. Azt állítja, ennél jobb étket el se lehet képzelni, úgy nő tőle a kacsa, mintha fújnák, felfújnák. Hát persze, kotlós keltette ki mind a tizenhármat, a kacsatojó valahogy nem egészen állhatatos, odahagyo- gatja a fészket, s a meghűlt tojásokba belefullad az élet. Ez a kotlós, hát ez valami csudás, le nem jött volna a fészekről a világ minden kincséért se. . Beszél, beszél, önfeledten, lelkendezik. A kacsák közé guggol, s amint kezét a földre ereszti, az apróságok menten körülkapják a nyitott tenyerét, csaló-i dott hápogással, mert most üres. Előkerül a gazda, nyűtt munkásruhában, ami azonban nem rongyos, csupán foltos. Kétkerekű taligán) jókora adag füvet tol be a kapun. A tanítónak magyarázza : — A patakparton sallóz- tam. Szeretek arra mászkálni. Tudja, tanító úr, jót tesz a tüdőmnek. Isteni itt a levegő. — Engem figyel, városinak vél. a városiakról pedig tudja, hogy becsülik a jó levegőt. Gulyás Mihály Bólogatok, és a tanítóval együtt követem a gazdát az istállóba. Panaszkodik picit, hogy kevés volt az eső, a legelőn nem nő a fű, a csorda még nem hajtott ki. A tehén és a hízóba fogott, bika félre húzódik, hagy a gazda a vályúhoz férjen az ölnyi fűvel. A gyerekek igen szeretik a tejet, a vajas kenyeret meg a túrós csuszát nem kevésbé. Jól tejel, bőségesen jut a családnak, öt litert háztól visznek el, hat forintért literét. A nagyobb pénzt persze a bika hozza, őszre megadnak érte húszezret. Nem henceg, tárgyilagos beszámolót tart házatája értékeiről. Kérdi, mennyire becsülöm a süldőt, talán így akar tájékozódni, miféle vagyok. Mondom, van benne vagy hetven kiló. Elismerően bólint, eltalálta, anv- nyit biztos nyom. s karácsonyra jóval túl lesz a két mázsán. Hat száj eszik itt, a maradék nem megy veszendőbe. megnő tőle egy malac. Az abrak? Hát kérem az is előadja magát. Cséplés idején elszegődik a tsz-be zsákolónak nyolc—tíz napra. terményért. Igaz, nyomni kell a gombot, mert megy ám a verseny az időért, a vagonokért ne kellessen kötbért, fizetni. — Én itt úgy meg tudok ülni magamnak — szól tűnődőén a teremnyi lakó- konyhában. A hatalmas asztal két oldalán karos lóca. Négy támlás szék is található itt. Ügy mérem, tíz ember kényelmesen elfér az asztal körül. — Mi nem utáljuk az ételszagot — mondja egykedvűen. — A szagát utálnánk, enni meg megesszük? A gyerekkorom ilyen házban telt el. — Felnevet. — Arról vettem a mintát. Hát, persze, ez más, egészen más. Az elsőház parkettás, olajkályha benne, bármikor csinálhatunk meleget. Ezt az asztali tűzhelyt ez asszony nem engedi kidobni, agitálom pedig, hogy gáz mellett kényelmesebb volna. Igaz. ennek is van előnye, miközben megfőz rajta, melegít is. A gyerekeket hiába hajtanánk a tiszta szobába tanulni. Itt érzik jól magukat, együtt. Az anyjuk nagyon szeret velük foglalkozni. Egyszerre négy gyereknek magyarázni a leckét] A legkisebb elsős. a legnagyobb hatodikos. Én — felnevet — hát, hogy is mondjam csak, a tanító úr tudja, az eszem jobban is foghatott volna, tizenhat éves koromra végeztem el a nyolcadikat. Az asszony rendes időre, és mindig jó, meg jeles tanuló volt. Nem is tudom, hová tette a szemét, hogy egy ilyen fajankó mellett kötött ki. — Mert nem hagytál békét, csak jártál a nyakamra — kuncog az asszony, miközben kolbászt, szalonnát készít egy tányérra és kenyeret is szel. — Hallották, jártam a nyakára. Bizonyisten így