Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-11 / 108. szám
8 SZOLNOK MECTEI NÉPLAP 1374. május 11. A kamarai sóraktárak a Tisza-parton * A törők uralom alól felszabadult Szolnokra 1686-ban érkezett meg Tassy Ferenc hartnincados, hogy Jelentést tegyen az itteni állapotokról. Az. ő jelentéséből tudjuk, hogy Szolnokot a magyar katonák lakták, és csak később sikerült a kamarának különleges kedvezményekkel a lakosságot letelepíteni, hiszen ,az egész Szolnok megye az -ellenség akadályozása folytán teljesen üres maradt.” Botár Imre tanulmányából ismerjük azt az összeírást is, ■amelyet Heves és Külső-Szol- nok vármegye készíttetett 1696-ban abból a célból, hogy a kivetendő hadiadót arányosabban tudják szétosztani. A latin nyelven készült leírásból kitűnik, hogy „ ,.. ezt a várost mindkét nemzethez tartozó őrkatonák lakják <Hocce oppidum incolunt praesidiarii utriusque natio- rüs), még pedig a törököktől hátrahagyott házakban laknak. összeírni nem hagyták magukat; azt mondták a magyar katonák kapitányukkal együtt, hogy a haditanács tudta nélkül nem engedik magukat összeírni (ami any- nyit jelentett, hogy adót nem fizetnek). Az összeírok azért akarták őket is felvenni, mert — mint írják — a katonák a város földjét használják, szánt ják-vetik, ellenben a katonák álláspontja az volt, hogy ők zsoldot nem kapnak, s nem saját, hanem császári házakban laknak. Található itt — mint jelentették — körülbelül 300 magyar katona.” Szolnok a XVIII. század elején mezőváros. 1702-től kezdve irataikat Szolnok város bírálja és esküdtjei aláírással jegyzik. Szolnok város ettől az időtől kezdve újra szerződéses viszonyban vap az udvari kamarával, amelynek a megbízottja a Rákóczi szabadságharc. után Zennegg Kristóf magyar kamarai tanácsos. Józan megfontolással intézte úgy a királyi kamara ügyeit, hogy Szolnok város lakossága is hasznát lássa. Botár Imre kutatásaiból tudjuk rekonstruálni a török utáni korszakban1" kialakult szolnoki helyzetet. Zennegg Kristóf 1718-as jelentését találta meg ugyanié az Országos Levéltárban, amelyből megtudhátjuk, hogy „... Szolnok városa, amióta a győztes császári fegyverek által a hatalmas törökök alól felszabadult, mindig a királyi kincstár kezében volt, lakói pedig valamennyien kezdetben katonák voltak és minden adótól mentesek. Miután pedig a kereszténység ellenségével békét kötöttek, ugyanazok a lakosok elbocsátva állottak, s mielőtt itt emelt házaikat elhagyták volna, egyezségre léptek a királyi kamarával, hogy évenként 1000 forint árendát fizetnek a királyi kincstárnak. Ezt a cenzust fizették is egészen a Rákóczi- féle felkelés kezdetéig. Azonban a Város lakói részben megölettek, részben szétszóródtak, némelyek közülük a Tiszántúl távolabbi és biztonságosabb puszta helyeikre húzódtak. A várat elfoglalták a felkelők, a kincstár pedig innen többé semmi jövedelmet nem húzott.. A szolnokiak közül sokan tudják, hogy a várban 1953- ban, a Rákóczi szabadságharc 250. évfordulóján márványtáblával örökítették meg azt, hogy „ ... a kuruc seregek a lakosság segítségével tíznapos ostrom után, 1703. szeptember 21-én elfoglalták Szolnok, német zsoldosoktól védett várát.” A városi tanács az emléktáblával arra a történelmi eseményre kívánt emlékeztetni, amelyet Thaly Káírrfán, a kurúckor ismert; történelemírójá öntött szavakba.: „ ,,, A városi lakosság .