volt, pedig alig látszott ki a földből, mellettem meg különösen apróka volt. De hát mit csináljunk, ha egyszer csak ő volt szép nekem. Ugye, ki se nézné belőle az ember, hogy három kilón felüli gyereket hozott nekem világra, oszt agy repedés nem volt rajta. Én csak hallgattam, milyen nehezen szülnek a mai asszonyok, ha nem dugnák mindegyiket kórházba, talán bele is halnának. Az én anyám nyolcat szült, otthon mindegyiket, csak a bába voit mellette, engem éppenséggel a kukoricaföldön, és a kötényében vitt háza. Ha nem Pistának keresztelnek, eldarálhatnám, hogy kukorica közt születtem. Már régen kiveszett volna a magyar, ha az asszonyok ilyen nehezen szülnek. Az én Zsuzsikám még régi fajta. — De azért már ti is bekötöttétek a zsákot — veti közbe a tanító. — Ha úgy sikerül, én nem engedem elvétetni. — Kihúzza magát, megpaskolja mellett. — Én, kérem, gazdag ember vagyok. Apám kétszer ennyi gyereket nevelt fel napszámoskenyéren. Mindegyik megállja a helyét. A gyermeket áldásként kell fogadni. Kicsit összébbhúzom a nadrágszíjat, ennyi az egész. Hogy jó órában mondjam, nem kaptam rá az italra, pedig megakad a háznál, tavaly is főztem ötvennégy liter szilvóriumot. — Elmosolyodik. — Mindjárt megkóstoljuk. Én szemelt szilvóriumnak nevezem, mert csak olyan szilvaszemeket szedtem össze, amelyeket meg is ettem volna utálkozás nélkül. A pálinka valóban kitűnő. csúszik rá a száraz kolbász és a szalonna, amihez zöldhagymát is haraphatunk. — Most mire gyűjt? — kérdezem, irányt akarván szabni a beszélgetésnek. Megnéz magának, talán kíváncsiságom okát fontolgatja. — Asszony, az úrnak orrára köthetjük? — Mondd csak, úgyse fog hozzátenni. — Autóra. Hét kilométerre az állomás, a buszt mifelénk „meseautónak” hívják: hol volt. hol nem volt... Hát ezért, ezért a kétszer hét kilométerért. Tizenöt év alatt annyiszor tettem meg ezt az utat. hogy talán kétszer megjártam vo!na Moszkvát oda-vissza, persze, nem mindig gyalog, inkább biciklivel. Eső vert. hófúvásba hemperedtem, majd kilelt az isten hidege, de munkából nem lehet kimaradni, szükségem van a munkahelyemre, a munkahelynek meg rám. Hirtelen honnan akasszanak le embert, és a lemeznek két vége van. csak két ember tudja megemelni. Persze, most mondhatnák, miért nem építkeztem a vasút mellett. Egyszerű, mint a pofon: itt születtem, itt vagyok otthon. Látják, jókora a telek, az én feleségem sok mindent kihoz belőle. Az az igazság, mi alig költünk élelmiszerre. Most is van harminc tyúkunk. Zsuzsika a megmondhatója, tavaly december elejétől nem volt nap, hogy 15—20 tojás ne lett volna. Valahogy nem tudok raunni. Viszek szalonnát, négy-öt tojást, a szekrényben ott a tálka, az üzemben van hol elkészíteni, tele vagyunk tűzzel. A miskolci cimborák évődnek velem. „Jól megy a páraszt elvtársnak!” Én megfelelek nekik. Ha nem tetszik nektek a drága bérház, költözzetek haza. lesz nektek is háztájitok. Hát nem igazam van? Ök is parasztok voltak, mind egy szálig, hiszen ismerem az önéletrajzukat. Irigyek no. Amikor pirítom a szalonnát a hagymával, az egész üzem szaglik tőle, és amikor ütöm rá a tojást, négyet, ötöt. és lehúzok utána egy liter jó édes tejet! Ök meg zsíros kenyeret esznek, rá teát. Mondják is, különösen a társam, akivel a lemezt emelgetem: versenyezz no. A váltótársamnak két gyereke van, az asszony nem dolgozik, és amint mondja: télen a lakás rezsije