(— árúikor a kuruc seregek háromezer emberrel körülfogták a szolnoki, várat —) természetesen velük tartott és a csatározások tíz napon át éjjel-nappal folytak a szorongatott, de parancsnokától vitézül védett yár körül. A megszálló seregnek ágyúi nem voltak, azonban a védők szerencsétlenségére a Zagyva vize éppen szeptember hónapokban ' szokott a legcseke- lyebb lenni, s a várárkok el valának iszapósodva. A szolnoki lakosok jól ismerték az átgázolható helyeket és a ku- rucoknak megmutatták...” A június végén megindult kuruc seregek tehát 1703. szeptember' 21-én megszerezték a tiszai átkelés kulcsát.. Rákóczi a győzelem után — Szolnokot — védelmi helyzetére tekintettel — generalátus székhelyévé teszi és francia hadmérnökeivel javíttatja, ero- sítteti. Nem lehet most feladatunk a Rákóczi szabadságharc időszakában Szolnok és a szolnoki vár életének részletes bemutatása. Így visszatérünk Szolnok címere 1761-ből ismét Zennegg Kristóf idézett jelentésének folytatására. 1711 után az elmenekült lakosok „ ... fokozatosan visszatértek városukba s tűzhelyeikhez, hogy ott újra berendezzék gazdaságukat... Zennegg Kristóf ’ pedig „ ... látván, hogy minden vagyonukból ki vannak fosztva, hűségüket pedig megőrizték, nehogy a város puszta maradjon, viszont a kincstár is legalább valamelyes jövedelmet kapjon onnan, megegyezett velük 300 forint évi ösz- szegben. A szerződés három évre szólt. Azért is tette, hogy másokat is csábítson e kedvező feltételekkel a Szolnokra való letelepedésre, s így fokozatosan benépesednék ez a kincstári város. A szerződés* szerint Szolnokhoz két kincstári puszta is tartozott: Ács és Szentiván. Azonban ez utóbbi nagyobb részét néhány nemes ember Heves megye pártfogása segélyével a szolnokiaktól elvette, úgy hogy nekik Szént- ivánnak csak egynegyed része maradt.. Hosszú volna részletezni Zennegg Kristóf jelentésének további részleteit, amelyben a katonai beszállásolások terheitől, az előfogatok adásának kényszerétől szenvedő szolnokiakról ír a pozsonyi királyi kamarának, hogy a szolnokiak által fizetendő évi adó csökkentesét megindokolja, és a szerződést újból és újból meghosszabbíthassa. 1718-ban például 150 forintra csökkenti az évi adót. A fentiekben írtuk, hogy a Rákóczi szabadságharc előtti időkben, a török hódoltság alatt elpusztult élet újrakezdésekor ez évi 800 forint volt. Milyen lehetett a termelőerők pusztulása, a gazdasági élet leromlása a XVIII. század második évtizedében, ha az 1702-ben megállapított 800 * Szolnok a XV11L forint évi adót a kamara képviselője rnaga csökkentette az egyötödére. Szolnokon ez időben az alábbi kamarai hivatalok működtek: a harmincadhivatal,. amelyhez "a szolnoki hídvám jövedelem ig tartozott; a sókereskedelem ellátását szolgáló hivatal, és a kamara tiszttartóság. Ezekből legtovább maradt fenn a legnagyobb jövedelmet jelentő sóhivatal. 1720 és 1724 főzött az országban lévő 13 sohiva- tal összjövedelmének egy- nyolcadát szolgáltatta Szolnok. A kamarai sóházak a Tisza-parton. a mai park helyén lévő karnaravárosban állottak. Ide érkezett a már- marpsi sóbányákból tutajokon a kősó. A körülbelül félmázsás sókockákat a város zsellér- és jobbágylakossága hordta fel a raktárakba. A képen látható, hogy a Tisza partja lépcsőkkel volt alkalmassá téve a' teherrel való jobb közlekedésre. A közölt metszet előterében a sóraktárak — jó városképet mutató — magastetős épületei láthatók. A tutajokat -*■ kirakodás után — lejjebb úsztatva a szálhivatal, főleg épületfává dolgoztatja fel, ami Szolnok faiparának jelentősebb kifejlődéséhez vezet a XVIII. század további évtizedeiben. Fortunate di Prati kamarai építész a szolnoki híd építéséhez 1730-tól csaknem évenként tervrajzokat készített. Az 1732-ből való vázlata, amelyet mellékelünk, nemcsak a Szolnok, Szanda közti út kiépítését mutatja, hanem a szolnoki vár rajza mellett a kamaraváros helyét is rögzíti. Lássunk egy néhány adatot az 1728-as országos ösz- szeírásból, hogy képet kapjunk a város lakosságáról, f azdasági helyzetéről* állat- llományáról. A lakóhely-statisztika Szolnokon 33 házról, 32 kunyhóról és 14 verem lakásról számol be. A szabadfoglalással használt földek megműveléséhez alig volt iga és ember. Ugyanis 1728-ban egész ekés (tehát akinek hat ökre van) hét, családfő", cimborás (négykét ökre van. csak mással közösen tudja a töretlen gyepföldet felszántani) 43 családfő; gyalogjobbágyból 30 és földnélküli zsellérből 16 családfő szerepel a statisztikában. Érdemes megismerkedni egy földrajzi, történeti, népéleti leírással is, amelyet Bél Mátyás, a Notitia Hungáriáé novae historico — geographica című ötkötetes, 1735—42 közt megjelent kiváló mű szerzője állított össze Szolnokról. A helyszíni gyűjtéssel készített feldolgozásai — korai halála miatt — nem jelentek meg. Kéziratai az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban és másolatban a Széchenyi Könyvtárban találhatók meg latin nyelven. Ebből közöljük — Soós Imre fordításában — a Szolnokra vonatkozó részt. Bél Mátyás 1730 nyarán járt Szolnokon, maga írja: „A Zagyva áradását saját szemünkkel is megfigyelhettük, amikor 1730. augusztus havában Szolnokról a jászsági Szentgyörgy faluba mentünk.” Bél Mátyás a megye általános fhírása után a tiszai járás székhelyét írja le: • „Szolnok mezőváros. Nagy település ez, szalmával fedett alacsony házak tömege, mely több városrészre különül. A keleti városrészben van a fe- rencrendiek kolostora. Templomukat 1730-ban, Pünkösd keddjén, éppen vásár időben egy hc.ves keleti szélvihar leszakította a monostor falától, ahová épült és ledöntötte. Délfelól a Tisza partján látszik a királyi kincstár épülete, a sólerakó hely. Kedvező vízállás idején minduntalan hozzák és szétosztva viszik tovább a sót. A lakosság magyar, de keveredett németekkel és szlovákokkal. Utóbbiak még ruházkodás tekintetében sem igen különböznek a magyaroktól. E jövevények a többiekkel együtt a török kiűzése után kerültek ide, a katolikuson kívül más vallást nem tűrnek meg. A Tisza és a Zagyva között gazdag, termékeny a föld. A szolnoki vár és a híd. A hasonló nevű várostól délkeletre fekszik. Nem tudni ki és mikor építette. Alaprajza négyszögű. Palánk övezi, négy sarkán ugyanannyi bástya védi, de az építőanyagot egész magasságban oly szabályosan és szilárdan rakták egybe, hogy falazott erődítmény benyomását kelti, ezenkívül sánccal is megerősítették. Belül van a templom és az őrség szálláshelyei, kívül az