megüti a nyolcszáz forintot. hát, szóval, nem leányálom. Debát engem se irigyelhetnek, mindennek ára van. Naponta száz kilométer vonaton, meg kétszer hét buszon. Bizony, nap mint nap tizennégy órát vagyok távol a családtól. Ha sikerülne az az autó, két órát nyernék és mennyi méregtől megszabadulnék. Még jó három év. amíg összejön a rávaló. Hát, ugye, csak hatodmagammal vagyok. — Almosnak látszik — vetem közbe. — Éjszakás voltam, de holnap délutánra megyek. Ha hiszik, ha nem, nekem kell ez az itthoni tevés- vevés. Pocsékul nézhet ki a tüdőm, a fejem tele lármával. Mielőtt ágyba bújnék, teszek egy kört a mezőn, s közben hozok egy taliga füvet, vagy éppen fát az erdőből. Amikor itthon a család, a gyerekek a nyomomba szegődnek. A három kisebbet fel a taligára, Józsi fiammal nekirugaszkodunk. Én olyankor vagyok boldog. Néha még Zsuzsikát is felültetem, de ő csak a falun kívül kapható erre a mulatságra. Én, kérem, Miskolcon dolgozom, de itt vagyok otthon. Amit itthon csinálni kell, az nekem nem munka, szórakozás. Hogy is mondják? Kikapcsolódás, és látszatja is van. Hát én semmire se nézem azt az embert, aki veszni hagy mindenét vagy elkótyavetyéli értékeit, és beállít a városba asszonyostul, gyerekestől. Albérlőnek! És vár öthat évet a lakásra. Hányán elmennek innen is. és csak nyomorognak. Nem győzik kivárni a lakást, elfogja őket a keserűség, és ivás- nak adják fejüket, a csalód pedig esik szét. A gyerek az nem szereti a cívódást, a gyereknek fészek kell, kérem. ny.ugodtság. otthon, ahová mindig visszavágyik. Hiszem, hogy a mi gyerekeink öregségünkben is ránk nyitják majd az ajtót, a világ végéről is hazatalálnak. Én is mindig hazataláltam szüléimhez, a többi testvér szintúgy. Látják, mennyi badarságot összehordok. Ha kicsit iszom, beszélek világba. Asszonya a férje vállára hajtja a fejét, duruzsol a fülébe, hogy mj is halljuk: — Hát akkor még igyál, emberkém, beszélj nekünk világba.» I Serfőző Simon ITTHON LEGYEK A madárkiáltások falvaiba betérjek. A zabtáblaszárnnya! szálló táj után kutyaugatást úszítva menjek. Megjelenjek a környékek huzatos szérűi végén. Országzugokban itthon legyek; sarkon forduló utcákban. S az örömök derűs kiskertjeinél, mikor csend csipog a kültelki fán, s a víz az árokban elpancsikál. S az ég kürtőjét kikormoljam, a gyárfüst föl az űrbe kimenjen rajta. ■** Megnyergelve a paripa hidakat folyókon átugrassam. Hazám alvégére a Naphoz kimenjek ősszel, beszéljek vele, melegítsen még az égen. S a télre kint maradt boglyával hátamon trappoljak majd az úton. Süvítsek anyám háza felé, a hófúvás se érjen utol! Papp Lajos HAJNALBAN Az éjszaka tojáshéját átütötte az ébredés. , Felhő-pihéit szél borzolja; átsüt rajtuk a rózsaszínű bőr. Lüktet az ég madár-szíve. Fölszállt a köd a háztetőkről. A fák megborzonganak, fészkeiket megrengetik. Madarak válaszolnak. * • * Élet-hasogató, kés-éles sínek fölött kapkodó füst, sietség harsog. Az induló nap lépcsőin didergő remény kapaszkodik; kábán-véreresen visszanéz az elmaradó álomba háromnegyedórára még, Azután zökken, beleütközik, s helyére lódul a világ. Később a tarka csodák felveszik munkaruhájukat. Egyforma szürkékké válnak. Homlokuk harmatával csikorgó rozsda keveredik. Fáradtságuk kén-felleg, térdeiknél salakhegyek púpozódnak. Fogaskerékké maratják az égbolt acélcsillagát. «QOB3aaag»ocicioooc^^ « A gazdag ember