árkok, melyek két oldalon mély szakadékként veszik körül a várat. Déli oldalát a Tisza medre és folyása védi, nyugatról a Zagyva. ömlik a Tiszába, így a várárok szerepét tölti be, s az egybefolyó vizekkel szükség esetén elárasztható a vár környéke. A város északnyugatra terül el, csak a Zagyva vize választja el tőle, ugyanott egy nevezetes híd is átíveli a Tiszát. Az egész folyamszakaszon csak ez az egy híd látható. Néhány öl hosszúságú tartós gerendákat vertek be a vízbe, keresztbe. Az egyik cölöpsor már alacsony vízálláskor is elmerült, a másik sor pedig csak magas vízállás esetén merül el. Minden egyes felső cölöpnek a vízből magasan kiálló végét sövénnyel hozzákötötték az alacsony cölöp külső végéhez , ezt ismét a belsőhöz, így két-két cölöpből egy jégtörő lábazatot alakítottak ki. Huszonötnél több ily lábazatot számoltunk meg. Ezekhez csatlakozik a tulajdonképpeni hidat alkotó hatalmas gerendázat, a szarufák, a szilárd pallózás. Ez a jégtörő alkotmány nemcsak azért figyelemreméltó, mert még öt öl magas vízbe is bármikor beverhető, hanem azért is, mert a legnagyobb és legerősebb jégzajlás sem tudja szétrombolni, egyrészt mert nagyon szilárd építmény, másrészt, mert a jégtörő lábak felső sora, amelyre a víz és jég nyomása nehezedik, kihegyezett és vasheggyel is el van látva, s így a rázúduló jégtáblákat széthasogatja, mielőtt még ezek a hidat ösz- szetörhetnék. Ügy mondják, régebben tutajokból összerakott hajóhídja volt itt a Tiszának. Fenntartási költségei a királyi kincstárat terhelték, mivel a vár és a város a kincstáré.” Bél Mátyás szakszerű leírása után egy versezetből közlünk részleteket, amelyet Batha Adalbert, Szolnok városnak 1758-tól 1774-ig nótáriusa írt 1764-beri: Nagy kár, hogy az 1739-es nagy szolnoki tűzvész, amely elpusztította — a ferencrendi zárda kivételével — egész Szolnokot és közte a város régi iratait is, még tovább folytatódott Szolnok város levéltára további pusztulásával az elkövetkező háborúk során. 1944-ben még megvolt Szolnok városnak — teljes épségben — ez az első protho- culumja, jegyzőkönyve, 1764től kezdve, amelynek bevezetőjeként Batha Adalbert a fenti krónikás versezetet leírta. Szolnok város 1944 nyarán — a bombázások miatt — a város fontosabb jegyzőkönyveit a mai közgazdasági szakközépiskola pincéjében az óvóhelyen helyezte el. Ezeket a felszabadulás után csaknem teljes épségben sikerült megmenteni, de a legelső protho- culum kötéstábláját a jegyzőkönyv egy részével valald megcsonkította. Így Szolnok város jegyzőkönyvei csak az 1780-as évektől kezdve vannak meg, amelyeket először a Damjanich Múzeumban őriztük és az 50-es évek végért átadtunk a szolnoki levéltárnak. Befejezésként Szolnok gazdasági életéről az 1770—71-ig úrbérrendezés adatait közöljük, amely szerint Szolnokon 1770-ben volt 469 telkes jobbágy és 72 zsellér, az úrbérrendezés után pedig ezek az adatok 381 telkes-jobbágyai és 149 zsellérre módosultak'. Ez az adat is bizonyítja, bogy Szolnok határa rendkívül kicsiny volt'és a megművelésre kiosztott földből az úgynevezett telkekből, csak a lakosság kisebb részének jutott. Idézzük az 1771. évi úrbéri összeírás mellékleteként az úrbéri kérdőpontokra adott feleletek szövegrészeit, amelyben Szolnok Város Tanácsa maga számol be gazdasági helyzetéről: „Szántó- földeink egy része trágyázás nélkül, gabonáinkat jól megtenni. Száraz- és vízimalmaink helyben vannak. Piacunk helyben vagyon. Ellenben legelő, mező kevés vagyon. És azt is a fa- és sóhordó szekeresek jószágunknak torkából megétetik. Kaszáló réteink nincsenek. Szántóföldeinknek nagyobb része székes és vízállásos és egyszóval szántóföldünk kevés. Az Tiszának árjai is legelő mezeinkben, szántóföldeinkben tetemes károkat tésznek. Egész házhely után vagyon 8 darab föld, kik közül hatba egyen- kint 6 posonyi mérőt vethetünk. a hetedikbe 4 és fél, a nyolcadikba pedig 3 mérőt, mindössze 43 és fél mérő bé- vethető szántóföldje vagyon egy egészhelyes gazdának. Mivel szerződés szerint áren- dában vagyunk, semmi némű robotát nem tettünk. A kilenced adást is árendában bírjuk, hanem a tizedet lakosainkon megvesszük. Adományt nem adunk. Szerződésünk 1703-ban, e mostani adózásunknak kötelessége pedig 1767-ben kezdődött. Minden némű haszonvételekért esztendők által füzetünk az fölséges kamarának 6500 forintokat.” Az 1767. december 6-án aláírt szerződés tartalmazza, hogy a város Ácspuszta, Szentivány puszta vonatkozásában a belső- és külső kocsmák, a száraz- és vízimalmok stb. jövedelmeit, a szolnoki vámot, a kamara bérbeadja a városnak 6500 forintért. A város kötelessége volt a Szolnok—Szanda közti gát jókarban tartása, a gátak körül füzesek telepítése, talajmegkötés céljából. Szolnok a XVIII. század végére egy jól gazdálkodó iparforgalmi jellegű mezővárossá fejlődött. Egészen városias külseje volt, a közölt metszet a város XVIII. század végi képét mutatja a Tisza felőL • Kaposvári Gyula JUBILEUMI HÍRADÓ Készítették „ Szolnok város fennállásának 900. évfordulójára tett szocialista felajánlásként, társadalmi munkában a Szolnok megyei Néplap szerkesztőségének, kiadóhivatalának munkatársai és » Szolnoki Nyomda lap- részlegének dolgozói. A Szolnok—Szanda közötti út 1732-ből * „Ez vala Szokása Régi Eleinknek, Minden Renden levő Tudós Bölcseinek, Hogy kiket kívántak nagy Érdemiteknek, Tenni és javallani Földi Embereknek. Elsőbb is Márványbúi friss Statuájokat, Óéiból, rézbül öntni, ki a Formájukat, Mesterséges Fábul rakni munkásokat, Szokták, hogy kövessék az ő nyomdokjokat. De ez az Szokások üdejit elmúlta, Midőn az Isten más módot mutata. Emberrel papírost hogy föltaláltata. Kire hogy érdemek íratnék, akarta. Vdővel Embernek nem csak tisztelete, * Irattaték könyvben hanem története. Mind föl jegyeztetek még cselekedete, Tudva mindeneknél lenne széllyel szerte. Vidék Helységeknek ezen rendtartását, Akarván követni hogy megmaradását, > Tsendességben Szolnok Várassa lakását, Elől adná szentül Magvának így sorsát. Prothoculom Könyvet arra készítene Cameralis Külső Szolnok rendeltete, Hogy dolgának lenne friss emlékezete, Az Maradékjának illő tisztelete. Kiben az Igazság mit adna, elvegye, Kilül az erősség el tiltná, ne tegye. Ez könyvben lesz írva, kinek mint folyt ügye Főbb Várasnak dolga, és lakosok frigye .. A Tinódi stílusában írott krónikás versezet a Tinódi Sebestyéntől megszokott módon fejeződik be: „Volt feő Nótáriussá ki ezt egyben tette, Nyolc esztendőbéli midőn öszve szedte, Batha nevezetű, e köúyvet hogy kezdte, Írni, mivel nem volt még ennek előtte.”
